A dél-svédországi magyarok családi lapja
4. évfolyam 14. szám 2003/1
Jelenidõ
Háború Gondolatok a kikötõben
     A farkasokat is rendre kiirtotta az emberiség. Nevük valószínûleg csak abban a szomorú megállapításban él majd tovább, miszerint az ember embernek farkasa. A második világháború borzalmait átélt nemzedék nevében mondhatom, hogy ennek a háborúnak a tanulságaképpen, évtizedekig úgy tûnt, az emberiség nem akar több vérengzést. Az, hogy mégis voltak és vannak véres háborúk - a megnyugtató politikusok szerint csak amolyan csetepaték - farkas-természetünk- bõl adódik Egymás nyakára hágva akarunk jobbak, gazdagabbak, netán emberibbek lenni?
     A politika csúcsán szédelgõk a háborúk szükségességét kinek-kinek szépen magyarázzák. Aztán cselekednek a maguk, felhõbe emelt, hatalomtól megszédült feje szerint. Azt hisszük, mi kisemberek, hogy mûködik a demokrácia. Sohasem mûködött csorbítatlanul. Itt van például az Európai Unió.
     Indult valamilyen Kossuth apánk elképzeléséhez hasonló szövetséges együttlét alapjairól, és hatalma erõsödésével apránkét, a régi diktatúrák eszközeivel igyekszik hatalmaskodni. Farkas-természetünket mutatja, hogy választott vezetõinknek mindenféle ország kormányában küzdeniük sem kell, ez ellen, hiszen mindenfelé ész nélkül megszavazzák a katonai kiadásokat. A pénz világában mindennél fontosabb, hogy idõnként elsütögessék az ágyúkat, rakétákat eregessenek, csodafegyvereket gondoljanak ki és gyártsanak a rossz embereknek mondott ellenség ellen.
     Ne találgassuk, most éppen hol van a háborúgerjesztés központja, hol tartják azt a pénzeszsákot, amely csak úgy gyarapodik, ha a parancsot kapott kiskatonák egymás életére törnek. Ne kutassuk a háborúk okait sem, mert ezek mondvacsinált okok. Még a terrorizmus veszélyességének magyarázatával sem elégszik meg a józanész, mert az indoklásból a hazabeszélõ politikusok egyszerûen elfelejtik említeni az életüket áldozó terroristák indokait. Azt, hogy miféle gyûlölet hajthat emberek százait arra, hogy életüket úgy áldozzák, akár 48-as hõseink a magyar szabadságharcban tették máig is tiszteletteljes emlékezetünket elnyerve.
     Az ilyen gondolatmenetek végén nem tudjuk meg, hogy a rossz emberek miként fajzottak el, miféle farkasok azok, akik az ellenséggel magukat is megsemmisítik valamiféle felsõbb meggyõzõdés mámorában.
     Hírlik, hogy a legújabb háborúnak az lehet az oka, hogy a világelsõ ország elnökének és a terroristák fõvezérének kikiáltott burnuszos ember családja kölcsönös jó viszonyban voltak egymással, de aztán összerúgták a mosatlant. Nem több ez, mint a diktátorok szokásos feláldozása, ha minden kötél szakad. A háttérben állók erõfitogtatásának része az ilyenszerû kézmosás is. Mert még az is megtörtént, hogy a földkerekség népei utcára vonulva ellenzik a háborút. Leszavazni nincs módjuk, mert csak ilyen a legfejlettebb demokráciánk is.
     A harmadik évezredre várakozva javasoltam, hogy 2000 január 1-tõl, pontosan 00 óra 00 perctõl a földkerekség minden országában egyszer és mindenkorra visszavonhatatlanul felszámolják a hadseregeket, a támaszpontokat, a kaszárnyákat, az összes fegyverekkel és berendezésekkel együtt. Nyomatékosan figyelmeztettem az emberiséget, hogy azon az évezred búcsúztató Szilveszter éjszakán minden rakétát lõjenek ki a világûrbe, süssék el az ágyúkat, a tankokat, az aknavetõket. Elropoghattak volna az utolsó sortüzek, a gyalogsági puskák, a gyorstüzelõ fegyverek, a tiszti pisztolyok. A katonák eldobhatták volna az utolsó nyeles- és tojásgránátokat, kioldhatták volna az aknák biztosítékait, szélnek ereszthették volna a különféle robbanófejeket, használhatatlanná tehették volna az összes bombát, végrehajthatták volna az utolsó tömegmészárlást a veszélyes baktérium-raktárakban. Ekkor utolsót csattanhattak volna a katonai parancsok, a vigyázzállásból világméretekben átállhattunk volna a pihenj pozícióba. És ezen a Szilveszteren a tûzijátékok fényében talán világosság gyúlt volna az emberi agyakban is, ahová már a kezdetektõl fogva észérvekkel alig, többnyire csakis lékeléssel lehet behatolni. És az új évezred reggelén a katonák végleg civilbe öltözhettek volna, nyakkendõs ünnepien csatlakozhattak volna a világméretekben gyarapodó munkanélküliek táborához, hogy ráérõs idejükben közhasznú cselekedeteket hajtsanak végre, a világ Egyesült Munkátlanainak Szövetsége vezetésével és kikiálthatták volna a tartós világbékét. Ezek után az országok vitás ügyeiket megbízottjaik által munkaebédeken rendezték volna. Elmérgesedet ügyeiket, az elmés ország vezetõi, tízjátszmás sakkmérkõzésekkel dönthették volna el. Mit szólnának például egy Bush- Szadam mérkõzéshez?
     Mondanom sem kell, javaslatomat nem fogadták meg. Rám se bagóztak. Hát most aztán magára vessen az emberiség. Az egyszeri paraszti ész gazdáinak sem lesz könnyû, mert szólás is van róla, hogy ilyenkor az is megáll. Megáll az eszünk, és csak ácsorog, hogy mi minden nem történik, ami ésszerû. És mindez - bár tudjuk, hogy nem igaz - két évezredes civilizációnk eredményei ellenére. Pedig itt az ideje, hogy új idõszámításba kezdjünk. Érdemes volna, minden eddigi idõszámításunkat elõröl kezdenünk, azon a napon, amikor farkas-létünket elhányva az egymásellenesség kényszerét nevetve temetnénk, minekutána a háborút legfentebb vállrándítással, a Há' ború'! kifejezésben, valamilyen kocsi borulásakor, ijedt menekülésünk alkalmával vennénk a szánkra. (tk)

Minden magyar - minden magyarért!

     A Kossuth-emlékzászlót az Magyarok Világszövetsége Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóján, 2002. szeptember 19-én Monokon, Kossuth szülõfalujában bocsátotta ki, és adományozta meg vele a falu közösségét. Még aznap, Kossuth emigrációs éveinek egyik legemlékezetesebb helyszínén, Washingtonban, a Capitoliumban az MVSZ átadta a Kossuth-emlékzászlót az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának.
     Ezt követõen egymás után jelentkeztek magyar közösségek a Kárpát-medence különbözõ vidékeirõl, Kossuth-emlékzászlót igényelve. Szeptember 21-én Gyergyócsomafalván tizenkét székelyföldi település és az MVSZ egyik tagszervezete vett át Kossuth-emlékzászlót. Október 13-án, Magyarvalkón tíz kalotaszegi település magyar közössége és egy újabb MVSZ tagszervezet jutott Kossuth-emlékzászló birtokába.
     Minden zászlóátadás ünnepélyes külsõségek között zajlott, és mind a zászlóátadóknak, mind a zászlóátvevõ küldöttségeknek maradandó élményt jelentett. A zászlóigénylõ közösségek vallomása szerint az MVSZ Kossuth-emlékzászlaja szimbolikus erõvel bír, és pótolja a millenniumi országzászlót, melyet sok külhoni magyar közösség igényelt, de tekintettel az országzászló állami felségjel mivoltára, külhonban csupán egyházi közösségek kaphatták meg.
     Az MVSZ Elnöksége tudatában van annak, hogy egyedül egy civil szervezet adományozhat külhonban nemzeti szimbólumokat, anélkül, hogy más államot provokálna tettével. Az MVSZ Kossuth-emlékzászlaja nem állami, hanem nemzeti szimbólum. Ezért az MVSZ Elnöksége támogatja, hogy minél több magyar közösség jusson Kossuth-emlékzászló birtokába. A zászlóadományozó mozgalom kibontakozásának legnagyobb akadálya az emlékzászlók költségeinek fedezése. Az MVSZ közismert pénzügyi válsága miatt nem vállalhatja, a Kárpát-medencében külhonban élõ, zászlóigénylõ közösségek legtöbbje pedig nem képes a zászló költségeit fedezni. Egy zászló költségei 100 USD-t tesznek ki. A több mint ötven zászlóigénylõ közösség közül csupán a székelyföldiek tudták a költségeket önerõbõl fedezni. A többi település esetében szerencsére jelentkeztek támogató magánszemélyek és intézmények, akik kifizették egy-egy zászlóigénylõ közösség zászlaját.
     A villámposta elõnyeit élvezve a MVSZ sajtószolgálatának híreibõl megtudhatjuk, hogy a számos településnek és egyesületnek van már Kossuth- emlékzászlaja. Svédországban tudtunkkal nincs ilyen egyesület. És annak ellenére, hogy a svéd-magyarok számos esetben támogattak szûkös körülmények között élõ magyar közösségeket- nem vesznek részt a Minden magyar minden magyarért mozgalomban. Lundi, malmõi, kristianstadi, helsinborgi, göteborgi és más távolabbi vidékeken élõ magyarok fogjatok össze! Legyen magyar zászlótok! Legyen a Kossuth nevével fémjelzett zászlótok, amely alatt az összefogást gyakorolhatjátok. Még most sem késõ. Szeptember közepéig tart a mozgalom.

Bolygót Bolyainak

     Az elmúlt évben ünnepeltük Bolyai János születésének két évszázados évfordulóját. Kétszáz esztendõvel ezelõtt született a magyarság és immár nyilvánvaló, hogy egyben a világ mindmáig legnagyobb tudósa, aki az emberiség két évezreden át firtatott matematikai kérdését megoldotta. Ez alkalommal nemcsak a Magyarországon, hanem szerte a világban számos megemlékezésen ismertették jövõbe mutató tudományos munkásságának nagyságát, ma is érvényes felfedezéseit. Azt is megtudhattuk, hogy több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a világ matematikusai felismerjék Bolyai igazát, elméletének fontosságát. Közben az is megtörténhetett, hogy több Bolyai által felállított tétel idegen kézre került és felfedezésként mások nevét viseli.
     Szomorú, hogy egy ilyen nagy elme, a mai napig még nem nyerte el az õt méltán megilletõ világelismerést. Történtek ugyan ilyen irányú szokásos intézkedések, Bolyai társaságok alakultak, intézmények, tekintélyes díjak viselik a nevét. De mindez kevés. Bolyai János többet érdemel. Az õ nagyságához minden eddiginél magasabb értékû elismerés jár. A Nobel-díjnál is nagyobb, hiszen munkássága minden feltaláló fölött álló értékû. Éppen ezért valamely nemzetközi szervezetnek kellene ebben határoznia.
     Tekintélyes tudományos embereknek kellene beadványokban, nyílt levelekben megfogalmazniuk ezt a valóságos közigényt, tudós-társaságokat, gazdag pártfogókat kellene megnyerniük a magasztos cél érdekében. Nyilván ehhez folyamatos munka, kitartó ügyködés szükséges, de erõs akarattal, összefogással minden el lehet érni.
     Bolyai Jánost halála után kitüntetni nem anyagi kérdés. De akármilyen kitüntetést ítéljenek páratlan értékû tudományáért, ezt a Magyar Tudományos Akadémiának kellene átvennie.
     Milyen más kitüntetést érdemel Bolyai János?
     Tekintettel arra, hogy zsenialitása világmindenség méretû, az volna az ésszerû, ha bolygót, égitestet, naprendszert neveznének el róla.
     Nemcsak magyar ügy ez. De nekünk kell kezdeményeznünk. Ezért mindenkit, aki javaslatommal egyetért, azt megindokolni, kiegészíteni, gazdagítani kész- szóljon. Serkentsünk fel a közvéleményt, nyerjük meg a hozzáértõket, a szervezõket, mindenkit, akiknek szívügye Bolyai János -ha kései is - méltó elismertetése.
     Kolozsvár évszázados sírkertje, a Házsongárd, mint minden õsi temetõ, nemcsak az elmúlás kegyhelye, hanem a magyar kultúra panteonja is. "Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temetõ. Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemreméltóbb helyet Kolozsvárnál." - írta Széchenyi 1821-ben. Hova lett ez a hagyományos türelem? A Mûemléktörvény nem védi a sírokat, a sírhelyek megváltása egyre nehezebb. Feliratos fejkövek megdõlve állnak vagy éppen a földön hevernek, a családi kripták, mauzóleumok fedele tönkre ment, az esõ, hólé beáztatja õket, lemossa vakolatukat. Sok sír esetében nem élnek a közeli rokonok vagy távolra költöztek. Ha a sírok megváltását sikerült is megoldani, karbantartásukkal eddig - a családon kívül - jóformán senki sem foglalkozott. Egy kripta, síremlék rendbetétele jóval meghaladja egy ma Erdélyben élõ család anyagi lehetõségeit. "Itt áll a temetõ tanúnak/Fejfáin magyar még a szó ..." írhatta Reményik Sándor 1920-ban. Mára már ez sem igaz. .Büntetlenül leverhetõk, bezúzhatók a kövek, átírhatók a nevek, lebonthatók a kerítések, beköltözhetõk a kripták. A gazdátlan, megváltatlan sírokat felveti a gaz. Amit a szándékos pusztítás, rombolás, az új "honfoglalás" esetleg elkerült, azt enyészésre ítél a gondatlanság, közöny. Ezen a helyzeten akartunk változtatni, amikor 1999-ben létrehoztuk a Házsongárd Alapítványt. Az alapítvány célkitûzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva, évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. E munkához elnyertük az erdélyi történelmi magyar egyházak támogatását, valamint a kolozsvári nagy múltú magyar tannyelvû iskolák segítségét. Mindnyájan képviseltetik magukat a kuratóriumban, diákcsoportjaik sírgondozást vállalnak.
     A kuratórium - s így az alapítvány - felekezetközi jelleggel mûködik. Mûködési keretét egyelõre az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja, melynek igazgatótanácsa 1999. december 7-i leiratával jelezte, hogy a Házsongárd Alapítványt nyilvántartásba vette, mûködését engedélyezi és bankszámláit az alapítvány rendelkezésére bocsátja. Az összehívott 11 tagú kuratórium 1999. december 8-án megtartotta alakuló ülését. Ezen elnökül az egyházkerület részérõl kiküldött dr. Sípos Gábort, ügyvezetõ elnökül dr. Gaal Györgyöt, titkárul pedig Kovács Sándor unitárius teológiai tanárt választották. A kuratórium a tisztikar igazgatói tisztségébe Gergely Istvánné Tõkés Erzsébet tanárnõt iktatta. A kuratórium határozata értelmében mindazok, akik legalább 50 euró értékkel vagy szellemi-fizikai munkával, ügyintézéssel segítik az alapítványt, pártoló tag emléklapot kapnak, akik pedig legalább 100 eurós adományt tesznek, tiszteleti tagságra jogosultak. A Kuratórium döntése alapján, különös érdemek esetén is valaki tiszteleti taggá nyilvánítható.
     Az alapítvány ezúton kéri fel mindazokat a magánszemélyeket és intézményeket, akik szívükön viselik Erdély - de talán az összmagyarság - legpatinásabb temetõkertjének a megtartását, ápolását, juttassák el adományaikat a H.A.-nak. Az adományok átutalhatók az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Román Kereskedelmi Bank kolozsvári fiókjánál (B.C.R. Sucursala Cluj) megnyitott számlaszámaira jelezve, hogy a Házsongárd Alapítvány részére (pentru "Fundatia Házsongárd" ) történt az adományozás. A számlaszámok: Episcopia Reformat? Ardealul, Ocrotire Cimitir Hazsongárd 2511.31-215.21/ROL.
     Svédországban Tamás Mária az Alapítvány képviselõje:
     Granitv. 42 B/3tr, 134 46 Tyresö. Stockholm, Tel. 08 - 712 59 31, tamas.maria@telia.com
     Április 23-án, 20 órakor a Stefánia Palotában tartják VIII. alkalommal a KOLOZSVÁRIAK BARÁTI TALÁLKOZÓJÁT. Részvételi díj 20 euró. Jelentkezni Szabó Attila Istvánnál (Szabcsy) 36-1-26 26 442 vagy k-varitalalkozo@freemail.hu

NEMCSAK A KRISTIANSTADI MAGYAR EGYESÜLET ÜGYE, HANEM MINDEN DÉL-SVÉDORSZÁGI MAGYARÉ !

     Még kapható a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott jubileumi Kossuth 100 forintos, melyet a nagy államférfi születésének 200. évfordulója alkalmából adtak ki Magyarországon. A svédországi magyarok részére mindössze ezer darab pénzérme jutott, amelyeket a kristianstadi Magyar Ház megvásárlására, téglajegyként értékesítünk
     1 téglajegy =100 forint =100 svéd korona = Magyar Ház = örök emlék gyermekeinknek, unokáinknak.
     Vásároljon "Kossuth bankót"
     Molnár Gergelynél, telefon: 0456 15350
     Az 1000 érmébõl eddig több mint 600 elkelt. Egyesületünk tagjai hatvanat vásároltak.
     Az éremtani érdekesség leírása a következõ:


Mérete: 23,8 mm, CuZn; 8,00 g, bicolor
Elõlap: MAGYAR KÖZTÁRSASÁG körirat, Kossuth Lajos portré, a portré bal oldalán Kossuth Lajos születésének és halálának dátuma (1802-1894), jobb oldalán a KOSSUTH felirat olvasható és a verési évszám.
Hátlap: 100 értékjelzés, díszítõvonal, FORINT BP verdejegy.
Pereme: recés 		     '93 -ban , friss magyar útlevéllel (alig 1 hetes), a nyári szabadságomat Svédországban töltöttem. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer majd ez lesz az otthonom. Otthon? Hát, persze! Ehhez még hozzá teszem, hogy mindig ott az otthonom, ahol az árnyékom látom, munkám van, és fedél a fejem fölött. Hát Istenem! Még él, "dolgozik" bennem nomád õseim vére. Malmõben élõ kamaszkori barátom beszélt rá az útra. Menet közben útba ejtettük Salzburgot (2 napot töltöttünk ott), teljesen elbûvölt, ez a meredek hegyekkel körülvett, bájos, európai kultúrát sugárzó, romantikus kisváros. Aztán tovább, célpont Skandinávia, és megérkeztem Malmõbe. Salzburg után csak szürke ipar-negyednek néztem az egész várost, és ráadásul, lapály az egész, nekem, vadregényes hegyekhez szokott erdélyinek, a lapály maga a sivárság. '60-as, '70-es években épült, lakónegyedek. Akkoriban, még hitték hogy, mekkora nagy találmány a tömbházas építkezés és meg van oldva, az ember terület igénye, mert valahova el kellett szállásolni az akkori teljes gõzerõvel mûködõ svéd ipar dolgozóit.
     '98-ban mikor ideköltöztem, már barátságosabb arca lett a városnak, hiszen felfedeztem, hogy nyáron itt nagyon jó, buszra ül az ember, és alig néhány perc elmúltával máris tengerparton ücsörög. Az est eljövetelével Koppenhága távoli fényeiben gyönyörködhet. A Hattyú, az úszódaru, amely derekasan részt vett az építkezésben, még szorgalmasan hordta a híd pillérjeit. Észak-Európa legnagyobb építkezése volt folyamatban, sejteni lehetett, hogy Malmö,
     Koppenhága külvárosa lesz. A lakásárak ugrásszerûen a duplájára, jobb negyedekben, sokszorosára szöktek, dán "invázióra" számított mindenki. Tudvalévõ, hogy a fõvárosokban, mindig drágább az élet, ugyanakkor a bérek is magasabbak, mindenki arra számított, hogy sokan átköltöznek, és ingázni fognak a hídon át. A számítás beigazolódott, invázió nem lett, de évente 1500 dán állampolgár, költözik Malmõbe, illetve a környékére. Ennyit a száraz adatokról. De szerintem Malmö a vegyes népség városa. Hiszen szinte minden nemzetiség elõfordul itt. A fõnököm szerb, a munkatársaim: svéd, bosnyák, etióp. A kisboltban, ahol minden nap vásárolok, perzsa a tulaj. Spanyol beszédet hallgatok reggel a buszon. Tetszik nekem ez a kultúrakeveredés bizonyos fokig. Leginkább az tetszik az egészben, amikor nyitott emberekkel találkozom, akik a világ legeldugottabb zugából jöttek, és mesélni tudnak órákon keresztül kultúrájukról, szokásaikról és elõadásaik végén, megkérdik: "és te?".
     De ami igazán riasztó számomra, amikor, embereket látok különféle szervezetekbe tömörülve, és nem alkalmazkodnak ahhoz az országhoz, ahol menedékjogot kaptak. Mert elsõ napon, amikor ide érkeznek, csak savanyú, meggyötört arcokat látnak (mindennap elmegyek egy menekülttábor elõtt, megszeppent, tegnap érkezett emberek, léggömbnyi szemekkel bámulnak az "újvilágra"), jól esik nekik a megértõ baráti szó, és az hogy a svéd állam, igyekszik emberszámba venni mindenkit. Három-négy év elteltével ezek az emberek berendezkednek, és már az asztalra is csapnak, hogy igenis, nekik joguk van saját iskolához, joguk van a vallásukhoz. Hát persze! De az ember nem kaphat meg mindent az élettõl, mindig újabb és újabb választás, fontos döntés elõtt áll. Ha nagyon mélyhitû, elkötelezett mohamedán vagyok, akkor rá kell jönnöm, hogy semmi keresnivalóm a "romlott nyugati társadalomban" és elmegyek innen, ez nem az én világom. Hát ez körülbelül olyan, mint amikor, bekopogtatsz hozzám alamizsnáért, és én azt mondom, gyere be, adok neked enni, és még egy saját szobát is adok neked. Holnap meg te mondod nekem, hogy ideje lenne kicserélni a tapétát a szobában, és vegyél nekem új bútort, mert nekem ez nem tetszik, és nem tetszenek a házszabályaid stb. Vagy ha nagyon székely vagyok és hiszem, hogy a mi népünknél jobb, és erõsebb nincs a világon, akkor mi a fenének, nem költözöm vissza a Hargitára?! Mert ilyennel is találkoztam, de nem ment el innen, mert, ha elmegy, talán elesik attól az élvezettõl, hogy megmutathassa a falubelijének az új autóját, nem "importálhatna" nõt magának és egyáltalán az otthon uralkodó "vadkerti" állapotokban ö is csak egy munkanélküli "Pista" lenne, akire senki nem néz fel. De itt a svéd társadalomban, ha csak vasat kalapál egész nap, akkor is jut neki egy új autóra, amit nyári szabadsága alatt megmutogathat otthon.
     Választás kérdése az egész. "Gyûlölöm, ezt a társadalmat, mindenki idegen, a svéd és a többi, aki itt él, de ezt a kényelmet nem tudom hagyni " Hát persze hogy az a sok magasztos elvet valló "nagymagyar" itt marad. A világ röheje, mikor Svédországban, több mint 10 éve itt élõ meggyõzõdéses MIÉP-esel találkozom. Már csak egy kérdésem van. A Sveriges Demokraterna-kal hogy állunk? ? Hát mert, végül is egy elvet valló, csak éppen rossz helyen adófizetõ! Jó magyar lévén ,a MIÉP-es a magyar államkasszát kéne gazdagítsa munkájával. Ráadásul a svéd nacionalista szemében ugyanolyan betolakodó, mint a Magyarországon élõ, arab, zsidó, kínai. Magyarán: idegen. Csak vigyorgott a lelkem mikor egy sjöboi vásárban egy nacionalista aktivista, a kezembe nyomott egy szórólapot (mivel kékszemû, világos hajú és vöröses szakállú vagyok, "äkta" viking, kinézetre) az egy méterre mögöttem kullogó Svédországban felnõtt fekete hajú, barnaszemû skĺnei dialektust anyanyelvi szinten beszélõ barátomat messzire elkerülte. A hülyéje! Ha csak két mondatot vált velem, rájön, hogy rossz helyre nyomta a szórólapját. Hát, íme az "optikai csalódás" jó példája. ?
     Ebben az országban is ugyanúgy, mint bárhol máshol, az idegen, az idegen és kész. Teljesen mindegy, hogy nem európai vagy nagymúltját emlegetõ európai. ?
     Mennyire barátságosabb dolog, az, mikor bemegyek egy perzsa boltba, a kisember elõjön a raktárból, széles vigyorral és "Hello Mister"-el köszönt. Tudja már, hogy a környékhez tartozom. Ha kiülnék vele napraforgó magot rágni a bolt elé végképp testvérének fogadna. De beéri azzal, hogy jól nevelten válaszolok kérdéseire. Többek között:
     - Mister, és te melyik országból való vagy?
     - Ungern - mondom én, azzal a meggyõzõdéssel, hogy azt sem tudja, melyik kontinenshez tartozik ez az ország. (Rossz tapasztalatok, ugyebár!)
     - Magyarisztán, a te nyelveden - toldtam hozzá mosolyogva, hiszen már rég kifõztem perzsa osztálytársammal a nyelviskolában, hogy is nevezik országunkat.
     Arca felragyogott:
     - Mister! Én egyszerû ember, de azt tudom, hogy az ungersk népség az olyan, hogy sok a tudós ember, kicsit magasabb színvonal, környezõ néphez képest! Tudtam, nem vagy svéd hiába hasonlítasz hozzá! - Törte hevesen svédül!
     A képemrõl lefagyott a vigyor, májam fél kilót hízott, 4 másodperc alatt! ? Gondolkodás és mindenféle szebb megfogalmazás nélkül felemlegettem, Dárius királyukat, a nagy perzsa birodalom fénykorát, meg Rheza Pahlavit nevét az elûzött sahot, aki kénytelen volt Mexikóban örök nyugalomra hajtani fejét. Ettõl nagyon meghatódott.
     - Mister, én akkor mikor õt elûzték kis gyerek voltam, és szabad világ volt, nem is lennék én itt, ha még a sah lenne az ország élén.
     - Mikor jártál utoljára otthon?- kérdeztem
     - Nagyon rég Mister, amióta eljöttem 12 éve, nem láttam szüleimet.
     De legalább nincs egyedül, félszeg öccse a váltója, valahányszor bemegyek, valamelyik ott van és, bizonygatják hogy õk biz nem arabok, hanem perzsák, és õket senki ne keverje össze a primitív arabokkal.
     Azóta már nem vagyok "mister" (gondolom a jóindulatú idegen vagyok) és valahányszor kerekíteni kell a pénzt, lefele kerekítenek, meg ha éppen nincs az áru amit, tudják hogy keresek, már belépésemkor elnézést kérnek, és azt mondják, csak órák kérdése, és máris lesz..
     Ha az ember nagyon óhajt, saját nyelvén beszélgetni, ismerkedni emberekkel, a Magyar Ház gondoskodik, programokról, bálok, elõadások. Elmegy az ember ilyen összejövetelekre, és ott is gyönyörködni lehet a sokszínûségben. Kedves barátom mondta ki egyszer tömören, és frappánsan, hogy mit lát egy ilyen bálon: valahányszor ott vagyok, azt hiszem, hogy a "Selena holdbázis" forgatására estem be, vagy egy balkáni esküvõre. Hozzá kell tennem, hogy az elõbbi egy sci-fi sorozat volt a '70-es években, és az akkori rendezõk mindenféle csillogó-villogó ruhába öltöztették a szereplõket. Na persze ez csak egy része, hiszen ha már csillogás és mutogatás, akkor az, leginkább a nyak tájékon mutatkozik meg. Vastag nyaklánc némely jóember nyakába, nem is egy, ugyanazon a nyakon, pontosabban ingen kívül. "Finom" ötvösmunkák ezek, ha nem tudnám, hogy aranyból van, akkor azt hinném, hogy a vasboltban méterre árulják az ilyesmit, hiszen szakítópróbában is megállná a helyét, egy négyfogatos ökörszekér kerékkötõjeként. Ezen kívül lehet még találkozni jó ízlésû bácsikákkal, nénikékkel, fiatalokkal. Ez utóbbiak közül van néhány, fiatalabb, aki már "csak kicsit beszél magyar, de inkább érteni", itt született és itt nõtt fel, de keresi a gyökereit. Ez igen nagyra értékelendõ dolog, hiszen semmi mást nem tesz szegény csak bepótolni akarja azt, amit szülei elmulasztottak.
     Ismerõsömnek, ki átutazóban volt, néhány óra alatt sikerült megmutatnom Malmõt. Elképedt, hiszen a laikus azt hiszi, ha Svédország, akkor ott csupa szõke, kékszemû emberekkel van tele az utca. Amikor még statisztikai, adatokat is hozzátoldtam, akkor végképp megértette, hogy ez az új Európa. A statisztika szerint, a nyugati államok között Svédország második helyen áll a lakosság vegyességének tekintetében. Az Egyesült Államok viszi a pálmát továbbra is. Hát nem is tudom, a keleti népek szaporodási ütemét figyelembe véve, 100 év múlva valószínûleg itt is lesznek rezervátumok: csakis valódi svédeknek? ?
     Hát ez is a jövõ kérdése. Olykor felötlik az emberben mindez - a limhammi, hangulatos kikötõben ücsörögve.
Szarka András

Jó reggelt, Pató Pál úr! Ébredjen!

     Az életet immár megjártam? s az élettel is megjártam, sõt a menekült életet is kijártam, hiszen több mint 45 éve itt vagyok ebben az országban.
     Ébresztõakartam lenni. Mindig ébreszteni - ez volt a mottóm, s ezért sokakkal harcoltam. Kezdtem a cserkészettel, amely a legtöbb örömet szolgáltatta 1957-tõl 1958-ig, amikor az agyhártyagyulladás levert a lábamról és abba kellett hagynom a cserkészkedést. Odáig azonban eljutottam, hogy néhány cserkésztisztet kiképeztem Német Tóni segítségével összekoldult pénzen.
     Aztán irodalmi kört szervezetem a cserkészet romjain. Ez is jól ment, gulyás és pálinka nélkül is. Alig lehetett a hallgatóságot éjfélkor hazazavarni, de aztán megint, mint mindig az intrika, a közöny, a bennünk lévõ turáni átok szétrombolta az egészet.
     Aztán következtek az egyházi teendõk, presbiter lettem, minden elkövettem, hogy itt az idegenben, jól szervezett református egyház legyünk, de megint csak beleütköztem Pató úrba! Mert, ha megegyeztünk abban, hogy kilenc órakor találkozunk, akkor elvártam, hogy legkésõbb kilenc óra öt perckor együtt legyünk. De nem ez történt, hanem az, hogy sorra, fél tízig és még azután is csak szállingóztak magyarjaink, amikor türelmemet vesztve a késõkre ripakodtam. Persze, ezt nem lett volna szabad megtennem ebben a liberalizált, demoratizált, szinkretista, emancipált, amnipulált áldemokrata társadalomban amelynek "nicsevo" szokásait magyarjaink hamar felvették. Ha akkor tudtam volna! Ha akkor okosabb lettem volna, hogy veszekedés helyett inkább imádkozzam, hogy ha valaki lopja az idõmet, mert nem tartja be ígéretét, le ne gorombítsam, ha letagadja vagy ha bevallja is hibáját.
     Hát mikor ébredünk már fel, kedves magyar testvéreim! Azt sem vesszük észre, hogy az idõ elhaladt feledtünk. Álljunk már a sarkunkra, embereljünk meg magunkat!
     Feleségem unszolására lefordítottam Böök Frigyes könyvét, aki minket magyarokat úgy szeretett, hogy fájt neki Trianon. Hetven éven át aludta ez a könyv csipkerózsika -álmát. Meggyõzõdésem volt, ha már megvan a fordítás, akkor megerõltetjük magunk és összeadjuk a nyomtatás költségeit. Merthogy svéd szerzõ mûvérõl és magyar ügyrõl van szó! Nem ezt történt. Egy vasat sem kaptam. " A te dolgod" - szólt a jótanács. Üsse kõ! Fizettem és a könyv megjelent. Reméltem, hogy testvéreim megvásárolják a könyvet, hiszen róluk szól, a magyar múltról, jelenrõl és jövõrõl. De ez sem volt sikeres dobás. "Pista bácsi, ma már nem vesznek könyvet az emberek, mert az Interneten minden megvan." De hiába mondtam, hogy ez nincs meg a világhálón, s az sem biztos, hogy ott lesz valamikor. " megkapod hetvenért, ha kettõt veszel százért." Lapozgatott még egy darabig a könyvben, aztán szó nélkül letette.
     Hát így állunk! Nem ébredünk! Nincs közös ügyünk. Mehet a hagymakupolás honfoglalás minden elszakított területen. Gyõzhet a vérnélküli vallásháború , sõt akár véressé is válhat, mert mi semmit sem teszünk. Mi annak idején nem azért menekültünk, hogy követségek elõtt tiltakozzunk a piszkosságok ellen és segítsünk otthon maradt elnyomott testvéreinken. Mi azért jöttünk, hogy a nyomorból, hogy Malorcan süttessük a hasunkat. Azért, hogy kétévenként kocsit cseréljünk. Azért, hogy legyen mivel otthon dicsekednünk. Ébredjünk Pató uraim és hölgyeim, mert a körülöttünk lévõk lefeleznek és lefejeznek bennünket. Figyeljük például az antiterrorista segélyt. Népünket meg sem kérdezve a kormány csak úgy felajánl, szomszédunk az egész világ elõtt tanúsítja, hogy õt felkérték. Amit országunk tesz: prostitúció, amit szomszé- daink: konstitúció. õk támogathatják véreiket, akárhol is élnek. Mi értéktelenítjük azt a támogatási rendszert, amelyet szószerinti testvéreinkért hozott az elõzõ kormányunk.
     Kell-e még buzdítás arra, hogy "kapcsoljunk" már végre a magyar érdekekért. Tegyünk már valamit. Most és nem késõbb. Nem álmosan, hanem éberebben és okosan.
     Fel, fel kedves Pató testvérek! Álljunk sarkunkra kis és nagy, országló ügyeinkben is.
     Álljunk csatasorba vidáman: Jó reggelt!
Erdõs Bartha István


Életét így tengi által;
bár apái nékie
Mindent oly bõven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az õ hibája;
õ magyarnak születék,
S hazájában õsi jelszó:
"Ej, ráérünk arra még!"

Pest, 1847. november Petõfi Sándor