Elôzô Tartalom

Szerzôink

Bárdi Nándor: történész - 1962, Laskod. 1987-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem történelem-Kelet-Európa szakán. Jelenleg a Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézet munkatársa, a romániai magyar kisebbség 1918-1940 közötti periódusának kutatója.

Bereczki Kinga: programozó - 1966, Korond. 1988-ban végzett a Brassói Egyetem matematika fakultásán. 1995-ben posztgraduális informatika továbbképzésen vesz részt a budapesti Mûszaki Egyetemen. 1997-ben részt vesz az Opportunity Associates Romania képzésén, Bukarestben. 2001-tôl ECDL nemzetközi vizsgabiztos. 1997-1999 között az Asimcov Kovászna megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének igazgatója, majd ezt követôen a sepsiszentgyörgyi Amôba Kft. igazgatója. Az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság tagja. Több tanulmány szerzôje.

Bodó Barna: tanár, író, politikus - 1948, Sepsiszentgyörgy. Tanulmányait 1972-ben a Temesvári Tudományegyetem Fizika Karán végezte. 1972-tôl újságíró és óraadó tanár. 1984-1989: az Elôre tudományos rovatát vezeti. 1990-tôl RMDSZ-politikus. 1990-1991 között az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, valamint a Szövetség országos politikai alelnöke volt. 1993-1995 között az RMDSZ ügyvezetô politikai alelnöki tisztségét töltötte be. 1995-1999 között az SZKT Állandó Bizottságának egyik alelnöke. 1997-tôl politológiát oktat a temesvári Banatul Egyetemen és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. A temesvári Szórvány Alapítvány elnöke.

Farkas Éva: mérnök, tanár - 1970. Tanulmányait 1993-ban végezte a Iasi-i Al. I. Cuza Egyetem Geológia és Geofizika mérnöki szakán, majd 2002-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetem Business Karának sepsiszentgyörgyi tagozatán. Tanárként és a gyergyószentmiklósi RegioNet Alapítvány, illetve a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának irodavezetôjeként dolgozott. 2001-tôl az Echo Vállalkozói Inkubátorház igazgatója.

Farkas Miklós: tanár, tankönyvíró - 1941, Marosvásárhely. Tanulmányait 1963-ban végezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakán. 1963 óta a segesvári Mircea Eliade Elméleti Líceum matematikatanára. A segesvári RMDSZ alapító tagja és elnöke (1990-1992). A segesvári EMKE alapító tagja és elnöke (1992-1994). A Gaudeamus Alapítvány alapító tagja és elnöke (1993-2002). Cikkei A Hét, a Tanügyi Újság, Korunk, Népújság oldalain jelentek meg.

Fleisz János: tanár, történész - 1951, Nagyvárad. Tanulmányait 1979-ben végezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. 1995-ben doktori fokozatot szerez. Tanári és kutatói munkája mellett jelentôs társadalomszervezô tevékenységet fejt ki, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke.

Iordachi, Constantin: történész - 1970, Bukarest. 1994-ben végzett a Bukaresti Egyetem történelem szakán. Ezt követôen ugyanitt magiszteri diplomát szerzett jelenkori történelembôl, majd tanulmányait a Közép-Európa Egyetem Történelem szakán folytatta. PhD.

Kósa András László: szociológus - 1977, Marosvásárhely. 1999-ben a kolozsvári BBTE szociológia szakán végzett. A budapesti Közéletre Nevelésért Alapítvány munkatársa. 2002-tôl a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem doktorandusa.

Kötô József: színháztörténész - 1939, Kolozsvár. 1961-ben végez a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom szakán. Középiskolai tanár, majd 1965-1985 között a kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára, 1985-1990 között igazgatója. 1984-ben doktori fokozatot szerez. 1992-tôl a kolozsvári tudományegyetemen színháztörténetet tanít. 1991-1995 az EMKE fôjegyzôje, majd 1995-tôl ügyvezetô elnöke. 1992-1998 között az RMDSZ kulturális és egyházügyi alelnöke. 1998-2000 között az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára.

Linz, Juan J. Dr.: társadalomtudós - 1926. Emeritus professzor, a Yale Egyetem Politikai és Társadalomtudományi Karának tanára. A 20. századi demokráciák kutatója, módszeresen tanulmányozza a stabilitás és a demokrácia visszaállításának feltételeit. Kutatási területe kiterjed a demokrácia összeomlásának történelmi, társadalmi, gazdasági és politikai okaira és az etnikai, társadalmi és politikai szegmentáció által jellemzett demokrácia stabilitásának feltételeire. Továbbá tanulmányozza az alkotmányos kormányzás és a demokratikus stabilitás közötti kapcsolatot, diktatúra utáni demokrácia visszaállításának okát és a katonai rendszerek társadalmi alapjait és hatalmi technikáit. 2000-ben elnyerte az Oszlói Egyetem Társadalomtudományi Karának tiszteletbeli doktori címét.

Lôrincz Zsuzsánna: társadalomszervezô - a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány igazgatója.

Nagy Csongor István: IV. éves hallgató az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakán - 1979, Kolozsvár. 1999-ben I. helyezést 2001-ben pedig II. és III. helyezést ért el a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencián. 2001-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Pro Scientia Aranyérmét. A Láthatalan Kollégium és a Bibó István Szakkollégium tagja.

Nagy Kata: szociológus - Kolozsvár. Tanulmányai a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán végezte, majd részt vett a budapesti Eötvös Loránd kisebbségszociológiai posztgraduális képzésén. A Sapientia Programiroda és a Trend Társadalomkutató Mûhely munkatársa.

Somai József: közgazdász - 1931, Székelyszentistván. Tanulmányait 1955-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1958-tól elôbb a Bolyai TE, majd 1959-tôl a Babes-Bolyai TE kari fôtitkára. 1990-1991 között az RMDSZ Fôtitkárságának szervezô titkári teendôit, majd 1991 és 1993 között az RMDSZ országos titkári teendôit látta el. 1993-tól 1995-ig a szervezet szervezési alelnöke. 1995-tôl az Illyés Alapítvány alkuratóriumának titkára, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezetô titkári teendôit látja el. Az RMKT alelnöke.

Sorbán Angella: szociológus - 1965, Lövéte. A kolozsvári BBTE Történelem-filozófia Karán végzett. 1994 és 1999 között a budapesti Balázs Ferenc Intézet erdélyi fômunkatársa, majd a Trend Társadalomkutató Mûhely vezetôje.

Szász Alpár Zoltán: politológus, 1966 - Kolozsvár. 1990-ben végzett a Kolozsvári Mûszaki Egyetem villamosmérnöki karán, majd 1996-ban politikatudományból magiszteri fokozatot szerzett Budapesten a Közép-Európai Egyetemen, ahol jelenleg doktori disszertációját írja. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatás-tudományi Karának adjunktusa.

Szenkovics Dezsô: az Iskola Alapítvány irodavezetôje - Tanulmányait 1997-ben végezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán.

Taylor, Charles Dr.: történész, filozófus, politológus - 1931, Montreal. Emeritus professzor, Oxfordban végzi tanulmányait, 1961-ben ott doktorál, majd a montreali McGill Egyetem tanára. Munkásságának gyökerei a kanadai és a québeci identitások összetettségében és ütközésében találhatók. Oktatási és kutatási területe: cselekvéselmélet, társadalomtudományok filozófiája, politikaelmélet, morálfilozófia, nyugati modernitás kultúrája, nyelv filozófiája, jelentéselméletek stb. 1989-ben a Sources of the Self: The Making of Modern Identity címû könyvéért neki ítélik a legjobb filozófiatörténeti könyv díjat.

Veress Emôd: jogász, doktorandus - 1978, Székelyudvarhely. 2002-ben államvizsgázott a Bukaresti Tudományegyetemen, elôtte a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem hallgatója Kolozsváron (1998-2002). Az RMDSZ Önkormányzatokért felelôs Fôosztályának a munkatársa. Szakterülete: közigazgatási jog, alkotmányjog, a gazdaság közjogi alapjai.

Elôzô Tartalom