Ha a kerék kör alakú, akkor a jugoszláviai válság elkerülhetetlenül Szerbiában végzôdik, ott, ahol a válság elkezdôdött és ahonnan az ex-Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) egész területére exportálták. Alig több mint tíz esztendeje, 1988 ôszén, a Szerb Kommunista Párt újnacionalista vezetôje, Slobodan Miloševic megkezdte a "Nagy Szerbiáért" és az "Erôs Jugoszláviáért" folytatott politikai kampányt. Az újraélesztett szerb nacionalizmus hullámain hajózva¹, a szerb nacionalista politika elsô és legártalmatlanabb célpontja a Szerb Szocialista Köztársaságon belüli Vajdasági Autonóm Szocialista Tartomány volt, vagy pontosabban annak engedetlen kommunista vezetôsége. A Vajdaság kísérleti terepként szolgált útban a sokkal kockázatosabb célpontok felé, mint amilyen Koszovó, Montenegró, Szlovénia, Horvátország... Az egypárti totalitárius állam minden igénybe vehetô eszközét felhasználva, Miloševic okosan hasznosította az újjáéledô szerb nacionalizmus energiáját, és ezáltal sikerült maga mögé felsorakoztatni a szerbek többségét, nem csak Koszovóban és Közép-Szerbiában, hanem magában a Vajdaságban is. A jugoszláv szövetségi hatóságok erélyes támogatásának hiányában, a Vajdaság megújulni képtelen, elidegenedett kommunista vezetôsége összeomlott az 1988 ôszi tömeges, állami segítséggel megszervezett tömegtüntetések nyomása alatt. A vajdasági eseményeket, a montenegrói, ugyancsak nem szolgalelkû kommunista vezetôség - hasonló populista eszközökkel történô - eltávolítása és a koszovói autonóm intézmények (Parlament, Végrehajtó Tanács, Rendôrség, Legfelsôbb Bíróság stb.) erôszakos feloszlatása követte. Ezeket az eseményeket, beleértve a koszovói véres zavargásokat, a nemzetközi közösség teljesen figyelmen kívül hagyta, a JSZSZK és Szerbia kizárólagos belügyének tekintette. Ráadásul, még a szövetségi kormányzat, valamint a többi jugoszláv tagköztársaság is türelemmel várt, remélve, hogy a válság megoldódik, de legalábbis Szerbia és Montenegró határai között marad. Köztudott, mindannyian tévedtek. A tomboló szerb nacionalista eufóriát Európa utolsó kommunista rezsimje intelligensen arra használta fel, hogy megôrizze hatalmát és visszaforgassa a történelem óramutatóit. Az "Egységes Szerbia = Erôs Jugoszlávia!" és késôbb "Minden szerbet egy államba!" nacionalista jelmondattal, Slobodan Miloševic rezsimje valójában hatalmi harcot vívott. A növekvô válság háborúba csapott át a volt Jugoszlávia azon többnemzetiségû régióiban, ahol jelentôs számban éltek szerbek, és a második világháború óta a legvéresebb európai konfliktusban végzôdött. Az ex-JSZSZK egyetlen olyan, nagy számban szerbek által is lakott többnemzetiségû régiója, amely eleddig megmenekült a jugoszláv válságra oly jellemzô heves, véres etnikai összecsapásoktól és az emberi jogok tömeges és brutális megsértésétôl - az a Vajdaság. 

Tanulmányomban szeretném felvázolni egy potenciális vajdasági konfliktus gyújtópontjait és rámutatni azokra az intézkedésekre, amelyek csökkenthetik egy lehetséges válság kirobbanásának a valószínûségét. Az elsô részben általános információt közlök a Vajdasági Autonóm Tartományról (VAT). A másodikban elemzem a nemzetiségi kérdést és a nemzetiségközi kapcsolatokat a Vajdaságban, mint a vajdasági potenciális konfliktus egyik lehetséges forrását. A harmadik részben ismertetem a vajdasági autonómiamozgalmat, mint a konfliktusok és a szecesszió potenciális forrását. Végül, a negyedik részben olyan intézkedéseket javasolok, amelyek esetleg csökkenthetik a tartományon belüli jövôbeli összecsapások lehetôségét. 

Az alábbiakban olyan érveket fogok felsorakoztatni, amelyek csökkentik, vagy ellenkezôleg, növelik a nemzetiségi konfliktusok valószínûségét a Vajdaságban. Azon érveket, amelyek csökkentik a nemzetiségközi konfliktusok lehetôségét a Vajdaságban, négy csoportba oszthatjuk:

Létezik egy további érv, ami csökkenti a nemzetiségi konfliktusok szerb oldalról történô kiprovokálásának az esélyeit. Nevezetesen, az idô a Vajdaságban a "szerb nemzetépítésnek" kedvez. A Vajdaság fokozatosan elveszti soknemzetiségû jellegét, és az évek múlásával egyre inkább elszerbesedik. Amíg 1921-ben a magyarok és németek a Vajdaság összlakosságának 50%-át képezték, az 1991-es népszámlálás azt mutatja, hogy a lakosság 57%-a szerb. 1991 óta a több mint kétszázezer szerb menekült betelepítése a szerb lakosság¹³ javára változtatta meg ezeket az arányokat is. Ez a folyamat éppen ellentétes azzal, ami a Koszovó-Metohija Tartományban folyik, hiszen ott az albán nemzeti csoport (nemzeti kisebbség Szerbiában) immár a tartomány lakosságának 90%-át képezi. A vajdasági elszerbesedésnek okai között meg kell még említeni az ôslakosság negatív népszaporulatát (a legalacsonyabb a magyarok körében), valamint a szerb többségû városokban lakó nem-szerbek fokozatos beolvadását. Ugyancsak meg kell jegyeznünk, hogy a kényszermozgósítás és gazdasági hanyatlás hatására, a délszláv háború¹⁴ elsô éveiben több mint 30 ezer magyar és közel annyi horvát hagyta el szülôföldjét. A Vajdaságból elsôsorban a mûvelt, életerôs, fiatal középosztály távozott külföldre. 

Az "önkéntes etnikai tisztogatás", a jelenlegi demográfiai mutatók és a már említett központi irányítás a vajdasági javak felett, mind azt támasztják alá, hogy a rezsimnek nem áll érdekében a nyílt nemzetiségi konfliktusok kiprovokálása, kirobbantása. 

A magyar nemzeti politikai pártok politikai programját és az elmúlt nyolc évben tanúsított magatartásukat elemezve arra a következtetésre juthatunk, hogy mindannyian békés politikai és parlamentáris eszközökkel védték a jugoszláviai magyar kisebbség érdekeit, miközben teljes mértékben elismerték a JSZK területi egységét és szuverenitását. 1990 óta részt vettek minden választáson és a hatóságokkal folytatott politikai dialógus révén továbbra is aktívan próbálják megoldani a függôben levô kérdéseket. Habár a magyar politikai pártok többsége a "magyar kérdés" megoldását különbözô formájú autonómiákban látja, ezek a programok soha nem kérdôjelezték meg a JSZK szuverenitását vagy a szerb lakosság jogait. A Vajdaságban egyetlen olyan esetrôl sem tudunk, hogy magyar politikus a "szecesszió", vagy "függetlenség" kérdését komolyan felvetette volna. Továbbá, 1996 óta több alkalommal dialógusra is sor került az uralkodó SZSZP és a legnépszerûbb magyar párt, a VMSZ között. Habár az SZSZP és a VMSZ közötti alapfokú együttmûködés nem kölcsönös szimpátián, hanem pragmatikus szükségszerûségen nyugszik (a politikai patt helyzetbe kerülhetô helyi önkormányzatok Belgrád általi feloszlatásának megakadályozását szolgálja), tény, hogy ezek a pártok között 1998-ban tárgyalások folytak a vajdasági magyarság helyzetérôl. Eltekintve a szerb oldal "ígéreteitôl", ezeknek a tárgyalásoknak az egyetlen kézzelfogható eredménye az volt, hogy 1998 októberében Szabadkán¹⁹ megnyílt a Zombori Tanítóképzô magyar tagozata.

A fentiekben megkíséreltem összefoglalni azokat a tényezôket, melyek csökkenthetik a potenciális etnikai konfliktus esélyeit a Vajdaságban, illetve destabilizálhatják a tartományt. Ezek után rátérek azokra a friss fejleményekre és tényezôkre, amelyek valószínûsíthetik egy esetleges etnikai konfliktus lehetôségét a Vajdaságban. 

A szerb kormány irányváltása és radikalizálódása még nem eredményezett jelentôs és érezhetô változást a vajdasági nemzetiségi viszonyok, illetve a nemzeti kisebbségi jogok területén. Ennek elsô jele a most elfogadott új önkormányzati törvény, amely tovább szûkítette az önkormányzatok hatásköreit (így a magyar többségû önkormányzatok hatáskörét is), és tovább növelte a szerbiai kormány önkormányzatok felett gyakorolt jogait. Sokan azonban az 1992-es nemzeti kisebbségek elleni erôszak kiújulásától tartanak. A vajdasági nemzeti kisebbségek (fôleg a horvátok és magyarok) számára a valódi fenyegetés valóra válhat egy, a volt JSZSZK területén kialakuló újabb, heves katonai konfliktus vagy egy esetleges szerb-szerb polgárháború esetén. A katonai és rendvédelmi erôkön belüli konfliktusok, az egyközpontú irányítás megszûnése, egy esetleges konfliktus esetén, teret engedne a kisebbségek elleni spontán pogromoknak. A félkatonai erôk szórványos megtorlásának a veszélye sokkal nagyobb, mint a Boszniában és Horvátországban végrehajtott módszeres és szervezett támadásoknak, etnikai tisztogatásnak. A Vajdaságban sokan élnek azon fegyveresek közül, akik különbözô félkatonai egységekben, büntetôosztagokban tevékenykedtek és részt vettek háborús és az emberiség ellen elkövetett bûntényekben, Horvátországtól kezdve Koszovóig. Ezen csoportok jelenléte a nemzetiségek lakta területeken, egy zavaros biztonsági és politikai helyzetben könnyen vezethet a kisebbségek elleni támadásokhoz. Szerencsére a NATO koszovói beavatkozása nem járt együtt a vajdasági kisebbségek elleni szerb bosszúhadjárattal, aminek egyik oka mindenképpen az, hogy a szerb katonai erôk emberveszteségei szerények voltak, és a fegyveres erôk a háború teljes idôszaka alatt megôrizték az egységes parancsnoklást és a fegyelmet. 

Az oktatás terén az új rendelkezések nem biztosították a nemzeti kisebbségek számára a fôiskolai és egyetemi szintû anyanyelvi oktatáshoz való jogot, így ma az ilyen jellegû oktatás kizárólag a köztársasági kormány engedélyétôl függ. Az anyanyelvû, egyetemi felvételi vizsgát, amely biztosíthatná a kisebbségek esélyegyenlôségét, ugyancsak nem biztosítják az új törvényi rendelkezések.³⁴ A kisebbségi nyelveken mûködô elemi és középiskolák száma lényegesen csökkent 1990 és 1998 között, és hasonlóképpen az anyanyelvûkön tanuló kisebbségi diákok száma is^.35 A legproblematikusabb a horvát kisebbség oktatása, mivel számukra semmilyen lehetôség sincs biztosítva az anyanyelv tanulására, az anyanyelvi oktatásra, a horvát irodalom, történelem és kultúra elsajátítására. (A szerb és horvát nyelv immár hivatalosan és törvényesen két különálló nyelv mind Horvátországban, mind Szerbiában a kilencvenes évek kezdetétôl.) A kisebbségi magániskolák létesítése nem engedélyezett Szerbiában³⁶, az állami iskolák tananyaga pedig a kisebbségi oktatás esetében is a szerb tananyag fordítása, amely rendszerint nem tartalmazza az adott kisebbség történelmét és kultúráját.³⁷ A nyelv hivatalos használata terén az új keletû korlátozások még inkább szemet szúrnak. A nyolcvanas évek végéig, a szövetségi és szerbiai törvényeket kiadták magyar és albán nyelven is. Ez ma már nem így van^.38 Röviddel az új, 1990-es szerb alkotmány elfogadása után, az Alkotmánybíróság semmisnek és érvénytelennek nyilvánított minden olyan pályázatot és szabályzatot, amely elôírta egy kisebbségi nyelv ismeretét.³⁹ Ennek a döntésnek az volt a következménye, hogy az újonnan kinevezett közhivatalnokok nem tudták és nem is akarták használni a kisebbségi nyelvet a helyi lakosokkal történô érintkezések során - annak ellenére, hogy a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát elismerték Szerbiában. A hatályon kívül helyezett tartományi nyelvtörvény szerint a nemzeti kisebbségek tagjainak joguk volt az anyanyelven folyó közigazgatási és bírósági eljárásokhoz⁴⁰, az elsô foktól a jogerôsségig. Ma csak kétnyelvû eljárások engedélyezettek, és csak elsô fokon, azzal a kitétellel, hogy a szerb nyelv elsôbbséget élvez, amennyiben az eljárásban részt vevô bármelyik fél szerb nyelvû eljárást kezdeményez. A fenti korlátozások, rövid idô alatt, a kisebbségi nyelvû eljárások teljes megszûnéséhez vezettek az egész Vajdaságban.⁴¹ Ezek a közvetlen szûkítések, korlátozások a hatályos kisebbségi jogok hanyag és rosszindulatú alkalmazásával párosultak. A kétnyelvû hivatalos és közfeliratokra vonatkozó kötelezô rendelkezéseket az állami tulajdonban levô vállalatok és állami hatóságok durván megszegik. Mint azt Várady professzor is megjegyezte, a nyílt jogi diszkrimináció a kisebbségek kárára ritka jelenség, a Vajdaságban ugyanakkor a rugalmas éstúl általános szerbiai jogszabályok teret biztosítanak a rosszindulatú manôverezésre.⁴² Ugyancsak jellemzô, hogy a nemzeti kisebbségek számaránya aránytalanul alacsony a közélet számos területén. A szerbiai Helsinki Bizottság jelentése szerint magyarokat és horvátokat csak elvétve neveznek ki iskolaigazgatónak, illetve állami vállalatok vezetôjének stb., és hátrányos a helyzetük a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a belbiztonsági szervekben is.⁴³ Itt jegyezzünk meg, hogy a Milosevic-korszak elôtt "a nemzetiségi kulcsrendszer" biztosította a kisebbségek arányos képviseletét a közéletben. 

A kisebbségi jogok korlátozása, valamint a magyarok és horvátok fokozatos diszkriminációja nem vezetett nyílt erôszakhoz, de sokban hozzájárult a magyarok és horvátok kivándorlásához a tartományból, valamint az autonómiatörekvések megerôsödéséhez. 

Figyelembe véve a tartomány nemzetiségi összetételét és a politikai erôviszonyokat a Vajdaságban, ma talán felesleges a szecesszió lehetôségén vagy a szecesszióval kapcsolatos konfliktusokon spekulálni. Ugyanakkor a Montenegró Köztársaság statusával kapcsolatos bizonytalanság, a tagköztársaság esetleges önállósulása jelentôsen hathat a vajdasági politikai erôviszonyokra is. A nemzeti, etnikai, vallási és történelmi rokonság (mint amilyen a szerbek és montenegróiak között van), úgy tûnik, hogy nem feltétlen biztosítéka az ország egységének, és a békés együttélésnek. Amennyiben a JSZK felbomlási folyamata folytatódik Koszovóval és Montenegróval, vagy ha a gazdasági válság és szegénység továbbra is nô Szerbiában, a vajdasági autonomista mozgalom népszerûsége tovább nôhet, és az autonómia egyre vonzóbbá válhat még a vajdasági szerbek számára is. Természetesen ez nem fog automatikusan a JSZK vagy SZK további széteséséhez vezetni, de egy, a helyi szerbek által is tömegesen támogatott autonómia-követelés durva visszautasítása már ezeket a folyamatokat is felélesztheti. Mindazonáltal a szerb etnonacionalizmus ma még olyannyira erôs a Vajdaságban, hogy más politikai mozgósító tényezô, mint például a gazdasági érdek felülkerekedése, nem valószínû. 

Ha a fent említett külsô tényezôket pillanatnyilag mellôzzük, a vajdasági etnikumközi erôszak egyetlen belgrádi rendszer érdekében sem állhat. Egyszerûen, Belgrád ma is teljesen ellenôrzi a Vajdaság összes gazdasági tartalékát, javait és a kormánypártok eddig minden vajdasági választást megnyertek. Ezért inkább az várható, hogy a belgrádi rendszer megpróbálja befagyasztani a jelenlegi vajdasági állapotokat. A koszovói válság aktualitása és a montenegrói potenciális konfliktusok további okok arra, hogy Belgrád ne szítsa az etnikai ellentéteket a tartományban. Ellenkezôleg, a belgrádi rendszer érdeke az, hogy megôrizze a status quo-t a VAT-ban még a kisebbségeknek tett kisebb koncessziók árán is. Koszovó példája ugyancsak azt igazolja, hogy a kisebbségek elleni tömeges szerb atrocitások az adott terület feletti ellenôrzés tartós elvesztéséhez vezethet, ez pedig különösen igaz a NATO-tagország, Magyarország által pártfogolt vajdasági magyarság esetében. 

A vajdasági autonomista mozgalom a közelmúltban ugyan egyre népszerûbb, de továbbra is csak a szerbek kisebbik része támogatja. Figyelembe véve a tartomány etnikai összetételét és az autonómiabarát pártok programját, a szecesszió esélye minimális. Ennek az erôegyensúlynak a próbaköve a montenegrói és koszovói helyzet, de ezek hatása a VAT-ra vonatkozóan nehezen megjósolható. 

Fontos, hogy a nemzetközi közösség, elsôsorban az EBESZ és az ENSZ, de a NATO és az ET figyelemmel kísérje a vajdasági fejleményeket, fôleg a montenegrói és a koszovói, esetleg a szandzsáki, sokkal kiélezettebb válsággócok kapcsán. Az állandó vajdasági EBESZ-misszió visszaállítása, valamint Slobodan Milosevic rendszerére történô nemzetközi nyomás segíthet abban, hogy a vajdasági kisebbségek szerény követelései, mint például a decentralizáció, a szólásszabadság és a kulturális önazonosság megôrzése teljesüljenek. A nemzetközi közösségnek azért is oda kellene figyelnie a Vajdaságra, mert ez a többnemzetiségû tartomány a békés együttélés gazdag hagyományaival rendelkezik, és ezen hagyományok még ma is életképesek. Ezen pozitív hagyományokra építve, a Vajdaság Közép-Kelet-Európa példa értékû régióvá válhatna. Itt, Szerbia, Bosznia vagy Horvátország más multietnikus régióitól eltérôen, a nemzeti kizárólagosság és gyûlölet még nem fertôzte meg gyógyíthatatlanul a lakosság többségét, teret biztosítva egy értékes alternatíva megteremtéséhez. 

Mindazonáltal nehéz elképzelni, hogy a nemzetiségek önkormányzatán és kölcsönös megbecsülésén alapuló Vajdaságot létrehozhatjuk annak a rezsimnek a közremûködésével, amely döntô felelôsséggel tartozik a JSZSZK lángra lobbantásáért.

A kerék ugyan mindig kerek, de talán nem mindig forog, és így a Vajdaság elkerülheti, hogy a délszláv dráma utolsó véres felvonásában - ahogy az a dráma elsô felvonásában volt - övé legyen a fôszerep.

^* A cikk egy elôzô változata megjelent a brit Cambridge Review of International Affairs, Cambridge, 1999, XII. évf. 2. számában.

¹ A szerb nemzeti ébredés részletesebb elemzéséhez lásd Aleksandar Pavkovic: From Yugoslavism to Serbism: the Serb National Idea 1986-1996 (A jugoszlávságtól a szerbségig: a szerb nemzeti gondolat, 1986-1996). Nations and Nationalism 4 (4), 1998. 511-528.

² A Vajdaság részvétele a JSZK nemzeti össztermékében 29%, a mezôgazdaságban 36%. Forrás: Društveni proizvod i narodni dohodak 1996 Statisticki Bilten. No 2185 (GDP 1996-ban), Szövetségi Statisztikai Hivatal, Belgrád 1998.

³ A Vajdaságban az írástudatlanság aránya 4,1%, Központi-Szerbiában 6,8% és Montenegróban 5,9%. Forrás: Stanovništvo i Domacinstva u SR Jugoslaviji prema popisu 1991 (A lakosság és háztartások a JSZK-ban az 1991-es népszámlálás adatai szerint) (Szerk.: Svetlana Radovanovic). Stanovništvo 47, Szövetségi Statisytikai Hivatal, Belgrád 1995.

⁴ 1991-ben a "határozatlanok" száma 182 155 volt és a jugoszlávoké 174 295. Feltehetôen ezen személyek többsége vegyes házasságokból származik.

⁵ Részletesebben lásd: Bodor Antal: Dél-magyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest 1914.

⁶A szerbiai jogszabályokban használatos község (opština) kifejezés nem azonos a magyar nyelvben használatos község kifejezés szokásos jelentésével, az inkább a járásnak felel meg, amelynek székhelye egy kisebb vagy nagyobb város, és számos település tartozik hozzá. Így például Szabadka "községhez" a több mint százezer lakosú Szabadka városon kívül tucatnyi, akár 8-10 000 lakosú település tartozik. 

⁷ Kocsis Károly és Kocsis-Hodosi Eszter: Hungarian minorities in the Carpathian Basin (Magyar Kisebbségek a Kárpát-medencében). Matthias Corvinus Publishing, Toronto-Buffalo 1995. 86-90.

⁸ Szecsei Mihály: The Model of Decentralization (Decentralizációs modell). In Autonomy - challenge and/or solution (Autonómia - kihívás és/vagy megoldás). Ferenczy Kiadó, 1994. 54.

⁹ Zakon o sredstvima u svojini Republike Srbije (Törvény a Szerbia Köztársaság javairól). Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 53/95, 1. szakasz, 2. bekezdés.

¹⁰ Zakon o osnovnoj školi (Az általános iskolákról szóló törvény). Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 50/90, 1. szakasz; A középiskolákról szóló törvény. Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 50/90, 11. szakasz.

¹¹Lásd 10. lábjegyzet 9., 20., 79., 117., 118., 119. szakasz (elemi iskolák) és 24., 86., 89. szakasz (középiskolák).

¹² Lásd 10 lábjegyzet 138. szakasz (általános iskolák), 105. szakasz (középiskolák).

¹³ Szerbiai Helsinki Bizottság, 1997-es jelentés az emberi jogokról Szerbiában. 87.

¹⁴ I. m. 13...86., 101.

¹⁵ Miroslav Samardzic: Polozaj manjina u Vojvodini (A kisebbségek helyzete a Vajdaságban). Centar za antiratnu akciju (Háborúellenes központ). Belgrád 1998. 139. 

¹⁶ Árpasi Ildikó: Magyarok a Vajdaságban. Egy kisebbség politikai feltételei egy nemzetesítô országban. MA Thesis, Budapest 1996. Közép-európai Egyetem - Politikai Tudományok Kara, 36-44.

¹⁷ Vajdasági Magyar Szövetség (elnök: Kasza József), Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (elnök: Páll Sándor), Vajdasági Magyar Demokrata Párt (elnök: Ágoston András), Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (elnök: Böröcz József), Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (elnök: Papp Ferenc), Magyar Kereszténydemokrata Tömörülés (elnök: Tóth-Horty Gábor). 

¹⁸ 1999 folyamán a vajdasági magyar pártok, a magyar kormány nyomására, közös autonómiakoncepcióval álltak elô, de késôbb a koncepció mellett csupán három magyar párt maradt meg maradéktalanul, a VMSZ, a VMDK és a VMPM. Mindazonáltal, ezek a pártok a vajdasági magyar szavazatok több mint háromnegyedével rendelkeznek. 

¹⁹ Interjú Kasza József úrral, Szabadka polgármesterével és a JSZK legnagyobb magyar pártjának elnökével. Magyar Szó ( napilap) 1998. november 22. 5.

²⁰ Magyar Alkotmány, 6. szakasz, 3. bekezdés 1949. évi XX. Törvény a Magyar Alkotmányról.

²¹ Magyar Alkotmány, 3. bekezdés 1949. évi XX. Törvény a Magyar Alkotmányról".

²² Nelson 321.

²³ Magyar Nemzet 1999. október 9.

²⁴ A szlávokról a Vajdaságban részletesebben lásd: Jovan Cvijic: Balkansko poluostrvo i Juznoslovenske zemlje (A Balkán félsziget és a délszláv országok). Belgrád 1931. 245-249.

²⁵ Toribos: Politicko i javno mjenje Subotice (A szabadkaiak politikai nézetei és közvélemény). Newsletter 9, 1998. május 4. 

²⁶ 1995-ben a vajdasági házasságok 25%-a etnikailag vegyes volt. Demografska statistika 1995 (1995-ös demográfiai statisztika). Szövetségi Statisztikai Iroda, Belgrád 1998. 252.

²⁷ Kandic Nataša, szerk.: Kršenje ljudskih prava na teritoriji bivše Jugoslavije 1991-95 (A volt Jugoszlávia területén az emberi jogok megsértése 1991-1995 között). Fond za humanitarno pravo (Foundation for Humanitarian Law), Belgrád 1997.

²⁸ EBESZ Newsletter, 4 (12), 1997. december 4. 

²⁹ Dr. Slobodan Inic.: Cetnizacija politickog prostora u Srbiji (A politikai tér elcsetnikesedése Szerbiában). In Saška Stanojlovic (ed.): Radikalizacija društva u Srbiji - Prilozi i dokumenti (A társadalom radikalizációja Szerbiában - mellékletek és dokumentumok). Szerbiai Helsinki Bizottság, Belgrád 1997. 134-145.

³⁰ Program Srpske Radikalne Stranke (A Szerb Radikális Párt programja). 1996. május. 18-án fogadták el, Forrás: Saška Stanojlovic (ed.): Radikalizacija društva u Srbiji - prilozi i dokumenti (A társadalom radikalizációja Szerbiában - mellékletek és dokumentumok). Szerbiai Helsinki Bizottság, Belgrád 1997. 159-165.

³¹ Interjú Dr. Vojislav Seseljel, a Szerb Radikális Párt vezetôjével a belgrádi Politika napilapban, 1997. szeptember 6.

³² Zakon o univerzitetu (Az egyetemrôl szóló törvény). Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 20/98.

³³ Zakon o javnom informisanju (A tájékoztatásról szóló törvény). Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 36/98.

³⁴ Korhecz Tamás: The Minority Rights of the Hungarian National Group in Yugoslavia Legal Framework and Actual Practice (A magyar nemzeti csoport kisebbségi jogai Jugoszláviában). Minority Protection, Series 3. Minority Protection Association, Budapest 1998. 26-27.

³⁵ Dr. Tóth Lajos: A magyar tannyelvû oktatás a Vajdaságban. In Gábrityné dr. Molnár Irén és Mirnics Zsuzsa. Anyanyelvû oktatásunk. MTT, Szabadka 1997. 40-48.

³⁶ Uo. 9.

³⁷ Samardzic: I. m. 14, 66.

³⁸ Várady Tibor: Minorities and Majorities, Law and Ethnicitz, Reflections of the Yugoslav Case (Kisebbségek, többségiek, jog és etnicitás. Elmélkedések a jugoszláv esetrôl). Human Rights Quarterly, 19/1997. 27. 

³⁹ A szerbiai Alkotmánybíróság határozatai, IU 52/89 és IU 58/89, 1990. április 26-tól, Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 28/1990.

⁴⁰ Zakon o nacinu ostvarivanja ravnopravnosti jezika i pisama naroda i narodnosti u odredenim organima, organizacijama i zajednicama (Törvény a nemzetek, nemzetiségek nyelveinek és írásának egyenlôségérôl a különbözô állami szervekben, szervezetekben és közösségekben). 9., 10., 11., 12. és 13. szakasz, Vajdasági Szocialista Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja 29/1977.

⁴¹ Korhecz: i. m. 34, 39-41.

⁴² Várady: i. m. 38, 21-22. 

⁴³ Szerbiai Helsinki Bizottság: 1997-es jelentés az emberi jogokról Szerbiában. 100-102, 110-112.

⁴⁴ SCAN agency: Istrazivanje javnog mnjenja Vojvodina - avgust 1997 (Vajdasági közvélemény-kutatás, 1997. augusztus).

⁴⁵ A választási eredmények az 1997-es köztársasági választásokról szóló jelentésbôl származnak. Forrás: Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 48/97.

⁴⁶ Három fontos regionális párt van a Vajdaságban, amelyek az autonómiát hirdetik és az elmúlt köztársasági és elnökválasztásokon a Vajdasági Koalíciót alkották: a Vajdasági Reform Párt, a Vajdasági Szociál-Demokrata Liga és a Népi Parasztpárt.

⁴⁷ Mile Isakov, a Vajdasági Koalíció elnökjelöltje interjújában kijelentette, hogy mozgalma nem támogatja a "Vajdaság államiságát, sem a szecessziót, ami »egyszerûen ostobaság«, a vajdasági 70%-os szerb többség miatt". Vecernje Novosti (napilap). 1997. szeptember 10.