Ifjú lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
a világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jó barátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén.

Áldást hoz majd a mezôre,
Ha meggyógyítod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsirtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép, szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
S ne feledd el ezt,
Hozz belôle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedôtlen
Puszta sír alatt:
Hintsd rájuk szemfedôül
a virágokat!