Sidó Zoltán

Szlovákiai vészhelyzet

A szlovákiai magyar kimûvelt fôk számbavétele (sem történelmi visszapillantás, sem pedig a mai nemzetközi, ill. hazai összehasonlítás alapján) nem szolgál kedvezô tényekkel. A pozsonyi Academia Istropolitana (1465-1471) és a Nagyszombati Egyetem (1635-1777) mára ugyanúgy a történelmi múlté, mint az 1918-ban megalakult Csehszlovákia által azonnal megszüntetett selmecbányai Bányászati és Erdészeti Fôiskola (1770), a kassai Királyi Jogakadémia (1778), az eperjesi Evangélikus Jogakadémia (1815), a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem (1912), valamint a pozsonyi (1714), a nyitrai (1715), a besztercebányai (1807) ... hittudományi fôiskolák.

Az 1937-38-as tanévben, amikor a mai Szlovákiában az állami és a közalkalmazottak kiutasítása, ill. menekülésszerû áttelepülése után a magyarság létszáma 592 ezerre, Szlovákia akkori lakosságának 20%-ára csökkent, a 10 cseh és 1 szlovák egyetemen mindössze 880 magyar (az egyetemisták 3,14%-a) tanult. Értelmiségünk létszám-, részarány-csökkenése a második világháborút követô években nemzetrészünk megmaradása végveszélyével fenyegetô szintre süllyedt. 1945-ben kollektív bûnösségünk¹ okán megfosztottak „visszaszlovákosítással"² újra elnyerhetô csehszlovák állampolgárságunktól, a vagyonosabbak és az értelmiség egy részét Magyarországra (68 ezer), ill. Csehországba (42 ezer) deportálták,³ 9 ezren, többségükben értelmiségiek, önként elhagyták szülôföldünket. Amikor 1948 októberében, a hontalanság évei után visszanyertük állampolgárságunkat, alig maradt Szlovákiában magyar pedagógus, jogász, orvos, lelkész, alkotó értelmiségi. Az azóta tartó társadalmi viszonyok, a kommunista hatalomátvétel (1948) utáni hatékony politikai és nemzetiségi kontraszelekció, s részben a szülôföldön maradottak szociális összetétele, a felsôfokú felvételi vizsga, ill. képzés nyelvének hiányos ismerete máig sem tette lehetôvé értelmiségfogyatkozásunk visszafordítását.

1951-ben a Comenius Egyetemen engedélyezték a magyar nyelv és irodalom tanszéket, a szintén pozsonyi Pedagógiai Fôiskolán és Felsôbb Pedagógiai Iskolán magyar tagozat jött létre (1959-es megszûnésük évétôl Nyitrán, a mai Konstantin Filozófus Egyetem jogelôdjeként folytatódott a magyar pedagógusok képzése)

1957-ig a statisztikai kimutatásokban hiába keresnénk az egyetemi és fôiskolai hallgatók nemzetiségi megoszlására utaló adatokat. Míg Csehország (elsô sorban Prága és Brünn) egyetemein 1992-ig évente (évfolyamonként) legfeljebb 100 magyar hallgató tanult (a köztársaság kettéválása óta ez a létszám 10-15-re csökkent), a lakossági részarányt és a felsôfokú tanintézmények magyar hallgatóinak részarányát (a kettô közötti eltérést) a magyar nemzetiségû hallgatók túlnyomó többségét képezô szlovákiai egyetemek és egyetemi szintû fôiskolák adatai alapján mutatjuk be:

A fenti adatok ismeretében nem meglepetésszerû, hogy a 18 évnél idôsebb szlovák nemzetiségûek közül minden tizenkettedik, a szlovákiai magyarok közül pedig csak minden huszonhetedik végzett egyetemet (egyetemi szintû fôiskolát). Ennél az összehasonlításnál figyelembe kell venni, hogy amíg a honi magyar átlag felét sem éri el a szlováknak, addig nemzetközi összehasonlításban a szlovákiai átlag (6%) is messze elmarad az európaitól (pl. Ausztria 23%, Svédország 30% ...).

Az egyetemet végzett szlovákiai magyarok – egyéb okokon kívül – azért sem alkothatják még a felét sem a szlovák diplomásoknak, mert

– a magyar nemzetiségû középiskolások részaránya a második világháborút követô évektôl mindig alacsonyabb volt a szlovák középiskolásokénál. 1993-ban pl. Szlovákia lakosságának 85,7%-a vallotta magát szlovák, 10,8%-a magyar nemzetiségûnek, ám az érettségizôk 93%-a volt abban az évben szlovák és csak 5 %-a magyar nemzetiségû;

– a felsôoktatási intézmények egyes szakaira (bánya-, kohómérnök, erdész, geológus, vegyipari, textilipari technológus, rendôr-, katonatiszt ...) eleve alig jelentkezett magyar érettségizett, mert e szakok végzôsei általában a nyelvhatáron túl helyezkedhettek el, s ott leendô gyermekeik nem részesülhettek anyanyelvû oktatásban;

– az 1989-90-es forradalomig egyes szakokon bizonyíthatóan mûködött a politikain kívül nemzetiségi kontraszelekció is: a jogtudományi karokon, a közgazdasági fôiskola külkereskedelmi szakán, a szlovákiai egyetemek történész szakán, az orvosi karokon a felvételi vizsgák eredményeitôl függetlenül elôre meghatározták a felvehetô magyar nemzetiségû jelöltek számát;

– ellentétben pl. a romániai és a kárpátaljai gyakorlattal, a magyar nyelv és irodalom szak kivételével anyanyelven nem lehetett és nem lehet felvételi vizsgát tenni, s érettségizettjeink mindegyikét családi környezetén kívül szlovák nyelvismerete sem késztette egyetemi továbbtanulásra.

Felsôfokú képzettségünk általános lemaradásánál már csak az egyes karokon tapasztalható hátrányos helyzetünk ölt veszélyesebb méreteket. A közgazdaság-tudományi karokon 2,59%, a jogtudományi karokon 2,84%, az elektrotechnikai karokon 2,87%, az orvosi karokon 4,51%, az informatikai karon, ill. szakokon 5,53%, a pedagógiai karokon 5,36%, az építészetin 5,64%, a gyógyszerészetin 5,64%, az agrártudományin 5,70%, az állatorvosin 6,65%... (a lakossági 10,8 százalékhoz viszonyítva legelônyösebb az egyetemek természettudományi és bölcsészettudományi karain kimutatható 9,87, ill. 9,38%) volt a magyar hallgatók részaránya az 1995-96-os tanévben.

A Szlovákia egyetemein jelenleg tanuló mintegy 3500 magyar nemzetiségû hallgató közül a romániai 30% egyharmada sem (9,4%) tanul részben vagy egészen anyanyelvén, s a nyitrai egyetemen tapasztalható változások⁴ további visszaeséssel fenyegetnek. Sajnos ez nem csupán az oktatás és a vizsgáztatás nyelvét, hanem a valós szükségeknél alacsonyabb létszámú hallgató felvételét⁵, továbbá bizonyos szakok kihagyását is jelenti. A hatalom 1977. évi adminisztratív intézkedései eredményeként (1963-ban 192, 1964-ben 184, 1965-ben 150... 1981-ben csupán 20, s az azt követô években 41, 27, 24, 28, 25... magyar pedagógus nyert szakképesítést Nyitrán) általános iskoláink tantestületeinek korösszetétele alapján az ezredfordulóra szinte megszûnésre ítéltetett a magyar nyelvû oktatás. Amíg Szlovákia általános iskoláiban 40 éves korhatárig a tanítók 67,8%-a sorolható, addig ez a magyar iskolák esetében mindössze 19,8%, s amíg az 51 év feletti korcsoportba tartozók szlovákiai részaránya csupán 8,5%, a magyar iskolákban ez 39,8%!

A közölt adatok súlya bizonyítja, nem a finnországi példa, ahol a lakosság 6%-át kitevô 300 ezer svédnek önálló egyeteme van, hanem a szükség korparancsa fogalmaztatta meg 1990-ben azt a törvényjavaslatot, melyet három (!) országgyûlési képviselônk elôterjesztett a prágai és a pozsonyi parlament bizottságaiban. A képviselôi törvényjavaslat (és nemkülönben a javasolt tanszékek szakmai összetétele) lehetôvé tette volna, hogy Komáromban létrejöjjön az önálló magyar Jókai Mór Egyetem, ám azt a parlamenti bizottságok elvetették.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége mint önálló jogállású civil szervezet, összefogva az önkormányzatokkal és középiskolákkal, magyarországi tárgyalásai eredményeként 1992-ben levelezô tagozatos konzultációs központokat hozott létre Komáromban, Dunaszerdahelyen és Kassán, ahol 1996-ban összesen 110 tanító (a nyitrai állami fôiskolán végzett magyar tanítók háromszorosa), 1995 és 96-ban összesen 55 óvodapedagógus nyert szakképesítést a gyôri és a sárospataki tanítóképzô, illetve a soproni pedagógiai fôiskola végzettjeként. A kihelyezett tagozatok szervezési teendôit elvégzendô, a szlovák parlament Tt 369/1990 sz. közigazgatási törvénye alapján Komáromban 1992-ben, Királyhelmecen 1993-ban Városi Egyetem alakult. A nevezett önkormányzati oktatási intézmények – hacsak a hatalom meg nem szünteti – a magyar nyelvû tanító-, óvodapedagógus-, kertészmérnök-, közgazdaképzésen kívül nemzetrészünk megmaradási stratégiája részeként hozzájárul a felsôoktatásra is minôsített, ill. abba bevonható szakemberek képzéséhez is. S mivel az önálló magyar egyetem létrehozása nem pártérdek, közösségünket nem osztja meg az ideiglenes, szükségmegoldásként kezelt városi egyetemek léte, ill. támogatása. A városi egyetemek általános támogatása mellett társadalmi és politikai összefogással hozzáfogtunk a legszükségesebb szakok, a leendô önálló magyar felsôoktatási intézmény szakmai és szociális infrastruktúrája felméréséhez, ill. megállapításához. E feladatnál csupán egy van, mi fontosabb: a másságot toleráló szlovákiai politikai valóság kimunkálása, melyet csak a honi magyar és szlovák demokratikus erôi egyeztetésen alapuló összefogása hozhat létre. Talán már 1998-ban.

1. számú melléklet

Áttekintés a Nyitrán végzett magyar pedagógusok számáról

Irodalom

1. Ceskoslovenská statistika. Praha 1934. 98. kötet.

2. Gyönyör József: Terhes örökség (A magyarság létszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában). Madách-Posonium, Pozsony 1994.

3. Janics Kálmán: A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bûnössége". Pannónia Könyvkiadó, Pozsony 1995.

4. Janics Kálmán: A hontalanság évei. Hunnia Kiadó, Budapest 1989.

5. Mészáros István: A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiája, 996-1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996.

6. Popély Gyula: Népfogyatkozás. Regio, Budapest 1991.

7. Štatistická roèenka Slovenskej republiky 1995. Veda, A Szlovák Tudományos Akadémia Kiadója, Bratislava 1995.

8. Štatistická roèenka Slovenskej republiky 1996. Veda, A Szlovák Tudományos Akadémia Kiadója, Bratislava 1996.

9. Vadkerty Katalin: A deportálások (A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945-1948 között). Kalligram Kiadó, Pozsony 1996.

10. Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Kalligram Kiadó, Pozsony 1993.

—————————————

Jegyzetek

¹ Vö. Janics Kálmán: A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bûnössége". Pannónia Könyvkiadó, Pozsony 1995.

² Vö. Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Kalligram Kiadó, Pozsony 1993.

³ Vö. Vadkerty Katalin: A deportálások (A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945-1948 között). Kalligram Kiadó, Pozsony 1996.

⁴ A magyar iskolák tanítóit és tanárait képezô nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem statútuma nem tartalmazza a magyar tagozat létét, 6. pontja ugyan megengedi, hogy az „egyes tanszékek lehetôségeiktôl függôen a kisebbség nyelvén is oktassanak". Ám a felvételi és az államvizsga szlovák nyelven történik. Ennek ellenére – a statútum 10. pontja alapján – az oklevelen fel kell tüntetni, hogy az csak nemzetiségi iskolákra jelent szakképesítést. Numerus clausus. Akárcsak Nemcok államtitkár körlevele arról, hogy a szlovák nyelvet, a történelmet, a földrajzot egyedül szlovák pedagógusok oktathatják (a magyar iskolákban is).

⁵ Lásd az 1. számú mellékletet.