Reggel kilenc órakor

Gyûlésben vagyunk az alsó táblán. Az elmúlt napok dicsôségének emelésére újra indítványoztaték a közös teherviselésnek egész lényegében való elfogadása, mire a legkonzervatívabb megyék követei is akként nyilatkoztak, hogy bár utasításuk ellene van, de a jelen körülmények között — látván, hogy csak ekképp tartathatik fel a béke, s csak ekképp jöhet létre a nemzeti érdekegység — hazafiúi kötelességüknek ismerik a nemzet óhajtásába egyhangúlag beleegyezni. Így határoztatott el rögtön az is, hogy a kényszerítô örökváltság kiegyenlítését a státus magára vállalja. A boldog öntudatban, hogy e határozatok által a nép megszabadul százados igájából, örömkönnyek között és Széchenyinek azon végsô szavaival hagyók el a termet: "Feledjük a múltakat, és legyünk barátok, testvérek!"

Tíz órakor

A gôzös füstöl, a nemzeti lobogók büszkén hirdetik, hogy Magyarország címerét megérdemlik, s az ezer meg ezer ajk örömkiáltása híven tolmácsolja a keblek érzelmeit, mely csonkítatlanul e szavakban látszik összpontosulva lenni: Éljen a nemzeti nagyság! Sokan jelentek már meg a küldöttségi tagokból külön-külön megéljenezéssel kísérve, de mint mikor a napnak sugarai csak magában a napban találják fel megszakadozott fényüknek teljes ragyogását, úgy az egész küldöttség keresni látszik azon fénypontot, mely osztatlan hazafiúi szeretettel melegíti keblöket, ezer meg ezer szem keresé e jóltevô napot, s egyszerre mintha villany rázta volna meg a kebleket: "Éljen Kossuth! Éljen Kossuth!" — hangozék a partról, és viszonoztaték a gôzösön, és viharos taps és éljenezés között vezeté karján nejét, a vele rokonérzelmû nôt, a rendületlen honpolgár. — Tíz óra és öt perckor indult meg a haza lelkes férfiaival telt gôzös ágyúdörgések és a nép kiáltozásai között: Éljen Batthyány! Éljen Kossuth! Éljenek a lelkes képviselôk! — zúgó morajjal hasítá a vígan hullámzó Dunát, mely büszkén szaladhat ezután a tengerbe, mert egy csepp vérfolt nélkül viheti meg a nagyvilágnak nemzeti nagyságunknak hírét.

Délután 3 1/2 órakor

Csak néhány perc elôtt gondolá rá magát az országgyûlési ifjúság Bécsbe rándulni, s ím már a gôzösön négyszázan fölül, magyar öltönyben, kardosan, egy-egy majd Bécsben használandó fáklyát tartva kezökben, a küldöttség példájaként nemzetiszín kokárdával mejjükön, a gyôri zene kíséretében, Rákóczi-indulóval, mindnyájunk üdvkívánata közt elhagyják a partokat, melyeken mindkét oldalról többen lóháton egész a határig kísérék a lelkes ifjúságot.

Örömben telt el az egész nap, s csak egyetlen bosszúságunk volt, az, hogy ily nagy eseményeknek gyáva elhallgatását itt, Pozsonyban megjelenô Híradóban kellett váratlanul olvasnunk; és ugyan miért? Hisz az egyik cenzor hír szerint megszökött (Ha, ha ha!!), a másik pedig tudni sem akar a vizsgálatról; és mégis oh, oh, oh! quo usque tandem abutere patientia nostra!?

Este nyolc órakor

Éppen most érkezett meg a bécsi gôzös, és meghozá a hírt, hogy 3 1/2 órakor szerencsésen Bécsbe érkezének a haza küldöttjei. Isten segítse ôket a nemzeti közboldogság közremunkálására!