A dél-svédországi magyarok családi lapja

3. évfolyam 12. szám 2002/3

Lélekgondozó
Békássy N. Albert: Van-e magyar Bibliánk?
Kecskeméthy István 2002-es bibliafordítása

Elöljáróban szabad legyen visszakanyarodnom a Figyelõ A Bibliáról c. írásához, amely a Magyar Hírlapban Online és e lap elõzõ számában is megjelent. A szerzõ ebben nehezményezi, hogy "lehetetlenség a Bibliával való objektív, tudományos foglalkozás, mert azt emberek írták ugyan, de tollukat a Szentlélek vezérelte. Nem a maguk gondolatait írták le, hanem Isten kinyilatkoztatását". Ergo: a bibliakutatás eredménye eleve adott. Sõt tovább megy: aki saját értelmét és történelmi tudását használja, az eretnek! A Figyelõ szélmalomharcot folytat e középkori felfogások szellemisége ellen és érdemesnek tartja a Bibliával való foglalkozást, de már csak úgy, mint rendkívül értékes történelmi dokumentummal. Közben figyelmeztet: szükséges az alapos történelmi ismeret különben hamar tévútra kerül az avatatlan olvasó. Sõt, ha érdemi eredményeket akar valaki elérni a Biblia-kutatás terén, akkor semmiképpen sem szabad isteni kinyilatkoztatásként kezelnie ezt a dokumentumot.      Mi a Biblia? A görög szó biblia könyveket jelent és a "könyvek könyvének" tartott mûalkotás, kívánság szerinti több mint kétezer nyelven élvezhetõ. Hála a modern tájékoztatóeszközöknek, letölthetõ a világhálóról, hallható-látható változatban is hozzáférhetõ. Világszerte sok millió példányban kinyomtatva, számban mesze felülmúl minden ismert könyvkiadást és a korunk legismertebb könnyûzenei alkotóinak aranylemezes kiadványait. A zamatos nyelvezetû, jó négyszáz éves, Károli Gáspár gönczi református lelkipásztor és munkatársai jóvoltából létrejött elsõ teljes magyar bibliafordítás még ma is fellelhetõ néhány eredeti példányban. A közelmúltban óriási felháborodást keltett a vizsolyi Biblia egyik 1590-es elsõ kiadásának elrablása. A Bibliát 1804 óta évente sok millió példányban terjesztette és magyarul is sorozatosan kiadta a Brit és Külföldi Bibliatársulat, majd a magyarnyelvû biblia gondozását 1949-ben átvette a Magyar Bibliatanács és kiadását pedig a Református Sajtóosztály. Legutóbb 1991-ben, a vizsolyi biblia emlékére került a magyarnyelvû új bibliafordítás kiadásra. A Biblia a keresztyénség számára egyértelmû a  Szentírás - illetve Isten az embernek kijelentett beszéde egybefoglalásával. Két részbõl áll: Az Ószövetség - vagy Ótestámentom héber nyelven íródott és 39 könyv gyûjteménye, ebben az üdvösség, az üdvözítõ ígérete és várása a központi téma. A zsidók számára a teljes bibliát jelenti, amely a Tanak fogalmát fedi. Ez pedig a Tóra (a törvény), Neviim (a próféták)  és Ketuvim (az írások) kezdõbetûibõl összetevõdõ szó. Legrégibb részei valószínûleg Kr.e. 900-ban íródtak, lásd a Qumran-i tekercsekrõl. A "legkorszerûbbek" pedig Kr. e. 160 körül. A zsidó szövegû Ótestámentum eredetije nem tartalmazott olyan fejezeteket, amelyek a görög ún. Septuagintaban megmaradtak. Ezeket az ún. apokryf írásokat a palesztin zsidók kirekesztették. Csak feltételezés, hogy azonos sorsra jutott a modern írással és hangokkal közölt elsõ összefüggõ írott magyar szövegû halotti beszéd. Vulgata néven a Római Katolikus Egyház hivatalos latinnyelvû bibliafordítását Hyeronimus egyházatya (Kr. u. 420 körül halt meg) hagyta az utókorra. Az Újszövetség - vagy Újtestamentom 27 könyv gyûjteménye és görög nyelven íródott feltehetõleg Kr. u. 50 és 100 között, ez pedig az ígéreteknek és várakozásoknak a beteljesülése a názáreti Jézus személyében.      Mirõl szól a Biblia? Hitelvi alapon a Biblia a próféták és apostolok mindkét szövetségbeli kánoni iratai. Nem egy ember szerzeménye, hanem annak a szövegnek megörökítése, amelyben Isten szólott az atyákhoz, a prófétákhoz és az apostolokhoz. Azok kellõ hitelessége önmaguktól van, nem emberektõl. A Szentírás irodalmi fejlõdése is bizonyos értelemben Isten ajándékának a tükrözõdése, amit kinyilatkoztatása és megváltása hozott az embereknek. A keresztyének számára ennek az ajándéknak a csúcsa Isten Fia, aki valódi ember, "született Szûz Máriától". A Szentírás egységét ezért megláthatjuk a pátriárkáknak adott ígéretekben, amelyeket a próféták mélyítettek el, majd Isten Országa és a Messiás várásában. Ezek az ígéretek és ez a várakozás pedig beteljesült Jézusban, a Messiásban és Isten Fiában. A Szentírás használatát a krisztológiában ezért a teljesség elve vezérli, amelyet az egyházatyák és a középkori teológusok többször felidéztek, bár a bibliai szövegeket a saját koruk kultúrájának megfelelõ módszerekkel olvasták és értelmezték. A mi korunk más módszereket ad a kezünkbe, de használatuk célja és módja a mi esetünkben is azonos. Az Ószövetség könyvei, amelyeket szünet nélkül újra és újra olvastak és értelmeztek, Izrael tapasztalatainak kiváltságos tanúságai. Azé a reményé, amelyet az üdvösség és az üdvözítõ ígérete és várása jelentett a zsidóknak. Jézus idejében a zsidók reménye különféle formát öltött a politikai frakciók különféle csoportjai körében uralkodó nézetek szerint. Bár e remény végsõ beteljesülését biztosnak tartották, mégis homályos maradt a beteljesedés módja. A farizeusok például úgy tartották, hogy a messiás király Dávid sarja lesz, míg az esszénusok e királyi Messiás (Fölkent) mellett, akit a politikai hatalom illet majd, egy papi Messiást is vártak, aki megelõzi az elõbbit, sõt egy Prófétát is, akik mindkettõ elõtt jár majd. Izrael népében a hit és a remény középpontja volt a várakozás Isten uralmára, amely üdvösséget hoz majd minden embernek és gyökeresen átalakítja az ember állapotát. Eljövetele, az örömhír (evangélium - lásd az Újszövetség könyveit) tárgya, fölemeli majd Jeruzsálemet és az egész világot beragyogja. Ez az egyenlõségen és igazságosságon alapuló uralom kinyilvánítja majd minden ember elõtt Isten szentségének igazi jellegét, aki minden ember üdvösségét akarja. E világ erõit azonban, amelyek Isten királyi hatalmát bitorolták, megfosztják majd hiú címeiktõl. Isten uralmának nagyszabású megnyilatkozásai között mindenekelõtt az ember halála fölötti gyõzelme nyer említést, amelyet a feltámadás által valósít meg. Az Újszövetségben azt látjuk, hogy az "alulról" és a "felülrõl" jövõ irány, amelyek által Isten az Ószövetségben elõkészítette eljövetelét az emberek közé megvalósult. A názáreti Jézus személyében találkozik ezeknek az ígéreteknek és várakozásoknak a beteljesülése; "felülrõl", amennyiben az embereket egyre meghittebben hívja Isten Szava, Lelke és Bölcsessége; és "alulról" amennyiben egyre inkább kirajzolódik a messiás képe, mint a béke és igazságosság királya, mint megvetett Szenvedõ Szolga, mint a titokzatos Emberfia, és elõidézi, hogy általuk az ember fölemelkedjék Istenhez. A krisztológia két útja nyílik meg ezáltal: az egyikben Isten kinyilatkoztatja magát Jézus Krisztusban, aki eljön az emberek közé, hogy megmentse õket saját életének közlése által; a másikban az emberi nem megtalálja Krisztusban, az új Ádámban õsi hivatását, hogy Isten fogadott gyermekévé legyen.      A szentírásban a Krisztus egyetemes egyháza a legteljesebben elõadva találja mind azt, ami az idvezítõ hitre, mind azt, ami az Istennek tetszõ élet helyes folytatására tartozik. Határozottan megparancsolta Isten, hogy semmi ahhoz ne tétessék, se el ne vétessék abból. (5 Móz. 4,2 12,32)      Az egyház tehát úgy vélekedik, hogy ezekbõl az iratokból kell tanulni az igazi bõlcsességet és kegyességet, az egyházak reformálását és kormányzását és a kegyességre vonatkozó utasítást, valamint a hittételek bebizonyítását és elvetését, a tévelygés megcáfolását, sõt minden intést is, az apostol mondása szerint: A teljes Írás Istentõl ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre...(2 Tim. 3,16). Ezeket írom neked - úgymond az apostol Timótheusnak - hogy megtudhasd ezekbõl, mi módon kell forgolódni az Isten házában. (1 Tim. 3,14-15) Továbbá a thessalonikabelieknek: Midõn vettétek az Isten beszédét, melyet hallottatok mi tõlünk, nem úgy vettétek azt, mint embereknek beszédét, hanem mint Istennek beszédét, miképpen hogy bizony az is. (1 Thess. 2,13) Mert maga az Úr mondotta az evangéliomban: Nem ti vagytok, akik szólani fogtok, hanem a ti mennyei Atyátoknak Lelke az, aki szólani fog ti általatok. (Máté 10,20) Azért aki titeket hallgat engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg. (Luk. l0,16 Ján. 13,20).      Felekezeti elkülõnülésrõl aligha lehet szó Bibliakutatók kõzõtt. Amig a XVIII. század végefelé ez  a jellegü kutatás fõleg a protestánsok privilégiuma volt, addig egy évszázaddal késõbb maga a római pápa (Szentatya) nyilvánította ki, hogy a Szentírás az ember szóban "megtestesült" isteni Íge. Amint Jézus Krisztusban valóságos emberi testet õltõtt az Isten Ígéje, úgy õltõtte magára a leírt szó és a nyomtatott betü testét a Szentírásban. És amint a testté lett Ige minden hívõ számára az élet kenyere az Eukarisztiában, úgy kell a kõnyvben testet õltõtt ígének is lelki életünk mindennapi kenyerévé lennie. "Üdvõsségünk szerzõjét, Krisztust, - írja a Szentatya - az emberek annál tõkéletesebben ismerik meg, annál lángolóbban szeretik, példáját annál hüségesebben kõvetik, minél nagyobb odaadással tõrekednek a Szentírás megismerésére és elmélyedõ olvasására. Szent Jeromos szavai szerint ugyanis: Aki a szentírást nem ismeri, Krisztust sem ismeri, pedig ha van valami ezen a világon, ami a bõlcs ember támasza, és ami a világ zavarában és megpróbáltatásai kõzt megõrzi lelke békéjét, az nem más, mint a Szentírás elmélkedõ olvasása és beható ismerete".      A Biblia és a világirodalom: jóllehet az õsszehasonlító irodalomtõrténet helyes perspektívákat adhat és ad az egyes irodalmi alkotások genezisének és szellemiségének feltárásában, mégsem teszi szükségtelenné a kritikai megkõzelítés más módszeri lehetõségeit sem. Az irodalomkritika szigorú mérlegén világirodalmi értéknek minõsülõ remekmüvek egyszínü és egyszintü megkõzelítése sohasem vezethet teljes sikerre, átfogó eredményre, mivel a legjelentõsebb irodalmi alkotások éppen úgy és éppen azért válnak világirodalmi értékekké, mert szerkezetük és eszmeviláguk komplexitása, megformálásuk müvészi tõkélye által oly módon szállnak alá az ember és világa mélységeibe és onnan olyan tiszta tüzü igazgyõngyõket hoznak felszínre, melyek értékelése és leírása, megismerése és megismertetése tõbbirányú megkõzelítést igényel, melyek elemzése és érdemi értékelése tõbb módszer együttes alkalmazását kívánja. Mivel az irodalmi remekmüvek mindig bonyolult struktúrájú és eszmei szempontból tõbbfókuszú alkotások, vizsgálatukban egyetlen kritikai nézõpont alkalmazása leszükíti és elszürkíti ezeket a remekmüveket. Mivel az irodalmi remekmüvek tõbbfokuszú alkotások, ezért tõbbszintü és tõbbszínü megkõzelítésük csak olyan õsszetett módszer segítségével lehetséges, mely sine ira et studio az õsszes szóba jõhetõ tudományos diszciplínákat egyidejüleg alkalmazza.      A Bibliát felbecsülhetetlen értékü és szépségü remekmüvek gyüjteményének is tekinthetjük amelynek az európai irodalomra gyakorolt tõrténeti inspiratív hatása áttekinthetetlenül gazdag és felmérhetetlenül változatos. Ezen a téren még mindig széles kutatási terület vár feltérképezésre. E bonyolult hatásláncolatnak két változata van. Az elsõ változatban maga a Biblia szolgáltatja a témát, melyet egyes szerzõk tehetségük színvonalán feldolgoznak.

A második változatban a Biblia inspiratív hatása áll elõtérben. Ezt a második változatot egy egészen rendkívüli példa bemutatásával illusztrálhatjuk. Dániel próféta kõnyve beszéli el Nabukodonozor babilóniaikirály tragédiájának, trónja elvesztésének és megõrülésének, majd gyógyulásának és megtérésének megrázó tõrténetét (4,25-34). Dániel próféta müvészi leírásának és hiteles pszichológiai ábrázolásának inspiratív hatása vezethette Shakespeare-t Hamlet alakjának megformálásában az õrülési jelenet megkomponálására. A Biblia inspiratív hatása alatt álló irodalmi müvek kõzé tartozik a tõbbi kõzõtt Goethe Faustja, Byron Kainja és nékünk magyaroknak a nagyon fontos Madách: Az ember tragédiája is.       Bibliaolvasó és ismerõ magyarok: A Biblia  kétségtelenül tõbbfókuszú remekmü, ezért tõbbszintü és tõbbszínü megkõzelítése érdekében nemcsak a tõrténelem és a szociológia, nemcsak a filozófia és az etika, nemcsak a pszichológia és az esztétika, hanem a teologia segítségét is szükséges igénybe vennünk. A Bibliát nem lehet a teologia segítsége nélkül maradéktalanul megérteni. A hangsúly a maradéktalanul módhatározón van. Miért?      A reformkor eszmevilágának szerves része és alaprétege a fidelizmus, melyet általában csak a XIX-XX. század fordulójának természettudományos világnézete kezd teljes tartalmában naiv és idealista, elavult és túlhaladott jelenségnek tekinteni. Kortõrténetileg a fidelizmus nem képvisel visszahúzó, negatív erõt sem a reformkor idején az 1848-as események elõkészítésében, sem a Habsburg-ellenes szabadságharc küzdelmei és áldozatai kõzepette, sem a Bach-korszak rettenetes elnyomását elhordozni képes passzív rezisztencia idején. A reformkor és a szabadságharc kõzéppontjában álló Kossuth Lajos és Széchenyi István hívõ keresztyének. Fidelizmusuk nemcsak személyiségük erõs bástyája, hanem hü kifejezõje mind koruk, mind kortársaik fidelizmusának is. A keresztyén hit e korban nem magánügy. Egészen természetesnek kell tartanunk, hogy a fidelizmus a Bibliát olvasó és ismerõ ember eszmevilágának is alapvetõ része. Ebbõl a fókuszból árad fény a Biblia egészére és egyes részleteire. Az egészet õsszefogó rendszertani keretét adó bibliai tõrténet Madách: az Ember tragédiájában a reformkor hívõi számára s így a mi számunkra sem volt mítosz, vagyis az emberi szellem vallásos leleményességének legendaszerü kõltõi alkotása. Ez a képlet késõbbi vallásfilozófiai konstrukció. Nagyon fontos, hogy a Bibliát  ne késõbb keletkezett eszmeiségek jegyében, hanem csakis saját kora tõrténeti valóságában értelmezzük és értékeljük. Természetesen a fidelizmus eszmevilága sem tekintendõ és nem is tekinthetõ a Biblia egyetlen megismerési elvének és egyetlen értékelméleti kategóriájának.      Mire való a hittudomány (teológia)? Ahhoz, hogy a hívõ olvasó felfedezhesse a Szentírásban az átfogó krisztológiát ( Krisztusra vonatkozó tanítások összessége), kívánatos, hogy a mai módszerekkel a biblikus tudományok a mainál elõbbre haladjanak kutatásukban és vizsgálódásukban. Valójában sok kérdés továbbra is homályos azoknak a szent iratoknak a létrejöttét illetõen, amelyek a sugalmazott szerzõktõl végül is ránk maradtak. Ezért akik eltekintenek az ilyen jellegû kérdések tanulmányozásától, azok csak felszínes módon közelítenék meg a Szentírást. Helytelenül ítélnék meg úgy, hogy az ö szentírásolvasásuk "teológiai", és kétes úton indulnának el. A túlságosan leegyszerûsített megoldások semmiképpen nem nyújthatnak biztos alapot a biblikus teológia kutatásaihoz, még akkor sem, ha azok egészen a hitben történnek. A Pápai Biblia Bizottság úgy ítéli meg, hogy a kisebb jelentõségû részletektõl eltekintve ezek a kutatások kellõképp elõrehaladottak ahhoz, hogy bármely hívõ szilárd alapot találjon eredményeikben Jézus Krisztus megismeréséhez. A mózesi óhaj három és fél ezer év óta ható erõterében, mintegy a felfokozott gravitációnak engedelmeskedve mindenfajta egyetemes történet egy csapásra és szükségszerûen személyes történetté alakul át. A személyes történet pedig mindig személyes tanúságtételt kíván meg: tudni kell, hogy mindig van még egy tanú! A Bibliában a világtörténelem-gondolat "apokaliptikus távlatokat" nyer, a szkeptikus történettudományt pedig szintén az a titkos remény táplálja, hogy a beteljesedés tudás révén egykor a múlt egészére is fény derül majd. Ha ez megtörténik, megszûnik a bibliai világtörténelem és a pogány múltak (és történetíróik!) különállása, a történeti tények két(sok)értelmûsége; a bibliai Gondviselés (pronoia) és a pogány Végzet (heimarmené) immáron ugyanarról beszél      Az idén április 9-én a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben bemutatásra került Kecskeméthy István hittudományi tanár új bibliafordítása. Korunk e páratlan alkotását a kolozsvári Konónia Kiadó nemrég hagyományos könyv formában meg is jelentette. Amíg a "édes anyanyelvünkön" 1590-ben írt elsõ magyar nyelvû teljes Biblia Károli Gáspár gönci prédikátor - a mi "istenes vénemberünk" - és munkatársainak csoportos mûve volt, addig ez a fordítás, egyetlen ember munkája. Drága ajándék volt népünknek a több mint négyszáz esztendeje kiadott elsõ bibliafordítás zamatos nyelvezete, amely az anyanyelvi irodalom megteremtésére kétségtelenül rányomta megtermékenyítõ jellegzetességét. Most újabb kinccsel és olyan szöveggel gazdagodtunk, amely nem azonos egyik korábbi fordítással sem. A fordító precízen - mai nyelven fogalmaz és törekszik a szöveg pontos magyar átültetésére.      Mit jelent nekünk - mai magyaroknak a Szentírás? Szabadon fogalmazva útmutatónk - amely utat mutat, amikor valamiben dönteni kell, amikor tanácsra van szükségünk, erõre, vigasztalásra, amikor lesújtottak a bajok, felüdülésre, amikor fárad a lélek. A zsoltáros ezt így élte át: "Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik öt..." /Zsolt 119,2/. Több száz éve a kezünkben e "drága kincs" - de, van-e igazán Bibliánk? Az a Biblia, ami van, igazán és teljesen a miénk vagy csak az íróasztalé vagy a könyvespolcé? Sokaknak van különbözõ pótlékuk, amivel jól, rosszul eltengethetik magukat. De a mienk csak az Ige, ami által Isten szól magyarul. Enni az élet kenyerébõl, inni az élet vizébõl... - amit kínál Isten ingyen kegyelembõl, csak ez vezethet gazdag, boldog és áldott életre. Megtartatás: csak az Ige! Ez azt is jelenti, hogy a becsületesen, komolyan vett Ige, mert nem becsülhetjük az Ige nélküli vallásosságot semmire. Mert ha úgy becsüljük az Igét, ahogyan kell, akkor az Igementes vallásosságot nem becsülhetjük. Az apostoli tanítás ezt nagyon érthetõvé teszi elõttünk: "Ezeknek a magatartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan: a maguk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs..." /Kol 2,3/ A Biblia megbecsülése, komolyan vétele azt jelenti, hogy hittel értem: az Ige Isten tulajdon beszéde. Nem az a döntõ, hogy az emberek mit mondanak Istenrõl, hanem az, hogy mit mond Isten önmagáról. Jézus Krisztusban ezt így jelentette ki: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" /Ján 14,6/. Az egyház tiszte ebben a világban egyes-egyedül az, hogy Isten szavát tisztán, becsületesen, érthetõen hirdesse. Az egyház az Ige szolgája. Változhatnak eszmék és korok nemzedékek szerint, ami természetes és magában véve nem is baj. Az egyháznak azonban van egy örök mérõzsinórja, amihez mindent, eszméket és változtatásokat is hozzá tud mérni. Az egyház korszerûsége abban van, hogy az emberi lélek örök szükségeire örök felelete van az Igében. Régi világ és új világ sokszor mérkõznek egymással, de az Ige igazságai nyugodt fényben ragyognak felettük, mert örökkévalók. Az, hogy ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj tegnap is igaz volt és holnap is igaz marad. Ezeket az örök parancsolatokat meg lehet szegni, és fel lehet ellene lázadni, legfeljebb elveszik jutalmukat a tagadók, learatják azt, amit vetettek. Ne tévesszen meg az olyan állítás, hogy most " más világ van". A világ mindig más volt, és az Istentõl elfordult ember mindig megpróbálta megtévesztéssel vagy öncsalással elfordítani szívét az Igétõl. Ebbõl az következik, hogy minél kevésbé kedves az Ige az emberek elõtt, annál nagyobb hûséggel kell hirdetni az örök Igét. Azt, hogy a bûn az bûn, azt, hogy a bûnösnek van bocsánat, a bûnbocsátó Atya irgalmában van békesség, a megfáradtaknak és terheket hordozóknak van áldott pihenés Jézus mellett, hogy kegyelembõl, hit által tartatunk meg - ezek Istennek olyan tanításai, amikre mindenkor szükség van, szüntelenül aktuálisak, mert igazak. A világ forronghat és kereshet megoldásokat a társadalom kérdéseinek megoldására. Mi boldogok leszünk, ha sikerülni fog olyan társadalmat teremteni, ahol több lesz az igazság, méltányosabb és emberségesebb az élet, egyenletesebb a kenyér elosztása, megbecsültebb a munka... De tudnunk kell, hogy egy világrendhez sohasem lesz elég semmiféle új rendszer, hanem mindenekfelett Krisztusban megújult emberekre lesz szükség. Új embereket, megújult embereket, nem fog teremteni más, csak a komolyan és becsületesen vett Ige. Az Igének személyes életformáló hatalommá kell lenni. Mert mit ér, ha elméletben elfogadjuk, hogy csak az Ige ad igazi világosságot, hogy az Igét komolyan és becsületesen kell venni az utolsó betûig, de nem ér el a szívekig és nem válik életté? Ezért a legfontosabb, hogy az Ige életünket, életeket átalakító erõvé legyen, minden helyzetben. Mély és tiszta vallomása a zsoltárírónak: "Nyisd föl szememet, hogy meglássam, milyen csodálatos a te törvényed" /Zsolt. 119,18/. A zsoltáríró elismeri, hogy az ember magától képtelen meglátni és megismerni az Ige hatalmát, mert Isten szavát megérteni és befogadni nem lehet értelmi úton. Ehhez nem elég a tudás, a bölcsesség, még a szorgalom és a buzgó olvasás sem. Mert amíg az ember csak a maga értelmével, és a Szentlélek világossága nélkül olvassa a Bibliát, addig az Ige kívül marad és nem hatol be a szívbe. Nem lesz tanáccsá, erõvé, vigasztalássá, kenyérré... Különös dolog ez! Éppen ezért buzgón és alázatosan kérni kell Istent, hogy a Szentlelkével belülrõl nyissa meg a szívet. Ezt Ö megteheti, és csak egyedül Ö teheti meg. Legyünk készek leszállni minden képzeletbeli magaslatról és újra meg újra kérni: "Nyisd föl szememet!" És ekkor teljesedik be a zsoltáríró boldog vallomása: "Szívbõl törekszem rendelkezéseid teljesítésre, ennek örök jutalma van" /Zsolt 119, 112/.      Összefoglalva nyilvánvaló, hogy a Figyelõ könyvbemutató érve alatt tudatlanságból-e, vagy, túlkapásból-e, de a keresztyének számára egyértelmûen félrevezetõ szerzeményt produkált. Szellemileg egyoldalú és Istentõl elpártolt ember mûve, aki a munkája alanyát - a Bibliát - aligha ismeri, hitbeli dolgokban pedig nem hogy tájékozatlan, de gondolatmenetében is aligha követhetõ. Hála Istennek, volt - van és lesz is magyar Bibliánk! A Biblia társadalmi és történelmi folyamatos tény és valóság a számunkra, amelyet a napi politika váltakozó felfogása ellenére sem lehet a pillanat törekvéseivel egybemosni.