Bakk Miklós: számítógépmérnök 1952, Székelyhíd (Bihar megye). 1976-ban végzett a Temesvári Mûszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. Publikációi A Hét és a Korunk hasábjain jelentek meg; az 1986-ban megjelent Ember és Világ c. filozófiai tanulmánykötet társszerzôje. Jelenleg A Hét c. hetilap szerkesztôje. Lapunk szerkesztôbizottságának tagja.
Bencsik Péter: történész 1971, Kaposvár. 1995-ben a szegedi JATE földrajztörténelem Kelet-Európa tört. spec. szakon végzett. 199394-ben az angliai University of Wolverhamptonon tanult környezetvédelmet. 199598 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem doktorandus-hallgatója. 199899-ben Soros-ösztöndíjas és óraadó tanár a szegedi JATE-n. Egy könyve és több tanulmánya jelent meg, a JATE-n megjelenô Documenta Historica c. periodika társszerkesztôje.
Benyhe István: tanár 1954, Budapest. 1981-ben az ELTE földrajzspanyol szakán végzett, majd 1998-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kétéves posztgraduális képzésén kommunikációs szakirányú politikai szakértôi diplomát szerzett. 1990 és 1998 között önkormányzati képviselô, jelenleg a magyar Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs Fôosztályának fôosztályvezetô-helyettese.
Birtalan Ákos: közgazdász 1962, Székelyvécke (Maros megye). 1985-ben végzett a kolozsvári BBTE Közgazdasági Karán, majd 1995-tôl a bukaresti Közgazdaság-tudományi Akadémia külgazdasági szakának doktorandusa. 1998-tól a BBTE üzleti karán adjunktus, a sepsiszentgyörgyi management és közigazgatási fôiskolákon tanít. 1992-óta az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselôje, 199698 között a Ciorbea-kormány turisztikai minisztere.
Borbély Imre: vegyészmérnök 1948, Temesvár. 1974-ben végzett a Temesvári Mûszaki Egyetemen. 1977 és 1990 között tudományos kutatóként dolgozott. 1990-ben politikai pályára lép. Alapító tagja több civil kezdeményezésnek (Immanuel Kant Társaság, RománMagyar Baráti Társaság, Interconfessio Társaság). 1991-tôl 1993-ig az RMDSZ országos elnökségének tagja, 1992 és 1996 között Hargita megyei parlamenti képviselô. 1997-tôl az MVSZ Nemzetstratégiai Bizottságának koordinátora.
Csapó I. József: agrármérnök, szenátor 1938, Kézdivásárhely. 1961-ben mezôgazdasági mérnöki diplomát szerzett Kolozsváron. 1970-tôl a mezôgazdasági tudományok doktora. 1992 májusa óta a román parlament tagja, az RMDSZ Bihar megyei szenátora.
Fábián Ernô: kritikus, közíró 1934, Kovászna. 1956-ban szerzett történelemfilozófia szakos tanári diplomát a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. 1960 óta szülôvárosában tanít. Lapunk szerkesztôbizottságának tagja.
Harrach Gábor: egyetemi hallgató 1974, Budapest. A Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, a Pázmány Péter Tudományegyetem történelemszociológia szakán végzôs hallgató. Kisebbségpolitikai írásait több magyarországi lap közölte. Nemzetpolitikai stratégiai kérdésekkel foglalkozik, írásait több nyugati lap is átvette.
Horváth Andor: esszéíró, szerkesztô 1944, Kolozsvár. Tanulmányait 1966-ban végezte a kolozsvári BBTE franciamagyar szakán. Középiskolai tanár, 1970-tôl A Hét címû hetilap szerkesztôje, majd fôszerkesztô-helyettese. 1983 és 1990 között a Mûvelôdés szerkesztôje. 199092 a román mûvelôdési minisztérium miniszterhelyettese, majd államtitkára. 1992-tôl a BBTE Bölcsésztudományi Karának adjunktusa. 1995-tôl a Korunk fôszerkesztô-helyettese. Több esszékötet szerzôje. A Bolyai Társaság elnöke.
Kokes János: újságíró, szerkesztô 1952, Felsôkirályi, Szlovákia. A Bukaresti Egyetem Filozófia Karán szerzett diplomát 1977-ben, majd a Cseh Távirati Iroda (CTK) szerkesztôje. A CTK állandó külföldi tudósítójaként dolgozott Moszkvában (1980), Bukarestben (19811984, 19881992), Budapesten (19921994). 1995-tôl a Magyar Távirati Irodát tudósítja Prágából, s állandó munkatársa a Pozsonyban megjelenô Új Szó és Vasárnap címû lapoknak. 1999 januárjától a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége által évente ötször megjelenô Prágai Tükör címû folyóirat szerkesztôbizottságának elnöke. Rendszeresen foglalkozik a közép-kelet-európai nemzeti-nemzetiségi kapcsolatok múltjával és jelenével.
Kósa András László: szociológus 1977, Marosvásárhely. 1999-ben a kolozsvári BBTE szociológia szakán végzett. A Maros megyei MADISZ alelnöke és a Promoter Consult Center közvélemény- és piackutató cég munkatársa.
Kovács Péter: nemzetközi jogász 1959, Szeged. 1983-ban végzett a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán. 1983 ôszétôl a miskolci egyetemen kutatója és oktatója, 1990 és 1994 között a párizsi magyar nagykövetség diplomatája. Jelenleg tanszékvezetô-helyettes a Miskolci Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi Jogi Tanszékén.
Molnár Gusztáv: filozófus, politológus 1948, Szalárd (Bihar megye). A kolozsvári BBTE történelemfilozófia szakán szerez diplomát 1971-ben. 1987-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztôje. Kezdeményezôje a Limes Körnek, ezért a Securitate zaklatásainak van kitéve, 1989-ben távozni kényszerül Magyarországra. A rendszerváltás után a Teleki László Alapítvány Dunatáj Intézetének, majd az ebbôl alakuló Közép-európai Intézet geopolitikai kutatócsoportjának vezetôje. Több esszé- és tanulmánykötete jelent meg, rendszeresen közöl magyar és külföldi társadalomtudományi folyóiratokban. Az utóbbi idôben érdeklôdése a geopolitika, regionalizmus, föderalizmus, devolúcióelméletek felé irányul, ilyen témájú hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres elôadója.
Pataki Gábor Zsolt: fizikus, közgazdász, okl. külügyi szakértô 1967, Nagyvárad. Tanulmányait a kolozsvári BBTE-n, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a nizzai diplomataképzôben végezte. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Reform Tömörülés alapító tagja. Doktori disszertációját Párizsban védte (politikatudomány/geopolitika). Kutatóként a párizsi Geopolitikai Elemzô- és Kutatóintézetben dolgozott, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Leszerelési és Civil-Katonai Kapcsolatok Központjának igazgatója lett. A Nemzetvédelmi Egyetemen mûködô Geopolitikai munkacsoport vezetôje, illetve az Akadémiai Kisebbségkutató Mûhely "Határontúli magyar közösségek autonómiatervei az 1990-es években" c. kutatás vezetôje. Több kötet (biztonságpolitika, geopolitika, nemzeti kisebbségek) szerzôje és társszerkesztôje.
Salat Levente: közíró 1957, Csíkszereda. Egyetemi tanulmányait a Temesvári és Kolozsvári Mûszaki Egyetem számítástechnikai szakán végezte 1977 és 1982 között. 1990-ig végzett szakmájában mérnök Sepsiszentgyörgyön. 1990 és 1994 között a Korunk szerkesztôje. 1990 óta a Romániai Soros Alapítvány kolozsvári fiókjának ügyvezetô igazgatója. Több esszé- és társadalomtudományi kötet szerzôje.
Sorbán Angella: szociológus 1965, Lövéte. A kolozsvári BBTE Történelemfilozófia Karán végzett, a Balázs Ferenc Intézet erdélyi fômunkatársa.
Tóth Judit: jogász 1962, Budapest. Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte 1986-ban. A szegedi JATE docense és az MTA Politikai Tudományok Intézetének fômunkatársa. 1993-ban kandidátusi fokozatot szerez.
Varga Attila: jogász 1963, Szatmárnémeti. Jogi tanulmányait 1986-ban a kolozsvári BBTE Jogi Karán végezte. 1990-ig jogtanácsosként dolgozott, azóta az RMDSZ parlamenti frakciójának tagja. A képviselôházi frakció vezetôje. Lapunk szerkesztôbizottságának tagja.
Vincze Gábor: tudományos kutató 1962, Békés. 1991-ben végzett a szegedi JATE történelem szakán. Jelenleg a JATE Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyûjteményének szakreferense, a romániai magyar kisebbség 19451953 közötti periódusának kutatója. Lapunk külsô munkatársa.