Vincze Gábor
A romániai magyar kisebbség
oktatásügye
19441948 között*
Az 19191989 közötti romániai magyar oktatásügy
tudományos igényû, átfogó elemzésével
még adós a magyarországi és a romániai
magyar történettudomány. Az 19191940 közötti
idôszak magyar oktatásügyével aránylag
sok tanulmány foglalkozik,1 az 1945 utáni bô
négy évtized fejleményeirôl azonban hiányosak,
hézagosak az ismereteink. Ez részben annak köszönhetô,
hogy az erdélyi magyarság de általában a
szomszédos országokban élô magyar kisebbség
helyzetével, történelmével egészen a
nyolcvanas évekig nem lehetett foglalkozni, a kutatási lehetôségek
igen mostohák voltak.
A szomszédos országokban élô magyar kisebbség
oktatásügyének problémáit elôször
a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején
az MSZMP KB "agit-prop" osztályának megbízásából
Csatári Dániel tekintette át, majd a hetvenes évek
elején Kiss Gy. Csaba foglalkozott a kérdéssel egy
nagyobb, összefoglaló munkájában, ezek a tanulmányok2
azonban a szélesebb nyilvánosság elôtt máig
ismeretlenek. A nyolcvanas évek második felében azután
a megváltozott politikai viszonyoknak köszönhetôen
a napi publicisztikában is megjelent ez a kérdés,
majd 1990 után napvilágot látott több, tudományos
igénnyel megírt tanulmány is. Ezen dolgozatok szerzôi
azonban vagy túl szûk forrásbázisra támaszkodtak
(fôleg a romániai magyar napilapokra, folyóiratokra),
vagy csak egy-egy részproblémával, kisebb periódusokkal
(az 1945-öt követô évekkel, a nyolcvanas évtized
fejleményeivel) foglalkoztak.
A magyar oktatásügy 19441989 közötti történetének
kutatását nehezíti, hogy az idevonatkozó
romániai levéltári források máig feltáratlanok.
(Nem csak a nemzetnevelésügyi 1948-tól oktatásügyi
minisztérium nemzetiségi oktatással foglalkozó
államtitkárságának, majd osztályainak,
hanem a Magyar Népi Szövetség Országos Tanügyi
Bizottságának iratanyagát sem kutatta még senki.)
Hiányoznak az 1945 és 1989 közötti idôszakról
az alapvetô statisztikai adatok is: nem ismert (pontosabban: csak
egy-egy tanévrôl, rövidebb idôszakról rendelkezünk
adatokkal) a magyar tannyelvû iskolák, osztályok,
az anyanyelvû és a román oktatásban részt
vevô magyar diákok, egyetemi hallgatók, a tanügyigazgatásban
részt vevô magyar nemzetiségû alkalmazottak (inspektorok,
fôtanfelügyelôk stb.) pontos száma; ugyancsak nem
ismerjük a magyar oktatási intézmények területi
eloszlását, illetve ezek változását.
(Ráadásul a szórványosan megjelenô és
a magyar nyelvû oktatással kapcsolatban némi statisztikai
adatokat is felvonultató cikkek szerzôi nem egy esetben
feltehetôen a kedvezôbb kép elérése céljából
"manipuláltak" a különbözô
iskolakategóriákkal, vagy pedig hol az oktatási intézmények,
hol az oktatásban részt vevôk számát
közölték, lehetetlenné téve ezáltal,
hogy a különbözô idôszakok anyanyelvi oktatásának
helyzetét egybevessük. Ezért úgy véljük,
hogy egyelôre lehetetlen a pontos iskolastatisztika elkészítése.
A fenti nehézségek ellenére témánk
alaposabb feldolgozását mégiscsak megkönnyíti
az a tény, hogy az 1948 elôtti idôszakra a budapesti
külügyminisztérium Békeelôkészítô
Osztálya, a késôbbi évtizedekre pedig az MDP,
illetve az MSZMP külügyi osztályainak iratanyagai között
több, a magyar oktatásügy helyzetével foglalkozó
követségi jelentés és összefoglaló
található. (A magyarországi levéltári
forrásokat jól kiegészítik a korabeli romániai
magyar napilapok beszámolói is fôleg az 1948 elôtti
idôszak esetében.) A Ceauºescu-korszak fejleményeinek
vizsgálatához a néhány (propagandisztikus)
hivatalos kiadvány mellett jól használhatók
a nyugati magyar folyóiratokban, tanulmánykötetekben
megjelent beszámolók, jelentések mellett (fôleg
az 19831989 között megjelenô Erdélyi Magyar Hírügynökség
jelentései hasznosak ezen a téren is) azok a nyolcvanas években
készült és szamizdatban megjelent vagy máig kiadatlan
tanulmányok, amelyek a szegedi Társadalomelméleti
és Kortörténeti Gyûjtemény, illetve a budapesti
Magyarságkutató Intézet (jelenleg Teleki László
Alapítvány Könyvtára) kézirattárában
találhatóak.
Dolgozatunkban nem kívánunk a romániai magyar oktatásügy
szerteágazó problémakörének egészével
foglalkozni: nem térünk ki vagy csak éppen érintôlegesen
az oktatás tartalmi részére, az óra-
és tantervekre, a magyar diákok által is használt
tankönyvek magyarságképére stb. Szándékunk
az, hogy végigkísérjük az oktatási
intézményrendszer alakulását 1944 és
1989 között, bemutassuk, hogy az 1944 és 1989 közötti
bukaresti román politikai vezetés kisebbségpolitikáján
keresztül (a kisebbségi oktatást érintô
jogszabályokat figyelembe véve) hogyan alakult a magyar nyelvû
oktatás helyzete, valamint felvázoljuk: a nacionalista
kisebbség- és oktatáspolitika milyen következményekkel
járt a kisebbségi magyar társadalomra nézve.
Az "örökség":
a magyar nyelvû oktatás helyzete
a II. világháború elôtt
Mivel az 1944 ôszén 1945 elején az ország
élén álló román jobboldali pártok
kisebbség- és iskolapolitikája tulajdonképpen
a világháború elôtti idôszak folytatásának
tekinthetô, legalább vázlatosan szükséges
áttekinteni ennek a korszaknak az oktatási rendszerét,
illetve a magyar oktatásügy helyzetét.3
A romániai oktatási rendszer háromfokozatú
volt. A négyosztályos elemi iskola után következett
a hároméves gimnázium (VVII. osztályok), majd
a négyéves líceum. A tankötelezettség
a 7. évben kezdôdött.
Az állami oktatást egységesen elôször
az 1924. július 26-i törvény szabályozta. A hírhedetten
soviniszta Anghelescu nemzetnevelési miniszter által kiadott
törvény lehetôvé tette, hogy a nem románok
által lakott községekben az adott kisebbség nyelvén
oktató iskolákat vagy tagozatokat létesítsenek
a miniszter engedélyével. Az állami elemi iskolákban
mûködô magyar tagozatok vagy az önálló
igazgatású magyar tannyelvû állami elemi iskolák
száma az 1944-ig terjedô idôszakban évrôl
évre csökkent. (A harmincas évek végén
például a döntôen magyarlakta Csík megyében
egy állami magyar tannyelvû elemi iskola vagy tagozat sem
mûködött.) Az állami középiskolákban
a magyar nyelvû oktatás a húszas évek közepére
gyakorlatilag megszûnt.
Az állami elemi és középiskolákban
folyó magyar nyelvû oktatás lassú felszámolása
miatt a magyar felekezeti iskolák jelentôsége
egyre nagyobb lett. Mûködésüket az 1925. december
12-i, a magánoktatásról szóló törvény
szabályozta. (A felekezeti oktatást Romániában
magánoktatásnak tekintették.) Ez több ponton
is sérelmes, diszkriminatív passzusokat tartalmazott. Például
csak az oktatási nyelvvel megegyezô anyanyelvû diákok
iratkozhattak be a felekezeti iskolába. A magyar anyanyelvû
zsidó származású diákokat kitiltották
a magyar felekezeti iskolákból, mivel csak héber vagy
román tannyelvû iskolákban tanulhattak. A "magániskolák"
"nyilvánossági jogát" (érettségi
bizonyítvány adási jogát) különféle
bürokratikus feltételekkel nehezítették, és
a hatósági önkény következtében a
nyilvánossági jog elvétele állandó Damoklész
kardjaként függött a felekezeti iskola vezetôségének
feje fölött. A magyar tannyelvû felekezeti iskolák
azonban inkább vegyes tannyelvû iskoláknak tekinthetôk,
mivel 4 tantárgyat (román nyelv és irodalom, Románia
földrajza, Románia történelme és alkotmánytan)
csak román nyelven lehetett oktatni minden romániai
iskolában. (A harmincas évek végétôl
ezeket a tantárgyakat már csak román eredetû
pedagógusok oktathatták.)
Az állami középfokú oktatást szabályozó
1928. május 15-i törvény kötelezôvé
tette az érettségi ("baccalaureatusi") vizsgát,
ami azt jelentette, hogy egy államilag kirendelt csak románul
tudó tagokból álló bizottság elôtt
kellett vizsgát tennie a kisebbségi diáknak is. A
felekezeti iskolák diákjainak bukási aránya
olyan nagy volt (6080 százalék!), hogy a kortársak
a törvényt "pedagógiai guillotine"-nak
nevezték.
Magyar nyelvû felsôfokú oktatás a két
világháború között csak a protestáns
és katolikus teológiákon folyt, a kolozsvári
I. Ferdinánd Tudományegyetemen csak a magyar irodalom tanszéken
volt magyar nyelvû oktatás.
A magyar tanárok fô sérelme az ún. "capacitate"
vizsga volt. A már említett magánoktatási
törvény elrendelte, hogy a "magániskolákban"
a középiskolai tanárokat csak egy külön képesítési
vizsga (examen de capacitate) sikeres letétele után lehetett
véglegesíteni. (Ez végeredményét tekintve
a "baccalaureatusi" vizsgához hasonlítható,
mivel ezen a magyar tanárok nagy részét elbuktatták,
abból a célból, hogy a magyar pedagógus-utánpótlást
megnehezítsék.)
A királyi Románia oktatási rendszerérôl
általánosságban elmondható, hogy túlközpontosított,
etatista és erôteljesen nacionalista volt. A román
jobboldali politikusok a nem állami oktatásra eleve bizalmatlanul
tekintettek, a nemzeti kisebbségek anyanyelvi iskoláit pedig
minden úton-módon igyekeztek megsemmisíteni.
"Restitutio in integrum" versus
oktatási autonómia
(1944. szeptember 1945. március)
Az 1944. augusztus 23-i antifasiszta királypuccs után
a "történelmi pártok" vezetôi
magyarságpolitikájukat ott akarták folytatni, ahol
a harmincas évek végén abbahagyták. Ez a magyar
kisebbség oktatásügyének szempontjából
azt jelentette, hogy a "restitutio in integrum"
szellemében meg kívánták szüntetni az
összes, a bécsi döntés után Észak-Erdélyben
létrehozott magyar oktatási intézményt. Ennek
következtében mindazon vármegyékben, ahol szeptemberoktóber
folyamán be tudott rendezkedni a visszatérô román
államapparátus (Háromszék, Csík, Udvarhely,
Maros-Torda, Beszterce-Naszód, Szolnok-Doboka, Szatmár egy
része), ismét román kézbe kerültek azok
az iskolaépületek, melyeket az 1920-as, 30-as években
erôszakkal "romanizáltak", és
az épületeket a visszatérô román tanárok,
tanítók "lefoglalták". A "restitutiós"
politikának november közepén azonban vége szakadt,
ugyanis november 12-én Vinogradov vezérezredes a Szövetséges
Ellenôrzô Bizottság nevében a csendôrség
és az ún. Maniu-gárdisták atrocitásaira
hivatkozva kiutasította Észak-Erdélybôl a
visszatért román közigazgatást, és a területen
szovjet katonai közigazgatást vezettek be. Ennek következtében
egyelôre továbbra is fennmaradhatott a bécsi döntés
után kiépült gazdag magyar iskolahálózat.
A novemberben kialakult sajátos politikai vákuumhelyzetet
az észak-erdélyi magyar és román baloldal
arra használta ki, hogy Budapesttôl és Bukaresttôl
egyformán függetlenedve szovjet támogatással
a háta mögött kiépítse a terület autonóm
politikai-közigazgatási struktúráit.4
Ezen törekvésbe illeszthetô bele az is, hogy az újonnan
szervezôdött román tanfelügyelôi hálózat
mellett 1944. december 28-án Kolozsváron felállították
az önálló magyar tankerületi igazgatóságot,
és a román mellett több magyar tanfelügyelôséget
is megszerveztek. Az egykorú beszámolók szerint a
román és az újonnan szervezett magyar tanügyigazgatási
szervek teljes összhangban dolgoztak egészen a román
közigazgatás március közepi visszatéréséig.
Az oktatás pénzügyi fedezetérôl a vármegyei
pénzügyi igazgatóságok gondoskodtak, a tanszemélyzet
pedig 1945 áprilisáig megkapta (pengôben) a fizetését.
Az oktatás a legtöbb helyen a helyi szovjet városparancsnokok
támogatásával már a novemberdecemberi hónapban
megkezdôdött. Az oktatás újjászervezése
a "demokratikus erôknek" a szociáldemokratáknak,
kommunistáknak és a középosztály baloldallal
szimpatizáló részének , továbbá
az egyházak szakembereinek köszönhetô. Ebben a pár
hónapos periódusban Észak-Erdélyben továbbra
is fennmaradt a magyarországi oktatási szerkezet, tananyag,
míg Dél-Erdélyben természetesen a román
tanterv alapján tanítottak. (Például 1944 novembere
1945 tavasza között továbbra is az ötfokozatú
osztályozást használták, szemben a romániai
tízfokozatúval.) Mivel a közigazgatás is kétnyelvû
volt, továbbra is használatban maradtak a magyar iskolák
addigi hivatalos, magyar feliratú iskolai pecsétjei és
az egyéb hivatalos nyomtatványok is. A tanügy azonban
a román és a magyar egyaránt komoly problémákkal
küszködött ebben a pár hónapban is. Az élelmezési,
fûtési nehézségek, az iskolai felszerelések
hiánya megnehezítette, hogy az oktatás a megszokott
mederben folyjon tovább.
Már az "új idôk szele" az "igazoló
bizottságok" felállítása, amelyeket
a tanítók és tanárok "múltjának"
kivizsgálása céljából hoztak létre.
Ekkor még csak elvétve fordult elô, hogy valakit "antidemokratikus"
vagy "fasiszta" magatartása miatt bocsátottak
volna el az állásából, de a "purifikációs"
bizottságok önmagukban alkalmasak voltak arra, hogy politikai
nézeteiért bárkit elbocsássanak a tanügybôl.
(Mivel a legtöbb bizottság élén a kommunista
párt bizalmasai álltak, a "purifikáció"
a politikai zsarolás és a személyes bosszú
hatékony eszközének bizonyult.)
Az alsó- és középfokú oktatás
helyzetének rendezése mellett a magyar felsôfokú
képzés problémáját is meg kellett oldani.
A kolozsvári magyar egyetem azáltal került a viták
kereszttüzébe, hogy az intézmény vezetôsége
ellenszegülve a budapesti hatóságok által elrendelt
kiürítési parancsnak 1944. október elején
a helyben maradás mellett döntött, hozzájárulva
ezzel a magyar egyetem "átmentéséhez".
(Ugyanekkor a Mezôgazdasági Akadémia vezetôsége
engedelmeskedett a kiürítési parancsnak, és emiatt
sem sikerült 1945 után elérni, hogy létrehozhassanak
egy önálló magyar mezôgazdasági fôiskolát.)
1944 végén, 1945 elsô hónapjaiban a kolozsvári
magyar és román kommunisták között is viták
folytak arról, hogy a továbbiakban Kolozsváron milyen
szervezeti keretek között folyjon a felsôfokú oktatás,
ám a "történelmi pártok"
képviselôinek kivételével mindenki elismerte
a magyar egyetem létjogosultságát5.
A novemberi fiaskó után (vagyis hogy a már ismét
román kézen lévônek hitt Észak-Erdély
kicsúszni látszott Bukarest fennhatósága alól)
a román politikai vezetés kénytelen volt módosítani
addigi tervein és legalábbis a külvilág felé
"demokratikusabb" kisebbségpolitikát
volt kénytelen folytatni. Feltehetôen az ország arculatának
megjavítása céljából ezért 1944.
november 14-én felállították a Kisebbségügyi
Minisztériumot, melynek vezetôje, Gheorghe Vlãdescu-Rãcoasa
pár hét alatt kidolgoztatott egy új kisebbségi
statútumot. A február 7-én megjelent jogszabály
közoktatással foglalkozó része (1822. §)
azonban egyrészt általánosságokban mozog ("A
román állam biztosítja az anyanyelvi oktatást...
mindazoknak az együttélô nemzetiségeknek, amelyek
megfelelô számú tanulóval rendelkeznek..."),
másrészt nem veszi figyelembe a realitásokat. Nem
vesz tudomást ugyanis arról, hogy Kolozsváron
ebben az idôben mûködik egy magyar egyetem,
ezzel szemben a statútum kijelenti, hogy "A szükségletekhez
képest... a kolozsvári tudományegyetem jogtudományi
és bölcsészeti karán magyar és német
nyelvû tanszékek létesítendôk".6
(A kiemelések tôlünk, V. G.) Ezek után nem csoda,
hogy a magyar kisebbség észak-erdélyi politikai vezetôi,
oktatási szakemberei elutasították a statútumot,
hiszen az észak-erdélyiek számára egyértelmû
visszalépés volt és csak a dél-erdélyi
magyarság számára jelentett (volna) elôrelépést.
Ez utóbbi régióban ugyanis a magyar nyelvû
oktatás már közvetlenül a bécsi döntést
követôen súlyos helyzetbe került: például
Szörény megyében volt olyan állami elemi iskolai
magyar tanító, akinek 195 tanulója volt. Arad megyében
a 44 községi állami iskolában 22 magyar tanító
oktatott. Egy pedagógusra 183 tanuló jutott.7
1940. augusztus 30. után a pedagógusok egy része a
katonai behívások elôl Magyarországra menekült,
másokat munkaszolgálatra hurcoltak. 1944. szeptember elsô
napjaiban a román hatóságok több száz
dél-erdélyi magyar lelkipásztort, földbirtokost,
értelmiségit köztük tanítókat és
tanárokat internáltak a különbözô
internálótáborokba, akik csak 1945 tavaszán-nyarán
szabadultak a fogságukból. Mindezek következtében
1945 januárjára katasztrofális helyzetbe került
a dél-erdélyi magyar nyelvû oktatás: csak 130
magyar tanító maradt a helyén, amibôl kb. 80
református, 40 katolikus, 33 evangélikus és unitárius
és néhány állami tanító volt.8
A pedagógushiány mellett az is fokozta a nehézségeket,
hogy 1944. augusztus 30. után a középiskolák
egy részétôl megvonták a nyilvánossági
jogot, az iskolai épületek egy részét a hadsereg
lefoglalta, a több mint háromszáz éves nagyenyedi
református kollégiumot pedig még az 1943-as tanév
végén bezárták. Részben a fenti nehézségek
miatt, részben pedig a helyi közigazgatás magyarellenes
politikája miatt (olykor a csendôrökkel vitették
el azt a tanítót, aki meg merte kezdeni az oktatást,
máskor a magyar diákokat önkényesen a román
iskolába írattatták) a magyar nyelvû tanítást
a legtöbb helyen csak a Groza-kormány kinevezése után
tudták beindítani.9
Ugyanakkor, amikor a dél-erdélyi, még magyar tannyelvû
iskolák helyzete a fenti okok miatt egyre tarthatatlanabbá
vált, a Bukarestben mûködô 3 református
és 1 katolikus magyar tannyelvû elemi iskola viszonylag
zavartalanul mûködhetett végig a háború
alatt, bár az 1944. augusztusi "fordulat"
után már csak az egyik református elemi iskola újraindulásáról
tudunk.10
Észak-Erdélyben a statútum megjelenése idején
már az eljövendô baloldali kormányzás
szellemében irányították a tanügyet
is. Az oktatást a kommunista párt által vezetett Országos
Demokrata Arcvonal Központi Tanácsadó Testülete
(a régió kváziparlamentje) által hozott irányelvei
alapján folytatták. Ezek szerint például a
vallásoktatás nemcsak az állami, hanem a felekezeti
iskolákban is fakultatív volt. Heteken belül
kiderült, hogy nem csak Észak-Erdélyben, hanem az egész
országban a baloldal kezébe összpontosul a hatalom és
ezzel a magyar kisebbség oktatásügye is új helyzetbe
kerül.
A "demokratikus nemzetiségi politika"
három éve
(1945. március 1948. április)
Az 1945. március 6-án kinevezett Petru Groza miniszterelnök
kisebbségpolitikája igen ellentmondásos
volt. Bizonyos intézkedései a jobboldali pártok
politikájára emlékeztetnek, azonban a magyar intézmények
létrehozását lehetôvé tevô jogszabályok
kiadásával az a szándék vezette, hogy országáról
elônyösebb képet alakítson ki a "békecsináló"
nagyhatalmakban, ezért igyekezett a "demokratikus, magyarbarát
kormány" arculatával az 194546-ban folyó
magyarromán határvitát a maga javára eldönteni.
Az ellentmondásos kisebbségpolitika miatt a dél-erdélyi
és az észak-erdélyi magyar oktatás is eltérô
helyzetben volt. Az elôbbi régióban 1945 tavaszán-nyarán
több, az Antonescu-diktatúra alatt bezárt iskola végre
megnyithatta kapuit, ámbár a magyar oktatási nyelvû
tanintézmények krónikus hiányát csak
194647-re sikerült megszüntetni. Ezzel szemben Észak-Erdélyben
a román közigazgatás visszatérése (1945.
március 913.) után a magyar nyelvû oktatás
három vonalon is védekezésre szorult.
Az elemi és középfokú oktatás problémái
Az 1945. május 28-i 406. sz. királyi dekrétum elrendelte,
hogy mindazok a román tanintézmények, melyek a bécsi
döntést követôen eltávoztak Észak-Erdélybôl,
vissza kell hogy térjenek az elhagyott épületeikbe.11
Ennek következtében nemcsak az 1940. augusztus 30. után
a Horthy-adminisztráció által létrehozott állami
elemi és középiskolák kerültek a lét-nemlét
határára, hanem a helyben maradt kolozsvári magyar
egyetem is. A visszatérô román állami elemi
és középiskolák azokat az épületeket
"foglalták vissza", amelyeket a bécsi döntést
megelôzô húsz évben a román kormányok
erôszakkal "koboztak el" a magyar közösségtôl.
(Nemcsak a tanítás céljául szolgáló
épületeket sajátították ki, hanem a hozzájuk
tartozó igazgatói, pedagógusi lakásokat is.)
Ezzel szemben a magyar iskolák a magyar egyházak épületeibe
vagy ideiglenes, nem oktatási célra készült épületekbe
szorultak vissza. Például csak Kolozsvárott 13 állami
román középiskola foglalta vissza az épületeit,
amelyekbôl 11 magyar középiskola vonult ki, hogy az egyházi
intézmények épületeiben húzza meg magát.12
(Volt olyan egyházi iskolaépület, amelyben három
oktatási intézmény szorongott, bár elvétve
arra is akadt példa, hogy a visszatért román iskola
vezetôsége "megtûrte" az épülete
egy részében a magyar tanintézményt is.) A
törvénynek igen súlyos következményei lettek,
mivel a visszatérô román iskolák minden épületet
visszaköveteltek tekintet nélkül az illetô vidék
magyarságának arányszámára, a tömbmagyar
vidékeken nagyrészt a Regátból "importált"
tanulókkal sorra nyíltak meg a két világháború
között az "elmagyarosított/elszékelyesített"
románok "visszarománosítására"
létrehozott középiskolák.
Nemcsak az 194044 közötti állami intézmények
további fennmaradása került azonban veszélybe,
hanem néhány egyházi iskoláé is. Például
a két világháború között erôszakkal
kisajátított nagykárolyi és máramarosszigeti
római katolikus fôgimnáziumokat most ismét a
megszûnés veszélye fenyegette.
Az iskolaépületek körüli vitákat az 1945.
október 3-i nemzetnevelési miniszteri törvényrendelet
sem oldotta meg. (A rendelet 5. szakasza elrendelte, hogy "azokban
a helységekben, ahol román nyelvû állami elemi
iskola fenntartására nincs elegendô román anyanyelvû
tanköteles, ott... az iskolai épületek a magyar tanítási
nyelvû állami elemi iskola használatában maradnak".
Az október 12-i rendelet ugyanezt az elvet írta elô
a középiskolák esetében is.) A rendeleteket
a román iskolaigazgatók sok esetben egyszerûen semmibe
vették, emiatt az épületek körüli vita
még 1946-ban is sok helyen a feszültségek forrása
maradt. (Lásd például a nagyszalontai Arany János
Líceum esetét.13) A 406. sz. rendelet végrehajtása
nagy felzúdulást váltott ki a magyar társadalomból,
de a hatóságok az erôszak alkalmazásától
sem riadtak vissza. Például a kolozsvári magyar
tanítóképzô épületét katonai
"segédlettel" vették el, a marosvásárhelyi
diáktiltakozás vezetôjét pedig hadbíróság
elé állították és elítélték.14
A kormány ellentmondásos kisebbség-, ill. oktatáspolitikáját
jól jellemzi az a tény, hogy az egyre gyarapodó iskolahálózathoz
szükséges tanszemélyzet "besorolása"
(vagyis az állami elismerés és ezzel a fizetési
nyilvántartásba vétel) egyre késett. Az állami
iskolák tanítóinak "besorolása" csak
1946. május 27-ével rendezôdött véglegesen
(ekkor rendezték a dél-erdélyi felekezeti tanítók
"besorolását" is15). A középiskolai
tanárok helyzetének tisztázása még tovább
húzódott, a felekezeti középiskolák tanárainak
besorolása pedig csak 1946 ôszén történt
meg.
A tanárok besorolása ellenére továbbra is
fennmaradt a pedagógushiány, amely akkora volt, hogy 1946
májusában még mindig 968 tanár hiányzott
a magyar középiskolákból és középfokú
szakiskolákból.16 (Egy másik adat szerint
az 1947-es tanév elején az elemi iskoláknál
30 százalékos, a középiskoláknál
pedig 50 százalékos volt a tanerôhiány. Jellemzô
az akkori magyarellenes közhangulatra, hogy amikor a nagyarányú
pedagógushiány miatt 1946 tavaszán a nemzetnevelési
minisztérium elkészített egy rendelettervezetet, amely
engedélyezte volna 350 magyar állampolgárságú
tanár és tanító 5 évre történô
szerzôdéses alkalmazását, a terv kiszivárogtatása
után az a román nacionalista közvéleményben
olyan felháborodást keltett, hogy végül ejteni
kellett az egészet.17)
A magyar szakembereket a nagyarányú pedagógushiány
azért is aggodalommal töltötte el, mivel fennállt
annak a veszélye, hogy erre hivatkozva bezárják az
adott elemi vagy középiskolát, vagy esetleg román
tanerôket vezényeljenek oda. Ismét próbálkozások
történtek arra, hogy a kompakt magyar lakosságú
vidékekre visszaállítandó a két háború
közötti ún. "kultúrzónát"
román pedagógusok tömegét nevezzék ki.
Elôfordult emiatt nem egy esetben, hogy miközben a magyar iskola
tanítóhiánnyal küszködött, az összesen
510 román tanítványra 3 román tanító
jutott.18
A besorolások elhúzódása mellett a magyar
tanszemélyzet másik nagy sérelme a képesítési
vizsga (examen de capacitate) ismételt bevezetése
volt. (A "capacitate-vizsga" a pedagógusok végleges
alkalmazásához volt szükséges.) Az 194044 között
magyar diplomát szerzett tanároktól ezt nem követelték
meg, de "különös" módon az 1940 elôtt
román egyetemen végzettektôl igen. E visszás
helyzet következtében az 515 szolgálati évet
a háta mögött tudó és román diplomával
rendelkezô magyar tanárokat csak helyettes tanárokként
kezelték és fizették, "ami ennek az általában
véve többgyermekes magyar tanárnemzedéknek anyagi
helyzetét mérhetetlenül megnehezítette. A kb.
1500 tanár közül 600 esik ebbe a kategóriába;
besorolt végleges rendes tanár mindössze 564 van. A
többi, részben magyar állampolgár, [akik] teljesen
tisztázatlan jogi helyzettel rendelkeznek, és 2300 nem teljes
képesítésû tanár, akiknek egyetemi végzettségével
kapcsolatban még tisztázatlan kérdések vannak".19
A tanszemélyzet státusának rendezetlensége
jó ürügy volt arra, hogy a fizetések
folyósítását hosszú hónapokig
húzzák-halasszák, ugyanis 1945. április 1-tôl
megszûnt az észak-erdélyi magyar tanszemélyzet
fizetésének folyósítása. (Az egyébként
is rosszul fizetett magyar felekezeti iskolák tanszemélyzete
a bécsi döntésig a dél-erdélyiek egészen
1944 nyaráig az anyaországi támogatásból
akkora fizetéskiegészítést kapott, hogy jövedelme
elérte az állami pedagógusi fizetést. Csakhogy
1945-tôl a magyarországi támogatás is jobbára
megszûnt.20) Mivel a bukaresti kormányszervek egy
éven keresztül jórészt csak elôlegeket
folyósítottak, 1946 áprilisában már
3 milliárd lej fizetési hátralékuk halmozódott
fel a magyar tanszemélyzettel szemben. (Amikor a magyar pedagógusok
végre megkapták elmaradt fizetésüket, az az egyre
nagyobb infláció mellett eredeti értékének
csak a töredékét érte.) A magyar nyelvû
oktatás anyagi támogatása gyakorlatilag az 1946. novemberi
parlamenti választásokig megoldatlan volt. A magyar pedagógusok,
fôiskolai oktatók a falusi tanítótól
a magyar állampolgárságú egyetemi professzorokig
hónapokig fizetés nélkül nyomorogtak.21
Nem csak a tanítók, tanárok fizetésérôl
nem gondoskodtak, a magyar tanügyigazgatás költségeinek
folyósítása is akadozott. A pénzügyminisztérium
által olykor-olykor átutalt összegek csak a tényleges
szükségletek egy részét fedezték. Világosan
látszott, hogy a kormány, bár külpolitikai okok
miatt kénytelen megtûrni a magasabb rendû jogszabályokkal
egyébként sem elismert oktatási autonómiát,
de ennek a problémamentes mûködéséhez szükséges
anyagi feltételeket már nem biztosítja. Sokan
úgy vélték, hogy a kormány tudatosan a magyar
tanszemélyzet "kifárasztására játszik".
Ebben a helyzetben nem maradt más hátra, mint a magyar
társadalom mozgósítása: az MNSZ vezetôsége
elôször 1945 júniusában létrehozta a Petôfi
Alapot, majd 1946 elsô hónapjában megszervezte
a Romániai Magyar Segélybizottságot. Az ide
befolyt adományok nagy részét a magyar tanszemélyzet
megsegítésére fordították. A magyar
tanügyigazgatás központi és megyei hivatalainak
fönntartásához a fenti forrásokon kívül
a magyar pedagógusok fizetésük egy százalékának
önkéntes felajánlásával járultak
hozzá.
A nem törvényesített, azonban 1944 végén
de facto létrejött oktatási autonómia
keretei a Groza-kormány megengedô jellegû kisebbségpolitikájának
köszönhetôen 194546 folyamán tovább növekedett.
Elsô lépésként a szociáldemokrata
párti Stefan Voitec nemzetnevelési miniszter az 1945. július
12-i, 167193. sz. rendeletével az Erdély területén
mûködô valamennyi magyar tannyelvû elemi és
középiskolát a kolozsvári tankerületi fôigazgatóság
magyar tagozatának hatáskörébe utalta. Ezt követôen
a szeptember 21-i 242675. sz. rendeletével ªtefan Voitec
miniszter létrehozta a brassói és kolozsvári
magyar tankerületi fôigazgatóságot (fôfelügyelôséget),
amit azonban magasabb jogi szinten csak egy évvel késôbb
az 1946. november 23-án megjelent 936. sz. törvénnyel
ismertek el. (A kolozsvári fôigazgatóság élére
Hadházy Sándort, a brassóira pedig Erdélyi
Sándort nevezték ki.)
Itt kell megjegyeznünk, hogy a Groza-kormány ellentmondásos
kisebbségpolitikáját mutatja az is, hogy a kisebbségek
számára kedvezô jogszabályok nemegyszer alacsonyabb
szintû jogforrások rendeletek, miniszteri utasítások
, ezért az alkalmazásuk is fölöttébb kétséges
volt, mert rendre szemben álltak a magasabb jogforrásokkal
(parlament által szentesített törvényekkel vagy
egyenesen az alkotmánnyal). A román tankerületi fôigazgatók
is erre hivatkozva nem akarták a "hatalmukat" csökkentô
magyar tanfelügyelôk létjogosultságát elismerni.22
A két tankerületi fôigazgatóság mellett
tovább mûködött az 1944 ôszén Észak-Erdélyben
létrejött 11 megyei tanfelügyelôség is. A
magyar oktatásügy minisztériumi képviselete végül
1946 ôszén vált lehetôvé, amikor Felszeghy
Ödönt, a Bolyai Tudományegyetem professzorát kinevezték
a nemzetnevelési minisztériumba a kisebbségi nyelveken
történô oktatás vezértitkárává.23
Az önálló magyar tanügyigazgatás egyik
"hozadékaként" 1948-ig magyar nyelven történt
a hivatalos levelezés, ügyintézés a tankerületekkel.
Arról azonban nincsenek ismereteink, hogy az iskolák adminisztrációs
nyelve meddig lehetett magyar.
Az önálló magyar tanügyigazgatás mellett
az autonómia másik lényeges eleme a saját
tankönyv és külön tanterv volt. Mindkettô
esetében rögtönzésekrôl, esetlegességekrôl
beszélhetünk. A "reakciós" Horthy-rendszer
tankönyveit természetesen nem lehetett használni. Ez
elsôsorban az olyan ideologikus" tantárgyak tankönyveire
vonatkozott, mint az irodalom, történelem és földrajz.
Az 1945/46-os tanévtôl kihagyták az oktatásból
mindazokat az irodalmi személyiségeket, akikre rá
lehetett húzni, hogy "reakciósok, a Horthy-rendszer
támogatói voltak" stb. (Az 1944 elôtti magyarországi
hivatalosság "kedvenceirôl", Herczeg Ferencrôl
és másokról van szó.) A természettudományos
tárgyakkal kevesebb "gond" volt, ebben az esetben a magyarországi
tankönyvek használata fölött a felettes hatóságok
is szemet hunytak. A tankönyvek égetô hiányát
részben a különbözô magánkiadványok
(Puskás Lajos, Xantus János és mások) igyekeztek
pótolni. 1946. április elején az MNSZ keretén
belül megalakult az "ideológiailag megbízható"
Gaál Gábor vezetésével a Magyar Tankönyv
Bizottság, amely elkezdte kidolgoztatni az új, "demokratikus
szellemû" tankönyveket. A munkaközösségekben
a legjobb szakemberek vettek részt, aminek köszönhetôen
194647-ben sorra jelentek meg az ABC-s könyvek, nyelvtan, földrajz,
történelem, mennyiségtan stb. könyvek. 1947-ben
kezdôdött meg a román tankönyvek magyarra fordítása
is (pl. Mihai Roller Románia történelme). Mindezen erôfeszítések
ellenére a tanügyi reformig a tankönyvhiányt
nem sikerült fölszámolni.
A román közigazgatás visszatérése után
az észak-erdélyi magyar iskolák tanterve is
megváltozott. (Addig a Horthy-rendszer "demokrati-zált"
tanterve volt érvényben.) A nemzetnevelési miniszter
az 1945. szeptember 20-i rendeletében ideiglenes tanmenetet adott
ki. Ennek következtében a középiskolákban
a klasszikus nyelvek mellett a német helyét sok helyen ismét
a francia vette át. Az 1945/1946-os tanév elejétôl
nagyobb óraszámban tanították a román
nyelvet és irodalmat, és románul kellett tanulni az
ún. nemzeti tantárgyakat (Románia történelme
és földrajza, valamint alkotmánytan) is. Az 1945. decemberi
bukaresti tárgyalásokat követôen ªtefan Voitec
miniszter 1946. március 13-án megjelent 39326. sz. rendeletével
engedélyezte a "nemzeti tantárgyak" (Románia
történelme, földrajza és az alkotmánytan)
magyar nyelven történô tanítását,
a román nyelv oktatását pedig az elemi I. osztályától
"kitolta" a III. évre. Az is fontos "vívmánynak"
számított, hogy 1945 nyarán Romániában
elsô ízben az anyanyelvén érettségizhetett
a kisebbségi magyar diák.
Abban a küzdelemben, amely a magyar tanügyi autonómia
kiteljesedéséért és a magyar nyelvû iskolai
hálózat kiszélesítéséért
folyt, az erdélyi magyar egyházak vezetôi, szakemberei
csakúgy kivették a részüket, mint a baloldal
(a Magyar Népi Szövetség és a magyar szociáldemokraták)
politikusai, szakértôi.24 Az MNSZ keretén
belül megalakí-tották az Országos Tanügyi
Bizottságot, amelyben együtt dolgoztak felekezeti és
világnézeti különbségre való tekintet
nélkül az oktatásügy legjobb szakértôi
(Felszeghy Ödön, Hadházy Sándor, Bodor András,
Jenei Dezsô, Szentmiklósi Ferenc, Boga Alajos vagy Simó
Géza). A különbözô delegációk
rendszeresen járták a bukaresti minisztériumokat,
hogy a magyar oktatásügy érdekében "lobbizzanak"
és amint azt az elért eredmények is mutatják,
sokszor nem is hiába "kilincseltek" a hivatalos fórumokon.
A legkardinálisabb kérdésben, az oktatási
autonómia jogi megszilárdításában,
törvényesítésében azonban a magyar
politikai vezetés nem tudott eredményt elérni. Hiába
dolgoztak ki még 1945 augusztusában egy a nemzetnevelési
minisztérium tervezetén alapuló nemzetiségi
oktatási törvénytervezetet, mert azt végül
a minisztérium jogügyi osztálya "kedvezôtlenül
véleményezte".25 A törvény elfogadását
a késôbbiekben is rendszeresen sürgették. Az MNSZ
1947. április 1618-i országos tanügyi értekezletén
Felszeghy Ödön már azzal biztatta a résztvevôket,
hogy végre kilátás van a törvénytervezet
parlamentbeli elfogadtatására. Végül erre mégsem
került sor, valószínûleg azért, mert ekkor
már a "tanügyi reformon" dolgoztak az illetékesek.
Mindezek miatt a magyar oktatási autonómia mindvégig
a jogi provizorátus bizonytalanságai közepette
létezett.
A különbözô nehézségek ellenére
a békeszerzôdés aláírásáig
a magyar tannyelvû elemi, közép- és felsôfokú
oktatási intézmények olyan széles körû
hálózata jött létre, amely páratlan a
magyar kisebbség 1918 utáni történelmében.
Az MNSZ vezetôi által 1946 tavaszán meghirdetett "Minden
magyar gyermeket magyar iskolába!" jelszavának megfelelôen
ebben a néhány évben a magyar tanulók 100
százaléka az anyanyelvén tanulhatott. A fejlôdés
elsôsorban Dél-Erdélyben volt látványos,
hiszen itt sok helyen a nulláról indult a magyar iskolahálózat
kiépítése.
A magyar tannyelvû oktatási intézmények,
valamint a magyar
tanszemélyzet számának alakulása 19441948
között
| tanév |
1944/45 |
1945/46 |
1946/47 |
1947/48 |
| tanszemélyzet száma |
5100 tanító (óvónôkkel
együtt)
1094 tanár
|
n. a. |
4548 tanító
1195 tanár
|
3973 tanító
2035 tanár
|
| elemi iskola |
1763
(991)
|
1680
(895)
|
1781 |
1790
(1 036)
|
| középiskola ebbôl:
|
131 |
127 (59) |
262 |
184 [v. 173?] |
| fôgimnázium |
38 (22) |
n. a. |
n. a. |
38 (10) |
| gimnázium |
51 (26) |
n. a. |
n. a. |
44 (21) |
| egységes gimn. |
n. a. |
59 |
n. a. |
49 (47) |
| keresk. líceum |
n. a. |
n. a. |
n. a. |
14 (9) |
| ipari líceum |
n. a. |
n. a. |
n. a. |
13 (10) |
| tanítóképzô
|
17 (6) + 2 óvónôképzô
|
17 |
14 (5)+ 2 óvónôképzô
|
17 |
Megjegyzés: A zárójelben az összes iskolán
belül az állami iskolák számát tüntettük
fel.
Forrás: Korabeli romániai magyar napilapok, magyarországi
levéltári források.
Az alsófokú képzés hálózata
1946-ban bôvült jelentôsen tovább. A március
30-án megjelent nemzetnevelési miniszteri rendelet felállította
az ún. egységes gimnáziumokat. (Az "egységes
gimnáziumok" az elemi iskolai képzést voltak
hivatottak kiegészíteni, itt VVII. évfolyamokon folyt
az oktatás. Részben a már meglévô állami
vagy egyházi líceumok keretén belül hozták
létre ôket, részben önálló intézmények
voltak.) Az augusztus 3-i rendeletnek köszönhetôen több
olyan kisebb településen nyílt lehetôség
a magasabb szintû oktatásra, ahol addig csak négyosztályos
elemi volt. (Pl.: Parajd, Lövéte, Oklánd, Vargyas stb.)
Kezdetben csak 37 elsô osztály indult a magyar "egységes
gimnáziumokban",26 ám az új iskolatípus
folyamatosan bôvült, míg az 1946/47-es tanév végén
már 75 oktatási egységben 6870 gyerek tanult magyar
nyelven.27
A magyar nyelvû elemi és középfokú oktatás
szerkezetén az elsô változást az 1947.
október 3-i 235558. sz. nemzetnevelési miniszteri rendelet
hajtotta végre. A rendelet szintén a költségvetés
nehéz helyzetére hivatkozva az egy évvel korábban
létrehozott "egységes gimnáziumok"
egy részét megszüntette, az egyházi iskolák
egy másik részétôl pedig megvonta a költségvetési
támogatást; valamint a tanügy alkalmazottainak 30
százalékát elbocsátotta. Megszüntettek
összesen 826 közigazgatási és irodai, 1225 tanítói,
840 középiskolai és tanítóképzôi
állást.28 A létszámleépítés
azonban korántsem volt olyan tragikus a magyar oktatásra
nézve, mivel a státusok jó része betöltetlen
vagy "fantomállás" volt.29 Ezenkívül
a magyar nyelvû oktatásban valóban túltengô
elméleti jellegû képzést korrigálandó,
több magyar állami és most még az egyházi
vezetôségek beleegyezésével néhány
egyházi középfokú elméleti líceumot
gyakorlati képzést nyújtó intézetté
alakítottak át.
Átmeneti sikerek a magyar nyelvû felsôoktatás
területén
A magyar felsôfokú oktatásban is több pozitív
fejlemény történt 1945 után, bár kezdetben
úgy tûnt, hogy a kolozsvári önálló
magyar egyetem sorsa végképp megpecsételôdik,
mivel a kérdést akként "oldották meg",
hogy vissza kellett szolgáltatni a volt Ferenc József
Tudományegyetem 52 épületét a Nagyszebenbôl
visszatérô I. Ferdinánd Tudományegyetemnek.
Az 1945. május 28-án kelt 407. sz. királyi törvényrendelettel
megalapított Magyar Tannyelvû Állami Tudományegyetem
orvosi és természettudományi karai azonban megfelelô
épületek nélkül maradtak. A problémát
végül is hosszas tárgyalások után oly
módon "rendezték", hogy az orvosi kar kényszerûen
Marosvásárhelyre költözött, az ottani, üresen
álló hadapródiskola épületébe.
(Az egykorú szakemberek és politikusok egy része világosan
látta, hogy a magyar orvosi kar kérdésében
azért nem lehet kompromisszumos megoldást találni,
mert egyrészt a román orvosprofesszori kar nem hajlandó
megtûrni maga mellett a magyar konkurenciát, másrészt
az orvosi kar és vele a klinikák szimbolizálták
legjobban, hogy "kié" az egyetem.) Az orvosi kar Marosvásárhelyre
történô költözése után hosszú
hónapok erôfeszítéseképpen a magyar
nyelvû orvosképzés helyzete úgy-ahogy elrendezôdött,
a gyógyszerészképzés problémája
azonban továbbra is megoldatlan maradt. (Gyógyszerészeket
a harmincas évek közepétôl kizárólag
Bukarestben képeztek, majd 1940 szeptembere után a Ferenc
József Tudományegyetemen a természettudományi
kar keretén belül folyt gyógyszerészképzés.)
A harmad-negyedéves gyógyszerész hallgatók
egy része Budapesten tanult tovább, míg a többség
a természettudományi karon folytatta a tanulmányait.
1947 ôszén ªtefan Voitec nemzetnevelési miniszter
engedélyezte, hogy a Bolyai Tudományegyetem is hozzálásson
az orvostudományi karon a gyógyszerészképzés
megszervezéséhez. Ennek a kérdésnek
a megnyugtató rendezéséig azonban még majd
másfél év telt el.
Az 1945 decemberétôl Bolyai János nevét viselô
magyar tudományegyetem 4 karral (bölcsészet-, természettudományi,
jog- és közgazdasági, orvosi) és 77 tanszékkel
rendelkezett. Az egyetem számára az 19451947 közötti
periódus egyértelmûen az intézményépítés,
a gyarapodás éveit jelentette. Az 1946/47-es tanévben
már több mint 2000 hallgatóval rendelkezô egyetemen
a színvonalas oktatást a mintegy harminc-harminchárom
magyarországi professzor biztosította. (A magyarországi
vendégtanárok tanévenként változó
számát még kiegészítette mintegy 150200,
szintén magyar állampolgárságú oktató
és mûszaki segédszemélyzet is.) A magyarországi
professzorok mellett igyekeztek "helyi", megfelelôen képzett,
tudományos múlttal rendelkezô szakembereket is bevonni
az oktatásba. (Így került 1945-ben vagy azután
a magyar egyetemre például a természettudományi
karon Incze Andor, a bölcsészettudományi karon Jakó
Zsigmond vagy az orvostudományi karon Lôrincz Ernô András.)
A kommunista párt hatalmát azért jól
mutatja az a tény, hogy olyan oktatók is bekerülhettek
az egyetemre, akik semmiféle tudományos teljesítményt
nem tudtak felmutatni, egyedüli "érdemük"
a marxista eszmékkel való felvértezettség és
a párthûség volt. (Többek között így
került az egyetemre és ráadásul rögtön
dékáni tisztségbe! Jordáky Lajos és
Demeter János, vagy késôbb Csehi Gyula és Balogh
Edgár.)
Az oktatói tevékenység mellett az egyetemen folyó
tudományos kutatásnak biztosított kezdetben keretet
a még 1941-ben létrehozott és 1945 ôszén
a Bolyai Tudományegyetemhez csatolt Erdélyi Tudományos
Intézet, amelynek a tényleges irányítását
dr. György Lajos igazgató és dr. Juhász Lajos
aligazgató végezte. (Munkatársai jórészt
az egyetem padjaiból kikerült fiatal kutatók: Markos
András, Imreh István és mások voltak, "a
pártot" pedig Gaál Gábor és Jordáky
Lajos képviselték.) Az Intézet 194547 között
több színvonalas kiadványt jelentetett meg, azonban
a Kelemen Lajos 70. születésnapjára összeállított
emlékkönyv már nem jelenhetett meg. 1947-ben sajtókampány
indult az Intézet és annak igazgatója, dr. György
Lajos ellen is. 1947 ôszén az "átkeresztelt"
intézmény (Társadalomtudományok Intézete)
élére Gaál Gábort nevezték ki, azonban
az intézetet ez sem óvta meg attól, hogy 1948 végén
megszûnjön. (Az intézetet nem rendeleti úton
számolták fel, hanem észrevétlenül
elsorvasztották.)30
Az új egyetem életében az elsô negatív
változás 1947 ôszén következett el,
amikor nyugdíjaztak vagy elbocsátottak több nagy
tekintélyû professzort (György Lajost, Balogh Ernôt,
Tavaszy Sándort és másokat) és részben
az ország nehéz költségvetési helyzetére
hivatkozva "komprimálták" ("leépítették")
többek között Jordáky Lajost a társadalomtudomány,
Venczel Józsefet a statisztika és Lôrincz Ernô
Andrást a szülészet-nôgyógyászat
professzorait. Az elôbbi kettônek még a tanszékeit
is megszüntették.31
A magyar nyelvû mûvészképzést az 1946.
április 9-i 276. sz. törvényrendelettel létrehozott
önálló Magyar Zene- és Színmûvészeti
Fôiskola biztosította. A magyar nyelvû mûszaki
és agrármérnökképzés problémája
hosszas viták, alkudozások után 1947-ben, illetve
1948ban rendezôdött. A párizsi békeszerzôdés
aláírása után, az elsôsorban külpolitikai
okok miatt folytatott "magyarbarát" politika megváltozását
az is egyértelmûen jelezte, hogy a kormány korábbi
ígéretei ellenére mégsem önálló
intézeteket állított fel, hanem csak a meglévô
kolozsvári román fôiskolákon hozott létre
magyar tagozatokat. A Villamos- és Gépipari Almérnöki
Intézet magyar tagozatán 1947 márciusában
kezdôdött meg az oktatás, majd amikor 1948 végén
átszervezték a kolozsvári mûszaki felsôoktatást
is, és létrehozták a Mechanikai Intézetet,
ott tovább folytatódott a magyar nyelvû oktatás.
A Mezôgazdasági Fôiskolán azonban csak
az 1948. ôszi felsôoktatási reform tette lehetôvé
a magyar tagozat felállítását.
Az eddig megemlített világi felsôfokú oktatási
intézmények mellett nem felejtkezhetünk el arról
sem, hogy az egyházak is rendelkeztek felsôfokú,
fôiskolai jellegû intézményekkel. A római
katolikusok a gyulafehérvári Hittudományi Fôiskolán,
valamint a szatmárnémeti, temesvári és nagyváradi
szemináriumokon, a reformátusok a kolozsvári
Református Theologiai Fakultáson,32 míg
az unitáriusok az önálló Teologiai Akadémián
folytatták a lelkészképzést. (A magyar
evangélikusok a református teológián tanultak.)
Az oktatás nyelve természetesen a magyar volt, és
a teológiák belsô életébe az 1948. augusztus
4-i "kultusz"-törvény megjelenéséig
az állam nem szólt bele.
Az RKP és RSZDP "egyesülése" 1948 februárjában
lehetôvé tette a kommunista egyeduralom megteremtését,
az ország sztálini típusú uralmi rendszerének
létrehozását. Ennek a folyamatnak volt az egyik állomása
az új alkotmány elfogadása (1948. április
13.). Az alaptörvény 24. §-a kijelentette, hogy: "A
Román Népköztársaság biztosítja
az együttélô nemzetiségek számára...
az anyanyelvû oktatás minden fokozatban való
megszervezését. A román nyelv és irodalom tanítása
minden fokú iskolában kötelezô." A 27. §
pedig leszögezte: "Egyetlen vallásfelekezet, vallásos
társulat vagy közösség sem nyithat vagy tarthat
fenn általános jellegû tanintézetet,
csak a vallásgyakorlat személyzetét kiképzô
különleges iskolákat; ezek állami ellenôrzés
alatt állnak."33 (A kiemelés tôlünk,
V. G.) Ez a rendelkezés egyértelmû volt azzal, hogy
ezentúl kizárólag állami oktatás
létezhet Romániában. Részben ezzel függhet
össze az is, hogy áprilistól a nemzetnevelési
minisztériumban a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó
oktatás problémájával sem Felszeghy Ödön,
a fölkészült szakember, egyetemi tanár, hanem a
bukaresti születésû kommunista politikus, Czikó
Lôrinc foglalkozott.
A szovjet típusú alkotmány megszavazásával
lezárult egy korszak. Az elkövetkezô tíz év
többek között a "lenini-sztálini nemzetiségpolitika"
jegyében telt el, és átmenetet képvisel
a Petru Groza nevével fémjelzett jogkiterjesztô,
intézményépítô magyarságpolitika,
valamint az ötvenes évek végétôl, hatvanas
évek elejétôl egyre jobban megerôsödô,
a két világháború közötti kisebbségpolitika
elemeit, eszmeiségét átvevô, durva asszimilációs
politika között.
Felhasznált irodalom
Ara-Kovács Attila: A magyar intézményi rendszer
széthullása Romániában (19751987). I. rész:
Iskolarendszer. H. é. n. [Bp. 1988], gépelt kézirat
(JATE Társadalomelméleti és Kortörténeti
Gyûjtemény, 2963.).
Ara-Kovács Attila: A bukaresti magyar iskola. H. n., 1987.
szeptember, gépelt kézirat (JATE Társadalomelméleti
és Kortörténeti Gyûjtemény, 6054.).
Csatári Dániel: A romániai magyarság
kulturális helyzete. Budapest 1969. Mûvelôdési
Minisztérium Kulturális Külkereskedelmi Tanácsa
belsô kiadványa.
Debreczi Árpád: Anyanyelvû oktatás.
= Koppándi Sándor (szerk.): A romániai magyar nemzetiség.
Kriterion, Bukarest 1981. 190198.
Demeter János: "A lényeg: hogy az esélyek
legyenek vagy maradjanak egyenlôk." Beszélgetés
Demeter Jánossal a nemzetiségek anyanyelvû oktatásáról.
H. é. n. [1987?], gépelt kézirat (TLA Könyvtár
kézirattára).
Enyedi Sándor: A romániai magyar oktatás helyzete
(19441959) = Magyarságkutatás 19901991. Magyarságkutató
Intézet, Budapest 1991. 5596.
Enyedi Sándor: A néma évtized. A magyar iskolák
helyzete Romániában (19581968). H. é. n. [Bp.
1993], gépelt kézirat (TLA Könyvtár kézirattára).
Enyedi Sándor: Magyar nyelvû iskolahálózat
Romániában (19681972). Múltunk 1995. 1. sz. 92117.
Illyés Elemér: Erdély változása.
Mítosz és valóság. 2. bôv. kiad.
München 1976. Auróra Könyvek.
Kiss Gy. Csaba: Magyar nemzetiségi oktatásügy
a szomszédos szocialista országokban. H. é. n.
[Bp. 1973?], gépelt kézirat. 4886. (JATE Társadalomelméleti
és Kortörténeti Gyûjtemény, 2807 sz.)
A magyar nemzetiség Romániában. A Politikai
Tudományok és a Nemzeti Kérdés Tanulmányozásának
Intézete összeállítása. Meridiane Könyvkiadó,
Bukarest 1976.
Memorandum by Lajos Takács. = Witnesses to Cultural
Genocide. First-Hand Reports on Rumania's Minority Policies Today.
CHRR, New York 1979.
Nagy Géza iskoláink egyenjogúsításáról
19441948. B. Kovács András interjúja Nagy Gézával.
Gépelt kézirat, 197? A szerzô tulajdonában.
Nemzetiségi oktatás Románia Szocialista Köztársaságban.
Editura Didacticã ºi Pedagogicã, Bucureºti 1982.
A szomszéd országok magyarságával való
kulturális kapcsolatok komplex vizsgálata. Zárótanulmány.
Bp. 1973 (TLA Könyvtár kézirattára, 585/1988).
A romániai magyar fôiskolai oktatás. Az RMDSZ
és a Bolyai Társaság kiadása, Kolozsvár
1990.
Péterfi István és Lôrincz László
elôterjesztései. Románia Szocialista Köztársaság
Magyar és Német Nemzetiségû Dolgozói
Tanácsainak plénumai, 1978. március 1314. Politikai
Könyvkiadó, Bukarest 1978. 4170.
Vincze Gábor: Románia magyarságpolitikája
19441989 között. Szeged 1996. Gépelt kézirat.
Jegyzetek
* Részlet egy nagyobb tanulmányból.
1 A szomszédos országokban élô
magyar kisebbség oktatásügyét elôször
a Kornis Gyula szerkesztette Az elszakított országrész
magyarságának közoktatásügye c. kötet
tekintette át. (A romániai részt Jancsó Benedek
és Barabás Endre írta.) A magyar oktatásügy
nem csupán sérelemközpontú áttekintésére
Jancsó Elemér vállalkozott Az erdélyi magyarság
életsorsa nevelésügyének tükrében
(19141934) c. tanulmányában. Az iskolastatisztika
terén fontos összefoglaló munkák Barabás
Endre: A romániai magyarnyelvû oktatásügy elsô
tíz éve 19181928 és A magyar iskolaügy
helyzete Romániában 19181940, valamint R. Szeben András
[Rónai András]: Az erdélyi magyarság népoktatásügyének
statisztikai mérlege. Magyar Statisztikai Szemle 1934. A nyolcvanas
évek végén Magyarországon megjelent tanulmányok
(Balogh Júlia és Diószegi László munkái)
semmi újat nem hoznak az 1944 elôtt készültekhez
képest.
2 Lásd: Csatári 1968, Kiss
1973, valamint A szomszéd országok... komplex vizsgálata
1973.
3 A két világháború
közötti magyar oktatás áttekintésének
alapját Bíró Sándor: Kisebbségben
és többségben. Románok és magyarok 18671940
(EPMSZ, Bern 1989) c. tanulmányának vonatkozó részei
(409470.) képezték.
4 Bôvebben lásd Molnár
Gusztáv: Önrendelkezési törekvések az
"Észak-Erdélyi Köztársaság"
idején. = Autonómia és integráció.
Budapest 1993. Magyar Szemle Könyvek, 92139., valamint ugyanerrôl
román szemszögbôl: Northern Transylvania October
1944March 1945. The Soviet Administration and its Problems. Transylvanian
Review 1995, vol. IV. no. 4., 6067.
5 Bôvebben lásd Lázok János
Vincze Gábor (gyûjt., szerk.): Erdély magyar egyeteme
19441949. 1. köt. Custus Kiadó, Marosvásárhely
1995.
6 A statútum szövegét közli:
A nemzetiségek egyenjogúságának útján.
Joó Rudolf beszélgetése Demeter Jánossal.
Kossuth, Budapest 1983. 116.
7 A magyar iskolaügy helyzete Romániában.
Kisebbségi Körlevél 1941. január, 4649.,
valamint Bédi Imre: A magyar kisebbség helyzete Délerdélyben
a bécsi döntéstôl 1941 decemberéig.
Kisebbségi Körlevél 1942. 234235.
8 Politikatörténeti Intézet
Levéltára (PIL), 937. fond, Simó Gyula-hagyaték:
"Dél-Erdélyi tájékoztató".
9 A dél-erdélyi magyar tanügy
helyzetérôl bôvebben az 1945. június 2526-i
aradi magyar tanítókongresszuson elhangzott beszámolók
tájékoztatnak. Világosság 1945. július
14.
10 A katolikus iskola megszûnésének
okát, illetve az intézmény további sorsát
nem ismerjük. (A háború kitörése elôtt
mintegy kilencszáz magyar tanulója volt az iskolának!)
A bukaresti magyar (református) iskola 194548 közötti
sorsáról lásd Takács Pál: A bukaresti
magyar nyelvû elemi iskolai oktatás demokratizálódása
a felszabadulás után 19441948. H. é. n., [Bukarest
197?] gépelt kézirat, JATE Társadalomelméleti
és Kortörténeti Gyûjtemény.
11 Egykorú vélemények
szerint tulajdonképpen a magyar tannyelvû állami egyetem
létrehozásának a 407. sz. törvény kiadása
volt az "ára": a román közvéleménynek
a magyar egyetemmel szembeni ellenállását az 1940-ben
"elveszett" épületek visszaadásával
próbálták leszerelni.
12 Magyar Országos Levéltár
(MOL) Jelenkori Gyûjtemény, Külügyminisztérium
Békeelôkészítô Osztály, XIXJ1a,
62. doboz, IV146. 1107/Bé1946.
13 Világosság 1946. március
31. és május 15.
14 Világosság 1945. december
9.
15 Világosság 1946. június
8.
16 MOL, XIXJ1j, Román TÜK, 18.
doboz, 16/b csomó: Az erdélyi magyar oktatásügy
jelenlegi helyzete (1946. évi május 27.). A külügyminisztérium
Békeelôkészítô Osztálya számára
készített összefoglaló munkához az adatok
minden bizonnyal Venczel Józseftôl és Nagy Gézától
származnak.
17 MOL, XIXJ1a, 61. doboz, IV145, 107/pol1946.
(Május havi összefoglaló jelentés.)
18 PIL, 283. fond, 12/82. ô. e. 181.
(Az RSZDP Országos Magyar Bizottságának 1946. júniusi
emlékirata az országos pártközpont számára.
Az emlékirat összeállítóinak pontos adatai
voltak a fenti esetekrôl.)
19 Fehérkönyv. (A budapesti
külügyminisztérium Békeelôkészítô
Osztály által összeállított anyag.) MOL,
XIXJ1a, 63. doboz, IV146., 439. p.
20 Az 1940 elôtti magyarországi
támogatási rendszerrôl lásd Bárdi Nándor:
A Keleti Akció. Az erdélyi magyar intézmények
támogatása. Regio 1995. 3, 4. sz. A magyar intézmények
1945 utáni támogatásáról csak szórványos
adataink vannak, mivel az Országos Levéltárnak az
a része, ahol a miniszterelnökség 1945 utáni
iratait is tárolták, 1956-ban szovjet gyújtógránátok
áldozatául esett...
21 "Fizetésünk 6200
lej... Háromezer lej egy ebéd, szalonnát vacsorázunk...
Már egy sublótot és egy szekretert eladtam, de alig
van vevô, és nevetséges áron..."
Zolnai Béla levele Marót Károlyhoz 1945. okt. 10-én.
MTA Könyvtár, Ms. 5211/339.
22 A nemzetnevelésügyi minisztérium
egyik ügyosztálya 1946 elején értesítette
az MNSZ bukaresti központját, hogy "az alaptörvényekkel
szemben álló miniszteri rendeleteket nem ismeri el".
(Világosság 1946. március 21.) Tehát a még
érvényben lévô hírhedett Anghelescu-féle
közoktatási törvényre hivatkozva egyik napról
a másikra meg lehetett volna szüntetni az önálló
magyar tanügyigazgatást.
23 A francia államigazgatási
rendszerbôl átvett "vezértitkárnak"
a magyarországi államtitkár vagy osztályfônök
tisztével ellentétben nem volt döntési joga,
és minden fontosabb kérdésben ki kellett kérnie
minisztere véleményét, tehát jogköre erôsen
korlátozott volt. MOL, XIXB1c, Belügyminisztérium,
Törvényelôkészítô Osztály,
15. doboz, 84. t., sz. n.
24 Az MNSZ sajtója már 194546-ban
is hajlamos volt arra, hogy az elért eredményeket kizárólag
az MNSZ-nek, illetve a kommunista vezetôségnek tulajdonítsa,
pedig az unitárius Bodor András, a református Hadházy
Sándor vagy a katolikus Szentmiklósi Ferenc érdemeit
máig nem lehet elvitatni.
25 Világosság 1945. december
8., Nagy Géza nyilatkozata.
26 Falvak Népe 1946. augusztus
25.
27 MOL, XIXJ1a, 62. doboz, IV146, 177/res1947.
(Dajbukát György: "Általános helyzetkép
a romániai magyarság politikai, gazdasági és
kulturális helyzetérôl 194047 évek között."
43.)
28 Szabad Szó 1947. október
9.
29 Gyöngyössy István bukaresti
követségi tanácsos az 1947. október 10-i jelentésében
magyar tanügyi illetékesektôl szerzett információkra
hivatkozva azt állította, hogy a magyar tanügy kedvezôen
"úszta meg" az országos leépítéseket,
ugyanis a tavaszi költségvetési vita során a
magyar tanügyi vezetôk olyan nagy számokat terjesztettek
elô, hogy emiatt a 30 százalékos létszámcsökkentés
sem okozhatott gondot. MOL, XIXJ1j, 18. doboz, 190/pol1947.
30 Az Erdélyi Tudományos Intézet
1945 utáni sorsa máig sincs feldolgozva. Egy meglehetôsen
vázlatos áttekintést ad Benkô Samu: Az Erdélyi
Tudományos Intézet. Valóság 1992. 4. sz.
6871.
31 Monitorul Oficial 1947. október 4.
és 16. (Jordáky Lajos és Venczel József elbo-csátásának
elsôsorban politikai okai voltak. Venczelt ekkor már letartóztatták
és bírói ítélet nélkül fogva
tartották.)
32 A református teológia 1919
elôtt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem
egyik kara (fakultása) volt. 1945 után az adminisztratív
önállóságát visszanyerô teológia
azonban még annyiban ôrizte az eredeti állapotokat,
hogy a teológusok néhány tárgyat áthallgattak
a Bolyai Tudományegyetemen.
33 A Román Népköztársaság
Alkotmánya. Szikra kiadás, Budapest 1949. 1011. (Mind
az 1948-as, mind a késôbbi alkotmányokban a nemzeti
kisebbségek jogi helyzetét érintô fejezetek
csak megengedô jellegû jogi normákat tartalmaznak
"biztosítja", "biztosítva
van" stb. , ezeknek pedig értelemszerûen nincsen
jogi szankciójuk.) Az 1952-es és 1965-ös alkotmányok
szinte szó szerint megismétlik az 1948-as alaptörvények
kisebbségekkel kapcsolatos passzusait.
|