Bevezetôjében a szerzô maga is elismeri, hogy igen kockázatos szellemi vállalkozást jelenthet egy kisebbségi feltételek között élô nemzeti közösség önálló gazdasági életérôl írni, elmélkedni, kiutat keresni. Hogy ez valóban így igaz, kitûnik magából a szerzô tanulmányából. Benne ugyanis alig találunk - az olvasó által egyébként joggal elvárt - választ arra a kérdésre, kérdésekre, hogy mit kell tenni az adott politikai és gazdasági zûrzavaros helyzetben, ami ma Romániát jellemzi, a tanulmányban felvetett problémák megoldására. Talán éppen ezért a szerzô nem nagyon vállalkozik választ adni a saját maga által megfogalmazott kérdésekre, s inkább az 1989 utáni kormányok mulasztásainak, elsikerült intézkedéseinek kritikus elemzésére szorítkozik, amelyek - a szerzô véleménye szerint - elsôsorban okozói annak, hogy Romániában az esélyegyenlôség feltételeinek biztosítása még mindig várat magára.

Úgy gondolom, hogy a tanulmány címe megkérdôjelezhetô. Vajon lehet-e egyáltalán egy kisebbségi helyzetben élô közösség esetében "önálló gazdasági életrôl" beszélni? A piacgazdaságban ugyanis egyetlen népcsoportnak sem lehet önálló gazdasági életet élnie, mivel mindenki számára a megméretés a piacon történik. Ez a megmérettetés többnyire a felkínált áru, a nyújtott szolgáltatás minôsége, ára, a vevô egyéb elvárásainak (pl. határidôk pontos betartása) függvényében történik. Tehát a kisebbségi helyzetben élô közösséghez tartozók elsô számú feladata, hogy mindent elkövessenek, hogy e kihívásoknak példaszerûen eleget tudjanak tenni. Ez azonban számos tényezôtôl függ, s azok jelentôs része - fôleg az átmeneti idôszakban, amikor a demokrácia valójában még csak gyermekcipôben jár, nem is beszélve a jogalkalmazásról s a helyi végrehajtó szervek magatartásáról - meghaladja az egyén képességeit, lehetôségeit. Következik tehát, hogy ilyen esetben a közösségre, a közösség érdekeit képviselô, védô szervezetekre, politikai és nem politikai szervezetekre hárul az a feladat, hogy olyan saját intézményrendszert alakítson ki, amelyen keresztül hatékony támogatást lehet nyújtani a közösséghez tartozóknak, a közösség tagjainak, hogy helyüket meg tudják állni a gazdasági életben a kisebbségi lét feltételei mellett is.

Nézzük meg, melyek ezek a feladatok itt és most, a romániai magyarság számára?

Birtalan Ákos tanulmányában világosan megfogalmazza, körüljárja ezeket a feladatokat. Ezek a következôk:

Lássuk, mi a helyzet e feladatok megvalósítása terén, politikai és civil szervezeteink mit tettek az esélyegyenlôség megteremtése érdekében?

Az RMDSZ, mint a romániai magyarság politikai és érdekvédelmi legitim szervezete, a maga részérôl küzdött, harcolt a parlament mindkét házában a magántulajdonra vonatkozó egyértelmû jogszabályozás, az elkobzott, államosított javak visszaadása érdekében, sajnos mind a kormányban való részvétel elôtt, mind a kormányban való részvétel alatt erôsen mérsékelt sikerrel, ha egyáltalán az elért eredményeket sikernek lehet nevezni. Feltétlenül fokozni kell a parlamentben, a kormányban ezt a harcot, s hatékonyabban hasznosítani kellene a nemzetközi lehetôségeket, nem csak az egyházi javak visszaszerzése érdekében.

A kereskedelmi hitelhez való juttatás területén sem sikerült megteremteni az esélyegyenlôséget. Nem sikerült olyan hitelintézetet létrehoznunk, amely lehetôséget adott volna vállalkozóinknak vagy a vállalkozni szándékozóknak, természetesen a piac írott és íratlan törvényei mellett, megfelelô hitelhez jutáshoz, megszüntetve vagy legalábbis mérsékelve azt a hátrányos helyzetet, amely ma is fennáll a zömében állami bankok vállalkozóinkkal szemben megnyilvánuló diszkriminatív magatartása miatt. Hogy kinek a hibája, hanyagsága miatt nem sikerültek az ismert próbálkozások, úgy gondolom, kár ezen vitatkozni. Nyilván sok minden hozzájárult ehhez, s egyáltalán nem biztos, hogy ha sikerült volna is bankot létesíteni, a hazai zûrzavaros gazdasági helyzetben vajon képes lett volna-e teljesíteni a vele szemben támasztott elvárásokat. Elég, ha a hazai vagy akár a magyarországi bankok körüli botrányokra gondolunk.

Teljes mértékben osztom Birtalan Ákos véleményét, miszerint a bankalapítás mellett, a jelenlegi helyzetben "kivitelezhetôbb lehetôségnek tûnik olyan pénzintézet(ek) létrehozása, amelyek azt a klasszikus tôkepiac-funkciót látják el, hogy megtakarított vagy felhalmozott pénzeket koncentrálnak s azokat célirányos tôkebefektetések formájában vagyonszerzésre, gazdasági fejlesztésre használják". Ugyancsak egyetértek a szerzôvel volt hitelszövetkezeti hálózatunk újbóli életrehívásával. Közismert Erdélyben a szövetkezeti mozgalom évszázados története. A Hangya szövetkezetek, valamint a hitelszövetkezetek hozzájárulása a két világháború között, fôleg falvaink gazdasági életének fellendítéséhez. Igen nagy hiba, hogy eddig gyakorlatilag semmi sem történt ezen a téren. Ezért egyaránt el kell marasztalnunk mind az RMDSZ-t, elsôsorban annak gazdasági fôosztályát, mind civil szervezeteinket, hogy elhanyagolták ezt a rendkívül fontos kérdést, jóllehet az új szövetkezeti törvény lehetôséget ad erre.

Saját szövetkezeti hálózatunk visszaállítását alulról kell elkezdeni, a helyi fogyasztási, értékesítési és hitelszövetkezetek megszerzésével, amelyek azután központokba tömörülve, mint a jogtalanul megszüntetett Hangya (Kaláka) fogyasztási szövetkezetek és a Szövetség értékesítési és hitelszövetkezetek központjainak jogutódai visszaigényelhetnék a két magyar szövetkezeti központ államosított vagyonát, ingatlanjait, gyárait, üzemeit. Ezek birtokában igen hatékony gazdasági tevékenységet fejthetnének ki. Marosvásárhelyi, nagyenyedi és kolozsvári székházaik mellett csak néhányat említenék ezek közül: a Hangya meggyesfalvi konzervgyárát, nagyenyedi borpincéjét, a Szövetség dési gyümölcsfeldolgozó üzemét, marosvásárhelyi és székelykeresztúri vajgyárait, baróti tejfeldolgozó üzemét, csíkszentsimoni hordó- és keményítôgyárát s a Hangya valamennyi megyeszékhelyen mûködô tranzitó raktárát.

Pályázatok elkészítésében segítségnyújtási próbálkozásokkal több civil szervezetünk is foglalkozott és foglalkozik ma is, több-kevesebb sikerrel. Ezek között meg kell említenünk az Erdély különbözô városaiban mûködô kis- és középvállalkozókat tömörítô tanácsadó központokat. Közülük kiemelkednek a Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön mûködôk, valamint Kolozsváron a Rajka Péter Társaság. Bár ezek mind értékes segítséget nyújtottak fôleg a vállalkozni szándékozóknak, tevékenységük hatékonysága elég szerény volt, elsôsorban a szükséges pénzalapok elégtelensége miatt.

Az anyanyelven történô szakképzés, illetve továbbképzés terén sem lehetünk elégedettek eddigi eredményeinkkel, jóllehet lassan kezdenek beindulni a magyar nyelvû szakképzés különbözô fokozatai, egyetemi szinten tényleges eredményekrôl még nem beszélhetünk. Igaz ugyan, hogy Sepsiszentgyörgyön két évvel ezelôtt beindult a Babe?-Bolyai Tudományegyetem közgazdaságtudományi, Gyergyószentmiklóson pedig földrajz-turisztikai kihelyezett kollégiumai. Mindkettôn magyar nyelven is folyik az oktatás. Kolozsváron sajnos még mindig nem sikerült a magyar nyelvû közgazdászképzést visszaállítani.

A közgazdász szakemberek továbbképzése terén állunk viszonylag a legjobban, hiszen a Magyar Közgazdasági Társaság és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem segítségével a Romániai Magyar Közgazdász Társaság már 1990 ôszén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen 16 elôadásból álló elôadás-sorozatot rendezett, amelyen több mint ötszáz hallgató vett részt. Okleveles közgazdászaink, bankhálózatban dolgozó szakembereink Budapesten két alkalommal két-kéthetes tanfolyamon vehettek részt. A Bölöni Farkas Sándor Alapítvány szervezésében Budapesten 25 egyetemet végzett fiatal szakember négy féléves, Nagyváradon és Budapesten pedig 54 vállalkozó, illetve vállalkozni szándékozó fiatal kéthetes posztgraduális tanfolyamon vett részt. Számos pénzügyi szférában dolgozó fiatal közgazdász pedig az Európai Bankárképzô Központ Budapesten szervezett intenzív tanfolyamait végezhette el. Az ezeken a tanfolyamokon résztvevôk közül sokan különbözô bankokban, vállalatoknál, központi és helyi költségvetési intézményeknél felelôs munkaköröket töltenek be, néhányan pedig felsôoktatási intézményekben végeznek eredményes oktatói munkát.

A sikerek és a kudarcok arra kell hogy ösztökéljék politikai és civil szervezeteinket, hogy a jövôben nagyobb felelôsségtudattal, nagyobb erôbedobással munkálkodjanak felvállalt célkitûzéseik valóra váltása érdekében, hogy eredményesebben vehessünk részt a gazdasági életben. Mindez elômozdítja a kisebbségi feltételek közepette élô romániai magyarság számára mindannyiunk által annyira óhajtott elôrelépést gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt.