A történelemben továbblépve, száz évvel késôbb, Adam Ferguson skót morálfilozófus a Locke-i definíciót kiegészíti az erkölcs fontosságának hangsúlyozásával. Érvelését arra építi, hogy az ember eredendôen közösségi lény, csoportokban él, és ebbôl kifolyólag szükség van a közösség tagjai által elfogadott közösségi normákra. Az önérdek nem lehet a társadalmi együttmûködés alapja, ugyanis: ahol csak az önérdek dominál, ott nem beszélhetünk bizalomról. együttmûködésrôl.

A civil társadalom fogalmát Marx és Hegel is használták. A két filozófus felfogásában a civil társadalom nagyon eltérôen határozódik meg. Marx felfogásában a civil társadalom az állami irányítás nélkül mûködô, spontán módon szervezôdô piacot jelenti, ahol az emberek saját, önzô érdekeiket követik. Szerinte a civil társadalom szabályozatlan, spontán voltából eredô ellentmondásokat a kommunista állam fogja eltörölni azáltal, hogy egységesíteni fogja a gazdasági, társadalmi és politikai életet.

Hegel szerint a civil társadalom az államtól független társadalmi intézményekbôl áll. Hegel ezek közé sorolja a piaci és gazdasági élet intézményeit is. Történelemfilozófiai víziója szerint ezek az intézmények, és velük együtt a civil társadalom is, fel fognak szívódni az általa mindennél többre értékelt államba. Ami közös a marxi és hegeli felfogásban az az, hogy mindketten úgy tartják, hogy az államtól és politikától független civil társadalom meg fog szûnni, fel fog szívódni az államba. Éppen ezért nevezte ôket Karl Popper a "nyitott társadalom" legnagyobb ellenségeinek.

Néhány évszázadot átugorva napjaink társadalomtudósai által adott civil társadalom meghatározásokból csemegézünk még egy keveset. Ez a fogalom Andrew Arató, a magyar származású, viszont az Amerikai Egyesült Államokban élô és kutató társadalomtudós szerint az államtól független társulásokat, szervezeteket és társadalmi mozgalmakat jelentette. Ezeknek a szervezeteknek a megjelenését a totalitárius vagy autoritárius rendszerekben - mint amilyen a szélsôjobboldali nácizmus vagy a szélsôbaloldali kommunizmus - úgy kell tekinteni, mint az elsô konkrét lépést a liberális demokrácia megteremtése felé.

Ralf Dahrendorfnak a kelet-európai forradalmakról írott könyvében olvashatjuk, hogy egy demokratikus alkotmány és egy jól mûködô piacgazdaság még nem elég ahhoz, hogy egy megerôsödött, jól mûködô, szilárd civil társadalomról beszélhessünk. Ehhez az is szükséges, hogy az állampolgárok aktívan részt vegyenek a társadalom életében, felelôsséget érezzenek azokért a dolgokért is, amelyek magánéletük szûk körén kívül történnek - és ezekért a közjó érdekében - hajlandóak legyenek lemondani saját hasznuk maximalizálásáról. Dahrendof a civil társadalom meghatározását az állampolgári felelôsségérzés és civil kultúra fogalmaival bôvíti ki. Ez a civil kultúra nem hozható létre az egyik pillanatról a másikra, csak fokozatosan fejleszthetô ki.

Vladimir Tismâneanu román származású, az Amerikai Egyesült Államokban élô társadalomtudós és egyetemi oktató a civil társadalmat úgy határozza meg, mint a felelôs individuumok szabad társulását, a társulási képességet és akaratot, a spontán, alulról induló, nem kormányzati kezdeményezést.

Összegezve az elmondottakat észrevehetjü k, hogy napjaink társadalomtudósai a marxi és hegeli nagyon leszûkítô meghatározásokkal ellentétben visszatértek a sokkal tágabb Locke-i vagy még inkább a fergusoni meghatározáshoz. Eszerint a civil társadalom fogalomkörébe beletartoznak mindazok a társadalmi intézmények - egyesületek, mozgalmak, szervezetek, alapítványok stb. -, amelyek egyrészt az állam, másrészt a magánélet között helyezkednek el, és az államtól függetlenül, tagjaik közremûködése és döntése alapján mûködnek. Mindezek felett a civil társadalom fogalmába beletartozik a társadalom közös politikai és jogi jellegû kérdéseinek a széles körû megvitatása is, a public debate. Ugyanis a demokrácia jó mûködéséhez nem elégséges az, hogy az ilyen típusú viták csak a parlamentben, a pártpolitika kereté ben és a pártsajtóban történjenek meg. A közvita lényege ugyanis az, hogy az eltérô vélemények egyértelmûen és mindenki számára érthetôen megfogalmazódjanak, egymással szembesítôdjenek, és az ütköztetés alapján módosuljanak. A hagyománnyal rendelkezô nyugat-európai és tengerentúli demokratikus országokban a közvita szereplôi azok a nem kormányzati, a civil társadalom részét képezô kutatóintézetek, egyetemek, szakmai társulások, politikai és gazdasági elemzôk, amelyek a politika számára fontos területeket kutatják. Közép-Kelet-Európában, így Romániában, a rendszerváltozást követôen ezek a pártpolitikától független közviták vagy egyáltalán nem léteznek, vagy óriási nehézségekbe ütköznek. Az történik ugyanis, hogy a közviták szereplôire nagy nyomás nehezedik, hogy valamelyik párt mellett foglaljanak állást, valamelyik párt álláspontját képviseljék.

A modern társadalomtudomány a demokratikus államban három nagy intézményrendszert különböztet meg. Ezek az intézményrendszerek, ezek a szférák nem zárják ki egymást, sôt mi több, kölcsönösen hatnak és visszahatnak egymásra, állandó kapcsolatban vannak egymással.

A három fontos intézményrendszer egyike a politikum szférája. Ez az a szféra, ahol a politikai hatalom összpontosul, ahol egy államon belül a hatalom megoszlik. A demokratikus államokban immár évszázados hagyománya van a hatalomnak a hatalom által történô korlátozásának. Éppen ezért a jól mûködô demokrácia ismérve a hatalom megosztottsága, illetve a három hatalmi szféra - a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom - éles elkülönülése és mellérendeltsége. A hatalommegosztás is a szabadság biztosítását szolgálja. A három hatalmi szféra egymáshoz való viszonyát tekintve elmondhatjuk, hogy a törvényhozó hatalomnak (Románia esetében a Parlament két Háza) a végrehajtást kell ellenôriznie, a végrehajtó hatalomnak (Románia esetében a miniszterelnök által vezetett Kormány) vétójoga van a törvényhozó hatalommal szemben, a bírói hatalomnak pedig az igazságszolgáltatást kell biztosítania, és élesen el kell hogy legyen választva a végrehajtó hatalomtól, nem lehet annak alárendelve.

A második fontos intézményrendszer a gazdasági szféra, a piacgazdaságot mûködtetô gazdasági és pénzügyi szervezetek intézményrendszere. A gazdasági szféra játékszabályait a profit és a piaci verseny szabja meg. A gazdasági szféra az anyagi értéktermelô, itt minden esetben az értékelési folyamat vége a pénz.

Végül pedig, de nem utolsósorban, szólnunk kell röviden a harmadik nagy szféráról is, a civil társadalomról. A civil társadalom alapvetô jellegzetességeit a nonprofit és az apolitikus kifejezésekkel ragadhatjuk meg, és ezzel már elárultuk azt is, hogy ez az értékvezéreltség szektora, hogy itt olyan értékek kell hogy biztosítva legyenek, mint a szabadság, önkéntesség, autonómia. Ez az a szféra, ahol értékek termelôdnek, és azok eljutnak a másik két nagy szférába, a gazdaság és politika intézményrendszerébe. Fontos az, hogy ez a szféra nem rendelôdik alá sem a politika, sem a gazdaság intézményrendszerének, velük egyenrangú, mellérendelési viszonyban lévô intézményrendszer.

Miután röviden szóltunk arról, hogy a modern társadalomelméletek milyen helyet tulajdonítanak a civil társadalom számára, vizsgáljuk meg azt is, hogy mi ennek a társadalomnak a szerepe egy jól mûködô demokratikus államban.

Bármelyik, a civil társadalom szerepével foglalkozó szakkönyvet, tanulmányt lapozzuk fel, szinte mindenhol már az elsô sorokban elhangzik az a kijelentés, miszerint a jól mûködô civil társadalom a demokrácia, a szabadság letéteményese. A civil társadalom megléte elsôsorban demokratikus berendezkedést jelöl, ennek létrehozása a demokratikus állam kialakításának egyetlen helyes stratégiája. A már említett fejlett demokráciákban a civil társadalom az állam, a hatalom befolyásolásának eszközeként jelenik meg. A civil társadalom számára nem a hatalom megszerzése a cél, hanem a hatalom befolyásolása, a hatalom korlátozása, a civil kontroll.

A közép-kelet-európai országokban, amelyek az európai uniós csatlakozás elôtt állnak, a civil társadalom megléte, annak jó mûködése, szervezettsége, erôssége fontos tényezô lehet a csatlakozási tárgyalások folyamán. Ezekben az országokban az 1989 után történt változások elindítottak ugyan egy demokratizációs folyamatot, ugyanakkor felszínre hoztak egy sereg jogi, gazdasági, szociális, problémát is. A társadalom ezeknek a problémáknak a megoldását, végleges felszámolását a rendszerváltó erôktôl várja, ám ettôl nagy részük nem fog megoldódni. Ahhoz, hogy ezek a problémák megoldódjanak, véglegesen eltûnjenek egy társadalom életébôl, minden polgárnak élnie kell az állampolgári lehetôségeivel, minden polgárnak fel kell ismernie saját felelôsségét, fel kell kelteni igényét az önszervezôdésre, a szolidaritás gyakorlására. Ezt a feladatot pedig a civil szervezeteknek kell fölvállalniuk. Ha ezt megteszik, akkor elmondhatjuk azt, hogy a civil társadalom jó hatással van a demokráciára. Ugyanakkor az európai uniós csatlakozás okozta kihívások és problémák megoldásában is oroszlánrész jut a civil szervezetek számára. Tudjuk, hogy az uniós csatlakozás számos olyan új kihívást, változást, problémát jelent a csatlakozó országok számára, amelyek megoldására a társadalom összes rétegének összefogására van szükség. A társadalom egészét pedig csak a civil szervezetek közremûködésével lehet mozgósítani, hiszen a civil társadalom jelenti a hidat a társadalom több olyan rétege felé, amelyek érdekérvényesítô képessége nem elég erôs. Továbbá megemlíthetjük a civil társadalom szolgáltatási funkcióját is, ugyanis ez az a nagy terület, ahol vagy a szolgáltatások hiánya vagy az azok iránt érdeklôdôk egyre inkább differenciált igényeinek következtében a nonprofit szféra, a civil társadalom felvehetné a versenyt az állammal. A civil szervezetek ugyanis adottságukból, sajátosságukból következôen sokkal gyorsabban és sokkal hatékonyabban képesek reagálni a helyben felvetôdô kihívásokra és igényekre.

A hagyományos demokrácia országaiban a civil társadalom jelentôs úttörô funkciót tölt be olyan értelemben, hogy jellegüknél fogva sokkal szabadabbak döntéseikben és munkamódszereikben, mint a hatalom hivatalos struktúrái; alternatívát kínálnak, megváltoztatják az emberek hozzáállását a hagyományos struktúrákhoz. Mindezen túlmenôen fontos azt is megemlíteni, hogy ugyanakkor nagy hatást képesek gyakorolni a parlamentre, és képesek megváltoztatni a kormány politikáját is.

A civil társadalom értékôrzô és értékközvetítô tevékenységet is végez, ugyanis speciális céljai és tevékenységei alkalmassá teszik a kezdeményezésre, a pluralizmus elôtérbe helyezésére, kisebbségek érdekeinek védelmére, különbözô szociális programok lebonyolítására.

Végezetül pedig, de nem utolsósorban szólnunk kell a civil társadalom reformfunkciójáról is, ugyanis a civil szervezetek a változás, a reform támogatóiként és résztvevôiként jelennek meg. Ebben az összefüggésben használják a lobbizás technikáját, ami bizonyos csoportok érdekeinek pártolását vagy egyes magaviseletek elleni fellépést, egyes intézkedések megtétele melletti vagy elleni fellépést foglalja magában. Ebben a vonatkozásban kell megemlítenünk a civil szervezetek "ôrkutya" szerepét is, amely arra vonatkozik, hogy egyes emberek megkapják azt, ami jár nekik, jogaik ne csorbuljanak.

Miután alapos betekintést nyertünk abba, hogy általában milyen szerepköre is van a civil társadalomnak, ideje lenne megvizsgálni a romániai magyar civil szervezetek helyzetét az 1989-es politikai változások után.

A Ceausescu-rezsim bukása után egy új fejezet kezdôdött el általában a romániai civil szervezetek történetében és ezen belül a romániai magyar civil szervezetek történetében. A magát demokratikusnak kikiáltó új hatalom lehetôvé tette a szabad szervezkedést. Ennek következtében olyannyira gomba módra szaporodtak civil szervezeteink, hogy jelenleg a kolozsvári székhelyû Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány adatbázisában több mint 1500 civil szervezet, egyesület, alapítvány van nyilvántartva. Kezdetben fôleg a kultúraápolás, a hagyományápolás és az anyanyelvi oktatás volt a civil szervezetek fô foglalkozási területe, de mára ez a lista kibôvült a régiófejlesztô, környezetvédô, gazdasági, szociális és más jellegû civil szervezetekkel. Ma már eljutottunk oda, hogy az erdélyi társadalom majdnem minden egyes területén mûködnek civil szervezetek. El kell ismernünk azt, hogy ez egy óriási jelentôségû lépést jelentett a romániai magyar kisebbség számára. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy ez nem valósulhatott volna meg az anyaországból érkezô támogatások nélkül, hiszen köztudott, hogy a román állam még a mai napig sem volt képes arra, hogy egy olyan támogatási rendszert dolgozzon ki, ami képes lenne a civil szférát kapacitásához mérten támogatni. Az utóbbi években érezhetô volt ugyan egy minimális elmozdulás pozitív irányban, de ez még mindig szegényes a szükségletekhez képest. Ennek három fontos oka van: egyrészt a román gazdaság gyengesége, másrészt a támogatási kötelezettségtudat és a támogatási magatartás hiánya.

A támogatások elosztásáról - úgy gondolom - értelmetlen szólnom, ugyanis semmi érdemlegeset nem tehetnék hozzá a Somai József által a vitaindítóban vázolt helyzethez. Azt viszont megjegyezném, hogy teljes mértékben egyetértek az ott vázoltakkal.

Azzal is egyetértek, hogy nagyon aktuálissá vált a civil szervezeteink, a romániai magyar civil társadalom jövôjét, hogyantovábbját érintô kérdések megvitatása. Szükséges a már létezô magyar civil szervezetek fejlesztése, ez viszont tudatos szervezést igényel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az így is igencsak megfogyatkozott erdélyi magyarság sorsa, fennmaradása, jövôje nagymértékben függ, összefügg civil társadalmunk jövôjétôl, jövôjével. Ha civil szervezeteink, civil társadalmunk létezni fog, van esély arra, hogy a romániai magyar kisebbség is fennmaradjon. De lássuk csak, hogy mi is szükséges ahhoz, hogy civil társadalmunk továbblépjen, fejlôdjön, egy magasabb szervezettségi fokot érjen el?

Jelenleg Magyarországon a bejegyzett civil szervezetek száma megközelíti a 63 000-t, és ezek közül körülbelül 55 000 civil szervezet mûködik is. Ezek a civil szervezetek az elmúlt években több gyûjtôszervezet, ernyôszervezet égisze alatt próbálkoztak az érdekképviselet és az érdekvédelem megvalósításával. Ez a kísérlet többé-kevésbé sikerrel is járt, jelenleg számos olyan civil ernyôszervezet létezik, amely több száz vagy több akár több ezer szervezetet tömörít magába. Ilyenek például a Nagycsaládosok Országos Szövetsége, a Civil Kerekasztal, a Civil Parlament, Európa Ház, Országos Nôi Érdekvédelmi Egyesület, Civil Fórum, Civil Nemzeti Tanács stb. Viszont nem létezett egy olyan szervezet, amely a teljes civil társadalom érdekképviseletét látta volna el.

A civil szektor méretének és súlyának növekedésével egyre inkább elôtérbe került a szervezetek részérôl megfogalmazott igény a szektor hivatalos érdekképviseletének megoldására. Ezen a téren újat hozott a magyarországi civil társadalom életébe a 2002-es esztendô. 2002. május 14-én napvilágot látott egy vitairat, amely a civil társadalom érdekképviseletének megoldására kereste a választ. A vitairat tartalmazta az érdekképviselet létrehozásának szükségességét indokoló érveket, valamint körvonalazta az érdekképviselet feladatkörét, annak megválasztási módját és mûködésének anyagi hátterére vonatkozó információkat. A vitairat szerzôje, Sebestyén István arra is kitér, hogy a kormány részérôl nyitás tapasztalható, a politikai vezetés nem zárkózik el attól, hogy a civil társadalmat érintô kérdések esetében a döntéshozásba bevonja ezen szektor képviselôit is. Ezzel kapcsolatban számos pozitív kezdeményezés történt, ugyanis a Parlament létrehozott egy civil ügyekkel foglalkozó bizottságot, melynek elnöke Szabó Imre, a Miniszterelnöki Hivatalban pedig egy civilekkel foglalkozó szakfôosztály alakult, amelynek elnöke dr. Bódi György.

A vitairat értelmében az érdekképviselet feladata lenne a mindenkori magyar kormánnyal való kapcsolattartás, tárgyalás és a civil társadalmat direkt vagy indirekt módon érintô kérdések megvitatása. Az érdekképviseleti szerv hivatott tárgyalni a hatalommal a civil társadalmat érintô jogi, gazdasági szabályozások kérdésében, az állami hozzájárulás nagyságrendjének és mikéntjének eldöntésében. Ugyanakkor egyik fô feladata a külföldi támogatási források felkutatása, a civil társadalom informálása.

A Sebestyén István által megírt vitaindító pozitív visszhangra lelt a civil társadalomban, és 2002. június 10-én sor került az elsô nyilvános vitafórumra, amelynek kezdeményezôje az Európa Ház volt. Ezen a fórumon több száz civil szervezeti képviselô jelenlétében egyetértés született az országos civil képviselet szükségességének tekintetében, hiszen csak így írható alá a keretmegegyezés a kormánnyal. A kormány részérôl is maximális nyitottság és partnerség volt tapasztalható. 2002. augusztus 19-én maga Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke is levélben üdvözli a kezdeményezést, és biztosítja a civil társadalmat arról, hogy a kormány hajlandó leülni tárgyalni a civil szervezetek képviselôivel. A tárgyalás idôpontjaként a 2002. szeptember 26-án sorra kerülô Civiliáda 2002-es rendezvényt határozta meg.

Röviden összefoglalva a fentebb elmondottakat megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a civil társadalom nagy lépésekkel halad az egységes érdekképviselet és érdekérvényesítés irányában. Más szóval: a magyar civil társadalom megérett ahhoz, hogy saját sorsát kezébe vegye, hogy soraiban rendet és egyben rendszert teremtsen.

A magyarországi egységes civil érdekképviselet és érdekérvényesítés jelenségével szûkebb térségünkön belül már találkozhatunk Szlovákiában és a délvidéki magyarság civil társadalmában is.

A magyarországi civil integrációs folyamathoz hasonló kezdeményezés nálunk, Romániában is született. A román érdekeltségû civil szervezetek már több éve tömörülnek ernyôszervezetekbe, és számos országos szintû szervezet alakult ki. Ezek közül a legfontosabbak a Civil szervezetek Országos Fóruma (Forumul National al Organizaþiilor Neguvernamentale), az Ügynökség a Civil Szervezetek Fejlesztésére és Tájékoztatására (Agenþia pentru Informarea si Dezvoltarea Organizatiilor Neguvernamentale), Alapítvány a Civil Társadalom Demokráciájáért (Fundatia pentru Democratia Societâtii Civile), Önkéntességi Központok Hálózata (Reteaua Centrelor de Voluntariat) stb. Az is igaz viszont, hogy ezek a kezdeményezések még nem jutottak el arra a szintre, hogy egy egységes érdekképviseletet hozzanak létre, de mindenképpen egy lépéssel a romániai magyar civil társadalom elôtt járnak. A romániai magyar civil társadalom egy mozaikszerû, mondhatni széthulló, széthúzó entitás. A támogatási források végessége és szegényessége odavezetett, hogy sokszor az egészséges verseny rivalizálásba csap át. A romániai magyar civil társadalom esetében szomorúan kell tapasztalnunk, hogy az utóbbi idôben csak számszerû növekedés figyelhetô meg, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy civil társadalmunk megerôsödött. És nem feltétlenül jelenti azt, hogy civil társadalmunk betölti társadalmi szerepét. Kötô József 1999-ben írt tanulmányában azt mondja, hogy az erdélyi, romániai magyar értelmiségi elit megteremtette a civil társadalom csíráit, de a politikai élet ellentmondásossága és a társadalmi reform késlekedése nem tette lehetôvé azt, hogy egy olyan komplex civil társadalmat hozzunk létre, amely képes befolyásolni a hatalom döntéseit, képes a kontroll szerepét eljátszani a hatalom irányában. Kötô úgy fogalmaz, hogy ez további küzdelmek tétje. Igen, még számos harcot kell megvívnunk ahhoz, hogy mindenki megértse: a civil parlament, az egységes civil érdekképviselet gondolatának felvetôdésével a IV. Civil Fórum résztvevôi nem valaki vagy valami ellen szóltak, cselekedtek. Mikor ez a gondolat felvetôdött, akkor mindannyian az erdélyi magyar civil tá rsadalom jövôje mellett, és ezáltal megfogyatkozott magyarságunk mellett emeltek szót. Mert egyértelmû, hogy az erdélyi magyar civil társadalomnak csak akkor van jövôje, ha képes egységesen fellépni, ha képes ellátni feladatát, ha képes kontrollt gyakoroli, ha képes úgy a mindenkori magyar kormánnyal, mind a mindenkori román kormánnyal és az RMDSZ-szel partneri viszonyt kiépíteni, érdekképviseletet és érdekvédelmet gyakorolni, saját sorsát saját kezébe venni, és végül, de nem utolsósorban képes tárgyalóasztalhoz ülni a romániai román civil társadalom képviselôiel is. Mindez viszont csak akkor történhet meg, ha a Kolozsváron elhangzott gondolat, kezdeményezés megvalósul, és megszületik az erdélyi magyar civil társadalom egységes érdekképviseleti szerve.

Befejezésképpen pedig hadd parafrazáljam a Bakk Miklós - Horváth István - Salat Levente szerzô hármas által 1999-ben A Hétben leközölt tanulmányuk egy gondolatát. Remélem, mindannyiunk számára elgondolkodtató lesz. Ôk ugyanis azt mondják, hogy a romániai magyarság jö vô jére döntô en kiható egyik tényezô éppen maga a civil társadalom azon képessége, hogy életképes helyi közösségeket teremtsen, amelyek alkotó, jö vô orientált módon cselekszenek és cselekedtetnek. Én úgy érzem, hogy eddig a romániai magyar civil társadalom csak részben teljesítette kötelességét, és ez azt jelenti, hogy valami baj van vele, ezt így nem lehet tovább csinálni, mert akkor magunk ellen dolgozunk. Egyre duzzadó civil társadalmunknak tovább kell lépnie a spontán szervezô dés szintjé rôl egy magasabb szintre, a tudatos szervezés és koordinálás szintjére. Csak ez a struktúra biztosítja az érdekképviseletet és érdekvédelmet, következésképpen: csak ez a struktúra biztosíthatja civil társadalmunk fennmaradását.