A dél-svédországi magyarok családi lapja

2. évfolyam 8. szám 2001/4

Lélekgondozó
A Krisztusban teremtett haza
Nyugat-Európa szórvány reformátusairól Békássy N. Albert és Nagy Lenke beszélgetése

A Nyugat-Európai Magyarnyelvû Református Lelkigondozó Szolgálatról talán kevesebbet hallunk, mint más hazai vagy akár határon túli magyar nyelvû egyházi szervezetrõl. Bár meglehet, arról van szó, hogy nem figyelünk eléggé segélykiáltásaikra... Múltról, jelenrõl és jövõrõl beszélgetünk az alábbiakban dr. Békássy N. Alberttel, a szervezet világi elnökével, aki gyermekgyógyász fõorvos Svédországban.      Negyedszázada él Lundban, Dél-Svédországnak azon a pontján, amely nemrégen a 22 km hosszú koppenhágai híddal csatlakozott Európához. Azt jelenti ez - mint mondja -, hogy lakóhelyérõl 20 perc alatt eléri a koppenhágai repülõteret, s onnan már csak 1200 km Budapest... De vajon mekkora ez a távolság a nyugat-európai szétszórtságban élõ magyar reformátusok számára, ha nem földrajzi értelemben számoljuk a kilométereket? A kérdés Komáromban (Felvidéken) hangzott el, a NyEMRLSz legutóbbi konferenciáján, s Békássy doktor - aki a délvidéki Bácskából származik - személyes adalékkal is szolgált, válaszként: noha jogosítványán föl van tüntetve, hogy magyarnak született, svéd útlevelével nem engedték át a kishatár-átjárón. Pontosan: a magyar határõr még csak beleegyezett volna, de a szlovák hajthatatlan maradt, mondván hogy csak a magyarokat engedheti át. Így nagyobb kerülõvel érkezhetett Komáromba...      - Bácska - Lund - Budapest - Rév-Komárom... Valóban, mekkora ez a távolság lelki értelemben?      - A nemzetiséget azért tüntették fel a jogosítványomban, mert az Európai Unióhoz való tartozás szabályai megkívánták. Elõször azt írták: jugoszláv. Hiába mondtam, hogy 1942-ben, amikor születtem, Jugoszlávia nem létezett. Édesanyám halála után, 1991-ben, találtam meg szekrényében az anyakönyvi kivonatomat, amellyel bizonyítani tudtam, hogy magyar állampolgárnak születtem. Édesanyám ugyanis, amikor szülni készült, átkelt a zajló Tiszán, hogy a Harmadik Birodalomhoz tartozó Bánát helyett Magyarországon, magyarnak születhessek, de a békeszerzõdésben aztán jugoszláv lettem. Ez kevés volt ahhoz, hogy immár svéd útlevéllel Magyarországról a Felvidékre átjuthassak a kishatár-átjárón. Ilyenképpen a távolság legyõzhetetlennek tûnik, s felveti a kérdést: ki a magyar?      - A Nyugat-európai Magyar nyelvû Református Lelkigondozó Szolgálat földrajzi értelemben is próbálta legyõzni ezta távolságot az elmúlt évtizedekben. Mettõl meddig terjed az a határ, amelyen belül végzi munkáját a NyEMRLSz?      - Lelki gondozó szolgálatunk a Kárpát-medencén kívüli református, illetve a közös protestáns gyülekezetek munkáját öleli fel. Ez a misszió még 1944-ben kezdõdött, Ravasz László püspök irányításával, aki munkatársakat küldött a szórványban élõ magyar reformátusság egyházzá szervezésére. Évtizedeken át kemény és szívós lelki gondozói munka folyt a Nyugat-Európában élõ magyar reformátusok között. A nyolcvanas évek végén szervezetünk átalakult egyfajta keretszervezetté, mely ma már túlmutat a szoros értelemben vett nyugat-európai határokon. Munkaterületünk a szórvány, a Kárpát-medencén túli Európa s azok az országok - országrészek -, ahol magyar protestánsok élnek. Honnan várhatunk segítséget? Mire megyünk önsegélyezésünkkel? Mit kérünk és várunk fentrõl? A történelmi kényszerbõl is számkivetett generációk lassan elmennek. Sokan elmerülnek a vegyes házasság és az új haza gondjaiban. Gyengül a gyülekezetek számbeli és lelki ereje.      - Ma kik jelentenek erõt a szervezetben?      - A mai vezetõ szerepet vállaló törzsgárda a nyolcvanas évek erdélyi menekülõibõl áll. Az erdélyiek kirajzását a lényegesen kisebb nagyságrendû jugoszláviai magyarok követték. Külön csoportot képviselnek a külföldön gyermekvigyázást vállaló fiatalok, akik egy évig ha kitartanak gyülekezeti közösségeinkben. Növekszik a hosszabb-rövidebb ideig közöttünk tartózkodó mûszaki fiatalok, illetve egyetemi továbbképzésre érkezõk száma is. õk a nemzetközi nagy cégek vonzásában meghatározott feladatkör ellátására érkeznek. Nincs vallásos hátterük, ha van, akkor pedig hiányos. Az állandó jelleggel itt élõkhöz nem kötõdnek, egyházi és egyesületi rendezvényeinken csak véletlenszerûen bukkannak fel. Interneten tartják a kapcsolatot egymással, az otthoniakkal és csak elvétve velünk.      - Miben tud segíteni a szolgálat?      - Alapvetõ célunk, hogy a magyar nyelvû igehirdetést fenntartsuk, Európa-szerte. Tudunk egymásról, a világháló segítségével rendszeres kapcsolatban vagyunk és évente legalább egyszer találkozunk. De például pénzügyi támogatást nem adhatunk, hiszen nekünk nincs közös költségvetésünk. Ez hátrányt is jelent például a diakónia területén, melyet minden gyülekezet önállóan végez. A gondjainkat megbeszéljük, okulunk egymás tapasztalataiból, imádkozunk egymásért. De szó sincs arról, hogy szervezetünk valamiféle "egyházi felsõ hatóság" lenne, ahol döntések születnek, amelyek alapján emberek sorsa alakul. Mi együtt alakítjuk közös sorsunkat. Kisebbségben a protestáló hit létjogosultsága még inkább megvan. Egyesíteni kell erõinket, hogy nemzetünk szolgálatában és Isten nagyobb dicsõségére betölthessük hivatásunkat. Teljességgel bár lehetetlen, mégis szolgálatunkban a kitûzött cél minõségi néppé formálja népünket az evangéliummal. Hitben, kultúrában, tudásban, civilizációban egyaránt evangélium szerinti minõséget kell képviselnünk. Legelsõsorban ehhez kíván segítséget nyújtani lelki gondozó szolgálatunk.      - Hogyan erõsíthetõ, építhetõ a kapcsolatuk az anyaországi református egyházzal?      - Évek óta keressük az együttmûködési lehetõséget a Magyar Reformátusok Világszövetségével valamint a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatával is. Részeredményként említem, hogy felfigyeltek gondjainkra, de a gyakorlati megoldások keresésétõl messze vagyunk. Az erkölcsi támogatást mindenkor megkaptuk, s ma is. Nyilván az anyaországi egyháznak is megvannak a maga gondjai, feladatai, s a miénk eltörpül azokhoz képest. Méltánytalan is lenne, ha nagyobb jelentõséggel bíró követelményt támasztanánk az anyaországi református egyházzal szemben. A mi "gyülekezeteink" kérdései annyira sajátosak és egyediek, hogy azokat az "otthoni" rendben nem lehet megoldani. Akár a párizsi, akár a bécsi, akár a prágai református gyülekezetek helyzetét említem példaként, a lelkipásztornak mindenhol vállalnia kell egy "kenyérkeresõ állást" is, amellett szolgálni a gyülekezetben. Mindenhol mások a helyi adottságok, mások a keretek. Ami azonos: a felnövekvõ nemzedék - azok, akik sok esetben már nem beszélik olyan jól az anyanyelvet, mint a szüleik - csak nagyon kis mértékben tagolódik be az adott magyar református egyházi közösségbe. Az ifjúságot nem érjük el … Mégis reménykedünk, hogy az Úristen nem töröl el a föld színérõl, mert nem voltunk méltók arra, hogy ezt a munkát végezzük... Épp ellenkezõleg: a mennyei Atya azzal áldott meg, hogy Európa-szerte ma több mint nyolcvan helyen - miként szóltunk is róla - anyanyelven hangzik az Ige, együtt énekelünk és imádkozunk. Az új lehetõségekkel kevésbé hagyományos megoldások keresésére kényszerültünk. A Kárpát-medencei protestáns egyházaknak már van mûködõképes fóruma, de nincs gyülekezeti közössége. Gondjainkkal elõhozakodtunk a két említett református szervezetnél, az MRETZS-nél és az MRVSZ-nél. Ahhoz, hogy küldetésünket együtt és egyetemesen élhessük meg, e két szervezet jövõje a diaszpóra életében szükségszerûen bekövetkezendõ keresztyén paradigmaváltás folyamatos megvalósítása lehet. Elképzelhetõnek tartanám, hogy párhuzamosan jegyeznénk Európában és otthon a kereszteléseket, temetéseket, konfirmációt, esketést. Amikor elõdeink közel hatvan évvel ezelõtt elkezdték ezt a munkát, számukra sem volt semmi bizonyítéka annak, hogy megmaradnak. Wass Albert így fogalmazott szép versében: "A víz szalad, a kõ marad..." S ha csak a kövek maradnak, azt hiszem, ezekbõl a kövekbõl is fiakat támaszthat az Úr. Annyi történelmi, politikai megpróbáltatás után most különös próbatétel elõtt állunk: a szabadság, a világ tágasságában sorskérdéseinket újra kell gondolnunk.      Alapvetõ gondunk a gyülekezeteink lélekszámapadása és a mindinkább emelkedõ átlagéletkor. Emberi számítással ez azt jelenti, hogy a közeli évtizedekben eldõl a nyugati magyar szórvány sorsa. Osztatlanul örüljünk annak az emberi szabadságnak, hogy a Kárpát-medencei magyar többé nem kényszerül a nagyvilágba menekülni, de itt az ideje, hogy ne a múlt eseményeit vitassuk, hanem elõre nézzünk! Itt az ideje, hogy a szórvány magyar reformátusság, a nemzet másik részével összefogva, harmóniában dolgozzon népünk boldogabb jövõjéért. Itt az ideje, hogy a szórványgondokkal közösen foglalkozzunk és olyan konkrét célokat tûzzünk ki, amelyek elérése ne csak deklaratív program maradjon. Váljék szórványgondunk összmagyar érdekké! Mert fennmaradásunk és mindennapi teendõink a lét kényszerében, azt hiszem, valahol összekapcsol a Kárpát-medencei testvéreink úgymond "belsõ" szórvány reformátusainak kérdéseivel. Itt az ideje, hogy a nyugati lelkészutánpótlás megoldatlan ügye visszakerüljön lényegi, tartalmi és anyagi megoldásokkal pl. A MRETZs-a ill. a MRVSz elé. Váljék minden magyar református gyülekezet az egyetemes egyház helyi bizonyságtételében (martyria), istentiszteletében (leitourgia), közösségében (koinonia) és szeretetszolgálatában (diakónia) egyfajta magyar képviseleti szervévé. A missziói egyház mindenütt a világon ezt szolgálja. Mi is Nyugat-Európában. Ennek a lelki országnak földi konzulátusai az egyes gyülekezetek. Minden gyülekezet, amíg benne tisztán hirdetik Isten országa üzenetét, az Igét és komolyan megtartják Isten országa rendjét: hivatali állomása Isten országának. A külsõ templomban összegyûlt hívek belsõ temploma épül, s a gyülekezet a magal áthatatlan lelki szövedékében belefonódik a láthatatlan anyaszentegyházba, a szentek egységébe. Lényegtelen, hogy márványból épült templomokban vagy éppen egyszerû, fehérre tapétázott szobákban hangzik az Ige, - de magyarul. Nem szempont, hogy fejedelmi méltóságú püspök vagy éppen az Úristen palástos közlegényei szolgálnak-e benne. De központi a tét és vakmerõ a remény: a magyar fennmaradás. Amikor néhány szegény bûnös magyar hallgatja egy szegény bûnös ember bizonyságtételét - hisz érvényes Isten nagy biztatása és ígérete:      "Ne félj te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot" (Luk 12,32).