• A romániai magyarság szórványnépességet - földrajzi, demográfiai, etnikai fogalmának minden paraméterét figyelembe véve - igen nehéz egyértelmûen meghatározni.

• A romániai magyarság szórványnépességi integrációs-asszimilációs skálája szerint is több jellegzetes fokozatát különböztethetjük meg: történelmileg elrománosodott, magyar eredettudat nélküli románság, magyar eredettudatú román, elsô nemzedékes beolvadt, etnikumváltó nyelvcserés magyarság, halmozottan hátrányos helyzetû etnikum, veszélyeztetett népességû etnikum, távlatilag veszélyeztetett etnikum, etnikai és nyelvszigetek.

• A romániai magyar szórvány kialakulása és népesség-elhelyezkedési típusai szerint a következô fontosabb kategóriákba sorolható: kisugárzással szétszóródott magyarság, rendkívül kis töredéket alkotó "foszlánymagyarság" (Nits Árpád kifejezése), történelmi maradék, telepes diaszpóra, rátelepítéses diaszpóra, tanyai szórvány, kisvárosi, nagyvárosi szórvány, szigetfalvak, etnikai és nyelvszigetek.

• A szórványmagyarság fogalmán általában a határon túli magyarságnak azt a rétegét értjük, amely a többségi nemzetekhez képest településén, mikrorégiójában 30%-nál kisebb arányban él, hátrányos nyelvi-etnikai, vallási helyzetben, és a nemzettesttôl elszigetelôdve, leépült intézményrendszerrel, folyamatos veszélynek, felszámolódásnak van kitéve.

• Egyik jellegzetes ismérve szerint azt az etnikai réteget jelenti, amely saját belsô erejébôl nem képes etnikai értékeit megôrizni. "Szórvány az, amit támogatni kell!"

• A romániai magyarságnak legszûkebben mérve is egyharmada (kb. 500 ezer lélek) halmozottan hátrányos nyelvi-etnikai helyzetben él. Lassan fele (kb. 800 ezer lélek) pedig, a többséggel nagy felületen érintkezve, az egyre erôsödô értékvesztés folyamata fele halad.

• Az etnikus szórvány fogalmát igen kiszélesített jelentéstartalommal is kell értelmezni. Tágabb értelemben jelenti a teret veszített, csökkent önértékelésû, etnicitásában sérült, sértett, megbélyegzett, nagy felületen érintkezô stb. - tehát a romániai magyarság legnagyobb népességû - rétegét (2/3-át) is. Sajnos távlatilag minden olyan településen, ahol a magyar népesség már nem vagy alig éri el az 50%-os népességi arányküszöböt, elkezdôdnek az együttélésbôl, az érintkezésbôl eredô kölcsönhatások, leértékelôdések, és ebbôl legtöbbször a stigmatizált kisebbségi népesség veszít. Ez a távlatilag veszélyeztetett etnikum.

- Az etnikus tér megváltozik, a településen belül a kisebbségi népelem számaránya lecsökken, az etnikus arányok felborulnak, és ebbôl egy erôteljes demográfiai térvesztés következik.

- A közösségi élet leépülése. A kisközösség már nem szerves etnikus közösség, hanem töredék, az itt élôk nem tudják közösségben megélni etnikai hovatartozásukat.

- Izoláció. Teljes elszigetelôdés a nagyobb anyanyelvi közösségektôl, a kollektív kultúra, a szóbeliség felszámolódása.

- Gazdasági térvesztés. A magyarság nem tud versenyt tartani a többséggel, csökken a vállalkozói kedv, kiszorul a gazdaság meghatározó tényezôi közül a helyi közösségben és régióban.

- Politikai térvesztés: az etnikus kiscsoport visszaszorul az érdekképviseletbôl, a helyi önkormányzatokból, közéletbôl, a nagypolitikából is.

- Kulturális és mûvelôdési leépülés. Intézményeik a fogyásarány, az igénytelenség, a mûködési képtelenség és a többségi türelmetlenség miatt felszámolódnak. A helyi önszervezôdések leépülnek, mûvelôdési események, sôt az anyanyelvi mûvelôdés iránti igény is elsorvad.

- A nyelvi térvesztés. Az anyanyelv használati köre leszûkül, mind használati, mind pedig szimbolikus értéke csökken, a nyelvi kölcsönhatások felerôsödnek. Stigmatizálódik az anyanyelv, felértékelôdik a hatalmi, a hivatali, a többségi nyelv. Beáll a kétnyelvûség, keveréknyelvûség, nyelvi erózió, nyelvcsere, beolvadás.

- Az iskola, anyanyelvi oktatásnak elôbb a felsô, majd végül a legelemibb óvodai foka is felszámolódik. Sérül az anyanyelvi oktatás értéke, presztízse, az ez iránti szülôi, gyermek- majd közösségi igény.

- Az intézmények, a legelemibb önszervezôdési formák is leépülnek, felszámolódnak, minden területen bekövetkezik a szervezkedési, együttléti igény halála.

- Az értelmiségsorvadás kulcsfontosságú leépülési momentum, mert a közösség és a központi támogató akarat már nem tud lelkészt, tanítót fenntartani és a közösségben tartani. Az értelmiség teljes vagy részleges elsorvadása a leépülés utolsó elôtti küszöbe, mert eltûnik az a hatalom, amely gondoskodik az értékátadásról, a teljes anyanyelvi értékanyagot vertikálisan közvetíti, átszûrve adja át, tisztítja és átértékeli.

- A gyermek, az ifjúság érzékeli a legerôteljesebben a másság stigmáját. Erôteljesen beintegrálódik saját korosztálya többségi rétegébe. Az anyanyelvi foglalkoztatás, önszervezés, a kisközösségen és családon belüli foglalkozás, a csoporttevékenység is leépül, felszámolódik az anyanyelvi közösségi és csoportélet után vágyó magyar ifjúság.

- Az etnikus izoláció. Sérül, majd felszámolódik az etnikus közösség, az együttlét és együttes élmény iránti igény. A nemzeti közösségnek a nagyobb egységéhez, az anyanyelvi régióhoz, a szomszédsághoz való kapcsolódás lehetôsége is sorvad, felszámolódik. Minden szinten leépül a teljes kapcsolat és értékutánpótlás a tömbbel, a nemzet egészével, az egyetemes magyar értékekkel.

- A felszámolódik az anyanyelvi kollektivitás, a sajátosságokat, a másság méltóságát és értékét ôrzô kisközösségi emlékezet. A szóbeliség, a referenciák, a szimbólumok, mitikus értékek, jelkép erejû tárgyak, szokások halála pedig már a peremlét halála is.

- A nagyközösségbe való integráció. Azt a fokot jelzi, amely révén egy kisközösség egyre nagyobb felületen érintkezik a többséggel, és ennek nyomán egyre több közösségi szokást, intézményt, hagyományt, értéket vesz át, ill. a többségivel helyettesíti sajátját.

- A vegyesházasság arányszintjének emelkedése. Elôször elszórtan egyedi, gyakori, majd közösségileg elfogadott jelenség lesz, sôt ez a házassági forma státusértékûvé válik.

- Értékrend-válság. Leépül az etnikai önértékelés és önbecsülés. Csökken a kisebbségi etnikus lényként való megnyilvánulásainak, etnikus cselekedeteinek értéke. Minden mássága elértéktelenedik, elveszíti az etnicitása értékébe, az immunizáció értelmébe vetett hitét, a "másság méltóságát" felváltja "a másság szégyene". Az értékôrzést a mentalitás- és értékrendválság váltja fel, mert elsorvad a kisközösség öntisztító rendszere. Leépül a pozitív önértékelés és jövôkép, helyét a vegyes képlet, a negatív etnikai énkép, a kevert értékrend, a többséghez való minden szintû igazodás váltja fel és közösségileg is ez lesz elfogadott normatív értékrendû.

- Az intimizálódott, az individuális etnicitás állapotának bekövetkezése. Az etnikus másság elôbb kisközösségi, majd családi és végül magánügyé, egyszemélyes ügyé, sôt szabadidôs tevékenységé, "hobbi-etnicitássá" zsugorodik, családi és csoport, közösségi megjelenés és megélés igénye nélkül.

- Végül az etnicitás az egyházi közösségre épül le, és a teljes leszûkülés eléri a szakrális szférát, a lelki, hitbéli és anyanyelvi értékek más utánpótlásai elfogynak. A "magyar egyház" már csak mint utolsó identifikációs vagy eredetmeghatározó intézmény jelzi az egyén gyökereit. A teljes szakrális szféra is etnikailag intimizálódik, és ennek nyelvváltása az utolsó jelzôberendezés.

- Az etnikus kiscsoportban minden szinten bekövetkezik a saját értékektôl való izoláció mellett a keveredés, a többség közösségi funkcióinak, értékeinek teljes átvétele.

• Románia területén ma a legnagyobb veszélynek kitéve, a legnehezebb szórványhelyzetben a Kárpátokon kívüli telepes és csángó magyarság él. Itt - Bukaresten kívül - gyakorlatilag már nincs második nemzedék. A következô veszélyeztetettségû fokozat a dél-erdélyi Hunyad, illetve Fehér és Szeben megye (déli részében élô) magyarsága. Ezt követik a Belsô-Mezôség Kolozs, Maros és Beszterce megye kistelepülései. Majd a Szörényi és Temesi Bánság következik, a Körösök mentével és Arad megyével. Utána a máramarosi, szilágysági, tövisháti szórványok része és az Érmellék, és végül a Szilágyság, Partium kis népességû törpe- és szigetfalvai.

• Egy adott megközelítésben hasonló kisközösségi jellemzôk mellett valamennyi kistelepülés, etnikai tartalmak és szórvány-vonatkozások nélkül hasonló közösségi válságjeleket mutat.

• Egy ezredfordulós magyar nemzetstratégiának része kell legyen a halmozottan hátrányos helyzetû határon túli szórvány- és diaszpóra magyarság nemzetstratégiája is.

• A nemzeti szórványstratégiát párt- és kormánypolitikai érdekek felett és nagyobb terv idôtávlataiban kell megtervezni.

• A szórványmagyarság sorsán és létkérdésein csak úgy segíthetünk, ha a jelenlegi globális és esetleges, sok esetben meg nem tervezett segítési stratégia mellé az általános kezelésen túl olyan lokális, helyhez és helyzethez alkalmazott támogatási és kezelési rendszert is kialakítunk, amellyel elvben minden magyarnak biztosítjuk az anyanyelve, hite, tanulása, önazonossága megôrzésének lehetôségét.

• Az etnikus közösség megóvásának egyedüli lehetséges módja csak az lehet, ha nem csak azokat a területeket próbáljuk megerôsíteni, körülbástyázni, ahol a legerôteljesebb elszivárgások következtek be, de már gondosan vigyázunk a szigethelyzetûekre is.

• Az önálló anyanyelvi rendszerek megteremtésével csökkenteni kell a többségi környezetbe való asszimilálódást. A szórványlét izolációs hátrányait nem lehet másképpen kivédeni, csakis a saját, teljes értékû etnikus közösségi és intézményi tér kiépítésével, és ezzel a többségitôl való leválást, a szeparációt elôsegíteni.

• A szórványmagyarság jelentôs hányadát, különösen az ott élô és küszködô, legtöbbször a lehetetlennel harcoló értelmiséget a nagy magárahagyatottság, a hiábavalóság lehangoló érzése uralja. A hazai érdekvédelmi szervezeteknek és egyházaknak mindent meg kell tenniük az értelmiségtelepítésért , de annak érdekében is, hogy az ott élô tanítók, lelkészek magányát feloldja, panaszait meghallgassa és a lehetôség szerint orvosolja.

• A kistelepülések, elfogyatkozott magyar töredéknépességû falvak a legkiterjedtebb földrajzi elhelyezkedésben a romániai magyarság legreprezentatívabb rétegét alkotják. Szilágyi N. Sándor feldolgozása szerint az 1-10%-os arányszámú településeken a romániai magyarság 10,362%-a él, 20%-tól lefele kb. 20%-a, 30%-nál kisebb népességarányban a romániai magyarság majdnem 30%-a, ami 475 121 személyt jelent. Ôk képviselik a romániai szórványmagyarságnak az 1992-es népszámlálás adatai szeritni, etnikailag legveszélyeztetettebb rétegét.

• A számarányokban kicsinek mutatkozó numerikus súlyuk ellenére nem felejthetjük el, hogy itt halmozódott fel a legtöbb történelmi érték, tárgyi, szellemi kincs, hagyomány, tapasztalat, de itt húzódik meg a szórványfogalom hagyományos jelentéstartalma és a kérdés mitikus jelképtára, sôt a "nemzetmentô beszédmód" is (Szilágyi N. kifejezése). Ezért töredéklélekszám mutatókra hivatkozva nem szabad leértékelnünk mindazt, amit e területek nyújtanak.

• A maradék magyarság e rétegének töredék voltában is emberhez méltó körülményeket kell biztosítanunk mindaddig, amíg e településeken élnek. Bár az itt élô népesség elöregedett, folyamatos az elnéptelenedés, kis számú a hazatelepedés, a feladatok egészében tartalmazzák a peremmagyarság minden lényeges megoldásra váró gondjait: gazdaság, oktatás, mûvelôdés, egyház, érdekvédelem, szociális problémák stb.

• A nagyváros a Regát mellett az erdélyi magyarság legnagyobb temetôje. Az adatokat Szilágyi N. Sándor dolgozta fel. Összesítései szerint a romániai városi magyarság 15,2%-a él olyan településen, ahol a népességnek 1-10%-át alkotja, szintén 15,2%-a, ahol 11-20%-át és 13,1%-a, ahol 21-30%-ban él. Ez összesen a városi népesség 43,5%-a.

• Egy szórványstratégiai tervnek kiemelt alkotórészét kell képezze a nagyvárosi magyarságra való hangsúlyozott odafigyelés, ahol az erdélyi magyarságnak is több mint a fele (1992-ben közel 57%-a) él.

• A Székelyföld városait leszámítva, az egész Erdély területén a nagyvárosi magyarság nagy része etnikailag marginalizálódik. Gyengül, felszámolódik az eredettudat, a faluháttér, az otthoni szabályozás és értékrend. Az új lakótelepi tömeghelyzetben a többségi környezet és az ahhoz való erôteljes igazodás határozza meg közösségi életét, a mûrokonságát, a munka- és szabadidôs tevékenység döntô részét, oktatási szokásait és a párválasztást, a nyelvi megnyilvánulásokat is. A nagyváros szüli meg az elszigetelôdött, a kevert nyelvû "pungamagyar"-t (Kántor Lajos közvetítésével Panek Zoltán kifejezése).

• Egyfelôl a történelmi egyházaknak, másfelôl érdekvédelmi szervezetünknek megfelelô és hatékony programokat kell hogy összeállítsanak, a legégetôbb gondozási, megkeresési, szociális, oktatási, ifjúsági, közösségteremtési stb. problémák megoldására a nagyvárosi magyarságot illetôen.

• A nagyváros magyar népességét csak olyan tervvel lehet megközelíteni, amely a régiókban, lakónegyedekben, rétegekben, korcsoportokban az értéklevitel, a kiscsoportos kapcsolattartás, a kisközösségi élet kialakulásának és mûködésének feltételeit teremti meg.

• A rehabilitációs program részeként a nagyvárosi magyarság gondozására a történelmi egyházaknak lakótelepenként és felekezetenként kiemelt munkakörû lelkészeket, közösségépítôket, szociális munkásokat kell beállítaniuk.

• Erdély nagy beolvadási területei azok voltak, ahol a különbözô népességek azonos életszínvonalon, életmódban éltek, vagy közöttük gazdasági nivellálódás állt be. A szintkülönbségek, a jobb gazdasági helyzetû falusi középparaszt magyarság más területeken a kollektivizálásig a többségi környezetben is sikeresen izolálta magát.

• Számba kell venni e területek gazdasági erôtartalékait, a népi mesterségeket, a régióra jellemzô hagyományos foglalkozásokat, a vállalkozói potenciált.

• E régiókat erôteljesen támogatni kell fejlesztési tervekkel, gazdasági eszközökkel, hogy a területeken a magyar népesség ott maradhasson, és ne folytatódjék az elnéptelenedés, másrészt növekedhessen a magyar népesség koncentrációja.

• Gazdasági, közgazdasági, vállalkozói, földmûves stb. országos szervezeteinket támogatni és kötelezni kell a szórványterületek kérdéseinek felvállalására.

• A kiemelt támogatást és befektetéseket mindenekelôtt a népességbegyûjtô szigettelepülésekre és régiókra kell összepontosítani. A román-magyar gazdasági kapcsolatoknak igen fontos nyelvértékesítô, etnikum-felértékelô hatása is kell legyen.

• A romániai peremmagyarság legfontosabb és legsürgôsebb kérdése a teljes anyanyelvi iskolahálózat megteremtése minden szinten, és az abban való részesedés biztosítása minden magyar fiatal számára.

• A népességfogyás és az egyre növekvô ütemû asszimiláció az elemi iskolai oktatáshálózatot is elsorvasztotta. Ez a folyamat egyszerre sorvasztás és önsorvadás. Ezzel a kisközösség értelmiségmegtartó erejét, a helyi értelmiségi tartalékokat is leépítette, felszámolta, és ez a kisközösség etnikus önértékelésének sorvadását is felgyorsította.

• Nagy tragédia, hogy megtörtént az értelmiség elköltözése, nagy kivonulása a kistelepülések életközösségébôl, és ezzel bekövetkezett ott az oktatás, kultúra, nevelés, értékrend elsorvadása is.

• A peremterületek, kistelepülések, nagyvárosok magyar gyermekeinek döntô többsége nem tanulhat anyanyelvén, nincs meg az ezt kiharcoló magyar érdek, az ezért síkra szálló akarat, és erôteljesen csökkent az ez irányú óhaj is. Felerôsödött a többségi, a presztízs iskolák iránti igény még a homogén vagy magyar határ menti területeken is.

• Egyre jobban teret hódít a "román iskola, jobb érvényesülés" alternatíva. Az anyanyelvi oktatás hálózata egyre erôteljesebben elértéktelenedik, színvonaltalan lesz, elsorvad. A magyarsághoz való tartozás, az anyanyelvi oktatás már nem önmagában való érték, hanem a további önmegvalósítás, önértékesítés etnikus terének része. Ezért az anyanyelvi oktatás a gyermekes családok értékrendszerében sokszor felesleges teherként jelentkezik.

• A nagyvárosba betelepedett kisebbségeknél az otthonérzet sérülésével erôteljesen sérült az oktatási kultúra, és sérültek az iskoláztatási szokások is. A városi oktatásunk legnagyobb csôdje az oktatás automatizmusainak hiánya, a pozitív berögzülések elmaradása.

• A nagyvárosi oktatási hálózat fejlôdési dinamizmusában nem követte az utóbbi ötven esztendô nagy lakótelepi betelepedéseinek ütemét. Sôt, erdélyi nagyvárosainkban minden lehetséges helyen és folyamatosan számolták fel és sorvasztották el a lakótelepi iskolák magyar tagozatait.

• Az iskola meghatározó szerepet tölt be nem csak az alapfogalmak rögzítésében, de a közösségválasztásban és teremtésben, a közösségi viselkedések alakításában és késôbb a párválasztás nyelvi környezetének kialakulásában is.

• A romániai peremmagyarság legégetôbb kérdése, hogy bármi áron kifejlessze teljes magyar nyelvû oktatási hálózatát, az óvodától az egyetemig.

• Peremhelyeken is az oktatásban a többség-kisebbség iskolái között is komoly versenyhelyzet van. Ha nem tudunk színvonalat nyújtani, sajnos le kell mondanunk a "minden áron magyarul" mítoszról, hogy a magyar iskola egyedüli értéke az maradjon, hogy magyar. Iskoláinkat oktatási színvonallal, elhivatással rendelkezô oktatókkal, valós és anyanyelvi értékekkel kell feltölteni. Az értékek fenntartásáért az oktatásban a nyelvi közösséghez, a kisebbséghez tartozás értékét, sôt gyakorlati hasznát is fel kell mutatni, és minden területen többletet is nyújtani kell.

• Valamennyi legalább 100, magyarok által lakott településnek biztosítani kell a helyben tevékenykedô magyar tanítót, kántortanítót vagy a magyar lelkészen kívül még egy értelmiségit, esetleg közösségépítôt. Akár minden településen, akár völgyszerûen bokrosítva. Ennek feladata a kisközösségi élet teljes megszervezése, éltetése, mûködtetése. El kell készíteni az anyanyelvi oktatás felértékelésének tervét, amelyben fontos szerep hárul a meggyôzô, értékközvetítô feladatokat végzô értelmiségre.

• A magyarok által lakott településeken a szórványmagyar gyermekeknek biztosítani kell helyben az óvodai, az alsó, elemi fokú oktatásban való részesedés lehetôségét.

• Ingázással, bentlakással, beutaztatással, iskolabuszokkal, iskolacsoportok létrehozásával a magyar gyermekeknek lehetôséget kell teremteni arra, hogy az oktatás második fokát is magyarul végezhessék.

• A romániai magyar szórványoktatásban is fel kell készülni a nagy demográfiai hullámvölgyekre, a közeljövôben iskolák, tagozatok megszûnésére. Ennek betervezésére kiemelt alapelv, hogy - az 1-4 osztályon túl - több rossz és színvonaltalan iskola mesterséges fenntartása helyett színvonalas és versenyképes, jól felszerelt központi iskolákat kell létrehozni és támogatni.

• Minden gyermek számára biztosítani kell annak lehetôségét, hogy vallási hovatartozása szerinti iskolai vallásoktatásban részesülhessen. Nem kötelezhetô ugyanakkor senki arra, hogy többségi lelkészek hittanóráira járjon és annak nevelésében részesedjék.

• Ingázással, bentlakással, kollégiumok létesítésével, beutaztatással, iskolabuszokkal, iskolacsoportok létrehozásával minden magyar gyermeknek lehetôséget kell teremteni arra, hogy a középiskolai, szakiskolai oktatásban, sôt a tanoncképzésben, inasoktatásban is magyarul részesedhessen.

• Külön gonddal kell vigyázni a kiemelkedô tehetségû, hátrányos anyagi helyzetû szórványgyermekek taníttatására.

• Infrastruktúrával biztosítani kell az oktatás színvonalát, meg kell teremteni a hátrányos régiók oktatóinak élet- és munkafeltételeit: komfortos szolgálati lakás, fizetési pótlék, háztáji, oktatói segédanyagok, telefon, újságelôfizetések.

• A megyei tanfelügyelôségek keretében a magyar oktatásért felelôs tanfelügyelôknek meg kell adni minden támogatást a szervezéshez, adatkezeléshez, oktatásirányítási és tervezési munkához.

• Az anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig egységes egész rendszert alkot. Úgy kell megtervezni és kiépíteni, hogy benne mindenki számára világosan követhetô legyen, és teljes láncolatban biztonságos érvényesüléskínálatot nyújtson az anyanyelvi óvodai szinttôl az egyetemig.

• 1989 után, a lehetôségek ellenére, a peremvidékek iskolai oktatásában is olyan jelentôs értékátadási oktatási területek veszítettek teret, mint a népdaltanítás, a népzene- és táncház-mozgalom, olvasási kultúra, szavalóversenyek.

• A 89-es változások után rövid idôre fellendült az anyanyelvi táborok mozgalma, de csak szalmalángszerûen. A táborszervezô helységek, egyházak, lelkészek és pedagógusok tekintetében messze az elvárások és lehetôségek alatt maradtak a székelyföldi, szilágysági, bihari, a Maros és Küküllôk menti nagy és népes magyar települések.

• Kiemelt támogatással kell lehetôséget biztosítani ahhoz, hogy mind a szórvány, mind pedig a tömbterületeken a pedagógusok, egyházak jobban felvállalhassák együtt az anyanyelvi táborokat, nyári gyermekfoglalkoztatásokat, a hátrányos helyzetû tehetséges gyermekek kiemelt nyári foglalkoztatását és felkészítését.

• Támogatni kell az ifjúsági szervezetek, oktatói, foglalkoztatói csoportok, egyházi ifjúsági egyesületek létesítését és mûködését, köri tevékenységüket, népi mesterségek elsajátítását stb.

• Nagyobb erôbedobással ki kell terjeszteni a cserkészmozgalmat a szórványterületek ifjúságára is, de gondolkodni kell vallási alapú, egyházi szervezésû magyar gyermekmozgalmak alapításán is.

• Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az erdélyi szórványrégiókban, kis településekben és városokban kiterjedjen, erôteljesebben teret nyerjen és folyamatosan mûködhessen a felnôtt nevelés, a népfôiskolai mozgalom munkája.

• Sajnálatos tény, hogy a peremvidékek kisközösségei, elsôsorban a maradékfalvak mûvelôdési élete is a haldoklás utolsó szakaszában van.

• Segíteni kell minden települést abban, hogy környezete kistelepüléseivel kapcsolatokat létesítsen, hogy felvállalja a maradék magyar közösségek mûvelôdési gondjait.

• Kiemelt támogatást kell biztosítani az országos EMKÉ-nek, hogy megyei, regionális és tagszervezetei a kisközösségig eljutó mûvelôdési programokat szervezhessenek, tanácsot adhassanak, és életben tarthassák a teljes regionális mûvelôdési életet.

• Színházaknak, színjátszóknak, amatôr együtteseknek, mûvelôdési csoportoknak, táncegyütteseknek, népi zenekaroknak, vidám színpadoknak kiemelt anyagi segítséget is kell nyújtani ahhoz, hogy e területekre is ellátogathassanak.

• Román és magyar állami és megyei tanácsi, önkormányzati pénzekbôl olyan új és önálló állami magyar vándorszínházat (Garabonciás Színház) kell létrehozni, amelynek egyedüli feladata a hátrányos nyelvi helyzetû régiók rendszeres megkeresése. Négy mûködési területet kell felvállalnia: felnôtt színjátszás, népi tánc és gyermekszínház, valamint ezek mellett a régióknak szóló szakmai tanácsadás. Olyan színház kell, amely ott van, ahol lennie kell, és játszva épít, dalolva megôriz és táncolva táplál, megvidámít és így megtart. Emellett színészeinket arra kell ösztönözni, hogy rendszeresen biztosítsák a peremvidékek mûvelôdését.

• Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjainak, mûvészeknek, íróknak, tudósoknak, lelkészeknek, egyházak vezetôinek rendszeres jelenlétükkel, kilátogatásaikkal értéket kell adniuk e vidékeken élôk elsorvadó önértékelésének. Nekik kell segíteniük a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a magas kultúrának a hajszálerekig való leérkezését. Ezt rendszeresen, évtizedek óta néhány magányos színész pódiummûsorán kívül, missziói szolgálattal Erdélyben egyedül csak Kányádi Sándor Kossuth-díjas költô végzi.

• A peremterületeken leépülôben és megszûnôben vannak a nyelvi közösségek, felszámolódtak a nyelvet beszélô és éltetô csoportok, és ezzel a kisközösség szóbelisége is felszámolódik. Az a közösségi élet és nyelvi csoportélmény szûnik meg, ahol egyedül élhet a nyelv belsô tisztító és öntisztító rendszere.

• Sajnálatos, hogy a romániai magyarságnak a kétnyelvû helységnévtáblákért és feliratokért vívott elkeseredett küzdelmén túl nincs világos nyelvstratégiája. Mindmáig nem tudjuk, hogy milyen belsô nyelvi szabályozások mûködnek, mi bélyegzi meg, mi tartja életben a kisközösségben a hátrányos helyzetû nyelvet. Olyan fontos kérdések várnak megválaszolásra, mint a kétnyelvûség, keveréknyelv, nyelvzavar, nyelvi erózió stb. Kialakult a kisebbségi nyelvek mesterséges politikai stigmatizálása, a nyelvi szorongás, az anyanyelv nagyközösségi használatának képtelenné tétele is. Ki kell mondani a szomorú tényt is, hogy Erdélyben a hagyományosan népi, kiegyensúlyozott kétnyelvûség válságban van, de válságban van vele együtt a közéleti, hivatali magyar nyelv is, de szinte minden publikus kisebbségi nyelvi jelenlét is.

• A velünk együtt élô többségi románságot egy türelmetlen és durva nyelvi arrogancia uralja. Ez sok területen megnyilvánul, pl. abban is, hogy nem tûr el maga mellett egy másik, nem értett (magyar) nyelvet, de emellett a legalapvetôbb közhasznú magyar szókincset, sôt neveink valamennyire elfogadható kiejtését sem sajátítja el magyarul.

• Meggondolkoztató tény, hogy még a határzónában is milyen alacsony a magyar nyelv információs, kereskedelmi, gazdasági értéke, és még "tranzit nyelvként" is milyen kicsi az iránta való kereslet. Szinte hihetetlen, hogy a jelentôs magyar népességû településeken sugárzó hazai román kereskedelmi rádiók és televízók közül senki nem érdeklôdött a magyar nyelvû sugárzás iránt.

• Románia minden olyan településén, ahol a magyar népesség 30% alatt él, a nyelvhasználati tér és az anyanyelvi kisközösségi élet gyakorlatilag a magánéletre és egyházra, a rendkívül kis számú magyar házra és klubra (magyar vendéglôkre?) szorult vissza, illetve a közösségi funkció, a többségi szokások átvételével pótlódik.

• A legsúlyosabb kisebbséghez viszonyulási képlet az, hogy az utódállamok többsége, tervszerûen és a közhangulat szításával is, mesterségesen kívánja fenntartani a stigmatizált nemzetiség és megbélyegzett nyelvi csoport és nyelv negatív értékelését és lebecsülését. Ennél már csak az a legsúlyosabb, amikor egy kisebbség maga is elhiszi, elfogadja a róla kierôltetett többségi stigmatizált képet.

• Minden szórványmagyarnak biztosítani kell jogát ahhoz, hogy anyanyelvi önazonosságát megôrizze, anyanyelvén önmagát kifejezhesse, e nyelvet fejleszthesse.

• Jogot ahhoz, hogy anyanyelvét családjában, kisközösségében és nagyobb közösségében, sôt a hivatalokban is használhassa és megôrizze.

• Meg kell teremteni és vissza kell adni a peremvidékeken élôknek a nyelvi önértékelést és önbizalmat. Az egyetemes és európai kisebbségi gyakorlat szerint romániai viszonylatban a szórványmagyarság közösségében is el kell kezdeni a nyelvi tervezést, el kell készíteni a magyar nyelv felértékelésének, közhasznúsága megteremtésének tervét. A szórványokban is biztosítani kell a hivatali, köznyelvi jelenlét lehetôségét minden lehetséges szinten, a nyelvi önértékelést, a közéleti nyelvi tervezést, a romániai szórványmagyarság teljes és átfogó nyelvvédelmi stratégiáját. Vissza kell adni az anyanyelv reális helyét, a magyar nyelv használati és szimbolikus értékét is a kisebbségi élettér egészében.

• Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének a nyelvápolás és nyelvvédelem mellett teljes súllyal kell részt vállalnia a fenti feladatokból, a nyelvi közéletbôl, nyelvi tervezésbôl, sôt, bizonyos értelemben, a nyelvpolitizálásból is.

• A magyar történelmi egyházaknak is számolniuk kell az egyre nagyobb számú román anyanyelvû híveivel. Ez a nyelvhasználat valamelyes szabályozást és egyfajta nyelvi tervezést is igényel.

• Az anyanyelvi közösséget csak úgy lehet kiépíteni és megôrizni, ha célul tûzzük ki, hogy minden olyan településen, ahol számbelileg legalább 100 magyar él, lehetôséget biztosítunk kisközösségi együttlétre, magyar találkozásra alkalmas, multifunkcionális magyar ház, RMDSZ székház, szoba, gyülekezeti terem, parókia rendbetételére, találkozási hellyé való felfejlesztésére.

• A magyar médiumok romániai jelenléte a peremvidékeken is sok kívánnivalót hagy maga után. A magyarországi rádiók hatóereje évtizedek óta meggyengült, magyar földi sugárzású televízió a határzónán (Meszes, Királyhágó, Erdélyi-szigethegység határsávján) kívül néhány átjátszó megszüntetése miatt nem is vételezhetô. Egyedül a Duna Televízió vállalta fel nagyszabású és tervszerû antennatelepítéssel adásai vételezésének bôvítését.

• A romániai magyar magán- és állami rádiózás és tévézés - és annak nyelvfelértékelô és kultúrközvetítô hatása - éppen a veszélyeztetett és peremterületekrôl hiányzik (Kolozsvár, Déva, Beszterce, Temesvár, Nagyszeben stb., a teljes Belsô-, Észak- és Dél-Erdély stb.). A romániai magyar médiaszakemberek azon igyekezete, hogy a médiumokkal is növeljék a nyelvi jelenlétet a térségben, támogatás nélkül maradt. Ez pótolhatatlan veszteség a romániai peremmagyarság számára.

• Különös veszélyt jelent az ifjú nemzedékre az is, hogy a szórakoztató, a populáris vagy kommersz kultúrát nem anyanyelvén, hanem a többségi adókon kapja meg. Így lett ifjúságunk PRO-tévé függô és többségi kultúra- és értékfogyasztó.

• Ki kell dolgozni a szórványmagyarság teljes anyanyelvi tájékoztatási, informálási, értékátadási és médiumizálási tervét. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell a magyar nyelvû médiumokon való tájékozódás és az ehhez való hozzáférés jogát és lehetôségét. Ehhez javítani kell a magyar médiumok átjátszó állomásainak hatóerejét.

• Biztosítani kell a hazai s magyarországi magyar nyelvû írott sajtó kijuttatását és terjesztését e területekre.

• Létre kell hozni és támogatni kell a sajátosan e területet szolgáló regionális és központi szórványsajtó lapkiadási, szerkesztési és mûködési tevékenységét (Nagyszeben és Vidéke, Nagy-Küküllô, Kis-Küküllô, Dél-Nyugat, Besztercei Híradó, Moldvai Magyarság, Levél stb.).

• Tervet kell készíteni az egész napos és országos romániai magyar nyelvû rádiózás, tévézés kiszélesítésére.

• Minden magyar nyelvû médium számára tervet kell készíteni a magyar kultúra populáris tálalására, propagálására.

• Olyan versenyképes és dinamikus magyar médiumok, ezeken belül pedig olyan új mûsorstruktúrák kellenek, amelyek a román adókkal birokra kelve belépnek a szórványcsaládba és magánéletbe, és a fiatalok számára befogadható formában is magukkal hozzák az anyanyelvi értékeket minden hajlékba, amelyek összekapcsolják a képernyô és az élô, halódó közösség szakadékát. Ehhez külön tervben kell segíteni az anyanyelvi értékek vizuális befogadását.

• Biztosítani kell azt, hogy a magyar állam által fenntartott Duna-TV - mint határon túli nemzeti közszolgálati televízió - zavartalanul mûködhessen, és mûvelôdési, közösségszervezô intézményként növelhesse feladatát, képernyôn túli küldetését a Kárpát-medence és a magyarok által lakott összes térségben. Meg kell szüntetni hátrányos helyzetét, és biztosítani kell esélyegyenlôségét, sôt kiemelt dotációkat kell nyújtani a médiaversenyben.

• Folytatva az antennatelepítési akciókat, biztosítani kell minden határon túli magyar számára legalább egy, egész napos magyar tévé- és rádióadó folyamatos vételi lehetôségét.

• A hátrányos helyzetû, árvaházi, állami gondozott, utcagyermekek, a szórványifjúság a romániai magyarság legveszélyeztetettebb nemzedéke. Az erdélyi magyarság egyfelôl maga is demográfiai hullámvölgyben van, másfelôl nem becsüljük meg és készen átadjuk a többségnek a hátrányos helyzetû, több tízezret kitevô árva- és utcagyermekeinket.

• Öreg-, beteggondozás, ifjúsági tanácsadás, gyógyszerek, gondozásra való beszállítás. Lehetôséget kell teremteni mindenkinek, aki ezt igényli, valamint az anyanyelvû orvosi szolgálathoz.

• Hátrányos nyelvi környezetben a gyülekezeti élet nyelvi és hitvalló közösségébôl való kiesés egyik elôjele a az etnikai közösségbôl való kiesésnek is.

• Rendkívül figyelemre méltóak az 1992-es romániai népszámlálás felekezeti és nyelvi összefüggéseinek adatai. Az 1 161 942 római katolikusból 361 324 román anyanyelvû. A 802 454 reformátusból 16 140 román anyanyelvû. A 76 708 unitáriusból 1457 román anyanyelvû, a magyar egyházszervezetû evangélikus egyház 39 199 tagjából 3660 román anyanyelvû.

• Ezek mellett jobban oda kell figyelnünk a magyar anyanyelvû "más" felekezetekre is. Romániában 27 828 magyar anyanyelvû ortodox, 23 393 magyar görög katolikus, 4339 magyar pünkösdista, 12 845 magyar baptista, 6658 magyar adventista, 2393 magyar evangéliumi szabadkeresztyén él.

• Románia szórványterületeinek legnagyobb részében a rendszeres kapcsolattartás, a leghátrányosabb kisközösségek építése, gondozása kiemelten és szinte egyedül az egyházak, a közösségeket gondozó lelkészek kezében van. Tény, hogy az egyházak lelkigondozói tervei szerint minden olyan településen, ahol legkevesebb 50 hívô él, hetente meg kell ôket látogatni és lelkigondozásban részesíteni.

• A peremmagyarság sorsa és jövôje az egész Kárpát-medencében nem lehet egyházi belügy. Sem a határon túli magyar politikai, érdekvédelmi szervezetek, sem a civil társadalom, de még az anyaország és a magyar kormányok sem nyugtathatják meg magukat és lelkiismeretüket azzal, hogy az egyházak felvállalják és mindenki helyett elvégzik a napi feladatokat, és megkísérlik a globális rendezést is.

• Jelentôs és kiemelt támogatásban kell részesíteni az e területen szolgálatot teljesítô lelkipásztorokat, de a legszigorúbb felügyelettel az egyházaknak kell ellenôrizniük munkájukat.

• Az egyházaknak és az egyetemes magyarságnak meg kell értenie, hogy az egyház elsôdleges feladata és küldetése mennyei: hitet tenni az élet Uráról. Kisebbségi küldetését egyházként és magyarként nem elválasztva és egymással szembe állítva, hanem szerves egységben, szent szolgálattal végzi.

• Minden magyar történelmi egyháznak oda kell hatnia, hogy lelkész-, tanító-, tanár-, diakónus-, szerzetesrendi és más, elsôsorban nevelôintézeteiben növelje a szórványokba misszióba indulók között a hivatástudatot, és lehetôség szerint, sokoldalú ismeretekkel ellátva készítse fel a szolgákat e sajátos küldetésre.

• Minden szórványmagyarnak lehetôséget kell biztosítani a hite, meggyôzôdése szerinti rendszeres lelkigondozáshoz és lelkészi gondozásban, igeszolgálatban való részesedéshez.

• Erdély peremterületein a legválságosabb helyzetben a gyermekek és a fiatalok élnek. Minden szórványmagyar gyermeknek jogot és lehetôséget kell biztosítani a hite, meggyôzôdése szerinti rendszeres iskolai, vasárnapi iskolai oktatásban való részesedéshez, lelkigondozáshoz. Minden szórványmagyar ifjúnak jogot és lehetôséget kell biztosítani a vallási hovatartozása szerinti ifjúsági foglalkoztatáshoz, keresztyén közösséghez.

• A történelmi egyházaknak is hangsúlyosan számolniuk kell azzal, hogy legégetôbb lelkigondozási feladatuk a nagyvárosi magyarság körében van, ahol az erdélyi magyarságnak is több mint a fele él.

• Minden hátrányos helyzetû helységben meg kell teremteni a lelkészek élet- és munkafeltételeit (szolgálati lakás, szórványgondozó jármû, vezetéses vagy mobil telefon, legalább négy újságra, folyóiratra elôfizetések, rádió, tévé, parabolaantenna, utazási költségeinek fedezése stb.)

• Ahol a lelkészek, egyháziak fizetését, megélhetését állami fizetésbôl és helyi forrásokból nem lehet biztosítani, központi alapból kell a javadalmukat megteremteni.

• Az egyházi fôiskolák tanulói, növendékei rendszeresen vállaljanak részt a falumunkából, a nagyvárosi misszióból és a szórványmisszióból.

• Mindegyik erdélyi történelmi egyháznak szórványügyi elôadót kell kineveznie, létre kell hoznia a maga szórványgondozó irodáját és pénzalapját.

• Vegyes nyelvi közegben, vagy épp a teljes nyelvi hátrányos környezetben szolgáló egyháznak ki kell dolgoznia a templomon, a szakrális kereten túlnövô keresztény szeretetszolgálat és közösségépítés misszióját, a peremmagyarság fele is kinyitó gyülekezet missziós modelljét. Ezt szolgálják már ma is a megszámlálhatatlan erdélyi gyülekezeti otthonok, gyógyszertárak, szabadidô-központok, gyermekeket és ifjakat foglalkoztató intézmények, klubszerû tevékenységek, az oktató, iskolateremtô egyház.

• Az egyháznak ki kell nyitnia a segítés, a támogatás kaput mindenki fele. Az egyház így lesz etnikai csoportéletet, lelki közösséget teremtô integráló erô a helyi társadalomban. El kell jutnunk a veszélyeztetett etnikumú család és kisközösség válságainak kezeléséig, a nyelvi izolációk feloldásáig. Erôteljesen be kell lépnünk a nagyvárosi lakónegyedek otthonainak nyelvi magányába. Össze kell kapcsolnunk a családokat, élô kisközösségekké kell kovácsolnunk, hogy ezzel hitet és önbizalmat teremtsünk az etnikumhoz tartozás reális értelmében és távlataiban. Ennek a rétegnek meghitt magyar csoportélményt kell nyújtani. Ennek pedig peremterületen legfontosabb kerete és otthona az egyház. Így vezet el az út a szakrális egyháztól az anyanyelven szolgáló, a szolgáltató, a közösség- és az otthonteremtô egyházig.

• Vissza kell szereznünk az egyház közösségi, nyelvi integráló és a legintimebb szféráig is lehatoló erejét. Az egyház a maga erejébôl teremthet anyanyelvi kisközösséget, csoportélményt, de össztársadalmi összefogás nélkül ez a nyelvi, közösségi életnek csak az illúziója lehet, nem pedig önálló és teljes értékû nyelvi létforma.

• Az egyháznak szolgálatát, segíteni akarását úgy kell kiépítenie, hogy a hátrányos helyzetû kisebbségi közösség életében lelki és nyelvi otthonná válhasson.

• Az RMDSZ országos, megyei és helyi szervezeti-politikai kérdésekben rendkívül körültekintôen és gondosan magára vállalta a magyar szórványtelepülések érdekvédelmi képviseletét.

• Minden lehetséges helyen helyi szervezetet hozott létre, rendszeresen tartja a kapcsolatot a megyei, területi felelôsökkel, megszervezi a tájékoztatást, érdekvédelmet.

• Az erdélyi diaszpóra mellett a kisebbségi stratégiában kiemelten kell helyet biztosítani a romániai, a Kárpátokon kívüli Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa, Bukovina, régi nevén a Regát és az oda kitelepedett magyarság sajátos kérdéseire és önazonosságának megôrzésére is. A Regát az erdélyi magyarság legszomorúbb temetôje.

• Folytatni kell a regáti magyarság számbavételét, távoli és közvetlen lelkigondozását. Az 1992-es népszámlálás erre vonatkozó magyar adatai nem tekinthetôek relevánsnak: Havasalföld: 4410, Dobrudzsa: 1493, Moldva: 6747, Bukarest: 8611 magyar. A regáti magyarság száma a magyarként nyilvántartott moldvai csángókkal együtt összesen: 21 261.

• A kiemelt támogatásban részesedô csángó programokban természetszerûleg beleértendô a teljes Kárpátokon kívüli élô kitelepített magyarság is.

• Külsô és belsô forrásokból egyaránt életfeltételeket kell teremteni a regáti szórványokban ahhoz, hogy ezzel is az itt szolgáló lelkészek, kántorok, kántortanítók munkafeltételeit javíthassuk.

• A Kárpátokon kívüli területeken minden lehetséges helyen további - magyar liturgiai nyelvû - gyülekezeteket kell szervezni.

• A moldvai csángómagyarság nyelve, népköltészete, tárgyi és szellemi kultúrája az egyetemes magyar kultúra legdrágább és legféltettebb élô kincse. Ez a népesség a Keleti-Kárpátok gerincén kívül elhelyezkedve, a magyar nyelvterület legkeletibb és legarchaikusabb rétegét alkotja, amely a felszámolódás, beolvadás és etnikumváltás utolsó szakaszában van.

• Tudomásul kell vennünk, hogy a moldvai csángók, csángómagyarok döntô többsége etnikai értelemben már nem magyar, hanem két nyelv és kultúra sokarcú keveredésének határán helyezkedik el. Számolnunk kell azzal, hogy a csángómagyarság nagy része erôteljesen heteroidentitású népesség, amelynek egyaránt vannak teljesen elrománosodott, erôsen elrománosodott, ebbe az irányba rohamosan haladó és kisebb számban öntudatosan magyar rétegei. A nézeteltérések jelentôs része abból származik, hogy mindenki csak a maga identitását (a román római katolikus papság a csángóság román rétegét, a magyar a magyar eredetet és gyökereket, e kultúra kimondhatatlanul nagy értékeit) látja és kizárólagosítja bennük, és elhanyagolja az önazonosság másik oldalát. Téved tehát az, aki csak magyarnak, de az is téved, aki csak románnak tekinti ôket. A moldvai csángóság e két identitásában e kettô már olyan mértékben keveredett, hogy szét nem választható, keveredésében el nem szakítható.

• A moldvai csángók megmaradásának kérdése reprezentatív feladatkör a romániai szórványmagyarság létkérdései között. Ezért kiemelten, de az egész magyar és romániai magyar szórványstratégia részeként, de nem reklám, nem politikai, pártpolitikai célzattal kell kezelni. Kiemelt jelentôsége van itt is a keresztény lelkigondozásnak, a kutatásnak, az értékek, adatok, tárgyi és szellemi kincsek teljes begyûjtésének.

• Az erdélyi római katolikus érsekségnek - a moldvai római katolikus egyház minden nemtetszése ellenére is - zsinati határozatban kell nyilatkoznia és hitet tennie arról, hogy felelôsséget vállal az erdélyi eredetû moldvai katolikusság magyar identitású részének anyanyelvi pasztorációjáért, és ôket egyháza részének tekinti.

• Mindent el kell követni a magyar anyanyelvû misét és lelkigondozást igénylô moldvai csángóság évszázados óhajának teljesítéséért.

• Erôsíteni kell a csángómunka intenzitását és hatását a moldvai helységekben. Még inkább ki kell szélesíteni e szövetség mûködésének hatósugarát a moldvai megyékre, az ott élô, még magyarul beszélô népesség által lakott településekre. Népnevelôket, közösségépítôket kell ott munkába állítani, szorgalmazni a helyi mûvelôdési eseményeket, a Székelyfölddel való szoros és élô kapcsolattartást.

• Vissza kell állítani és támogatni kell az elitképzésre berendezkedô csíkszeredai és székelyudvarhelyi csángó osztályokat.

• Az alacsony életszínvonal, a rossz közegészségügyi helyzet miatt a moldvai csángóság legnagyobb gondjai ma nem a vallásiak és nyelviek, hanem gazdaságiak. Helyzetfelmérést, majd tervet kell készíteni a csángóság gazdasági megerôsödésére, megélhetési gondjaiknak, életfeltételeiknek javítására egyrészt odahaza, másrészt Erdélyben.

• Folytatni kell a küzdelmet a csángóság magyar (vagy kétnyelvû) oktatása, de legalább a fakultatív magyar oktatása bevezetésére.

• Meg kell teremteni és létre kell hozni valahol Erdélyben és Moldvában egy-két csángó tájházat, de távlatilag nem szabad lemondani a Csángóság Nemzeti Múzeumáról.

• Támogatni kell a csángómagyarság erdélyi (elsôsorban székelyföldi elnéptelenedett katolikus falvaiba való) betelepítésének eddigi terveit. Házakat kell vásárolni nekik, segíteni beilleszkedésüket, földhöz juttatni, új helyükön gondoskodni anyanyelvû katolikus papokról, akik segítik ôket az alkalmazkodásban, az integrációban, szocializációban is. Elôkutatásokkal el kell végezni az eddigi telepítési tevékenységek alapos elemzését, tanulságait. Segíteni kell a csángókérdésben példamutatóan tevékenykedôk ötleteit.

• Támogatni kell az erdélyi csángóprogramokat, a szászrégeni plébánia által mûködtetett iskolát, a székelyföldi állami és alternatív csángófoglalkoztatás, oktatás, gyermektáborok, találkozók, testvérkapcsolatok stb. minden formáját. Ebben kiemelt feladata van a székelyföldi katolikus egyházaknak és településeknek. Minél nagyobb számú csíki és gyergyói katolikus települést kell meggyôzni és támogatni csángó programok szervezésére.

• A romániai szórványkutatást ma Erdélyben több jelentôs mûhely vállalta magára. Többek között a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem mellett mûködô Interetnikus Kutatások Központja, a Kriza János Néprajzi Társaság, a szociológiai tanszék, a temesvári Szórvány, a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány, valamint a csíkszeredai KAM is.

• A gyakorlatra nézô elméleti oknyomozásra, nagy elméleti igazságokat kimondó, életmentô gyakorlati kutatásra, és szórványkérdésben mindenekkel együtt a alapkutatásokra lenne igen nagy szükség.

• Tervet kell készíteni az átfogó szociológiai kutatásra. A szórványközösségek kutatását több sávban és menetben kell megszervezni. Kiemelten kell kutatni az etnikai folyamatokat, az együttélést, a kölcsönhatásokat, a beolvadást, a vegyes házasságot, nyelvcserét, nyelvváltást, kétnyelvûséget, oktatási szokásokat, nemzetképek alakulását stb.

• El kell készíteni a szórványmagyarság népesség-kataszterét. Sürgôsen el kell kezdeni a tervszerû statisztikai, demográfiai, szociálpszichológiai irányú szórványkutatást. Számba kell venni, be kell gyûjteni e területekrôl mindent. A kallódó temetôket, az omladozó vagy már összedôlt templomokat, régi és jellegzetes házakat, faluképet, településszerkezetet, az embereket, arcokat, sorsokat, folyamatokat, a családokat, a gyermekeket, pontos helyzetfelmérést és számvetést kell készíteni, melyet a tervkészítésnek kell követnie.

• El kell készíteni a pusztuló falvaink építészeti kincseinek, néprajzi tárgyainak és szellemi értékeinek tervszerû számbavételét, felmérését, archiválását.

• Egészen sajátos kutatási feladat a diaszpórában élô romániai magyar cigányközösségek élete, fennmaradása.

• Biztosítani kell a szórványok teljes értékvilágának dokumentumfilm rögzítését. Támogatni kell az e területekrôl készülô dokumentum-, riport-, archív-, portré- és egyéb filmek megszületését, különösen a "Juhaimnak maradékát összegyûjtöm" címû szórványriport-sorozatot.

• A helyzetet fel kell mérni minden területen, de begyûjteni minden értéket, amit ezek a területek, az itt élô közösségek teremtettek, történelmileg megôriztek és a nemzet egészének nyújtottak. Folyamatokkal, tényekkel szembesülni, szembesíteni kell a kutatót, a tömbmagyarságot és az érintett területeket.

• A Székelyföld, a Partium és a többi erdélyi tömb és szigetterület az erdélyi szórványmagyarság anyaországa. Tömbmagyarnak lenni nem csak történelmi szerencse, kiváltság, elôjog, hanem kegyelmi ajándék, és ebbôl eredô küldetés, szent kötelesség. E területeknek úgy kell tehát élniük, dolgozniuk és segíteniük, hogy ezt az anya-feladatot maximálisan felvállalhassák.

• Az erdélyi, romániai szórványmagyarság segítése, a kérdéseik megoldása az erdélyi tömbmagyarság nélkül nem lehetséges. Le kell bontanunk a segítési, támogatási kérdések minden fajta megoldását konkrét mindennapi feladatokra, tennivalókra. Arra kell ösztönözni a tömbterületeket, hogy részt vállaljanak a diaszpóra anyagi és erkölcsi támogatásában. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy a tömb és szórvány kapcsolatát (utódállamban, anyaországban és határon túliak egymás között) bármi áron (testvérkapcsolatok, találkozók, együttlétek stb.) és minél szorosabbra fûzhessük.

• Semmilyen támogatási és szórványtervezés nem mehet az anyaország, a tömbvidék támogatásának rovására. A tömböket segíteni a szórványnak is egyenlô érdeke, és legalább olyan fontos, mint maga a szórvány. E területeknek úgy kell tehát élniük, dolgozniuk és segíteniük, hogy ezt az anyafeladatot maximálisan felvállalhassák. Azonban elválaszthatatlanul összetartozunk. Aki szórványt épít: tömböt ment, aki tömböt épít: szórványt ment. Különös gonddal kell vigyázni arra, hogy semmilyen támogatási tervnek és szórványstratégiának nem szabad a tömbök ellen vagy azok rovására terveznie, hogy miközben a szórványt mentjük, nehogy a tömböt elveszítsük.

• A magyar államnak el kell döntenie, hogy nemzetstratégiai fontosságúnak tekinti-e a határon túli magyarság leghátrányosabb etnikai rétegét. E felismerés részeként kívánja-e átfogó, átgondolt formában támogatni a leghátrányosabb helyzetû kisebbségi magyarság megmaradását. Ha igen, akkor eszerint, parlamenti döntéssel és hosszabb távra kell terveznie, cselekednie, az anyagi alapokat és ezek forrásait megteremtenie.

• Az anyaországnak is pontosan számot kell vetnie azzal, hogy milyen határon túli magyarságot akar, és benne milyen jövôt szán a szórványmagyarságnak. Pénzeket kell elkülönítenie kutatásra, tervezésre és segítésre. Ha terveiben a szórványmagyarság szülôföldön maradása a cél, akkor életben maradásunkhoz tervszerû támogatást kell nyújtania az önszervezôdô közösségek, az iskolák, a közmûvelôdés, az egyházak fennmaradásához.

• Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tájékoztatásra, arra, hogy bôvüljön és árnyalódjon az anyaország és az elszakadt területek átlagnépességének is ismerete a határon túli és ezen belül az erdélyi diaszpóra magyarságról, az ott levô egyetemes magyar értékekrôl. (Sajtó, rádió, tévé, más eszközök által felhívni a figyelmet a legnagyobb erdélyi szórványértékekre: Szent László, cserhalmi legenda, Budai Nagy Antal, Bethlen Gábor, Hunyadi János, Bolyai Farkas, Kölcsey, Misztótfalusi, Sylvester János, Bod Péter, Petôfi, Ady, Nyírô József, Berde Mária, László Gyula, Németh László, Wass Albert, Sütô András, Kemény Zsigmond stb.)

• A határon túli területeken egy jelentôs számú kétnyelvû, többes kultúrájú és kötôdésû, esetleg magyar eredetû (lásd az egyházaknál a felekezeti és nyelvi adatokat) román, szerb, szlovák, szlovén, ukrán stb. népesség él, mellettük pedig a jelentôs és növekvô számú magyar anyanyelvû cigányság, amelyre soha nem fordított kellô figyelmet a határon túli magyarság.

• Az együttélésbôl eredôen a szórványmagyarság kiemelt küldetése ez a misszió, melynek keretében részletes tervet kell készíteni a Kárpát-medence többségi nemzeteinek megkeresésére, megszólítására, a vele való kapcsolatépítésre.

• Egy építô és átgondolt szórványtervnek meg kell szólítani mindenkit, aki valamit tehet értünk, vagy valamilyen köze van a magyarsághoz. Ez a réteg többek között: az "eredetmagyarok", a még magyar eredettudatú románság, szerbség, szlovákság, a vegyes házasságokból származó elsô, második, harmadik nemzedék sajátos kérdései. A hozzánk kapcsolódó, más etnikum-eredetû, diaszpóra helyzetben élô népcsoportok, a nagy számú erdélyi magyar cigányság.

• A nyelvünket ismerô és kultúránkat szeretô, hagyományos transz-
szilván, magyarbarát (hungarofil), vagy a vegyesházasságban élô románság megszólítása is sajátos többség-stratégiai tervet igényel.

• A Magyarországon élô és folyamatosan kitelepedô nagy számú erdélyi magyar is hosszú ideig megmarad egyedi jellegzetességû erdélyi diaszpórának, amelynek szintén meg kell ôriznie sajátos színezetû önazonosságát. (Ahogyan Kányádi Sándor mondotta: "arra kell vigyázni, hogy Magyarországon az erdélyiek ne 'magyarosodjanak' el".)

• A világmagyarság diaszpórakérdéseinek egységes kezelése, mûvelôdése, keresztyén lelkigondozása is megoldatlan. Hiányoznak hozzá az építô szándékok, de az otthoni, anyaországi, az egyházi és egyetemes anyagi alapok is. Ha így haladunk tovább, az öt kontinens protestáns és katolikus magyarsága anyagiak és egyházi-politikai akarat hiánya miatt is magyar lelkész lelkigondozása nélkül marad, mert pasztorációjukban sem a saját állama, de az anyaország sem segíti eléggé ôket.

• Tervet kell készíteni a nyugati magyarság keresztyén lelkigondozása kérdéskörének teljes rendezésére. Ennek természetszerûleg van államközi, egyházi, felekezeti, világszövetségi vonatkozása is, melyeket mind tisztázni kell.

• Tervet kell készíteni minden kontinensre kiterjedôen a legtávolabbi magyar szigetek feltérképezésére, számbavételére, értékeik begyûjtésére, nagymonográfiájuk megírására. El kell készülnie e területek rehabilitációjának és gyülekezeti lelkigondozásának is.

• Az MVSZ-tôl és a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetektôl pontos és világos diaszpóratervet kell elvárni, és annak megvalósítását szigorúan számon kell kérni.

• Figyelemre méltó tervek születtek hátrányos anyagi helyzetûek, munkanélküliek, nagycsaládos népesség, árvaházakból kinôtt fiatalok otthonteremtésére az elnéptelenedett - elsôsorban székely - falvakban. (VET nagycsaládos program, házépítések, Csibész, Eutikhus Alapítvány, holtmarosi árvaház, szászrégeni római katolikus plébánia csángótervei stb.) Ezek tanulságait is le kell vonni és a lehetôség szerint folytatni kell, bevonva a szigetfalvakat is.

• A szórványban élôk és ott szolgálók, az anyaország, magyarságunk egésze érzi, hogy mindaz, amit a szórványokért eddig tettünk és teszünk, csak tûzoltás, és nem elég. Itt már nem elégséges a naponta elvégzett hûséges munka hálaáldozata sem. Elérkezett az ideje a legnagyobb formátumú terveknek, a nagy és merész lépéseknek. Olyan emberi, anyagi erôket kell sûrítenünk erre a területre, amely túllépi a napi rohammunka, a tûzoltás kapkodását. Tervezni kell, nagyot gondolni és még nagyobbat cselekedni. Gondolkodni kell kisebb népesség-átcsoportosításban, természetes átirányítású családtelepítésben.

• A szórványkérdés távlati "megoldásaként" mindenképpen ki kell dolgozni a népesség átcsoportosítási, odavonzási tervét. Meg kell gondolni a szórványmagyarságnak egy erôteljesebben Székelyföldre vagy környékére való koncentrálódása, vonzása lehetôségét is. A felszámolódás utolsó szakaszában élô kistelepülések "foszlánymagyarjait" (Nits Árpád) központibb helyre, nagyobb magyar népességû szigetfalvakra, településekre kell átirányítani. Ki kell jelölni, anyagilag és gazdaságilag támogatni kell a szigetfalvakat, tömbtelepüléseket. Alkalmassá kell tenni nagyobb népesség befogadására.

• Minden jel arra mutat azonban, hogy a lakosság és családtelepítés minden eddigi tevékenységét lehetôleg abba kell hagyni mindaddig, amíg el nem készül egy alapos, e kérdést és tanulságait, eredményeit is valós és éles kritikával elemzô tanulmány. Ehhez le kell vonni az eddigi telepítések többnyire negatív tanulságait.

• A diaszpóra helyzet nyolcvan év kisebbségi sors alatt - néhány szûk esztendô leszámítva - sem az anyaországban, sem Erdélyben nem lett cselekvô politikai akarattá, legfennebb fel-fel lángoló és elhamvadó divattá.

• Szomorú szívvel kell megállapítanunk még 2000 júliusának elején is, hogy a romániai magyarságnak ma, a változások után tizenegy évvel sincs egyetlen olyan fô állású alkalmazottja, amely a szórványgondokat koordinálná. Ez az ügy - félmillió magyar sajátos helyzete és gondja - nem érdemelte ki a tervszerû intézményteremtést és annak támogatását.

• A kisebbségi élet szórványterületeinek szervezése, felügyelete is teljesen esetleges. A legdinamikusabb felügyeleti munka az egyházakban van, ezt követi az oktatás, majd a magyar állami és alapítványi pénzeket leosztó intézményi struktúra. Valamelyes információval rendelkezik az EMKE is, de a legkevésbé szervezett és tervezett a kisközösségek mûvelôdése.

• El kell készíteni a szórványvidékek, a falusi és városi peremhelyek teljes globális és részletesen lokális rehabilitációs tervét az oktatás, mûvelôdés, érdekvédelem, egyház, gazdaság, önkormányzat stb. területein.

• A peremmagyarság mentésének jövôje attól is függ, hogy ehhez össze tudunk-e fogni, és a munkát tudjuk-e kellôen intézményesíteni. Megszületik-e végre egy olyan intézmény, amely kiemelten e komplex kérdésekkel foglalkozik.

• A szórványokon való segítés munkafolyamatait sürgôsen intézményesíteni kell. Ennek egyetlen koordináló és felügyelô intézmény lehet a gazdája: az RMDSZ-szel összehangoltan tevékenykedô, a teljes önállóságát visszanyert Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület. Az EMKÉ-nek oda kell hatnia, hogy az legyen, amiért száz évvel ezelôtt létrehozták: a peremek megmentésének kulturális intézményévé.

• A szórványmunkának szorosan kell kötôdnie és teljes értékkel kell elhelyezkednie a romániai magyarság, az RMDSZ teljes stratégiai kisebbségpolitikai rendszerében.

• A szórványmunkát a teljes civil szférával együtt - az RMDSZ-hez lazán kapcsolódó, de önálló rendszerben - depolitizálni kell. (Ez maximálisan annyit jelenthet, ami a jelenlegi gyakorlat: hogy EMKE elnöke egyben az RMDSZ mûvelôdési ügyekért felelôs ügyvezetô alelnöke.)

• Az EMKÉ-t és a Szórványtanácsot, a teljes romániai magyar kisebbségi élet mûködését, ennek értékelését, jelenét és jövôjét, az ehhez készített terveket a mai Szövetségi Egyeztetô Tanácsból kifejlesztett - egy igazi parlamenti feladatokat ellátó és teljesen önállósított - Magyar Tanácsnak kell felügyelnie.

• Az EMKÉ-n belül országos hatáskörrel mûködtetni és támogatni kell a már létrehozott, de nem intézményesített romániai magyar szórványintézményt, a Szórványtanácsot, amelynek kiemelt támogatást kell biztosítani koordináló munkájához.

• A Szórványtanács feladata nem megduplázni minden, már létezô és mûködô erdélyi magyar intézményt még egy ugyanolyan szórványjellegûvel is, hanem összehangolni oktatási, mûvelôdési, gazdasági, érdekvédelmi, civil, önkormányzati, ifjúsági stb. munkájuk szórványvonatkozásait.

• Az RMDSZ-nek és EMKÉ-nek oda kell hatni, hogy minden megyének kiemelten támogatott, munkakörén belül hivatalos feladata legyen a szórványfelelôsi, utazótitkári munkakör. Ez a személy, amely lehetôleg a megye mûvelôdési vagy oktatási alelnöke, felel az összes szórványkérdéssel kapcsolatos tennivalókért mind a szórvány, mind pedig a tömbmegyékben.

• A szórványmentési terveket és a régiók saját jövôképét az ott élôknek kell megalkotniuk és megfogalmazniuk, de ebben a nemzet egészének is színt kell vallania.

• Néhány fontosabb szervezési ötlet még: könyvtártelepítés elemi iskolákba, testvérkapcsolat iskolák, települések között, mesekönyv-csere tömb-szórvány között, regionális völgy-találkozók, rendszeres falu-, településtalálkozók, tanítók, tanárok, gyermekek, iskolák rendszeres együttléte. Gyermeklevelezések, diákcsere, pedagógus tapasztalatcsere, ismerkedés, székelyföldi nyaraltatás, részvétel vetélkedôkön, versenyeken. Anyanyelvi szórványtáborok. Regáti, mezôségi anyanyelve veszejtett gyermekek székelyföldi gyermekeinél való nyaraltatása. Ösztöndíj, jelképes keresztszülôség, örökbefogadás stb.

• Minden erdélyi szórványmentés, a rehabilitáció és vitalizáció kérdése sok más paraméter mellett elsôsorban anyagi kérdés.

• A határon túli magyarság eddig anyagi támogatási rendszerei, ha csak így maradnak, hibásak. Minden olyan támogatási rendszer hibás, amely csak felülrôl lefele és ernyôszerûen pénzleosztóként mûködik, mert már nem csak töredékét, de elenyészô kisebbségét sem tudja kiszolgálni az igényeknek és szükségleteknek. Itt már nem is dönthet a fontosság, szükség és igény, hanem csak az esetlegesség.

• Olyan támogatási rendszert kell kialakítani, amely a mai étékeit megôrizve, a felülrôl jövô, ernyôszerû támogatási formát a rendszeres, alulról építkezôvel ötvözi.

• A szórványmentés jövôje attól függ, hogy a globális mentési tervek mellett az anyaországnak, a tömbmagyarságnak, a helyi forrásoknak lesz-e pénze a szórványmagyarság kiscsoportjainak, a nagyvárosok lakótelepe és maradék falvak népének intézményes közösségépítésére, gondo