"eretnek" megközelítésben
Közel tíz éve annak, hogy 1989 decemberében Romániában is elkezdôdött vagy több szempontból és vonatkozásban elkezdôdhetett volna azon folyamat, amelynek meghatározó hozadékát, a mentalitás megváltozásán túl, a társadalom általános demokratizálódása (értsd: jogállam), a gazdaság piacosítása (értsd: piacgazdaság), összességében Romániának egy tartós fejlôdési, modernizációs pályára való vitele kellene jelentse. Ilyen feltétel- és célrendszer közepette, amikor a jövôépítés sarkalatos kérdéseinek alternatíváit kell megfogalmazni és azok között választani - prioritásokat meghatározni -, a romániai/erdélyi magyar nemzeti közösségnek, amelynek érdeke az össztársadalmi változások sikerre vitele, de ezzel párhuzamosan, közösségként való megmaradása és fejlôdése szempontjából meghatározó kell legyen saját társadalmának alapvetô kérdéseit rendezni. Ezek közé sorolható, többek között, a politikai mozgástér és cselekvés alakítása, amelynek felhasználásával a többség által teremtett politikai helyzetekben és környezetben megjelenítheti saját közösségének, elôzetesen és demokratikus feltételek között meghozott belsô döntéseit. Ezen belsô döntéshozási folyamat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (a továbbiakban: RMDSZ) szerkezeti felépítését, alapszabályzatát és programját1 tekintve kiindulópontnak, a Szövetségi Képviselôk Tanácsában (a továbbiakban: SZKT) kellene csúcsosodjon, amely választott testület az RMDSZ, és mint ilyen, a romániai/erdélyi magyar nemzeti közösség belsô parlamentje kellene legyen. Feltételes módban fogalmaztam, ugyanis "három + hét" év régimódi és/vagy újfajta politizálási keverékben kongresszusokat tartott és tarthat továbbra is az RMDSZ, amelyekre a résztvevôk jegyzéke részben pártokra jellemzô módon, másrészt különbözô testületi képviseletet megvalósítva jött létre. Ugyanakkor a kongresszus hatáskörébe tartozott és tartozik ma is a szövetségi elnök tisztújítása és más olyan alapvetô - program- és mûködésbeli - döntések meghozatala, amelyeket az SZKT utólag nem változtathat meg, csak alkalmazásuk érdekében hozhat döntéseket. Ebben a helyzetben az eredetileg belsô parlamentként elképzelt, többek által ma is ezt szorgalmazó testületnek a súlya megfogyatkozott, az RMDSZ mûködése pedig egyre inkább pártszerû jelleget kapott, különösen az 1996 decemberében vállalt kormányzati szerep és a VI. kongresszuson történt Operatív Tanács (kilenc tagú testület) hatáskörének megnövelése óta. A kormányzati szerepvállalásra, itt és most, nem térek ki csak annyiban, hogy mint közösségi érdekérvényesítési eszközt megfelelônek tartottam és tartom, de amelynek ilyen jellegû felhasználását nem tudom távolról sem kielégítônek minôsíteni.
Ezen belsô súlyponteltolódás, átrendezôdés olyan veszélyeket rejthet magában, hogy az egységes külsô politizálás szükségességének (különben reális) hangoztatása üres szólammá válik, ugyanis a belsô politikai szintéren a cselekvés hangsúlyozottan nem konszenzus-orientált, hanem többségi döntéssel érvényesített jelleget kap, ezáltal a politizálás széleire sodor alternatív véleményeket és azok megjelenítôit. Azért sem lenne szerencsés a belsô politikai többszínûséget egyszínûre festeni, mivel a romániai/erdélyi magyar nemzeti közösség tagjainak életfilozófiája különbözô értékrendek mentén alakul, amelyek eltérô vélemények megfogalmazását eredményezhetik a társadalom- és gazdaságszervezés sarkalatos kérdéseiben. Természetesen az sem kívánatos, hogy aktív politikusok kvázi-tudathasadásos állapot közelébe kerüljenek azáltal, hogy valakik elvárják tôlük azt, hogy egyénileg és egyidôben jelenítsenek meg és képviseljenek kereszténydemokrata, liberális, szociáldemokrata vagy más politikai irányzatokat, értékrendeket, olyan közérdekû kérdésekben, mint: a nemzeti kérdés, az egyházak szerepe, a tulajdonviszonyok, a közpénzgazdálkodás, a közigazgatás, szociális ügyek és mások. Ami azonban szerencsés állapotot eredményezhet az, amelyik tudatosan és meggyôzôdésbôl vállalt értékrendekre alapozza, a különbözô programbeli elképzeléseket egymáshoz közelíti, illetve annak kivitelezésében cselekvési munkamegosztásra épül.
Az eddigiekben vázoltak, illetve azon belsô politikai rendszer, amelynek döntéshozó csúcsa az SZKT választott testülete, sajnos üres forma marad mindaddig, amíg a romániai/erdélyi magyar nemzeti közösség számára a belsô önrendelkezés elvén alapuló önkormányzati rendszer, mint megvalósítási mód, elérhetetlen távolságra leledzik. Közérthetôbben úgy is lehetne fogalmazni, hogy amíg e közösség nem rendelkezik - mint közösség! - azon hatalommal, amely biztosítja a jogot és a szükséges eszközöket ahhoz, hogy saját ügyeiben szabadon döntsön és döntéseit érvényesítve cselekedjen úgy, hogy azt a mindenkori politikai többség és az általános közhatalmi intézményrendszer elismerje (nem ugyanaz a jóváhagyással!), addig a mai és akár a közvetlen belsô választással létrejött SZKT is, sajnos, csak politikai vágy marad.
Igen ám, de a belsô önrendelkezéshez szükséges közjogi hatalmat számunkra senki sem kínálja fel tálcán, sem ma, sem ezután. Ebbôl az következik, hogy mi magunk kell megfogalmazzuk és belsô vita után elfogadnunk azon jogszabály-tervezetet vagy csomagot, amely a hazai külsô politizálásunk keretét jeleníti meg, és amelyet utána el kell fogadtatnunk a többségi politikum döntô részével.
Az elmúlt tíz év ilyen jellegû történéseit, illetve mulasztásait nincs szándékomban minôsíteni, de annyit megállapítok, hogy a romániai/erdélyi magyar nemzeti közösség nevében és érte történô politikai ténykedés, mind helyi, mind országos szinten, elenyészô mértékben alapszik ezen közösség mai (jelenkori) helyzetének tudományos ismeretére, és nincs olyan jövôkép-stratégiája sem, amely tartalmazná a közel- vagy távolabbi jövô cselekvési feltételrendszerét. Senkit se tévesszen meg az a tény, hogy az RMDSZ-nek van Programja, amely dokumentum inkább politikai vágyak gyûjteménye, mint helyzetfelmérésre épített, erôforrásokat és eszközrendszert célirányosan mozgósító, alternatívákat megjelenítô, és ha kell - és kell! -, akkor hatalmat kérô, jogszabály-tervezetekkel alátámasztott, szakmailag is fenntartható anyag kell legyen.
Ehhez szükséges, hogy elkészüljön a "Nemzeti közösségek státusáról szóló törvény"2 (csomag)tervezetünk, együtt az abban megjelenített önálló intézményrendszer mûködtetéséhez szükséges emberi és anyagi háttér megteremtésének módozataival. Ez utóbbi, az önálló gazdasági - vagyoni és pénzügyi -, illetve emberi erôforrások létrehozása, rendszerbe szervezése és mûködtetése nélkül a belsô önrendelkezés jogát nem tudom másnak, mint használhatatlan szép keretnek, üres kirakatnak minôsíteni, feltételezve, hogy megadatik.
Sajnos a jelek nem ezt mutatják, ugyanis manapság, de gyakorlatilag tíz éve, a romániai magyar politizálást sikerült olyan helyzetbe, szinte állandó állapotba szorítani, kényszeríteni, amelyben csak magyarázkodásra, tiltakozásra jutott és jut ideje és ereje, a román többséggel való reális partneri viszony kialakítása és mûködtetése helyett. Ugyanakkor, a belsô magyar politizálás inkább egymás állandó számonkérésében, gyanúsítgatásában lelt foglalatosságra és/vagy vigaszra, saját belsô társadalmunk megismerése és szervezése helyett.
Míg az önálló magyar önkormányzati rendszer jogi szabályozásának folyamata túl azon, hogy saját kezdeményezésünkre, kérésünkre/követelésünkre indulhat be és tagadhatatlanul nehéz politikai küzdelmet feltételez, addig az önálló emberi és gazdasági, közösségi érdekeltségû háttér megszervezése nemcsak másoktól függ, pontosabban fogalmazva, nem ugyanolyan mértékben függ mások akaratától, mint közösségi jogaink törvényi szabályozása. Ilyen megközelítésben, az RMDSZ vezetôségein és rajtunk, politikus szakembereken is múlott és múlik az, hogy például a romániai/erdélyi magyar vállalkozó mennyire érzi közügynek és sajátjának is az anyanyelvû oktatás, kultúra, általában közösségének kérdéseit, mennyire vesz részt közösségének életében (itt elsôsorban nem a néhány vagy néhány tucat politikus-vállalkozóra gondolok), mivel meggyôzôdésem, hogy egyre gyarapodó polgárok nélkül nehéz, talán lehetetlen lesz önálló társadalmunkat kiépíteni és mûködtetni. Pontosítani szeretném, hogy tisztelôje és szorgalmazója vagyok a piacgazdaság törvényei szerint mûködô romániai gazdasági rendszert megtermt(het)ô törekvéseknek, ám mielôtt bárkiben is megfordulna a gondolat, mely szerint, ha ez (piacgazdaság) lesz, akkor nincs szükség önálló magyar gazdasági életre, mondván, hogy a magyar vállalkozó is a romániai piac szereplôje, nos ezeknek azt mondom, hogy igazuk van akkor, ha nem tekintjük fontosnak, éppen meghatározónak közösségi érdekeinket és ilyen típusú létezésünket. Remélem, hogy ez utóbbi feltételezésemben tévedek.
Visszakanyarodva a belsô választások gondolatához, azon véleményemnek adok hangot, mely szerint eleve kudarcra ítélt és mint ilyen fölösleges ténykedésnek tartom azon cselekvést, amely úgy történik, hogy felelôsei és szervezôi nem érzik és/vagy nem hisznek tetteik fontosságában, valójában egyesek hallani sem akarnak a mai helyzetet esetleg megváltoztatható eredményrôl. Ugyancsak bármiféle cselekvés elôtt tisztázandónak tartom a majdani SZKT-tagság és más tisztségek közötti összeférhetetlenség kérdését. Ilyen például a Románia törvényhozásában betöltött képviselôi vagy szenátori minôség, amelyek viselôi sem hivatalból (mint manapság), sem közvetlen belsô választással nem lehetnek tagjai az SZKT-nak, ugyanis ôk, mint személyek és mint testületek (törvényhozási frakciók) tagjai, végrehajtói kell legyenek az SZKT azon döntéseinek, amelyek a külsô romániai környezetben folytatott politizálás feltételrendszerét meghatározzák. Már hallom a heves tiltakozást: hogyan képzeli el valaki (tételesen jómagam) azt, hogy egy parlamenti képviselô vagy szenátor nem tagja, de felelôsséggel tartozik egy olyan testületnek, amelyet a romániai/erdélyi magyar közösségnek esetleg csak elenyészô része hívott életre, míg ôt választókörzetében több tízezren választották meg?! Logikusnak tûnik a felvetés; igen ám, de itt van azon egyik ördögi kör, amelyet ki kell bontani, feltéve - távolról sem csak költôien - azon egyszerû kérdést: vajon miért történhetne így? A válasz is egyszerû. Azért, mert egy, a magyar közvélemény elôtt részben ismeretlen, esetenként önmagát és/vagy mások által lejáratott, hitelét vesztett testület tagjainak megválasztása haszontalan cselekvés mindaddig, amíg az illetô testületben meddô vagy akár akadémiai viták zajlanak, de a meghozott döntések semmiben sem gyakorolnak hatást a potenciális magyar választó mindennapjainak állapotára! Üres, hatalom nélküli SZKT fölösleges, tulajdonképpen szellemi és anyagi erôforrás-pocsékolás, mivel nincs egy szervezett és vezetett rendszer - romániai magyar társadalom -, és annak nincs általa választott önkormányzata.
Egy másik, elôzetesen tisztázandó kérdés: az SZKT-ba történô képviselôjelöltek állítása. Abból kellene kiindulni, hogy az SZKT attól lesz politikailag plurális (többszínû) és reprezentatív, hogy effektíven mûködô, belsô politikai testületekbe (platformokba) vagy azok köré csoportosult, egyénileg megmérettetve választott képviselôk a tagjai, és nem attól, hogy területi szervezetek küldöttei vagy hivatalból ott levô személyek alkotják. Miért látom így? Egyszerûen azért, mert a belsô politikai pluralizmust nem több területi szervezetben, esetleg azok (szûk) vezetôségében kialakított vélemények összesítése kell adja, hanem a romániai/erdélyi magyar közösség szélesebb, lehetôleg közvetlen politikai véleménynyilvánításának eredménye kell legyen. Újra pontosítani kívánok valamit, tételesen azt, hogy ha valaki a mai SZKT-képviselôk közül úgy gondolja, hogy rajtunk kívül senki más nem lenne alkalmas vagy nem vállalná, nem a mai, hanem a majdani hatalommal rendelkezô SZKT-ban a feladatot, engedtessék meg, hogy azt mondjam: alábecsüli a romániai/erdélyi magyar közösség tagjainak képességeit.
Az eddigiekbôl nem szeretném, ha valaki arra a következtetésre jutna, hogy miután a mai hatalom nélküli SZKT-ról szóltam, utána mégis kifejtettem véleményemet a majdani SZKT szerkezetének és feladatainak néhány vetületérôl, hogy megváltoztattam azon véleményemet, mely szerint állítom, hogy: ma, sajnos tíz év RMDSZ politizálás után, a belsô politikai prioritás nem tud a belsô választás lenni, ugyanis ennek elôtte még több fontos feladatot kell elvégezni.
Ezek közül, az eddigi fejtegetés összefüggéseiben, legfontosabbnak a mai SZKT döntéshozatali, belsô hatalmi súlyának lényeges növelését, esetenként visszaadását tartom. Gyakorlatilag újra, illetve meg kell szervezni az SZKT frakcióit és szakbizottságait, nemcsak formailag, hanem mûködésüket is biztosítva. Továbbá, lelket kell lehelni azokba a munkabizottságokba, amelyek különbözô SZKT-döntésekkel alakultak, de eddig igazából nem tudtak hatékonyan, eredményesen mûködni azon részterületeken, amelyeken ténykedniük kellett volna. Ilyen munkabizottság (volt) az, amelyik az "autonómia statútumok" munkaanyagát kellett volna (évekkel ezelôtt) szakmailag megalapozza és elôkészítse SZKT vitára, amelyet megelôzhetett volna egy (továbbra is érvényes) társadalmi vita az erdélyi magyarság körében. Ugyanakkor érdemes lenne az SZKT-nak kezdeményezni és támogatni egy mellette - a SZET-tel egyeztetett formában - létrehozandó munkabizottságot, amelynek feladata az lenne, hogy összehangolja, vagy ha kell kezdeményezze azon cselekvéseket, amelyek a romániai/erdélyi magyar közösség jelenkori helyzetének tudományos felmérését és megismertetését jelenti. Természetesen, nem közvetlenül az SZKT, de az erdélyi magyar tudományos élet képviselôinek azon is lehetne gondolkodnia, de nem sokáig, hogy nem-e lenne hasznos a hajdani Erdélyi Tudományos Intézetet újraszervezni, a mai feltételek figyelembevételével mûködtetni. Nagy elôdeinkkel együtt hiszem és vallom, hogy kisebbségi sorsban életbevágóan fontos minôségileg, tudásban többet, jobbat felmutatni mint az átlag, ezért pedig rendszerint többet is kell imádkozni és dolgozni. Az utóbb említett munkabizottság széles körû egyeztetés után jövôkép-változatokat kellene megfogalmazzon, azokról társadalmi vitát szervezzen, majd elfogadásra az SZKT elé terjesszen kidolgozott alternatívákat.
Mindezzel párhuzamosan ajánlott lenne valamelyik tudományos intézettôl felmérést, akár közvélemény-kutatást megrendelni, amely a belsô választásokról szólna úgy, hogy rendhagyóan - magyarázva, ismertetve - kérdezne. Ennek eredményeit figyelembe véve, nem tartom fölösleges pótcselekvésnek a belsô választás kísérleti (próba) megszervezését reprezentatív erdélyi magyar közegekben.
Úgy értékelem, hogy a mai, de szerencsésen talpra állított SZKT-nak, mások - Szövetségi Elnök, Ügyvezetô Elnökség, Szövetségi Operatív Tanács - támogatásával, ezt egy év alatt le lehetne bonyolítani, ha van hozzá megfelelô politikai akarat, szervezési készség és hozzáértés. A politikai akarat nem kerül pénzbe, a jó szervezés pedig képes anyagi forrásokat mozgósítani, és ha kell, tartóssá tenni, a közösségi érdekvédelem és érdekképviselet, az önkormányzati rendszer belsô intézményeinek építéséhez.
Sepsiszentgyörgy, 1999. október 1.
-------------
1 A brassói, III. kongresszuson elfogadott (1993. január).
2 Nevezhetô bárhogy, de tartalmaznia kell a romániai/erdélyi magyar nemzeti közösség és tagjainak, különbözô - szórvány, relatív számbeli kisebbség, relatív számbeli többség, többség - körülményei között, a megmaradás és fejlôdés kereteit.