"A birodalom a hülyék hona" — kezdeném egy régebbi versidézettel. Ellentétezéssel élve: most viszont nem birodalomról és provinciáról van szó, hanem Európa Házról, Egyesült Európáról, benne kis országokkal is, kisebb népcsoportokkal (történetesen velünk is).

Megrendelômnek — barátomnak — azt mondtam, hogy esetleg versben válaszolok, írom meg azt, ami számomra pillanatnyilag nem létkérdés. (Másoknak talán igen?) Az elsô reakcióm mindenesetre az volt, hogy: Most ez a sláger persze!...

Ugratásnak szántam volna az indító verssort (?) — amellyel különben a Nobel-díjas lengyel költô, Joszif Brodszkij híres-hírhedt ciklusa kezdôdik (Post aetatem nostram — Baka István fordításában), s amelyik így folytatódik: "Leállítják a forgalmat..."

Nos, ez már — véletlen! ösztönös?! — találat. Legalábbis számomra: "szegény magyar — ki hetven éve már — sarokban / térdepelek Európa szegletében". (A költô-fordító Baka István szíves közlése: vallomása is egyben.) Mert: ha a shengeni egyezmény kötelezô volta Magyarországra nézve — s annak következménye — még várat magára, de a szorongás már (még) a régi; ismerôs, ugye? Ne daraboljanak újból össze-(vissza) minket, errefelé, keletebbre, mielôtt Európa össze-, összébb épülne. Különben ez az egyesülésdi egy kicsit ahhoz lenne hasonlatos, mint a kígyó eggyéválása patkány vagy kisegér áldozatával, miközben lenyeli. Itt kidomborodik, dagadozik, amott viszont még jobban behorpad... Na, de komolyra fordítva a szót: Ne legyünk játékai a nagyhatalmi elképzeléseknek (mint annyiszor a múltban)! Ezt Gosztonyi Péter történésztôl kölcsönöztem.

A többit viszont, sajnos, a mindent (kölcsönt, közösségeket, álmokat) nagyban mérô hivatalos szószólóitól a "nagypolitikának".

A tôke vonzereje! (A megkérdezett kétértelmûen vigyorog hozzá.)

Az "IMÁZS"!... Mely a statisztika fölé nôtt már. Ország-kép; nemzetkép?! Ugyan. Ma: Magyarország jelenlegi határa — holnap: az Unió határa! Ez korparancs.

A magyar állam vezetô fôi így kívánják, ezt látják. Belülrôl legalábbis... Mert a kívülrôl jött (ugyancsak magyar) aggodalomra a hang örökletesen idilli, álomkergetô. Marad a méricskélés.

A kételyre, hogy valami megtorpant (el sem indult?), mivel az alapszerzôdés, a kölcsönös kötelezettség ellenére Romániában felerôsödött a soviniszta uszítás — a magyar külügyminiszter válasza, hogy: "Mindkét ország nemzetközi megítélése... törekvései... esélyei..." Külügyminiszter úr (így budapestiesen) értékeli "a nehéz helyzetet"; de hát: "a törékeny demokrácia..." Odaát. Ideát. És megint csak: "Mindkét félben legyen türelem".

A miniszterelnök erre kínosan rádupláz: "Ha azt keressük, hogy mi nem valósult meg..." (Ismerôs, ugye; csak arról nem beszélni, ami van, ami nincs!)

Mi igazán azt keressük! Mert egy harmadik vagyunk — "mindkét, provokációtól" félô fél között. Mi azok vagyunk, akiket mindannyiszor becsaptak.

Pedig tavaly még (már) ott tartottunk, miszerint "elôbb-utóbb a román államon belül is meg kell jelennie a regionális gondolatnak és politikának, és fel kell adni az etnokratikus állam tizenkilencedik századi vízióját és ideológiáját". Mivel "a kontinensen vagy éppen Közép-Európában ugyanis mind nagyobb szerepet fognak játszani nem az államok, hanem a hagyományos történelmi, gazdasági és kulturális régiók"... stb. És ezt már a kormányra, hatalomra jutó román ellenzékkel is (amíg kisebbség, addig ellenzék!) elhitették — nem csupán velünk, azok, akik logikusnak tartják a "vízumgyakorlat-igazítást", vagyis a vízumkényszer bevezetését velünk szemben — mindent keletebbre és idôben tovább tolva; mindaddig, amíg föl nem gyorsul a román integráció, és utolérjük Magyarországot; vagy Romániával szemben is megszûnik a vízumkötelesség!...

Erre mondják, hogy: tudtok-e még ilyen viccet, fiúk?! Mint amilyent a magyar külügyminiszter úr rögtönzött? Mert azt kötve hiszem, hogy valaki is költônek nézné...

"Álomba bújni, legyezôk mögé"? — kérdezhetnôk a legifjabb hazai nemzedékhez tartozó poéta hangjával. — "A levegô megfagy egy pillanatra" ilyenkor.

Védôbástyád valánk, Európa, valamikor.

S ami kétezerben vagy azután épül — bástya vagy fal —, kit és ki elôl véd meg?

Az, ami önmagával határos mindenfelôl: a magyarságunk — határoktól, vízumtól, vámtól, vagy tôlünk függ?!

Lászlóffy Csaba