A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 13. szám 2002/4
Szomszédolás
Stockholm - Hardangervidda (sárga "post-it cetliken") (Saját vélemény)
     Verõfényes nyári délelõtt indulunk Stockholmból Európa legnagyobb kiterjedésû magaslati fennsíkjára, az Oslo melletti Hardangerviddára. Terveink szerint három nap alatt tesszük meg a 6-700 kilométeres utat.
     Hogyan fogalmaznád meg Norvégia lényegét? Gyönyörû fjordok, meredek hegyfalak, hatalmas vízesések, fenséges gleccserek. égszínkék tengeren úszó hajók, napfényben sütkérezõ házak. Legelészõ rénszarvascsordák, nyílt, barátságos emberek. (Eidsfjordi ismertetõ.) Grieg, Ibsen, Heyerdahl, Nansen, Amundsen, Sonia Hennie és Knut Hamsun. (Legjobb emlékezetem.)
     A norvégok 1814-ban cserélték svédacél láncra a kalmári unió óta viselt dán igát. Jean Baptiste Bernadotte, a svéd trónörökös a gyõztes lipcsei csata (1813) után kerülõvel Dánia ellen vezette a százezres létszámú kölcsönhadseregét. A dánok kapituláltak, és egymillió birodalmi tallér, valamint a svéd-Pomeránia ellenében lemondtak Norvégiáról. A derék norvégok a tulajdonosváltozásra nemzeti felkeléssel válaszoltak és 1814 május 17-én - ez a nap nemzeti ünnep Norvégiában - Keresztély Frigyest kiáltották királyuknak. A függetlenség rövid életûnek bizonyult. A svédek bevonultak, és annektálták a rebellis szomszédot. Norvégia 1905-ben felmondta a svéd házasságot, és a két világháború alatt semleges maradt. 1940-tõl - amikor a németek elfoglalták Norvégiát - a háború végéig ellenálló mozgalom harcolt a megszállók ellen.
     "A norvégek Európa új németjei: épp úgy hangoskodnak a repülõtereken, a nyaralóhelyeken, mint a hatvanas években az erõs D-márkát lobogtató, tolakodó, kövér németek. Ugyanazzal az újgazdagsággal a hangjukban. Vajon mi is így csináltunk, amikor a leggazdagabbak voltunk a világon? Azt kurjongtuk, hogy " Svédország a legjobb?" Nem, hanem azt mondtuk, hogy hálásak vagyunk a sorsnak, és azt, hogy az ember ne bízza el magát. úgy, ahogy az egy igazi svédhez illik. és ha lett volna olajunk, akkor biztosan elajándékoztuk volna." (Svéd újságcikk).



     A svédek szerint az egyedüli okos emberek Norvégiában a turisták. A "hegyes sipkás hegylakó" norvég a svéd viccek szenvedõ figurája. Zsebre dugott kézzel jár, mert szégyelli, hogy az ujjai nem egyformák. Amikor villámlik kiöltözik, mert azt hiszi, hogy õt fényképezik.
     Két hivatalos, írott norvég nyelv van: a dánból kialakult bokmĺl és az 1800-as évek közepén Ivar Aasen által a tájszólásokból kidolgozott nynorska, az új-norvég. Szótárra nem lesz szükség, mert a svéd nyelv megfelel úgy a dán, mint a norvégekkel való beszélgetéshez. Barátaink szerencsére oslóiak, ráadásul enyhe magyar (lónai) kiejtéssel beszélik a norvég nyelvet.
     Az egykor tormaültetvényeirõl híres Enköping elõtt letérünk az Oslóba vezetõ E 18-as országútról, és befordulunk a mezõ közepén árválkodó Härkeberga templomhoz tartózó harangláb melletti parkolóba. Az 1300 körül épült templom falait és boltozatos mennyezetét a "Biblia pauperum" - a szegények bibliája - fametszeteibõl inspirálódott, bibliai jelenetek díszítik. A lübecki képfestõk nyomdokában járó Albert Mĺlare vagy, Albertus Pictor festette az 1480-as évek táján. A reformációt követõen a falakat lemeszelték, de a boltozatot érintetlenül hagyták. Az évszázadok alatt a sárga másszikot és a vörös cinóber megfeketedett, de a kék azurit, a zöld malachit, és az indiai vörös - vagy ahogy annak idején nevezték, a caput mortuum (a halott feje) - ma is élénken virít.
     A Västerĺs melletti Strömsholm kastély 1669-ben épült. A Kolbäcks folyó medrén átívelõ várhíd leeresztve, de a kastély kapuja zárva van. Pedig szívesen megnéztük volna XI. Károly felségének, a dán származású Ulrika Eleonóra festményeit. Ulrika Eleonóra kis híján magyar királyné lett. Azt az I. Lipót (1640-1705) német-római császárt és magyar királyt kosarazta ki, aki az Erdélyi Fejedelemséget 1691-ben a Diploma Leopoldiummal a Habsburg Birodalomhoz csatolta.
     A rózsaszínûre festett "Ervalla gĺrd" ifjúsági szálló. örebrótól húsz kilométerre északra fekszik. Egy totálkáros kõrisfa árnyékában, vakító napsütésben vacsorázunk. Lefekvés elõtt körbesétáljuk a birtokot. A ház mögötti struccfarmon hat svéd strucc vacsorázik. Izmos combjaikon feszül a szürke neccharisnyára emlékeztetõ bõr. Donaldkacsa-szerû fejüket a kerítés fölött kinyújtva, kíváncsian nézegetnek, miközben igazi strucctollaikat rázogatják.
     Másnap, reggeli közben az örebroban megjelenõ lapban, a Närke Allehandában, lapozgatok. Egész oldalas interjú a feleségrõl, aki - állítólag önvédelembõl - karddal összeszabdalta a férjét. Egy villanyszerelõ temetésén mondott búcsúbeszéd: "Karcsi, energikus személy voltál, nagy volt körülötted a feszültség, de egy szép nap kiment a biztosíték, és most földelünk."
     Karlskogában megpihenünk. Nobel szülõvárosa központjában, a templom elõtt parkolunk. Hétágról süt a nap, érvényteleníti azt az ír közmondást, mely szerint hegy alulról, templom kívülrõl, és kocsma belülrõl élvezetes. A benti félhomályban temetéshez készülõdnek. Két fehéringes, feketenyakkendõs férfi sürgölõdik a ravatal körül. Körbejárjuk a templomot, érdeklõdéssel nézegetjük a festményeket, és a cifra epitáfiumokat. Az idõsebbik feketenyakkendõs megszólít. Rövid sugdolózás után int, hogy kövessük az oltár mögötti helyiségbe, az 1500-as évek végén épült fatemplom megmaradt részébe. Albert szentjei után tompának, primitívnek tûnnek a fakópiros rajzok a félévezredes falon.
     Töcksfors "központjában" pezseg a határ menti kereskedelem. Az élelmiszerboltok norvégül reklámozzák a (norvég szemszögbõl) olcsó húst. Hiába erõsebb a norvég korona, a bevásárlókosarat 5 svéd vagy pedig 10 norvég korona ellenében lehet elkötni. (A norvégektõl kitelik, hogy áttolják a határon.)  Az ifjúsági szálló egyik pirosra festett faházában kapunhelyet. A vendégkönyvben norvég, német, spanyol, sõt portugál bejegyzések: "Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt." Fõleg a kávét dicsérik.
     Värmlandban vagyunk, a vasfeldolgozás és a faszén hazájában. Az országút túlsó oldalán tó vize csillan. A homokos partra terített pokrócon fürdõruhás, kövér nõ telefonál. (Százötven évvel ezelõtt a fürdõzõk kést döftek a parti fövénybe mielõtt a patakba léptek, azért, hogy lekössék Näckent, a gonosz vízmanót.) A növényzet, különösen az áfonya a fenyõk tövében, Ratosnyát juttatja eszembe. Hétfõn hajnalban keskenyvágányú vasút vitte fel Szászrégenbõl a favágókat és a szénégetõket. Az apró mozdony minden eresztékében recsegve ontotta a kéményébõl a parazsat. Számtalan kis lyuk díszelgett a lódenkabátomon. Helyenként annyira lassan haladtunk, hogy édesapám leszállt, a fûben pirosló szamócából csokorra valót szedett, és azzal a kezében futott a szerelvény után.



     A reggeli meglepetésre spártai, a kávé pedig pocsék. (Azért sem írok a vendégkönyvbe.) Az újságban - a Nya Wermlands Tidningben - féloldalas riport a világ legkisebb országáról, a "Béke birodalmáról", az innen 100 kilométerre fekvõ Morokulien helyiségrõl. A második világháború alatt a svédek és norvégok csak itt köthettek vegyes házasságot. A svéd-norvég együttmûködésben épült turistairodát a padlóra és a mennyezetre festett határ választja ketté. Az épület egyik fele NATO-ország, a másik pedig az Európai Unió tagállam. (A fagylaltos szekrény a norvég, a mellékhelyiségek svéd felségterületen vannak.)
     Reggel tízkor az égen fátyolfelhõk, a hõmérséklet 24 C. áthajtunk egy fekvõ rendõrön, zökkenés, és Norvégiában vagyunk. A senki földjén buszmegálló, elõtte fehér mûanyag szék. Emlékszem, Biharpüspökinél elhalkult a beszélgetés, a fény eltompult, a világ beszürkült. Még a levegõ is megváltozott. Most csak a sebességkorlátozó forgalmi táblák változnak: sárga helyett fehér alapon vannak a fekete számok. A többi ugyanaz: aranyló gabonamezõk, egy-egy kilobogózott ház, vörös istállók és legelészõ tehenek. Ez utóbbiak legtöbbje Dagros (a "dag - ros" szó szerint nap-dicséret vagy áldás) névre hallgat, míg a bikákat általában Johannak, azaz Jánosnak hívják, de az Elvis, a Sztálin és a bin Ladin név sem ritka. (Svéd mezõgazdasági folyóirat értesülése.)
     Askim elõtt sorompó, 15 korona lepengetése után az út falvakon keresztül vezet, a megengedett sebesség 60-as. Csak az útszélen kapirgáló tyúkok, a lócákon üldögélõ bácsik és nénik hiányoznak. (Ezért fizettünk vámot?)
     Kikerüljük Oslót, ezért Krĺkstad után letérünk az E 18-as fõútról. Drobakban a sorozatos körforgalmak ellenére megtaláljuk az Oslo-fjord alatt átvezetõ, 7.3 kilométeres Oslofjordtunneln bejáratát. 55 korona lepengetése után sejtelmes búgás és sistergés közepette robogunk lefelé a helyenként kék és ibolya-vörös színben fluoreszkáló falú betoncsõben. Aztán felfelé kapaszkodunk, az alagút vége megvilágosodik, kint a napfényben fenyõk várnak. A Drobak utáni útszéli parkoló fakilátójáról az Oslofjord közepén levõ, Oslóba vezetõ tengeri utat õrzõ Oscarsborg-erõdre lehet látni. 1940 április 9-én az Eriksen ezredes parancsára leadott 28 cm-es lövedékek telibe találták a német flotta élén haladó, 206m hosszú, 21 m széles, 18.000 tonnás Blücher nehézcirkálót. (A Mózes, áron és Jézsua névre keresztelt, kivénhedt Krupp-ágyúit a norvégok 1892-ben vásárolták a németektõl.) 800 katona és gestapós fulladt az Oslo-fjord jéghideg vizében. A német flotta megtorpant, a norvég királyi család, valamint a norvég kormány tagjai elmenekülhettek Oslóból. 		     Éppen, hogy kikecmeregtünk Drammenben körforgalmaiból, máris az egykor ezüstbányájáról híres Kongsbergben tekergünk. Az egyik körforgalomból rossz irányban lépünk ki, és attól kezdve hiába keringünk, minden út Oslóba vezet. (Mi van a norvég körforgalomra kiírva? Maximum nyolc kör!) Egy benzinkútnál megállunk és megkérdezzük, hogyan kerüljünk vissza a 40-es országútra.
     Uvdalban faragott sárkányfejjel díszített árboctemplom, színes faházak és karcsúsított derekú stábburok (fészernek használt gazdasági épületek) között vezet az út. A házikók tetejét gyakran fedi hajlongó fûmezõ. Geilo elõtt 45 kilométerrel balra térünk, és egy sóderrel szórt hegyi úton gurulunk tovább. A völgy hirtelen kiszélesedik, és tucatnyi vörös, barna és zöld színben pompázó faház tûnik fel. Megérkeztünk.
     A fogadásunkra sietõ hegylakók szilvapálinkával kedveskednek. Koccintunk a svéd-norvég barátságra. Friss faillat, tágas konyha, fürdõszoba, szauna. A kényelmes, modern faház, azaz hytte napsütötte verandáján lazacflekkent vacsorázunk. Három doboz sör után megegyezünk abban, hogy minden norvég viccnek van egy svéd megfelelõje.
     Másnap a közeli Solheimstulenben parkolunk, onnan gyalog folytatjuk az utat. Az idõ felhõs, a hõmérséklet 15 C. Ennek ellenére pólóban vagyunk. A traktorút egyre magasabban kanyarog a sziklás tundrán. Az út mellett gúlába rakott kõhalmok, rajtuk festett, vörös T-betû. 1100-1300 méter magasban, az erdõhatár fölött zöldes-barnába vált a táj. A szélvédett helyeken térdig érõ törpenyír nõ. Idõnként egérszerû, sárgásbarna norvég lemmel (lemmus lemmus) menekül a drapp-fekete-zöld mohamozaikkal kirakott szürkésfehér sziklák alá. Itt csak a borsó nagyságú, csillogó-fekete bogyó, az önmegporzó havasi varjúbogyó (Empretum nigrum hermaphroditum) terem meg. A lágy, tûlevélszerû levelein élõ, büdös bogarak miatt rossz hírnévnek örvendõ, vasban és C-vitaminban gazdag varjúbogyóból a lappok régen pálinkát, varjúbogyó-ízt, vagy "kappatialmas"- levest fõztek. "Fattnmilke" néven fagylaltot is késztettek belõle: az összezúzott bogyókra rénszarvastejet öntöttek, és fagyasztották.



     Az 1435 méter magas Synhovd csúcs alig 50 méterre magaslik ki a fennsíkból. A lapos tetõn süvít a szél, az embermagas kõrakás szélvédett oldalán norvég családdal találkozunk. A középkorú családapa ingujjban, és mezítláb van. Kelet felé, száz kilométerrõl homályosan látszanak a nehézvízgyáráról híres Rjukan városa fölött magasló Gaustatoppen (1883 m) körvonalai. Ahogy fentrõl elnézem a sziklás tundrát, a végtelen törpenyír cserjést, a norvég szabotõröknek nem volt nehéz feladat elbújni a háromezer német katona elõl.
     A házigazda dióbéllel és más magokkal kevert kenyeret süt. Kókadozunk a forró zuhany után. Nem csoda, a térkép szerint 25 kilométert vándoroltunk. úgy döntünk, hogy reggel is jó lesz az a kenyér. Lefekvés elõtt válogatok a könyvespolcról. "Norvégia legjobban õrzött titkai. A cenzúrázatlan igazság arról, amirõl tulajdonképpen nem lenne szabad tudnod!".
    



     Hasznos tanácsok: Hogyan állítsd le a csuklást? (Sok teketóriázás nélkül nyelj le egy kiskanál kristálycukrot.) Elveszett a kontaktlencséd a szõnyegen? (Húzz nylonharisnyát a porszívó csövére! Azon fennakad.) Hogyan beszéljünk idegenekkel? (Lassan, érthetõen, gesztikulálva.) Hogyan fürdessük meg a macskát? (óvatosan.) Hogyan szoktasd le a kutyát a kanapén való heverészésrõl? (A kanapéra terített takaró alá helyezz egy felhúzott egérfogót, attól úgy megijed, hogy többet nem próbálkozik.) Hogyan neveld a gyereket? (Ahogy jónak látod.) Hogyan állj bosszút a szomszédon? (önts az éjszaka leple alatt diesel-olajat a fûszõnyegére. Vagy szereld ki a fûnyírójából a kést. A gép mindkét esetben durrog, csak éppen nem vág.) A szerzõ nem hallott arról a stockholmi hölgyrõl, akinek tizenhat macskája volt. Udvarlók jöttek, udvarlók mentek, míg az egyik kikosarazott hódoló nem hagyta annyiban a dolgot. Fasírozottakba hashajtót kevert, és az ízletes gombócokat a levélnyíláson keresztül bedobta a lakásba. (A svéd tömbházakban az ajtókon vágott, rugós zárlappal ellátott réseken keresztül érkezik a posta.) A görcsöktõl megvadult cirmosok aztán elvégezték a piszkos munkát. (Svéd újságcikk) Reggel kompakt felhõ takarja az eget. A dióbéllel spékelt friss kenyér eteti magát. A szomszéd hytte elõtti füves területen nyuszik lakmároznak. A hytte tetejét dús gyepszõnyeg, úgynevezett "torvtak" borítja. (A mûanyag hálóba csomagolt, fûmaggal kevert termõtalajt a boltban árulják.) Nem lehet tudni, hogy lesz-e esõ vagy nem, ezért a közeli sípálya tetejét tûzzük ki célnak. Tizenkét fok van, mégsem érezzük a hideget. A hegytetõn elhagyatott felvonó. A tövében cuppanós, lilás árnyalatú, friss ürülékbe lépek. Medveszar!? Pánikra nincs ok, a tettest hamarosan elárulja a bégetése. Vékony száron kérkedõ, narancssárga törpemálnával benõtt mocsárhoz érünk. Az arasznyi, ritka gyümölcs, amikor éretlen akkor kemény és piros a színe. Ha megérik, akkor sárga. és lágy. Zsombékról zsombékra lépkedve szedjük a havasi-láp émelygõs ízû aranyát. Szauna után a televíziót nézzük. Közép-Európában árvíz pusztít, Svájcban hull a hó. Az éjjeli lámpa fényénél a norvég turistaszövetség évkönyvében lapozgatok. A tagok számára épült, önkiszolgáló hyttékben a szálláslehetõség mellett konyhafelszerelés, konzervek, kávé, tea, száraz kenyér és porleves-zacskók fogadják a barangolót. A hytte kulcsát postán küldik el a tagoknak.
     Éjszaka többször felébreszt a tetõt paskoló esõ. Reggel belóg a felhõ a völgybe, szemerkél az esõ. Gumicsizmában nem élvezet a gyaloglás. Barangolás helyett a 100 km-re fekvõ Voringsfoss vízeséshez autózunk. Geiloban megállunk újságot vásárolni. Nehéz elhinni a kis településrõl, hogy Norvégia legnagyobb télisport központja. Köröskörül a csúfosra nyírt hegyoldalakban a kopasz helyek a sípályák. A falucska kihaltnak tûnik. Norvég módra, az út közepén sétálunk. (Azért ott, mert félnek a vadvirágoktól.) Benézünk az élelmiszerboltba. Egy kötés hagyma ára 20 korona, öt deka füstölt sonkáé 10, a bergeni napilap, a Bergens  Avisen pedig 15 koronába kerül. Az út zubogó patak partján kanyarog. Az út széleit jelzõ, öt-nyolcméteres karókból következtetni lehet a hó magasságára télidõben. Jobbra, a távolban zöldes domb, a Hardanger Jokulen gleccser. A térkép szerint az úttól tíz kilométerre fekszik. Lisetnél letérünk a fõútról, és a 120 éve épült Fossli hotel elõtt állunk meg. Edvard Grieg itt írta az Opus 66-át. Az esõ megállt, jók a látási viszonyok. Elindulunk a 180 méter magas Voringsfoss vízesés fölött vezetõ ösvényen. A szakadék fölé hajló nyírfába fogózkodva japán turista fényképezteti magát. Tériszonyom van. Eidsfjord felé még feketébbek a felhõk, ezért visszafordulunk. Elalvás elõtt Kuszálik Péter Mörfi címû könyvében lapozok: "Csau bácsi kivégzésével megúsztuk az üvegkoporsót és a hathetes nemzeti gyászt." "Görögöktõl tudjuk: Kurva az, akire mondják. Irodalom az, amit közismert férfiak kis csoportja annak tart." Ragyogó napsütésre ébredünk, vakító kék az ég. A szomszédos Imingfjell völgyében, kapaszkodunk fel a fennsíkra. A hatalmas vízgyûjtõ tó partján menedékház. magánútra térünk, az utat a tóparti hytték tulajdonosai tartják karban. Az út torkolatánál tábla, rajta egy öntöttvas henger, és egy kis dobozban géppel írt ûrlapok. Az autós, aki rövidíteni akar, elõbb begyömöszöli az útvámot (150 koronát) az öntöttvas hengerbe. Vagy kitölt egy ûrlapot, és a pénzt utólag beküldi postán. Vagy nem fizet, és kerülõ úton jut a túlsó oldalra. Estére jól lesülve érünk haza. Norvégeink túróspuliszkával lepnek meg. Elérzékenyülve ropogtatjuk a mennyei ízû sültszalonnát.
     Nyírõ József Halhatatlan élet címû könyvével bújok ágyba. A "nagyeszûnek" csúfolt Bajzás Küs Dani özvegy apjával, Ignánccal és farszaggatásban szenvedõ keresztanyjával él. Ez utóbbi a "fejésnél mindig énekelt, s a tehén sietve leadta még a holnapi adagot is, csak hogy szabaduljon tõle." Danit azonban szerette. "Minél inkább nõ ki a szõr a fülébõl, annál inkább." Apja legfõbb kívánsága az, hogy Dani asszonyt hozzon a házhoz. Dani eleinte óvatos, mert "nem lehet olyan setét az éjszaka, hogy a leány ki ne lesse a gyengédet, s asszony korában hasznát ne vegye," de végül csak rájön a házasság ízére. Az idill lassan a végéhez közeledik. Dani keresztanyja meghal ("Be nehéz a halott szagot az ember lelkébõl kiszellõztetni"), - közeledik a háború, vágtat a vonat a székely legényekkel Bukarest felé. ("Dõl a sötétség a sok alvó szájából.")
     Reggel búcsúzunk. A Numedal völgyben kanyargunk. Drammenben nem találjuk a Drobakba vezetõ utat. Elõször Kristiansandnak, majd Oslónak indulunk. Oslo a nyerõ, és a határ elõtt pár kilométerrel megjelenik a Stockholm felírat. A värmlandi komor erdõ közepén, a Blomskog – azaz a Virágos Erdõ – menedékházban szállunk meg. Vakít a délutáni nap, a ház mögötti, sûrû erdõrõl visszapattan a hang. A fogadós szerint bárányokat téptek szét a farkasok. Nem akaródzik sétálni. Harisnyám talpára sárgult törpenyír-levél ragadt. "Hagyd itt a lábnyomod, és vidd az emlékeket magaddal." (kínai közmondás) Holnap éjjel a saját ágyamban fogok aludni."
H.Zs.
Stockholm 2002-10-09