A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 11. szám 2002/2
A szerkesztõ asztala
    Kedves Olvasó!
Bizonyára észrevette, hogy szerény lapunkban megkülönböztetett figyelmet szentelünk a Hollandiában mûködõ Mikes Kelemen Körnek. Ennek a szellemi csoportosulásnak példáját, Tanulmányi Napjainak valóban korszerû hangulatát, a másság magas fokú tiszteletét, az ész diadalát szeretnénk köreinkben is életre hozni, elterjeszteni, hogy emberibb kapcsolatokban gazdagabb életet éljünk. Az idei , augusztus 29- szeptember 1 között , az elspeet-i Mennorode Tanácskozó központban sorra kerülõ Mikes Napok témája: Hogyan látjuk egymást - látjuk-e egymást (közép) Európában? Idõszerûsége nyilvánvaló. Következõ lapszámunkban bõvebben beszámolunk errõl is.
    
A hollandiai Mikes Kelemen Tanulmányi Napok idei témája

Európa kaleidoszkópikus egész. Úgy egységes, hogy sokszínû és ellentétekkel teljes. Mindnyájan tudjuk, mit jelent, de lényegét nem lehet könnyen definiálni. Mindegyik nép a maga történelmét, érdekeit, vágyálmait vetíti bele. Más és gyakran ellentétes a tengerjáró és a szárazföldi népek, az északi és a déli, a latin, a germán, a szláv és más etnikai eredetû, a katolikus, a protestáns (református, evangélikus) és a keleti ortodox népek kultúrvilága, stb. Ezek mind exisztenciális jelentõségûek a kontinens népei számára. Paradox helyzet ez, melyben Európának e kultúrvilágok szintézisét kellene nyújtania. Lehetséges ez? Közép-Európa több országa - és számos más ország - készül most belépni az Európai Unióba. Közép-Európában két világháború tört ki a 20. században. Vallási töltetû szociális és politikai ideológiák indultak el innét. E területen belül éles ellentétek állnak fenn nemzetiségek és vallások között, de ugyanakkor sok benne a közös kultúrális és gazdasági elem, amit az utolsó kétszáz év gyakran mesterségesen szított ellentétei sem tudtak eltüntetni. Itt több világháború feltehetõen nem tör már ki. A jövõ a legtöbb területen egymás felé hajló vonalakat mutat. Ez közös feladat és kihívás mindenki - azaz mindnyájunk - számára. Fontos újra szemügyre vennünk, miként látják magukat és egymást a közép-európai népek, de egyben azt is, hogy hogyan látják õket a nyugat-európai közösségen belül élõ népek. Hogyan látjuk Nyugat-Európából Közép-Európát és hogyan látjuk Nyugat-Európát Közép-Európából? Mi magyarok Közép- és Nyugat-Európa minden országában élvén mindent mindegyik ország helyzetébõl egyidejûleg 'belülrõl' is meg 'kívülrõl' is tudunk szemlélni. Milyen karikatúrák vagy történelmi tapasztalatok akadályozzák meg Európa népeit tények fel- és elismerésében? Mit vettünk át egymástól és mit adtunk egymásnak, mit vehetünk át egymástól és mit adhatunk egymásnak? Mennyire vagyunk képesek - és mennyire szükséges - önmagunk világát átértékelni és mennyiben nem? Sorsdöntõ kérdések ezek túl napi politikán, érzelmeken, történelmi leszámolásokon. Ezekre és hasonló kérdésekre keresünk választ 2002. évi Tanulmányi Napjainkon. Elõadóknak szokásunk szerint szakértõ történészeket, tudósokat, írókat kérünk fel. Részletes meghívót idõben küldünk.
     Vannak bizonyos dolgok, amelyekrõl úgy érezem, sohasem tudunk eleget. Ilyen hazánk kapcsolata Svédországgal. Ebben segít az alábi rövid eligazítás stockholmi Nagykövetségünk honlapjáról: Diplomáciai kapcsolatok: Svédországgal 1945. december 28-án létesítettünk diplomáciai kapcsolatokat, amelyek 1964. február 4-én nagyköveti szintre emelkedtek. Stockholmban magyar nagykövetség mûködik. Felsõ szintû látogatások: A svéd királyi pár 1991 májusában látogatott hazánkba, amit a magyar köztársasági elnök 1996. októberében viszonzott. Hivatalos miniszterelnöki látogatás keretében legutóbb 1996 februárjában Horn Gyula folytatott tárgyalásokat Stockholmban, mind a leköszönõ Ingvar Carlsson miniszterelnökkel, mint a kijelölt utóddal, Göran Persson pénzügyminiszterrel, aki kormányfõként 1998 februárjában viszonozta magyar partnere svédországi látogatását. Orbán Viktor miniszterelnök 1998. november 5-8-ra tervezett, egy nemzetközi konferenciához kötõdõ stockholmi munkalátogatása a magyarországi árvízhelyzet miatt elmaradt, a kormányfõt a nemzetközi konferencián Martonyi János külügyminiszter képviselte Svédországban. Lena Hjelm-Wallén svéd miniszterelnök-helyettes 1999. október 4-5-én tett látogatást Magyarországon. Élénk a parlamentek közötti kapcsolat. A Riksdag elnöke, Birgitta Dahl magyarországi látogatására 1999. november 10-13-án került sor, Áder János, az OGY elnöke 2000. október 10-13. között viszonozza a látogatást. Martonyi János külügyminiszter 2000. április 26-27-én tett hivatalos látogatást Stockholmban. A látogatáshoz kapcsolódóan svéd-magyar szakértõi kerekasztal-konferencia került megrendezésre európai uniós témakörökben. A különbözõ szaktárcák közötti kapcsolatok megfelelõen intenzívek. Augusztus 28-30. között került sor Dávid Ibolya igazságügyi miniszter svédországi látogatására, amelynek keretében megbeszélést folytatott Laila Freivalds svéd igazságügyi miniszter asszonnyal. Szabó János honvédelmi miniszter svédországi látogatására 2000. január 31. - február 2. között került sor.
     Gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok: A 2000. elsõ hat havi adatok alapján a Svédországba irányuló magyar export az elõzõ év hasonló idõsza-kához képest nõtt, értéke 116,3 M USD. Ennek legnagyobb hányadát a gépek, gépi berendezések exportja teszi ki. Ugyanezen idõszakban az import 171,0 M USD-re nõtt. Az import legnagyobb részét is a gépek, gépi berendezések teszik ki. A teljes forgalmat tekintve Svédország a 19. kereskedelmi partnerünk. A Magyar -országon befektetett külföldi tõke (kb. 500 M USD) volumenét tekintve Svédország a tizedik helyet foglalja el. Jelenleg csaknem 400 svéd érdekeltségu vállalat mûködik Magyarországon, ezek több mint 11 ezer fõt foglalkoztatnak. A legjelen- tõsebbek: Elektrolux, Ericsson, IKEA, Skanska, Atlas Copco, ABB.
     Kulturális-oktatási-tudományos kapcsolataink: 1996-ban hazánk fõvendégként szerepelt a Göteborgi Könyvvásáron, amelyhez magyar kulturális programsorozat is kapcsolódott. 1998-ban Stockholm töltötte be Európa Kulturális Fõvárosa szerepét és ez alkalmat adott a magyar mûvészet bemutatkozásra is. Számottevõ az érdeklõdés a magyar felsõoktatási intézmények iránt, ezeknek kb. 200 svéd hallgatója van és ugyancsak növekvõ számú magyar egyetemista és ösztöndíjas doktorandusz tanul svéd egyetemeken. Magyar nyelvet az uppsalai és a lundi egyetemen oktatnak.
      Legfontosabb kétoldalú egyezmények: Vízummentességi megállapodás (1985), a kettõs adóztatást kizáró megállapodás (1986), beruházás-védelmi megállapodás (1987), idegenforgalmi egyezmény (1991) vám-együttmûködési megállapodás (1992), katonai titokvédelmi megállapodás (1995), szervezett bûnözés és kábítószer-kereskedelem elleni közös rendõri fellépésrõl szóló megállapodás (1997).
     A napokban, amikor érdekes ismeretterjesztõ írást találtam a világhálón a Bibliáról eszembe jutott egy elõttem lezajlott történet. Egyházi rendezvény készült. Az egyik megbeszélésen felállt egy olvasott, de az írást is kedvelõ idõs ember és felajánlotta, hogy rövid ismertetõt tart majd azon az ünnepi rendezvényen a Biblia történetérõl. Már mondta volna, hogy miféle érdekességeket gyûjtött ebben a témában, amikor egy felelõs ember felcsattant: - A történetérõl? Hiszen a Biblia evidencia! A hívek a latin szón és a felelõs gõgösen kinyilvánított felsõbbrendûségén fennakadva sokatmondóan hallgattak. A jelentkezõ szégyenkezve sütötte le tekintetét, pedig mindnyájan tudták a "Mégis mozog? " igazát. Azóta is hányan, de hányan torpannak meg a megismerés kéretlen csõszeinek felemelt dogma-kemény ujja láttán. Szolgálatát a hatalomhoz tartozók nyilvánvaló féltésének minõsíthették A megismerés tiltásával. kételkedésük, de hitük sem erõsödhetett, együgyû nyájjá kellett lenniük az embertelenség szikkadt legelõjén. A hit nem a megismerés gátja. És ez fordítva is igaz lehet. Így aztán úgy döntöttem, hogy helyet szorítok a Bibliáról szóló ismeretterjesztõ írásnak Lélekgondozó rovatunkban.

A csángókért

     Folytatjuk Wennesz Lászlónak, a Svéd -Magyar Segélyszervezet vezetõjének elõzõ számunkban kezdett csángóvidéki úti beszámolóját.
     Csíksomlyó után a Mádéfalvi veszedelem emlékmûvét látogattuk meg , amelyet kétszáz csíki és háromszéki Siskovics generális ágyútûzében pusztult küldött emlékére állítottak. A véres leszámolás 1764 január hatodikáról hetedikére virradó éjjelén történt. Ezután a székelyek közül sokan Moldvába menekültek, és az ottani csángómagyar lakosság számát növelték. Utunk innen Gyimesfelsõlokra vezetett, ahol Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselõ középiskolájában ötven csángómagyar fiatal tanul, mivel otthon, saját moldovai iskoláikban nem tanulhatnak magyarul. Berszán lajost , az intézmény katolikus pap-igazgatóját éjfélig faggathattuk a debreceni egyetem éppen ott-tartózkodó tanáraival együtt az iskola eredményeirõl és anyagi gondjairól.
     Szombaton délelõtt utaztunk tovább a Tatros völgyében. Amikor elértük az 1100 éves magyar határt vigyáz állásban elénekeltük a Himnuszt, a szózatot és a Boldogasszony anyánk kezdetû dalt. Estére értünk Lészpedre. A falu lakosságának létszáma ötezer. A mádéfalvi veszedelem után menekültek ide Székelyföldrõl. 1949-tõl egy évtizedig engedélyezték itt is a magyar nyelvû oktatást. Gyergyina János práter idején magyar szentmisét és prédikációt is hallgathattak a lészpediek. De ezért aztán öt évig tartó kényszermunkát kellett elszenvednie a práternek. Szabadulás után évtizedekig a románul nem tudó idõs csángómagyarok vigasztalója volt, nála magyarul gyónhattak. A szentéletû práter 1998 december 21-én meghalt. Élete végén is megfenyegették, hogy elveszik a nyugdíját, ha magyarországi vendégeket fogad.
     Két napig a környék csángómagyar falvait jártuk. Trunkon, a falu temetõjében imádkoztunk Dr. Benedek Márton fõorvos, titokban, római engedéllyel felszentelt pap és vértanú sírjánál. Ugyanott megtekintettük az elsõ világháborús emlékmûvet, amelyen csupa magyar nevek sorakoznak a hõsi halottak sorában.. Megtudtuk, hogy a magániskolában mindazoknak, akik ezt kérik, lehetõségük nyílik magyar nyelven tanulni, de az iskola berendezéseinek beszerzése sokféle nehézségbe ütközik. Betekintést nyerhettünk a csángómagyar falvak orvosi ellátásának hiányosságaiba. Hiányoznak a berendezett rendelõk.
     Teckányban megkerestük a régi Szent István templom helyét, az ottani földalatti üregben lefényképeztük Szent István királyunk átalakított, de azért még felismerhetõ szobrát. Azért, hogy a csángómagyarok ne tisztelhessenek magyar szenteket, Moldovában, vatikáni engedély nélkül sorban átnevezték a Szent István, Szent László, Szent Imre és az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomokat. Kacsikára az esti szent misére érkeztünk, ahol egyetlen magyar szó sem hangzott el, az egyházi énekek sem emlékeztettek a csángók gyönyörû népdalaira, franciás-olaszos könnyûzenei dallamokat énekeltettek azokkal, akik a legszebben tudnak magyarul énekelni.
     Bármennyire is hihetetlennek tûnik ez a II. vatikáni zsinat közvetlen közelében, az illetékesek homlok-egyenest szemben állnak a Zsinat rendelkezésénél, amely a világon mindenütt megengedi bármely népnyelv használatát a liturgiában, csak Moldvában és Bukovinában tilos a magyar nyelv használata. Pedig 1991-ben az elsõ pápalátogatás idején a vatikán budapesti nunciusa Mons. Angelo Acerbi érsek megkérdezte a magyarországi ünnepségekre meghívott Mons. Petru Gherghel jászvásári megyés püspököt, hogy mikor lesz már a csángóknak Moldvában magyar nyelven szentmiséjük. A püspök így felelt: - Nem kérik! - Ezt nekik nem kérniük kell - folytatta a nuncius -, hanem eléjük kell menni az anyanyelvi lehetõséggel! Ezt így mondta el Mons Angelo Acerbi érsek 1994 október 30-án Újkigyóson, a Lakatos Demeter Egyesület által rendezett Csámgó sorskérdések címû tanácskozás zárónapján P. Jáki Sándor Teodóz bencés atyának.
     A bencés atya éppen a tizedik alkalommal látogatott el a kacsikai búcsúra, amikor vele tarthatott a stockholmi Wennesz László is. Az elsõ látogatásakor Kozma Imre atyával a máltai Szeretetszolgálat zarándokaival találkozhatott ott. Most is részt vett a körmenetben, ahonnan felemelõ érzésekkel távozhattak, hogy folytassák útjukat a csángók között és Erdélyben.
     (Folytatása következõ lapszámunkban.)

Wennesz László

A SMOSZ anyanyelvünk nyelvápoló közössége

     Meghívót kaptam a Közösség idei, május 24-26 között, Tĺngagärden zajló, pedagógus-továbbképzéssel egybekötött közgyûlésére, ahol a svédországi magyarok jövõjének szempontjából mindig rendkívül fontos ügyek kerülnek terítékre. Innen nem hiányozhat egyetlen nyelvünk ápolását igenlõ tanítónak, tanárnak, közembernek. Mivel bokros teendõim miatt mégsem lehetem ott, postafordultával a következõ levelet küldtem a SMOSZ és a Közösség elnökeinek:

     Tisztelt Anyanyelvünk Közösség! Tisztelt nyelvápolók!

     Sajnálom, hogy ezen a közgyûlésen nem lehetek jelen, de mint eddig is, a magyar nyelv és irodalom tanáraként, íróként, a Magyar Liget, a dél-svédországi magyarok családi lapja, és az Ághegy címû skandináviai magyar irodalmi és mûvészeti lapfolyam szerkesztõjeként részt vettem és rész kívánok venni az Anyanyelvünk Nyelvápolók jeles Közösségének munkájában. Kérem, hogy ez alkalommal a közgyûlés vitassa meg, fogadja el és iktassa munkatervébe következõ javaslataimat:
     1.A magyar egyesületek segítségével terjesszük ki a hétvégi iskoláztatást azokban a helységekben, ahol erre lehetõség nyílik. Milyen lehetõségekre gondolok? Ott, ahol a magyarul tanulók száma eléri a harmincat, és a különféle képzettségû, tanítást vállaló magyar értelmiségiek száma legkevesebb öt, a helyi magyar tanító vagy tanár vezetésével kezdeményezzük a hétvégi iskoláztatás fokozatos bevezetését, a kezdeti szakaszban a meglévõ, az órarendben szereplõ tanítás kiegészítéseként. Az anyanyelvi oktatásban rendkívül fontos, hogy a befogadó ország nyelvén tanuló magyar oktatásában ne egy, hanem lehetõleg minél több, különféle tantárgyat tanító magyar származású személy vegyen részt, mert ilyenformán a tanulók több tanártól nagyobb szókincsre tehetnek szert, változatosabb kiejtést sajátíthatnak el. A hétvégi iskola tanulóit és az ott oktató önkéntes tanárokat az államilag fizetett oktató szervezi. Ha tõlük függetlenül indul a hétvégi iskola, akkor nem számíthatunk támogatásukra, hiszen állásukat féltik a sokszor náluk képzettebbektõl. de , ha sikerül õket megnyernünk az ügynek, a hétvégi iskola igazgatóiként fizetett munkájuk eredményességét segítjük, amely mindannyiunk érdeke kell, hogy legyen. Ide tartozik az a tény, hogy a jelenlegi svédországi magyartanítást senki sem ellenõrzi, e nélkül pedig színvonalának javítása elképzelhetetlen. A hétvégi iskoláztatás beindulásával viszont lehetõséget teremthetünk arra, hogy a felkért tanítók és tanárok egymás tapasztalatait kicserélhessék, egymás módszereit megismerve nagyot lépjenek a minõségi oktatás terén. Ilyen hétvégi iskolát kezdeményezhetnénk Malmõben, Lundban, Helsingborgban és Göteborgban is.
     Lundban 41 különbözõ korú magyar gyermek és fiatal vesz részt a magyar anyanyelvû oktatásban. A hétvégi iskolában óraadó munkára alkalmas értelmiségiek száma több, mint harminc, különféle képzettségû értelmiségi. Van közöttük több tanár, tudományos kutató, matematikus, informatikus, fizikus, orvos, fordító, néhány képesített magyar tanár és tanító is. Amikor a stockholmi Magyar Nagykövetség által is támogatott Peregrinus klub lundi fiókjának szervezéséhez kezdtem, csupán az egyetemen 24 magyar címére leltem. A SMOSZ felszólítására bizonyára kedvvel végeznének havonként néhány órás magyartanítást.
     Feltételezésem szerint a svédországi magyarok nyelvápolásának kiteljesítése csak szervezésen múlik. A Stockholmban bevált hétvégi iskoláztatás tapasztalatait hasznosítva, ez a forma fokozatosan kiterjeszthetõ a felnõttoktatásra is, hiszen egy-egy hétvégi elõadás témája a legkülönbözõbb korú hallgatóságot is vonzza.
     2. Magától érthetõ az , hogy tanulnunk kell a svéd oktatás és nevelés gyakorlatából is. Lundban például tervezik az ún. osztály-nagyapa nevelõi megbízatás bevezetését. Az, hogy minden osztálynak lesz egy nem tanár, nem tanító, egy nem pedagógus, hanem valamilyen mesterségben jártas életgazdag, szeretetreméltó nagytatája, azt a célt célozza, hogy a tanulók közvetlenebbül életközelségbe kerülhessenek. Mint tudjuk, a svéd család hivatalos körvonalán kívülinek tudja a nagyszülõket. A régi nagycsaládos együttélés hiánya bizonyára sokak számára nyilvánvaló. Valószínûleg ebbõl a meggondolásból létesítenek ilyen, a nagyapai nevelés sokféle területét lefedõ nevelõi posztokat a lundi iskolákban.
     Javasolom, hogy helységenként legyen magyar nagytatája a magyar tanulóknak is. Ehhez persze az kellene, hogy a magyarul is tanuló diákok olykor együtt legyenek. A mostani magyar oktatás Lundban például a tanító vége nincs utazásával valósul meg, amikor iskolától iskoláig rohan egy-egy magyarul tanulóhoz. A hétvégi iskolák fokozatos bevezetése a nagyapa-nevelõ munkáját is lehetõvé tenné, és így a magyar iskola nemcsak tanítana, hanem nevelne is. nevelõknek azt, hiszem nem szükséges hangsúlyoznom, hogy e kettõ elválaszthatatlan egymástól.
     3. Sikerként kell elkönyvelnünk, hogy az anyanyelvünk Nyelvápolók Közösségének elsõ kiadványa a Vallomások az anyanyelvrõl címû könyv több száz végre birtokunkban van. A könyvkiadás ügyének annak idején sikerült megnyernem elnökünket, Lázár Oszkárt, aki kiegészítéseivel tette gazdagabbá ezt a hasznos és idõtálló kézikönyvet, amelyet magam szerkesztettem és gondoztam. Ez a könyv ötezer koronánkba került, de példányszámainak forgalmazásával könnyûszerrel ugyanennyi hasznot hajt, amelyet terveink szerint következõ kiadványunk kiadására fordíthatunk. Kérem, a közösség tagjait segítsenek abban, hogy ez a hasznos könyv eljusson az olvasókhoz. A következõ könyvünk az a Svédországi magyarító szószedet kellene, hogy legyen, amelynek gyûjtéséhez és szerkesztéséhez a Magyar Liget olvasóit is felkértem. Ez a szószedet többek között a www.hunsor.nu honlapjáról is letölthetõ, bõvíthetõ és javítható. Kapcsolatba léptem a Debrecenben élõ Molnos Angéla egyetemi tanárral, a Magyarító könyvecske, akinek könyvébõl maga a magyar miniszterelnök sem szégyellt tanulni, és elértem, hogy a magyarító könyvecske ötödik (!) kiadásának függelékeként a mi szószedetünk is megjelenhet. Ez azt jelenti, hogy elsõ könyvünk bevételeibõl, olcsón kaphatnánk néhányszázat a jeles nyelvész háromszáz oldalas kötetébõl.
     Kérem, hogy vegyék fontolóra ez utóbbi, az elõbbieknél nem kevésbé hasznos javaslatomat is, amely egyben az eddigiekhez hasonlón, önzetlen munkafelajánlásom is e kötet szerkesztésére és gondozására. Melyhez hasonló jókat kívánok kedves mindnyájuknak, jó munkát, eredményes tanácskozást kívánva szeretettel és nagyrabecsüléssel:

     Lund, 2002. május 7.          Tar Károly