Dr. Romul Boila¹

Tanulmány a területileg kiegészült román állam újjászervezésérôl. Elôzetes alkotmánytervezettel és rövid indoklással
(Részletek)

A munka eredeti címe: Studiu asupra reorganizarii statului român întregit. Cuprinde un anteproect de constitutie cu o scurta expunere de motive. Tipografia Nationala Soc. Anonima, Cluj 1931. 62 p. A tanulmányból részleteket fordított Kolozsvári Béla: Romul Boila: Tanulmány a területileg kiegészült román állam újjászervezésérôl. Kelet-Európai Figyelô "E" sorozat: Háttéranyagok 1991. 1. sz. 36–68. Az egész tanulmányt lefordította Pató Attila. E fordítás kézirata a TLA Közép-Európa Intézet Könyvtárában található 1217/1/1992. sz. jelzet alatt. Itt Kolozsvári Béla fordításából adunk közre részleteket. Az eredeti szövegben az indoklást követô cikkelyenkénti magyarázatokat az alkotmánytervezet szövegében kisbetûvel szedve közöljük. A kihagyott szövegrészek tartalmára utaló jegyzetek ehhez a közléshez készültek.

E tanulmányt azon meggyôzôdéstôl áthatva hozom nyilvánosságra, hogy elérkezett a tizenkettedik óra, amikor meg kell oldanunk a területileg kiegészült román állam újjászervezésének kérdését. Szerény véleményem szerint e megoldás módjától függ országunk jövôje.

Tizenhárom esztendeje, amióta a román állami életben tevékenykedem, tanulmányozom az embereket, az erkölcsöket, az intézményeket, a politikai pártokat és a kormányzási módszereket. E tanulmányaim folyamán arra a következtetésre jutottam, hogy az állam alapvetô berendezkedése korántsem felel meg a román nemzet életfeltételeinek. Alkotmányunk központosító tendenciájú. Tartalmaz néhány szerencsés alapelvet is, ám ezeket nem alkalmazták. Van írott alkotmányunk, de hiányzik a tényleges alkotmányos élet. Ebben a tekintetben minden hamis.

Vitathatatlan, hogy alkotmányos és parlamentáris állami élet nélkül a román nemzet híján marad a felemelkedés legjelentôsebb eszközének, valamint tulajdon létezése és nemzeti állami léte legbiztosabb garanciájának.

A válság, amelyben vergôdünk, nem oldható meg központosított intézményekkel és kormányzati módszerekkel, ezek ugyanis több évtizedre teljességgel kompromittálódtak. Ezeket bármilyen áron meg kell változtatni. Az egyetlen kiút az államgépezet széles körû decentralizációja, ami lehetôvé kell tegye az alkotmányos intézmények hamisításmentes bevezetését, egyebek között: a törvényességet, az alkotmányos és állampolgári jogok uralmát, a jogi és a vagyonbiztonságot, az államalkotó népünkben szunnyadó alkotó energiák tettekre késztetését.

E gondolatoktól vezérelve, jónak láttam a legkonkrétabb formában megfogalmazni az eljövendô újjászervezésrôl vallott elképzelésemet. Tanulmányaim eredményeként tehát összeállítottam egy elôzetes alkotmánytervezetet, amelyet megelôz egy sommás indoklás, amely az olvasó számára átláthatóbbá teszi a rendszer egészét.

Befejezésül kötelességemnek érzem kinyilvánítani, hogy jelen munkámban személyes véleményemet fejtem ki, nem befolyásoltatván semmiféle párt doktrínája által, még tulajdon pártomé által sem. Mindössze a hazámmal szemben érzett kötelességemnek tettem eleget.

Kolozsvár, 1931. augusztus 17.

Az indokok kifejtése

Ma, csaknem tizenhárom esztendôvel a román tartományoknak Ó-Romániával való egyesülése után kénytelenek vagyunk megállapítani a szomorú tényt, hogy a területileg kiegészült román állam még mindig nem rendelkezik megfelelô és kielégítô államszervezettel, jóllehet idôközben egységes alkotmányt dolgoztak ki.

E fájdalmas állapotnak számos oka van.

Íme néhány a legjelentôsebbekbôl:

Mindazok, akik e 13 esztendô alatt csaknem kizárólagosan birtokolták az államhatalmat, egy percig sem gondoltak komolyan egy egészséges alkotmányos és parlamenti élet bevezetésére. Ez végsô soron politikai hatalmuk elveszítését jelentette volna. Ezért az egyesülés után évekig különbözô ürügyekkel elodázták az alkotmány kidolgozását, amelynek az lett volna a feladata, hogy új és tartós alapokra helyezze a területileg kiegészült román állam szervezetét. Végül is alkotmányozó gyûlésnek kiáltva ki egy lopás, csalás és hamisítás árán megválasztott parlamentet tehát éppen az alapvetô alkotmányos elvek ellenében, 1923-ban alkotmányt adtak ugyan az országnak, kidolgozásában azonban a liberális pártot kivéve egyetlen román párt sem vett részt. Az ily módon hozott alkotmány távol volt attól, hogy megfeleljen a realitásoknak és az új állapotok kívánalmainak. Ám megalkotói sem tekintették szentnek és sérthetetlennek, jótékonynak a területileg kiegészült állam magasabb érdekeinek szemszögébôl, hanem csak akkor követelték tiszteletben tartását, és csak akkor esküdtek rá, amikor valaki ennek azon rendelkezéseit kezdte firtatni, amelyek a kormányzó párt politikai és anyagi érdekeltségeit hivatottak biztosítani.

Az alkotmány szellemében fogant törvények ugyancsak a politikai uralomhoz fûzôdô érdekeltség jegyeit viselték. Nyilvánvaló, hogy e törvényeket állandóan módosították, hol jószándékkal, hol pedig különbözô érdemtelenül nyert állapotok védelme érdekében.

A parlamenti élet, amely már létrejöttekor a hamisítás víciumát hordozta, néhány múló kivételtôl eltekintve nem felel meg az Állam alkotmányos szervezetéhez fûzôdô igényeknek.

Ám az, ami alkotmányos szempontból az állami élet e ferdeségét megszabja, mindazok teljes felelôtlensége, akik a nemzet nevében politikai vagy gazdasági területen cselekednek. Ki büntetné meg a felelôsöket, ha a parlament, a legjelentôsebb felelôsségre vonó és ellenôrzô tényezô felépítése alapjában véve és teljességgel hitelvesztett?

Ilyen körülmények között az államhatalom tekintélye veszélyesen alacsony szintre zuhant. Az államot mûkedvelôk vezetik, akik senki által sem korlátozva és mindennemû skrupulus nélkül egyik napról a másikra változtatják meg az organikus törvényeket. Az alkotmány világos elôírásai ellenére törvényerejû rendeletek útján intézkednek. Tizenhárom esztendô nem volt elég ahhoz, hogy olyan gazdasági helyzetbe kerüljünk, amely megóv bennünket a világ nagy gazdasági válságaitól, jóllehet mindenki azt hajtogatja, hogy a leggazdagabb országok közé tartozunk.

Az igazságszolgáltatás, amelyet alantas politikai céloknak rendeltek alá, züllöttnél züllöttebb alakokkal van teli, és így távolról sem felel meg az állami életben rá háruló alapvetô szerepnek. [...]²

De nincs az állami életnek egyetlen olyan vetülete sem, amely ne egy félelmetes káosz látványát mutatná.

A nemzeti parasztpárti kormányzatnak hosszú erôfeszítések után, nagyon is szerény mértékben sikerült bevezetnie az ország közigazgatási szervezetébe a decentralizált rendszert. Mit tett a jelenlegi kormány, amelynek tagjai a minap még esküdtek a decentralizálás és a helyi autonómia eszméjére?! A szó szoros értelmében máról holnapra lerombolták az egész ilyen elveken alapuló szervezetet!

Íme hát, hogyan mesterkednek az állam magasabb érdekei ellenében, amikor egy egész berendezkedést, amely valamelyest a felelôsség körülhatárolására és jogi megerôsítésére törekedett, könnyelmûen megsemmisítettek.

A területileg kiegészült Román Államnak az egyesülés óta kialakított kormányzati rendszere azonban más vonatkozásokban is eltorzult, ami különösképpen a csatolt területeken váltott ki szörnyû csalódást és kiábrándulást.

Így például elsôsorban az állampolgári szabadságjogok tekintetében. Azt kellett megélnünk, hogy az egyesülés óta eltelt tizenhárom esztendôben azon tartományok fiai, akiket korábban a tegnapi elnyomók csendôrei kísértek szuronyok közé fogva, most a román csendôrök kíséretét élvezik, korlátozzák mozgásszabadságukat, megsértik egyéni szabadságjogaikat. Emlékezzünk csak a telhetetlen kormányok által polgárháborúba fordított választásokra, amelyeket az újra rabságba taszított testvéreink vére festett pirosra!

Mindazok, akik csakis a saját maguk és kasztjuk érdekeit szolgáló, kizárólagos és erôszakos regionalizmust kultiválják, regionalista mentalitással vádolják a csatolt tartományok lakóit.

De ki nem látja a "felszabadított" tartományokbeli "testvérek" kiközösítését és megfosztását természetes és törvényes jogaiktól, amelyekben területileg kiegészült államunk minden egyes polgárának részesülnie kellene? Ily módon, ahelyett hogy megszilárdulna a hôn óhajtott lelki egyesülés, a vértestvérek és egyazon eszmény harcosai ellenségeskednek és kölcsönösen gyanakszanak egymásra.

Az egyesülés óta úgy telt el tizenhárom év, hogy az áhított célt, a román nemzet lelki egységének kiteljesítését nem értük el.

A siralmas állapot, amelyben leledzünk, feljogosít azt hinnünk, hogy a nemzeti és állami létünk alapjait érintô rettenetes csôd miatt a felelôsség az egyesülés óta meghonosodott kormányzati rendszert terheli. Egy központosító rendszer, amely idôrôl idôre felemeli undorító hidrafejét, szétzülleszt, elpusztít mindent, gátolja az ország elôrehaladását és a csatolt tartományok fiainak boldogulását, akik oly nagy lelkesedéssel igyekeztek az anyaország kebelére.

Legyen bátorságunk odavetni magunkat az ár útjába. Gyökeresen meg kell változtatnunk az egész állami berendezkedést. Az eddigi kísérletezgetések után már nem bízhatunk semmiféle módszerben, bármennyire is vonzó köntösben jelentkezzék, és bármekkora zajt csapjanak körötte az érdekeltek.

Közeledünk a tizenkettedik órához, amikor már semmit sem menthetünk meg.

A területileg kiegészült román államnak nincs létjogosultsága, csak amennyiben hátsó szándékok nélkül a legtisztább alkotmányosság által áthatott állami élet alapjaira támaszkodik. [...]³

Az új államszervezetnek véglegesen meg kell oldania a kisebbségi és a felekezeti kérdést.

Határtalan bizalommal a román nemzet életképességében és így indulva egy közös cél irányába, amely egy erôteljesen és becsületesen alkotmányos állami berendezkedés meghonosítása, idôvel meg tudjuk valósítani a jövô legszilárdabb biztosítékát: a nemzet lelki egységét.

*

A jelen elôzetes tervezet, megvizsgálva és elemezve az összes lehetôséget, oly módon igyekszik rámutatni az egyetlen megfelelô megoldásra, hogy ne csorbítsa a területileg kiegészült román állam egységét és oszthatatlanságát: egy új államszervezet bevezetésével, a decentralizálás elvének széles körû alkalmazásával.

Az elôzetes tervezet mindenekelôtt elveti a kormányzás és törvényhozás központosító és kizárólagos eszméjét, amelyben minden rossz okát látja.

A központi parlament és az egyetlen törvényhozó szerv nemcsak az egyesülést követô törvénytelen és csalárd létrehozása folytán vált hitelvesztetté, hanem munkálatainak módja folytán is.

Tervezetem a központi parlament helyébe egy államtanácsot állít, amely összetétele, széles hatásköre, valamint tagjainak alacsony száma folytán arra lesz hivatott, hogy kellô eréllyel végezze el mindazt, amit a parlament, amely nem rendelkezett e jogkörrel, nem tudott elvégezni. E központi szerv, amely a nemzet legkiválóbb fiaiból áll majd, az állam egységének és oszthatatlanságának állandó és kimeríthetetlen kifejezôje lesz.

A központi kormányzat és törvényhozás azon ügyletekre és államügyekre korlátozódik, amelyek szorosan kapcsolódnak az állam létezéséhez, egységéhez és oszthatatlanságához.

Tervezetem elôirányozza egy központi kormány létrehozását, amelynek tagjait az államtanács kebelébôl jelölik ki a parlamenti elv alapján, ám a közigazgatást, pontosabban a közügyek intézését a külügyek és a hadügy kivételével a decentralizált szervezetek hatáskörébe utalja.

A legjelentôsebb újítás a tartományi gyûlés (dieta) és kormány intézményének bevezetése, amelyek a három tartományban alakulnak meg: Munténiában, Moldvában és Erdélyben, és arra hivatottak, hogy létezésük által az alkotmányos államélet letéteményesei legyenek, annak minden áldásával egyetemben, amilyen többek között a hiteles parlamenti élet, a közjog uralma, a köztisztviselôk felelôssége minden szinten, a tiszta közélet, a törvényesség, a jogbiztonság és -folytonosság. A tartományi gyûlés egyetlen kamarából fog állni, és az összes képviselôk létszáma nem fogja meghaladni a központi parlament mindkét házának egykori létszámát.

Az összes képviseleti testületek, úgymint az államtanács és a tartományi gyûlések, együttesen alkotják a Nemzeti Képviselôházat, amely által a román nemzetnek alkalma nyílik állást foglalni az államélet döntô pillanataiban.

Tervezetem semmiben nem érinti a monarchia intézményét, legfeljebb pontosítást nyernek a király jogai, oly módon alátámasztva, ahogyan azt a monarchikus kormányforma tekintélye megköveteli.

*

Nem helyénvaló itt vitába bocsátkoznunk a decentralizálás ellenfeleivel. Ám ez nem akadályoz meg abban, hogy röviden kiemeljünk néhány kifogást, amelyek azoktól származnak, akik országunkban ellenzik a széles körû decentralizálást.

Legfôbb érvük az, hogy a decentralizálás meggátolja a lelki egyesülés folyamatát és az új román állam szervezeti összeforrását. Erre máris leegyszerûsítve azt válaszolhatnók: ezt valójában az eddigi központosítás gátolta, és melléfogott. De beszédesebb példákat fogunk hozni más népek életébôl. A múlt és a jelen elegendô bizonyítékot szolgáltat.

A német nép különbözô uralmak alatt élt. A tegnapi és a mai Németország szervezete decentralizált, ami sokkal messzebb megy annál, mint ahogy mi elgondoltuk, és mindezek ellenére, ki beszélhetne egy megosztott, legyengült, szétesô nemzetrôl?! (Szovjet-Oroszország széles körû autonómiát adott a tartományoknak, anélkül hogy ezáltal az állam kohéziója kárt szenvedett volna. Jugoszláviában a mai királyi abszolutizmus mellett is szükségessé vált a bánságok létrehozása. Nagy-Britannia ebben a tekintetben a perszonálunióig megy el, anélkül hogy bárki is félne az állam szétesésétôl.) Hogy ne is beszéljünk az Észak-amerikai Egyesült Államokról, ahol az autonómiáig terjedô decentralizálás a rend, a munka, a haladás és szolidaritás mintaszerû képletét eredményezte.

Mi nem óhajtunk politikai különválást, hanem hangsúlyosabb, tényleges decentralizálást.

Ám a decentralizálás a nemzeti eszmét szolgálja, és útját állja mindennemû irredenta törekvésnek. A decentralizált államban a centrifugális áramlatok és a szélsôséges csoportok lendületüket veszítik és irányt tévesztenek. Ezek levezetôdnek a helyi tartományi szervek decentralizált életébe. Amennyiben a gazdasági életben az érdekeltség rendszere által fokozódott a termelôképesség, az államok életében is az állampolgárok minél szélesebb körû és minél közvetlenebb részvétele erôsíti szolidaritásukat, fejleszti az állampolgári méltóságot és a közös haza iránti szeretetet.

A decentralizálás egyrészt jelentôs kíméletesség tanújele, másrészt pedig ösztönzôje a nemzetgazdaság fejlôdése érdekében megmozgatható erôknek és kezdeményezéseknek.

A decentralizálás elpusztítja a regionalista féltékenykedést és antagonizmusokat, helyettük ösztönzi a nemes vetélkedést és az egyre termékenyebb szolidaritást.

A decentralizálás a tömegek misztikus célok elérésére fordított meggondolatlan törekvései helyett a konkrét és gyakorlati megvalósításokat felmutató pozitív munkatevékenységet szorgalmazza.

A decentralizálás nem teszi tönkre a pártokat, de semlegesíti ezek olyan jellegû törekvéseit, amelyek az általános érdekekre nézve ártalmas politikai hegemónia megkaparintására irányulnak.

És végül, a decentralizálás megszilárdítja az államfô tekintélyét és hatalmát, aki gyakrabban és nyilvánvalóan eredményesebben fog beavatkozni az állami ügyek irányításába. [...]⁴

I. rész – általános elvek

1. §. Románia egységes oszthatatlan állam.

2. §. Az állam területe elidegeníthetetlen. A terület elidegenítését, az állam határainak módosítását vagy megváltoztatását illetôen csak az alkotmányozó gyûlés határozhat.

3. §. Minden hatalom és jog az államalkotó román nemzettôl származik.

[...] Államalkotó román nemzeten a román állampolgárok összességét értjük, nemzetiségükre, vallásukra és anyanyelvükre való tekintet nélkül, a királytól a legutolsó állampolgárig. Ez az elv mindenben megfelel a korszerû államelméletnek.

4. §. A román állam kormányformája az alkotmányos királyság.

5. §. Az állam szervezete a decentralizálás elvére, valamint a jelen alkotmányban foglalt egyéb elvekre és szabályokra épül.

6. §. Az állam funkciói és szolgáltatásai központi és tartományi szinteken szervezôdnek.

7. §. A központi szervek: a király, az államtanács és a központi kormány.

8. §. A tartományi szervek: a tartományi gyûlés és a tartományi kormány.

9. §. Az államtanács a tartományi gyûlésekkel együttesen alkotja a nemzeti képviselôházat.

10. §. A román állam a következô tartományokra tagolódik: Munténia – Olténiával, Dobrudzsával, a Duna-deltával és a Kígyók-szigetével együtt; Moldva – Besszarábiával és Bukovinával együtt; Erdély – Bánsággal, Körös- és Szatmár-vidékkel együtt.

A román államnak tartományokra való felosztása szorosan összefügg a széles körû decentralizálás elvének alkalmazásával, amely az új alkotmányt megalapozza. Hogy az új szervek életképesek és a területileg kiegészült állam haladása számára hasznosak legyenek, a tartományok a történelmi fejlôdés elve szerint körvonalazódtak. Ily módon mindegyik tartomány sajátos ereje szerint fog együttmûködni a nemzeti államba szervezett román nemzetre háruló roppant feladatok megoldásán.

11. §. A tartományok közigazgatásilag megyékre, a megyék pedig községekre tagolódnak. Több megye együttesen újabb közigazgatási jellegû társulást képezhet, amelynek szervezeti formáját minden egyes tartomány maga szabja meg.

A tartomány két más decentralizált egységet foglal magában: a megyét és a községet. Amennyiben egy sajátos helyzetben lévô tartomány érdekei megkívánják, közigazgatási jellegû különleges szervek fognak létesülni, több megye társulása folytán. Szervezetüket a tartományi törvényhozás fogja szabályozni.

12. §. A központi kormányzat és törvényhozás hatáskörébe tartoznak: a külügyek, a hadsereg, a vasutak, a posta, távíró és telefon, a tengeri és vízi közlekedési utak, a légi közlekedési utak, a pénzforgalom, a vámpolitika, az állami kölcsönök és az állam általános biztonsága.

Valamely tartomány területén állomásozó katonai alakulatok az illetô tartomány mindenkori politikai vezetésének rendelkezésére állnak a rend és a biztonság fenntartása érdekében.

Egyéb ügyek igazgatása, kivéve a külügyeket, tartományonként decentralizálva történik, a tisztségviselôk kinevezését ellenjegyzi a tartományi kormány feje.

13. §. Egységes törvényeket fognak kidolgozni, vagy legalábbis egységes alapvetô elveket irányoznak elô a központi törvényhozó szervek a következô ügyek intézése dolgában: állampolgárság, anyakönyvi iratok, név, kivándorlás (útlevélügyek), az egyetemekre és közhivatalokba való kinevezés feltételei, szabadalmak, súly- és hosszmértékek, védjegyek, irodalmi és mûvészi jogvédelem, az adórendszer, a monopóliumok, a büntetôjog és büntetôjogi perrendtartás, polgárjog és polgárjogi perrendtartás, a kereskedelmi jog, váltójog és tengeri jog, illetve perrendtartás – amelyek intézése, alkalmazása azonban kizárólag a tartományi kormányzatok feladata.

14. §. A 12. és 13. cikkelyben fel nem sorolt ügyek a tartományi törvényhozás és közigazgatás hatáskörébe tartoznak.

15. §. A tartományi szervek területükön behajtják az államot megilletô bárminemû jövedelmeket, és kötelesek e jövedelmekbôl egy állandó kvótát vagy elôre megállapított százalékot folyósítani a központi államkasszába, a többi pedig megmarad saját rendelkezésükre; a tartományoknak joguk van még saját jövedelmeket is kiróni és behajtani.

16. §. Egyetlen semmítôszék lesz és egyetlen legfelsô közigazgatási bíróság, amelyek tagjait arányosan toborozzák majd minden tartományból. A semmítôszékre és a legfelsô közigazgatási bíróságra a bírákat a központi kormány fejének javaslatára nevezik ki, a tartományokbeli többi bíróság bíráit pedig a tartományi szervek igazságügyminiszterének javaslatára.

17. §. Minden egyes tartomány kidolgozza saját közoktatási rendszerét.

18. §. A vallási felekezeteket egyenjogúaknak nyílvánítják, és az autonómia elve alapján szervezôdnek meg.

Az egyházaknak az 1923-as alkotmány és az utólagosan hozott törvények által szabályozott státusa nem oldotta meg a területileg kiegészült román államban a felekezeti kérdést. Jóllehet az 1923-as alkotmány említést tesz a vallási felekezetek egyforma védelmérôl, ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy egyenjogúak lennének. A végsô megoldás, amelynél meg kellene állapodnunk, ha a felekezeti kérdés megoldásáról van szó, nem lehet más, mint az, amely a szövegben olvasható. Ezért nem tehetünk egyebet, mint megismételjük azt, amit tíz esztendeje egy másik elôzetes alkotmánytervezet indoklásában írtak:

"Egy uralkodó egyház gondolatának elfogadása a területileg kiegészült román államban nem csak a kor szellemével ellenkezik, nem csak a Gyulafehérvári Nemzetgyûlés határozataival ellenkezik, hanem a román állam egész alkotmányos életével, amely a bármely nemzetiségû, vallású és anyanyelvû állampolgárok jogegyenlôségén alapul."

Mindaddig, amíg elég jelentôs számban léteznek olyan románok, akik nem tartoznak az általunk uralkodónak kikiáltani óhajtott felekezethez, a felekezeti kérdés ilyen módon való rendezése megengedhetetlen. Ami a román egyházaknak a román nemzet fennmaradásában szerzett érdemeit illeti, nem ítélhetünk valamelyiknek a többinél bokrosabb érdemeket.

A román állam nem tehet különbséget a román nemzeti egyházak között, amikor a jogok megítélésérôl van szó.

A román államnak elegendô alkalma nyílik támogatni a román egyházakat, ezek híveinek az összlakossághoz viszonyított számaránya alapján.

19. §. A román állampolgárok etnikai származásukra, anyanyelvükre vagy vallásukra való tekintet nélkül részesülnek az alkotmány és a törvények által elôírt szabadságjogokban és jogokban.

20. §. A román állam területén nem létesíthetôk idegen népek lakta telepek, csak az alkotmányozó gyûlés határozata folytán.

21. §. A román zászló színei; kék, sárga és piros, vertikális elhelyezésben.

22. §. Az államtanács és a központi kormány székhelye az ország fôvárosában van, a tartományi kormányé a tartomány fôvárosában.

23. §. A román nyelv az állam hivatalos nyelve.

24. §. Senki nem kényszeríthetô semmiféle eskütételre, csakis egy bizonyos törvény ereje folytán, amely megszabja annak szövegét is.

25. §. Jelen alkotmány nem függeszthetô fel sem egészében, sem részlegesen.

Az államot fenyegetô veszély esetén törvényes úton bevezethetô az általános vagy részleges ostromállapot.

II. rész – a nemzeti képviselôház

26. §. A nemzeti képviselôház hatáskörét a jelen alkotmány szabályozza.

27. §. A nemzeti képviselôház a tartományi gyûlések legidôsebb elnökének elnökletével ülésezik, a többi elnökök életkoruk sorrendjében lépnek majd a helyébe. Hasonló körülmények között töltik majd be hivatalukat a tartományi gyûlések bizottságainak többi tagjai is. [...]⁵

IV. rész – a tartományi szervezet

98. §. A tartományi gyûlés törvényhozó szerv.

99. §. A tartományi gyûlés hatáskörébe tartoznak mindazon ügyek, amelyeket nem tartottak fenn az államtanács törvényalkotó joga számára.

100. §. A tartományi törvényeket kollektív módon hozzák, a király és a tartományi gyûlés által.

101. §. E két tényezô mindegyike kezdeményezhet törvényeket.

102. §. Egy törvény sem terjeszthetô fel a királyhoz megerôsítés végett, csak miután megvitatták és megszavazták a tartományi gyûlésben.

103. §. A tartományi törvényeket a tartományi hivatalos közlönyben teszik közzé. Ezenkívül a törvényeket a tartományok igazságügyminiszterei is hivatalosan kihirdetik.

104. §. A tartományi gyûlés választott és jog szerinti képviselôkbôl áll.

104–111. §. A tartományi gyûlés összetétele egykamarás rendszeren alapul, ami több meggondolásból, fôleg pénzügyi okokból következik; ebbôl kifolyólag bevezettük a jog szerinti tagságot is a magas egyházi méltóságok sorából. Fontosnak látjuk, hogy ôk a szenvedélyes politikai csatározások elkerülésével váljanak a tartományi gyûlés tagjaivá.

105. §. Az egyes tartományi gyûlésekbe 220 képviselôt választanak Munténiában, 200-at Moldvában és 180-at Erdélyben.

A 105. cikkely megszabja a tartományonként megválasztandó gyûlési tagok számát. Itt az utolsó népszámlálás adatait vettük figyelembe. Íme a népszámlálás tartományokra lebontott eredménye 1930 decemberének végén: Munténia (Olténia: 1 513 897, Dobrudzsa: 814 322) = 6 344 622. Moldva (Besszarábia: 2 848 714, Bukovina: 854 237) = 6 113 535. Erdély (Körös-vidék, Máramaros: 1 412 213, Bánság: 932 675) = 5 563 161 lakos.

106. §. A képviselôk 50%-át a 21-ik életévüket betöltött román állampolgárok választják, nemre való tekintet nélkül, községek szerint közvetlen és titkos szavazással, az arányos képviselet elve alapján, oly módon, hogy az egész tartomány egyetlen választókörzetet alkot, avagy minden megye külön választókörzetet alkot, a képviselôk másik felét pedig egyjelöltes választókörzetekben választják meg.

107. §. Alanyi jogon képviselôk: a görögkeleti, a görög katolikus és a római katolikus egyházak metropolitája, illetve püspökei, tartományonként az izraelita felekezet egy-egy képviselôje, a lutheránus, református és unitárius egyházak elsô embere az erdélyi tartományi gyûlésben, a mohamedán felekezet egy képviselôje a munténiai tartományi gyûlésben.

108. §. Hogy valaki választható legyen,

a) az aktív választójog és ennek gyakorlásához való jog,

b) a 25-ik életév betöltése,

c) tényleges lakhely az illetô tartomány területén.

109. §. A választók összeírását öttagú bizottság végzi, minden egyes választókörzet szintjén. Az összeírással szemben benyújtott óvásokat az illetékes járásbíróság tárgyalja.

110. §. A választó testületet királyi rendelet által hívják össze.

111. §. A választásokat a bírósági szervek bonyolítják le.

112. §. Azokat a mandátumokat, amelyekkel szemben nem emeltek óvást, a tartományi gyûlés vizsgálja meg, azzal a feltétellel, hogy érvénytelenítés csak törvénysértés fennállása esetén és kétharmados szavazattöbbséggel történhet.

A bárki által és bármely oldalról megtámadott mandátumokat egy 16 tagú választási bíróság fogja megvizsgálni, amelynek felét a tartományi gyûlés székhelyén mûködô ítélôtábla jelöli ki tanácsosai körébôl, a másik felét pedig a tartományi közigazgatási bíróság fogja kijelölni tanácsosai körébôl. A bizottságok tagjait sorshúzás útján jelölik ki a bíróságok tagozatainak együttes ülésén. A választási bíróság elnöke a tartományi közigazgatási bíróság elsô elnöke lesz.

113. §. A tartományi gyûlés mandátuma 4 évre szól.

114. §. Jelen alkotmány 65–70. cikkelyét a tartományi gyûlés tagjaira is alkalmazzák.

115. §. A tartományi gyûlés minden év november 1-én összehívás nélkül is összeül, amennyiben a király nem hívta volna elôzetesen össze. Az egyes idôszakok tartama 4 hónap.

116. §. A tartományi gyûlés alapvetô hatásköre a törvénytervezetek megvitatása és megszavazása.

Ezen illetékességen túl, a tartományi gyûlés tanácskozhat mindazon ügyekrôl, amelyeket az alkotmány vagy a különleges törvények a hatáskörébe utalnak.

117. §. A tartományi gyûlésnek joga van dönteni vizsgálat indításáról bármely kérdésben, amely a közigazgatással kapcsolatos.

118. §. A tartományi gyûlésnek jogában áll továbbítani a minisztereknek a hozzá intézett beadványokat. A miniszterek kötelesek felvilágosítással szolgálni ezek tartalmáról, valahányszor a tartományi gyûlés kérné ezt tôlük.

119. §. A tartományi gyûlés minden ülésszaka alkalmával saját soraiból megválaszt egy elnököt, négy alelnököt és a többi tagjait.

120. §. A tartományi gyûlés tárgyalási nyelve a román.

121. §. A tartományi gyûlés ülései nyilvánosak. Ennek ellenére, az elnök vagy más 10 tag kérésére zárt ülésre is összeülhet.

A tagok abszolút többséggel eldönthetik, hogy ugyanazon tárgy vitáját nyilvános ülésen is szükséges-e folytatni.

Ám a szükségképpen törvényhozó vagy politikai jellegû szavazások csakis nyilvános ülés keretében bonyolíthatók le.

122. §. Bármely határozatot csakis a szavazatok abszolút többségével lehet meghozni, kivéve a tartományi gyûlés mûködési szabályzata által elôírt különleges szavazatarányok eseteit.

A szavazatok megoszlása esetén a javaslatot elutasítják.

A tartományi gyûlés ülését a tagnévsorban szereplôk egyszerû többsége jelenlétének feltételével lehet megtartani.

123. §. A szavazás felállva vagy ülve történik, élôszóval vagy titkos szavazással.

Egy törvénytervezet nem hagyható jóvá, csak amennyiben a törvénycikkelyeket egyenként megszavazták.

A tartományi gyûlésnek jogában áll módosításokat eszközölni, több részre bontani a javasolt cikkelyeket és módosításokat.

124. §. Bármely törvényjavaslatot elôzetesen megvizsgál a tartományi gyûlés által saját soraiból kijelölt bizottság, amely gondoskodik a törvények összehangolásáról.

125. §. A tartományi gyûlés ülésein szükséges legalább egy miniszter jelenléte.

A tartományi gyûlés igényt tarthat arra, hogy tanácskozásain, a vita érdekében, legyenek jelen bizonyos miniszterek vagy helyettes államtitkárok.

126. §. A tartományi gyûlés kizárólagos joga tulajdon biztonságáról gondoskodni az elnök személye által, aki a tartományi gyûlés beleegyezésével parancsot adhat a szolgálatos alakulatnak.

A tartományi gyûlés beleegyezése nélkül semmiféle katonai erô nem foglalhat állást a gyûlés bejáratánál vagy épülete körül.

127. §. Szabályzata által a tartományi gyûlés megszabja tulajdon hatásköre gyakorlásának módját.

128. §. A tartományi kormány minden tartományban öt miniszterbôl áll, akiket a parlamenti elv szellemében a király nevez ki.

129. §. A miniszteri tárcák a következôk: az elnökség a belügyekkel és a decentralizált ügyosztályokkal – a pénzügyek, államvagyon és mezôgazdaság, – ipar, kereskedelem és utak, – vallás és közoktatás, – igazságügy.

130. §. A 86–97. cikkelyek rendelkezései a központi kormány minisztereire vonatkozólag a tartományi kormány minisztereire is alkalmazandók.

131. §. Egyidejûleg senki nem lehet miniszter a központi kormányban és a tartományi kormányban is. [...]⁶

VI. rész – a közigazgatási szervezet

141. §. A közigazgatás központi, tartományi, megyei és községi szintû.

142. §. A közigazgatási szervezet a decentralizálás és a helyi autonómia elvén alapul.

143. §. Az autonóm szervek létrehozásakor a képviseleti elvet a mindkét nemre kiterjesztett általános választójog alapján fogják alkalmazni.

144. §. Az általános, központi, tartományi, megyei vagy községi közigazgatási szabályzatok nem válhatnak kötelezôvé, csak miután a törvényben elôírt módon kihirdették ôket.

145. §. Az állam közigazgatási szervezetét, a tartományi közigazgatási szervezetet és a megyei és községi közigazgatási intézményeket különleges törvények szabályozzák. [...]⁷

VII. rész – a román állampolgárság [...]⁸

168. §. A román állampolgárok a törvény elôtt egyenlôek. A nemzetiségi, vallási vagy nyelvi különbözôség nem akadálya az alkotmány és a törvények szerint minden állampolgárt megilletô összes jogok megszerzésének és gyakorlásának. [...]⁹

170. §. Minden állampolgárnak joga van anyanyelvéhez.

Minden állampolgár szabadon használhatja anyanyelvét a nyilvános összejöveteleken, egyházi viszonylatban, a sajtóban és mindennemû kiadványokban, valamint magán- és kereskedelmi jellegû kapcsolatban.

A magántársaságok és egyesülések érintkezési nyelvét az ezeket megalapító állampolgárok szabadon határozhatják meg.

A más nemzetiségû román állampolgároknak joguk lesz saját nyelvüket használni az összes közhivatalokkal való érintkezésben.

Egy minden egyes tartomány számára kidolgozandó különleges törvény szabályozni fogja az állampolgárok nyelvhasználati jogának módját, amit jelen cikkely ír elô.

A jelen cikkelyben elôírt elvek, a többiekkel egyetemben, amelyek az egyéb állampolgári jogokkal kapcsolatban hozatnak, arra hivatottak, hogy megoldjanak egy döntô jelentôségû kérdést a területileg kiegészült román állam életében: a kisebbségi kérdést.

A 170. szakaszban foglalt elvek és rendelkezések szerepelnek a Gyulafehérvári Nemzeti Gyûlés ünnepélyes nyilatkozataiban, bizonyos pontokon éppenséggel meghaladva a kisebbségek státusára vonatkozó szerzôdések által a román államra kényszerített feltételeket.

Bármennyire is liberális lenne az e tervezet által kijelölt út a kisebbségi kérdés rendezésének dolgában, addig nem mehetett el és nem ment el addig a Gyulafehérvári Nemzeti Gyûlés sem, hogy a nemzetiségeknek valamely külön politikai individualitást biztosítson, önkormányzattal és külön területtel. Törekedett ellenben arra, hogy a román állam magasabb érdekeinek veszélyeztetése nélkül biztosítsa a nemzetiségek jogait, beleértve az államhoz és a közhivatalokhoz való viszonyukat, melyek alkalmazásuk esetén minden bizonnyal hozzájárulnak majd a jogosult elégedetlenség lecsillapításához.

171. §. Garantálják a személyi szabadságot. [...]¹⁰

172. §. Minden állampolgárnak jogában áll a román állam területén bárhol megválasztani lakhelyét.

A román állampolgár nem toloncolható ki, ám szabadon dönthet a román állam területérôl való kivándorlása felôl. [...]¹¹

176. §. A törvény garantál bárminemû tulajdont. A tulajdonjog korlátozására csakis valamely közhasznú cél érdekében kerülhet sor. A közhasznú célokat a kisajátítás törvénye fogja meghatározni, amely eldönti majd a kisajátítási eljárást és annak módját is.

Biztosított az állam beavatkozási joga a gazdasági élet szabályozásába. Adott esetben joga lesz a központi vagy a tartományi törvényhozás által kidolgozandó különleges törvények által dönteni a magánintézmények és magánvállalatok, a magánkereskedelmi társaságok állami tulajdonba vétele felôl.

177. §. Csak a románok és a Romániában honosságot nyert személyek szerezhetnek bármi jogcímen és birtokolhatnak Romániában földet mint ingatlant. A külföldieknek csak ezen ingatlanok értékéhez lesz joguk. [...]¹²

182. §. Teljes lelkiismereti szabadság van.

Garantált az összes vallások szabadsága, amennyiben ezek gyakorlása nem összeférhetetlen a közrenddel és a jó erkölcsökkel.

A román állam a következô felekezeteket ismeri el: görögkeleti, görög katolikus, evangélikus, református, unitárius, mohamedán és izraelita. Garantálja mindezek jogát az autonómiához az egyház belsô életében, a szertartás és a vagyonkezelés ügyeiben.

A többi vallások megtûrtek, ugyanis gyakorlásuk megfelel a vallásszabadság garantálásához szükséges általános feltételeknek.

A hivatalos egyházi szertartás celebrálása nemzeti vagy politikai ünnepek alkalmával azokon a településeken, ahol román templomok vannak, a görögkeleti vagy a görög katolikus templomban tartandók, a hívek lélekszáma szerint; ott pedig, ahol nincsenek román templomok, az elismert felekezet templomában, amelynek a településen több híve van.

Az állam a költségvetésbôl hozzájárul a bármely szertartású román állampolgárok egyházainak fenntartásához.

A különbözô felekezetek vezetôit az államfô nevezi ki, illetve erôsíti meg hivatalukban.

Az államnak ellenôrzési joga van a felekezetek fölött a jó erkölcsökkel és a közrenddel összhangban való mûködésük tekintetében.

Az államnak, az államfônek vagy az állam szerveinek biztosított jogok a vallási felekezetek eddigi jogállása alapján átruházódnak a román államra, a román államfôre és a román állam szerveire.

Románia területén betilthatók azok a papi rendek, amelyek veszélyeztetik az állam biztonságát. [...]¹³

A szövegben foglalt elvek és rendelkezések elôírják a vallásszabadságot. [...]

A területileg kiegészült román államban olyan felekezetek is élnek, amelyek hívei nem román anyanyelvûek és faji jellegükben is különböznek a román nemzettôl, hosszabb vagy rövidebb történelmi múlttal rendelkeznek, és többé-kevésbé fejlett egyházi autonómiában élnek. [...]

Azok a különleges viszonyok, amelyekben a román állam keretén belül élô román és nem-román vallási felekezetek találtatnak, nem teszik lehetôvé a megoldásnak valamely más országban létezô rendszer felkarolása által való keresését.

Így el kell vetnünk a "cezaro-pápai" rendszert, a "libera chiesa in libero stato" rendszerét, egy uralkodó egyház rendszerét, amilyen az Egyesült Államokban és Franciaországban mûködik.

A szabályozás alapja nem lehet egyéb, mint a jogegyenlôség és a felekezetek egyházi autonómiája, mely elvet a Gyulafehérvári Nemzeti Gyûlés határozatai is elôírják. Biztosítani kell mindazon felekezetek jogegyenlôségét, amelyek eddig is az államhatárok között éltek, vagy amelyek most kerültek a román állam fennhatósága alá. Ezáltal tiszteletben tartatnak a kivívott jogok, mely elv azt a jogfolytonosságot szolgálja, amely az egészséges állami élet alapját kell hogy képezze.

Jogegyenlôség illetné meg a következô felekezeteket: görögkeleti, görög katolikus, evangélikus, református, unitárius, mohamedán és izraelita. Ezek a felekezetek, amelyek magukban foglalják a román állampolgárok túlnyomó többségét, elismert felekezetek kell legyenek, amelyek autonómiával rendelkeznek belsô életük, a szertartás és a vagyonkezelés dolgaiban; e felekezetekkel szemben a felsôbb ellenôrzés joga az egyházi méltóságok kinevezésére és megerôsítésére vonatkozik, és ugyancsak áthárulnak az állami szervekre mindazok a jogok és illetékességek, amelyeket velük szemben az az állam is gyakorolt, amelyhez eddig tartoztak.

Minden más vallást, amely még a román állam területén mûködik, meg kell tûrni, amennyiben gyakorlásuk nem ütközik a közrendbe és nem sérti a közerkölcsöket. [...]

184. §. Az oktatás szabad.

Az oktatás szabadsága garantált, amennyiben ennek gyakorlása nem ütközik a közrendbe és a jó erkölcsökbe.

A román állampolgárok nemzetiségre, vallásra vagy anyanyelvre való tekintet nélkül saját költségükre alapíthatnak, mûködtethetnek és felügyelhetnek iskolákat és egyéb oktatási intézményeket, amelyek csak a közrenddel és a jó erkölcsökkel való összeférhetôségük tekintetében rendeltetnek alá az állam ellenôrzésének. Amennyiben ezek a magánoktatási intézmények érvényes végzettségi okmányokat óhajtanak kibocsátani, hogy ezek birtokosai közhivatalokat foglalhassanak el, és amennyiben részesülni óhajtanak az állam támogatásában, az államnak jogában áll dönteni ezen intézmények mûködési feltételeirôl.

Az oktatási magánintézmény nyelvét az iskola fenntartója szabadon választja meg.

Azokban a városokban és falvakban, ahol nagyobb arányban élnek nem-román anyanyelvû román állampolgárok, az állami elemi iskolákban párhuzamos tagozatokat vezetnek be az illetô nemzetiség nyelvén. A román nyelv oktatása azonban kötelezô.

A középfokú állami iskolákban az elôadási nyelv a megye többségi lakosságának nyelve lesz, kötelezô lévén a román nyelv oktatása.

A nyilvános felsôfokú oktatás autonóm alapon szervezôdik, és az illetô vidék többségi lakosságának nyelvén zajlik.

Az elemi oktatás az állami iskolákban ingyenes és kötelezô lesz mindenütt, ahol léteznek állami iskolák vagy az állam által elismert elemi magániskolák.

A közoktatást illetô összes ügyeket különleges törvények fogják szabályozni. [...]¹⁴

A közoktatás tekintetében a Gyulafehérvári Nemzeti Gyûlés határozatai kell döntôek legyenek, oly módon, hogy legalább az elemi iskolában az állampolgárok oktatása, nemzetiségüktôl és anyanyelvüktôl függetlenül, saját nyelvükön történjék.

Az oktatási magánszférában biztosítani kell az oktatás szabadságát, különösképpen a felekezeti oktatásét, fenntartva az általános állami ellenôrzést.

Mivel a magánkézben levô oktatási intézmények részesülni óhajtanak az állam anyagi támogatásában, valamint bizonyítványokat óhajtanak kibocsátani, melyek az állami rendelkezések szerint a közhivatalok betöltéséhez szükségesek, az állam jogosult arra, hogy megszabja ezen iskolák mûködési feltételeit.

[...]

A közép- és felsôfokú közoktatás tekintetében a tervezet szabad kezet ad az államnak, hogy azokat saját érdekei szerint szervezze meg.

A felsôfokú oktatást az autonómia elve alapján kell megszervezni, ami több garanciát nyújt a tudás szabadságának megvalósításához.

A 184. cikkely, az oktatás szabadságára vonatkozó elvei és rendelkezései által, eleget tesz a nemzetiségek státusára vonatkozó nemzetközi egyezmények ajánlásainak.

191. §. A román állampolgárok nemzetiségre, vallásra és anyanyelvre való tekintet nélkül hûséggel tartoznak a haza, az uralkodó iránt, és alá kell vetniük magukat a törvényeknek. [...]¹⁵

A 191. cikkelyben három általános érdekû kötelezettség szerepel: a haza és az uralkodó iránti hûség, valamint a törvények iránti engedelmesség. E kötelezettségek semmibevétele esetén a büntetô törvénykönyv által elôírt szankciókat alkalmazzák. A törvényekkel szembeni általános engedetlenség nem általánosságban büntetendô, ellenben büntetik az egyéni törvényszegéseket.

IX. rész – átmeneti és záró rendelkezések

210. §. Az államtanács megalakulásáig ennek törvényhozói teendôit a jelenlegi alkotmányozó gyûlés látja el.

211. §. A tartományi gyûlések összeüléséig, a jelen alkotmányban leszögezett elvekkel összhangban, a szükséges választójogi törvényeket meghozandó, az alkotmányozó gyûlés kidolgozza a választási törvényt, s elvégzi az egyes tartományok választókörzetekre való beosztását.

212. §. Mind a központi kormányt, mind a tartományi kormányokat ideiglenesen a király fogja kinevezni azzal a mandátummal, hogy készítsék elô a közhivatalok újjászervezését.

213. §. Jelen alkotmány kihirdetésével egyidejûleg feloszlatják az összes minisztériumi szerveket, és feloszlatottá nyilvánítják az összes közhivatalokat, beleértve a bíróságokat, a tisztviselôk pedig a hivatalok újjászervezése érdekében ugyancsak felmentettnek tekinthetôk. A közhivatalok az alkotmányos és törvényes szervekkel való tényleges felváltásukig fognak mûködni.

—————————————

¹ 1872–1946. Az erdélyi Román Nemzeti Párt politikusa, a nagyszebeni Consiliu Dirigent közlekedési minisztere. Alkotmányjogász a kolozsvári egyetemen, a jogi kar dékánja 1923–24-ben. Kisküküllô megyébôl választották a szenátusba, amelynek 1928–29-ben elnökhelyettese volt. Kisebbségpolitikai szempontból neki köszönhetô a hûségesküt nem tett volt magyar tisztviselôk nyugdíjügyének elintézése.

² A vasúti hálózat, a közutak kezelésérôl, a bánya- és nemesfémipar, a tisztviselôk és az iskolarendszer helyzetérôl és problémáiról.

³ Vizsgálni kell, hogy milyen berendezkedés biztosítja az alkotmányos életet és ki kell alakítani a politikai felelôsség rendszerét.

⁴ Az eredeti szövegben itt következô, az egyes cikkelyekhez kapcsolódó indoklást az alkotmánytervezet egyes szakaszai után kisbetûvel közöljük.

⁵ III. rész – A központi szervezet. I. fej. A király; II. fej. Az államtanács; III. A központi kormány.

⁶ V. rész – Az igazságszolgáltatás szervezete

⁷ II. fej. Pénzügyek; III. fej. A hadsereg; IV. fej. Köztisztségek.

⁸ I. fej. az állampolgárság megszerzésérôl rendelkezô §-ok.

⁹ 169. § a halálbüntetés eltörlésérôl, az élethez való jog biztosításáról.

¹⁰ A nyomozás, elhurcolás, letartóztatás szabályozása.

¹¹ 173. § a lakhely sérthetetlenségérôl; 174. § a sztrájkhoz való jogról; 175. § a foglalkozás szabad választásának joga.

¹² 178. § a bánya- és altalajtulajdon; 179. § a közlekedési vonalak köztulajdona; 180. § a vagyonelkobzás tilalma; 181. § a levéltitok sérthetetlensége.

¹³ 183. § az anyakönyvi okmányok.

¹⁴ 185–189. §§ a sajtószabadsághoz, gyülekezéshez, egyesületalapításhoz, kérvények beadásához, a választhatósághoz való jog. 190. § a köztisztviselôk ellen indítandó nyomozás lehetôsége.

¹⁵ 192. § megkülönböztetés nélküli közteher és adófizetés; 193. § kötelezô katonai szolgálat; 194. § vallási meggyôzôdés alapján nem tagadhatók meg az állampolgári kötelezettségek; 195. § közteherviselés kötelezettsége.

IV. fej. Külföldi állampolgárok; VIII. rész – Az alkotmány módosítása.