A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 12. szám 2002/3
Nyári történetek
Svéd-magyar-román esküvõ Párizsi dekád
     A helyszín az erdélyi Erzsébetváros. A kihaltnak tûnõ kisváros fõterén szikrázóan fényes, rengeteg színes léggömbbel és virággal gazdagon díszített svéd rendszámú személygépkocsik sorjáznak. A helyi szenzációra összegyûltek jókora boltíves kapu elõtt állnak, várják, hogy az ifjú pár megjelenjék, és induljon a menet a templomba. Átellenben, a terjedelmes tér díszeként tekintélyes, de hiányos egyik tornya miatt furcsa templom áll. Ez az 1733-ban, császári rendelkezéssel alapított erdélyi örmény önkormányzatú, két évszázados templom kapuja most vasrácsokkal zárt.
     Nem ide tart a násznép, hanem egy mellékutcába, az apró református templomba, ahol a sokéves szolgálatban megõszült tiszteletes az élet minden apróságaira kiterjedõ tanácsokkal látja el a Stockholmból idáig egyhuzamban kocsikázó fiatal párt. A templomban megilletõdött csend. A soknemzetiségû gyülekezet az egyszerû szertartást figyeli. Egy nagyosan öltöztetett svéd kisfiú, szabatos neveltetésének megfelelõen, le-fel szaladgál a patinás padok között. Valaki megállítja. Két nyelven is elhangzik a házasságot megpecsételõ ünnepélyesen fogadott igen. Svédül ez már megtörtént, hasonlóan ünnepélyes keretek között. Balog András kereskedõ és a nemrég Stockholmba költözött Alinamost már két ország világa elõtt is házasok.



     A történtek után a násznép hosszú kocsisora a Segesvárhoz közeli Dracula fogadóhoz hajtat. Ez a néhány szobás, vendéglõs, teraszos, úszómedencés szálló éppen esküvõkre alkalmas. Tetszett a kitûnõ, figyelmes kiszolgálás, a gazdag és változatos étkek. Jó volt a zenekar, akik megszokott természetességgel fiataloknak, de korosabbaknak is, mindenféle népzenével, sokféle mai muzsikával, négy nyelven dalolt dalokkal hajnalig szórakoztatták a népes társaságot. A szünetekben elgondolkozhatott az ember azon is, hogy a Kolozsvárról Stockholmba kitelepült népes Balogh család fiataljai miért inkább Erdélybõl vagy más kisebb országok szülötteibõl választanak maguknak élettársat, mint a befogadó svédek közül, hogy aztán szép lassan mindannyian elsvédüljenek a beolvadás könyörtelen törvényei szerint.
     De a Dracula nevû fogadóban nem illik ilyen témán lovagolni, hiszen az ottani sokrétû szolgáltatások sorából a valódi lovaglás, néhánynapos lovagló iskola vagy fogathajtás sem hiányzik. A fiatal pár is áldozott a nosztalgiának, amikor Ebesfalváról nem fényes gépkocsin, hanem gyeplõt fogva érkezett a lakodalom helyszínére. S hogy a különféle szokások még inkább keveredjenek, pezsgõspoharat törtek a márványpadlózatú teraszon, mielõtt a házba léptek. Ha ezt a régi dúsgazdag magyar-örmények látták volna? De hol vannak õk már? Szerteszéledtek unokáikban , szerte a nagyvilágba. Akár most, ennek a kétnapos vigasságából kelt boldogságnak a fényei. Mert, hogy el ne felejtsem volt ott a közeli városokból, országokból és európaibb vidékekrõl származó rokonság mellett Ausztráliából érkezett vendég is. Merthogy ugyebár "globazilálódunk"! Úgy egyetemesülünk, hogy ha tehetjük, hazavisszük, otthon mutatjuk külsõ gazdagodásunk jeleit, hogy belsõnk gyarapodására emberi kapcsolataink pompáját vigyük magunkkal unokáinkig érõen. Minden hazatérésünk újabb kezdet.
     Bizony mondom, megérdemelt volt az ebben a lakodalomban is a szívbõl kiáltott: Éljen az ifjú pár! Szép indulásuk az elmúlt nyár egyik szép, meggondolkoztató, igaz története.

Otthon Északon
(egy magyar evangélikus lelkész gondolatai)

     Bevallom nagyon tartottam az elutasítástól, mert nagyon sokat vártam tõle. Végre megtanulhatok rendesen norvégul, hiszen annyit felejtettem a mintegy 10 évvel ezelõtti népfõiskolai esztendõ után és idehaza is oly nehéz gyakorolni a nyelvet. Meg a családommal is együtt lehetek végre. Igazi aktív kikapcsolódásnak ígérkezett, csak a feleségem Angéla, másfél éves kicsi lányom Sarolt és én. Ábrándoztam és éreztem, hogy ki kell menni, meg kell nyerni az ösztöndíjat az oslói Nyári Egyetemre. Bár még 2001-et írtunk sõt tél volt, nagyon hideg tél s a család furcsállva fogadta elképzeléseinket -hogyan fogtok utazni, hol fogtok lakni, ki vigyáz a gyerekre, mit fogtok ti ott csinálni annyi ideig, mit fogtok ott enni, -kérdezték-, de mi kitartottunk elhatározásunk mellett. Nos, beadtuk a jelentkezésünket, s lám egy hónappal késõbb megkaptuk a választ - mehetünk! A nagy dolgok azt hiszem így kezdõdnek az ember életében egy jó nagy fejesugrással.
     A tavasz és a nyár a készülõdés jegyében telt el és végül eljött a nagy nap is. Meg a kételyek is. Valóban szükségünk van erre? De indulnunk kellett és beültünk az autóba, a tetõn a biciklikkel. Az úton rengeteget beszélgettünk. Már lassan 7. éve vagyunk házasok és már nagyon ránk fért. Mire megérkeztünk, én már nagyon vártam, hogy megmutassam Angélának Norvégiát, Oslót, ahogy én ismerem. Vidéken a kedves nyitott embereket, az érintetlen természetet, a fjordok világát, a havas hegycsúcsokat és gleccsereket. És még az idõjárás is jónak ígérkezett, csak az éjszakai nap zavarta egy kicsit kislányunkat. Megérkeztünk hát és elfoglaltuk a szállásunkat, amely pont félúton volt az egyetem és a belváros között. De jó hogy hoztunk bringát... Az elsõ napokat lefoglalta a környezet felfedezése és a legegyszerûbb utak megtalálása, de hamarosan kezdõdött a Nyári Egyetem.
     A nyitó alkalmon említették, hogy 93 ország több, mint 600 diákja vesz részt az idei képzésben. Magyarországról 10 résztvevõ volt. A Nyári Egyetem fõ feladata, hogy a külföldre messze elszármazott, de gyökereiket felkutatni akaró norvégok megismerhessék múltjukat. No és azok a nem norvégok is tanulhatnak itt, akik a nyelvben, vagy a kultúrában akarnak jobban elmélyedni. Nos ezek voltunk mi. A tíz évvel ezelõtti egyházi népfõiskolai itt tartózkodásom alatt jó kapcsolatok épültek ki egyházi személyekkel, amelyek mostanra értek be. Ennek következményeképpen alakult ki a testvéregyházi kapcsolat a magyarországi északi egyházkerület és a Mřre és Romsdal egyházkerület között. Ezen belül magyar gyülekezetek is alakíthatnak ki kapcsolatot norvég egyházközségekkel. A mienk, a budaörsi, a Rřbekkben (Molde mellett) élõ gyülekezettel lépett szorosabb kapcsolatba. Ennek a kapcsolatnak máris az a gyümölcse, hogy minden évben egy magyar diák tanulhat a Moldéban található népfõiskolán. Az egyre szorosabbra fûzõdõ kapcsolatok miatt határoztam el, hogy csiszolok még egy kicsit a norvég nyelvtudásomon, s ha lehetséges, feleségem is kezdje el a norvég nyelv tanulását.
     Az egyetemen a tanulás nem volt megerõltet, bár a színvonal meglepõen magas volt. Minden nap volt három tanítási óránk, melyek délelõtt voltak. Sarolt déli alvása után aztán nyakunkba vettük a várost, így a majd két hónapos ottlét alatt jól megismertük Oslót. Hamar sikerült kialakítani a napi ritmusunkat, amelyet csak egy egy éjszakába nyúló vendégeskedés bontott meg. Miután letettük a kicsi lányt, minden éjszaka nekiültünk nyelvet tanulni. Feleségem a tudásban olyan magas szintet ért el, hogy 2 hét után teljesen egyedül vásárolt meg egy szoknyát, a boltban sajtot vett és egyszer az utat is meg merte kérdezni. A játszótereken, a parkokban a kismamákkal és a gyermekeket õrzõ szülõkkel volt a legkellemesebb beszélgetni és valóban ez bizonyult a legjobb nyelvgyakorlásnak is.
     A kurzus félidejében kaptunk egy kis szünetet - 4 napot -, melyet arra használtunk föl, hogy elutaztunk Moldéba és meglátogattuk a személyes jó barátainkat is. Igen jól esett ez a néhány találkozás, mert ott vidéken egészen más emberek élnek, mint a nagyvárosban, Oslóban. Sokkal figyelmesebbek és udvariasabbak is. Barátainkkal aztán felfedeztük a környéket, rengeteget kirándultunk és igen kitettek magukért, hogy jól érezzük magunkat. Az Atlanterhavsveien, a Trollstigen, a Molde Jazz Fesztivál, a rengeteg hal, amit ettünk és az, hogy a nap nem nyugodott le - ez mind felejthetetlen élmény marad.


A család

     A tanulásba valahogy nehéz volt visszazökkenni. Már csak három hét és ennek is vége lesz. No akkor tört ránk a fáradtság egy kicsit és még tudatosabban kezdtük el szervezni a szabadidõnket. Múzeumok és jó idõben az Oslo fjord látogatása jelentett elfoglaltságot számunkra, még barnultunk is egy kicsit. Régi magyar barátainkkal is sikerült találkoznunk, akikkel  grillezés közben újra nagyot beszélgettünk liberalizmusról, demokráciáról és politizáltunk. De sajnos közeledtek a vizsgák is. Tanulni kellett, nem volt mese, nem vallhattunk szégyent. Az egyetem záró bulijáról hazamenve végiggondoltuk milyen csodálatos ajándék volt ez Istentõl a mi számunkra. Egy kis tanulás, egy kis mûvelõdés, norvég élet és emberek megismerése és a kikapcsolódás - igen, a kikapcsolódás, a rohanás szüneteltetése, a csend, a nyugalom, ezek voltak a legnagyobb ajándékok.
     Mikor hazafelé döcögtünk, már készültünk lelkiekben arra, mi is vár ránk itthon, de ezekkel az élményekkel és tapasztalatokkal mindig új lendületet nyerhetünk. Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, aki szellemileg, lelkileg és anyagilag támogatták norvégiai tartózkodásunkat.
Endreffy Géza ev. lelkész, Budaörs


Látogatás a Peles kastélyban

     Ha azt mondom Románia, mindenkinek van véleménye, gondolata róla. Még az is, aki 1989 elõtt sohasem hallott errõl az országról, most már az is tud legalább ennyit: Ceausescu. És, hogy kivégezték. Van, akinek a szegénység, a rossz utak, a rossz vámosok és a rendõrök, az útjavítások jutnak az eszébe. Van, akinek az is, hogy az utóbbi évtizedben nagy változásokon ment keresztül ez az ország, amiben sok a jó.
     Mi erdélyi magyarok elfogultak vagyunk, ami azt jelenti, hogy ahányszor szülõföldünkön járunk, az akad meg a szemünkben, hogy milyen nagy ott a szegénység, vagy arról beszélünk, hogy milyen nagy kincseken "ül" az ország, és milyen gazdag lehetne, ha okosan kihasználná azokat.
     Hát én elmondhatom, hogy ezen a nyáron hozzájárultam Románia egyik kincsének: a turizmusnak a fellendítéséhez, amikor meglátogattam a nevezetes Peles kastélyt Erdély határán, Busteniben.
     Már a megérkezésnél kiderült, hogy nem mindennapi látványosságot akarok megnézni, mert a kastély még nem is látszott, amikor már fizetnem kellett. Gépkocsinkat a kastélytól négy kilométerre ingyenes hagyhatjuk, de ha két kilométerre meg akarjuk közelíteni, akkor már fizetni kell, pedig még ott sem látszik valami a látványosságból. Folytatás az elõzõ oldalról
     Az épületsor kívülrõl is jó állapotban van, amit annak is köszönhet, hogy Ceausescu nyári lakja volt, de igazán belül a legszebb a múzeum. A kastélyt százharminc éve építette I. Károly román király, nyári laknak. Stílusa nem egységes. A berendezés, a díszítés királyhoz méltóak. A kastélyt több mint negyven évig építették, és ez meg is látszik a részleteken. A múzeum több épületbõl áll: egy kisebb kastély, a Pelisoara, is oda tartozik, valamint más melléképületek, amelyek nem olyan szépen megmunkáltak, mint a kastélyok, de azokon is van mit nézni. A Pelisoara is megnézhetõ belülrõl. Majdnem, olyan szép, mint a nagy kastély. Mondanom sem kell, hogy mindkettõért belépõdíjat kell fizetni.
     Hogy teljes legyen a kép, el kell mondanom, hogy itt is megtalálható a hivatalos és a nem hivatalos ajándékárusok serege. A kedves látogató sok mindent vásárolhat. A választék a csomózott csipkétõl az ásványi kõzetekig és sokféle még játékokig terjed.
     A látogatás mély benyomást tett bennem. Ajánlom mindenkinek, aki szabadsága alatt változatosságra vágyik
László Attila
      (Tudósítónktól) Francia barátom vacsorára hívott. Egész nap Versailles-ban kószáltam, estére ékeztem a találka helyre, egy templomba. Egy esküvõ kezdõdött éppen. Kiderült, hogy a lakodalmas néppel vacsorázhatunk Erre a pofátlanságra, nem voltam képes: rövidnadrág volt rajtam, izzadt ing és szandál... Köszöntem és búcsúztam. A Saint-Michel sugárúton sétáltam és Ady Párizsban járt címû versét mondogattam magamban Épp ott tartottam, hogy "Szent Mihály útján suhant nesztelen", amikor BUMM... BUMMM... BUMMMM... vad hip-hop zene. A Saint Germain bulváron Lesbian and Gay Pride... Ilyent eddig csak tévében láttam. Zenebona, ugráló, emberi lénynek nehezen nevezhetõ, valami nagy felvonulás. Mindez a kultúra fellegvárában, Párizsban. Szegény Ady nem írt volna olyan szép verseket, ha mindezt látta volna. Ezek nem "suhantak nesztelenül", hanem nagy zajjal vonultak és reklámlapokat osztogattak. A "párok" kézen fogva, egymást simogatva, vonaglottak a Saint Germain-on... A társadalom egy része a saját nemiségét sem ismeri. Mivel nem ismeri, nem is értékelheti. Ez a csõd tetõpontja. A menet végén szemeteskocsik, pillanatok alatt takarítottak. Két nap alatt rengeteg helyen megfordultam.
     Térképpel a kezemben barangolok Párizsban: Palce des Vosges, Archives Nationales, Centre Nationale Pompidou, Atelier Brancusi, Forum des Halles, Bourse du Commerce, Opera, Biblioteque Nationale, Palais Royal, Jardin du Palais Royal, Bourse des Valeurs, stb. Heti jegyem okos ajándék volt barátaim részérõl. Kihasználtam. A 73-as busz fedélzetén utaztam a Champs Elysses-n. Az Arc de Triumphe mellett elhaladva továbbgurultunk az Avenue de la Grande Armee-n. Keresztül-kasul beutaztam Párizst.
     A Picasso múzeumban érdekes gyûjteményt láttam. Ez a Pablo nagyon elvont, de végtelenül okos ember lehetett. Az viszont igaz (be kell vallanom), hogy számos alkotását nem értem. Csak álltam és bámultam. Picasso néhány mûvével kicsúfolta korát, mely õt dicsõítette... Filozofikus hangulatom támadt tõle. Ezek a kis múzeumok (Picasso és Rodin) meg sem közelítik a Louvre méreteit, és mégis egészségesebben hatnak az emberre. Nem lehet kultúrsokkot kapni: a kiállított mennyiségû anyag feldolgozható. Ízlések és pofonok: egyesek Szent Antal sírját keresik fel Assisiben, mások Szent Ferenc földi maradványait. Én Bonaparte sírjához zarándokoltam.
     Következõ állomásom a Tour Montparnasse volt. Magas, modern építmény. Nem adtam ki 7,5 eurót, hogy felmehessek a tetejére. ... Néhány templom után a Rue de Varenne-n találtam magam. Hirtelen sok (golyóálló-mellényes) zsaru termett mellettem. Azt gondoltam, hogy riadót fújtak, egy csúf, erdélyi fickó miatt. Aztán rájöttem, hogy az állandó kirendeltséget látom. Az utcában székel az egykori Osztrák-Magyar monarchia diplomáciai testületének épületében (Hotel Matignon) a miniszterelnök. A Rue de Varenne 77 sz. alatt van a Rodin múzeum (Hotel Biron). Ajánlom minden halandónak, ugyanis itt a halhatatlanságot lehet megtapasztalni. Rodin gondolkodója, ölelkezõ szerelmespárjai megállítják az idõt ... Isten keze mellett felfedeztem az Ördög kezét is. Az egyik mozgásba lendíti az embert, a másik lebénítja. Felkerestem Bonaparte sírját is, leróttam tiszteletem a modern Franciaország és a modern Európa alapítója elõtt. Az Invalides bazilikában elállt a lélegzetem. Aztán visszatértem a jelenkorba: meglátogattam az Assembleee Nationale-t, a Képviselõházat. Körbejártam, és mint egy hülye turista, néhány felvételt készítettem. Be nem engedtek...
     A Concorde hídon átmentem a Szajnán és csodáltam a magasba szökellõ Eiffel tornyot. Aztan a Champs Elysees-n elballagtam a Palais de l'Elysee-ig. Egy francianyelvû Románia-útikalauzban olvastam, hogy Ceausescu grandiózus palotája elé a világ legszélesebb sugárútját akarta felépítetni. Ezért küldöttei lemérték a Champs Elysees méreteit. És megtoldotta két méterrel. A palotája a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete. A sugárúttal nem volt ekkora szerencséje. Miután elkészült a jelentettek neki a "hibát": a világ legszélesebb sugárútja Franciaországban van, de nem a Champs Elysses, hanem a Rue de Paris, Versaillesben a Napkirály palotájával szemben.
     "Párizs ígért szabadságot, / Ti nem fogadtátok, / Járom rátok, gyáva népek, / S maradéktól átok."
     A fenti versrészlet Kölcseytõl származik (Rebellis vers). Nagyszerûen tükrözi érzéseimet, melyeket a palota (Grande Trianon) udvarán éreztem. Nem Trianonnal vesztettünk 1920-ban, hanem sokkal azelõtt. Párizs nem a szabadságunkat akarta elvenni, hanem - Napóleon idejében - szabadságot akart adni: Magyar Szabadságot. Mindezt Napóleon szorgalmazta és támogatta. Bonaparte megakart semmisíteni mindent, ami királyság, monarchia, elévült rendszer. A "nagyra becsült" Osztrák-Magyar monarchiát is. A monarchia volt a koporsónk. Berángatott két olyan háborúba, amelybõl - meg ha nyertünk volna is - nem származhatott semmi elõnyünk. Csak azért, mert közös külügy- és védelmi minisztériumunk volt... Mindez nem következik be, ha a magyar nemeseink elfogadjak Bonaparte ajánlatát és lerúgják magukról az évszázados osztrák igát! Napóleon adta a szabadságot. A magyar nemesek berúgtak és kb. 20 percig álltak ellen Napóleon tüzérsége elõtt. Aztán hanyatt-homlok menekültek... Kölcsey ráérzett arra, ami számomra itt a trianoni palota elõtt világosodott meg: Nem Trianon okozta a vesztünket, hanem mi magunk. Évszázados tökéletlenségünk... . Eltûntünk Európa politikai színterérõl. Hála a részeg hûbéruraknak, a talpnyaló nemesnek. Trianont felmentem magamban. Tehetetlen haragom a nyálas magyar politikai elit ellen fordul...
     Versailles lenyûgözõ méretû kastély. Trianon csak a királyné "kis palotácskája". A Grande Trianonban (itt írták alá az 1920-as békeszerzõdést is) a király mulatott. A Petit Trianonban a királyné lakott. Megbabonázottan álltam a Napkirály palotájának udvarán. Hatalmas kert, méreteit nehéz felfogni. Rendeltetése perverz: mialatt Franciaország nemesei és hûbérurai dorbézoltak a kertben és a palotában, XIV Lajos magához ragadta a korlátlan hatalmat és központosított Franciaországot teremtett. Franciaország nem elégedett meg ezzel, 1789-ben lerúgta a királyságot magáról. Vörös sas repült fel a jakubinusok diktatúrája után a francia égboltra és létrehozta a modern Franciaországot. Bonaparte támogatott mindenkit, aki a hûbéri Európát meg akarta semmisíteni. Magyarország nem ébredt a napóleoni öntudatra. Kevés költõ látta be ezt a nagy lehetõséget. Maradtunk az osztrákok igája alatt, a "kényelmes" szolgaságban. Bonaparte szelleme messze van tõlünk, még manapság is! Kölcsey átka reánk szállt... Nehéz lesz megszabadulni tõle! Az Eiffel torony van soron. Franciák magyarázzák, hogy "effel"-nek kell olvasni. Érdekes a francia nyelv. Egyet ír, mást olvas... Gustav Eiffel 1887 es 1889 között építette. Ha arra gondolok, hogy Marosvásárhely közelében egy csúf híd hat évig épült, akkor utolér a kacagás... Szerintem, fallikusan ível a magasba. A jegyet - természetesen - a csúcsig vettem. Onnan a magasból a Notre Dame, az Arc de Triumph, a Grande Arche és maga a Tour Monteparnasse is eltörpült. Néhány perc kellett amíg megszoktam, hogy alattam 300 m mélység tátong. Már a második és a harmadik emelet közötti liftszakaszon "inamba szállt a bátorságom". Egyszerre csak jobbról, balról gyorsan távolodó városrészeket láttam. Minden alattam maradt... Krisztus ördöge próbálkozhatott volna az Eiffel torony tetején is... Fenn a tetõn információhalmaz várja a turistát. Pontosan megvan adva a világ összes nagyvárosának az iránya. Bukarest és Budapest között a távolban Erdélyt kerestem. Pontosan megtudtam, hogy milyen irányban van szeretett szülõföldem... "Szállj dalom szállj, röpke kismadár; a határokon túl a Hargitáig szállj..." - dúdolgattam. Érdekes: a képzeletbeli vonal Erdély felé Napóleon sírja felett nyílegyenesen mutat a Notre Dame irányába, majd eltûnik a messzeségben. Körülöttem volt mindaz, amit az elmúlt napokban "felfedeztem": az Arc de Triumph, a Champs Elysees, a Montmarte, a Pantheon, a Monteparnasse üzletház tornya, a Notre Dame, a Louvre, az Assemblee National, kertek, sugárút, minden... 3-4 órát lehettem a néhány négyzetméternyi tetõn. Sikerült felfedeznem Párizs legeldugottabb zugait. Ehhez hozzásegített a részletes magyarázat is, mely képekkel hívja fel az érdeklõdõk figyelmét a vonatkoztatási pontokra. Körülöttem minden vas volt, mégsem rideg a szerkezet. Zseni alkotta. Mert ez a Gustav zseni volt. Kis szobája volt a tetõn. Itt fogadta 1889. szeptember 10-én (Claire Salles kedvese társaságában) Thomas Edisont, aki fonográfjának egyik modelljét vitte el a francia fizikusnak. A kis szoba ugyanúgy van berendezve, mint annak idején és élethû figurákkal teszik elevenné a rég meghalt gondolkodókat. A szellem magasra száll, nem maradhat földközelben maradni. A Tour Eiffel ezt jelképezi..
     Itt fent megtudtam, hogy Washington 6175 km-re fekszik, Lima Peru 10245 km-re, Rio de Janeiro 9146 km-re, Róma 1109 km-re, Bern (csak) 439 km-re, Hanoi 9214 km-re, Moszkva 2495 km-re, Berlin 882 km-re, Sidney 16962 km-re, Peking 8240 km-re, Bukarest 1879, míg Budapest 1254 km-re található... A toronyba (2. és 3. emelet között) a kezdeti liftekkel évenként egy millió ember jutott fel. Az új felvonóval 1983-tól 1 perc és 40 másodperc alatt lehet feljutni . Így évi 3 millió embert visznek fel a magasba.
     Lefele jövet megálltam a 2. és az 1. emeleten is. Már egészen "emberséges" magasságban éreztem magam. Közelebb a földhöz... De a csúcsot sokáig néztem. Jó lett volna hajnalig fennmaradni ...
     Aztán átkeltem a Szajnán, és már ott is voltam a Jardins du Trocaderon. Ez az "emberi jogok" kertje. Itt fogadta Nelson ... Mandela-t annak idején Mitterand. Elégé érdekes hely. Lefeküdtem a fûbe és néztem a tornyot, melynek a tetejérõl - néhány órával azelõtt - néztem ezt a kertet. Érdekes körforgás. A Holt Költõk Társaságában a tanár (Robin Williams) azt tanácsolja a diákoknak, hogy álljanak fel a katedrára: így más szemszögbõl láthatják a megszokott világot. Hát ez az Eiffel torony tényleg egy "másik" szemszög...
     A Musee d' Orsay egy volt pályaudvar épületében van. Az volt az érzésem, hogy megint indulok vissza az idõben! Itt az ember, Manet, Monet, Renoir, Delacroix, Millet, Bazille, Pissarro, Sisley, Cezanne es a többi nagyok zseniális alkotásai elõtt meg sem áll a XIX. századig. Az impresszionizmusnak, a postimpresszionizmusnak hatása, a színek játéka valósággal rabbá teszi... Gyönyörködni lehet csodálatos szobrokban, Carpeaux, Barye, Daumier, Rodin - hogy csak néhányat említsek A mai napomat Párizs egyik külvárosában kezdtem, a gótika eleven tanújának a meglátogatásával. A Saint-Denis Franciaország legrégibb gótikus temploma. A gótika korában az ember még "keresett" valamit. A Saint-Denis veri a Notre Dame-t. Voltam a Musee d'Armeet is, az Invalidusok rezidenciáján. Itt van Napóleon sírja is. Itt az ember láthatja azt, hogy a "keresztény" Európa, az elmúlt századokban nem is volt annyira "keresztény"... Az elsõ- és a második világháború borzalmait kép- és hanganyagok is szemléltetik. A Napóleon-szárnyban I. Napóleon Szent Ilona szigeti hálószobájának a mása. Itt hunyta le örökre szemét a történelem egyik legzseniálisabb hadvezére.. Napóleon sírját 12 angyal õrzi az Invalidusok bazilikájában. Néhány nappal ezelõtt egy francia diplomatánál vacsoráztam. Fõ téma a történelem volt. Megkérdeztem, hogy mit szól a "magyar tragédiához"? Francia szemmel fogalmazta a lényeget: a magyar politika hûbéri, erõtlen és régimódi. A magyar nemzet, sajnos, eltûnt a világpolitika színterérõl. Szomorú tény.
     Búcsúzom az európai kultúra fellegvárától. Párizs megváltoztatja a szellem orientációját. Au revoir Paris! Vive la France! Éljen minden nemzet, mely a szellemet részesíti elõnyben és ilyen történelem felmutatására képes. Éljen minden nemzet, mely lerúgja magáról a rabszolgaság, szûklátókörûség és primitív gondolkodásmód igáját.
     Gyönyörködtem a párizsi éjszakában.. Az Eiffel torony az egész várossal együtt csodálatosan ki van világítva. Az elõbbi kísérteties fényben úszik. Nincs szó az élmény leírására. A franciák tudnak romantikusan élni. Ezt az európaiak eltanulhatnák. Párizs éjszaka is eleven és lenyûgözõ. Más a Chams Elyses, más a Napóleon sírja föle emelt bazilika, más ha az ember az Eiffel torony lábánál áll, más, ha a Sorbon környékén barangol és megint más, ha a Molin Rouge környékére téved... Ma - Fortuna jóvoltából - találkozhattam egy volt mexikói osztálytársammal is. Leffe belga sörrel öblítettük le "az út porát"... Köszönöm néked Párizs!
Szakács Ferenc Sándor


Nyári zsákmány

     Svédfiék, mint nevük is mutatja félig magyarok. õk nem teszik fel maguknak a kérdést: Hogyan maradjunk magyarok? A gyerekek elmondhatják magukról, hogy anyanyelvük magyar. De mert gyarapodó józan eszüket használva, nem kívánnak a tudathasadásosok egyre népesülõ családjába tartozni, a legtermészetesebb módon svédek. Nemcsak nevük, -apai ágról örökölt-, minden lélegzetükkel használt nyelvük, hanem születési helyük okán.
     Nekik bizony, magától érthetõen a kék-sárga a nemzeti érzést dagasztó szín, a piros-fehér-zöld csak rokonszenves, az anyjukhoz fûzõdõ érzések kiegészítõje. Mert családi szabályzatuk következetes alkalmazása folytán édesanyjukkal kezdeteiktõl fogva magyarul szólnak, és az évek folyamán tudatosodva a kívülállók elõtt sem szégyellik ezt, hanem olyan többletként mutatják be, mint az a kisfiú, aki dekázásban egyel több labdapöcögtetésre képes, vagy az a kislány, aki öltöztethetõ babájára eggyel több ruhát adhat, mert, hogy van neki. Bennünk már rögzõdött az a némileg gyarapításra való hajlandóságból kiinduló felfogás, miszerint a tudás a legfõbb vagyon. Ezért aztán szüleik okos irányításával második nyelvüket is ápolgatják, iskolájukban hetenként egyszer felkeresi õket a magyar tanítónõ, esténként a Duna Tv-én nézik a mesemûsort, olykor édesanyjuk olvas, de egyre gyakrabban saját maguk olvasnak magyar mesét , késõbb magyar könyvet.
     Az apránként gyarapodás folyamatában jelentõs minden nyári vakációjuk, amit édesanyjuk szülõhelyén töltenek. Ezen a nyáron, két hetes ottlétükrõl gazdag zsákmánnyal tértek meg. Amikor például kiejtik a szilvás gombóc, a puliszka, az orda szavakat, érzik az ízét is. Könnyedébb lett Szervusz! köszönésük és magyarul fogalmazott mondataikban könnyebben, helyesebben sorakoznak egymás mellé a szavak. Akár a tenger langyos vízében, örömmel mártóztak meg a magyar nyelv tengerében.
     Észre sem vették: gazdagodtak. Bárcsak ez a nyári történet általánosnak volna mondható.