2003. december 31. - 2004. január 1., 2.
Elfogott levélbombák
Levélbombát küldtek az Európai Unió tagállamai bűnüldözési ügynökségének tegnap. A bombát tartalmazó küldeményt kikézbesítették az Eurojustnak, de az szerencsére nem robbant fel. A küldeményt valószínűleg Bolognában adták fel -- közölték helyi igazságügyi illetékesek. A tagállamok közti bűnügyi együttműködés hollandiai központú ügynöksége elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelem területén tevékenykedik.
Hétfőn elfogtak és sikeresen hatástalanítottak az Európai Központi Bank elnökének és az Europolnak szánt két levélbombát, amelyek közül az előbbit szintén Bolognában postázták. Szombaton Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke ellen követtek el hasonló merényletet, akinek kezében felrobbant a bolognai lakásán kézbesített küldemény. (MTI)
Vihar a civilizáció bölcsőjében
Az immáron mögöttünk levő esztendőben szinte nem múlott el nap anélkül, hogy Mezopotámia, a sumérok, Babilon... révén a civilizáció bölcsőjének számító Irak ne szerepelt volna e hasábokon, így -- tegyem hozzá: sajnos -- egy percig sem volt vitás, mely téma szolgál rá "az év slágere" titulusra. A minap kiderült, messze nem egyedül vélekedem imígyen, ugyanis az év médiaszempontból legfontosabb eseményének az Associated Press (AP) felmérése is az iraki háborút hozta ki. Az amerikai hírügynökség körkérdésében 28 ország 67 napilapja, hírügynöksége, rádió- és tévécsatornája voksolt az év "hírére", és a legtöbb (51) szerkesztőség az első helyre az iraki háborút tette, amelyet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia márciusban arra hivatkozva indított meg, hogy az iraki vezetés tömegpusztító fegyvereket rejteget. (A második helyen az atípusos tüdőgyulladás-járvány, a SARS áll, a harmadikon pedig az izraeli--palesztin válság.) Az ENSZ zöld fényét nélkülőző támadás említett hivatkozási alapja, azaz ürügye kezdettől fogva (már a mediális "terepelőkészítéskor" is) erősen vitatott volt és maradt, de ez sajnos mit sem változtat(ott) a lényegen. Hiába ismételgették az ENSZ fegyverzetellenőrei, hogy nem bukkantak tömegpusztító fegyverekre, hiába hangoztatja Hans Blix, a fegyverzetellenőrök egykori vezetője még most is, hogy Irak valószínűleg már az 1991. évi öbölháború után megszabadult tömegpusztító fegyvereitől (amint azt az ország egykori vezetői is állították), hiába a köpönyegforgatás ténye, miszerint az USA nyíltan támogatta Irakot az Irán elleni hadviselés éveiben, köztük nem egy "kényes momentum", mint amilyen pl. az, hogy a jelenlegi véderőminiszter, Donald Rumsfeld anno személyesen biztosította Szaddám Huszeint támogatásáról, még akkor is, amikor az mustárgázt vetett be az iráni seregek ellen..., ha ezeket a hangokat elnyomják az apokalipszis lovasainak (köztük ugyanezen Rumsfeld) csatakiáltásai, és orrvérzésig ismételgetett álszent demagógiája, mely szerint -- és ez a második hivatkozási alap -- Szaddám Huszein megdöntése biztonságosabbá teszi a világot, s egyúttal nagyobb stabilitást és több demokráciát hoz a Közel-Keletnek.
SE FEGYVER, SE STABILITÁS
A statisztika sajnos kíméletlen, és -- ismét csak -- pont ennek az ellenkezőjéről szól. (A koalíciós összveszteségek mintegy 550-re tehetők, az elesett iraki katonák számát 4885--6370-re, a polgári áldozatok számát pedig 7950--9785-re teszik különböző felmérések.) A Szaddám-rezsim megbuktatása nemhogy nagyobb stabilitást hozott volna az országnak és a térségnek, hanem még fokozta a bizonytalanságot. Ez a háború egyenesen elősegítette a terrorizmus új frontjainak kialakulását, és visszavetette azt a küzdelmet, amelyet a nemzetközi terrorizmus ellen folytat a szintén USA vezette terrorellenes világkoalíció. "Az al-Kaida ideológiája az idén tovább terjedt, és Irakban termékeny talajra hullott. Az arab ország kézenfekvő hely lett azok számára, akik ezt az ideológiát követve harcolni akarnak a koalíciós erők ellen" -- állapították meg ENSZ-szakértők is. Egybehangzó véleményük, hogy az iraki háború miatt csak még szélsőségesebbé váltak a különben is szélsőséges nézetek, az al-Kaidának pedig könnyebb lett a dolga a toborzásban.
SZADDÁM MINT KAMPÁNYKELLÉK
A nap nap után szaporodó áldozatok azt is némán és szomorúan tanúsítják, hogy május 1-je óta, amikor George Bush bejelentette a főbb harci cselekmények befejezését, egyre több és egyre szervezettebb támadás éri a koalíciós erőket, a velük együttműködő helyi hatóságokat és a polgárságot. Ezt a "jelenséget" egészen december 13-áig lehetett azzal magyarázni, hogy az illegalitásba vonult bukott diktátor tologat a színfalak mögött, ám -- derült ki hamarosan -- Szaddám szappanoperás elfogása csupán Bush választási kampányára volt jó -- a terepen a helyzet éppoly rossz (sőt rosszabb), mint kézre kerítése előtt volt. Az al-Kaida felszámolására irányuló küzdelmet felügyelő szakértői ENSZ-bizottság is csak azt tudta kiszűrni, hogy a volt iraki diktátornak semmilyen kapcsolata sem volt az Oszama bin Laden vezette terrorszervezettel, emiatt Szaddám elfogása nem befolyásolja az al-Kaida elleni küzdelmet. A szervezet továbbra is aktív, ráadásul volt szállásadóik, az Afganisztánt 2001 végéig uraló tálibok -- akik gerillaharcot folytatnak az Államok támogatta új afgán kormány ellen -- az utóbbi hónapokban erőre kaptak, és fenyegetik az afganisztáni stabilitás megteremtését is.
Summa summarum, az intervenció proklamált harmadik oka sem tartja a vizet, így kénytelenek vagyunk igazat adni azoknak a meglátásoknak, melyek szerint Amerika valójában köszönettel tartozik Szaddámnak, a bukott iraki elnök üres fenyegetései szolgáltattak ugyanis ürügyet arra, hogy Washington -- olajipari érdekeit érvényesítendő -- katonai támaszpontokat létesítsen a Perzsa-öbölben (1991-es öbölháború), és -- ennek második lépéseként -- megszállja Irakot. Ilyenformán akár Bushék családi vállalkozását (amit az apa megkezdett, azt a fia hivatott befejezni) is kiolvashatjuk a sorok között, ám ennek vélt vagy valós volta már nem befolyásolja döntően a lépten-nyomon tapasztalható otromba hipokrízist.
AKNÁK AZ ALAGÚT VÉGÉN IS
Kérdés, hogyan és mikor lesz ennek vége?! A washingtoni hatalomátadási menetrend szerint június-júliusban. Bár innen nézve és azt beleszámítva, hogy addig még hány áldozatot követel majd ez az esztelen "hazárdjáték", nagyon messzinek tűnik, valahogy mégis megnyugtató, hogy legalább halovány fény dereng az alagút végén. Sajnos, e kijáraton is számos "akna" hever.
Mivel a megszállót és a megszállottat nemcsak a vallás, a nyelv, a társadalmi és törzsi szokások választják el, de a demokráciához való viszony is (egy felmérés szerint az irakiak 51 százaléka a demokráciában a dolgok intézésének nyugati módját látja, amely szerintük Irakban nem működne), mivel az amerikai kormány makacsul elutasítja az egyetlen célravezetőnek tűnő megoldást, hogy az ENSZ-nek adja át a nemzetépítés feladatát, mivel nyilván abba sem megy bele, hogy a békefenntartást az Arab Ligára bízza (pedig az irakiak többsége egyetértene azzal, hogy "arab erők" gondoskodjanak a biztonságról), mivel az Államok azután is erős befolyásra törekszik majd, hogy átadta a hatalmat egy ideiglenes (báb)kormánynak, úgy újabb konfliktus szikrája lehet, hogy a szuverenitás átruházása utáni időre hagyta az alkotmány kidolgozását, ami újabb diktátornak nyithat utat, aminek folytán a térség a korábbinál is ingatagabbá és lőporosabbá válhat.
Mert ne feledjük, hogy a szabad választások, mint a demokrácia mérföldköve, magukban még semmit sem szavatolnak. Az öbölháború után szabadon választott kuvaiti parlament pl. "demokratikusan" megvonta a nőktől a szavazati jogot, vagy -- minek messzebbre menni?! -- itt van a mi friss elrettentő példánk, ahol a népakarat szerint a rozsdás kanállal kivájt szemeknek kellene jelezniük a jövő rózsás középkorába vezető utat.
Mit várni hát akkor ott, ahová a demokrácia tankháton érkezett? Talán bizony azt, hogy az új esztendőben is az év slágere címre pályázzék?!
GIMPEL Tibor
IRÁNI FÖLDRENGÉS
Ötvenezer is lehet a halottak száma
Mintegy negyvenezerre becsülte Mohammed Hatami iráni elnök tegnap a Bám városát sújtó múlt heti földrengés halálos áldozatainak a számát. Hatami a délkelet-iráni Kermán tartomány azonos nevű székhelyén tartott sajtóértekezletén elmondta: a földmozgás a 240 ezres lakosságú térségben mintegy 120 ezer főt érintett, s ez utóbbiak mintegy harmada odaveszett. A földrengés "bizonyosan 40--50 ezer halálos áldozatot" követelt -- mondta.
Ugyanakkor határozottan elutasította, hogy országa párbeszédet kezdjen az Egyesült Államokkal, amíg ez utóbbi radikálisan nem változtat az iszlám köztársasággal szembeni ellenséges viszonyán. Hatami hangsúlyozta: Teherán üdvözli ugyan a földrengés áldozatainak nyújtott amerikai segítséget, az azonban nem változtat a két ország viszonyán.
Az Egyesült Államok 1979-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.
Colin Powell amerikai külügyminiszter egy tegnapi lapinterjúban közölte, hogy Washington nyitott a párbeszédre az iráni vezetéssel, miután az az utóbbi időben "bátorító lépéseket" tett. (MTI)
Akiktől 2003-ban végső búcsút vettünk
A végleg eltávozottak sorában az elmúlt esztendőben is sok ismert államférfit és politikust, kiváló tudóst, írót és művészt, népszerű vagy éppenséggel ünnepelt sportolót gyászolt a világ. A teljesség igénye nélkül ezeket, vagy ahogy mondani szokták, az év halottait vesszük számba az itt következő összeállításunkban.
Januárban hunyt el Maurice PIALAT (77) francia filmrendező, Leopoldo GALTIERI (76) volt argentin diktátor, Giovanni AGNELLI (82) olasz üzletember és gyáros, a FIAT tiszteletbeli elnöke és Valerij BRUMEL szovjet olimpiai bajnok magasugró. Az elhunytak listáján találjuk KÁKOSY László (71) akadémikust, egyiptológust, ROTTER Emília (97) egykori világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázónőt és Milo MILUTINOVIĆOT (70), a "kék pörgettyűnek" nevezett jugoszláv labdarúgócsatárt.
A februári halotti névsorban található Aleksandar TIMA (79), Újvidéken alkotó szerb író és költő, Alberto SORDI (83), a kisembert alakító szerepekben kiváló olasz filmszínész (Mindenki haza, A bikaborjak) és GREGUSS Pál (82) NASA-díjas biofizikus.
Március 12-én Belgrádban politikai összeesküvés, merénylet áldozata lett Zoran ĐINĐIĆ (51) szerb miniszterelnök. Ebben a hónapban halt meg Horst BUCHHOLZ (69) német filmszínész, Valentyin PAVLOV (66) volt szovjet miniszterelnök, a Gorbacsov elleni 1991. augusztusi puccskísérlet egyik résztvevője. Magyarországon elhunyt továbbá MÁDI SZABÓ Gábor (81) Kossuth-díjas színművész, BALLA József (48) Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes birkózó és MOLNÁR Dániel (58), a Magyar Rádió sportriportere.
Az áprilisi veszteséglistán szerepel RÉVÉSZ György (76) Balázs Béla-díjas filmrendező, SZÁSZ Imre (77) József Attila-díjas költő, műfordító, a Spanyolországban elhunyt MURÁTI Lili (91) filmszínésznő és HORVÁTH Tivadar (83) színművész. Ugyanebben a hónapban halt meg Janko BOBETKO (84), a hágai törvényszék elé beidézett, de oda már soha el nem jutó horvát tábornok és CSAO Cö-jang (84) volt kínai elnök, aki az 1989. évi Tien An Men téri véres események után vált meg tisztségétől.
Májusban elhunyt Constantin DASCALESCU (80) volt román miniszterelnök és VARGA László (93), a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, aki különösen a második világháborút követő években játszott jelentős szerepet.
A filmvilágot júniusban két nagy veszteség érte. Elhunyt a sztárok közül is kiemelkedő Gregory PECK (87) (Római vakáció, Moby Dick, Ne bántsátok a feketerigót) és a négyszeres Oscar-díjas Katherine HEPBURN (96) (Találd ki, ki jön vacsorára, Az oroszlán télen). Különös módon vetett véget életének (repülőgépből ugrott ki) Jürgen MÖLLEMANN (57), a német Szabaddemokrata Párt vezetője. Ebben a hónapban halt meg Pjotr MSVEMIRADZE (74), minden idők egyik legjobb szovjet vízilabdázója, TOMSICS Rudolf (57) magyar dzsessztrombitaművész és KNÉZY Jenő (59), a Magyar Televízió sportriportere.
A júliusi halottak között találjuk JANIKOVSZKY Éva (78) Kossuth-díjas írót, CSERHÁTI Zsuzsa (55) énekesnőt, továbbá Idi AMIN (75) volt ugandai diktátort, John SCHLESINGER (78) Oscar-díjas brit filmrendezőt (Éjféli cowboy) és a kerek egy évszázadot megélt Bobe HOPE amerikai filmszínészt, komikust.
Augusztusban halt meg Helmut RAHN (74), az 1954-es világbajnokságon első helyen végzett német labdarúgó-válogatott szélsőcsatára, Sergio VIEIRA DE MELLO (55), az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja (ő eddig a megszállás legmagasabb rangú külföldi polgári áldozata), TAKÁCS Paula (90) Kossuth-díjas operaénekesnő és Charles BRONSON (82) litván származású amerikai filmszínész.
Szeptember 9-én a kaliforniai Stanfordban meghalt TELLER Ede (95) magyar származású amerikai atomfizikus, a hidrogénbomba atyja. Ugyanebben a hónapban hunyt el Milo MINIĆ (89) volt jugoszláv külügyminiszter, Leni RIEFENSTAHL (101), a berlini olimpiáról és más eseményekről készített német propagandafilmek rendezője, merénylet áldozataként Anna LINDH (46) svéd külügyminiszter, Franco MODIGLIANI (85) Nobel-díjas olasz közgazdász és Elia KAZAN (94) Oscar-díjas amerikai filmrendező (A rakparton).
PAPP László (78), minden idők egyik legeredményesebb magyar sportolója, aki ökölvívásban három olimpiai aranyérmet nyert, október 16-án hunyt el. A hónap halottai még Alija IZETBEGOVIĆ (78) volt bosnyák elnök, Miodrag PETROVIĆ-ČKALJA (79), aki évtizedeken át volt a jugoszláv televízió és filmek ünnepelt sztárja, továbbá Elem KLIMOV (71) orosz filmrendező és CSUNG Mai-ling (106), Csang Kai-sek özvegye, aki maga is politikus volt.
A novemberi halottak között találjuk SZEMES Marianne (79) filmrendezőt és PALÓCZ László (83) operaénekest.
És végül az év utolsó hónapjában, decemberben halt meg LEMHÉNYI Dezső (86) vízilabdázó, aki a magyar válogatottal az 1952-es, helsinki olimpián nyert aranyéremet, két angol filmszínész: David HEMMINGS (63), Antonioni Nagyításának fotósa és Alan BATES (69), aki a Zorba, a görög című filmben játszotta az írót, valamint egy clevelandi klinikán Heydar ALIYEV (80) volt azerbajdzsáni elnök.
Összeállította: MADARÁSZ Árpád
A diktátorok felett hazájukban kell ítélkezni
Nyugati lapvélemények a szerbiai parlamenti választások tanulságairól
A szerb reformerők és a nemzetközi közösség kudarcának tartják a keddi brit lapok az ultraradikálisok választási térnyerését. Vojislav eelj pártjának sikere a legveszélyesebb választási előretörés Európában azóta, hogy Jean-Marie Le Pen tavaly a második lett a francia elnökválasztáson -- írta a The Guardian. A vezető baloldali brit napilap kommentárja szerint eelj fasiszta, aki felnéz Hitlerre, és egész politikai stílusát, üzenetét közvetlenül a Führertől vette át.
A The Guardian szerint azonban -- csakúgy, mint Franciaországban -- fontos, hogy "az ultranacionalista siker drámája" ne takarja el az összképet. A szerbek 59 százaléka ugyanis "nem a gazemberekre és a vádlottak padján ülő demagógokra", hanem a demokratikus pártokra szavazott, annak ellenére is, hogy a reformista koalíció a múlt hónapban elbukott a rövidlátó önös érdekeken és a belső vitákon. A reformpártoknak most félre kell tenniük ellentéteiket, meg kell tanulni a leckét, és jobb munkát kell végezniük Szerbiáért, mint eddig -- áll a The Guardian kommentárjában.
A Financial Times üzleti napilap is azt írta, hogy a szerb demokratáknak, akik "három évet vesztegettek el értelmetlen vitákkal", most már össze kell fogniuk, és ehhez a Nyugatnak erős támogatást kell adnia.
A lap szerint három éve az Egyesült Államok és az EU is hozzájárult Szerbia problémáihoz azzal, hogy a pragmatikus Zoran Đinđićet támogatta Vojislav Kotunicával szemben, aki annak idején igyekezett kerülni az együttműködést a hágai törvényszékkel. Az EU-nak és Washingtonnak most már el kell fogadnia, hogy Kotunicának van a legnagyobb esélye egy működőképes kormány tető alá hozására -- áll a Financial Times cikkében.
A szerbiai választásnak van egy üzenete Irak számára: a diktátorokat mindig saját hazájukban kell bíróság elé állítani -- írja tegnapi számában a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE).
A lap szerint Szerbia erőszakos nacionalistái hálásak lehetnek az ENSZ hágai törvényszékének, mert annak lassúsága szerepet játszott a nacionalista erők vasárnapi előretörésében. A világ azt remélte, hogy a törvényszék gyorsan megbünteti azokat, akik a legnagyobb szerepet játszották a boszniai és kosovói etnikai tisztogatásokban, ám ehelyett egyfajta szószéket biztosított a vád alá helyezetteknek, köztük Slobodan Miloević volt szerb elnöknek. Szószéket, amelyről nap mint nap azt hirdethetik otthoni követőiknek, hogy ők a Szerbia elleni nemzetközi gyűlölet áldozatai. "Így a szerbiai nacionalisták szemében ezek a megbukott, kisstílű gengszterek mártírokká váltak" -- írja a WSJE.
"A szerbiai nacionalizmus persze nem Hágában született. A szélsőséges pártok népszerűsége azt tükrözi, hogy az eddigi vezetők nem tudtak megbirkózni a miloevići korszak örökségével, a szegénységgel és a korrupcióval. De mindenkinek, aki azt követeli, hogy Szaddám Huszein felett egy nemzetközi vagy ENSZ-bíróság ítélkezzen, illene ellátogatnia Belgrádba, hogy rádöbbenjen: miért jobb minden olyan esetben, amikor csak lehetséges, az érintettek saját hazájában megtartani a bírósági eljárást" -- szögezi le az amerikai újság. (MTI)