A nemzeti kisebbségekre vonatkozó
két román törvénytervezet elemzése

I. Bevezetés

Az elemzôk két, egymástól független, nemzeti kisebbségekre vonatkozó törvénytervezetet vettek szemügyre. Az egyiket a Román Nemzetiségi Tanács készítette elô, a másikat pedig az RMDSZ.

Általánosságban az elemzôk mindkét törvénytervezetet dicsérték, úgy is mint olyanokat, amelyek valódi megoldásra törekednek egy rendkívül ellentmondásos és nagy fontosságú területen. Amint az várható volt, a két törvénytervezet jó néhány pontban eltér egymástól, mégis az elemzôk szerint meglepôen sok egyezést mutatnak fontos területeken.

Az elemzôk dicséretesnek tartották a törvénytervezetekben megnyilvánuló szándékot, de rámutattak a gyenge pontokra, és gyakori megjegyzésük mindkét törvénytervezettel kapcsolatban, hogy nem intézkednek megfelelô módon a törvények végrehajtásáról és alkalmazásáról. Hasonlóan kifogásolták a bizonytalan, gyakran félreérthetô nyelvezetet.

II. A törvényekbe foglalt jogok és kötelességek

A. Általánosságok

Mindkét törvénytervezet elismeri a törvény elôtti egyenlôség alapvetô jogát, ennek a törvény által biztosított hatáskörét azonban némileg különbözôképpen ítélik meg. A hatáskört illetôen elsôdleges különbözôségek megmutatkoznak a törvénytervezetek intézkedéseiben, amelyek felsorolják azokat az emberi jogokat, amelyek esetében semmiféle diszkrimináció nem tûrhetô el (2. szakasz az RNT- és 18. szakasz az RMDSZ-tervezetben). Általában az RMDSZ-tervezet jóval szélesebb körû jogokról intézkedik, mint az RNT tervezete. Például a gyülekezésrôl és önálló szervezetek alkotásáról szóló jogot az RMDSZ tovább módosítja, kimondva, hogy a nemzeti kisebbségeknek joguk van különbözô pártokhoz vagy felekezetekhez kapcsolódni és részt venni nemzetközi, nem kormányszintû szervezetekben. Mindkét törvénytervezet szól arról, hogy a nemzeti kisebbségeknek joguk van a vallási önkifejezéshez, anyanyelvük használatához és az oktatáshoz, de az RMDSZ intézkedései szélesebb hatósugarúak. Ezenfelül az RMDSZ-tervezet kiemeli a nemzetiségi státussal kapcsolatos adatok védelmérôl szóló jogot. Ez a jog a Román Nemzetiségi Tanács által elôterjesztett törvénytervezetben nem szerepel. Az egyik elemzô azon a véleményen volt, hogy a kormánynak a szélesebb körû jogokat biztosító RMDSZ-javaslatot kellene figyelembe vennie, ha teljes mértékben meg akar felelni a kisebbségek elvárásainak. Ugyanez az elemzô azonban azt is megjegyzi, hogy jogosnak tûnik a Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének 6. szakasza, amely megtiltja a többségi nemzet tagjaival szembeni diszkriminációt azon országrészekben, ahol a kisebbségek többségben vannak.

Egy másik elemzô szerint a Román Nemzetiségi Tanács törvénytervezete megfelelô módon látszik védeni az egyéni jogokat, a csoport-, illetve kollektív jogok védelme terén azonban nem nyújt kielégítô biztosítékokat. Egy elemzô megjegyezte, hogy jó néhány egyéni jog, amely mindkét törvénytervezetben szerepel, jelen pillanatban is a Román Alkotmány és az alapvetô emberi jogok elvének védelmét élvezi. Ugyanô azt írja, hogy a tervezetekben világosan ki kell mondani, hogy a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogok felsorolása nem jelenti azt, hogy a többi állampolgár vagy az országban lakó külföldiek ne élveznék ugyanezeket a jogokat. Egy elemzô megjegyezte, hogy az Alkotmányban lefektetett jogok és kötelességek ismételt törvénybe foglalásának káros kihatásai lehetnek. Azt sugallhatná, hogy az Alkotmány egyes jogokat és kötelességeket, amelyeket a társadalom többi tagjának biztosít, a kisebbségektôl megtagad. Több elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács törvénytervezete komoly bajokat okozhat, ha az alapvetô állampolgári jogokat megtagadja azoktól a személyektôl, akikre nem alkalmazható a tervezet által a nemzeti kisebbség fogalmát meghatározó definíció. A Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének 1. (3) szakasza szerint a törvény nem terjeszthetô ki "különleges státusú egyénekre, úgy is mint menekültekre, bevándorlókra, hontalanokra, Romániában tartózkodó idegen állampolgárokra". Románia esetében ez a meghatározás különösen meggondolkodtató, mert kizárni látszik a törvényes védelembôl a roma közösség tagjait (a cigányok), akik a történelem során mindig ki voltak téve a diszkriminációnak és az erôszaknak.

Hasonló módon egy másik elemzô megjegyezte, hogy a törvény garanciáit úgy lehetne a legjobban megvédeni, ha hivatalosan is az Alkotmányba foglalnák ôket, amennyiben már nincsenek kifejezetten megemlítve. Ez a folyamat biztosítékot nyújtana arra, hogy az Alkotmányt ne lehessen felhasználni a nemzeti kisebbségek statútum által biztosított jogainak az aláaknázására vagy érvénytelenítésére.

Egy elemzô összehasonlította a törvénytervezetek hatáskörét két, nem kötelezô jellegû nemzetközi dokumentum hatáskörével, nevezetesen az Európai Együttmûködési és Biztonsági Konferencia Emberi Dimenziók Konferenciájának Koppehágai Záródokumentumával (1990. június – a továbbiakban "Koppenhágai Dokumentum" néven szerepeltetjük) és az ENSZ Közgyûlés Nyilatkozatával az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól (1992. december, a következôkben "ENSZ Nyilatkozat"). Az elemzô megjegyezte, hogy mind a Nemzetiségi Tanács törvénytervezete, mind pedig az RMDSZ-tervezet a hatáskör tekintetében elônyös színben tûnik fel, összehasonlítva a Koppenhágai Dokumentummal és az ENSZ Nyilatkozattal, olyan területeken, mint az anyanyelv szabad használata, a kisebbségi intézmények létrehozása, a nemzetközi kapcsolatok fenntartására vonatkozó jog.

Egy tárgykört azonban egyik törvénytervezet sem céloz meg igazán. Ez az ENSZ Nyilatkozat 4. (5) szakasza, és a következôképpen szól: "Az államoknak megfelelô eszközöket kell biztosítaniuk ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek minél jobban hozzájárulhassanak országuk gazdasági fejlôdéséhez és elôrehaladásához." A Nemzetiségi Tanács 2. (2) szakasza általánosságban szól a nemzeti kisebbségek azon jogáról, hogy "részt vegyenek az ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életében", az RMDSZ-tervezet egyetlen jelentôsebb gazdasági intézkedése csupán a közalkalmazáshoz való egyenlô esélyek megteremtésérôl beszél. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy Romániában szükség volna olyan intézkedésekre, amelyek a magánszektorban is megtiltanák a nemzetiségi alapon való diszkriminációt.

A törvényen belüli egyenlô kötelességekrôl szólva egy elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének 3. szakasza kimondja: a nemzeti kisebbségek "kötelesek tiszteletben tartani Románia Alkotmányát, védeni a törvényesen kormányzott állam vagyonát, eleget tenni a kötelezettségeknek, amelyek rájuk mint román állampolgárokra hárulnak". Az RMDSZ tervezete nem tartalmaz hasonló intézkedéseket. Ugyanez az elemzô azt írja, hogy a Román Nemzetiségi Tanács intézkedése összhangban áll a nemzetközi dokumentumokban tükrözôdô elképzelésekkel. (Az elemzô a következô nemzetközi dokumentumokra gondolt: Javaslat a Kisebbségek Védelmére Létrehozott Európai Egyezmény számára, amelyet a Törvények Által Demokráciát nevû Európai Bizottság készített elô és az Európa Tanács 1991. február 8-án elfogadott; újra megjelent: Dokumentum az Autonómiáról és a Nemzeti Kisebbségek Jogairól. Szerk. Hurst Hannum. 1993. 79.).

Egy másik elemzô nem ért egyet ezzel az értékeléssel, mondván, hogy a Román Alkotmány 50. és 51. szakasza csak annyit követel meg az állampolgároktól, hogy hûségesek legyenek az országhoz és tartsák szem elôtt az Alkotmányt és az ország törvényeit. A kisebbségekkel szembeni azon követelés, hogy "védjék az állam vagyonát", úgy tûnik, magasabb követelményeket támaszt velük, mint a többi állampolgárral szemben.

A Nemzetiségi Tanács tervezetének 5. (2) számú szakasza megállapítja, hogy a kisebbségek érdekében hozott intézkedések "nem tekinthetôk kedvezményezésnek ... amikor identitásuk megôrzése, fejlesztése vagy kifejlôdése forog veszélyben, vagy olyankor, amikor az intézkedések célja a többi etnikai csoportokkal való egyenlôség megteremtése". Ez a megállapítás azonban nem szól arról, melyek a kisebbségvédelem legitim eszközei, és arról sem, vajon a kormány intézkedései a lehetôségek egyenlôségét célozzák-e, vagy a megvalósulásban mutatkozó egyenlôséget. Némiképpen meglepô módon az RMDSZ-javaslat nem tartalmaz semmilyen intézkedést a pozitív akcióval kapcsolatban. Az egyik elemzô javasolta, hogy amennyiben a kormány és a kisebbség megegyeznének a pozitív akció elvében, ennek az elvnek egy jobb megfogalmazását találnák a Javaslat a Kisebbségek Védelmére Létrehozott Európai Egyezmény 4. (2) szakaszában. Ez utóbbi megállapítja, hogy "a nemzetiségek érdekében foganatosított intézkedések, amelyeknek célja a köztük és a népesség többi tagja közötti egyenlôség megteremtése, valamint a kisebbségek sajátos helyzetének a szem elôtt tartása, nem tekinthetô diszkriminációnak". Egy másik elemzô megállapítja, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezetének 6. szakasza ellentmondani látszik az 5. (2)-ben foglaltaknak. Míg az 5. (2) szakasz megengedhetônek tartja a nemzeti kisebbségek érdekében történô diszkriminációt, a 6. szakasz megköveteli a kormánytól, hogy adjon biztosítékot arra vonatkozóan, hogy más etnikai csoportok a "többség–kisebbség" küzdôterén nem szenvednek majd "a diszkrimináció semmilyen formájától, semmilyen vonatkozásban..." Az egyik elemzô megjegyezte, hogy a 6. szakasz potenciálisan felhasználható a nemzetiségeket támogató törvényhozás támadására. Például a törvény, amely biztosítaná adott számú nemzetiségi kisebbség kötelezô módon való alkalmazását, szükségképpen ellenérzést váltana ki a nem kisebbségiekbôl.

Néhány elemzô megemlített olyan jogokat, amelyek egyik törvénytervezetben sem szerepelnek, holott a kisebbségeknek feltétlenül meg kell adni ôket. Egy elemzô megemlítette, hogy törvény által kellene biztosítani a kisebbségek számára az egyenlô esélyeket a munkavállalásra. A Nemzetiségi Tanács törvénytervezete ilyen jogokra nem tér ki. Az RMDSZ-tervezet 39. szakasza szükségesnek tartja az egyenlô esélyeket a munkavállalásra, de nem nevezi meg azokat az eljárásokat, amelyekkel ezt a jogot érvényre lehet juttatni. Ugyanez az elemzô utal a Nemzetiségi Tanács tervezetének 15. (2) szakaszára, amely szerint az állami rádió- és televízióállomásokon szakértôket alkalmaznak "az általuk képviselt nemzetiség mûsoraihoz". Helyes, hogy a nemzetiségi programokat nemzetiségiek állítsák össze, az elemzô azonban megjegyzi, hogy jó volna, ha a nemzetiségek képviselôi minden mûsorban dolgozhatnának, függetlenül attól, hogy ezek "nemzetiségi mûsorok" vagy sem. Egy másik elemzô megjegyzi, hogy egyik törvénytervezet sem szól világosan arról, hogy ki fogja összehasonlítani és ellenôrizni a mûsorokat tartalmi szempontból.

Egy másik elemzô rámutat arra, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezete nem mondja ki félreérthetetlenül, hogy tilos a nemzetiségeket széttelepíteni különbözô földrajzi helyekre. Mivel a törvények intézkedései az egy bizonyos területen lakó nemzetiségiek megadott minimális részarányától függnek, különösen fontos kiiktatni minden olyan tényezôt, amelyet a helyi igazságszolgáltatás kihasználhatna arra, hogy a nemzetiségeket távozásra kényszerítse és ezáltal megszabaduljon attól a felelôsségtôl, hogy a nemzetiségeknek biztosítsa a törvény által elôírt jogok gyakorolhatóságát.

Az RMDSZ-tervezet 9. szakasza biztosítaná a jogot ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségek kapcsolatot tarthassanak fenn a külfölddel, az említett elemzô azonban megjegyzi: törvényes úton kellene biztosítani az utazás szabadságához való jogot és/vagy részletesebben megjegyezni, hogy a nem kellôen megmagyarázott "kapcsolat" megnevezés kiválthatná a kormány ellenkezését, mert feltételezne egy autonóm területet, amely hivatalos kapcsolatot tartana fenn idegen országokkal.

Egy másik elemzô megjegyzi, hogy a tervezetek megalkotóinak külön említeniük kellene, hogy a jogokat biztosító törvények megegyeznek a nemzetközi törvényekkel.

B. Szervezkedési és gyülekezési szabadság

Mindkét törvénytervezet biztosítja minden állampolgárnak a jogát ahhoz, hogy szabadon megválassza anyanyelvét és megvallja nemzetiségét, anélkül hogy ezért bármilyen hátrányt szenvedne. (A Nemzetiségi Tanács tervezetének 9. szakasza, az RMDSZ tervezetének 13. szakasza.) Az RMDSZ-tervezet ezenfelül jogot formál arra, hogy az egész népre kiterjedô népszámlálás esetén a kisebbségi státus bevallását titkosan kezeljék (14. szakasz), és kifejezetten megtiltja azt, hogy az állam arra kényszeríthessen egyéneket, hogy megváltoztassák szabadon hozott hovatartozási döntésüket, vagy nevük etimológiája alapján megkérdôjelezze választásukat.

Egyik elemzô megjegyzi, hogy az RMDSZ-javaslat ésszerûnek tûnik, tekintettel a történelmileg adott körülményekre, amelyek között egy nemzeti kisebbségi csoporthoz való tartozás hátrányos megkülönböztetéssel járhat. Azt is megjegyzi, hogy a magánéletet védô jogok fejlôdése sok más országban is azt eredményezte, hogy a népszámlálást anonim adatok alapján végzik el.

A kisebbségek gyülekezési jogát mindkét törvénytervezet tartalmazza (a Nemzetiségi Tanács tervezetében a 2. (10) szakasz, az RMDSZ-tervezetben a 18. szakasz). A Román Alkotmány 37. (1) szakasza szintén garantálja a gyülekezési jogot általában. Az Alkotmány azonban bizonyos mértékig határt szab ennek a szabadságnak. A 37. (2) szakasz megtiltja olyan szervezetek létrehozását, amelyek "Románia függetlenségére és területi épségére törnek". Ezenfelül a 37. (4) pont megtiltja "titkos társaságok" létrehozását. Egy elemzô megjegyzi, hogy az Alkotmány ezen szakaszai potenciálisan úgy értelmezhetôk, hogy törvényen kívül helyezik azokat a kisebbségi szervezeteket, amelyek nyíltan megvallják törvényes és politikai hovatartozásukat. Az elemzô megjegyzi, a döntô kérdés az, hogy milyen mértékben azonosítható a területi integritás védelme a nemzetbiztonság szükségszerû védelmével.

C. Szólásszabadság

Egy elemzô megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet bizonyos intézkedései alkotmányellenes módon korlátoznák a szólásszabadságot, amelyet a Román Alkotmány 30. szakasza biztosít. Az RMDSZ-tervezet 10. szakasza büntetendônek tartja a "nemzeti kisebbségek rágalmazását". Az elemzô megjegyzi, hogy nem világos, mit tekinthet a törvény rágalmazásnak, és hozzáteszi, hogy gondot okozhat ezen intézkedés erôltetése. Az elemzô azt is megjegyezte, hogy nem volna okos dolog ilyen módon ellenôrizni a szólásszabadságot, még akkor sem, ha az Alkotmány lehetôvé tenné. Ha egyik területen korlátoznák a szólásszabadságot, az más területekre is kihatással lenne. Például a következô lépésben már a kisebbségi csoportok szólásszabadsága ellen fordulhatnának. Másrészt az egyik elemzô megjegyezte, hogy hasonló "gyûlöl-ködô beszéd" intézkedések Kanadában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és sok más országban is megtalálhatók. Emellett a Román Alkotmány 30. (7) szakasza megtilt "minden nemzetiségi, faji, osztályok közötti vagy vallási gyûlölködésre való felbujtást, minden diszkriminációra való ösztönzést".

Egyik elemzô azt is megjegyezte, hogy a Román Alkotmány 30. (7) szakasza potenciálisan fegyverként használható a kisebbségi kiadványok ellen. Ez az intézkedés korlátozza a szólásszabadságot, ha "haza- vagy nemzetgyalázó", "diszkriminációra és területi szeparatizmusra buzdít" vagy "az erkölcsöt obszcén módon sértô". Az elemzô megjegyezte, hogy nagymértékben függ a kormány politikájától, milyen mértékben használja fel ezt a szakaszt a kisebbségi kiadványok ellen.

Ugyanez az elemzô megjegyezte, hogy a tervezetek különböznek egymástól a mass mediához való hozzájuthatóság tekintetében. A nyomtatványok terén szerinte a Nemzetiségi Tanács tervezete jóval átfogóbb, állami segítséget biztosít "könyvek, újságok, folyóiratok és más kiadványok" megjelentetéséhez, míg az RMDSZ-tervezet csak a könyvekre és általában az idôszakos kiadványokra figyel. (A Nemzetiségi Tanács tervezetének 14. szakasza, az RMDSZ-tervezet 36. (b) szakasza.) Ami viszont az elektronikus médiákat illeti, az RMDSZ-tervezet jóval részletekbe menôbb és határozott intézkedésekkel óhajtja elérni a megközelítésüket. A Nemzetiségi Tanács tervezete csak az adásidôre terjed ki, valamint az állami rádió- és televízióadók kimondottan nemzetiségi mûsoraira (Nemzetiségi Tanács tervezetének 15. szakasza). Az RMDSZ tervezete túlmutat ezeken az intézkedéseken, továbbá elvárja a kormánytól, hogy "segítse elô a nemzetiségek számára felállítandó helyi rádió- és televíziócsatornák létrehozását" (47. (b)).

Az elemzô azt ajánlotta, hogy ha Romániában létrejönnek a magánkézben levô televízió- és rádióállomások, a kormánynak meg kell találnia a módot arra, hogy elônyt biztosítson számukra a közlési engedély megadásakor úgy, ahogyan ezt az Egyesült Államokban a Szövetségi Hírközlô Bizottság teszi.

D. Nyelvhasználat joga az adminisztrációban

Az alapvetô nyelvhasználati jogok tekintetében a két tervezet nagymértékben megegyezik. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 2. (2)(d) szakasza minden román számára biztosítja az anyanyelv használatát mind a magán-, mind pedig a közéletben. Az RMDSZ 18. (a) pontja szélesebb körûen értelmezi ezt a jogot, belefoglalva az anyanyelv használatának jogát az "adminisztrációban és a bíróságon". Ez az intézkedés alapjában véve megtalálható a Nemzetiségi Tanács tervezetének 17. (2) pontjában is, amely kijelenti, hogy mindenki szabadon használhatja anyanyelvét szóban vagy írásban "a hatóságokkal való kapcsolatukban és a hivatalokban".

A két törvénytervezet eltér egymástól annak megítélésében, vajon a kormányzótestületnek lehet-e más nyelve, mint a román. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 17. (1) pontja, hivatkozva a Román Alkotmány 13. szakaszára, megállapítja, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román. A 17. (3) szakaszban azonban úgy intézkedik, hogy "ott, ahol a népesség jelentôs hányadát a nemzeti kisebbségek teszik ki, a hatóságok és hivatalaik kötelesek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek saját nyelvükön válaszolni, illetve (írásbeli válasz esetén) hiteles fordítással ellátni a válaszukat". Egyik elemzô megjegyezte, hogy ezek az intézkedések azonosak azokkal, amelyek a kanadai törvénykezésben találhatók.

Az RMDSZ-tervezet továbbmegy, mint a Nemzetiségi Tanács tervezete, megengedve a nemzetiségeknek, hogy nyelvüket hivatalos nyelvként használhassák olyan adminisztratív szervekben, amelyekben a nemzeti kisebbség (helyileg) többségben van (6. szakasz). Az RMDSZ-tervezet 41. pontja tisztázza ezt a követelményt, kikötve, hogy a nemzeti kisebbség anyanyelvét használják a helyi hatóságok a maguk munkája során, a velük való szóbeli és írásbeli érintkezésben, és ez legyen a hivatalos közlemények nyelve is.

Egy másik elemzô megjegyzi, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvének használata a "többségi–kisebbségi" területeken összhangban áll az 1992-ben kiadott Regionális Kisebbségi Nyelvekrôl szóló Európai Chartával. A kisebbség nyelvének "hivatalos" nyelvként való használata olyan vidékeken, ahol a kisebbségi elem dominál, nem összeegyeztethetetlen a nemzetközileg elfogadott normákkal. Az elemzô azonban azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet 41. szakasza valószínûleg túl messze megy, amennyiben úgy értelmezhetik, hogy kizárja a használatból a román nyelvet, az ország hivatalos nyelvét.

Függetlenül attól, hogy a kisebbség nyelve "hivatalos"-e vagy sem, mindkét törvénytervezet kötelezôvé teszi a hatóságok számára azt, hogy a kisebbségekhez tartozó személyekkel anyanyelvükön levelezzenek ott, ahol a kisebbség a lakosság jelentôs hányadát teszi ki. Ilyen értelemben mindkét tervezet intézkedik afelôl, hogy a közhivatalokba olyan személyeket alkalmazzanak, akik folyékonyan beszélik a kisebbség nyelvét. Ámbár mindkét tervezet hasonló garanciákkal szolgál, egyik elemzô mégis megjegyzi, hogy alkalmazásuk során nehézségekre lehet számítani. Vitára adhat okot annak megállapítása, mekkora legyen a "szükséges számú" személyzet. Azt is hozzátette, hogy a törvénytervezetek azon intézkedését, hogy a nemzetiségiek képviseltethessék magukat a hivatalokban, ne lehessen megkerülni, úgy, hogy fôleg a nemzetiségek nyelvét beszélô románokat alkalmazzanak.

A két törvénytervezet nagymértékben megegyezik abban, hogy a nemzetiségek nyelvét használni kell az útjelzô táblák és más tájékoztatási források esetében (19. szakasz a Nemzetiségi Tanács tervezetében, 38. szakasz az RMDSZ-tervezetben). Mindkét tervezet rendelkezik arról, hogy ott, ahol a nemzeti kisebbség aránya meghalad egy bizonyos százalékküszöböt, nyelvüket használni kell a jelzôtáblákon. Az RMDSZ-tervezet megköveteli mind a román, mind a kisebbségi nyelv használatát. Ez a megoldás elhárítani látszik olyan problémákat, amelyek Quebeckben merültek fel, amikor a francia ajkú kisebbség ragaszkodott a kizárólag francia nyelvû feliratokhoz. Egyik elemzô megjegyezte, hogy a feliratok dolgában a két törvénytervezet között viszonylag könnyen létrehozható a kompromisszum. A legfontosabb különbség közöttük abban a tekintetben van, hogy mekkora legyen az a kisebbségi részarány, amely lehetôvé tenné a nyelvükön írt feliratok megjelenését. Az RMDSZ a többnyelvû feliratokat lehetségesnek tartja ott, ahol a kisebbség részaránya eléri a 10%-ot, a Nemzetiségi Tanács tervezete ugyanezt 25%-ban állapítja meg.

A két tervezet jelentôs mértékben eltér annak megítélésében, hogy használható-e az anyanyelv a bírósági tárgyalásokon. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 23. szakasza elrendeli, hogy a bírósági eljárás nyelve a román, de azok számára, akik ezt a nyelvet nem értik, biztosítja a jogot ahhoz, hogy tolmácsot kérjenek. Az RMDSZ-tervezet 43. szakasza hasonló jogokat követel, de továbbmegy, mert a 44. szakaszban kijelenti, hogy a bírósági eljárásokat a nemzetiségek nyelvén kell lefolytatni, amennyiben erre igényt tart a) a vádlott a bûnvádi eljárásban, b) akár a felperes, akár az alperes a polgári perben, c) bármelyik fél a peren kívüli eljárásban. Az egyik elemzô azt javasolta a törvénytervezetek megalkotóinak, hogy tanulmányozzák a Kisebbségi Nyelvekrôl szóló Európai Chartát mint lehetséges alternatívát (elfogadta az Európa Tanács Minisztertanácsa, aláírásra elôterjesztve 1992-ben, új kiadása: Kisebbségi jogok és autonómia. Szerk. Hurst Hannum. 1993. 86.). Ez a szakasz lehetôvé teszi a kisebbségi nyelv használatát mind a bûnvádi, mind a polgári perben, bármelyik fél kérésére, de csak ott, ahol jelentôs a kisebbség részaránya. Az elemzô megjegyezte, hogy ebben az esetben nehéz tanácsot adni a román jogrend alapos, részletekbe menô ismerete nélkül. Egy másik elemzô megjegyezte, hogy amennyiben a bírósági eljárásoknak a kisebbségek nyelvén való lefolytatása alkotmányossá válna, a törvénynek biztosítania kell a tolmácshoz való jogot a nem kisebbségi személyek számára.

E. Jogok az oktatásban

Az általános intézkedések terén a két törvénytervezet megegyezik abban, hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz. Mindkét tervezet elismeri, hogy a kisebbségi gyerekeknek joguk van az anyanyelven történô oktatáshoz és neveléshez állam által fenntartott iskolákban (Nemzetiségi Tanács tervezete 25. (1) szakasz, RMDSZ-tervezet 26. (1) szakasz). Egyik elemzô mégis megjegyzi, hogy az RMDSZ-javaslat az anyanyelvi oktatás kérdését sokkal szeparatistább módon képzeli el. A 27. szakasz külön oktatási intézményekben óhajtja megvalósítani az anyanyelvû oktatást (az óvodától az egyetemig) vagy legalábbis külön osztályokban a közös intézményeken belül. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 25. szakasza szûkkeblûbben rendelkezik, és csupán külön osztályokról szól "a helyi igényektôl függôen". A két tervezet különbözik abban is, ahogyan a külön osztályok felállításához szükséges minimális tanulószámot megállapítja. Az RMDSZ-tervezet szerint elemi osztályokban legkevesebb 4, a líceumokban és az egyetemeken pedig 8 tanuló szükséges a külön osztály felállításához (28. szakasz). A Nemzetiségi Tanács tervezete nem köt ki semmilyen szükséges tanulószámot, csak azt, hogy osztályokat a tanügyi inspektorátus állíthat fel "az igények alapján, tekintetbe véve az adott területen a nemzetiségi kisebbségek részarányát, valamint a szervezeteik által elôterjesztett javaslatokat". A Nemzetiségi Tanács tervezete arról is rendelkezik, hogy ott, ahol nincs elég gyerek ahhoz, hogy nemzetiségi osztályt állítsanak fel, biztosítani kell azt, hogy a tanulókat autóbusz szállítsa a legközelebbi helyig, ahol anyanyelven lehet tanulni (25. szakasz).

A két tervezet eltér annak megítélésében is, hogy kötelezô legyen-e a gyerekek számára a román nyelv tanulása. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 27. szakasza kötelezôvé teszi a román nyelv tanulását, míg az RMDSZ törvénytervezete 32. (3) pontja csupán azt várja el a kisebbségi intézményektôl, hogy "biztosítsák a lehetôséget a román nyelv elsajátításához". A Nemzetiségi Tanács tervezetének 34. szakasza elôírja, hogy a román nyelvet kötelezô módon oktatni kell a magánkézben lévô iskolákban is. Egy elemzô megjegyezte, hogy az a követelmény, hogy a hivatalos nyelvet a magánintézményekben is oktassák, nemzetközileg elfogadott gyakorlat.

Egy elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezetének biztosítania kellene azt, hogy minden tanulónak lehetôsége legyen megismerkedni a nemzeti kisebbségek nyelvével és kultúrájával, függetlenül attól, hogy a kisebbséghez tartoznak-e vagy sem. A tervezet szerint csak a kisebbségek számára adott a lehetôség arra, hogy megismerkedjenek egy kisebbségi nyelvvel és kultúrával (Nemzetiségi Tanács tervezete 27. (4) pont). A Nemzetiségi Tanács tervezete azonban elôirányozza a kisebbségek történelmének és hagyományainak beépítését a nemzeti tantervbe (27. (3) szakasz). Több elemzô megjegyezte, hogy annak érdekében, hogy a nemzetiségi vonatkozású részek pontosak legyenek, a kisebbségek tudósait is be kell vonni a tantervek elôkészítésébe. Az RMDSZ-tervezet külön kiemeli, hogy ott, ahol a kisebbségek részaránya legkevesebb 30%-os, a többség számára feltétlenül hozzáférhetôvé kell tenni az illetô kisebbség nyelvét és kultúráját (RMDSZ-tervezet 30. (a) szakasz).

Egyik elemzô dicsérte a Nemzetiségi Tanács tervezetének 26. szakaszát, amely biztosítja az iskola szabad megválasztását, hozzávetve, hogy ez lényeges intézkedés. Ugyanez az elemzô megjegyzi, hogy a hatékony és pártatlan ellenôrzés és felügyelet hasonlóképpen fontos.

Egy másik elemzô megjegyezte, hogy ámbár a Nemzetiségi Tanács tervezete biztosítja az anyanyelvi oktatáshoz való jogot, a törvénynek világosan ki kellene mondania, van-e biztosíték arra, hogy ez a fajta oktatás állami támogatásban részesüljön.

III. Megvalósítás, végrehajtás, eljárások

Sok elemzô megjegyzi, hogy mindkét törvénytervezet elégtelen eligazítást nyújt abban a tekintetben, hogyan valósítható meg a törvény. Ismét sok elemzô jelezte, hogy egyik törvénytervezet sem nevezi meg sem az ide tartozó kormányszerveket, sem pedig funkcióikat. Például a Nemzetiségi Tanács tervezete a 8. szakaszban csupán annyit mond, hogy "az Elnökségen és a Kormányon belül szervezeteket létesítenek majd", hogy a nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozzanak.

Hasonlóképpen homályosak a végrehajtásra vonatkozó elképzelések mindkét törvénytervezetben. Az egyik elemzô a Nemzetiségi Tanács tervezetének 25. (3) pontját hozza fel példaként, amely elôírja, hogy a kisebbségek nyelvén tanuló osztályokat "a tanügyi inspektorátus állítja fel az igényeknek megfelelôen, attól függôen, mekkora a kisebbség részaránya az adott területen, figyelembe véve szervezeteik javaslatait". Nem szól arról, hogy az inspektor helyi vagy országos kirendeltségû, hogy csak egy inspektorról van-e szó, vagy többrôl, és arra vonatkozólag sem nyújt eligazítást, hogy mit jelent a tanulók elégtelen száma. Egy másik elemzô idézte a Nemzetiségi Tanács tervezetének 4. (1) pontját, amely felkéri a "hatóságokat" és a "nem kormányszintû szervezeteket", hogy mutassanak tiszteletet és együttérzést és ehhez hasonló pozitív, de homályosan meghatározott hozzáállást, anélkül hogy bármely formában rámutatna arra, hogyan kell felmérni a "szükséges eszközöket" és hogyan lehet a kijelentett kötelezettséget végrehajtatni.

Az elemzôk rámutattak arra, hogy mindkét törvénytervezetbôl hiányzik az eljárások meghatározása. Például mindkét tervezet elôirányozza, hogy a kisebbségek kisajátított vagyonát vissza kell adni, azonban egyik sem tartalmaz részletes kritériumokat és eljárási módokat. Egy elemzô megjegyezte, hogy más kelet-európai országok átfogó statútumokkal rendelkeznek ezen a területen, és ajánlotta tanulmányozásukat. Mindkét törvénytervezetben hasonló hiány mutatkozik az eljárások megítélése terén. Például az RMDSZ-tervezet 11. szakasza elôírja, hogy mindazon kisebbségi intézmények, amelyek "jogi személyek", részesülhessenek állami anyagi támogatásban, de nem írja elô azt, hogy milyen eljárással lehet elérni azt, hogy egy intézmény "jogi személy" legyen. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 9. (2) pontja hasonlóképpen homályos, mert megengedi ugyan azt, hogy mindenki megvallja nemzetiségét és anyanyelvét, de nem mutat rá arra, hogy ez hogyan történjék. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy mindkét tervezet kudarcot vall a személyektôl vagy szervezetektôl kisajátított vagyon visszaadásának megítélésében. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy kelet-európai mércével mérve mindkét törvénytervezet igen messze megy, követelve az elkobzott vagyonnak vagy teljes pénzbeli értékének a visszajuttatását az eredeti tulajdonosnak. Ugyanez az elemzô megjegyezte, hogy egy ilyen "teljes megtérítés" a gyakorlatban jelentôs terhet róna a román költségvetésre.

Több elemzô megjegyezte, hogy egyik tervezet sem szól világosan arról, hogyan lehet a kisebbségek jogait a törvény által érvényesíteni. Kivéve az RMDSZ-tervezet 23. (h) pontját, amely kimondja, hogy a nemzeti kisebbségek "jogi orvoslást kereshetnek az állami szerveknél vagy nemzetközi szervezeteknél és intézményeknél", egyik törvénytervezet sem ír elô világos eljárásokat, amelyekkel orvosolni lehet a kisebbségi jogok megsértése nyomán támadt panaszokat. Például, amint az egyik elemzô megjegyezte, még az sem világos, hogy az ilyen jellegû panaszokkal valamilyen adminisztratív szerv foglalkozna, vagy a bíróságok. Ugyanez az elemzô azt is ajánlotta, hogy törvény által kell biztosítani a kisebbségeknek a lehetôséget a nemzetközi jogorvoslathoz.

Az egyik elemzô megjegyezte, hogy probléma adódhat az RMDSZ-tervezet 61–63. szakaszainak végrehajtásával, amelyek követelik azon törvények felfüggesztését, amelyek "nem illeszkednek be", "ellen-tétesek" a törvénytervezettel vagy "hátrányosak a kisebbségek számára". Arról azonban nem szól a tervezet, ki határozza meg, hogy a kérdéses törvények törvényesek-e vagy sem, és hogyan kell eljárni, ha kiderül, hogy nem törvényesek.

Egy elemzô megjegyezte, hogy mindkét törvénytervezet nyelvezete félreérthetô és emiatt többféle értelmezésre is lehetôséget nyújt. Egy másik elemzô azt is hozzátette, hogy a Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének homályos megfogalmazásai különösen veszélyesek lehetnek, mert alkalmat adnak a bíróknak arra, hogy kiválogassák a céljaiknak megfelelô intézkedéseket, még akkor is, ha azok ellentétben állnak más intézkedésekkel. Az elemzô külön kitért a törvénytervezet 5. (1) szakaszára, amely felkéri a helyi hatóságokat, hogy "intézkedéseket foganatosítsanak a sajátos nemzeti karakter hatékony védelmére". Megjegyzi, hogy ez a szakasz vonatkozhat a román etnikumra is, és így értelmezve alááshatja a törvény nyújtotta védelmet.

Mindkét tervezet állami pénzt követel különbözô programok számára. A két tervezetben jelentôs számú azonos program található, amelyek számára pénzügyi támogatást igényelnek, az RMDSZ-tervezet azonban több programra terjed ki. Mindkét tervezet széles körû intézkedéseket tartalmaz a kisebbségi szervezetek támogatására (pl. 2. (4) szakasz a Nemzetiségi Tanács tervezetében, 11. szakasz az RMDSZ-tervezetben), de a részletek tekintetében mindkettô homályos. Az anyagi támogatás mértéke nincs meghatározva, és kevés eligazítást nyújtanak a tekintetben is, hogy ki kapja, milyen megszorításokkal és ki fog ezen ügyben határozni. Az egyik elemzô azt javasolta, hogy a nemzeti kisebbséget alkotó csoport nagyságával arányos mértékben részesüljön állami támogatásban. Ha egy nemzeti kisebbség a lakosság 2%-át teszi ki, akkor egy adott területen, például a kultúra terén, a nemzeti vagyon 2%-a illeti meg.

Néhány elemzô megjegyezte, hogy a kisebbségi csoportoknak meg kell adni a jogot arra, hogy külföldi forrásokból származó pénzt is elfogadhassanak. Ezt az RMDSZ-tervezet szó szerint meg is fogalmazza, a Nemzetiségi Tanács tervezete azonban nem. Az utóbbi tervezet 2. (4) szakasza megengedi ugyan pénzalapok elfogadását külföldi "természe-tes személyektôl", ez a megfogalmazás azonban kizárni látszik a külföldi vagy nemzetközi alapítványokat, társaságokat és szövetségeket. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy semmilyen valóságos oka nem lehet annak, hogy ezeket a lehetséges anyagi forrásokat kizárják.

IV. Politikai képviselet és önrendelkezés

Több elemzô megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet azon intézkedése, amely önrendelkezést (autonómiát) biztosítana a nemzeti kisebbségeknek, ellenkezésbe kerülhet az Alkotmánnyal, amely kimondja, hogy Románia egységes állam. Az RMDSZ-tervezet jó néhány intézkedése szól "önrendelkezô közösségekrôl", "személyes önrendelkezésrôl". A tervezet azonban nem szól világosan arról, mekkora törvényes hatalom illesse az autonóm közösségeket. A 23. (b) szakasz szerint az autonóm közösségek kizárólagos bírói hatalommal rendelkeznek a helyi szintû kormányzás minden területén ("független jogi és politikai személyiség"), míg az 52. szakasz ezt a hatalmat csupán az oktatás, a kultúra, a társadalmi tevékenység és az információ területén biztosítja.

Ezek az elemzôk megjegyezték, hogy függetlenül attól, hogy az autonóm közösségeknek milyen mértékû független autoritást biztosítanak, az autonóm zónák létrehozása úgy tûnik, ellentétes a Román Alkotmánnyal. Az Alkotmány 1. szakasza kimondja, hogy Románia "szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzeti állam". A 4. szakasz szintén utal az állam "egységére", és Romániát "minden állampolgára közös és oszthatatlan hazájának" nevezi. A 148. szakasz szó szerint kimondja, hogy az ország egységes, területi épsége sérthetetlen.

Az egyik elemzô megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet autonómiára vonatkozó intézkedései összeegyeztethetetlenek a Román Alkotmánynak a helyi kormányzatra vonatkozó intézkedéseivel. Míg a 119. szakasz kimondja, hogy az adminisztráció a helyi autonómia és a decentralizáció elvén alapszik, a 122. szakasz, amely a központi kormány által kinevezett elöljárókra (prefektusokra) vonatkozik, világossá teszi azt, hogy a Román Alkotmány a helyi kormányzószerveket alárendeli a központi kormánynak. A 122. (4) szakasz felhatalmazza a prefektust arra, hogy megkérdôjelezze, sôt felfüggessze a helyi hatóságok rendelkezéseit. Ez a felhatalmazás kérdésessé teszi a valóban autonóm közösség létét. Az elemzô megjegyezte, hogy amennyiben elfogadják az RMDSZ-tervezetnek az autonóm közösségekre vonatkozó részét, szükség lesz egy jelentôs konszenzusra az állam politikai újraszervezése (restrukturálása) terén, hogy elkerülhetô legyen a nagyobb alkotmányos válság.

Egy másik elemzô megjegyezte, hogy akár kívánatos a helyi autonómia, akár nem, történelmileg nehezen megvalósítható. Az elemzô példának hozta fel a baszkokat, akik csak hosszú idô után nyerték el az autonómiát, és a franciaországi kisebbségi csoportokat, amelyek nagyrészt hiába küzdöttek az autonómiáért. Azt is hozzátette, hogy amennyiben a kisebbségi csoportok elnyernék az autonómiát, sokkal részletesebb törvényre volna szükség annál, amely az RMDSZ-tervezetben található, hogy körülírják a felelôsségek körét és a hatalom mértékét a kormány hatalomszintjei között. Ez az elemzô hozzátette, hogy az RMDSZ-tervezet intézkedései a "személyes autonómiáról", a "helyi önrendelkezés különleges státusáról" és a "regionális önrendelkezésrôl" a dokumentum végén találhatók (51–59. szakasz). Azt javasolta, hogy ezeket a fontos és vitatott kérdéseket a dokumentum elsô részében kellene tárgyalni.

Az RMDSZ-tervezet 8. szakasza szintén ellenkezik az Alkotmánnyal. Ez a szakasz a nemzeti kisebbségeknek és autonóm közösségeknek biztosítaná a "korlátozott vétójogot az önazonosságot érintô kérdésekben". A törvény nem határozza meg, hogy mi az, ami sérti az "önazonos-ságot". Arról sem ad biztosítékot, hogy az a személy, aki a vétójoggal él, megválasztott képviselô-e. Ha ugyanis a vétójoggal nem megválasztott személy is élhet, ez az intézkedés mérhetetlen hatalmat adna olyan személyek kezébe, akik mögött nem állnak választók.

Néhány elemzô azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ tervezetének az önrendelkezésre és az autonómiára vonatkozó intézkedéseit alátámasztja a Koppenhágai Dokumentum 35. elve, amely kimondja, hogy a "megfelelô helyi vagy autonóm kormányzás, a speciális történelmi és területi követelményeknek megfelelôen", hatékony eszköznek bizonyult a nemzeti identitás megôrzésére.

A Nemzetiségi Tanács tervezete szûkszavúbb ugyan, mint az RMDSZ-tervezet, néhány különleges politikai jogot mégis biztosít a kisebbségeknek. A törvénytervezet 2. (2)(c) szakasza szerint a kisebbségnek joga van ahhoz, hogy "hozzáférjen és demokratikus alapon képviseltesse magát a törvényhozásban és a konzultatív testületekben országos és helyi szinten, saját szervezetein keresztül". A 7. (1) szakasz biztosítja a kisebbségi szervezetek számára a jogot egy küldötti helyhez még akkor is, ha a szervezet nem kapta meg a képviselethez szükséges szokásos szavazatszámot. A Nemzetiségi Tanács tervezete ismételten úgy utal a kisebbségi szervezetekre, mint olyanokra, amelyek szemben állnak az egyes személlyel, és ezt sok elemzô bírálja. Különösképpen bírálták a tervezet 7. (2) pontját, amely elôírja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárokat "csupán egy, a törvényeknek megfelelô módon létrehozott szervezet képviselheti a Parlamentben". Ez az intézkedés problémákat okozhat. Elôfordulhat, hogy a kormány maga hoz létre szervezeteket a nemzeti kisebbségek "képviseletére", ezt pedig valójában a kormány ellenôrizné. Elméleti síkon az egyik elemzô kifogásolta azt, hogy a 7. (2) szakasz eleve feltételezi azt, hogy a kisebbségi csoportok minden tagja egyformán fog szavazni.

Az egyik elemzô kifejtette, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezete csoportorientáltan biztosítja a politikai jogokat, ez pedig komoly következményekkel járhat, mert a kisebbségi csoportokhoz tartozó személyek nem érvényesíthetik jogaikat, ha az ôket képviselô testületet a kormány törvényen kívül helyezi.

V. Megszövegezés

A. Általánosságok

Sok elemzô megjegyezte, hogy a két törvénytervezet meglehetôsen eltérô módon van megszerkesztve. Egyik elemzô szerint a Nemzetiségi Tanács tervezete jobban megszerkesztett, mint az RMDSZ-é, és valószínûleg keresztülvihetôbb. Azt is megjegyezte azonban, hogy ez az áttekinthetôség nem túl nagy fontosságú. Az elemzô szerint a törvény fölöslegesen sok korlátozó kritériumot ír elô, és túlzott mértékben összpontosít a szervezetek általi képviseletekre mint a végrehajtás eszközeire. A korlátozó meghatározások önkényesen kizárhatnak személyeket vagy csoportokat a törvényes védelembôl, a szervezetek elôtérbe kerülése pedig, amelyeket a "törvény szellemében" kell létrehozni, lehetôséget nyújt arra, hogy a törvényt megkerüljék. Ezzel ellentétben, jegyzi meg az elemzô, az RMDSZ-javaslat szélesebb körû, egyszerûbb meghatározásokat használ a nehézkes és kirekesztô kritériumok helyett. Ez a szélesebb látókör azonban nagyobb homályossággal társul és nehezebben keresztülvihetô. Egy másik elemzô hasonlóképpen vélekedett, hozzátéve, hogy az RMDSZ-tervezet inkább politikai közleménynek vagy általános nemzetközi egyezménynek felel meg, mintsem pontos és konkrét törvénykezési dokumentumnak.

Egyik elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezetének tartalmaznia kellene egy bevezetôt, hozzátéve, hogy az RMDSZ tervezete a bevezetôben igen hasznos módon felvázolja a tervezet céljait és a kisebbségi jogvédelem fontosságát és elônyeit. Végül sok elemzô bírálta mindkét törvénytervezet következetlenségeit, amelyekrôl már szóltunk a beszámoló III. részében.

B. Meghatározások

Több elemzô megjegyezte, hogy mindkét törvénytervezet egész sor bizonytalan meghatározást használ. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy ez különösen szembetûnô az RMDSZ-tervezet esetében, ahol fontos és gyakran használt kifejezések, mint "autonóm közösségek", "belsô önrendelkezés", "önkormányzat", "haza", "korlátozott vétójog", "füg-getlen jogi és politikai személy", "arányos részesedés", "személyes autonómia", "jogi önrendelkezés", "politikai entitás" és "különleges státus", nagyrészt vagy teljesen meghatározatlanok. Az elemzô a Nemzetiségi Tanács tervezetében is talált bizonytalan kifejezéseket, mint például azt, hogy mit jelent "a népesség jelentôs hányada" (17. (3) szakasz), amely szükséges ahhoz, hogy a kormányszervekkel anyanyelven lehessen érintkezni, és mit jelent továbbá a "megalapozott igény" arra, hogy a törvényeket lefordítsák (24. szakasz). Amikor különleges jogokat és elôjogokat biztosító törvényekrôl van szó, rendkívül fontos a világos, egyértelmû megfogalmazás.

Maga a kisebbség kifejezés is nyilvánvalóan fontos eleme minden statútumnak, amely a kisebbségek jogaival foglalkozik. Az RMDSZ-tervezet is csak látszólagos meghatározást nyújt a bevezetôben, ott is csak zárójelben ("nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségekhez tartozó román állampolgárok, számbeli kisebbségben élnek Románia területén, önálló történelmi hagyományaik és etnikai, kulturális, vallási, nyelvi jellegzetességeik vannak"). A Nemzetiségi Tanács tervezete sokkal specifikusabb, korlátozottabb meghatározást használ, a kisebbséghez sorolva "minden embercsoportot, amely az ország többségi lakosságához viszonyítva számbeli kisebbségben van, román állampolgárságú, Romániában lakik, egymással ôsi, tartós kapcsolatban állnak, sajátos etnikai, kulturális, vallási és nyelvi jellegük van, közösségi identitásukat fenn óhajtják tartani, különös tekintettel kultúrájukra, hagyományaikra, vallásukra és nyelvükre".

Az RMDSZ-tervezet nem tartalmaz ugyan formális megfogalmazást, a többi intézkedésbôl azonban kitûnik, hogy a nemzetiségi státus alapja az önmeghatározás. Például a 13. szakasz kimondja, hogy "a személyiség szabadon dönthet arról, hogy valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozik-e". Több elemzô szerint különösen fontos a kisebbségi státus pontos megfogalmazása akkor, ha ezzel akarják igazolni a különféle jogok és elôjogok iránt támasztott igényt.

Több elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezete inkább kirekesztô tendenciájú, mint befogadó. Az az elvárás, hogy a kisebbségi csoport képviselve legyen, felhasználható arra, hogy kizárja a romákat (cigányokat), akik lehetséges, hogy nem szervezôdnek a képviseletüket biztosító csoportokba, hivatalosan nincsenek is összeszámolva és még tulajdonképpeni lakóhellyel sem rendelkeznek minden esetben. Az elemzôk megjegyezték, hogy olyan elvárásokat, mint "ôsi, tartós kapcsolatok", könnyen lehet különbözô módon értelmezni, és ezek felhasználhatók a kisebbségi státus beszûkítésére. Néhány elemzô megjegyezte, hogy a bevándorlók és menekültek kizárása fölösleges korlátozás.

VI. Különfélék

Az egyik elemzô megjegyezte, hogy egyik törvénytervezet sem szól a rendôrségrôl. Tekintettel a Romániában fellépô, idônként igen heves összetûzésekre, az elemzô azt javasolta, hogy a tervezetek alkotói vegyenek számításba olyan intézkedéseket, amelyek biztosítanák a rendôrök számára a kisebbségek nyelvének és kultúrájának megismerését és elôsegítenék azt, hogy a rendôrség soraiba a kisebbségek képviselôi is bekerülhessenek.

Egy másik elemzô megjegyezte, hogy Romániában elô kell segíteni az etnikai csoportok közötti megértést és toleranciát, és azt ajánlotta, hogy a tervezetek megalkotói hangsúlyozzák azt, hogy a kisebbségi törvények mindenkire kiterjednek, nem csak a kisebbségekre.