2003. december 31. - 2004. január 1., 2.
Maguktól ömlenek a dallamok
Kornelije Kovač: Bár nem értem fel a legmagasabb csúcsra, még nem adom fel
Kornelije Kovač sötét billentyűkről, zenéről, gyökereiről
Decemberben Újvidéken tartott könyvbemutatót Kornelije Kovač, akit bizonyára nem kell külön bemutatnunk errefelé, hiszen számtalan népszerű dalt írt az Indeksinek és a Korni grupának, Zdravko Čolićnak, Vajtának, a Teka Industrijának, sőt még Lepa Brenának is. A sok közismert hazai sláger szerzője, a Tamne dirke c. könyv szerzője akkor kifejtette, hogy könyve anyaga spanyolországi tartózkodása idején tudatosodott benne, amikor tágabb körökben is meg akarta mérettetni magát. Viszont a "sötét billentyűk"-et túlzás lenne "feketék"-nek értelmezni.
-- A nyolcvanas évektől már zenei rendező lehettem volna, de én ezt túl bürokratikus feladatkörnek találtam, ennek köszönhetően tovább maradtam kreatív. Mindezért elsősorban Kornél nagyapámnak tartozok hálával, akinek nevét külföldön is szívesen használtam. Ő volt az, aki visszakormányzott engem a zenéhez. Ugyanis, amikor úgy éreztem, rámerőltetik a zenét, tizenévesként másfél hónapot is lógtam az órákról. Apám kiíratott a zeneiskolából, és megígérte, elver, ha még egyszer odaülök a zongorához. Nagyapám viszont megkérdezte, nem játszanánk négykezest? Aki ért hozzá, tudja, hogy az alsó regiszterekben mindig a jobb muzsikus játszik. Ez felébresztette bennem a becsvágyat, így kerültem vissza a zeneiskolába.
A későbbiekben voltak-e más meghatározó személyek az életében?
-- A példaképek tekintetében általában közismert egyéneket szeretnek emlegetni. Én viszont sosem estem hasra a nagy nevektől. Amikor Szarajevóban voltam egyetemista, két ember jött el az ottani rádióból arra a zenélésre, amelyen játszottam, és azt mondták, készíts amennyi dalt akarsz, gyakoroltasd be egy zenekarral és nyitva állnak előtted a rádió összes lehetőségei! Nika Dabovićról és Vlatko Daniáról van szó. Ha ők nem lettek volna, ki tudja, mikor juthattam volna rádiófelvételekhez egy idegen városban! Mindennek köszönhetően nemcsak Szarajevóban szereztem hírnevet, hanem a fesztiválok útján az egész akkori ország területén is. Manapság az efféle fesztiválokra fanyalognak, de a hatvanas évek végén csak így hallhatta az együtteseket a nagyközönség. A koncertek akkoriban nem voltak akkorák, mint manapság.
Mennyiben igyekezett átvinni gyermekeire a zene szeretetét?
-- Nagyon kis mértékben. Szinte sosem ültem le megmutatni valamit Aleksandrának és Tinának. Csak úgy mellékesen hallottam, hogyan zenélnek, énekelnek. De úgy gondoltam, erre minden (zeneiskolás) gyerek képes.
A regényének végén említi a K-2-est, ami két idősebb lánya együttesének a neve is egyben. Mit jelent ez a név?
-- Az a Himalája legritkábban meghódított csúcsa. Nálam abban az értelemben szerepel, hogy, bár nem értem fel a legmagasabb csúcsra, de bízom benne, hogy van még időm, tehát esélyem is, hát nem adom fel. Az itteni közönség a lányaimhoz köti a K-2-öt, de ők csak kölcsönvették az én egykori londoni együttesem nevét.
Mikor tudatosult Önben, hogy hivatásos kíván lenni?
-- Amikor az ember elkezd muzsikálni, valószínűleg nem teniszező lesz. De nem a készen, szinte tálcán kapott körülmények tartják fogva az embert, hanem a kreativitás lehetősége. Ez egy nagy kihívás. A klasszikus zene pl. számomra sohasem jelentett kihívást. Aki állandóan ugyanazokat a szonátákat játssza, annak igen kis, legföljebb a dinamika terén van némi lehetősége a kreativitásra. Ez számomra szinte szimpla reprodukció. Az én terepemen viszont, szinte maguktól ömlenek a dallamok. Ezt leginkább az olyan festőhöz tudnám hasonlítani, akinek nem feltétlenül kell meghatároznia, mit akar festeni. Az egyik ecsetvonás magával hozza a másikat, az pedig a következőt. A zenében ugyanígy van. Mi az ihlet? Mi, művészek, csak felismerjük és tudatosan továbbfejlesztjük a már félig működő ötleteinket. Ennyi az egész. És ezért épp olyan öntudatlanul jött belőlem a Sitnije, Cile, sitnije, amit Lepa Brenának írtam, mint az April u Beogradu, a Trla baba lan, vagy az a 18 perces kompozícióm, amelynek mondanivalóját igen kevesen értették meg. Az viszont igen korán tudatosodott bennem, hogy nekem nem kell Marko Breceljnek lennem, ha egyszerűen nem vagyok ő. Akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem.
Térjünk vissza a könyvére. Hogyan keletkezett?
-- Még a Korni grupával való utazásaim idejéből maradtak fenn némely anyagok, tájleírásaim meg egyebek, de ezeket igen szigorúan megszűrtem. Az anyag legnagyobb része tulajdonképpen spanyolországi napló, ottani stúdióbeli hétköznapjaimról, élményeimről. A feljegyzések három évet ölelnek fel, és még azon melegében készültek. A formával voltak némi problémáim. De szerencsére 14 éves korom óta rendszeresen olvasok, így tudom, hogy a formát szabad kölcsönvenni, az még nem plágium. A 12 ütemes, háromakkordos blues alapjaira rá szabad játszani a Holdfényszonátát vagy egyebet.
Végezetül még a magyar gyökereiről faggatnám.
-- Sosem titkoltam a származásomat. Nemcsak nagyapám, hanem apám, fivérem és én is magyarként vagyunk nyilvántartva. Sajnos, a nyelvet már nem igazán jól beszélem. Nem akarok mentségeket keresni, hogy nincs kivel gyakorolnom, hiszen vannak lemezek, kazetták, könyvek... A lányaim már egyáltalán nem beszélik ezt a nyelvet, így valószínűleg velem elvesznek a könyvemben többször emlegetett magyar gének. De még most is katolikus karácsonyra veszek fenyőt, és amikor eljönnek hozzám a lányaim, eljátszom nekik a Mennyből az angyalt...
PÁSZTOR Sándor
Humorban nem ismernek tréfát
A rendező, Horváth Kátai György
Ma este szilveszeri vidám műsor az Újvidéki Rádióban
Immár az 52. szilveszteri vidám műsort hallhatjuk ma este az Újvidéki Rádióban. Mivel a választások jegyében zajlott a mögöttünk hagyott év, Horváth Kátai György szerkesztő-rendező is úgy kezdi a konferálást, hogy mindenki válasszon magának olyan vidámműsort, amilyet csak akar, olyan új esztendőt, amilyet csak akar. Majd ő kijelenti, politikus módra, hogy nem lehet. A politikusok ugyanis sokat ígérgetnek, majd amikor megválasztják őket, azt mondják, pont azt nem lehet megvalósítani, amit annyira ígérgettek.
Hogy még mi minden kapott helyet a műsorban, kiderül ma este 8 órától, illetve az év első és második szombatján az ismétléskor. Remélhetőleg a hallgatók is olyan jól szórakoznak majd, mint a szereplőgárda, ugyanis jókedvű, vidám, oldott hangulatban folytak a felvételek.
Szomorú momentum viszont, hogy ez az első év, hogy nincs ott a szerzők között a nemrégiben elhunyt Kopeczky László, akinek írásai nélkül nem is lehetett szilveszteri vidám műsort elképzelni az elmúlt évtizedekben. Most Horváth Kátai György révén a Grimaszban és a Hét Napban megjelennek a vidám műsorban elhangzott, írásban viszont eddig meg nem jelent Kópé-írások. S említsük meg azt is, ez a második év, hogy nem volt szemernyi bizalmatlanság sem, senki nem akart semmit sugallni, hanem a főszerkesztő azt mondta: csinálják a műsort belátásuk szerint.
Horváth Kátai György humorban nem ismer tréfát:-- A hallgató iránti tisztelethez az is hozzátartozik, hogy még véletlenül se hangozzék el olyan tréfa, amit unalomig ismer, tehát csak olyan jelenetek, tréfák jöhetnek számításba, amelyeket az utóbbi időben nem hallhattak a műsorban. Ezt értékelik is a hallgatóink, hisz úgy tudjuk, hogy a felmérések szerint a második helyen vagyunk a hallgatottság tekintetében. Hetente jónéhány levelet kapunk a hallgatóktól. Így volt ez a '90-es években is, megőriztünk jónéhány olyan levelet, amelynek küldője megírja, mennyi derűt vittünk a szomorú, kilátástalan körülmények között az életébe -- mesélte a rendező.
A jeleneteket, monológokat, verseket, vicceket írták: Balázs Pál, Barácius Zoltán, Bogdánfi Sándor, Bús Zoltán, Horváth Kátai György, Kiss István, Lőwy Árpád, Nagy Nándor, Nóti Károly, Pintér Lajos, Pusztai Lajos, Szilágyi György, Vaszary János és Véber György. A műsorban közreműködnek: Barácius Zoltán, Ferenczi Jenő, Horváth Kátai György, Izelle Károly, Kardos Stojković Ibolya, Kasza Éva, Kiss Szilvia, Kovács Hajnalka, Krizsán Szilvia és Szép Antal. Horváth Kátai György szerkesztőtársa pedig Bús Zoltán.
MIHÁLYI Katalin
Közel, de tizennégyezer kilométerre
Márton a legkisebb, András és Richárd ikrek, Zsuzsi a legidősebb. Mindannyian beszélnek magyarul
Zsuzsi férjével, Lajtaváry Endrével lakásukban: a háttérben magyar függöny, Kovács Margit műve a falon, herendi tányér
Meg akarunk maradni magyarnak utódainkban is -- Argentínai magyarok között az internet segítségével
Viszonylag rövid idő telt el a számítógép adta internetezési lehetőség világméretű elterjedésétől, de áldásos hatását nap mint nap tapasztaljuk. Többek között a világhálónak köszönhető, hogy a szétszóródott emberek rokoni, szakmai, érdeklődési, vagy például nemzeti alapon is könnyen kapcsolatot tarthatnak egymással. A világban olyannyira szétszóródott nemzetnek, mint amilyen a magyar is, különös fontosságú az effajta kapcsolattartás. A MagyarOnline.net például rövid idő alatt számos olvasóra tett szert. Nemrégiben zárult egy pályázatuk, amelynek témája Mit jelent magyarnak lenni? volt. A világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek válaszok. Ezúttal a díjnyertessel, az argentínai Lajtaváryné Benedek Zsuzsival foglalkozunk, akit természetesen az internet közvetítésével "kerestünk fel".
-- A magyart, az anyanyelvemet tekintem a legnagyobb földi kincsnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffátevése, elárulása és kisemmizése ellen -- mondta Déry Tibor, és ez is, mint sok más bölcs gondolat engem is segített abban, hogy azzá lettem, ami. De nemcsak az idézetek segítenek abban, hogy meg akarunk maradni magyarnak utódainkban is, hanem az irodalom, a történelem, a zene, a népművészet és az akarás is -- vallja. -- Családomban a harmadik argentínai nemzedéket képviselem, négy tizenéves gyermekem: Zsuzsi, András, Richárd és Márton szintén beszélnek magyarul. Hogy unokáim esetleg spanyolul szólnak hozzám? Nem tudom, ez a szülőtől, sőt olykor a nagyszülőktől függ. Nekünk és szüleinknek szerencsénk volt, hogy sikerült Argentínában is magyar házastársat találnunk. De ismerek sok vegyes családot, ahol a gyermekek jól beszélnek magyarul. Viszont az sem biztosíték, ha az ember magyar házastársat talál. Sajnos, erre is van eset. Tudom, bekövetkezhet, hogy a gyermekeink nem magyar házastársat választanak, sőt nagy rá az esély. De nem félek, szembenézek a valósággal. Azzal kell házasodni, akit szeret az ember. Mi pedig nagy kitartással, erőfeszítéssel azon leszünk, hogy a nyelv, a magyarságtudat ne vesszen el majd az unokákban.
Arról is szólnom kellene, hogy az argentínai magyarok nagyon ragaszkodnak a magyarságukhoz, s kiépült valamiféle intézményrendszer is, református templom (ahol presbiter vagyok), ötvenéves a hétvégi magyar iskola (a Zrínyi Ifjúsági Kör), cserkészet.
Itt, Buenos Airesben kb. négyezer magyar él, de lehet, hogy sokkal több. Nem gond magyarnak megmaradni, mivel az argentínok becsülik az idegeneket, és kultúrájukat, főleg az európaiakat. Nekem mindig mintha ajándék lett volna/lenne a magyarságom. Tehát nem olyan a helyzet, mint mondjuk, Erdélyben. Nem sikerült eljutnom Erdélybe, de a szüleim sokat meséltek arról, hogy milyen nehéz ott az élet. Sajnálom, és gyakran mondom, mennyivel könnyebb itt nekünk Argentínában, ahol befogadtak bennünket, ahol ápolhattuk nemzetiségünket kedvünk szerint. Bár tudom, néha ilyen kényelmes körülmények között hamarabb beolvad az ember, és szép lassan elvész az anyanyelv.
Benedek Elek rokonai vagyunk. Nagyon sok könyve ott sorakozik a könyvespolcunkon, az összes meséskönyv, az irodalmi levelezése, az Édes anyaföldem, és mások. Nálunk valóságos Benedek Elek-kultusz él a családban. A könyvei jól érzik magukat a lakásunkban, mert az is magyaros. A nappaliban a párnahuzatok magyarmintásak, a falon magyarországi látkép, Budapest, Hollókő, több alföldi falu, vannak herendi tányérjaim is, magyar szőttes, és kedvenc művésznőm (Kovács Margit) képei, magyaros függöny.
Én már Buenos Airesben születtem. A szüleim gyermekként kerültek Argentínába a második világháború után. Mindketten itt nőttek fel. Mindkét családban, vagyis kétági nagyszüleimnél, magyarul beszéltek odahaza. Ezt a hagyományt a szüleim is követték összeházasodásuk után. Mind gyermekkorukban, mind pedig felnőttként nagyon sok erőt és időt fordítottak a cserkészmozgalomra, később én is cserkészkedtem, s a későbbi férjem is, aki Brazíliában töltötte gyermekkorát és fiatalságának egy részét. Én és a későbbi férjem, Dani, vagyis Lajtaváry Endre (akinek a szülei szintén nagyon fiatalon kerültek el Magyarországról) -- cserkészvezető tanfolyamot végeztünk, és mindmáig foglalkozunk a cserkészmozgalommal. A gyermekeink szintén bekapcsolódtak a mozgalomba. Felmérhetetlen, hogy a cserkészet mennyit tesz a nemzeti tudat, az anyanyelv fennmaradásáért. Édesanyám angol--magyar szakos tanár jelenleg is. Szerintem ő a magyar kolónia magyarul legszebben beszélő tagja. A mai napig tanít a Zrínyi Ifjúsági Körben, szombatonként. Különben jómagam négyéves koromtól jártam a Zrínyi Körbe, német iskolát végeztem, de letettem a három (német, argentin, magyar) érettségit, aztán műépítészeti-városrendezési egyetemre jártam. 1991-ben végeztem az egyetemen, akkor már négyéves volt a lányom, és megszülettek az ikreim is, András és Richárd. Egyre jobban belemerültem a nyelvek világába, hozzáláttam a nyelvtanításhoz, nagyon szeretem. Idegenvezetéssel is foglalkozom, magyarokat vezetek, jó a hangulat, összehasonlítjuk Buenos Airest Budapesttel, elbeszélgetünk.
A hétvégi iskolában gyermekeket tanítok, a magyarul már beszélő kilencéveseket (ők kilencen vannak) nyelvtanra és helyesírásra oktatom, a nagyobbak magyar történelmet tanulnak. Ideértve természetesen Erdély, a Délvidék, a Felvidék történelmét is. Már említettem, hogy az iskola ötvenéves. Most is jár oda hatvan tanuló, a nagyon nehéz gazdasági helyzet ellenére. Emellett sok magántanítványom is van, magyar az édesapjuk, vagy a nagyapjuk, és most meg akarják tanulni a nyelvet. Olyan tanítványom is van, akinek magyar a házastársa, de olyan is, aki azért akarja megtanulni a nyelvet, mert hallotta, hogy szép és érdekes. Rettenetesen szeretem, amikor az a valaki, aki nulláról kezdte, egyszer csak megszólal magyarul. Ez nagyon nagy öröm.
Tudnék-e Magyarországon élni? -- Igen, tudnék. Argentína a szülőföldem. De magyar vagyok. Az anyanyelvemtől nem választ el tizennégyezer kilométer, mint Magyarországtól.
NAGY Magdolna