Sorbán Angella

Emigrációs potenciál a határon túl élô
magyar közösségek körében (1997).
Elvándorlók, az elvándorlás gondolatával
foglakozók és szülôföldjükön maradók

A migrációs folyamatok aktualitása mára már nem annyira az elvándorlók és elvándorlás gondolatával foglalkozók megbecsülendô százalékos aránya miatt vetôdik fel, hanem sokkal inkább azon társadalmi, gazdasági, politikai és nem utolsósorban csoportlélektani problémák miatt, amelyek mind a célországokban, mind az elhagyott hazában az (e)migráció kísérôjelenségeiként jelentkeznek.

A migráció és az elvándorlás folyamatainak vizsgálata a határon túl élô magyar közösségek nézôpontjából fontos, ugyanakkor specifikus társadalmi/gazdasági kérdésköröket érint, olyanokat, mint például a családi/rokoni informális kapcsolatrendszerek feltérképezése Magyarország és a "határon túl maradt" részek között, a hazával, nemzeti identitással összefüggô, az értékrendhez kapcsolható kérdések, a migráció intenzitása az anyaország felé, az egyre inkább teret nyerô "kétlakiság" sajátosságai vagy a problematika gazdasági vetületei, amelyeket alapvetôen a célországok (jelentôs arányban Magyarország) és az utódállamok gazdasági fejlettsége között kialakult különbségek generálnak, annak mikrogazdasági és szociális következményeivel együtt.

Miután a vándorlás/elvándorlás folyamatos – idôközönként változó intenzitással megnyilvánuló – jelenség a Kárpát-medencében, a problematika amellett, hogy beilleszthetô a (nyugat felé tartó) gazdasági indíttatású vándorlások kontextusába, kétségkívül rendelkezik olyan sajátosságokkal, amelyek a magyar társadalomfejlôdés legújabb kori történéseiben gyökereznek.

A vándorlás/elvándorlás kérdéskörének kiemelt aktualitást ad jelenleg Magyarország küszöbön lévô csatlakozása az Európai Unióhoz, párhuzamosan a határon túli magyarok részérôl megfogalmazott igénnyel, miszerint kívánatos, hogy az anyaország uniós csatlakozásával a határon túli részek és az anyaország közötti kapcsolattartás ne szûküljön be sem az élô (informális) személyes kapcsolatok szintjén, sem a különféle intézményesített szinteken.

A határon túli magyar közösségek kisebbségi történetének fontos fejezetét képezik az elvándorlási hullámok. Az elmúlt nyolcvan esztendô emigrációs hullámainak elemzése azonban meghaladja a jelen tanulmány kereteit, csupán a legújabb kori vándorlás/elvándorlás¹ néhány szociológiai aspektusának feltérképezésére vállalkozhatunk.

Elemzésünk elsôsorban azokra a határon túli magyar közösségekre terjed ki, amelyek körében a közelmúlt évtizedeiben az elvándorlás jelentôs, az adott közösségek legtöbb rétegét érintô társadalmi folyamatként jelentkezett/jelentkezik, így Erdélyre, Kárpátaljára és a Vajdaságra.

"Elmozdult családok" és emigrációs potenciál
a határon túl élô magyar közösségek körében

Adatfelvételünk idôpontjában, 1997 júliusában, az említett három határon túli régióban átlagban közel minden harmadik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy van legalább egy olyan családtagja², aki az elmúlt egy-két évtizedben vándorolt ki véglegesen hazájából: Erdélyben ez az arány 35,0% (N=223), Kárpátalján 27,6% (N=93), Vajdaságban pedig 29,0% (N=146). Míg Erdélyben és Kárpátalján az esetek nagyobb részében egy, esetleg két "frissen" kivándorolt családtagról számoltak be a megkérdezettek, addig a Vajdaságban a többi régióhoz képest nagyobb arányt tesznek ki azok, akiknek a családjából három vagy annál több családtag is távozott véglegesen szülôföldjérôl az említett idôszakban.³ Felmérésünk során a "családok szempontjából" regisztrált elvándorlások évtizedek szerinti bontásban leképezik a vizsgált kárpát-medencei régiókban a statisztikákból is ismert migrációs hullámokat.⁴ Az alábbi ábra azon megkérdezettek számát mutatja, akiknek a családjából a szóban forgó idôszakban véglegesen elhagyta szülôföldjét legalább egy családtag, az évtizedek/évek szerinti bontásban.

1. ábra

Amennyiben a kilencvenes évek migrációs adatai összeadódnak, ez azt jelenti, hogy már 1997-ben – az általunk regisztrált adatok alapján – ennek az évtizednek a migrációs hulláma Erdélybôl meghaladja a nyolcvanas évek végére jellemzô tömeges elvándorlási hullámot, Kárpátaljáról pedig ez az arány megkétszerezôdik, a Vajdaságból pedig megötszörözôdik.

1. táblázat

Az elvándorolt családtagok melyik idôszakokban
hagyták el szülôföldjüket?

(esetszámok)

Az elvándorolt családtagok jelentôs arányban Magyarországra telepedtek át minden határon túli régióból, kevesebben Nyugat-Európába vagy a tengerentúlra. A választott célországok között azonban szignifikáns eltérések mutatkoznak regionális bontásban: míg a kárpátaljaiak célországa majdnem kizárólagosan az anyaország volt, addig a vajdaságiak inkább nyugatra távoztak magasabb arányban.

2. táblázat

Az elvándorolt családtagok melyik térségben telepedtek le?

(százalékban)

A határon túli magyar közösségeket jellemzô kibocsátó potenciál másik vonzata, a már elvándoroltak mellett, a vendégmunkához kapcsolható, és azoknak a körére vonatkozik, akik (még) nem telepedtek ki, nem vándoroltak el véglegesen hazájukból, hanem idôszakosan járnak át munkát vállalni, túlnyomó többségükben az anyaországba.

Azon megkérdezettek aránya, akiknek van Magyarországon dolgozó vendégmunkás a családjukban⁵, Erdélyben 21,2%-ot, Kárpátalján 23,6%-ot, Vajdaságban pedig 7,5%-ot tesz ki. (Ugyanakkor az erdélyi megkérdezettek 7,7%-a, a kárpátaljaiaknak pedig 6,9%-a maga is kisebb-nagyobb rendszerességgel átjár munkát vállalni Magyarországra.) Amennyiben azonban a már véglegesen elvándorolt és az idôszakosan vendégmunkára (jelen esetben) Magyarországra átjáró családtagok számát összevonjuk, azt mondhatjuk, hogy az átfedéseket is figyelembe véve (tehát van elvándorolt családtag és vendégmunkás is a megkérdezett családjában, esetleg maga a megkérdezett magyarországi vendégmunkás), az érintett három kárpát-medencei régióban majdnem minden második megkérdezett (átlagosan 46,2%) családja "elmozdult hazájából" a közelmúlt évtizedeiben, azaz egy vagy több családtag véglegesen vagy idôszakosan elhagyta/elhagyja szülôföldjét.

A megkérdezettekre vonatkozóan felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy 1997-ben, a tárgyalt határon túli régióban – az átlagot tekintve – a megkérdezettek egyharmada potenciális elvándorlónak tekinthetô (2. ábra).

2. ábra

© Balázs Ferenc Intézet

Bár azon megkérdezettek aránya, akik már döntöttek az elvándorlás mellett, viszonylag alacsony (Kárpátalján 4,2%, Vajdaságban 2,1%, Erdélyben 1,2%), nem így azoké, akiket az elvándorlás lehetôsége foglalkoztat. Ez utóbbiak csoportját illetôen arányuk Kárpátalján a legmagasabb (39,1%), ám nem sokkal marad el ettôl a Vajdaságban (32,4%) vagy Erdélyben tapasztalt (25,9%) emigrációs potenciál sem.

Megemlítjük ugyanakkor, hogy bár a Felvidékre a közelmúlt évtizedeiben nem volt jellemzô a többi vizsgált régióhoz hasonló elvándorlási hullám, adatfelvételünk idôpontjában ebben a régióban is regisztráltunk relatíve jelentôsnek mondható elvándorlási hajlandóságot: azon felvidékiek aránya, akiket valamilyen szinten foglalkoztat az elvándorlás gondolata, a megkérdezettek közel egynegyedét (23,7%) teszi ki. A felvidéki emigrációs potenciál sajátosságaira a továbbiakban még visszatérünk, ám itt megjegyezzük, hogy a Felvidéken mért elvándorlási hajlandóság jelentôs mértékben összefügg a Meciar-korszak kisebbségellenes politikájával.

Az alábbi ábrán szemléltetett elvándorlási hajlandósággal kapcsolatban megkülönböztetett figyelmet érdemel, hogy a szülôföldjérôl elmozdult család a leginkább érintett régiókban – Erdélyben, Kárpátalján és a Vajdaságban – az elvándorlási potenciált nagymértékben befolyásoló tényezôként jelentkezik. Adataink azt mutatják, hogy mind az elvándorlók, mind az elvándorlás gondolatával foglalkozók lényegesen magasabb arányt képviselnek azok körében, akiknek van a közelmúltban elvándorolt családtagjuk, mint azoknál, akiknek nincs ilyen személy a családjukban. Az alábbi táblázat az említett két csoport közötti eltéréseket mutatja régiók szerinti bontásban.

3. táblázat

Az elvándorlási hajlandóság aszerint, hogy van-e a megkérdezett
családjában a közelmúltban elvándorolt családtag

(százalékban)

1. Azok csoportja, akiknek nincs olyan családtagjuk, aki a közelmúltban hagyta el
véglegesen szülôföldjét.

2. Azok csoportja, akiknek van ilyen személy a családjukban.

A táblázat adatai jelentôs eltéréseket mutatnak a két csoport között minden régióban, ám kiemelésre érdemes a kárpátaljaiakra vonatkozó adatsor: azok körében, akiknek van kivándorolt családtagjuk, tízszer akkora arányban döntöttek már az elvándorlás mellett, mint a másik csoport tagjai, ugyanakkor minden második elvándorolt családtaggal rendelkezô kárpátaljai megkérdezettet valamilyen szinten foglalkoztat az elvándorlás gondolata.

Hasonló tendencia mutatható ki a vendégmunkás családtagokkal rendelkezôk körében is – bár a vendégmunka egyéb szociológiai aspektusok mentén is hat az elvándorlás folyamatára⁶ –, különös tekintettel azokra, akik maguk a vendégmunkások.

A megkérdezett vendégmunkások több mint fele Kárpátalján és Erdélyben vagy már az elvándorlás mellett döntött, vagy foglalkozik az áttelepülés gondolatával (Erdély: 58,7%, Kárpátalja: 54,2%). A vendégmunkások átlagosnál magasabb elvándorlási potenciálja arra hívja fel a figyelmet, hogy az a kilencvenes évek elejére jellemzô vendégmunkás-magatartás, miszerint a vendégmunkát vállalók a külföldön megszerzett pénzzel szülôföldjükön próbáltak magasabb életszínvonalra kerülni, esetleg ott vállalkozni, az évtized végére, úgy tûnik, veszített vonzásából és ma már a vendégmunkások nagyobb része számára az áttelepülés nagyobb biztonságot nyújtó alternatívaként jelentkezik.

A fentebb bemutatott adatok alapján azt mondhatjuk, hogy a határon túli magyar közösségek elvándorlási potenciálja nagymértékben összefügg a már létezô, külföldre átterjedt családi/rokoni (és egyéb informális) kapcsolatokkal, és az elvándorlás meghatározó mértékben ezeken a szálakon hoz létre tömegmagatartást, akár családegyesítés címén, de alapvetôen a jobb megélhetés ígéretével.

Emigrációs potenciál a különbözô társadalmi rétegek körében

Az elvándorlási hajlandóságot illetôen adataink szignifikáns különbségeket mutatnak a különbözô határon túli régiókban, ezen régiók belsô társadalmi rétegzettsége, valamint sajátos belsô differenciáltsága mentén. Mindazonáltal minden vizsgált régióban a kérdéshez való viszonyulás ugyanazon jellemzôk mentén különül el: az elvándorlás mellett meghozott döntés csakúgy, mint az elvándorlás lehetôségének latolgatása, minden vizsgált régióban kiemelten jellemzi a 35 év alatti korosztályt, arányosan növekszik a tömbtôl a szórványok felé (tehát hangsúlyosabban jelentkezik a magyarok által szórványosan lakott vagy szórványosodó térségekben, mint a tömbben), ugyanakkor növekvô tendenciát mutat a települések nagyságrendjével is.⁷

E tekintetben legelôször is a legfiatalabb korcsoportot jellemzô emigrációs potenciál érdemel figyelmet. Adataink azt mutatják, hogy azoknak a 35 év alatti fiataloknak az aránya, akik már eldöntötték, hogy elhagyják hazájukat, mindhárom régióban jóval meghaladja az átlagot: Erdélyben 3,8%, Vajdaságban 2,6%, Kárpátalján pedig 4,9%. Figyelemre méltóak a felvidéki adatok is. Mint már említettük, adatfelvételünk idôpontjában ebben a régióban is kimutatható volt egy relatíve jelentôs elvándorlási potenciál, ami inkább generációs jellegû, azaz kiemelten a 35 év alatti korcsoportot jellemzi (a megkérdezett fiatalok 2,4%-a már eldöntötte, hogy elhagyja hazáját, 41,0%-uk esetében felmerült az elvándorlás gondolata, vagy elmenne, ha volna rá lehetôsége). A felvázolt adatok alapján azt mondhatjuk tehát, hogy az átlagokat tekintve, közel minden második határon túli magyar fiatal (35 év alatti megkérdezett) potenciális elvándorlónak tekinthetô. A 3. ábra a szülôföldjükön maradni szándékozó határon túli fiatalok arányát mutatja a regionális átlagokhoz viszonyítva, azokét tehát, akikben nem merült fel az elvándorlás gondolata.

Érdemes nagyító alá venni az elvándorlási potenciált iskolai végzettség szerint is. Közös jellemzô ebben a vonatkozásban, hogy mindegyik régióban a legmagasabb emigrációs potenciál a középfokú iskolai végzettséggel rendelkezôk körét (az érettségizetteket) jellemzi, bár ettôl nem sokkal marad el a felsôfokú iskolai végzettségûek csoportja sem: Kárpátalján az érettségivel rendelkezôk 44,3%-át, Erdélyben 35,0%-át, Vajdaságban 34,7%-át, a Felvidéken pedig 25,1%-át foglalkoztatja az elvándorlás gondolata, vagy elmenne, ha volna rá lehetôsége, ugyanakkor – Erdélyben és Kárpátalján – körükben a legmagasabb azok aránya is, akik az elvándorlás melletti döntést már meghozták (Kárpátalján 6,5%, Erdélyben 4,9%). A felsôfokú iskolai végzettségûeket illetôen, ennél némileg alacsonyabb az elvándorlás gondolatával foglalkozók aránya, de így is mindegyik régióban átlag fölötti elvándorlási hajlandóságot mutat az értelmiségiek rétege is: Kárpátalján és a Vajdaságban minden második felsôfokú iskolai végzettséggel rendelkezô megkérdezett (53,0%, 51,2%), Erdélyben mintegy 40,0%-uk, Felvidéken pedig több mint egyharmaduk (37,9%) nyilatkozott úgy, hogy felmerült az elvándorlás gondolata vagy elhagyná szülôföldjét, ha volna rá lehetôsége.

3. ábra

Figyelmet érdemelnek ugyanakkor a fiatal diplomásokra vonatkozó adataink is, különös tekintettel Erdélyre. Felmérésünk eredményei megerôsítik a határon túli magyar közéletben gyakran megfogalmazott aggodalmat, miszerint a fiatal értelmiségiek elvándorlása fokozott méreteket öltött a kilencvenes évek második felére. Adataink azt mutatják, hogy a 35 év alatti felsôfokú iskolai végzettségû erdélyi megkérdezettek közel kétharmada elhagyná hazáját, ha volna rá lehetôsége, vagy foglalkozik az elvándorlás gondolatával.

Szükséges szólnunk végezetül egy másik erdélyi sajátosságról is, ami az elvándorlási hajlandóság erdélyi régiók szerinti eltéréseire vonatkozik (4. táblázat). Felmérésünk eredményei szerint – ami némileg ellentmond a közvélekedésnek – szignifikánsan magasabb emigrációs potenciál jellemzi a közép-erdélyi régiót (Kolozs, Maros megyék), mint a Székelyföldet. Ez az eredmény egybehangzik az 1994-es, valamint 1995-ös felmérésünk vonatkozó eredményeivel,⁸ miszerint mindkét adatfelvételi idôpontban átlag fölötti elvándorlási hajlandóságot regisztráltunk Kolozs és Maros megyékben s ez a jelen adataink szerint továbbra is szinten marad.

Említésre érdemes továbbá a Dél-Erdélyre és a Bánátra jellemzô elvándorlási hajlandóság is. Jelen adataink szerint, hasonlóan 1994-es és 1995-ös felmérésünk eredményeihez, ebben a régióban a többi erdélyi régióhoz képest az átlagosnál magasabb azok aránya, akik már eldöntötték, hogy elhagyják hazájukat.⁹

4. táblázat

Az elvándorlási hajlandóság erdélyi régiók szerint

(százalékban)

Megjegyezzük ugyanakkor, hogy 1994-es Erdélyre vonatkozó felmérésünk szerint az átlagosnál jelentôsebb mértékû emigrációs potenciállal volt jellemezhetô az idôsebb korosztály (51–60 év közöttiek),¹⁰ akik akkor már elvándorolt gyermekeiket szerették volna követni nyugdíjazásuk után. Bár jelen felmérésünk szerint a legidôsebb korosztály elvándorlása családegyesítés címén tovább tart Erdélybôl, és a többi vizsgált régióban is viszonylag jelentôs mértékûnek mondható, mindazonáltal adataink alapján az becsülhetô elôre, hogy a legújabb elvándorlási hullám a legfiatalabbak hulláma lesz. Újólag hangsúlyozzuk e tekintetben, hogy a legfiatalabbakat illetôen is kiemelten magas elvándorlási hajlandósággal jellemezhetôek a (fiatal) diplomások, a szülôföldjükön stabil munkahellyel nem rendelkezô, 35 év alatti középfokú iskolai végzettségûek, valamint a (fiatal) vendégmunkások.

Az elvándorlás okai

Bár mint az elôzôek során felvázoltuk, a határon túli régiókból való elvándorlás a már meglévô családi/rokoni szálakon terebélyesedik, mégis a megkérdezettek viszonylag csekély arányban jelölték meg a családegyesítést elvándorlási okként (átlagosan 10%), és még kevesebb azok aránya, akik a "hátrányos kisebbségi helyzet" miatt távoznának hazájukból. Az elvándorlók és a elvándorlás gondolatával foglalkozók túlnyomó többsége (az átlagot tekintve kb. háromnegyede) a jobb megélhetés miatt hagyná el szülôföldjét (4. ábra). E tekintetben némileg kivételt képeznek a felvidékiek: azok körébôl, akik valamilyen szinten foglalkoznak az elvándorlás gondolatával, közel egyharmaduk (32,4%) a "hátrányos kisebbségi helyzetet" jelölte meg elvándorlási okként és csupán minden második távozna hazájából a jobb megélhetés lehetôségét látva ebben.

A gazdasági motivációjú elvándorlás a legmagasabb emigrációs potenciált jelentô 35 év alattiakat jellemzi az átlagot meghaladó arányban: Erdélyben az elvándorlás gondolatával foglalkozó fiatalok 83,0%-a, Kárpátalján 71,2%-uk, Vajdaságban 72,0%-uk, Felvidéken pedig 56,2%-uk gazdasági okok miatt hagyná el szülôföldjét. A gazdasági okok ugyanakkor a regionális átlagot meghaladó arányban szerepelnek Kárpátalján az elvándorlás gondolatával foglalkozó értelmiségiek körében is (77,8%), ami kárpátaljai sajátosságnak mondható, hiszen a többi régióban az értelmiségiek által megjelölt, a kivándorlás irányába ható okok differenciáltabbak: jelentôs arányban szerepel a jobb megélhetés mellett a hátrányos kisebbségi helyzet csakúgy, mint a családegyesítés vagy egyéb személyes okok.

A családegyesítést mint elvándorlási okot – már utaltunk rá – fôleg a legidôsebb korosztály tagjai (55 év felett) jelölték meg: Erdélyben az elvándorlás gondolatával foglalkozó idôsek 26,9%-a, Kárpátalján 31,7%-a, a Vajdaságban 24,8%-a, a Felvidéken pedig 18,8%-a már kivándorolt gyermekeihez költözne át, ha elhagyná hazáját.

A hátrányos kisebbségi helyzetet elvándorlási okként ugyancsak a legidôsebb korosztály tagjai (mindegyik régióban a megkérdezett idôsek közel fele), valamint a felsôfokú iskolai végzettséggel rendelkezôk említették az átlagosnál magasabb arányban: Erdélyben 19,4%-uk, Vajdaságban 20,5%-uk, Felvidéken pedig minden második, az elvándorlás gondolatával foglalkozó értelmiségi ezt a tényezôt jelölte meg olyan okként, amiért elhagyná hazáját.

4. ábra

A bemutatott adatok által körvonalazott, alapvetôen gazdasági motivációjú elvándorlás a határon túli magyar közösségek körébôl értelemszerûen az utódállamok és a választott célországok között meglévô gazdasági különbségekbôl adódik. Érdemes tehát részletesebben bemutatni felmérésünk vonatkozó adatait és nagyító alá venni: milyen gazdasági alaphelyzetekbôl tûnik az elvándorlás vonzó alternatívának, akár "jobb megélhetésnek" a különbözô határon túli régiókban?

A megkérdezett kárpátaljaiak és vajdaságiak túlnyomó többsége anyagi helyzetének lényeges romlásáról számolt be az adatfelvételt megelôzô 2–3 esztendôt illetôen. Az említett két régióban érzékelt nagyarányú gazdasági romlástól némileg eltérô a felvidékiek, valamint az erdélyiek által rajzolt helyzetkép: míg a felvidékiek nagyobb része úgy nyilatkozott, hogy gazdasági helyzete nem változott a megjelölt idôszakban, esetleg némileg romlott, az erdélyiek körében regisztrált adatok megosztottabb képet mutatnak: bár minden második erdélyi megkérdezett gazdasági helyzetének romlásáról számolt be, több mint egynegyedük (28,9%) némi javulást is érzékelt a szóban forgó idôszakban.

A gazdasági helyzet romlásában – adataink alapján – régiónként eltérô mértékben érintettek a különbözô társadalmi rétegek. Erdélyben és Kárpátalján az átlagosnál magasabb arányban számoltak be anyagi helyzetük drasztikus romlásáról a legidôsebb korosztály tagjai (sokat romlott: Erdély 19,6%, Kárpátalja 59,0%), az értelmiségiek (sokat romlott: Erdély 18,7%, Kárpátalja 61,0%), valamint a városokban élôk (sokat romlott: Erdély 22,6%, Kárpátalja 55,5%). Ettôl eltérô gazdasági helyzetre utalnak a felvidéki adatok, miszerint Felvidéken a gazdasági helyzet romlása szignifikáns összefüggést mutat az iskolai végzettséggel, tehát az anyagi helyzet romlása leginkább az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezôket érinti, a "javulás" pedig arányosan nô az iskolai végzettséggel (Felvidéken az általános iskolát végzett megkérdezettek 33,0%-a jelentôs romlást érzékelt, a felsôfokú iskolai végzettségûek körében ugyanakkor ez az arány mintegy 14,6%).

Vajdaságban felmérésünk eredményei a családok anyagi helyzetét illetôen sem iskolai végzettség, sem életkor, de településtípus szerint sem mutatnak szignifikáns eltéréseket. Ebben a régióban, mint adataink is megerôsítik, mindegyik társadalmi réteget gazdasági szempontból egyformán érintette/érinti a háborús helyzet.

5. ábra

Az adatfelvétel idôpontjában az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági megkérdezettek több mint a fele úgy jellemezte anyagi helyzetét, hogy "fizetéstôl fizetésig él", ugyanakkor körülbelül egyharmaduk arról számolt be, hogy "tartalékait éli fel" vagy "eladósodás fenyegeti".

Némi takarékosságra elsôsorban a felvidékiek, valamint az erdélyi megkérdezettek egy részének nyílik lehetôsége, a viszonylag nagyobb értékû/összegû takarékosság pedig a megkérdezett határon túli magyarok elenyészô arányát jellemzi.

Minden régióban a "fizetéstôl fizetésig" (nyugdíjig) anyagi helyzet inkább a legidôsebb korosztályt jellemzi, míg a lecsúszás, "az eladósodás veszélye", "a tartalékok felélése" a fiatalabb korcsoportok körében gyakoribb. A szinttartás és a "némi takarékosság" lehetôsége már megosztottabb képet és jelentôs eltéréseket mutat a különbözô határon túli régiókban a különbözô társadalmi rétegek körében.¹¹

6. ábra

Az anyagi helyzet jövôbeni alakulását illetôen a leginkább bizakodóknak az erdélyi megkérdezettek bizonyultak (ami nyilvánvalóan összefügg azzal az általánosan optimista légkörrel, amely az adatfelvétel idôpontjában, fél évvel a választások után, tapasztalható volt Romániában), míg a másik három régióban nagyobb arányt tesznek ki azok, akik bizonytalanok helyzetük alakulását illetôen vagy inkább további romlásra számítanak.

Ha az adatfelvételi idôszakra jellemzônek ítélt anyagi helyzet, ennek várható alakulása, valamint az elvándorlási hajlandóság összefüggéseit vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy bár a romló anyagi helyzet az esetek többségében valóban az elvándorlás irányába befolyásolja a döntéseket, mégis nem önmagában a helyzet romlása, hanem alapvetôen a szinttartás igénye, a lecsúszástól való félelem, valamint a jövôben való bizakodás hiánya mutat összefüggést az elvándorlási hajlandósággal. Erre utalnak azok az adatok, miszerint minden vizsgált régióban azok a csoportok jellemezhetôek a legalacsonyabb elvándorlási hajlandósággal, akik "fizetéstôl fizetésig élnek", akiknek "nem változott" anyagi helyzetük, ugyanakkor úgy ítélik meg, hogy "meg tudják tartani munkahelyüket és a az adott szintet" (esetleg némi javulásra számítanak) az elkövetkezendô idôszakban, míg azok – régiónként eltérô mértékben ugyan –, akik tartanak a lecsúszástól, a tartalékok felélésétôl vagy az eladósodástól, ugyanakkor helyzetük további rosszabbodására számítanak, az átlagosnál jóval magasabb emigrációs potenciállal jellemezhetôk.

Kimutatható azonban mindegyik régióban egy másik, az átlagosnál jelentôsebb mértékû elvándorlási hajlandósággal jellemezhetô csoport, azoké, akik jelentôs javulást könyvelhettek el az adatfelvételt megelôzô idôszakban és nagyon bizakodóak anyagi helyzetük jövôbeni alakulását illetôen is. Az alábbi két ábrán az elvándorlás gondolatával foglalkozók¹² arányának a regionális átlagoktól való eltéréseit mutatjuk be, aszerint, hogy milyennek ítélik jelenlegi anyagi helyzetüket a megkérdezettek (7. ábra) és mennyire bíznak ennek kedvezô irányú változásában a közeljövôben (8. ábra).

7. ábra

© Balázs Ferenc Intézet

8. ábra

Ha tehát mindegyik régióban azok arányát vesszük alapul, akik valamilyen szinten foglalkoznak az elvándorlás gondolatával, akkor azt látjuk, hogy alapvetôen két csoport jellemezhetô az átlagosnál magasabb elvándorlási hajlandósággal: egyrészt, akik úgy ítélik meg, hogy a lecsúszás veszélye fenyegeti, másrészt pedig, akiknek az elmúlt idôszakban jelentôsen javult anyagi helyzetük és az elvándorlás az életszínvonal további, minôségi javulásának ígéretét vetíti elôre.

Érdekes megvizsgálni a tárgyalt összefüggésben azok viszonyulását az elvándorlás kérdésköréhez, akik egyéni vagy családi vállalkozásba kezdtek az elmúlt években, hiszen ez a réteg a rendszerváltó évtized leginkább rugalmas és leginkább alkalmazkodóképes csoportjának tekinthetô minden kelet-európai térségben. Bár az egyéni vagy családi vállalkozás a vizsgált határon túli magyar közösségek viszonylag szûk csoportját jellemzi – Erdélyben a mintába bekerült vállalkozók aránya 13,5% (N=86), Felvidéken 14,2% (N=84), Vajdaságban 8,3% (N=42), Kárpátalján 4,4% (N=15) –, felmérésünk eredményei szerint az említett réteg Erdélyben és Felvidéken a regionális átlagokat meghaladó elvándorlási hajlandósággal jellemezhetô (Erdélyben 36,3%-uk, Felvidéken 35,2%-uk esetében felmerült az elvándorlás gondolata, Kárpátalján pedig a mintába bekerült 15 vállalkozó közül 10 nyilatkozott úgy, hogy felmerült benne az a gondolat, hogy elhagyja szülôföldjét). A vállalkozóknak az átlagosnál magasabb elvándorlási potenciálja értelemszerûen az utódállamokra az adatfelvétel idôpontjában jellemzô politikai és gazdasági bizonytalansággal függ össze.

A fentebb elmondottakból tehát az következik, hogy a vizsgált határon túli régiókban alapvetôen az anyagi szint megtartásának, illetve a szint emelésének motivációja hat leginkább az elvándorlás irányába. Ez értelemszerûen azt is jelenti hogy az elvándorlás lényegesen visszafogja a középosztály kialakulását/megerôsödését a szülôföldön, hiszen ez a polgárosodás ígéretét hordozó réteg jelezhetô a legmagasabb emigrációs potenciállal mindegyik vizsgált régióban.

Figyelemre méltó adalékkal szolgál a felvázolt, meghatározó mértékben gazdasági motivációjú elvándorláshoz, a jobb megélhetés ígéretéhez, az elvándorlók és az elvándorlás gondolatával foglalkozók által "választott" célországok szórása.

Mint a 9. ábra szemlélteti, Kárpátaljáról az elvándorlás gondolatával foglalkozók túlnyomó többségben Magyarországon telepednének le, a vajdaságiak nézôpontjából pedig sokkal vonzóbb alternatívaként jelenik meg valamelyik nyugat-európai ország vagy Amerika, az erdélyiek és a felvidékiek által említett célországok körülbelül azonos arányban vonatkoznak Nyugatra és az anyaországra. Magyarország mint választott célország elsôsorban azoknak vonzó, akik családegyesítés címén vándorolnának ki (a legidôsebb korosztálynak), vagy van már Magyarországon munkahelyük, vagy ott tanulnak. Ez a választás a regionális átlagnál magasabb arányban jellemzi ugyanakkor a kárpátaljai értelmiséget (90,0%), valamint az erdélyieket illetôen a határ menti térségben lakó megkérdezetteket (Partium és Máramaros 50,0%).

9. ábra

A nyugati országok mint célországok minden régióban a legfiatalabbak körében bizonyultak a gyakoribb választásnak.

6. táblázat

Az elvándorlás gondolatával foglalkozó fiatalok (35 év alatt)
által megjelölt célországok a regionális átlagokhoz képest

(százalékban)

Az elôbbiek során felvázolt elvándorlási hajlandóság sajátosságait illetôen adataink egyfelôl a nyugat-európai (és az ehhez közeledô anyaországi) gazdasági életszínvonal vonzását, másfelôl az elmozdult család húzóerejét világítják meg, és ezek együttes hatását körvonalazzák a határon túli magyar közösségekre.

Az elvándorlás kérdésköre azonban árnyaltabb képet nyer, amennyiben az elmenô vagy a menni vágyó ember értékválasztásait is figyelembe vesszük.

Elvándorlók, az elvándorlás gondolatával foglalkozók
és szülôföldjükön maradók

A következôkben azt vizsgáljuk: milyen általános és nemzeti értékrenddel jellemezhetôek a tárgyalt csoportok: az elvándorlók, az elvándorlás gondolatával foglalkozók, valamint azok, akik szülôföldjükön szándékoznak maradni? Valóban különbözô életszervezési értékorientációk, eltérô közösségi/nemzeti identitástípusok jellemzôek-e azokra, akik elmennek, akik elmennének, és azokra, akiket nem foglalkoztat az elvándorlás gondolata?

Amennyiben az elvándorlási hajlandóság és az említett értékorientációk¹³ közötti összefüggéseket vizsgáljuk, adataink olyan közelképeket mutatnak a határon túli magyar közösségekrôl, amelyek bár néhány ponton konvergálnak, mégis alapvetôen a szóban forgó közösségek egymástól való különbözôségeit világítják meg, azokat, amelyek az általuk megjárt társadalomfejlôdési utakból táplálkoznak, különös tekintettel a modernizációban való érintettségükre, valamint a többség-kisebbség között kialakult együttélési módozatokra.

Erdélyben elsôsorban az elvándorlási hajlandóság és az általános életszervezési értékorientációk közötti összefüggések érdemelnek figyelmet. Felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy elvándorlási hajlandóssággal elsôsorban a pragmatikus értékrenddel rendelkezôk csoportja (fontos a siker, az érvényesülés, a szabadság, a megbecsülés, valamint az, hogy az ember elérje azokat a célokat, amelyeket maga elé tûzött) jellemezhetô, ellentétben a közösségi-toleráns (közösségi problémák felvállalása, másokon való segítés mint prioritások), valamint a keresztény-konzervatív értékrendûek csoportjával (fontos a vallás, a család, a munka, az erkölcsi szabályok tiszteletben tartása), akik viszont inkább a szülôföldjükön maradóknak mutatkoztak.

Nemzeti identitás szempontjából pedig elvándorlási hajlandósággal azok csoportja jellemezhetô kiemelten, akik kisebbségi helyzetüket Romániában hátrányként élik meg. A 7. táblázatban az említett értékrendtípusok faktor-score átlagait mutatjuk be azok csoportjára vonatkozóan, akiket foglalkoztat az elvándorlás gondolata.

A táblázatban bemutatott adatok alapján tehát elmondható, hogy Erdélyben a szülôföldön való maradás, valamint az elvándorlási hajlandóság alapvetôen az általános életszervezési értékek mentén különül el: emigrációs potenciállal elsôsorban a rendszerváltás hozta változásokra/kihívásokra receptív, alkalmazkodóképes és válaszolni tudó réteg jellemezhetô. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy – mint a táblázat is szemlélteti – az elvándorlási hajlandóság Erdélyben nem úgy függ össze a nemzeti identitással, ahogyan az közvélekedés szerint várható lenne, miszerint a szilárd nemzetiek az otthonmaradók, a passzív megtagadók, akiknek nem fontos a magyarságuk (és a szülôföldjük), azok az elmenôk, hanem abban az értelmezési keretben bír relevanciával, hogy a Romániában hátrányként megélt kisebbségi helyzet valóban az elvándorlás irányába befolyásolja az egyén jövôre szóló döntéseit.

7. táblázat

A különbözô értékrendtípusok faktor-score
átlagai az elvándorlási hajlandóság függvényében

ERDÉLY (N=169)

Merôben más helyzetet mutatnak a Vajdaságra vonatkozó eredményeink. Az elvándorlás a Vajdaságból 1997 júliusában elsôsorban a háborús helyzettel, az abból adódó gazdasági problémákkal függ össze. Kiemelésre érdemes azonban, hogy azok az értékválasztások, amelyek erdélyi nézôpontból az elvándorlás hajtóerejeként jelennek meg és bizonyos mértékig a szóban forgó jelenség motorjának is tekinthetôk (siker, pénz, szabadság, elérni a célokat), Vajdaságban nem mutatnak szignifikáns kapcsolatot az elvándorlási hajlandósággal. A szülôföldön való maradás szándéka pedig két, egymástól lényegesen eltérô (általános életszervezési) értékrendet valló csoport körében mondható nagyon jellemzônek: azon csoport tagjai körében, akik a helyi közösségekben egyfajta toleráns értékrendet képviselnek (fontos számukra a többi emberrel való jó viszony, fontos tiszteletben tartani a mások véleményét, a megbecsülés, a mértékletesség), valamint azok szûkebb csoportjában, akik konzervatív-nemzeti értékrenddel jellemezhetôk (fontos számukra a munka, a család és magyarságuk). A szülôföldön való maradás szándéka másrészrôl azokat a megkérdezetteket jellemzi leginkább, akik semleges/passzív megtagadó nemzeti identitásúak csoportjához sorolhatók (szerintük a Vajdaságban magyarnak lenni nem jelent semmi különöset, olyan, mint más nemzetiségûnek lenni).

A Vajdaságban tehát az általános életszervezési értékek függvényében az elvándorlási hajlandóság egyetlen csoport körében mondható az átlagosnál magasabbnak: azok körében, akik közösségcentrikus értékrenddel jellemezhetôk (fontos számukra, hogy foglalkozzanak a közösség problémáival is, olyan kérdésekkel, amelyek nem egyéniek, nem érintik ôket közvetlenül). Ez az jelenség valószínûleg a háborús helyzet miatt megbomlott közösségi kapcsolatokkal függ össze.

8. táblázat

A különbözô értékrendtípusok faktor-score átlagai
az elvándorlási hajlandóság függvényében

VAJDASÁG (N=169)

Megint más közelképet mutatnak a különbözô értékrendtípusok és az elvándorlási hajlandóság összefüggései a felvidéki megkérdezettekre vonatkozóan. Felvidéken – valószínûleg az adatfelvételi idôszak kisebbségellenes politikája miatt is (Meciar-korszak) – nagyon erôsen elkülönülnek a különbözô értékrenddel jellemezhetô csoportok az elvándorlás kérdéséhez való viszonyulás mentén. Az átlagot lényegesen meghaladó elvándorlási hajlandósággal jellemezhetô a pragmatikus értékrenddel rendelkezôk csoportja (fontos az érvényesülés, a szabadság és a siker), valamint a defenzív-nemzetiek csoportja (magyarnak lenni Szlovákiában inkább hátrányt jelent). Ugyanakkor a keresztény és konzervatív értékeket vallók, csakúgy, mint a szilárd nemzeti identitással jellemezhetôk csoportja, az adatfelvétel idôpontjában az átlagosnál jóval alacsonyabb elvándorlási potenciállal voltak jellemezhetôk.

Felvidéken tehát a különféle értékrendtípusok szerint kiemelten két csoport jellemezhetô elvándorlási hajlandósággal: azok csoportja, akik a mindennapi életszervezésben fontosnak tartják a "nyugati" értékeket (érvényesülés, szabadság, siker), valamint azok, akik hátrányként élik meg kisebbségi létüket Szlovákiában.

Megjegyezzük, hogy elôbbi értékrend csakúgy, mint az elvándorlási hajlandóság – mint az elôzô fejezetben utaltunk rá – Felvidéken elsôsorban generációs meghatározottságú (alapvetôen a legfiatalabb korosztályt, a 35 év alattiakat jellemzi).

9. táblázat

A különbözô értékrendtípusok faktor-score átlagai
az elvándorlási hajlandóság függvényében

FELVIDÉK (N=154)

Az erdélyihez némileg hasonló helyzetet mutatnak a kárpátaljai adatok.

Kárpátalján is az elvándorlási hajlandóság azoknak a csoportoknak a körében mutatható ki elsôsorban, amelyek értékrendjében prioritása van a munkának, a sikernek, az érvényesülésnek, valamint a célok elérésének, politikai szempontból pedig a demokratikus értékeknek (türelem, nyitottság, egyenjogúság, szólásszabadság). Nemzeti identitás tekintetében mind a szilárd nemzetiek, mind a passzív megtagadók csoportját inkább a szülôföldön való maradás szándéka jellemzi, szemben a defenzív nemzetiekkel (hátrányként megélt kisebbségi lét), akik Kárpátalján is, az erdélyiekhez és a felvidékiekhez hasonlóan, az átlagosnál némileg magasabb elvándorlási hajlandósággal jellemezhetôk.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az említett, átlagosnál magasabb elvándorlási hajlandósággal jellemezhetô csoportok Kárpátalján nem különülnek el olyan markánsan a különféle értékdimenziók mentén a szülôföldjükön maradni szándékozók csoportjától, mint a többi vizsgált régióban. Ez arra utal, hogy Kárpátalján alapvetôen a gazdasági és szociális helyzet rendkívüli romlása hat az elvándorlás irányába és ez a választás leggyakrabban független a szülôföldhöz való kötôdéstôl vagy a különféle életszervezési értékeknek tulajdonított prioritásoktól.

10. táblázat

A különbözô értékrendtípusok faktor-score átlagai
az elvándorlási hajlandóság függvényében

KÁRPÁTALJA (N=141)

A fentebb bemutatott – az elvándorlási hajlandóság és a különbözô értékrendtípusok közötti – összefüggések összefoglalásaképpen elmondhatjuk, hogy minden vizsgált régióban közös tendenciaként értékelhetô azon csoportok átlagosnál magasabb elvándorlási hajlandósága, amelyek hátrányként élik meg kisebbségi helyzetüket az utódállamokban. Itt szükséges visszautalnunk arra az eredményünkre, miszerint ez a (defenzív) nemzeti identitástípus mind a négy határon túli régióban elsôsorban a szórványokban élô vagy erôteljesen szórványosodó térségekben élô megkérdezetteket jellemzi. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szórványrégiókban élô magyar közösségeknek az asszimiláció kihívásai mellett az elvándorlás fokozott mértékével is számolniuk kell.

Végezetül szükséges szólnunk egy másik tényezôrôl, amely a vizsgált határon túli régiókban összefüggést mutat az elvándorlási hajlandósággal: Magyarország küszöbön lévô csatlakozása az Európai Unióhoz. Felmérésünk eredményei szerint a vizsgált határon túl élô magyar közösségek körében megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy hogyan ítélik meg az érintettek közösségük jövôjét Magyarország EU-csatlakozása után. Adataink azt mutatják, hogy mind a négy régióban többségük¹⁴ bizakodóan vélekedik errôl a közeljövôben bekövetkezô helyzetrôl és úgy gondolja, hogy az anyaország csatlakozása révén a határon túli magyar közösségek is közelebb kerülhetnek majd Európához. Kisebb, ám mégis jelentékeny – átlagot tekintve a megkérdezettek egynegyedét jelentô – arányt tesznek ki azok, akik nagyon szkeptikusan vélekednek a szóban forgó folyamatról és azt az álláspontot képviselik, miszerint Magyarország EU-csatlakozása esetén a határon túl élôk nehezebben tudják majd tartani a kapcsolatot az anyaországgal, sôt el fognak szigetelôdni attól.

Ha az elvándorlási hajlandóságot ebbôl a nézôpontból vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy a határon túli magyarság (újbóli) elszigetelôdésének lehetôsége minden régióban összefüggést mutat az emigrációs potenciállal, különös tekintettel Erdélyre. Azok körében tehát – kiemelten az erdélyi megkérdezetteket illetôen –, akik számolnak azzal a lehetôséggel, hogy a csatlakozás után Magyarország és Románia között húzódik majd a "fejlett világ" keleti határa, annak már részben ismert és megtapasztalt következményeivel együtt, az átlagosnál szignifikánsan magasabb elvándorlási hajlandóságot regisztráltunk (10. ábra).

10. ábra

Amennyiben tehát az elvándorlási hajlandóságot a különbözô értékdimenziók, valamint a határon túli magyar közösségek jövôjének megítélése szempontjából is nagyító alá vesszük, azt mondhatjuk, hogy a tárgyalt elvándorlási hajlandóság a vizsgált határon túli magyar közösségek körében bár alapvetôen gazdasági motivációjú, mindenképpen rendelkezik olyan vonzatokkal, amelyek összefüggnek a vizsgált közösségek kisebbségi státusával.

1997 nyarán minden harmadik megkérdezettet a vizsgált határon túli régiókban foglalkoztatott az elvándorlás gondolata, s ezt az érintettek gazdasági okokkal indokoltak. Ám adatainkból az is kiolvasható, hogy a "jobb megélhetés" ígérete mögött nagyon jól kirajzolódnak a hátrányos kisebbségi helyzettel összefüggô okok csakúgy, mint a szabad mozgás és utazás, valamint az anyaországgal való kapcsolattartás folyamatosságának igénye és nem utolsósorban Magyarország és a határon túli részek között létezô, élô kapcsolatokat jelentô családi/rokoni/informális háló.

Ui. A jelen tanulmány egy helyzetképet dokumentál 1997-bôl. Figyelembe véve azonban az eltelt idôszakban az utódállamokban bekövetkezett változásokat (kivétel talán Szlovákia), valamint a Magyarország és az elôbbiek között meglévô és egyre mélyülô gazdasági, társadalmi különbségeket, a schengeni határ "át nem járhatóságából" adódó társadalom-lélektani problémákat, valószínû, hogy az elvándorlás kérdésköre újból az egyik legaktuálisabb problémává lép elô a Kárpát-medencében.

Jegyzetek

A kutatás módszertanáról:

A jelen tanulmány a Balázs Ferenc Intézet által koordinált kutatássorozat 1997. évi adatai alapján készült.

1. A tanulmányban feldolgozásra került adatok felvétele mind a négy határontúli régióban – Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és Vajdaságban – azonos idôszakban, 1997 júliusában történt.

2. Mintavételi módszerként úgynevezett kvótás mintaalakítási módszert használtunk. A kvótás mintaalakítást alapvetôen az összehasonlíthatósági szempont indokolta: a vizsgált régiókban nincs vagy nem elérhetô a magyar közösségekre vonatkozó egységes szempontú mintavételi keret, amely elengedhetetlen a véletlenszerû minta kiválasztásához.

A kvótás mintavételi módszer lényege, hogy a statisztikai jellemzôk alapján – a vizsgált közösségek kisrégiók, településtípusok, nemek, életkorcsoportok és iskolai végzettség szerinti megoszlásai szerint – úgy választjuk ki a megkérdezetteket, hogy az említett jellemzôk eloszlása ugyanolyan legyen a mintában, mint az alapsokaságban. Mivel a felsôfokú végzettséggel rendelkezôk aránya egyik határontúli magyar közösség körében nem haladja meg az 5%-ot, az eredeti regionális mintákban felülreprezentáltuk az értelmiségieket, hogy legyen kellô esetszám az értelmiségi csoportok válaszainak értelmezéséhez. Az említett felülreprezentáltságból adódó mintaeltolódást utólagos súlyozási eljárással korrigáltuk.

3. A felmérés a Kárpát-medencében összesen 276 kutatási ponton zajlott.

4. A feldolgozásra került kérdôívek száma összesen 2091.

5. Az interjúk minden kárpát-medencei magyar közösség körében azonos, standard kérdôív alapján, a kiválasztott alanyok lakásán készültek.

¹ A vándorlás és az elvándorlás fogalmát jelen tanulmányban kizárólag az érintett országok (utódállamok) idôszakos vagy végleges elhagyásaként definiáljuk.

² A vonatkozó kérdés a kérdôívben a család következô meghatározását tartalmazta: Vannak-e az Ön családjában (gyermekek, testvérek és azok családtagjai) olyanok, akik az utóbbi két évtizedben végleg elhagyták az országot (Romániát, Ukrajnát, Jugoszláviát, Szlovákiát)?

³ A szóban forgó idôszakban kivándorolt családtagok számát régiónkénti bontásban az alábbi táblázat szemlélteti.

1. táblázat

Hány családtagja vándorolt ki véglegesen az országból?

(százalékban)

⁴ Az vizsgált országokban kiadott statisztikai évkönyvek ismertetik az elvándorlási adatokat célországok szerinti bontásban, ám fontos megjegyezni, hogy ezek a statisztikák csak a legális kivándorlásokat rögzítik.

⁵ A vendégmunkás családtagra vonatkozó kérdésünk egy szûkebb családmeghatározást tartalmazott: Van(nak)-e az Ön szûkebb családjában (egy háztartásban élô családtagok) olyan személy(ek), aki(k) idôszakos munkavállalás céljából jár(nak) át Magyarországra? (Nem települtek át véglegesen, de ott dolgoznak, idôszakosan ott tartózkodnak.)

⁶ A határon túli vendégmunka, valamint ennek a folyamatnak a regionális specifikumai külön tanulmány tárgyát képezik. Az alábbi táblázatban azon megkérdezettek elvándorlási hajlandóságát mutatjuk be, akiknek valamely családtagjuk vendégmunkásként dolgozik Magyarországon.

2. táblázat

Az elvándorlási szándék, aszerint, hogy van-e a szûkebb családban
(egy háztartásban élô családtagok) Magyarországon dolgozó vendégmunkás

(százalékban)

1. Azok csoportja, akiknek nincs magyarországi vendégmunkás a családjukban.

2. Azok csoportja, akiknek van vendégmunkás családtagjuk.

⁷ 3. táblázat

Elvándorlási hajlandóság a vizsgált határon túli régiókban tömb-szórvány
szerint és településtípus szerint

(Százalékban)

* Megjegyzés: összevont adatok: azok csoportja, akik valamilyen szinten foglalkoznak az elvándorlás gondolatával.

⁸ 1994-ben végzett felmérésünk szerint a közép-erdélyi régióban (különösen Kolozs megyében) az elvándorlási hajlandóság kétszerese volt az átlagosnak (lásd: Sorbán Angella–Formanek Ferenc: Kelet-európai kisebbségi kényszerpálya. Magyarság és Európa 1994/10) és 1995-ben, kis mértékben ugyan (mintegy 5%-kal), de meghaladta az átlagot (lásd: Szociológiai kutatás az erdélyi magyarság értékrendjérôl és a kisebbségi lét alapproblémáiról. BFI, 1995, kézirat).

⁹ 1994-ben a Bánátban regisztráltuk a legmagasabb arányú elvándorlási hajlandóságot: a szóban forgó régióban azon megkérdezettek aránya, akiket komolyan foglalkoztatott az elvándorlás gondolata, 20% volt az átlagot jelentô 8,0%-hoz képest.

¹⁰ 1994-es adataink szerint, az idôsebb korosztály körében (51–60 év közöttiek) azok aránya, akiket komolyan foglalkoztatott az elvándorlás gondolata, jóval meghaladta az átlagot (12,0%), 1995-ben végzett felmérésünk szerint pedig az említett csoporthoz tartozók körében azok részaránya, akik már eldöntötték, hogy elhagyják hazájukat, két és félszerese volt az átlagnak (2,8%).

¹¹ 4. táblázat

Melyik kijelentés igaz családja jelenlegi anyagi helyzete szempontjából?

(százalékban)

¹² A 7., 8., 10. ábrákon összevont csoportként szerepelnek azok a megkérdezettek, akik valamilyen szinten foglalkoznak az elvándorlás gondolatával: foglalkoztatja a kivándorlás gondolata, elmenne, de nincs rá lehetôsége, már döntött az elvándorlás mellett: Erdélyben N=169, Kárpátalján N=141, Vajdaságban N=169, Felvidéken N=154.

¹³ A kutatássorozat, amely a jelen tanulmány alapjául is szolgált, alapvetôen a határon túli magyar közösségek értékrendjének átfogó feltérképezését célozta meg az általános életszervezési értékektôl a nemzeti és politikai értékorientációkig. Az értékrend mindhárom dimenzióját kérdéssorozatokkal vizsgáltuk, a kapott eredményeket pedig fôkomponens-analízissel elemeztük. Adataink azt mutatják, hogy a leginkább mérvadó különbségek a határon túl élô magyar közösségekre jellemzô értékorietációk között az általános életszervezési értékek (pénz, siker, érvényesülés, vallás, erkölcsi szabályok, mértékletesség stb.) tekintetében mutathatók ki. A politikai értékrendet, valamint nemzeti értékrendet illetôen ("Mit jelent kisebbségi magyarnak lenni az utódállamokban?") alapvetô hasonlóságokat tapasztaltunk, így mindegyik határon túli magyar közösség körében kimutatható volt a szilárd nemzeti identitásúak csoportja (akik természetes módon élik meg magyarságukat, felelôsséget éreznek az anyanyelvi kultúráért és büszkék arra, hogy magyarok), a defenzív nemzeti identitásúak csoportja (akik inkább hátrányként élik meg a kisebbségi létet), valamint a semleges-passzív-megtagadók csoportja (akik úgy vélekednek, hogy magyarnak lenni nem jelent számukra semmi különöset, olyan, mint egyéb nemzetiségûnek lenni.

¹⁴ 5. táblázat

Hogyan ítéli meg Ön, Magyarország EU-csatlakozása után elszigetelôdnek
a határon túli magyar közösségek?

(százalékban)

Irodalom

1. Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában. Régió 1996/4.

2. Drãgut Aurel: Teorii despre migratie. Viitorul social 1978.

3. Glatz Ferenc: Elvándorlás, kitelepedés. História 1996/3.

4. L. Rédei Mária: Küldô ország – fogadó ország. Változások a kelet-közép-európai vándorlási folyamatokban. Régió 1991/4.

5. Sík Endre: Románia emigrációs potenciálja. Útkeresôk 1993.

6. Petersen, W.: A General Typology of Migration. American Sociological Review 1958.

7. Menekülôk, vándorlók, szerencsét próbálók. MTA, Budapest 1992.

8. Jönnek? Mennek? Maradnak? MTA, Budapest 1992.

9. Sorbán Angella–Formanek Ferenc: Kelet-európai kisebbségi kényszerpálya. Magyarság és Európa 1994/10.

10. Vécsei Károly: Menni és maradni. Magyar Szemle 1993/10.