Magyar Liget


A dél-svédországi magyarok családi lapja
4. évfolyam 14. szám 2003/1


Új Oslói Oldal
3. évfolyam 9. szám 2003/1
Hirek		Gangl Orsolya: Irány Norvégia! (Naplórészlet)

A norvég színházi élet rangos Hedda díját a legjobb rendezés kategóriában az idén Ascher Tamás, a Katona József Színház fõrendezõje kapta az oslói Norvég Színházban bemutatott Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdõ c. darab színreviteléért. (MBK Híradó) "Egy rózsaszál szebben beszél?" címmel Matkócsík Éva tartott dalestet a norvégiai Magyarok Baráti Köre (MBK) estjén. A január 18.-i rendezvényen zongorán közremûködött Kiss Fekete Sándor. (KF) Matkócsík Éva 2003. január 18.-án tartotta Oslóban szokásos újévi rendezvényét a Norvég -Magyar Egyesület (NUFO). A mûsorban az Egyesület gyermekcsoporjának tagjai, valamint Lars Peder Fjelldal zongoramûvész léptek fel. (KF) A norvégiai Magyarok Baráti Köre (MBK), valamint az oslói PAX Kiadó Kertész Imre Sorstalanság c. kötetének norvég nyelvû könyvbemutatójára invitálta a közönséget 2003. január 30.-ára. A mûbõl Kemény Kari, a regény fordítója olvasott fel részleteket. (KF) Február 1.-én tartotta XVII. filmestjét Kovács Ferenc az MBK rendezésében A filmszínész Kern András címmel. Február 15.-én került sor a norvégiai Magyarok Baráti Köre (MBK) közgyûlésére. Az újonnan megválasztott vezetõség tagjai: Bogya István, Fáskerti Mária, Jankovits Gábor, Kesselbauer Gyöngyvér, Szakács János, Szolnoki Zsuzsa. (MBK Híradó) Roald Nygard professzor Cselekvõ vagy bábu - az ember önértelmezésérõl címû könyvét fordította magyarra Dr. Kunszenti Ágnes és Kovács Ferenc. Az Új Mandátum Kiadó gondozásában megjelent kötetnek a budapesti Helikon Könyvesházban február 26.-án volt a bemutatója. A szerzõ s a fordítók emellett dunaújvárosi, szegedi, zalaegerszegi fõiskolákon is tartott könyvbemutató elõadásokat. Szerkeszti: Kovács Ferenc (ferenc.kovacs@media.uio.no) Hulej Enikõ: Csúszós utcákon... Kivételes helyzetben vagyunk itt az oslói teológián, hiszen különféle nemzetiségû diákokkal, tanárokkal találkozhatunk. Élményeinkrõl, tapasztalatainkról beszélgetve sokszor nevettetjük meg - vagy éppen gondolkodtatjuk el - hallgatóságunkat. Brazíliából érkezett vendégprofesszorunk és felesége a legutóbbi angol nyelvû áhítatot egy szemléletes képpel kezdték: õk, akik a meleg brazil tájakról érkeztek, nagyon nehezen szembesültek a norvég tél kihívásaival, és elõször szinte lehetetlennek tûnt számukra, hogyan tudnak majd a jeges, csúszós utcákon közlekedni. Persze könnyû a norvégoknak, akik itt nõttek fel - gondolták -, de mit kezdjen egy déli, akinek szülõföldjén a havazás szinte turistalátványosságnak számít? Természetesen a helybelieknek is okozhatnak nehézségeket a téli útviszonyok. Nemrégiben tanúja voltam annak, ahogy egy kisgyermek nagy lelkesen elindult a jeges úton, ám megcsúszott és elesett. Fölállt, elindult, de ismét elesett. S mivel ez megismétlõdött néhányszor, az édesanyja kinyújtotta felé a kezét, felsegítette, és megmutatta neki, hogyan lehet kikerülni a jeget egy hosszabb, de biztonságosabb útvonalon. Istennel való kapcsolatunk sokban hasonlít ehhez a kisgyermekéhez. Saját utunkat akarjuk járni, mert elég okosnak tartjuk magunkat ahhoz, hogy eldöntsük, melyik a legrövidebb és legegyszerûbb út, pedig talán éppen a legfájdalmasabbra találtunk rá, amelyen könnyen megcsúszunk és elesünk. De feltekintve észrevehetjük mennyei Atyánk kinyújtott kezét, aki egy másik utat mutat, és így szól: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tûzben jársz, nem perzselõdsz meg, a láng nem éget meg." (Ézs 43,1-2) S bár ebben az ígéretben nincs szó konkrétan sem az oslói utcákat borító jégrõl, sem az aktuális magyarországi eseményekrõl, de biztosak lehetünk abban, hogy az Úr segítõ kezét nyújtja felénk mindenkor.		2001. augusztus 24. Péntek Hihetetlen, de azért igaz: UTAZOM NORVÉGIÁBA!!!! Két hét múlva ilyenkor már norvég levegõt szívhatok!!!! Hiszen én mindig is errõl álmodtam!!!!! Sagavoll Népfõiskola készülj, mert indulok!!!! Egy pillanat! Még azt sem tudom hova megyek pontosan.... úgy hívják a helységet, hogy Gvarv. Hm, azt hiszem a térkép használata ebben az esetben egészen bölcs dolog ...igen, mindjárt megvan, szóval félúton Oslo és Kristianstad között. Köszönöm Istenem, így talán kellõképpen egyszerû lesz az út ahhoz, hogy én se tévedjek el... Te jó ég! Egyedül fogok utazni ...persze 19 évesen már egyáltalán nem szabad megijedni az ilyen apróságoktól? 2001. augusztus 28. hétfõ JAJJAJJAJ!!!!!! Vízum kell, télikabát kell, nincs elég meleg pulóverem és még az egyetemi tanulmányokat is halasztani illenék. Hogy leesik majd az álla a Többieknek, egy év norvég tanulás után nekivágok a nagy kalandnak ...ugye milyen jól hangzik!?!? 2001. szeptember 6. csütörtök Nagyon szeretek buszozni, ezért is zötykölõdöm már vagy úgy tíz órája, azt hiszem még mindig csak Csehországban vagyunk. Inkább nem is gondolok rá, az idõ úgyis ólomlábakon jár... holnap délután fél hat körül viszont már Oslóban leszek. Ott majd barátok várnak rám, személyesen ugyan még soha nem találkoztunk, de az ösztön majd csak a földjeimhez vezet... Mindenki más a repülõt ajánlotta. De hát ennyi csomaggal az kész ráfizetés lett volna. 50 kg, ennyivel akár már le is telepedhetnék, nem? 2001. szeptember 7. péntek Éljen Norvégia! Micsoda boldogság itt lenni, még fel sem fogtam igazán. Tarka faházak mindenütt, pont mint abban a könyvben, amit tavaly kaptam! És a hegyek, meg az erdõk! Minden olyan, mint amilyennek megálmodtam. Nem kétséges, a sors kegyeltje vagyok. 2001. szeptember 8. szombat Reggel az ismerõsök feltettek egy buszra, ami egészen Kongsbergig vitt. Ott kellett átszállnom a vonatra, amivel Bobe mentem. Eleinte természetesen azon görcsöltem, hogy vajon tudni fogom-e, hol kell a vonatra átszállni. Egy ilyen nagyváros mint Kongsberg, csak nehogy eltévedjek... Aztán jött az örömteli felismerés, Kongsberg egyáltalán nem is olyan nagy, mint ahogy én azt gondoltam, a pályaudvarán pedig mindent lehet csinálni, csak épp eltévedni nem. Próbáltam vonszolni a csomagjaimat a vonat felé, de a 23 kg-os hátizsák inkább hátrafelé húzott, semmint elõre, az óriás bõröndrõl meg ne is beszéljünk... Egy kedves bácsi azonban megkönyörült rajtam, így azért csak sikerült feltornázni magam a vonatra. A kalauzt elõször meg sem ismertem, annyira fess volt és udvarias. Megígérte, hogy szól, mikor kell leszállnom. Nem mintha ez oldani tudta volna izgalmamat. Dél körül érhettem Bobe. Többen is várakoztak a peronon, de mégis megéreztem hova kell mennem. Egy középkorú hölgy és egy fiatal fiú várt rám. Margrete és Gábor. Margretérõl kiderült, hogy a hétvégén õ az ügyelõ tanár. Gábor pedig a másik magyar diák az iskolában. Sejtettem, hogy kijön elém. Margrete angolul köszöntött, de én inkább norvégul kezdtem el makogni, végül is azért jöttem, hogy a nyelvet gyakoroljam! Meglepõdött. Elmagyaráztam, hogy nálunk az egyetemen létezik olyan szak, ahol skandináv nyelveket lehet tanulni, s, hogy tavaly én is oda jártam. Kb. tíz percet autóztunk Sagavollig. Gyönyörû volt az út odáig. Apró almafák az út mentén, tanyák elszórtan, baloldalt egy kis patakocska csörgedezett, a háttérben pedig a rendíthetetlen hósipkás hegyek Az iskolában ért az elsõ sokk: kiderült, hogy csak Gábor és én vagyunk külföldiek. Vagyis muszáj bátornak lennem és ismerkednem a "bennszülöttekkel". Nem mintha nem ez lenne a célom, csak ez a szörnyû félénkség.... Az újdonsült diáktársak a szombati szeminárium keretében az esti elõadásra készültek. Margrete bemutatott nekik, s õk barátságosan üdvözöltek. Én is elejtettem néhány bátortalan "hei"-t... Aztán beköltöztem a nekem kijelölt szobába. Hatalmas volt. Emberek! Ez egy kész paradicsom, ezek után képtelen leszek visszaszokni a pesti kollégiumomba? na, de lassan a testtel, egyelõre még itt maradok egy darabig. (igen, az élet szép). Páran üdvözöltek a szomszéd szobákból. Én többnyire zavartan ismételgettem a már elõre betanult szöveget? (nevem, életkorom, elõéletem, hosszú volt a buszút, stb...) Késõbb majd keresek egyéb társalkodási témát is. Mindenki kedves és mosolyog. Ide szemmel láthatólag csak boldog emberek járnak. Helyes, én is ilyen laza és könnyed szeretnék lenni. Ebédre kását ettünk, hû, de régen nem ettem már! Az asztalnál folyt tovább az ismerkedés. Te jó ég, egy névre sem emlékszem! A délutánt a szobám berendezésével töltöttem, társaságom is akadt, Katrine a közvetlen szomszédom. Mi tagadás, kicsit furcsán beszélt. Csak nehezen értettem meg, rengetegszer kellett megismételnie magát. Kellemetlen. Azt mondja, stavangeri. Ezek a fránya dialektusok!!! Van egy olyan érzésem, hogy lesz velük még gondom... Este 8 óra. Kezdõdik a mûsor. Állítólag ez is bele van építve az órarendünkbe, tehát kötelezõ! Kötelezõ a szórakoztatás. Tetszik az elgondolás. A többiek végignevették az elõadást, ebbõl arra következtetek, hogy vicces volt. Én viszont alig értettem valamit. Ejnye, vajon tényleg ennyire sekélyes a tudásom? Ó, de kiábrándító! Pedig délután még milyen büszke voltam arra, hogy sikerült néhányukkal beszélgetnem.... Hát ilyen sok dialektus lenne ebben az országban??! Valljuk be õszintén, jóformán annyi, ahány ember. Sebaj, egyszer az én fülemnek is idomulnia kell! Már megint eszünk, ezt nem értem, hisz a vacsorán már rég túl vagyunk ..szóval szombatonként mindig van egy kis könnyû vacsora a mûsor után? hm, ma éppen rák ....juj, én ezt inkább kihagyom ...szerencsére nem én vagyok az egyetlen (különcködni azért mégsem szeretnék) Hû, de elfáradtam, majd inkább holnap folytatom az ismerkedést. 2002. június 1. szombat Kedves Naplóm! Ma hazautazom, itt hagyom a társaimat, akik családommá és barátaimmá lettek, az iskolát, második otthonomat, az országot, amely szépségével és misztikumával beragyogta mindennapjaimat. Ha most lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy minden egyes fiatalnak legyen része egy népfõiskolai évben. Tanuljon meg boldognak és kreatívnak lenni, tanulja meg felvállalni önmagát és gondolatait. Éljen együtt száz másikkal, mint egy hatalmas családban, vagy éppen táborban: járja ki az élet iskoláját. Remélem, hogy társaiméhoz hasonló sikerrel vizsgáztam. Sokáig úgy éreztem, hogy a hazaút az álom végével lesz egyenlõ. Milyen kis csacska voltam, hisz az álom még csak most kezdõdik!!! Köszönök mindent Sagavoll!!!