Az RMP KB ügyeinek igazgatósága
687 sz. 1959.08.19.

Gyorsírásos feljegyzés a Nicolae Ceausescu,
Leonte Rãutu, Vass Gizella, Iosif Ardeleanu,
valamint Kállai Gyula között 1959. július 16–17-én sorra került megbeszélésrôl^*

1959. július 16-i, [?] órai ülés

[...]

Kállai elvtárs:

Be szerettem volna mutatni önöknek azt, hogy mely kérdéseket szeretnék most megbeszélni. […] A kérdések harmadik csoportja olyan problémákkal kapcsolatos, amelyekben elvtársaink nem látnak világosan, és amelyekkel kapcsolatban magyarázatot kérnénk az RMP vezetôségétôl, vagy olyan kérdések, amelyekben – úgy hisszük – véleményeink nem egyeznek teljesen; azaz: 1) kérdések, amelyekben nem látunk elég világosan; 2) kérdések, amelyekben tájékoztatást kérünk, és 3) egyes kérdések, ahol az a benyomásom, hogy a vélemények nem illeszkednek tökéletesen.

A harmadik kérdéscsoport ideológiai és kulturális kérdésekre vonatkozna, olyan problémákra, amelyek egyaránt illetik mind a román, mind pedig a magyarországi elvtársakat. Közös kérdésekrôl van szó, és éppen mivelhogy közösek, szeretnénk, hogy tisztázódjanak, hogy mások ne értelmezzék ôket egyéb módokon, tehát egy álláspont létezzen. Néhány gondolatot szeretnék e harmadik kérdéskörrel kapcsolatosan megfogalmazni, hogy jelezzem, mire gondolunk. Például a nacionalizmus kérdése. Mint tudják, számunkra is egy nagy probléma a nacionalizmus kérdése. A nacionalizmusnak, amely mind önöknél, mind nálunk megnyilvánul, vannak közös vonásai, és a gyökerei is közösek.

Információkat szeretnék kapni a két kolozsvári egyetem, a Babes és a Bolyai egyesítésérôl, mivelhogy Magyarországon a reakció saját propagandacéljaira használta fel ezt az egyesítést. Ez az egyesítés nagy visszhangot keltett Magyarországon, különösen az értelmiség köreiben, és a reakció táplálja nézeteivel ezt a visszhangot. Egyetemeink személyzetének ezen elemei arra használják fel a kolozsvári egyetemegyesítést, hogy nacionalista légkört teremtsenek.

Volt néhány gondunk. Milyen mértékben voltak nehézségeink e helyzetben, a két egyetem egyesítése következtében? Azon mértékben, hogy nem ismertük az RMP nézeteit az egyesítéssel kapcsolatban, hogy ez irányban határozottabb álláspontot vehessünk fel. Nagyon jó lenne, ha beszámolót kapnánk az egyetemek egyesítésével kapcsolatban, az egész koncepcióval, azon lépések együttesével kapcsolatban, amelyek sorába ez a lépés illeszkedik. Ez megkönnyebbítené, hogy határozottabb álláspontot foglaljunk el a nacionalistákkal szemben. Mindent elolvastam, amit elolvashattam a két egyetem egyesítésérôl, kezdve Gheorghiu-Dej elvtárs februári beszédével,¹ az Elôre napilap erre vonatkozó minden cikkét. Természetesen ez a kérdés az önök belsô problémája, másfelôl az a véleményem, hogy ez a lépés, lényegét tekintve, helyes.

E problémacsoport egy másik kérdése a két ország közötti kulturális problémákra vonatkozik, valamint néhány nézeteltérésre, amelyek ezen a területen megnyilvánulnak. Például a könyvek közös kiadására utalnék. A közös könyvkiadás egy igen hasznos és nagyon elônyös dolog, és általában egészségesen fejlôdik. Mind a közös kiadások, mind pedig a magyar nyelvû kiadások tekintetében van néhány dolog, amelyben a nézetek nem azonosak.

Ez év tavaszán Romániában járt a magyarországi Kiadói Fôigazgatóság két képviselôje,² akik azért jöttek, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljék. Amikor e két képviselô találkozott Bihari elvtárssal, és javasolták RNK-beli terjesztésre Petôfi verseinek egy válogatását, Bihari elvtárs kijelentette, hogy nem terjeszthetô, mivel egyes versek nacionalista vonásokat is tartalmaznak. Nem tudjuk, hogy Bihari elvtárs véleménye a párt véleménye volt-e, vagy pedig az illetékes állami szerveké; éppen ezért úgy vélem, hogy jó lenne, ha ilyen kérdésekben véleménycserére kerülne sor, hogy megismerjük az önök álláspontját, minthogy ezek az emberek, miután hazatérnek, értelmezik az itt tárgyaltakat; mi pedig e kérdéseket kerülô úton tudjuk meg. […]

Nagyon szeretnénk, hogyha felmerülnek ilyen kérdések, árnyalatbeli különbségek, még ilyen csekélynek tûnô kérdésekben is, hogy ezeket megbeszéljük. Mi nagyon óhajtjuk a közös könyvkiadás fejlesztését, és szeretnénk, ha ezek az árnyalatbeli különbségek kiküszöbölôdnének.

Azután hallottam bizonyos véleményeket egyes Magyarországon készített filmekre vonatkozóan, amelyekkel kapcsolatban az itteni elvtársak véleménye eltért a miénktôl. Például az utolsó filmet, A 39-es dandárt nem vették át. Ebben a kérdéscsoportban más problémák is vannak, de én csak ezeket akartam vázolni. [...]

Az ülés folytatása, l959. július l6-án, l8 órakor

[…]

Kállai elvtárs:

Akkor, ha megengedik, rátérnék a harmadik kérdéscsoportra, amelyrôl szólni szeretnék Önöknek. E csoport részben olyan kérdéseket tartalmaz, amelyekrôl tájékoztatást kérnénk önöktôl, és másokat, amelyeket, véleményünk szerint, nem elemeztünk még együtt, és amelyekben néhány véleménykülönbség van, amiket eddig nem hidaltunk át. Az ezzel kapcsolatos kérdések nagy többsége a nacionalizmus problémájára vonatkozik. Azt szeretnénk, hogy e kérdésekben közös álláspont létezzék közöttünk és az önök vezetôsége között, mivelhogy a nacionalizmus, amint mindannyian tudják, igen sokat árthat. Mindjárt a konkrét kérdésekre térnék.

Említettem futólag a két kolozsvári egyetem egyesítésének a kérdését. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belsô ügyének tekintik. Elolvastam néhány anyagot, ami rendelkezesémre állott, és miután elmondtam véleményemet a Politikai Bizottságban lévô többi elvtársnak, ôk egyetértettek velem; az elvtársak alapvetôen úgy gondolják, hogy a két egyetem egyesítése helyes lépés volt. A cél, amelyet a két egyetem egyesítése révén akarnak elérni, helyes. Ha jól tudom, a kolozsvári egyetemek egyesítése nem csorbítja a diákok anyanyelven való oktatását, minthogy az oktatás két nyelven fog folyni, és az egyesítés tulajdonképpen lehetôvé teszi, hogy a különbözô nemzetiségû diákok közösen tanuljanak. Nem akarom ismételni, de pártunk vezetôsége érti e lépést, mi értjük az önök érveit, és egyetértünk velük.

Hanem az a mód, ahogyan e kérdés megnyilvánult és felvetôdött nálunk, mint politikai kérdés, errôl szeretnék beszélni önöknek. A két egyetem egyesítésének a híre elég hamar elterjedt Magyarországon, és tekintettel arra, hogy Magyarországon léteznek reakciós nacionalista elemek, a két egyetem egyesítését nem a reális tények alapján kommentálták, hanem e reakciós nacionalisták szájíze szerint.

Sokat tárgyalták és kommentálták a Szabédi öngyilkosságát,³ különösen az irodalmi körökben. Sok káros nézetû személy, valamint jóhiszemû, de elégtelenül tájékozott emberek azt mondták, hogy az egyesítés csorbítja az itteni nemzeti kisebbségek jogait, ami oda vezetett az utóbbi 3 hónapban, hogy sokat kommentálják e kérdést az értelmiségi és nem csak értelmiségi körökben, ahol sok mendemonda keringett e kérdéssel kapcsolatban. Ezt az egyesítést a nemzetközi reakció is felfedezte, a Szabad Európa Rádió, amely nagy zenebonát csapott e kérdésben, megkérdezve a magyarokat, hogy mi a véleményük ezzel az egyesítéssel kapcsolatban, azon kívül, hogy a magyarországi légkört különbözô mendemondákkal táplálták. Nálunk is vannak, akik ezeket az adásokat hallgatják.

Mi nem fejtettük ki a véleményünket ezzel a kérdéssel kapcsolatban sem a sajtóban, sem más formában, azért, mert nem ismertük az önök pártjának a részletes véleményét. Ez lenne az egyik kérdés, amellyel kapcsolatban egy kissé bôvebb tájékoztatást szeretnénk kapni.

A budapesti reakció azt híreszteli, hogy ezt az egyesítést kiterjesztik a középfokú oktatásra is. De én ilyesmit nem láttam azokban az anyagokban, amelyeket olvastam. Politikai Bizottságunk véleménye az, hogy ilyen kérdésekben, mint az egyetemek egyesítése, az önök országában lévô magyar kisebbség kérdéseiben, nagyon jó volna, ha a jövôben tájékoztatást kapnánk, mielôtt egy ilyen lépést bevezetnének, mert az ilyen problémákat a reakció saját szájíze szerint használhatja fel, és fontos, hogy pártunk tájékozva legyen ezekben a kérdésekben.

Mi elmentünk a legvégsôkig, a legkényesebb kérdésekben is, és megmondtuk a véleményünket mindarról, amit meg kellett mondanunk a magyar népnek. 1957. augusztus 23. alkalmával Szirmai elvtárs írt egy cikket az önök nemzeti ünnepérôl.⁴ Ha jól tudjuk, a cikket az RMP pozitívan fogadta, és a Scînteia teljes terjedelmében közölte. Ebben a cikkben az is említésre került, hogy nekünk nincs semmiféle területi követelésünk az önök országával szemben. Megfogalmazódott az is, hogy a régi magyarországi pártvezetés kissé félvállról kezelte Romániát, és más kérdések. És 1958 februárjában, amikor a magyarországi párt- és kormányküldöttség itt járt, mi mindenütt, amerre jártunk, kinyilvánítottuk, hogy nincs Romániával szemben semmiféle területi követelésünk, és aki egy ilyen kérdést felvet, az reakciós. Ezt elmondtuk az RMP vezetôségében lévô elvtársak elôtt, az értelmiségi körökben, a munkások elôtt stb. Más kérdés az, hogy miként fogadták ezt a nyilatkozatot egyes magyarországi személyek, a reakciósok, akik azt mondták, hogy hazaárulók vagyunk, hogy lemondtunk Erdélyrôl, és megpróbáltak különbözô mendemondákat terjeszteni. E téren van haladás. A kérdés már nem tevôdik fel olyan élesen, mint az ellenforradalom idején. Mi minden ilyen megnyilvánulás ellen küzdünk.

Délelôtt rámutattam arra, hogy rövidesen pártunk elméleti folyóiratában egy pártdokumentumot fogunk közölni, amely a nacionalizmusra vonatkozik.⁵ Ebben a dokumentumban a határok kérdésével [is] foglalkozunk, és ott azt mondjuk, amit itt is kijelentettünk, hogy nincs semmiféle területi igényünk, és aki ezt a kérdést felveti, az ellenforradalmi, reakciós tevékenységet folytat. A dokumentumban meg is magyarázzuk, hogy miért, mely okból tartozik Erdély Romániához.

Mindaz, amit itt elmondtam önöknek, nem jelenti, hogy Magyarországon az emberek fejében, még a legjóhiszemûbb személyekében is, nem léteznének a nacionalizmus maradványai. Ezeket az embereket ilyen irányba befolyásolják a nyugati rádióadások meg a belsô reakció. Ezért van ez így a kolozsvári egyetemek egyesítésével is. A magyarországi reakciósok mendemondákat terjesztenek, és reakciós tevékenységet folytatnak.

Ezért gondolom szükségesnek, és óhajtjuk, hogy tájékoztassanak bennünket a két egyetem egyesítésével kapcsolatban, mert ilyen problémák vetôdnek fel nálunk; bár ez az RNK belsô kérdése, magyarországi kihatásai vannak. Azt szeretnénk tehát, hogy ilyen kérdésekben, amelyeknek magyarországi kihatásai is vannak, tájékoztassanak bennünket is. Ez lenne az egyik kérdés. [...]⁶

Most a könyvek közös kiadásával kapcsolatos néhány kérdést szeretnék felvetni. Ezzel kapcsolatban az ez év tavaszán sorra került tárgyalások során felmerült néhány probléma. [...] A tárgyalások során a román elvtársak fölvetették azt a kérdést, hogy nem tudnak kezeskedni azért, hogy Petôfi összes mûveit terjesszék, és ugyancsak nem vehetik át terjesztésre Ady Ifjú szívekben élek címû kötetét. A román elvtársak által adott magyarázat az volt, hogy ezek a mûvek nacionalista jellegû verseket tartalmaznak. Példaként megemlítették Petôfinek az Élet vagy halál, valamint A székelyekhez címû verseit. Az Élet vagy halál címû versében Petôfi az 1848-as forradalom kérdését tárgyalja; ebben a kontextusban kell értenünk azokat a szavakat, amelyek a horvátok, szerbek és románok ellen irányultak, akiket a forradalom ellen manipuláltak. Elég jól ismerjük Petôfi mûveit, és úgy gondoljuk, hogy akkor Petôfinek igaza volt abban, ahogy a kérdést felvetette e versében.

Úgy gondoljuk, hogy meg kellene magyarázni: miért mondta ezt Petôfi, mi volt e kijelentésnek a lényege. Petôfi munkáit nagy példányszámban adják ki a Szovjetunióban, ô a legnagyobb magyar klasszikus.

A Petôfi mûveivel kapcsolatos kérdés más munkáknál is felmerült. Petôfi megelôzte korát, ô akkor szólt verseiben a világforradalomról, amikor a polgári demokratikus forradalom kérdése vetôdött fel, mûvei ma 99%-ban forradalmiak és haladók, és nem értelmezhetôk másképpen. Ha vannak a munkásságában ilyen versek, amilyeneket a román elvtársak említettek a két vers kapcsán, ôk Petôfi teljes munkásságában csak két ilyen példát találtak. Felvetem azt, hogy nem kellene-e mégis kiadni az ilyen mûveket, egy kiegészítéssel, amelyben e két verset megmagyaráznák egy kommentárban. Petôfi egész életmûve forradalmi. Ô maga forradalmár volt. De ha költészete tartalmaz olyan problémát, amely másféleképpen is értelmezhetô, és nem csak itt, hiszen nálunk is van, aki eltérôen kommentálja a mûveit –, ez megmagyarázható egy kommentár révén.

A fasizmus elleni harc korszakában a magyarországi reakciósok Petôfi-verssorokat írtak a zászlajukra. A magyar reakciósok Petôfi verseit szavalták a választások idején a munkásoknak, és amikor a szovjet csapatok közeledtek Magyarország határaihoz, és a felszabadítás megkezdôdött, a magyar reakció Petôfi-verset szavalt a rádióban, éspedig azt, hogy "jön az orosz, jön az orosz…", amelyben azonban Petôfi Paskievicsre utal, egy orosz tábornokra, aki akkor a forradalom legyôzéséért küzdött. Mi ennek ellenére nem hagytuk ki ezt a verset, de megadjuk a kellô magyarázatot, hiszen nem téveszthetô össze a cári hadsereg a szovjet hadsereggel. Tehát ez lenne a véleményünk Petôfi mûveinek kiadásával kapcsolatban. Véleményünk az, hogy Petôfi mûveit csak teljességükben és nem megcsonkítva lehet kiadni, mert ha hiányosan jelennének meg, a reakció másképp magyarázná. Azon versekkel kapcsolatban, amelyekrôl Mihale elvtárs beszélt, a következôképpen kellene eljárni: ne maradjanak ki, legyenek befoglalva a kiadásra ajánlott mûvekbe, de egy magyarázó szöveggel.

Körülbelül ugyanez a véleményünk Ady verseinek a kiadásáról is. Neki is vannak olyan versei, amelyeket a reakció így is, úgy is értelmezhet. Mi, ha vannak ilyen megnyilatkozások, politikai megalapozású álláspontot veszünk fel.

Egy másik kérdés, amit fel akarok vetni, a magyar szépirodalommal kapcsolatos; olyan mûvekkel, amelyek a XVI–XVII. századok korára vonatkoznak, amelyek abból a korszakból tartalmaznak történelmi, szépirodalmi kérdéseket, amikor Erdély önálló fejedelemség volt, Bocskai, Bethlen, Rákóczi korszaka. Ebben a kérdésben is kifogások fogalmazódtak meg a mûvek kiadásával foglalkozó elvtársak részérôl, illetôleg Romániában történô terjesztésre való átvételükkel kapcsolatban, éspedig azon mûvekkel kapcsolatban, amelyek azt a reakciós felfogást erôsítenék, amely szerint Erdélynek függetlennek kellene lennie. Ilyen gondolatok vannak Zrínyi Miklósnál, az oszmán hódítással kapcsolatban. Zrínyi azt mondja, hogy nem kell Váradot sohasem feladnunk, mert az Magyarország kapuja. Az ehhez hasonló munkák terjesztését elutasítják a román elvtársak, a fentebbi meggondolásokból.

A két évszázad (XVI–XVII.), Erdély függetlenségének a korszaka, történelmünkben haladó idôszakként szerepel. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy nem amiatt tartjuk e korszakot haladó hagyományunknak, mert Erdély akkor független volt, hanem azért, mert abból a XVI–XVII. századi Erdélybôl, innen indult Magyarország Habsburgok alóli felszabadulásának az eszméje, valamint az oszmán elnyomás elleni küzdelem, tehát Erdély akkor egy olyan központ volt, ahonnan a Habsburg-elnyomás és az oszmán hódítók elleni harc eszméje elindult. Emiatt tartjuk azt a korszakot haladó hagyománynak, és nem azért, mert Erdély Magyarországhoz tartozott. Emiatt az Erdélynek abból a korszakából származó történelmi és szépirodalmi írások egy haladó momentumot képeznek. Ezekrôl az eseményekrôl írt a magyar nép nagy klasszikusa, Zrínyi, és költôink ugyanígy látták ezt a kérdést. Így nyilvánul meg a helyzet Móricz Zsigmondnál és Jókai Mórnál, a nagy magyar klasszikusoknál.

Léteznek tehát ilyen kérdések a közös könyvkiadással kapcsolatban. Ez nem változtat azonban azon a tényen, hogy mi úgy tekintjük, hogy Erdélynek a szocializmust építô Román Népköztársasághoz kell tartoznia. Mi nem is gondolunk arra, hogy ha kiadunk olyan történelmi, szépirodalmi könyveket, amelyek arra a két évszázadra vonatkoznak, amikor Erdély független volt, ezzel Erdély függetlenségének reakciós eszméjét mozdítanánk elô; akik ilyen eszméket hirdetnek, azok reakciósok és mi harcolunk ellenük.

Egy másik kérdés, amelyben a vélemények eltértek, a Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos. A budapesti, a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek során sajnálatos hiba történt. A parlamentben Münnich Ferenc elvtárs ünnepi beszédet tartott. E beszéd során kifejezést nyert az a gondolat, hogy a szomszéd országokban, Csehszlovákiában, Romániában, ahol a burzsoázia megpróbálta mozgósítani a tömegeket a Magyar Tanácsköztársaság ellen, sikerült megtévesztenie egyes munkásokat. Ugyanakkor a munkásosztály részérôl szolidaritás-tüntetésekre került sor, sztrájkokra, sôt a harcokban való részvételre, rokonszenv-tüntetésekre a Magyar Tanácsköztársaság mellett. Miközben Münnich elvtárs beszédét tartotta, elôadásának lendületében kifelejtette a többi ország sorából Romániát, ahol a munkások sztrájkok révén vállaltak szolidaritást a Magyar Tanácsköztársasággal. Akkor is sajnáltuk, és most is sajnáljuk ezt a mulasztást.

Tudjuk, hogy a romániai proletariátus 1919-ben kifejezte szolidaritását a Magyar Tanácsköztársasággal, sztrájkok és tüntetések révén, mind Ploiesti-en és Bukarestben, mind pedig más városokban. Ez történelmi tény. De van egy másik történelmi tény is, mégpedig az, hogy ugyanakkor a román burzsoázia a Magyar Tanácsköztársaság ellen mozgósított és harcolt. Mi sohasem tévesztjük össze ezt a két dolgot, és nem hibáztatjuk azokat az embereket, akiket a burzsoázia mozgósított akkoriban, hanem a burzsoáziát magát.

A Magyar Tanácsköztársaság kérdése az utóbbi idôben többször is felmerült önök és miközöttünk. Egy felmerült kérdés A 39-es dandár címû filmmel kapcsolatos, amelyet a Magyar Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából készítettek. A filmet Karikás Frigyes egyik novellája alapján forgatták, aki egyike volt 1919 hôseinek, a 39-es brigád politikai biztosa, különben kiváló író. Novellája alapján Darvas József, jelentôs kortárs író, a Magyar Népköztársaság ellenforradalom elôtti kulturális minisztere írta a forgatókönyvet. Nem tartjuk a filmet remekmûnek, mi is bíráltuk, több meggondolásból is.

Úgy értesültünk, hogy a román elvtársaknak bíráló megjegyzéseik vannak ezzel a filmmel kapcsolatban, amelyet nem vettek át terjesztésre. Az egyik bíráló észrevétel az volt, hogy a film csak a román burzsoázia intervencióját ábrázolja, és nem mutatja be a munkásosztály akkori szolidaritását is. Az jelentéktelen kérdés, hogy a román elvtársak bemutatják itt, vagy nem e filmet, de érdekes a kérdés politikai vetülete. Mi úgy véljük, hogy Románia 1919-beli proletariátusára nézve semmi sértôt nem tartalmaz a film. E filmben csak a román burzsoá hadsereg támadásaira történik utalás, de egyetlen jelenet sincs, amelyben román katona megjelenne. A film nem azt tûzte ki céljául, hogy a román burzsoá hadsereget mutassa be, ugyanakkor nem mutathatta be az akkori Románia munkásosztályának a tiltakozását, amelynek a révén kifejezést nyerjen a Magyar Tanácsköztársasággal való szolidaritása. Erre a célra egy új film kell, amit koprodukcióban is meg lehetne valósítani. Ez alkalommal felvetem az országaink közötti együttmûködés kérdését a filmgyártás terén, mert sok közös történelmi szakasz van, és más közös kérdések is, amelyeket fel lehetne dolgozni egy koprodukciós filmben.

Még lenne néhány észrevétel egy olyan, a Korunk 1958. decemberi számában megjelent cikkel kapcsolatban, amelyben felmerül a tömegek harcának mint Erdély Romániával való egyesülése fô tényezôjének a kérdése.⁷ A cikket több egyetemi tanár írta. Mi nem vitatjuk itt a tömegek fontosságának a problémáját ebben a kérdésben. Már 1918-ban mind Szerbiában, mind pedig Horvátországban és Erdélyben bizonyos nemzeti bizottságokat is szerveztek. Ebben a cikkben nem történik említés egy olyan döntô kérdésrôl, mint a trianoni szerzôdés imperialista jellege, amely egy imperialista békeszerzôdés volt. Mivel imperialista békeszerzôdés volt, az imperialisták diktálták, ezek azt vették figyelembe, hogy kinek az oldalán folyt a háború, az Antant oldalán, vagy a másik oldalon, úgyhogy véleményünk szerint ez volt a döntô tényezô. Ezt a trianoni imperialista békeszerzôdést nem ismerte el sem a Szovjetunió, sem a III. Internacionálé, sem a Kommunisták Magyarországi Pártja, és ha jól tájékoztattak, sem a romániai kommunista párt. A Szovjetunió rablószerzôdésnek tekintette, és a Kommunista Internacionálé kötelékében lévô egyetlen párt sem ismerte el ezt a szerzôdést. Ezzel a cikkel kapcsolatban, amit a három professzor írt, ha nem történik említés e tényrôl, akkor a cikk szerzôi ellentmondásba kerülnek az akkori Szovjetunió és a Kommunista Internacionálé álláspontjával.

Nálunk egyes párttagok, akik elolvasták ezt a Korunk-cikket, szinte mindannyian felvetették ezt a kérdést. Ôk nem akarnak semmilyen kapcsolatot teremteni Erdély elsô világháború utáni egyesítése és a második világháború utáni között. Ha jól tudom, a mi pártunk a két háború között sem követelte, hogy Erdélyt engedjek át Magyarországnak. Amikor átengedték Erdélyt az elsô háború után, a magyarországi párt nem tiltakozott e tény ellen, hanem amiatt, hogy ezt egy imperialista, rabló szerzôdés alapján tették és e tekintetben tiltakozott a Szovjetunió Kommunista Pártja és minden kommunista párt. A dokumentumban, amelyet augusztusban fogunk közölni, világosan megmagyarázzuk, hogy a magyar burzsoázia elsônek csatlakozott Hitlerhez, és az utolsó pillanatig harcolt a második világháborúban, és nem várható el, hogy Erdélyt átengedjék Magyarországnak, és abszolút helyesnek tartjuk, hogy Erdély Romániához tartozik. De nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy az elsô világháború eredménye, a trianoni békeszerzôdés, egy imperialista szerzôdés volt, amelyet az Antant gyôztes hatalmai diktáltak.

Sokat beszélünk Magyarországon arról is, hogy a második világháború utolsó szakaszában milyen szerepet játszott a román hadsereg Magyarország felszabadításában. Elismertük a román hadsereg szerepét Magyarország felszabadításában, sok településen emlékmûveket emeltünk a Magyarország felszabadításáért vívott harcokban elesett román hôsök tiszteletére, amit úgy hiszem, hogy önök is tudnak. Úgy gondolom, hogy e kérdés minden oldala megmagyarázható, úgy, ahogy volt.

Röviden utalni szeretnék olyan kiadványokra, amelyeket kiadásra ajánlunk, szótárakra, mûvészeti munkákra, ahol erdélyi vonatkozások is említésre kerülnek. Elhangzik az a bírálat, hogy miért nem történik említés arról hogy egyes települések Romániában vannak. A szótárakkal kapcsolatosan a bírálat az, hogy erdélyi városokat a Habsburgok korában használatos nevükön említenek. Úgy gondoljuk, hogy az RNK Kiadói Fôigazgatóságának igaza van ebben a kérdésben. Köszönjük ezeket az észrevételeket. Utasítottuk a mi Kiadói Fôigazgatóságunkat, hogy figyelmesen ellenôrizze ezeket a dolgokat.

Kifogások merültek fel a klasszikusok egyes mûveivel kapcsolatban, amelyeknek az elô- vagy utószava nem mindig megfelelô. E tekintetben is igazuk van. Mi is sokat vitatkozunk az elôszókról és sok gondunk van miattuk. Ezeket az elôszókat akkor írják a klasszikus mûvekhez, amikor a szövegben olyan kérdések vannak, amiket helyre kell tenni. Sok elôszót elemeztem, és megállapítottam, hogy ahelyett hogy tisztáznának bizonyos kérdéseket, még jobban összezavarják azokat. Történészeink között még igen kevés az olyan, akirôl ki lehet jelenteni, hogy marxista, és emiatt ezeket az elôszókat gyakran nem úgy írják meg, ahogy kell. Úgy gondoljuk, hogy az erre vonatkozó észrevételek helyesek voltak, és a jövôben nagyobb figyelmet fogunk szentelni ezeknek a kérdéseknek.

Mindezeket el szándékoztam mondani a pártvezetôségnek a délelôtt említett kérdésekkel kapcsolatban. [...]

Az ülés folytatása 1959. július 17-én, 10.30 órakor

[…]

N. Ceausescu elvtárs:

Mindenekelôtt ki szeretném hangsúlyozni, hogy köszöntjük Kállai elvtárs eljövetelét, és úgy gondoljuk, hogy ez hozzá fog járulni a kérdések tisztázásához és a problémák mindkét fél általi helyes megértéséhez.

Igaz, amint ezt Kállai elvtárs aláhúzta, hogy van egy sor kérdés, amelyek igényelték a megbeszélést és a tisztázást. Úgy gondoljuk, hogy a kérdésekrôl valóban úgy kell beszélnünk, mint a kommunisták, nyíltan, világosan, hogy eljussunk a megértésükig. Ezért ugyanúgy járunk el a mi mondanivalónkkal is. Kállai elvtárs rámutatott tegnap, hogy egy sor kérdésben eltérôek a vélemények, ezeket nem hozták összhangba, és felsorolta ezeket a kérdéseket. Valóban ez a realitás; van egy sor kérdés, amelyeket mi is felvetettünk különbözô alkalmakkor, és amelyeket tisztázni kell, hogy biztosíthassuk az eljutást egy közös állásponthoz, a marxi–lenini elvek alapján.

A Kállai elvtárs által említett kérdések egyike a nacionalizmus problémája. Való igaz, hogy a nacionalizmus lényegét tekintve ellentmondásban van a kommunisták tevékenységével, és eredetét tekintve reakciós és polgári. Meg kell mondanom, hogy pártunk, az RKP, majd RMP elvi, marxi–lenini alapon állt, és határozott küzdelmet folytatott a nacionalizmus bármilyen formában való, bármely megjelenése ellen. A nemzeti kérdés megoldásában pártunkat mindig a marxi–lenini elvek és tanítás vezérelték

Természetesen reakciós, nacionalista elemek próbálták, próbálják és próbálni fogják a jövôben is, hogy különbözô ürügyeket találjanak egy vagy más kérdés felkavarására. Ezekben a kérdésekben szükséges azonban, és pártunk így jár el, hogy a nacionalizmus minden megnyilatkozását teljesen leleplezzük, és kíméletlenül odaüssünk, bármerrôl is jönne. Valószínûleg az elvtársak elôtt is ismert az az álláspont, amelyet pártunk elfoglalt a Pãtrãscanu különbözô nacionalista megnyilvánulásaival szemben; ha csak az 1944. augusztus 23. utáni korszakot vesszük, esetében, pártunk határozottan és erôteljesen reagált, ugyanúgy, ahogy más hasonló megnyilvánulásokkal szemben is. Pártunkat mindig Lenin útmutatása vezérelte, hogy elsôsorban a saját nacionalistáidat üsd, de ugyanakkor légy kérlelhetetlen a más nemzetiségû nacionalistákkal is. Általában a nacionalistáknak sohasem kell engedményeket tennünk, mert néha a nacionalista elemeknek tett engedmények csak megerôsítik ezen elemek tevékenységét, csak segítik ôket, ahogy egy közmondás mondja: nyújtod az ujjadat, és egész kezedet elveszi, és hogy még képletesebben fejezzem ki magam, jobb odaütni ököllel és végleg megsemmisíteni ôket, mint egy ujjat is odanyújtani.

Felmerült itt a két kolozsvári egyetem egyesítésének a kérdése. Ha jól értettem, Kállai elvtárs olyasformán tette fel a kérdést, hogy meg szeretné ismerni azokat az együttes elveket, amelyeket pártunk a kolozsvári egyetemek esetében követett.

Kállai elvtárs:

Ez világos. Azon célok, amelyeket a párt a két egyetem egyesítésével kapcsolatban követett, az általam olvasottak alapján, lényegüket tekintve, világosak.

N. Ceausescu elvtárs:

Ki kell hangsúlyoznom, hogy felfogásunk a nemzeti kérdésre vonatkozó marxi–lenini tanításból ered. Tudni kell, hogy az a mód, ahogy a két egyetem mostanáig mûködött, megteremtette a feltételeit annak, hogy összeütközések történjenek, és alkalmat adott a nacionalista elemeknek, hogy súrlódásokat keltsenek román, magyar és más nemzetiségû diákok között. A helyzet oda jutott, hogy külön kollégiumok voltak a román, illetve a magyar diákok számára, külön menzák a román, illetve a magyar diákoknak, mûkedvelô mûvészeti csoportok, külön az egyik, illetve a másik számára, IMSZ-szervezetek a magyarok és IMSZ-szervezetek a románok számára, és természetesen külön pártszervezetek. Normális, lenini dolog ez? Ha jól tudjuk, Lenin annak idején különös keménységgel lépett fel a párt bármilyen felosztása ellen. Kállai elvtárs ismeri Lenin álláspontját az iskola szerepérôl a különbözô nemzetiségek közötti testvériség erôsítésében, és ô nemegyszer bírálta, meglehetôsen hevesen azokat, akik úgy vélték, hogy ugyanazon államban, és ha gyakorlatiasan nézzük, ugyanabban a városban lévô pártszervezeteket és iskolákat szét kell választani. Természetesen, ha az oktatás szét van választva, a diákok elkülönítve élnek, ez nem vezet a közeledéshez és a közös munka testvériesüléséhez az új, szocialista élet építésében, hanem válaszfalakat teremt.

Mindezt csak röviden jeleztem, hogy láthassuk, hogy az ugyanígy történô továbbhaladás nem vezetett volna a román nép és a magyar nemzetiség közötti testvériség megszilárdításához.

Hazánkban a magyar nemzetiségen kívül létezik a német, a szerb és más nemzetiségek. Az iskolákban és az egyetemeken mindenkit arra készítenek fel, hogy dolgozni tudjanak a vállalatokban, üzemekben, hogy mérnökök, orvosok stb. lehessenek az RNK-ban. Tehát szükséges, hogy már az iskolákban és az egyetemeken megteremtsük a feltételeit annak, hogy a diákok teljes jogúnak érezzék magukat, ne érezzék magukat az iskola elvégzésekor alacsonyabb rendûnek a románoknál. A román, magyar, német fiatalok testvériesülve kell hogy építsék a szocializmust és a kommunizmust. Nekünk, kommunistákként, az a kötelességünk és feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az RNK összes állampolgára számára egyenlô jogokat biztosítsunk a tanuláshoz, a munkához, hogy mindent megtegyünk a dolgozók testvériségéért, nemzetiségüktôl függetlenül. Általában ezekbôl a meggondolásokból indult ki pártunk, olyan meggondolásokból, amelyek mindig is pártunk felfogásának alapját képezték. A kolozsvári egyetemekre vonatkozó lépések esetében semmi új sincsen.

Ki kell hangsúlyoznom, hogy pártunk szilárdan áll a marxi–lenini tanítás talaján, mely szerint biztosítani kell az együttlakó nemzetiségek számára az anyanyelven való tanulás lehetôségét. Úgy hiszem, hogy e téren nem kell sok adatot adnunk. Ismeretesek a nálunk mûködô iskolák, az összes nemzetiség elôtt álló lehetôségek arra, hogy saját nyelvüket használják az állami, igazságszolgáltatási stb. szervekkel való kapcsolatukban.

Alá kell húznom, hogy egyetértünk Kállai elvtárssal abban, hogy a kisebbségek kérdése a mi pártunk és államunk problémája, de mivel az elvtársak meghányták-vetették ezt a kérdést, úgy vélem, hogy részletesebben kell foglalkoznunk vele. Ki kell hangsúlyozni, hogy nálunk a két egyetem egyesítése nem okozott problémát senkinek sem, és úgy tekintették, mint egy logikus szervezési lépést pártunk és kormányunk politikájának keretében. Lehet, hogy egy-két helyen egyes nacionalista elemeket zavart, de mi, amikor lépéseket teszünk és pártunk politikáját alkalmazzuk, nem az után indulunk, hogy mit mondanak a nacionalisták vagy a reakciós elemek, hanem a dolgozó nép érdekei után, hogy biztosítsuk a szocializmus építése felé tartó menetet. Tudjuk, hogy ez nincs a nacionalista és reakciós elemek kedvére, de nem is szándékoztunk és szándékozunk a kedvükre cselekedni. Ha megdicsérnének a reakciós és nacionalista elemek, az azt jelentené, hogy rosszul dolgozunk – ahogy Bebel mondta –, azt jelentené, hogy valahol hibáztunk.

Mind a magyar, mind a román tanárok, valamint az egész kolozsvári diákság örömnyilvánításokkal fogadta a párt és a kormány határozatát ebben a kérdésben.

Kállai elvtárs azt mondta, hogy olvasta a sajtóban, hogyan folyt februárral kezdôdôen a munka és hogyan dolgozták fel ezeket az intézkedéseket. Természetesen a sajtó csak az elvi kérdéseket közölte, de nehéz lenne visszaadni azt a lelkesedést és a 9000 kolozsvári román és magyar diák és tanár állásfoglalását. Akik hallgatták a magnetofonfelvételt, tapasztalhatták a véget nem érô hurrák során, amelyek pártunk vezetôségét éltették, azt a szoros kapcsolatot és hatalmas bizalmat, amelyet a román és magyar diákok és tanárok nyilvánítottak ki a párthatározat helyességével kapcsolatban. A párt vezetôségének megbízásából részt vettem a határozat feldolgozásán, a diákok februári gyûlésen,⁸ és láttam, nem csak hallomásból ismerem ezt a lelkesedést és azt, ahogy e határozatot a diákok és az összes tanár egyhangúan fogadta.

Azért álltam meg ennél a kérdésnél, mert meglepett, amikor azt hallottam, hogy a mezôgazdasági miniszter, Dögei, aki nemrég látogatta meg országunkat,⁹ azt mondta hazatérése után, hogy könnyezô embereket látott. Persze nem tudom, hogy kivel találkozott Dögei elvtárs és kinek a szemében látott könnyeket; mindenesetre nem láthatott sem a kolozsvári tanárok, sem a diákok szemében, akik örömmel és lelkesedéssel fogadták a párt határozatát. Tájékozódásom alapján azonban úgy tudom, hogy nem érintkezett sem kolozsvári diákokkal, sem tanárokkal, és annál inkább meglepett ez a kijelentése.

Kállai elvtárs:

Dögei az egyetemek egyesítésére utalt?

N. Ceausescu elvtárs:

Igen.

Kállai elvtárs:

Most hallom elôször.

L. Rãutu elvtárs:

Azt mondta, hogy az országunk magyar lakosságánál nyomasztó légkört tapasztalt, amely az 1949-es légkörre emlékeztetett, és sokan szorították meg a kezét könnyekkel a szemükben.

Kállai elvtárs:

Ezt most mondta, amikor itt járt?

L. Rãutu elvtárs:

Most, amikor látogatáson volt, a mi mezôgazdasági miniszterünk kísérte, Cozma elvtárs, aki Kolozsváron is és egyebütt is vele volt. Amikor Cozma elvtárs megtudta ezt, azaz azt, amit Dögei elvtárs mondott, kifejezte meglepôdését, hiszen végig együtt volt vele. Cozma elvtárs azt mondta, hogy semmit sem észlelt abból, amit Dögei elvtárs állított.

Kállai elvtárs:

Milyen alkalommal és hol tette Dögei elvtárs ezt a kijelentést?

L. Rãutu elvtárs:

Ellenôrizhetjük.

Vass Gizella elvtársnô:

Találkozott a mi budapesti nagykövetségünkön lévô elvtársakkal, elmondta a mezôgazdasággal kapcsolatos problémákat, és egyebek között ezt is mondta.

Kállai elvtárs:

Mi is voltunk az elmúlt évben Marosvásárhelyen¹⁰ és 3 más közeli faluban, és kollektív gazdaságokat stb. látogattunk meg, és nem láttunk könnyezô embereket, ellenkezôleg, elégedett, jókedvû emberekkel találkoztunk. Emlékszem az öreg Konczra, aki meghívott bennünket a házába, hogy mutassa meg, milyen szép bútora és háza van.

N. Ceausescu elvtárs:

Szintén az egyetemek egyesítésével kapcsolatban. Még áprilisban egyesültek a kollégiumok, a menzák, az IMSZ- és a pártszervezetek. És ez a barátság, az öröm megnyilvánulása volt mind a magyar, mind a román diákok részérôl, ami újra megmutatta nekünk, hogy mennyire helyes volt a párt intézkedése. Persze a reakciós nacionalista elemeknek nem tetszett ez az intézkedés, mert a nemzetiségek, a román nép és a magyar nemzetiség közötti testvériesülés a nacionalistákra mért csapás volt.

L. Rãutu elvtárs:

Ezeknek valóban könny volt a szemében.

Kállai elvtárs:

Meg szeretném ismételni, amit a tegnap mondtam: a kérdésnek ezek az oldalai világosak számunkra. Az újságokban közölt minden beszámolót elolvastunk a két egyetem egyesítésérôl. Számomra nagyon világosak azok a célok, amelyeket az egyetemek egyesítésével követtek, tudom, hogy mit jelent az egyesítés anyagi szempontból is, pl. a laboratóriumok, sportklubok, kulturális együttesek egyesítése.

N. Ceausescu elvtárs:

Ki akarjuk hangsúlyozni és emlékeztetni szeretnénk arra a dologra – minthogy Kállai elvtárs mondotta –, hogy Magyarországon 3 hónapon át rágódtak ezen a kérdésen. Mi több, Kállai elvtárs azt mondja, hogy általában tisztán látják a kérdéseket, de hogy mindeddig nem mondták el a véleményüket és nem foglaltak állást azon elemekkel szemben, amelyek ezt a kérdést háborgatják, mivelhogy nem ismerték a mi pártunk véleményét. Aláhúzta azt, hogy a Magyar Népköztársaságban ez a kérdés politikai problémaként vetôdött fel. Nem értjük, hogy miféle politikai probléma merülhet fel a Magyar Népköztársaságban egy romániai belügy, egy kizárólag az RNK-t illetô szervezési intézkedés miatt. Persze értjük, hogy a reakciós, nacionalista elemek nyugtalankodhatnak; de ezek az elemek meg kell hogy kapják megérdemelt válaszukat a kommunistáktól. Az az elvtársak problémája, hogy miképpen járnak el ezen elemekkel szemben. Mi a nacionalista elemeknek semmiféle engedményt sem teszünk.

A minap voltak nacionalista megnyilvánulások Kolozsváron, a fejedelemségek egyesülésének 100-dik évfordulóján,¹¹ egyes román nacionalista elemek részérôl. Lehet, hogy elsô látásra ez teljesen jelentéktelen dolognak tûnhet. Annyiból állt, hogy elénekeltek az utcán néhány strófát az Egyesülés Hórájából, néhány olyan tanár háza elôtt, akik ismertek nacionalista nézeteikrôl. Ha nem látnánk nacionalista jellegüket, lehet, hogy könnyedén átsiklottunk volna e megnyilvánulások felett. Mi azonban nagyon határozott intézkedéseket tettünk, el egészen az egyetemrôl való eltávolításig. Mindezek a román nacionalisták megnyilvánulásai. Az egyik professzort eltávolították az egyetemrôl, és egyeseket bíróság elé idéztek. Mi azért hoztuk ezeket az intézkedéseket, mert úgy véljük, hogy nem kell eltûrnünk semmiféle nacionalista megnyilvánulást, bármily jelentéktelen is legyen.

Ezért, legalábbis a mi számunkra, érthetetlen az a tény, hogy egy sor nacionalista elem a Magyar NK-ból cselekedni próbál, és ahogy Kállai elvtárs mondja, politikai kérdésnek tekinti azt a problémát, ami kizárólag a mi országunkat illeti, a mi pártunk és kormányunk politikáját. Az igaz, hogy ezzel a kérdéssel a Szabad Európa is foglalkozott; de hát nem csak ezzel az itteni problémával foglalkozik a Szabad Európa meg az imperialista rádióállomások. De bennünket a legkevésbé érdekel az, hogy ezek a rádióállomások mivel foglalkoznak. Pártunk szilárd állásponton áll, és semmilyen engedményt nem tesz a nacionalista elemeknek: mi eddig is lesújtottunk és ezután is le fogunk sújtani minden próbálkozásukra, hogy aláássák az együtt élô nemzetiségekkel való barátságot.

Az elvtársak az újságokban is olvastak azon elvekrôl, amelyek alapján az egyesítés végbement. A Babes–Bolyai Egyetem, a közös egyetem keretében biztosítva van a lehetôség és a jog, nem általában, hanem szervezési intézkedések alapján, az anyanyelven való tanulásra. Biztosítva van a karokon a fô tárgyak magyar nyelvû elôadása, létezik egy magyar nyelv és irodalom tagozat, a különbözô tanszékeken lektorátusok mûködnek, hogy biztosítsák a különbözô tantárgyak magyar nyelven való elôadását, tehát gyakorlati, szervezési intézkedések révén pártunk itt is határozottan alkalmazta a lenini tanítást az anyanyelven való oktatás lehetôségének biztosításáról.

Körülbelül ezeken az alapokon jött létre általában a két egyetem egyesítése. De ez nemcsak ezeknél az egyetemeknél van így, hanem a Kolozsvári Agronómiai Intézetben is biztosítva van a különbözô diszciplínák magyar nyelven való oktatása.

Mi tájékoztatni kívánjuk az elvtársakat ezekrôl a kérdésekrôl, hogy megismerjék és lássák, hogyan dolgozik pártunk ezen a területen. Ha elemezzük azt, ahogy folyt és folyik a munka ezen a téren, meg kell mondanunk, hogy elôrelépés történt a román nép és az együtt élô nemzetiségek barátságának és testvériségének az erôsítése útján, éppen a legteljesebb jogok és lehetôségek erôsítésében, minden feltétel mellett. A tájékoztatás szándékával szeretném hozzáfûzni, bár úgy hiszem, hogy az elvtársak tudják, hogy a felsôoktatási rendszerben van egy magyar oktatási nyelvû orvostudományi intézet Marosvásárhelyen és egy színmûvészeti intézet.

Tehát ez a probléma a kolozsvári egyetemek egyesítésével, és pártunk ily módon dolgozott ebben a kérdésben. Mi úgy gondoljuk, hogy az a zenebona, amit a nacionalista reakciós elemek e kérdés körül keltenek, azt célozza, hogy megmérgezze vagy más módon ártson a román és magyar dolgozók közötti viszonynak. Ezek az elemek határozott választ kell hogy kapjanak tôlünk. Természetesen, ahogy Kállai elvtárs mondta, vannak jóhiszemû emberek, akik hagyják magukat befolyásolni, vagy akiknek még vannak nacionalista csökevényeik. Ezeket a személyeket fel kell világosítani, és mi ezen a téren mindent megteszünk, hogy megértsék a dolgokat és ne hagyják magukat befolyásolni, de a jóhiszemû embereknek sem nézhetjük el, ha nacionalista megnyilvánulásaik vannak, mondván, hogy nem világosították fel ôket. Mert a lényeg az, hogy akár jóhiszemûek, akár rosszhiszemûek, ha vannak ilyen megnyilvánulásaik és kitartanak mellettük, nem a szocializmust, hanem annak ellenségeit szolgálják; a szilárdság hiánya ezen elemekkel szemben nem ébreszti ôket a valóságra, hanem ellenkezôleg, felbátorítja ôket. És ebben a tekintetben pártunk határozottan cselekszik, és nem tûr el semmiféle békülékenységet.

Kállai elvtárs azt mondta, hogy a budapesti reakció szerint a középiskolákat is egyesíteni fogják. Ezen a téren sincs semmi új és semmi különös pártunknak az oktatással kapcsolatos politikájában. Itt is ugyanazok az elvek vezérelnek, ugyanaz a marxi–lenini tanítás, hogy biztosítsuk az oktatás szocialista tartalmát, hogy internacionalista nevelést adjon, biztosítva a lehetôséget arra, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén is tanulni lehessen. Nálunk több ezer iskola létezik a különbözô nemzetiségek számára. Vannak egyedülálló iskolák, amelyeket az évek során hoztak létre, vannak iskolák román és az illetô nemzetiség nyelvén mûködô tagozatokkal.

L. Rãutu elvtárs:

Mi hoztunk l956-ban egy párt- és kormányhatározatot az elemi és középfokú oktatás javításáról.¹² Ebben elôirányozták egyebek között olyan iskolák létrehozását is, amelyekben különbözô nemzetiségû gyerekek tanuljanak, tagozatonként, az illetô anyanyelven; a legutóbbi években körülbelül 500 ilyen iskola jött létre.

Kállai elvtárs:

Körülbelül hány óra van a román nyelv tanítására?

L. Rãutu elvtárs:

Ez egy igen fájdalmas kérdés. Mostanáig a nemzeti kisebbségek iskoláiban és tagozatain a román nyelvórák száma igen alacsony volt, megközelítôleg egyenlô az idegen nyelvek óraszámával. Például a magyar tannyelvû iskolákban a román nyelvórák száma fele volt a magyar nyelvórákénak, azon túl, hogy minden tárgyat magyar nyelven oktatnak.

Kállai elvtárs:

De olyan magyar tannyelvû középiskola nincs, ahol nem oktatják a román nyelvet?

L. Rãutu elvtárs:

Nem, ilyen nincs. Nekünk egységes tantervünk van minden ilyen iskola számára. Mindenütt oktatják a román nyelvet. A valóságban azonban elôfordult, hogy a tanerôk is gyengén felkészültek voltak, és ha a tanórák száma is alacsony volt, akkor egy magyar nyelvû középiskola végzettjei nem tudtak románul beszélni. Nem kell mondanunk, hogy ez mennyire negatív magának a végzettnek a számára.

Kállai elvtárs:

Elôször kisebbrendûségi érzése van, azután kisebbrendû helyzetbe esik.

N. Ceausescu elvtárs:

Miután egy gyárba kerül, elkezdi nehezen tanulni a román nyelvet. Természetesen ezek a mi szervezési hiányosságaink. Tettünk néhány szervezési intézkedést, de ezen intézkedések alapjánál az anyanyelvi oktatás biztosításának az elve áll. Vannak iskoláink 2–3 tagozattal, ahol ugyanazon településen románok, németek, magyarok, szerbek és más nemzetiségek élnek. Ott, ahol a lakosság csak magyarokból vagy csak németekbôl áll, az iskola ilyen nyelvû. Itt nem állítható fel egy sablon, figyelembe kell venni a lakosság összetételét és azt az elvet, hogy az oktatás azon a nyelven folyjék, amelyet a gyermek a legjobban ért. De ez nem újság, hiszen ilyen iskolák évek óta mûködnek.

Szerintem a reakciót az a tény riasztotta meg és kavarta fel, hogy mi intézkedéseket foganatosítottunk a megtörtént különbözô ellenséges megnyilvánulásokkal szemben. Pártunk az oktatási és az ifjúsági munka terén az utóbbi években intézkedéseket hozott a kommunista nevelés erôsítésére, amelyeket a magyar elvtársak ismernek. Természetesen a párt a leghatározottabban vetette fel a különbözô ellenséges megnyilvánulások, a külföldi ideológia elleni harc kérdését. Az utóbbi idôben nagyobb hangsúlyt fektettünk a középiskolákra is, ahol egy sor hiányosság létezett, beleértve a tanszemélyzetet is.

Talán olvasták az újságokban, hogy minden rajonban voltak tanácskozásaink az elemi és a középfokú oktatásban dolgozó káderekkel, ahol a leghatározottabban megfogalmazódott a kérdés, hogy miképpen kell a tanítóknak és a tanároknak teljesíteniük a kötelességüket. Nekik a szocialista ideológiát kell tanítaniuk az iskolában, már csak amiatt is, hogy a mi népi demokratikus államunk fizeti ôket. Ezen a téren nagyon komoly intézkedéseket hoztunk.

L. Rãutu elvtárs:

És jellemzô az, hogy a tanügyi káderek túlnyomó többsége nemcsak támogatott, hanem jelzett egy sor hiányosságot, segített meglátnunk jó pár hibát. Ez a párt politikája melletti tüntetés volt.

N. Ceausescu elvtárs:

Ezeken a tanácskozásokon az együtt élô nemzetiségek iskoláiban folyó oktatás módját is elemezték, és felbukkant néhány dolog, ami nem hízelgô ránk nézve, dolgok, amelyek évek óta folytak anélkül, hogy mi tudtunk volna róluk. Például, a tankönyvek terén, 3 éven át volt forgalomban egy provokatív, ellenforradalmi tartalmú magyar nyelvkönyv, amelynek az alapján folyt az oktatás. Ezeket a dolgokat megvitatták a tanácskozások során, és amint ezt Rãutu elvtárs is kihangsúlyozta, a tanítók és tanárok nagy többsége, a magyar nyelvtanárok is eljöttek, és rámutattak különbözô aspektusokra, leleplezték a hibákat és javaslatokat tettek a munka megjavítására.

I. Ardeleanu elvtárs:

(Felolvas a VI. osztályos magyar nyelvtankönyvbôl, ahol – a tankönyv végén lévô szószedetben – a szavakat provokáló módon állították sorrendbe.)

L. Rãutu elvtárs:

Érdekes hozzáfûznöm azt, hogy azon elvtársak hibájából, akik a tankönyvkiadással foglalkoznak, e tankönyv elkészítését két fasisztára bízták: Nagy Jenô hitlerista katonatiszt volt, aki a szakképzését Németországban kapta, és Fejér Miklós, aki egy fasiszta szervezetnek volt a tagja. Amikor felelôsségre vonták ôket, és megkérdezték tôlük, hogy miért tették ezt, azt mondták, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának egy szótárát vették alapul, és onnan vették a szavakat. Nem állt módunkban, hogy ellenôrizzük, igaz-e, amit mondtak, de az tény, hogy a szavak ugyanazon elv szerint, provokációként vannak csoportosítva.¹³

N. Ceausescu elvtárs:

Intézkedtünk az ilyen dolgok ellen és más ellenséges megnyilvánulások ellen. Az természetes, hogy ezek az intézkedések elégedetlenséget keltenek a reakciós elemek soraiban. Amint már mondtam, ezekre nemcsak hogy nem kell figyelni, hanem úgy oda kell ütni, hogy a fejüket többé fel ne emeljék.

Ez lenne az a tájékoztatás, amit meg akartunk tenni az iskolák tárgyában. Itt hosszas munkásságot kell folytatni, és biztosítanunk kell azt, hogy az iskolák ifjúságunk szocialista nevelését szolgálják, nemzetiségtôl függetlenül. Ez pártunk politikája, álláspontja az iskolák kérdésében.

L. Rãutu elvtárs:

Lenne egy kis kiegészítésem. Elôször is a Babes–Bolyai Egyetem struktúrájával kapcsolatban. Egy dolog, amit nem tárgyaltunk részleteiben a sajtóban, de amit a tanügyi káderek nagyon részletesen megvitattak tanácskozásaikon, és javaslataikat általában elfogadta a párt- és államvezetés. Hét kar van, bölcsészkar, jog, fizika, kémia, történelem stb. Mindkét egyetemrôl minden oktatót átvettek, és besoroltak az új struktúrába. Itt, amint erre rámutatott Ceausescu elvtárs, létezik egy magyar nyelv- és irodalom tagozat és ezenkívül mindegyik karon egy sor profilképzô, fô tantárgyat mind románul, mind magyarul leadnak, a diák választása szerint, aki akár románul, akár magyarul hallgathatja ezeket. Azaz az összes karon elôadott 300 tantárgy 1/3-át adják le mindkét nyelven, éspedig minden kar legfontosabb tárgyait. Minden társadalomtudományt mindkét nyelven oktatnak. A többi tárgynál, amelyeket románul adnak le, ha van olyan magasan képzett szakember, aki nem ismeri eléggé a román nyelvet, ô magyarul ad le. Ez nagy vonalakban az egyetem belsô szerkezete.

A második kiegészítés, amit el akartam mondani, azzal a forrongással kapcsolatos, amelyet egyes magyarországi nacionalista elemek keltettek, különösen az értelmiség soraiban. Meg kell mondanom, hogy természetesen nálunk is vannak nacionalista elemek, ez világos, de ezek az intézkedések semmiféle nyugtalanságot vagy forrongást nem keltettek, és éppen e magyarországi nacionalista elemek forrongása, amelyre Kállai elvtárs utalt, hívta fel az imperialista elemek figyelmét ezekre a kérdésekre. Azt szeretném mondani bizalmasan, hogy mi megállapítottuk, hogy egy imperialista ország bukaresti nagykövete komoly figyelmeztetésben részesült kormánya részérôl amiatt, hogy nem tudott a kolozsvári egyetemek dolgáról és nem értesítette kormányát, és az illetô ország kormánya budapesti nagykövetétôl szerzett errôl tudomást. Ezt azért mondom, hogy világosan lássuk, milyen nagy mértékben közös érdekünk az, hogy meggátoljuk a nacionalista elemek ilyen izgatását.

Amikor Párizsban voltam Kállai elvtárssal, velünk volt egy gazdasági küldöttségünk is, Bîrlãdeanu elvtárssal, a Minisztertanács alelnökével az élen. A Le Monde interjút kért tôle a gazdasági küldöttség látogatásának céljairól, és elôzetesen odaadta a kérdéseket. De amikor a levelezô eljött a válaszokért, váratlanul feltett egy nem-gazdasági jellegû kérdést is: mi van a kolozsvári magyar egyetem megszüntetésével? Ez is újra igazolta, hogy milyen figyelemmel követik ôk egyes nacionalista elemek izgatását e kérdések körül.

Vass Gizella elvtársnô:

Nekem is lenne egy kis kiegészítésem. Mi meghívtuk a KB plenáris ülésére a külföldi képviseleteink vezetôit. Elég sokan eljöttek ezen elvtársak közül, hogy megkérdezzék, mi történt Kolozsváron, mit beszélnek errôl. Megkérdeztem, honnan szerezték ezeket a [egy szó kihúzva, ford. megj.], és azt mondták, hogy a magyar elvtársak a magyar nagykövetségrôl jöttek hozzájuk és megkérdezték, hogy miért követnek el öngyilkosságot kolozsvári személyek, egyesek szemrehányást téve: mi jött rátok? Például Mátyás elvtárs, a prágai magyar nagykövetség tanácsosa megbeszélést folytatott Vidrascuval, a mi nagykövetünkkel, és azt mondta neki: "a köztünk lévô kapcsolatok nem jók". Vidrascu elvtárs megkérdezte, hogy ez miben áll, tekintve, hogy ô úgy tudja, hogy a kapcsolatok jók; Vidrascu elvtárs nagyon meglepôdött és azt mondta neki: "hogy mersz ilyeneket mondani?", és kissé összevesztek; "amikor ilyeneket állítasz, adj bizonyítékokat is". Akkor Mátyás elvtárs azt mondta: "nincs semmiféle bizonyítékom, de ezt beszélik nálunk a Külügyminisztériumban".

Ki beszél ott? Miért beszélnek így? Miért kezdtek el nyugtalankodni ilyen hirtelen az emberek annyi nagykövetségen? Miért jöttek ezek a mi képviseletvezetôinkhez, hogy megkérdezzék: "Mi történik nálatok?" A mi képviseletvezetôink számára az egyetemek egyesítésének a kérdése nem képezett semmiféle problémát, mi nem hívtuk ôket össze, nem adtunk e tekintetben tájékoztatást.

N. Ceausescu elvtárs:

Mindenesetre ez a dolog érthetetlen. Egyetlen nagykövetünk sem engedi meg magának, hogy vita tárgyává tegyen egy baráti ország nagykövetével olyan intézkedéseket, amelyeket egy másik baráti országban foganatosítottak. Lehet, hogy az elvtársak egyikének-másikának van ilyen vagy olyan véleménye, egyik vagy másik országból, lehet, hogy tévesen tájékoztatták ôket, lehet, hogy rosszul értették, de hogy kezdjék jobbra és balra háborgatni a kérdést, véleményt mondjanak, ez már a hatáskör túllépését jelenti.

Vass Gizella elvtársnô:

Lenne még egy kis ellenvetésem. Az elvtársak felvetették, hogy 3 hónapja nem kaptak tájékoztatást tôlünk. Itt van egy nagykövet, akivel a szekciónk igen jó viszonyban van, aki jön, kérdez, fogadják a Politikai Iroda tagjai, bármikor kér információt, fogadjuk. Jön apró-cseprô dolgokkal, és fontos dolgokkal, mindig rendelkezésére állunk. Számunkra természetes lett volna, ha a nagykövet elvtárs felvilágosítást kért volna tôlünk ebben a kérdésben valamely, a Politikai Irodában dolgozó elvtárstól, vagy egy olyan elvtárstól, aki ezzel a munkával foglalkozik. Köztünk legyen szó, a baráti országok nagykövetei nem kapitalista diplomaták, akiknek bizonyos sajátos küldetésük van, azaz hogy lássanak mindent, ami rossz, hanem szocialista országok reprezentánsai, az illetô pártok képviselôi. Az ô küldetésük az, hogy ha egy kérdés felmerül, beszéljük meg nyíltan, úgy, ahogy Kállai elvtárs eljött most beszélgetni. Egy nyílt megbeszélés sok dologtól, sok nehézségtôl kímélt volna meg.

L. Rãutu elvtárs:

Milyen jobb információforrása lehet egy baráti ország nagykövetének, mint a pártunktól kapott tájékoztatás?

N. Ceausescu elvtárs:

Annál is inkább, hogy szem elôtt kell tartani azt is, hogy nekünk is vannak még reakciós elemeink, horthysták, vasgárdisták, és egyesek közülük írnak a nagykövetségekre, mások meg el is mennek, különféle információkkal. Itt van például Robotos esete, aki a magyar nagykövetségre járt, és elferdített tájékoztatást adott, próbálta rágalmazni országunk politikáját és megvalósításait. Véleményünk szerint a nagykövetségeknek nem kellene ilyen tájékoztatások alapján véleményt alkotniuk, hanem közvetlenül, a párt- és állami szervekkel való kapcsolat révén.

Említettem Robotost, aki egy adott pillanatban az Elôre címû napilapnak volt a fôszerkesztôje. A magyarországi ellenforradalom idején egy sor megnyilvánulása volt.

L. Rãutu elvtárs:

Amikor kitört az ellenforradalom, a marosvásárhelyi Simó Géza gyár munkásai nagygyûlést tartottak, és egy igen erôteljes üzenetet intéztek a magyarországi munkásokhoz. Ezt a felhívást minden újsághoz eljuttatták a közlés szándékával, és meg is jelent; csak az Elôrében jelent meg 3/4 részben, és teljesen kivették az ellenforradalmárok ellen irányuló élét. A Simó Géza munkásai felháborodva tiltakoztak, a KB-hoz fordultak, és ezt az embert kitették a munkahelyérôl, majd kizárták a pártból. Természetesen ilyen pártellenes elemek nem szolgálhatják a baráti kapcsolatok javítását, valamint a reális tájékoztatást.¹⁴

N. Ceausescu elvtárs:

Neki bejárása volt a magyar nagykövetségre.

Kállai elvtárs:

Most is van?

N. Ceausescu elvtárs:

Ha Keleti elvtársnak tájékoztatásra van szüksége, nálunk tájékozódjon. Ô eljött hozzánk, és azt mondta, hogy Robotost azért távolították el, mert magyar. Mi úgy gondoljuk, hogy a nagykövetnek az a feladata, hogy reálisan tájékoztassa pártját és kormányát, és ne marginális elemektôl kapott információk, hanem olyan tájékoztatások alapján, amelyeket a párt vezetésétôl kap. Mi a nagyköveteinknek nem engedélyezünk a pártszerveken kívül semmiféle más információs kapcsolatot, mert ôk ezen pártszervek mellé vannak helyezve. Más a helyzet a kapitalista országokban, ahol a kormány nem ad nekünk tájékoztatást.

Íme tehát, miért annyira fontos a helyes és reális tájékoztatás kérdése, szolgálhatja a kapcsolatok erôsítését és a dolgok helyes megértését. Mi tökéletesen egyetértünk azzal, amit Kállai elvtárs mondott, hogy szükséges, hogy pártjaink gyakrabban tájékoztassák egymást tevékenységükrôl vagy különféle kérdésekrôl. Ez mindkét felet segíti, gazdagítja tapasztalatunkat, és segít abban, hogy feladatainkra összpontosítsunk.

Szeretnék még foglalkozni egy Kállai elvtárs által felvetett kérdéssel.

Kállai elvtárs beszélt itt a Magyar Szocialista Munkáspártnak a területi kérdésre vonatkozó álláspontjáról. Meg kell mondanunk, hogy a Kádár elvtárs, a Kállai elvtárs, a párt vezetése által különbözô alkalmakkor – ittjártukkor és más esetekben is – elfoglalt álláspont, amelyet leszögeztek a területi kérdés tekintetében, hogy az RNK és a Magyar Népköztársaság között nem létezik semmiféle probléma, egy valóban helyes álláspont, és ami azt mutatja, hogy pártjaink között a dolgok világosak. Bármiféle tétovázás és tisztázatlanság az ellenséges elemek malmára hajthatja a vizet és ezért annyival fontosabb és szükségesebb, hogy létezzen egy világos álláspont, mert – és ezt újra meg kell említenünk – a múltban Rákosinak és másoknak e téren nemcsak hogy nem volt világos álláspontja, hanem számtalanszor felvetették ezt a kérdést, különbözô utakon. Ha ez a kérdés hevesen felmerült az ellenforradalom idején, ez kétségtelenül Rákosi, a régi vezetôség álláspontjának volt a következménye.

Kállai elvtárs:

Mivel nem teremtett egy világos álláspontot.

N. Ceausescu elvtárs:

Persze hogy reakciós, nacionalista elemek kavarják ezt a kérdést, és amint azt Kállai elvtárs is mondotta, az elvtársakat meg azzal is megvádolták, hogy árulók.

L. Rãutu elvtárs:

Ugyanúgy, ahogy nekünk is azt mondják a mi nacionalistáink, hogy mi is árulók vagyunk, hiszen román területeket adtunk el stb.

N. Ceausescu elvtárs:

Mivel látják, hogy e kérdés helyes tisztázása és bármiféle bizonytalanság és homályosság kiküszöbölése réven kiesik a kezükbôl egy agitációs és az országaink közötti viszonyt rontó eszköz. Nem véletlen, hogy az imperialista rádióállomások alkalmanként elôveszik ezt a kérdést, mert nekik ugyancsak megfelelne, ha országaink között nézeteltérések lennének. Ez megkönnyítené a nálunk és önöknél létezô belsô ellenség ellenünk kifejtett tevékenységét is. Úgy gondoljuk, hogy helyes az a mód, ahogy az elvtársak felvetik a kérdést, hogy aki területi igényeket emel, az reakciós, így kell feltenni a kérdést, a legteljesebb határozottsággal. Természetesen van itt egy probléma, éspedig az a mód, ahogy megmagyarázzuk ezt a kérdést, amely tévedésekhez és félreértésekhez vezethet. Mi úgy gondoljuk, hogy úgy felvetni a kérdést, hogy Erdélynek csak azért kell Romániához tartoznia, mert Románia elôbb szakított a fasizmussal és a szovjet hadsereg oldalán harcolt, nem egy világos álláspont, és nem segíti a kérdés tisztázását, hanem fegyvert ad a sovén, ellenséges elemek kezébe. Nem lehet eltekintenünk attól a ténytôl, hogy Erdély lakosságának a többsége román, és Erdély egyesülése Romániával annak idején, bár egy imperialista háborúnak volt a következménye, a lakosság többségének a vágyát valósította meg. Nem akarok idôzni most a trianoni szerzôdésnél, késôbb fogunk errôl beszélni.

Erdélyben jelentôs számú magyar, német és más nemzetiségû él. Pártunk mindig szem elôtt tartotta és tartja nemzeti politikájában a más nemzetiségû lakosságot. Úgy gondoljuk azonban, hogy a dolgok megmagyarázásakor abból a ténybôl kell kiindulni, hogy Erdély nem egy esetleges konjunktúra következtében tartozik Romániához, hanem azért, mert a lakosság többsége román és, amiként ez különbözô dokumentumokban bemutatást nyert, jogosan került át Romániához.

Természetes az elvtársaknak az a problémája, hogy milyen magyarázatokat adjanak. De kommunistákként mi nyíltan akarjuk megmondani a véleményünket, ahogy ez megszokott a kommunisták között. Ily módon felvetni a kérdést, különösen hogy az elvtársak közölni akarnak egy dokumentumot e tárgyban, hogy több hadtestet adtunk, hogy ilyen volt a konjunktúra – nem segít a kérdés tisztázásában és a sovén, reakciós elemek lefegyverzésében. A reakciósok azt mondhatják: de hát most már nem tartunk Horthyval, most már mi is szocialisták vagyunk. Horthy volt a hibás, de ennek már vége. A világosság hiánya módot ad a nacionalista elemeknek, hogy továbbra is mozgásban tartsák ezt a kérdést.

Elképzelhetik, hogyha mi is elkezdenénk felvetni a kérdést és vitát kezdeményeznénk, ellenérvekkel jönnénk. Lenne elég. Ez nem használna sem nekünk, sem az elvtársaknak. De ha a dolgok tisztázatlanok lesznek, végül is tisztáznunk kell majd ôket, és világosan ki kell majd fejtenünk álláspontunkat, mivel itt – helyes, amit Kállai elvtárs mondott – minden árnyalatot pontosítani kell, és oda kell jutnunk, hogy álláspontjaink árnyalatokban se különbözzenek egymástól, hogy ne adjunk a nacionalista elemeknek alkalmat az agitációra. Nem akarok most idôzni itt, mivelhogy visszatérünk még erre a kérdésre.

L. Rãutu elvtárs:

A közös könyvkiadásra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket Kállai elvtárs felvetett, általában úgy gondoljuk, hogy együttmûködésünk e téren gyümölcsözô. Természetesen útközben jelentkeznek egyes szervezési, mûszaki, kereskedelmi problémák, amelyek bármikor megoldhatók elvtársi szellemben. Nekünk az a benyomásunk, hogy a magyarországi Kiadói Fôigazgatóság küldöttségének nálunk jártakor egy sor kérdés megoldódott. Természetesen bennünket is érdekel ennek a problémának a politikai oldala, mert valóban vannak, ahogy az elvtársak is tudják, bizonyos gondok a könyvek tartalmával kapcsolatban. Különben nemcsak könyvekrôl van szó, hanem idôszaki kiadványokról is, néha talán meg nagyobb mértékben. Ki szeretném fejezni azt a véleményemet, hogy jó egészen ôszintén beszélnünk, mint elvtársak között, hogy próbáljuk együtt tisztázni a kérdéseket és megvilágítani e nehézségek okait.

Amikor a magyarországi Kiadói Fôigazgatóságnak az a küldöttsége itt járt, meghallgatva észrevételeinket, azt mondották elvtársainknak, hogy mi nagyon igényesek vagyunk. Beismerjük, hogy ez így van. Természetesen nemcsak azokról a könyvekrôl van szó, amelyeket behozunk, itt elsôsorban a mi belsô politikánkról van szó a kultúra területén. És természetesen amely elveket és szempontokat általában alkalmazunk, azokat alkalmazzuk akkor is, amikor könyvek vagy idôszaki kiadványok behozataláról van szó. Ezért akarom, már a kezdet kezdetén, nagyon röviden jellemezni álláspontunkat ebben a kérdésben.

Pártunk úgy tartja, hogy az irodalom és a sajtó területén harcos, offenzív szellemre van szükség a párt részérôl. Nálunk voltak a múltban liberális megnyilvánulások. A párt vezetése a legenergikusabban harcolt ezen megnyilvánulások ellen. Körülbelül 4 évvel ezelôtt megbeszélést tartottunk az írókkal, amelyeket Gheorghiu-Dej elvtárs vezetett, egy olyan deklasszált elemtôl kiindulva, aki befurakodott az írók soraiba, és nagyon magas elvi síkon tevôdött fel a liberalizmus elleni harc kérdése az ideológiában általában és az irodalomban különösen.

És mi úgy gondoljuk, hogy ha nálunk az irodalom területén nem került sor olyan jelenségekre, ahogy Magyarországon történt, és bizonyos szocialista országokban, ez annak köszönhetô, hogy a párt vezetôsége idejében állást foglalt. Ha nem tettük volna ezt meg, ezek a liberális, revizionista tendenciák, a burzsoá befolyás, kétségtelenül megerôsödtek volna és nagyon negatív jelenségekhez vezettek volna.

Nem akarom azt mondani, hogy nálunk minden simán megy, ez illúzió lenne. Itt egy mindennapos, állandó harc folyik, de éppen ez kötelez bennünket arra, hogy nagyon határozott és kérlelhetetlen álláspontunk legyen. Az anarchista, kispolgári elemek azt mondották nekünk, hogy dogmatikusok vagyunk, szektások, sztálinisták, de pártunk nem hagyta magát zsarolni az ilyen elemek részérôl. Egyes értelmiségieknél volt egy olyan vélemény egy adott pillanatban, hogy a kapitalista és szocialista országok közötti békés egymás mellett élés genfi szellemét ki kell terjeszteni az ideológia síkjára is. Nagyon világosan megmutattuk nekik, szóban is, tettel is, hogy nem lehet szó ideológiai Genfrôl.

Ennél a tárgynál maradva, ideológiai harcunkban fontos helyet foglalt és foglal el a kulturális örökség hasznosítása. Úgy gondoltuk és gondoljuk, hogy ez az a terület, ahol a nacionalizmus különös erôvel nyilvánul meg az ideológia terén. Abban a tendenciában nyilvánul meg, amely kritika nélkül, mindenestôl át akarja venni az egész kulturális örökséget, legyen az román vagy magyar. Voltak törekvések arra, hogy újra forgalomba hozzanak reakciós írókat, vagy egyes írók reakciós állásfoglalásait, más írók túlhaladott mûveit. Mi minden ilyen próbálkozást elutasítottunk. És meg kell mondanom, hogy itt cenzúraszerveink is megteszik hozzájárulásukat, élükön Ardeleanu elvtárssal.

Tavaly egy csoport szakember elkészített egy román irodalomtörténeti kézikönyvet. Az Oktatásügyi Minisztérium szervei éberségének a hiánya miatt kinyomtatták az egész példányszámot. Szerencsére még a terjesztés elôtt észrevettük, hogy súlyos ideológiai hibákat tartalmaz, eszményítve bizonyos múltbeli írókat, kritikátlanul átvéve mindent, amit írtak. Nem tétováztunk megsemmisíteni és bezúzni az összes példányt, mert egy marxista irodalomtörténeti tankönyvre van szükségünk.

Analóg dolog történt egy X. osztályos magyar irodalmi szöveggyûjteménnyel. Ez egy gyermekeknek szánt szövegválogatás. A mi feladatunk az, hogy egyes szövegek kiválasztásánál Lenin útmutatásához igazodjunk, hogy a múlt kulturális örökségébôl csak a haladó elemeket vegyük át, és Lenin többször is aláhúzta azt a szót, hogy "csak". Errôl az álláspontról kezeljük a klasszikusok kiadásának a kérdését is. Persze 15–20 év múlva másképpen fogjuk kezelni a kérdést, de minthogy még nem építettük fel a szocializmust, nem fejeztük be az osztályharcot, nem számoltuk fel a kapitalista befolyást az emberek tudatában, még nem állhatunk az akadémikus tárgyilagosság talaján ebben a kérdésben.

Legnagyobb költônk Eminescu. Ô valóban egy nagy költô volt, tükrözte mûveiben a nép harcvágyát és dühét, de mint újságíró egy reakciós újság munkatársa volt. Nem adtuk ki ezeket a cikkeit. Mi több, van egy jól ismert verse, mindenki tudja, amelyben azt mondja: "A Dnyesztertôl a Tiszáig, minden román nekem panaszkodott." Mi nem adjuk ki ezeket a verseket. Természetesen, egy akadémiai kiadásban, egy kis szakemberi csoport számára, tudományos apparátussal ellátva, ezt is ki fogjuk majd nyomtatni. De egyetlen, az olvasóközönségnek szánt válogatásba sem foglaltuk be.

Nicolae Bãlcescu egy forradalmi demokrata volt, korához képest igen haladó nézetekkel. Marx felhasználta a Román Fejedelemségek gazdaságát elemzô mûveiben Bãlcescu írásait. De következetlenségei is voltak, és Gheorghiu-Dej elvtárs többször is felhívta a figyelmet arra, hogy nem kell idealizálnunk a polgári forradalom legjobb képviselôit, mert mégis, nem a proletariátus forradalmárai voltak, és nem adunk ki mindent, amit Bãlcescu mondott.

Ugyanígy szemléljük Petôfi mûveinek a kiadását is. Nem kell mondanunk, hogy teljesen egyetértünk azzal, ahogy Kállai elvtárs Petôfit jellemezte, hogy ô a magyar irodalomnak nagy klasszikusa, egy nagy haladó költô. Nemcsak a Szovjetunióban, de nálunk is sokszor kiadták. Lehet, hogy a Szovjetunió utáni elsô helyen következünk. Egyik legjobb költônk, Eugen Jebeleanu egy kiváló román kiadásban fordította le Petôfi mûveinek legnagyobb részét, amit több alkalommal kiadtak.

Kállai elvtárs:

Ô most éppen nálunk van.

L. Rãutu elvtárs:

És kitüntetést kapott Petôfi-fordításáért. Legjobb költôink nagyon sokat fordítottak Adytól és más költôktôl. De nem errôl van most szó. Petôfinek is megvoltak a maga következetlenségei, ô sem volt több, mint egy haladó polgári forradalmár, korához képest haladó nézetekkel, de olyan korlátokkal és álláspontokkal, amelyek különösen most, de a múltban is, nem voltak mentesek némely felhangoktól.

Feltenném a kérdést: helyénvaló-e, hogy kiadjuk, a mi országunkról lévén szó, a székelyekhez intézett felhívást? Milyen hatása lesz ennek? Vagy más verseit? Kállai elvtárs Petôfinek az Élet vagy halál címû versére utalt, ahol azt mondja: [a 8. verssor, úgy indul, hogy "Te rác, tót, német, cseh, oláh, Miért marjátok mind a magyart" stb., majd: "Föl tehát, magyar nép, E gonosz horda ellen stb"; "Oroszlánokként küzdöttetek egykoron, Most ezek a tetvek egyenek meg bennünket", ford. megj.].

A román lakosság ezt úgy fogadná, mint nemzeti méltóságának megsértését, ha a hazánkban lévô magyar nacionalista elemek lobogtatnák ezt. A román nacionalista elemek azt mondanák, hogy "engedjetek bennünket is, mert nekünk is vannak ilyen verseink, adjátok nekünk is »A Dnyesztertôl a Tiszáig«-ot meg az ennél is rettenetesebbeket". De fog-e veszteséget szenvedni a kultúra, ha mi egy Petôfi-versválogatást fogunk kiadni, és ezeket a verseket kihagyjuk? Erdélyrôl olyan versek kellenek, mint a Két ország ölelkezése [4 verssor: "Együtt vagyunk és együtt maradunk stb.", ford. megj.].

Nagyon naivak lennénk, véleményünk szerint, ha ingyen ajánlanánk fel ellenségünknek az ilyen fegyvereket.

Ezért tehát, Kállai elvtárs, nekünk más a véleményünk arról, amit Ön a klasszikusok mûvei "megcsonkításának" nevezett. Az a véleményünk, hogy a jelenlegi feltételek között csonkítani szükséges. A Szovjetunióban 35 évig vártak, hogy most Dosztojevszkij egyes regényeit kiadják. Több mint 30 éven át nem közöltek egy nagy írótól, Leszkovtól, és számtalan példát adhatunk. Most adták ki Dosztojevszkij egyik regényét, ami egy forradalomellenes pamflet. De ezt 40 év után. Van türelmünk még várni. Az a véleményem, hogy nem elegendô kommentárokat és értelmezéseket adnunk. Úgy gondoljuk, hogy az írókat kritikusan kell elemezni. Amikor Eminescuról írunk, nemcsak munkásságának erôteljes részeirôl írunk, hanem rámutatunk ezeknek a mûveknek az ideológiai tartalmában megnyilvánuló fogyatékosságokra is. Tolsztoj a legnagyobb orosz író, de Lenin nem félt rámutatni mind erôs, mind gyenge oldalaira.

De ilyen verseket közölni – és sok van – véleményünk szerint nem más, mint egy ellenfeleinknek tett szolgálat. Aranynál és Móricznál is, akik nagy klasszikus írók, sok olyan részlet van, amit nem lehet közölni. Még többet akarok mondani. Néha Magyarországon a kiadói területen dolgozó elvtársak olyan dolgokat tesznek, amit még a klasszikusok iránti tisztelettel sem lehet magyarázni. Például elküldték nekünk 1958-ban József Attila összes mûveit, beleértve a Pártból való kizárása után írt cikkeket is, amikor trockista hatás alá került, olyan cikkeket, amelyekben a bolsevizmust aberrációnak tekinti, és a bolsevikek szemére veti, hogy nem tisztelik a marxi tanítás szellemét, ahol azt mondja, hogy az oroszok képtelenek az autók vezetésére. Mi igazolhatja egy ellenforradalmi cikk közlését? Éppen mert József Attila emlékezetérôl van szó.

Ez a mi véleményünk, és úgy gondoljuk, hogy csak ez felel meg a szocializmus építésének konkrét feltételei között.

Még lenne egy zárójelem. Kállai elvtárs azt mondta, hogy Petôfinek, az ô véleménye szerint, igaza volt, amikor ilyen szavakkal fordult a szerbekhez, csehekhez, oláhokhoz stb. Ezzel nem értek egyet. Ez nem igaz, ez csak féligazság, és meg kell mondanom, hogy gyakran ütközünk ilyen féligazságokba az 1848 korát tárgyaló mûvekben. Szerintünk nem elegendô azt mondani például, hogy a román nemzeti mozgalom vezetôi illúziókat tápláltak a Habsburgok iránt, és nem beszélni arról, hogy Kossuth és a magyar forradalom más vezetôi nem viszonyultak helyesen a Habsburg-birodalom nemzetiségeinek a követeléseihez, és hogy ez volt a forradalom leverésének egyik oka.

Kállai elvtárs:

Mi is bíráljuk Kossuthot, éppen a következetlenségei miatt.

L. Rãutu elvtárs:

Azért mondom ezt, egyebek között, mert olvastam az Ifjú Kommunista egyik számából, fordításban, egy ilyen mondatot: "a legnagyobb magyar hazafiak, kezdve Kossuthtal és Petôfivel, folytatva Adyig és József Attiláig, forró lelkesedéssel építették a magyar nép szolidaritását szomszédaival". Úgy tûnik, hogy itt egy olyan idealizálásról van szó, amilyenre Bãlcescu és mások kapcsán utaltam. Ez a mi álláspontunk a klasszikusok kiadásával, valamint az irodalmi örökséggel kapcsolatban. Nem tudom, ez hogy van Magyarországon, de nálunk a nacionalista elemek azon erôlködnek, hogy az ideológiai csempészárut lenyomják a torkunkon, a kulturális örökséggel szembeni tisztelet cégére alatt. Ezen a téren tevékenységünk nem ismer kompromisszumot. A kiadói tevékenység, álláspontunk az irodalom területén azt a célt kell hogy szolgálja, hogy egy tartalmában szocialista, formájában nemzeti irodalom jöjjön létre.

N. Ceausescu elvtárs:

Alá szeretnék húzni néhány kérdést, amire Rãutu elvtárs nagyon helyesen mutatott rá. Ha mi kiadnánk Petôfinek ezeket a verseit, egyáltalán nem szolgálnánk a román és a magyar nép barátságának az ügyét, eszközöket adnánk a román nacionalista elemek kezébe, elsôsorban azzal, hogy olyan verseket közölnénk, amelyek megsértik a román népet, és azután ezek az elemek azt mondhatnák, hogy "ha ti idehozzátok és kiadjátok Petôfi verseit, adjuk ki Nichifor Crainicot, Gogát, Radu Gyrt és másokat".

Vass Gizella elvtársnô:

Elég olyan versünk van, ami sérti a magyarokat.

N. Ceausescu elvtárs:

Kállai elvtárs itt arra utalt, hogy olyan verseket is kiadtak, amelyeket a magyar fasizmus a Szovjetunió ellen használt. Számunkra nehéz a Szovjetunió vagy az orosz nép ellen irányuló verset kiadni a jelenlegi feltételek között, amikor a reakció éppen azon mesterkedik, hogy bizonyos szovjetellenes légkört teremtsen. Én legalábbis nem értettem azt a módot, ahogy Kállai elvtárs felveti a kérdést; hogy azért közöljük Petôfinek ezeket a verseit, hogy ne adjunk fegyvert a reakció kezébe. Miért vádolhat bennünket a reakció, hogy nem közöltünk olyan verseket, amelyek sértik például a román vagy az orosz népet? Azt hiszem, hogy éppen az ilyen versek kiadása jelenti azt, hogy akaratunk ellenére segítjük a reakciót, hogy mozgolódjon és olyan légkört teremtsen a románok és a magyarok között, amilyet kíván. Úgy vélem, hogy azt kell tennünk, ami népeink közeledésének, a szocializmus építésének az érdekeit szolgálja, és ki kell küszöbölnünk, bárki is írta ôket, azokat az írásokat, amelyek a népek közötti testvériség és barátság ellen szólnak. Hadd ordítson a reakció, úgyis azt teszi. Ha kiadjuk ezeket, akkor is ordít. És ha engedményeket teszünk, további engedményeket követelnek.

Nem akarom, hogy Kállai elvtárs megharagudjon, de az ellenforradalom idején a reakció egyet kért, és odáig ment, hogy Budapest utcáin kommunistákat gyilkoltak. Bennük nincs semmiféle szentimentalizmus, bennünk se kell hogy legyen irányukba, és úgy gondoljuk, hogy nem kell azt kérdeznünk, hogy "mit szólna a reakció", hanem együttesen oda kell ütnünk.

L. Rãutu elvtárs:

Ezt a pontot lezárva még hozzá szeretnék fûzni egy dolgot, egy példát, hogy miként próbálják a reakciós elemek belopni azt az ideológiai csempészárut, amelyrôl beszéltem. Marosvásárhelyen mûködik a mi "Teleki" könyvtárunk, amely kiadványcsere-kapcsolatban van a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárával. Pár héttel ezelôtt kaptak egy dobozt a Magyar Akadémia könyvtárától; mit tartalmaz ez a doboz? Három mikrofilmre felvett folyóiratot. Az 1956-os "Századok"-ról van szó, amelyben ott van a magyar történészek 1956-os, Petôfi Kör-béli vitája, a dogmatizmus elleni harc, [Pach] Zsigmond László önbírálata, az ifjúság kiábrándultságáról.

Kállai elvtárs:

Mikor kapták meg ezt a dobozt?

L. Rãutu elvtárs:

Május 27-én, az idén. Ez egy igen súlyos dolog, ez most már bûnügyi kérdés, nem egy akármilyen közönséges ügy. Számunkra ez egy újabb felhívás az éberségre és a liberalizmus bármely formája elleni küzdelemre.

Kállai elvtárs:

Még egy szót errôl a kérdésrôl, mert érdekel ez a csomag az Akadémiától. Hogy jutott ide?

L. Rãutu elvtárs:

Postán jött. Délután megmutatjuk Önnek a dobozt és a tartalmát.

A Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos kérdésekre is szeretnék utalni. Az évfordulón részt vevô küldöttségünk beszédében kifejtettük álláspontunkat, azzal együtt, hogy utaltunk arra a tényre is, hogy az Antant felhasználta a Magyar Tanácsköztársaság leverésére a burzsoá-földesúri Romániát és a királyi csapatokat. Pártunk sohasem kerülte ki ezt a kérdést, és nem is lett volna miért, mivel sohasem érezte magát szolidárisnak Brãtianuval és Hohenzollern Ferdinánddal. Persze ez egy történelmi tény. Akkortájt nem is létezett az RKP. A burzsoázia és a földesúri osztály értett ahhoz, hogy félrevezesse a lakosság jelentôs részét, az imperialisták fel tudtak használni minden eszközt a Magyar Tanácsköztársaság leverésére. Ugyanakkor az is történelmi tény, hogy a mi országunkban, mint más országokban is, létezett egy széles szolidaritási mozgalom a Magyar Tanácsköztársasággal. Nem szükséges elidôznünk ezen, leírnunk ezt a mozgalmat.

Úgy gondoljuk, hogy egyenlôségi jelet tenni a román munkásosztály, a román nép és a román kizsákmányoló osztályok közé súlyos hiba, és szándékuktól függetlenül, akik ezt teszik, megsértik a román népet, a román munkásosztályt. Példának vehetjük az SZKP-t, amely sohasem tett egyenlôségi jelet a népek és a fasiszta kormányok, a reakciósok, militaristák közé. Beszélhetünk a Szovjetunió elleni intervencióról is.

Az történelmi tény, hogy az erdélyi román nép évszázadokon át a magyar földbirtokosok igája alatt élt. De sohasem mondtuk, és nem engedtük, hogy elhangozzék, hogy a magyarok igája alatt éltek, és nemcsak hogy nem kevertük össze a magyar parasztot a magyar gróffal, de mindig törekedtünk kiemelni a román és magyar parasztok közös harcának a momentumait a közös kizsákmányolók ellen. És meg kell mondanom, hogy nagyon fájt nekünk az, hogy sok kiadvány, ami a Magyar Tanácsköztársaságra vonatkozik, így tárgyalja a román népet.

Amikor megkaptuk Prágából Nemes elvtárs cikkét a A Béke és Szocializmus kérdései¹⁵ számára, engem bíztak meg, hogy telefonálják Budapestre. Beszéltem Szirmai elvtárssal, és elvtársilag felhívtam a figyelmét, hogy a Nemes elvtárs cikke, amely igen sokat beszél a román hadsereg szerepérôl a magyar forradalom leverésében, nem fordít ugyanakkora figyelmet a romániai dolgozók álláspontjának, és történtek is javítások a szövegen.

Kállai elvtárs:

A megjelenés elôtt?

L. Rãutu elvtárs:

Igen, a megjelenés elôtt. Meg szeretném mutatni Kállai elvtársnak Münnich Ferenc elvtárs cikkét, aki a párt felsô vezetésében dolgozó elvtárs. Minden tiszteletünk a magyar testvérpárt vezetése iránt, de meg kell mutatnunk a dolgokat úgy, ahogy vannak. Ez egy cikk a Vaproszi Isztoriiból, a cikk címe Az Októberi Forradalom és a magyar vöröshadsereg. Mondhatni, hogy a fôszereplô nem az októberi forradalom, hanem Románia szerepe a forradalom letörésében. Ez már a 10. sortól kezdôdôen. Statisztikát készítettünk – vettük a fáradságot –, 51 alkalommal esik szó a román néprôl, de egyszer sem történik említés a román hadseregrôl vagy a burzsoáziáról és a földbirtokos osztályról. Mi sohasem engedtünk meg magunknak ilyesmit a magyar néppel kapcsolatban.

Sôt mi több. Itt szó esik a magyarországi forradalom melletti szolidaritási mozgalmakról is, szó van Jugoszláviáról, egy francia zászlóaljról, egy német zászlóaljról, orosz hadifoglyokról, 60 osztrák katonáról, kárpátaljai ukránokról, de románok nincsenek. Nekünk is voltak zászlóaljaink, még most is több tucat résztvevô él. Én nem értem, nem érthetem, nem tudom megmagyarázni ezt a cikket. Egyetlen bekezdés van az országunk lakosságáról, de nem a románokról, hanem a székelyekrôl beszél, és azt mondja, hogy az erdélyi székely katonák hôsiesen harcoltak a hazájukért. Nekünk ez a cikk nagyon fájt.

Ebben a megvilágításban talán jobban meg fogja érteni Kállai elvtárs azt az érzést, amellyel A 39-es dandár c. filmet is néztem. Én értem, hogy Karikás elvtárs egy olyan szakaszon harcolt, ahol román katonák voltak. De ez indokolja-e, hogy a filmben végig a románokról beszélnek? A románokról általában, anélkül hogy a