Ötkarikás tanulságok
Nyárvégi szórakozásaink között a legizgalmasabb. De megállapíthatjuk, hogy az olimpiai játékok felújítása utáni száztizedik évben, az
emberiség még nem jutott el Pierre de Coubertin álmának megvalósításáig, miszerint a részvétel a fontos. Úgy járunk ezzel, mint a
tízparancsolattal: képtelenek vagyunk betartani. A sportolók nemes vetélkedését itt-ott még elcsúfítja a nemzeti büszkeség ízléstelen
túlzásokba feszített akarnoksága.
A 2004-es olimpiai játékok logója
Persze, hogy minden nemzet fiainak jó érzés az, ha zászlójukat lobogtatják a győztesek, és amikor
himnuszuk hangjára elbőgik magukat kiválóságaik a dobogó valamelyik fokán, a szurkolók pedig ismételten szívbemarkoló perceket élnek át
a nézőtéren vagy valamelyik tévé és rádió izgalmas, hazafias közvetítése közben. Hajrá Magyarország!
De a kérdés, amelyhez tanulságokat szolgáltatott ez az olimpia a következő: Miként szurkoljunk úgy, hogy ne magyarkodjunk? Mi külföldre
szakadtak, sarkítva, ebből a kérdésből megmaradásunk mikéntjét olvassuk ki.
Ezért lelkesedünk az olyan mélyen emberi és példamutató
magatartást dicsérve, amit Nagy Tímeától, kétszeres olimpiai bajnokunktól, ettől a háziasszonyképű, kétgyermekes anyukától kaptunk.
Nagy Tímea
Láthattunk, hogy győztes szúrása közben megbicsaklott ellenfeléhez nem ökölrázással, vicsorítással - amint ezt többek között a francia
kézilabdázók egyik, eltorzult arcú jelese ismételten is megcselekedte a magyarokkal szemben -,hanem segítő kéznyújtással közeledett,
örömét ott, és a győzelmi emelvényen is, saját bevallása szerint azért fogta vissza, mert ellenfelét nem megalázni, hanem megbecsülni
tartotta a helyes viselkedésnek.
Folytatás a lap 1. oldalán.
Tar Károly
