Kántor Zoltán a státustörvény problematikájának, a törvény elôkészítése és elfogadása körüli véleménynyilvánítások és viták roppant alapos feldolgozását végezte el.¹ Ugyanakkor tanulmánya végén megjegyzi, hogy a politikai dimenzió elemzése nem tartozott prioritásai közé. A politikai kérdések között említi a Magyarország és szomszédai közötti viszonyt azzal a megjegyzéssel, hogy a státustörvény felszínre hozta a korábban sem felhôtlen kapcsolatok mélyén meghúzódó ellentéteket. A kedvezménytörvény elôkészítésének és elfogadásának eseménytörténete², a jogszabállyal kapcsolatos román hivatalos és nem hivatalos reakciók elemzése lehetôséget kínál arra, hogy a 21. század elején felmérjük, hogy az európai integrációs versenyfutás politikai, társadalomépítô közegében miként alakul, illetve alakítják egyesek - évszázados reflexek jegyében - a román-magyar viszonyt, illetve a Magyarországgal kapcsolatos közvélekedést.

A román-magyar viszony új és meghatározó eleme 2000-re az, hogy a román társadalom felismerte és elismeri Magyarország politikai/gazdasági/társadalmi eredményeit, értékeli az országépítési teljesítményt, miáltal megváltozóban a korábbi lekezelô és elutasító viszonyulás mindahhoz, ami magyar.³ Magyarország tagadhatatlanul jobb nemzetközi megítélése, az integrációs verseny azonos feltételei az uniós felvételre pályázó országok részére mérceként is szolgálnak, ami az országimázs alakulásakor fontos tényezô. A román-magyar viszony, illetve a viszonyról kialakított lakossági vélemény pedig természetesen tükrözi a világpolitikai kontextus változásait. Az a romániai magyar politikusok által sokszor hangoztatott tétel, hogy Románia számára az Európai Unió felé vezetô út kikerülhetetlenül Magyarországon át vezet, minden bizonnyal szintén hatott a közvéleményre. A státustörvénnyel kapcsolatos román reakciók vizsgálata két elemzési szinten végezhetô el: a román politika egyes - pártokat, kormányzatot, állami intézményeket képviselô - szereplôi miként reagáltak a jogszabályra⁴, és véleményük, megnyilvánulásaik miként illeszkednek programjukhoz, korábbi elvi állásfoglalásaikhoz, illetve milyen és miként alakul a román lakosság vélekedése a kedvezménytörvényrôl. Jelen írásban a lakossági vélekedés vizsgálata a célunk, az elsô kérdéssel csak olyan mértékben foglalkozunk, amennyire a belpolitikai kontextus felvázolása megköveteli.

Ismert, hogy a törvényt kezdettôl fogva a román politikusok vehemensen vitatták és elutasították, bár érveik vagy túl általánosak voltak (Nagy-Románia Párt közleménye: Magyarország beavatkozik a szomszédos országok belügyeibe, Adrian Nastase kormányfô: a készülô törvény diszkriminatív),⁵ vagy a magyar fél részérôl történô kellô tájékoztatást hiányolták.⁶ Szakmai-politikai érveket csak a törvény elfogadása után fogalmaztak meg (Valeriu Stoica a Nemzeti Liberális Párt elnöke: területen kívüliség, a gazdasági életbe való beavatkozás), bár ezek között is volt túl általános (Mircea Geoana külügyminiszter: anakronisztikus és nem európai, Traian Basescu: alapszerzôdés-ellenes).⁷

Egy kemény politikai hadjárat veszi kezdetét a státustörvény ellen: a román kormányfô kijelenti, a román-magyar alapszerzôdés kivételével minden más államközi megállapodást is képes felrúgni, amennyiben a magyar kormány nem mond le a törvény romániai alkalmazásának szándékáról, mert Románia nem gyarmati terület, ahonnan Magyarország munkaerô-szükségletét biztosíthatja.⁸ Az elutasítás lakossági támogatottságát július közepén mérô közvélemény-kutatás eredményei mintha a román kormány álláspontját igazolnák: a románság 86,9 százaléka elutasítja a törvény alkalmazását, s mivel ezzel párhuzamosan a magyarság 81,1 százalékban elfogadja, sikerült kimutatni, hogy a státustörvény - áttételesen a román-magyar kapcsolatok - vonatkozásában a romániai társadalom kettészakadt az etnikai törésvonal mentén.

A Metro Media Transilvania által végzett felmérés eredményei nem csupán meglepôek az erdélyi-bánsági társadalmi realitásokat ismerôk számára⁹, de módszertani szempontok is arra indítanak, hogy kétkedéssel fogadjuk a közölt adatokat. A kérdôívben szerepeltetett négy elfogadhatóság-fokozat (elfogadná az ország egész területén a törvény alkalmazását; csak Erdélyben fogadná el; a két székely megyében fogadná el; semmiképpen nem fogadná el) ellenszenvre hangolja a román megkérdezettet, az állam területi egynemûségének megszûnését juttatja az eszébe.

A Szórvány Alapítvány részérôl június végén tettünk javaslatot a státustörvény román lakossági fogadtatásának a vizsgálatára, s a kérdôíves lekérdezésre végül augusztus hó folyamán került sor. A kutatás egyfelôl helyzetfelmérési kísérlet: miként vélekedik a falusikisvárosi-nagyvárosi erdélyi román lakosság az anyaországnak a határon túli nemzettársak iránti felelôsségérôl, illetve mennyire fogadja el e felelôsség jogi intézményét, a státustörvényt. Másrészt a kutatás során arra nyílt lehetôség, hogy elvégezzük a román-magyar viszony egyfajta szellemrajzát - értékelések, vélekedések, érzület - településtípusok és a többség-kisebbség közötti etnikai arány szerinti bontásban.

a) olyan megyék, ahol a románság túlsúlya jelentôs és a magyarság jelenléte szórványos (Arad, Beszterce-Naszód, Brassó); b) olyanok, ahol a magyarság van túlsúlyban (Hargita, Kovászna); és c) olyanok, ahol román többség mellett a magyarság demográfiailag jelentôs (Bihar, Kolozs, Maros, Szilágy). Minden megyében a mintába bekerülôk egy részét a megyeszékhely, további részeit egy kisváros és egy falu lakosai (40-30-20 fô) alkották. Megyénként 90, összesen 810 személyt kérdeztünk meg 2001. augusztus 15-20. között.

A kedvezménytörvény fogadtatása a nyilvánosság szférájában negatív. Román hivatalosság részérôl legjobb esetben semleges megnyilvánulás történt, a román sajtó pedig - mint általában a magyar vonatkozások esetében - nem vállalta a tényfeltárás szerepét, s ha a jogszabályt támadó politikusoktól elhatárolódott, akkor a politikus személye s nem a törvény okán tette. Egy ilyen általánosan elutasító közegben a Szórvány Alapítvány kutatása arra vállalkozhatott, hogy kimutassa, a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos fenntartások milyen okokra vezethetôk vissza - az elutasítás elvi, avagy konkrét-kontextuális.

További kérdések segítségével azt vizsgáltuk, a különbözô jellegû támogatások milyen szinten fogadhatók el a románság részérôl. A politikai támogatást leginkább nemzetközi szinten tartják elfogadhatónak (43,2 %), és a legkevésbé fellépésként azon ország kormánya részérôl, ahol a kisebbségi közösség él (34,6 %) - még a célközösségnek közvetlenül juttatott támogatással is inkább egyetértenek. Kulturális téren a szellemi támogatás a leginkább elfogadott (65,8 %), a pénzügyi a legkevésbé (57,7 %), a kisebbségi közösségek számára létesített programok támogatottsága a kettô közötti (61,1 %). Gazdasági téren a partnerkapcsolatok a legelfogadottabbak (55,9 %), a kisebbségi vállalkozókkal kialakítandó preferenciális kapcsolatok a legkevésbé (28,0 %), még a kisebbségi vállalkozók közvetlen támogatását is inkább elfogadják (34,2 %). Fontos továbbá, hogy a gazdasági és a politikai támogatás konkrét formáit illetôen igen nagy a bizonytalanság: 33,0 illetve 40,7 százalék nem tudja vagy nem válaszolt a kérdésre.

A kedvezménytörvény elleni kampány okán a továbbiakban nem csupán az iránt érdeklôdtünk, hogy a megkérdezett egyetért-e a hivatalos román elutasítással, hanem az iránt is, hogy mennyire ismeri az elutasítás okait-indokait. A jogszabály elutasításával a megkérdezetteknek majdnem a kétharmada (60,8 %) ért egyet, ami jóval kisebb érték a Metro Media Transilvania idézett közvélemény-kutatása által kimutatott 86,9 százaléknál. Fontos, hogy a megkérdezetteknek csak 22,8 százaléka alakította ki véleményét az elutasítás okainak az ismeretében, a többség más (érzelmi alapon, a kormány iránti szimpátia, elôvigyázatosság, stb.) okból utasítja el a státustörvényt.

A fogadtatás két szintje - elvi/elméleti, gyakorlati - között a különbség minôségi: az elvi elfogadáshoz a gyakorlati elutasítás társul. Azontúl, hogy a válaszok felvetik az elméletgyakorlat kettôsségének a kérdését, létezik egy további kétely: talán a magyar vonatkozás a megfigyelhetô ellentmondásos fogadtatás oka és magyarázata. Más ország esetében az elvek és a gyakorlat közötti különbség minden bizonnyal kisebb lett volna. A különbségre négy tényezô külön-külön, illetve együttes hatása lehet a magyarázat.

1. Az elvek iránti felületes érdeklôdés: napjainkban rengeteg új, az európai jogi kerettel összhangban lévônek mondott elvárás, igény fogalmazódik meg, s ezekre a polgárnak a napi tapasztalattól függetlenül "illik" rábólintania. Az integrációs elvárás általánosságban nem növeli, éppenséggel tompítja a polgár új iránti érzékenységét, mert olyan potencialitást jelez, amelynek hatása a mindennapokra elenyészô, illetve nem mérhetô fel.
2. A pozitív énkép: a román lakosság önmagát toleránsnak, nyitottnak, mások gondjai iránt érzékenynek tartja.¹⁰ Az elvi elutasítás, fôleg ismeretek és tapasztalat hiányában, nem felel meg énképének, az egyetértés ezen a szinten nem jelenti semmilyen konkrét következmény elfogadását - tehát egyetért.
3. A történelmi-szocializációs tapasztalat ezekkel ellentétes hatása: ami magyar, illetve aminek magyar vonzata van, az román részrôl fenntartással kezelendô. Az erdélyi románság számára olyan törvény volt ez, amely a többi nemzeti közösséghez viszonyítva a magyarokkal szemben sokkal nagyobb mértékû zártságát jelentette.¹¹ Nagy-Románia létrejötte ezt az alapérzést nemhogy megváltoztatta volna, hanem az asszimilációs politika fontos tételévé avatta.
4. Új minôség megjelenése: a hátrányos kisebbségi helyzet anyaországi segítséggel történô kezelése politikai szempontból azt jelenti, hogy a nemzet és a határon túli közösségek között állandósul a kapcsolat. Ennek a kapcsolatnak a jogszabályok nyelvén történô megfogalmazása a nemzet egységének a jogi megjelenítése,¹² ami olyan új minôség, amellyel a megkérdezettek nagyobb része nem ért egyet.¹³

A kedvezménytörvénynek a románság részérôl történô elutasítása változó attól függôen, hogy kisebbségi vagy többségi, illetve urbánus vagy falusi közegben élô románokról van szó. A kapott válaszok rétegbontásban azt mutatják, hogy tájékozottság, empátia, félelemérzet, ország iránti lojalitás, az identitás meghatározó elemei vonatkozásában jelentôs különbségek vannak a kisebbségi-többségi, illetve megyeszékhely-falu tengelyek mentén.

A nemzeti identitást meghatározó tényezôk két csoportra oszthatók: külsô tényezôk (állampolgárság, lakhely, szülôk etnikai hovatartozása) és belsô tényezôk (anyanyelv, kultúra, vallás, személyes döntés). Miközben az egyes tényezôket átlagosan nagyon fontosnak a megkérdezettek 65-80 százaléka minôsítette, a szülôk etnikai hovatartozását illetôen ez az arány alig 30 százalékos. Ha a megkérdezettek nagy része vegyes házasságból származna, akkor ez a különbség nem volna meglepô, de nem ez a helyzet. A belsô tényezôk a kisebbségi sorban élô románok számára fontosabbak, jelzéseként annak, hogy ôk nem csupán értik, élik is a kisebbségi sorsot. A falu-nagyváros tengelyen ebben a vonatkozásban nincs releváns különbség, bár a falusiak körében minden tényezôt 5-6 százalékkal többen tekintenek nagyon fontosnak, mint a városiak.

Annak ellenére, hogy a besszarábiai románok és az erdélyi magyarok helyzete alapvetôen más, mindkettô az anyaország határain túli közösség. Ebben a vonatkozásban jogos párhuzamosan ugyanazt a kérdést feltenni mindkettôvel kapcsolatosan. A besszarábiai románokról 64,6 százalék vallotta, hogy románok, az erdélyi magyarok magyar mivoltát 48,6 százalék fogadta el. Mind román, mind magyar vonatkozásban a legtöbb igen válasz a kisebbségi románok részérôl jött (75,1 és 59,3 %), a legkevesebb többségi románok részérôl (62,2 és 42,5 %). Településtípusok szerint itt sincs releváns különbség.

A kisebbségi állampolgár számára milyen hovatartozásnak kell elsôdlegesnek lennie - ezt általánosságban és a romániai kisebbségek vonatkozásában kérdeztük meg. A kisebbségi illojalitás visszatérô román refrénjének a hatásaként értelmezhetô, hogy az állampolgári lojalitást általában 13 százalékkal kevesebben tekintették prioritásnak, mint romániai kisebbségi vonatkozásban. Létezik egy kivétel: a tömbrománság az állampolgárság elsôdlegességét általános esetben fontosabbnak tekinti (52,2 %), mint a romániai kisebbségek vonatkozásában (49,6 %). Településtípusok szerint itt sincs releváns különbség.

Az anyaország felelôsségvállalásával általánosan többen értenek egyet (67,9 %), mint Romániára vonatkoztatva (66,9 %), ami a határon túli közösségek iránti nemzeti szolidaritás hiányát jelzi.¹⁴ A Magyarország felelôsségvállalásával egyetértôk aránya a már tapasztalt különbséggel (12,8 %) kisebb. Ez esetben a kisebbségi románok egyetértési aránya a legalacsonyabb, ami annak lehet a jele, hogy félelemérzetük van: félnek a helyi többség további erôsödésétôl. A legnagyobb egyetértési értékek a többségi románok esetében tapasztalhatók, a tömbromán megyéknél 17 (Magyarországot illetôen), illetve 10 (Romániára vonatkoztatva) százalékkal nagyobbakat.

A politikai támogatás szintjét - nemzetközi, kormányszintû, közvetlenül a célközösség - illetôen a bizonytalanság még fokozottabb, eléri a megkérdezettek 40 százalékát. A bizonytalanság a legkisebb (22 %-os) a kisebbségi románok, a legnagyobb (50 %-ot meghaladó) a tömbrománság körében. Meglepô, hogy többen fogadják el a célközösségek közvetlen támogatását, mint a kormányok szintjén történô beavatkozást: ezzel a beavatkozásmentesség nagyra tartott elvét hagynák sérülni. A nagyvárosiak sokkal inkább egyetértenek minden típusú politikai támogatással, mint a kisvárosiak, a falusiak pedig a célközösség támogatását fogadják el a nemzetközi szintû támogatásnál is inkább.

A kulturális támogatást szellemi téren fogadják el a legtöbben, s pénzügyi támogatásként a legkevésbé (61,1 % - 57,7 %). Rétegbontásban a helyzet: a többségi románok körében szinte 15 százalékkal magasabb az elfogadottsági szint, mint a kisebbségiek körében. A tömbromán megyékre ez esetben is a kettô közötti értékek jellemzôek. Településtípusok szerint a legnagyobb egyetértés a falusiak körében tapasztalható.

A kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok ismeretét illetôen nagy a tájékozatlanság, a válaszolók 35,2 százaléka szerint a magyar státustörvényhez hasonló jogszabály sehol nincs érvényben. Az idevágó román jogszabály, a nagyvilág román közösségeinek nyújtandó támogatást szabályozó 150/1998-as törvény létérôl a megkérdezettek 10,2 százaléka tudott. Ez a törvény a kisebbségi románok körében legismertebb (14,7 %-os), a tömbrománság körében a legkevésbé az (7 %-os). Településtípusok szerint a megyeszékhelyek lakói sokkal inkább ismerik (13,1 %), mint a falusiak (4,4 %).

A státustörvény várható hatásait illetôen a nem magyarok magyarrá asszimilációjától való félelem a legnagyobb (39,3 %), a megkérdezettek kevesebb, mint harmada (27,0 %) a románok iránti negatív diszkriminációnak tekinti, semmilyen külön hatást nem említ és vesz figyelembe egy további harmad (31,1 %). A negatív diszkrimináció a leggyakoribb a tömbromán megyékben, 15 százalékkal magasabb értékkel, mint a többségi románság esetében, akik a legkevésbé tekintik negatív diszkriminációnak a kedvezménytörvényt (20,3 %). Az asszimilációtól a többségi román megyékben félnek a leginkább (42,5 %), alighanem indokoltan: minden bizonnyal itt a legnagyobb a románná asszimilált magyarok száma, s a disszimiláció elsô címzettjei ôk lehetnek. Településtípusok szerint falun félnek a legkevésbé a nem-magyarok magyarrá asszimilációjától (36,1 %).

A román-magyar államközi kapcsolatok alakulását illetôen négy periódusról kértünk véleményt: 1990 elôtt, 1991-1996, 1996-2000 és 2000 után. Általánosságban az 1990 elôtti kapcsolatokat ítélték a legjobbnak: érthetô módon, a kommunizmus idején, Moszkva árnyékában komoly differendum nem alakulhatott ki. Az 1991-1996 közötti idôszak kapta a legrosszabb minôsítést (22,2 % jó), 2000-tôl ismét romlást látnak (29 %-ról 27 %-ra esett vissza a jó minôsítés aránya). Az államközi kapcsolatok terén változást a státustörvény okán nem érzékel a kisebbségi románság, miközben mind a többségi, mind a tömbrománság enyhe romlást lát. A tömbrománság a 2000 utáni kapcsolatokat tartja a legrosszabbnak, miközben a többségi és a kisebbségi románok a legkritikusabban az 1991-1996 közötti idôszakot ítélik meg. Településtípusok szerint a falvak és a megyeszékhelyek románsága vélekedik úgy, hogy 2000 után romlás következett be a kapcsolatok terén.

A román és magyar etnikumok közötti kapcsolatok értékelése: a megkérdezetteknek szinte a fele (49,1 %) az 1990 elôtti idôszakot ítélte a legjobbnak, komoly visszaesést mutat 1991-1996, és a 1996-2000 közötti szintrôl nincs elmozdulás 2000 után sem. Vagyis miközben az országok közötti kapcsolatban - enyhe - romlás érzékelhetô a státustörvény miatt, ez az etnikumok közötti kapcsolatok terén nem mutatkozik meg. Sôt, a kisebbségi románok körében növekedett a jó minôsítések aránya (31,6-ról 33,3 %-ra), miközben a tömbromán megyék esetében mintegy 3 százalékos a csökkenés. Településtípusok szerinti bontásban nincsenek különbségek. Végezetül az iránt érdeklôdtünk, hogy a státustörvény hatására megváltozik-e helyben a román-magyar kapcsolat? A válaszolók négyötöde szerint nem, 11,1 százalék javulásra számít, 8,5 százalék romlásra. A javulásra igazán okot a státustörvény nem szolgáltat, hiszen csak az egyik, a magyar fél számára nyújt kedvezményeket, a romlásra számítók úgy gondolják, a román többség képtelen lesz feldolgozni, hogy az új helyzetben a magyarok külön támogatást kapnak. A legnagyobb mértékû romlásra a kisebbségi románok körében számítanak (14,7 %), érthetô módon - ôk közvetlenül érzékelik majd a státustörvény hatását. De ismételten "rendellenes" módon nyilvánulnak meg a tömbromán megyék megkérdezettjei, kétszer annyian (9,6 %) számítanak a kapcsolat romlására, mint a többségi román megyékben.

• Kisebbségi (székelyföldi) románok: a határon túli románokat és magyarokat a többségi és tömbrománságnál nagyobb arányban tekintik a nemzet részének; a nemzeti identitás belsô tényezôinek relatív nagy fontosságot tulajdonítanak; a legtöbb információval rendelkeznek a kisebbségi kérdésrôl mind általában, mind magyar vonatkozásban; reálisan - stabilnak - látják a román-magyar viszonyt, változásra nem számítanak; a helyi magyar többség erôsödésétôl félve a legkevésbé értenek egyet az anyaországi támogatással, körükben a legnagyobb a helyi román-magyar kapcsolatok romlására számítók aránya.
• Többségi románok: a nemzeti identitás külsô tényezôit tekintik elsôrendûen fontosaknak; a kisebbségi polgár számára - abszolút és relatív értelemben egyaránt - a legkevésbé fontosnak a nemzeti hovatartozást tekintik; a leginkább egyetértenek az anyaországi felelôsséggel - lokális helyzetük biztos tudatában; a magyarországi támogatások vonatkozásában a legegyetértôbbek; a státustörvényt a többieknél jóval kisebb mértékben tekintik a románokkal szembeni diszkriminációnak; körükben fogadják el a legkevesebben a státustörvény hivatalos román visszautasítását; a legnagyobb arányban tekintik mindkét országot felelôsnek a státustörvény kapcsán kialakult feszültségekért.
• Tömbben élô románok: nincs koherens kisebbségképük, válaszaik nem korrelálnak a másik két alminta válaszaival; ott vélnek romlást, ahol senki más (román-magyar kapcsolatok 2000 után); a kisebbségekkel általában elvárásaik keményebbek, mint a romániai kisebbségekkel szemben (ez ellentmond a román történelem folyamatainak); az anyaországi támogatást illetôen a leginkább bizonytalanok; a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályokról közülük hallottak a legkevesebben; a státustörvény elutasításának hivatalos okait a legkevésbé ismerik, de a legnagyobb mértékben értenek egyet az elutasítással; a román-magyar etnikumközi kapcsolatok terén kétszer annyian érzékelnek feszültséget, mint a másik két alminta tagjai.
• Településtípusok szerint nincsenek releváns különbségek, de a falusi közösség általában több empátiával kezeli a román-magyar kapcsolatok kérdését, a támogatást inkább elfogadják, véleményük homogénebb az urbánus közösségekénél. A megyeszékhelyek lakói esetében nem észleltük a hatását annak, hogy helyi politikai döntéshozatal kihatna a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos értékítéletekre, illetve érzékenységre.

Az itt felvázolt kép egyetlen felmérés adatai alapján alakult ki. Mivel ilyen típusú vizsgálatok a korábbiakban nem voltak¹⁵, fontos volna, ha a jövôben hasonló adatfelvételekre sor kerülne. Az is tanulságos lenne, ha más szomszédos ország magyar nemzeti kisebbsége esetében rendelkeznénk hasonló adatsorokkal. Egy dolog bizonyos: a kedvezménytörvény elfogadása és alkalmazása közvetlenül nem okozta települési szinten a román-magyar etnikumközi kapcsolatok romlását.