Mielôtt tehát végleg kedvünket szegné a készülô alkotmánytervezet ama szakasza, amely kisebbségi nemzetek tagjait csak mint "fajra, nyelvre és nemzetiségre különbözô románokat" teszi elméleti alkotmányos jogok alanyaivá, érdemes elôbb vizsgálat tárgyává tenni azt a kérdést is, hogy a kisebbségi jogok megfelelô tételezése esetén az alkotmányosság mai általános és tényleges, a múltban gyökerezô gyakorlata mily érvényesülésükre nyújtana kilátást.

Gyûlöletet azzal keltett, hogy a német megszállás idején a német hatalmi törekvésekkel számoló román politikát ûzött, és annak hirdetésére lapot is alapított. Ez a magatartása a gyûlölet terhén kívül a Iasi-i egyetemi tanárságába is került, ámbár ennek az egyetemnek tanácsa újabban követeli már visszahelyezését. N. Iorga politikai elhatározásait irányító számos negatívum között jelentôs szerepet tölt be Stere szereplésének üldözése, megbüntetésének kitartó követelése. A tiszteletet, amely nagy többséggel történt megválasztásában is kifejezést nyert, a paraszttömegek felemelésére és a jogszerûség megteremtésére irányult munkásságával érdemelte ki.

Jelentôségét a román politikai életben jól mutatja az a jellemzés, amelyet D. Draghicescu ad róla - éppen a liberális párt hivatottságának igazolására megírt kis könyvében²: "Komoly, széleskörû és erkölcsi valójában elevenen átélt mûveltsége Steret kulturális hatalommá és értékké teszik, amely egyedülálló volna az ország területén, ha ..." - nem politizált volna a német megszállás idején.

Az alkotmánytervezet környezetének viszonyait élesen látó, s nyugati életformákat szomjazó ember mûve, s nem lehet kétségünk abban, hogy szükségességeinek való átérzésétôl nemcsak a parasztpárt tömegei, de intellektueljeinek jó része is távol áll.

Ebben a fejezetben éles rajzú képét adja az Ó-Királyságban természetesen ma is uralkodó alkotmányos felfogásnak és gyakorlatnak, amely különös jelentôséget azért kap, mert a tárgyalás alatt álló alkotmánytervezet a régi gyakorlat intézményes megváltoztatására kísérletet sem tesz.

A lemásolt minta tökéletes volt: a belga alkotmány, amelyrôl Dicey tanár azt mondja, hogy az angol alkotmány írásba foglalásának legsikerültebb kísérletét alkotja.

Valóban, az 1866-os alkotmány annak idején a legelôrehaladottabbak egyike volt; általánosságban az egyéni szabadságokat és jogokat éppen úgy hirdeti, mint a "közigazgatás decentralizálását" és a "községek függetlenségét". Szerencsétlenségre azonban nem követték azt sem a polgári jogok és szabadságok reális biztosítékai, sem a helyi önkormányzat intézményei.

Az 1866-os alkotmány 29. szakasza mintha megadta volna a jogot a visszaélô hivatalnok felelôsségrevonására, sôt elôzetes felhatalmazás nélkül is. De ugyanakkor a büntetôtörvénykönyvhöz utasít ez a szakasz. A büntetôtörvénykönyvben pedig "A szabadság elleni merényletek" fejezetében található a 99. szakasz, amely egyfelôl büntetést állapít meg "minden önkényes ténykedésre, amely a személyes szabadságot ... vagy az ország alkotmányát megsérti", - de másfelôl a közvetlenül reá következô bekezdés hozzáteszi, hogy akkor, "ha bebizonyosodik, hogy a tisztviselô a tettét felsôbb parancsra követte el, büntetlenül marad, s a büntetést az a feljebbvalója kapja, aki a parancsot kiadta". - És a "felettesek" létráján, akik ilyen rendeleteket kiadnak, hamarosan elérkezik a szegény állampolgár a miniszterhez, akit - ugyancsak az alkotmány szerint - már nem állíthat bíróság elé, legkevésbé ilyen rendeletekért.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a francia törvényekkel egyidejûleg azt a jogi felfogást is átvettük, hogy rendes bíróságok illetéktelenek közigazgatási ténykedések megítélésére (ami Franciaországban megmagyarázható, mert ott közigazgatási bíróságok vannak, amilyenek nálunk nem voltak), és hogy ezenfelül elsajátítottuk a megtámadhatatlan "kormányzati ténykedések" elméletét, könnyen megérthetô, hogy a valóságban "minden alkotmányos biztosíték" csúfjára a kormányzati és közigazgatási önkénynek nem lehetett más korlátja, mint a kénye-kedve ugyanazoknak, akik ilyen rendeleteket kiadnak.

Az utóbbi évek félénk kísérletei, hogy a Semmítôszék valamelyes közigazgatási bírósági jelleget kapjon, nem hoztak, de nem is hozhattak reális javulást.

Mi értéke lehet a legügyesebb központi kormányzati szervezetnek, a legnagyobb mértékben tökéletesített parlamenti mûködésnek, ha az állampolgárok ilyforma államelmélet uralma alatt kényszerülnek élni, ha ennek leglehetetlenebb alkalmazásaival szemben a polgároknak nincs más védelmük, mint a magas kormányzati férfiaknak magas megfontolásai a "magas állami érdekekrôl"?

Politikai küzdelmeink legelsô céljává éppen ezért az alkotmányosság, a jog- és törvényszerûség biztosítását kell kitûznünk. Nemcsak azért, mert enélkül minden elért kisebb vagy nagyobb eredmény illuzórikus, hanem azért is, mert ebben a küzdelemben különben ellenséges vagy közönyös közéleti tényezôk rokonszenvét és segítségét biztosíthatjuk, közvetve kisebbségi nemzeti ügyünknek is.

De éppen azért, mert az alkotmányosság mai gyakorlata mellett a legszebben tételezett kisebbségi jogok tényleges érvényesülése felette kétséges volna, nem szabad túlságos jelentôséget tulajdonítanunk annak sem, hogy rövidesen törvénybe iktatott románok leszünk, akinek éppen csak a nyelve más, a faja más, a nemzetisége más.

"Bármily népi eredetû román állampolgárnak joga van nemzeti nyelvének mûveléséhez és nemzeti mûvelôdésének kifejlesztéséhez. Használhatják nyelvüket a nyilvános gyûléseken, a sajtóban és bármilyen más nyomdatermékeken, iskoláikban, vallásuk szolgálatában, magán- és kereskedelmi viszonylataikban, valamint az általuk alapított társaságok és egyesületek kebelében.

Az alkotmány biztosítja az összes népi kisebbségeknek azt a jogot, hogy közösségekbe szervezôdjenek (dreptul de a se constitui în comunitati), amelyek törvényes képviseletüket fogják alkotni, hogy a román állami élet keretében, a törvényben elôírt feltételek mellett mûvelôdési és vallási érdekeiknek gondját viselhessék.

A népi kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak az összes többi állampolgárokkal egyformán joguk van tehát - éppen úgy egyének szerint, mint közösségekké alakulva - emberbaráti, vallási, mûvelôdési és társadalmi intézményeket alapítani, saját eszközeikkel, az állam szükséges felügyelete mellett, amelynek joga lesz anyagi eszközeik felhasználását is ellenôrizni."

Bárha kétségtelen, hogy a kisebbségi jogok ilyen tételes megfogalmazása óriási haladás volna, mert lehetôvé tenné a kisebbségi nemzetek mûvelôdési ügyének megszervezését és elôbbre vitelét - tekintettel különösen arra, hogy e tervezet szerint a törvények minden megsértéséért megyénként szervezett közigazgatási bíróságokhoz lehetne jogorvoslatért fordulni -, mégis felette jellemzô, hogy a többségi nemzet elôrehaladottabbnak nevezett elméleti politikusa is csak népkisebbségekrôl beszél, és a kisebbségi nemzetet, mint közjogok alanyát nem ismeri el, annak ellenére sem, hogy nemzetközi szerzôdések, ha csak implicite is, de kétségtelenül megállapítják és elismerik nemzetközi jogalanyiságukat.

108. szakasz: Semmilyen közigazgatási hatáskörrel felruházott, külön hatóság nem szervezhetô újra.

A bírói hatalom szervei ítéletet hoznak. Ha a ténykedés törvénytelen, azt megsemmisíthetik vagy megállapíthatják a sértett jogba való visszahelyezéséig bekövetkezett polgári károkat, hatáskörük lévén kártérítés megítélésére akár bíróság elé idézett hatóság, akár a bûnös tisztviselô terhére.

A megyei és községi tanácsok tagjait általános, egyenlô, közvetlen, titkos, kötelezô és a kisebbségek képviseletét biztosító szavazati joggal fogják megválasztani. A törvény ezek számát hivatalbóli tagokkal kiegészítheti. Ezek száma a választott tagok egy ötödét meg nem haladhatja.

1 C. Stere alkotmánytervezetérôl írt cikkünk ama megállapítását, hogy a kormány alkotmányjavaslata az alkotmányosság régi gyakorlatának megváltoztatására kísérletet sem tesz, helyre kell igazítanunk, tekintettel erre a szakaszra, amely azonban csak a bizottsági tárgyalások során került a javaslatba és csak most a nyilvánosságra. Hatékonnyá e szakasz csak akkor lehet, ha a bíróságok ilyen közigazgatási bíráskodásáról szóló külön törvényt mielôbb meg is hozzák.