Felhívás
A tudás anyja az ismétlés!- tartja a közmondás. Ezért most ősszel - némileg újrafogalmazva - újraközöljük Molnár Timea felhívását és lapunk címén is várjuk a jelentkezőket.
Kedves Ismeretlen Ismerős!
A malmöi magyar egyesület gyermek és ifjúsági képviselője vagyok. Nevezz csak Timinek. 32 éves, 3 gyermekes asszony vagyok, 15 éve élek Svédországban. Imádok szórakozni, új emberekkel megismerkedni, magyarnak lenni.
Célom, hogy az itteni magyar fiatalok jól érezzék magukat együtt, hogy a gyermekeink megtartsák magyarságukat, pont úgy, mint MI.
Magyarok vagyunk. Abban a reményben, hogy Te is olyan ember vagy, aki erre büszke, remélem, hogy soraim jó kezekbe kerülnek.
Klubunk, itt Malmöben, 1991-ben alakult. Elnökünk, Szabó Ilona még ma is velünk van! Azok a tagok, akik a kezdet kezdetén beléptek, ma már közelebb vannak a nyugdíjas korhoz. A klub csakis úgy maradhat életben, ha újabb tagok jönnek és frissítik a "levegőt". Remélem érted, mit akarok ezzel mondani.
Nemrégen csöppentem ebbe a társaságba és megfogott, az emberek barátsága, segítőkészsége és nyitottsága az újra, a változtatásra!
Abban a reményben, hogy Te legalább annyira keresed a magyarok társaságát, mint mi, segítséged kérem ahhoz, hogy elsősorban gyermekedet, unokádat, ismerőseid gyerekeit, fiatalokat, de mindenkit hozz magaddal.
-
Ha szeretnél megismerkedni fiatalokkal, együtt bulizni velünk,
-
ha szeretnéd, hogy gyermekeid megőriznék magyar nyelvtudásukat, és barátokra leljenek,
-
ha van ötleted, miként lehetne összefogni a malmöi és a környéken élő magyar fiatalokat,
-
ha néhanapján akad egy kis szabadidőd, hogy kedvelésednek élj, különféle hobbyddal foglalkozz,
-
ha tanítanád erre fiatalabb tagjainkat is, akkor kérlek
JELENTKEZZ MINÉL ELŐBB TELEFONOM, VILLÁMPOSTÁN VAGY SZEMÉLYESEN A KLUBBAN!
UNGERSK SVENSK FÖRENING Censorsgatan 5C, 21550 Malmö, Tel: 040-22 48 60
MOLNÁR TIMEA Tel: 0702-36 38 64,
timea.molnar@malmo.com
A malmöi városháza
Koppenhágai magyar vendégünk
A Sydsvenskanban láttuk a György Imréről készült képet, és olvastuk, hogy a koppenhágai operaénekes szabadidejében nagy sikerrel fellép időnként a malmöi éttermekben. Bravó! - csatlakozunk mi is a kellemesen meglepett közönséghez.
György Imre
Akik mellettünk járnak
Domján Ferenc
Könyvelő, szakács, pincér, ápoló? Többféle szakma tudója. Szorgalmas ember. Többször nekivágott a világnak. Magyarországról 1965-ben jött el. Egy esztendőt töltött olaszországi lágerben. Onnan került Svédországba. Hamarosan a göteborgi Kék Duna vendéglő főszakácsa. 1980-ban Ausztráliába hívták, három évig az egyik első osztályú szálloda igazgatója volt. Visszatért Malmöbe, ahol az egyik öregotthon gondozójaként ment nyugdíjba Nyugdíjasként kertét ápolja, videokazettákat gyűjt. Több mint ezer magyar videokazettája van, cigányzenét, operettmuzsikát gyűjt. Angolul, svédül, lengyelül beszél. Egyik fia Göteborgban munkavezető a Volvo-gyárban, a másik főszakács.
Érdekességek
Malmö, a délvidéki Skĺne tartomány, (lakossága 1,1 millió, területe 11,027 km2, a gímszarvas, a vörös kánya, a réti margitvirág, a kovakő, a mezei csiperke, a libasült és a füstölt angolna hazája), Svédország harmadik városa. A város nevének magyar jelentése: homokdomb. Első írásbeli említése az az 1170-ben keltezett oklevél, amelyben a polgárok homokdombjának nevezték. Újabban Malmöt a parkok városának hívják. És a csokoládé városának, mert a helyi csokoládégyárban készül az egész Európában kedvelt Marabu-csokoládé. De illik rá a kávé-város jelző is, mert egyre több kávézót nyitnak ebben az ipari városban.
A svéd kávé receptje: egy csésze erős kávé, 2 cl. Abszolút vodka, 2 kockacukor, 1 kanál tejszínhab. Télen felforralva, nyáron jéggel, lakomát lezáró italként szolgálják.
Malmö a központja az illegális üdítőital- és cukorka kereskedelemnek.
Dél-Svédországban földgázt is használnak üzemanyagként az autóbuszok. A 18-as malmöi buszt kamerákkal szerelték fel, mert a Rosengĺrd negyedben kövekkel is megdobálták az autóbuszokat.
Dr. Szalontai Éva