|
|
||
| A dél-svédországi magyarok családi lapja | ||
| 3. évfolyam 13. szám 2002/4 | ||
| A szerkesztõ asztala | ||
| "a svédországi magyarságnak van újságja" | Vértelen vallásháború a Kárpát-medencében | |
|
Ez a közhely,
ami nem egyéb, mint újat nem mondó megállapítás,
azért jó, mert érdemes elgondolkoznunk felette. Egy kurta-furcsa
levélbõl való, amelyben ez olvasható:
"Sokadszori megkeresésére is azt tudom válaszolni: a svédországi magyarságnak van újságja. Ha küldünk, ide küldünk beszámolót. Jelentkezését, ajánlatát mindazonáltal köszönjük" Aki aláírta tisztelettel marad, és egyik magyar egyesület elnöke. Hát ez bizony nem egyéb diplomatikus visszautasításnál. A szerkesztõ valóban többször levélben háborgatta ennek a dél-svédországi egyesületnek a vezetõit is, arra biztatva õket, hogy legyen nekik is külön "lapjuk" a Magyar Ligetben, amely a dél-svédországi magyarok családi lapja kíván lenni, s mint ilyen egyféle összekötõ szerepet is betölt a különféle városokban élõ magyarság elõnyére, hiszen ismert és elfogadott a jelszónk: "Tudnunk kell egymásról!" Ennek hasznát azt hiszem nem kell már aprólékosan ismertetnem, annyit azonban hadd jegyezzek meg, hogy a lap kitûzött célja hasznos, nincs senki ellen, legkevésbé a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja a Híradó ellen, amelynek nem helyettesítõje, hanem csupán kiegészítõje kíván lenni. A Híradó magyar egyesületeink szervezeti kérdéseivel foglalkozó, ugyancsak negyedévenként megjelenõ, nemrég külalakjában megújult, csinos lap, amit olykor még akkor is lapszemlénkben szoktunk ajánlani olvasóinknak, ha annak szerkesztõje elfelejti megküldeni öregebb, de néhány évtizeddel tapasztaltabb és a szerkesztõségi munka minden fokát végigpróbált, az otthoni nehéz körülmények között is õt segítõ szaktársának. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert az ilyen apróságokból is az üzleti vetélytársnak kijáró csípõs szelet kell elhessegetnünk azok felõl, akik magyarságukat az egymásellenességben kívánják kiélni. Ezért tisztelt hölgyeim és uraim, mielõtt hirtelen felindultságból elutasítanák a Magyar Liget szerkesztõjének jó szándékát, gondolatban pásztázzák végig a két lap közötti különbséget. A Híradó a szervezetek összefogásának eszköze, belsõ kérdéseit, történéseit a vezetõség szintjén nyugtázza, tárgyalja, értesíti a tagokat a szervezetek sikereirõl, eredményeirõl. A Magyar Liget a magyar családok igényeit igyekszik kielégíteni, megszólít minden svéd-magyart, serkenti õket a magyarul írásra, magyarul vitázásra a legkülönfélébb kérdésekben, abból a nyilvánvaló tapasztalatból kiindulva, hogy nyelvünket csak is úgy õrizhetjük meg, ha írásban is használjuk a zsenge gyerekkortól kezdve a sírig. A Magyar Liget tehát éppen azt vállalja magára, amit a Híradó nem, vagy csak részben tehet. Egyébként a Híradó a tagság nem kevés pénzén készül, a Magyar Liget pedig ingyenesen, mondhatni magánszorgalomból. Persze, egyesek szerint, ez is baj! Megkérdezték már többször is tõlem, miért szerkesztem. Mondtam, mondom, hogy szükségbõl. Ki bízott meg ezzel? Széttárom a karom. Magam kezdeményeztem. Miért? Mert ez a mesterségem. úgy érzem, nekem kötelességem ez a szolgálat. Nem vagyok egyedül. A szóban forgó egyesületben is van olyan írástudó, aki önzetlenül vállalta a lapcsinálást. Azt is vállalta, hogy a vezetõség ellenõrizze munkáját. Mégsem támogatták. Csak az atyáskodó, régi felfogású egyesületi vezetõk képzelik, hogy azért vannak, hogy tudtuk nélkül senki, semmi ne mozduljon, másként felfordul a rend. Pedig a dolgok rendje az lenne, ha magyar közösségünk minden tagja a saját fejét használva igyekezne valami hasznosat cselekedni a közösség javára. Ha diktatórikus a vezetés nincs egyéni kezdeményezés. Példákat sorolhatnék arról hogy miként távolodott és távolodik el a tagság emiatt, miként fogynak tucatnyi vezetõbarát-létszámúvá a régi módszerek szerint kormányozott közösség. Idézek egy a Gergely Tamás által készített interjúból: "- Az itteni magyarság összefogására vállalkozott a svédországi magyarok szövetsége is, van a szövetségnek lapja, miért lenne létjogosultsága a te vállalkozásodnak? - Szívesen megfordítanám, sõt kifordítanám a kérdésed! Van-e a SMOSZ-nak létjogosultsága? Erre valószínûleg még Te is igennel válaszolsz, ugye? S ha igen, akkor miért ne lehetne "létjogosultsága " az én "vállalkozásomnak"? Amennyire a SMOSZ egyesít, olymértékben ki is zár. A SMOSZ már idõtlen idõk óta létezik s egy svédországi magyar mûvészeti kiadvány még sincs. A "két évszak"-nak semmi más szándéka sincs, mintsem, hogy végre valahára legyen egy svédországi magyar mûvészeti kiadvány." így Sall László, akinek éppen ebben a számban mutatjuk be ötödik Két évszak-lemezét. Õt vajon ki bízta meg ezzel a munkával? Nagyváradról jött, ahol irodalmi kört vezetett. és magával hozta az Erdélyben az anyatejjel magába szívott szolgálat-kényszerét. és itt van Tamás György, aki képzõmûvészekbõl alakított egyesületet és eddig hatvanöt kiállítást rendezett. Mire mennénk az ilyen egyszemélyes intézmények nélkül. Az igazán jó vezetés segíti, felkarolja, élteti a kezdeményezéseket. Nem egymásra taposva, hanem egymást segítve érhetjük el megmaradásunk örökösen emlegetett, de nem mindig okosan követett célját. Humorosra is foghatnám a dolgot: nem igen van itt errefelé olyan ember, akinek csak egyetlen cipõje van. Mondjuk puccos, de szoros bálcipõje. Nem hinném, hogy egy kényelmesebb, másik cipõt azzal utasítana vissza valaki, hogy köszöni, nem kér belõle, jó neki az a meglévõ egy! Nem vicces dolog az, ha egyesületeinket nem az ésszerûség diktálta céloknak megfelelõen terebélyesítjük, hanem szûkítjük, a tagságot nem cselekvõ együttlétre ösztönözzük, a kétévenkénti egyszeri szavazások közötti tagságdíjat befizetõ szótlanságra kényszerítsük. A Svédországban élõ magyarok számának csak töredéke egyesületi tag. Pedig lehetnénk harminc ezren is. Némelyik egyesület nem egyéb, mint a központ által utaztatott meghívottak szervezõirodája. De még ebben az esetben is jó szolgálatot tesz a Magyar Liget, amikor a dél-svédországi városokban sorra kerülõ magyar rendezvények és események mûsorát jó elõre közli. Ilyenformán több helyen is népesebbek a bálok, gyakoribb a szomszédolás, az együttléttel szaporodnak az emberi kapcsolatok. Ez lehet a módja az egyesületi élet további valóságos kibontakozásának. Dsida Jenõt ez alkalommal is érdemes idéznünk: "mindig magunkért, soha mások ellen". Ha nem szûnik meg a klikkrendszerekben használatos rövidlátás, ha nem enyhül kóros magyar-magyar ellenességünk, ha nem leszünk képesek felhagyni az otthon belénk ivódott (és azért továbbélõ, mert kényelmes) vezetõi gyakorlattal, akkor az elzárkózás folyamatában tovább kisebbedünk, atomizálódunk. Hölgyeim és uraim! Elnök úr! Ebben az évezredben nem falakat kell emelnünk egymás közé, hanem ledöntenünk a meglévõket. Kitõl félünk? Nincs kitõl! Csakis magunktól. Rossz beidegzõdéseinktõl, maradiságunktól. Józan észre - emberek! |
Dr. Erdõs Bartha
István a nyáron Erdélyben járt. Miután
eltemette az általunk is ismert és nagyra becsült élettársát
Erdõs Irmát, özvegyen, ahogy maga írja "árván"
maradva a Mezõségen és más egyházközösségekben
kitartásra, hitbuzgóságra biztatta a történelem
során sokszor és kíméletlenül meggyötört
híveket. Visszatérve a Lund közeli Svedalába, az
alábbi írásban foglalta össze szomorú tapasztalatait.
"Napjainkban számos véres vallásháború zajlik szerte a világban - még az un. Mûvelt és civilizált világban is - de van egy feltartozhatatlan, vértelen vallásháború a Kárpát-medencében, amely ádázabb és rafináltabb minden véres vallásháborúnál. Kezdjük mindjárt a román ortodoxiának háborújával a magyar reformátusok ellen. Mivel nekik sohasem volt reformációjuk, nyíltan vagy burkoltan magukba akarják olvasztani a reformátusokat. (Talán a szektákat is, melyeket protestánsoknak tartanak.) Elsõ példa: Egész Erdély területén folyik a gyorsiramú templomépítés még olyan községekben is, ahol már van ortodox templom, de azoknak sincs elég híve. Akár egy betelepített családért is építenek templomot. Ezzel kettõs a céljuk: a külsõ szemlélõben azt az érzést akarják kelteni, hogy mindenhol román többségrõl van szó, másrészt pedig idegen köntösbe öltöztetik az erdélyi építészetet. Második példa: A Csíkszeredában létesített ortodox román teológia vezetõje oda nyilatkozott, hogy nemcsak a kommunizmus által istentagadóvá vált románokat akarja megtéríteni vagy visszatéríteni, hanem a római katolikusokat, a reformátusokat, a lutheránusokat, a magyarokat is, mindenkit, mert szerinte az ortodoxia az igazi keresztyén vallás. Ha számításba vesszük, hogy az 1770 -as évek végén hány katolikus tért át az ortodox vallásra, hogy "megússza" a csendõrök által szigorúan behajtót katolikus egyházi adózást, sejthetjük, hogy az ortodoxok igyekezete hány magyart fog meghódítani. (Mellesleg a 1700-as évek "áttérései" állítólag a katolikus magyarság 20 százalékát nyerte meg a román ortodoxiának). Harmadik példa. Október 19-én Vicében népünnepélyt tartottak. Tizenkilenc falu reformátusai közül hétszázan jelentek meg, hogy bemutassák lendületes táncaikat és a sokak számára még ismeretlen népdalaikat. A szervezõk a népünnepélynek igyekeztek ökumenikus jelleget adni, s mert a hétszáz fõbõl tíz-húsz katolikusak, ugyanennyien pedig román ortodoxok (esetleg hajdani görög katolikusok), meghívtak a református pap mellé meghívtak egy katolikus és egy ortodox papot is. A magyar papok az együttélésrõl, a vallási egyetértésrõl, a megbékélésrõl prédikáltak, a román pap pedig csak a katolikusokkal való együttmûködést hangsúlyozta, a jelenlévõ hatszáznál több reformátusról meg sem emlékezett Ez azt jelenti, hogy akárcsak a szektásokkal, a reformátusokkal nincs ökuménia, számukra mi nem is létezünk. Negyedik példa: Ezt a felfogást az államhatalom is támogatja, Romániában csak az ortodox vallás az államvallás. Ennek tulajdonítható az a térítési manõver, amely halálos áldozatot is követelt. A közelmúltban Bukarestben a tévé kerekasztal-beszélgetésére meghívtak meg egy református esperest is, ahol valamennyi részvevõ arra akarta rávenni, hogy gyülekezetével együtt térjen át az ortodox vallásra. A hatvanöt éves esperes annyira megrendült a vad támadástól, hogy röviddel a tévészereplés után szívinfarktusban elhunyt. Mit szól ehhez a keresztyén etika, a világ közvéleménye, a keresztények? Ez vallási fasizmus. Szükségképpen ki kell alakítanunk ezzel szemben az európai és a világ közvéleményét. Szükség van nyílt keresztény párbeszédre a román ortodoxia vezetõivel, hogy meddig folytatják mesterkedéseiket. Módszerük jól ismert. Leválasztani, megsemmisíteni a kisebb vallásokat, aztán nekiesni a katolikusoknak: ezt tették a kommunisták is! Aki még nem látta Csáky Zoltán Hagymakupolás honfoglalás címû filmjét a Duna-tévében, ahhoz, hogy jobban megértse mi folyik a Kárpát-medencében, rendelje meg a kazettát és tanulmányozza a kérdést. Sütõ András mondta: "Amíg a román erõszakos asszimiláció meg nem szûnik, addig nem lesz béke Erdélyben!" Erdõs Bartha István
Éppen ideillõ másik írást is mellékelt Bartha István a küldeményéhez: Vass Albert egyik régi levelét, amelybõl az Erdély Párt örökös elnökeként és az Erdélyi Szépmíves Céh egykori intézõjeként is szívesen idézek mivel magam is levelezésben álltam a kilencen éves koráig mellõzött (öngyilkosságának is ez lehetett az oka) íróval, aki jóhiszemûen hitt Erdély külön valóságának szükségességében és a régi valamint az újraalakult ESZC üdvözlõbeszédet és az alább látható képet küldte, amelyen tábornok fia is jelen van. 
"A jelen minden borzalmas sötétsége mellett is, én bízom abban, hogy Erdélyre fölvirrad még a nap. Hogy amikor, azt nehéz megjósolni. De hogy miként, az már papíron van Washingtonban. Onnan tudom, mert magam is dolgoztam a tervezeten két évig. Erdély egyenjogú tagállama lesz egy Duna-szövetségnek, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Bulgária mellett. Alkotmánya nagyvonalakban hasonló az Egyesült államok tagállamainak alkotmányához. Négy évenként választott kormányzó, saját parlament és a lakosság számának megfelelõ képviselet a szövetségi parlamentben. Saját bíróság és közigazgatás, de közös pénz és külpolitika. Megosztott katonaság: nemzeti gárda és szövetségi hadsereg. Konzervatívok számára savanyú megoldás lesz, tudom, mert nevelésemen át magam is konzervatív vagyok. De sajnos a világ halad elõre, nagyobb egységek felé s ezt megállítani nem lehet. Erdély szépsége és természeti kincsei biztosítják azonban, hogy a szövetség a leggazdagabb kis országa lesz pár évtized alatt. Hogy élünk-e még akkor? A történelem szempontjából nem lényeges. A mienkbõl, sajnos, igen. Barátsággal köszönt: Vass
Albert sk"
|