Romániában az 1996-os választások után hatalomra került koalíciós kormány erôteljesebben hangoztatta az európai integráció fontosságát, a mielôbbi NATO-csatlakozás elérését. Ennek reményében a Ciorbea-kormány 1997 májusában - a madridi NATO-csúcstalálkozó elôtt - két kormányhatározatot is érvénybe léptetett,¹ mellyel Nyugat elôtt bizonyítani kívánta Románia kooperatív hozzáállását az euroatlanti csatlakozáshoz. A közvélemény heves ellenzésének megnyugtatására pedig nyilvánosságra hozták, hogy mindezen intézkedések elengedhetetlenek egy esetleges NATO-csatlakozás érdekében. Annál nagyobb volt a Madrid okozta csalódás, amikor egyértelmûvé vált: a három kiválasztott állam Csehország, Magyarország és Lengyelország - Romániának pedig még egyelôre meghatározatlan ideig várnia kell a csatlakozásra. Az elsô hevesebb sajtóvisszhang tehát 1997 május-júniusában követhetô nyomon a román sajtóban.

A jelen kutatás azonban már konkrétan a NATO-csatlakozás mediatizálására, illetve a koszovói NATO-beavatkozásban szerepet játszó magyar vonatkozású cikkére koncentrál. A tartalomelemzés módszerét² alkalmazva négy mértékadónak számító román országos napilapot vizsgáltam március 1. és április 30. közötti periódusban. Természetesen a napilapok kiválasztásánál figyelembe vettem ezek olvasottságát és politikai irányultságát. Az elemzett újságok az Adevarul, Ziua, Curierul National és az Azi.

A puszta számadatokból is kiolvasható, hogy a vizsgált napilapok közül az Adevarulban figyelhetô meg a legerôsebb mediatizálás, ezt követi a Ziua és a Curierul National, majd pedig az Azi. Ami a cikkek jellegét³ illeti, a legtöbb tudósítás, vélemény és hír formájában jelent meg.

A könnyebb áttekinthetôség érdekében a vizsgált cikkeket - kronológiai sorrendben - különbözô témákba soroltam. Így elsôsorban Magyarország NATO-csatlakozásának sajtóvisszhangjára, a jugoszláviai NATO-beavatkozás kapcsán Magyarországról szóló cikkekre, Koszovó-Vajdaság-Erdély autonómiája kivívásának párhuzamba állítására, valamint e három témához kapcsolódó "érdekességek" bemutatásának vizsgálatára koncentráltam.

Várhatóan a legnagyobb mediatizálásnak a NATO-csatlakozás örvendett, ezt követték a NATO-beavatkozás kapcsán íródott cikkek, majd az autonómiát, mint reális fenyegetést említô cikkek. Természetesen ezen vélemények, publicisztikák premisszája is általában Magyarország újonnan nyert státusa, mely lehetôvé teheti a jelenlegi bizonytalan konjunktúrában a régen vágyott célok megvalósítását, Erdély autonómiájának kivívását. Ugyanakkor a Március 15-i ünnepségek külön alkalmat szolgáltattak annak kihangsúlyozására, hogy a romániai magyar kisebbség megpróbálja maximálisan kihasználni Magyarország NATO-csatlakozását, melyet részben saját sikerének is tekint.

Az elsô NATO-csatlakozással foglalkozó cikk az Azi hasábjain március 1-én, a Curierul Nationalban március 7-én, a Ziuaban és az Adevarulban pedig március 4-én jelent meg. Ezekben a cikkekben a hangsúly nem annyira a három új tagállam csatlakozásának bemutatására tevôdik, mint inkább annak a bizonyítására, hogy Románia mennyire megérdemelte volna az elsô hullámmal való bekerülést, hiszen lojális volt és minden feltételnek⁴ eleget tett. A csatlakozás hivatalos napjához közeledve mind a négy vizsgált médium fontosnak tartotta megmagyarázni, hogy valójában Amerika, azaz Clinton akarata érvényesült az elsô hullám kiválasztásánál, hiszen bármennyire is támogatta Franciaország Romániát, a NATO-"fôvezér" Amerika. Ezáltal nyíltan kifejezik azon vélekedést, mely szerint a tagállamok kiválasztása nem feltétlenül egy valós értékelés eredménye, hanem a legerôsebb akaratának elfogadása volt. Megállapíthatjuk tehát, hogy a NATO-bôvítéssel foglalkozó legelsô cikkek már egy elfogult bemutatásmódot alkalmaznak. Például az Azi március 12-i tudósítása szerint "1997 júniusában a tizenkét ország közül három állam - Cseh-, Lengyel- és Magyarország - kiválasztása Amerika elôírására történt, habár a szövetségesek többsége egy erôteljes bôvítést támogatott, amely Románia és Szlovénia csatlakozását is jelentette volna". A Ziua március 9-i számának nagybetûs címe ugyancsak erre enged következtetni: "Csehország, Lengyelország és Magyarország nemsokára NATO-tag az amerikaiaknak köszönhetôen", kitérve arra is, hogy a tagállamok többsége Romániát és Szlovéniát választotta volna. Nem marad el az általános bemutatásmódtól az Adevarul sem, mivel március 12-i számában "A NATO-vonat holtvágányon" címû publicisztikájában, ironikusan ír a csatlakozó államok kiválasztásáról, megjegyezve, hogy: "az egyetlen vigasztalásunk, hogy ezentúl egy NATO-állam a szomszédunk: Magyarország".

A cikkek megoszlása mellett fontos a médiamegjelenítés erôsségének érzékeltetése is, melynek érdekében egy újabb besorolást⁵ végeztem:

A csatlakozás napján és közvetlenül ezt követôen az addig általában együtt említett új tagállamok közül Magyarországgal foglalkozott legtöbbet a sajtó. Az Azi március 12-én így számol be az eseményrôl: "A NATO a Tiszáig jutott", a Curierul National pedig 13-án: "A NATO Románia határáig jutott". Ennél ironikusabb a Ziua március 12-i "Szép a mi szomszédunk, a NATO" címû publicisztikája, mely a változás folyamatát történelmi szempontból próbálja megragadni leírva, hogy "míg 1989-ben Kaposváron egy olyan katonai bázis mûködött, amely Moszkvától kapta a parancsokat (...), addig 1999 márciusában Budapest Varsóval és Prágával egyidejûleg nyugat-európai fôvárossá vált. Nem földrajzilag, hanem ideológiai szempontból".

Az Adevarul március 12-i tudósítása még negatívabb hangvételû: "Mától Románia a NATO-val szomszéd". Ez az elsô olyan cikk, amely hangot ad annak a nézetnek, mely szerint ezen esemény által Európa új felosztása valósult meg: a katolikus és protestáns, illetve az ortodox Európa. Ennek egyetlen cáfolata Románia csatlakozása lenne, mely a jelen körülmények között akadályokba ütközik, hiszen: "Megkérdôjelezôdik, hogy a csatlakozás következtében 19 tagállamból álló szövetség döntéshozó dinamikája megváltozik-e, figyelembe véve, hogy a döntések egyetértést feltételeznek. Ez a dolog pedig még késôbbre tolhatja Románia csatlakozását, amennyiben mondjuk az egyik újdonsült tag - éspedig amelyikkel szomszédok vagyunk - ellenezné ezt." A március 13-i publicisztika - "NATO - Románia legjobb szomszédja" - továbbviszi ezt a gondolatot kifejtve, hogy: "tegnapig stratégiai szempontból a térség biztonsága természetes módon, önmagából adódott. Magyarország az angolszász politológusok szerint kielégítetlen erô («unsatisfied power»), ami az 1918-tól tartó folyamatos területigénylésébôl adódik. Akkor amikor 1940-ben Magyarország egy kedvezô nemzetközi konjunktúrába került, erôszakkal és elôírással eleget tett területi követeléseinek, a háború után azonban kénytelen volt lemondani ezekrôl. Ebben a helyzetben Románia »elégedett erô«, Budapesttel szemben semmi követelnivalója nincs. Mivel Románia Magyarországnál nagyobb hatalom, a térség egyensúlya eddig biztosított volt, a NATO-hoz való csatlakozásával azonban Magyarország hatalma jelentôsebbé vált és ezzel - elméletileg - veszélyeztetetté vált a térség egyensúlya (...). Románia felvételével állna helyre újra az egyensúlyhelyzet".

Látható tehát, hogy a csatlakozásról szóló írások többségében negatív hangvételûek, még akkor is, ha ezt cáfolni látszik a következô táblázatból kiolvasható viszonyulás:⁶

Mibôl adódik ez a látszólagos ellentmondás? A pozitív és még inkább a semleges cikkek magas eloszlása a nagy számban elôforduló hírekbôl adódik, mivel a hírek - sajátos jellegükbôl adódóan - semleges hangvételûek. A kommentárok, publicisztikák többsége azonban egy erôteljes negatív hangvételrôl tanúskodik. A csatlakozásról szóló hírek, tudósítások általában a három új tagállamnak egyforma jelentôséget tulajdonítanak, szinte kivétel nélkül kihangsúlyozva, hogy ez nem egy egyedi esemény, hanem inkább egy folyamatnak a beindulása. Az erôsebb nyomaték kedvéért pedig mind a négy vizsgált napilap idézi Albright asszony köszöntô szavait és azon megerôsítését, mely szerint a NATO folytatja "nyitott ajtós" politikáját - ez pedig a Szövetség további terjeszkedését jelenti. Szintén kivétel nélkül kitérnek Moszkva hivatalos véleményének ismertetésére is, tudósítva, hogy a március 12-i csatlakozás nem örömünnep, hanem "szomorú esemény".

A semleges hangú Independence-i ünnepség bemutatása után, ugyanilyen hangnemben tudósítanak március 17-i számaikban a brüsszeli hivatalos zászlófelvonásról, mellyel a három állam tagsága szimbolikusan is megerôsítést nyert.

Megint megfigyelhetô a bemutatásmód kettôssége, hiszen látszólag egy objektív ténybemutatás történik, amely megfelel Románia hivatalos állásfoglalásainak és kifejezi a minél hamarabbi romániai csatlakozás iránti igényt - hírekben, tudósításokban -, de ezzel párhuzamosan mind a négy napilapban bemutatást nyernek az országszerte megszervezett Március 15-i ünnepségek - negatív felhanggal. Például az Adevarul március 16-i számában így számol be a csíkszeredai ünnepségrôl: "A magyar szélsôségesek a koszovói modell szerint harcra hívják honfitársaikat", s a továbbiakban kihangsúlyozza: a felszólalók köszöntötték Magyarország NATO-csatlakozását. A marosvásárhelyi megemlékezésrôl írva kiemeli Markó Béla RMDSZ-elnök szavait: "a románok meg kell értsék, hogy nem akarunk bérben lakni szülôföldünkön".

A Curierul National március 18-i számában arról ír, hogy "az RMDSZ-vezetôk egy újabb találmánnyal álltak elô: »erdélyi magyar nép«", kifejtve, hogy "a 21. század küszöbén az »anyaország« NATO-csatlakozása után a magyar vezetôk egy új fogalmat népszerûsítenek (az elsô lépéseket már meg is tették), éspedig az »erdélyi magyar nép« fogalmát. És azt is tudják, hogy miért..." A Ziua március 15-én hosszú publicisztikát közöl "Csak nehogy egy ostoba meglátásom lett volna..." címmel, amelyben ismerteti, hogy a három új tagállam csatlakozása valójában kompenzálás, jóvátétel - a magyaroknak az '56-os forradalomért, a lengyeleknek a "Szolidaritás" idônkénti hatalomra kerüléséért, a cseheknek pedig a Brezsnyev-invázióért. Majd így folytatja: "De ebben az örömben muszáj észrevenni a természetes aggódást is: igaz tényleg, hogy ezentúl az Atlanti Szövetség szomszédai vagyunk, de mintha még Magyarországgal is szomszédok lennénk... Amikor eszembe jutott az Academia Catavencuban közölt - általam írt-sci-fi tárca (»Vaslui megye a NATO-ban«) elképzeltem, hogy Románia megyénként csatlakozik a NATO-hoz és nevettem ostobán. Látván azonban, hogy milyen irányba haladnak a dolgok, csak imádkozom Istenhez, nehogy elôször az erdélyi megyék csatlakozzanak a NATO-hoz..."

Láthatjuk tehát, hogy a konkrét hírközlések mellett teret biztosítanak az ilyen jellegû ironikus-negatív publicisztikáknak, kommentároknak. A média közvéleményformáló szerepére gondolva, káros hatásúaknak tarthatjuk az ilyen spekulatív írások leközlését.

A Curierul National kivételével a vizsgált három sajtóorgánum március 19-i számában rövid hír formájában beszámol arról, hogy a "szlovák titkosszolgálat Magyarország NATO-csatlakozásának megakadályozását célozta" az Omega-tervvel, amely azonban a magyar hatóságok ellenôrzése alá került.

A semleges hangvételû rövid cikkek mellett március 23-i számában az Azi is közöl elítélô, negatív publicisztikát - "A gesztus és az ára" -, melyben rávilágít arra, hogy Magyarország csatlakozását az '56-os forradalmon kívül a román-magyar alapszerzôdés tette lehetôvé, és ez elsôsorban Romániának köszönhetô. Ugyanakkor 1968 augusztusában a románok is kivívták csatlakozási jogukat és mégsem vették fel ôket az elsô hullámban. "Ez tehát két dolgot jelenthet: vagy azt, hogy ez az '56-os »helybiztosításos dolog« nem állja meg a helyét (és ez a legvalószínûbb), vagy azt, hogy az a hír, mely szerint létezne egy amerikai-orosz megegyezés arról, hogy a NATO-terjeszkedés csak a három új tagállam határáig terjed - valójában igaz."

A csatlakozással járó anyagi áldozatokról és a három új tagállam katonai felkészültségérôl a vizsgált orgánumok egyöntetûen rövid tudósításokban számolnak be. Az Azi március 23-i, illetve az Adevarul március 24-i számában ismerteti: Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt hiszi, hogy a NATO-terjeszkedés a továbbiakban lassan fog folytatódni.

A március végen megjelenô számokban lassan háttérbe szorulnak a csatlakozásról szóló cikkek, és egyre gyakoribb téma a koszovói konfliktus. Vizsgálatomban azon cikkek képezték elemzés tárgyát, amelyek érintették Magyarországot mint NATO tagot, valamint a Koszovóval párhuzamba állított Vajdaság vagy Erdély autonómiájáról, esetleg Magyarországhoz való csatolásáról szóltak.

Az elsô errôl szóló hírek a Curierul Nationalban március 22-én ("Magyarország nem küld katonákat Koszovóba"), a Ziuaban március 23-án, az Adevarulban március 20-án és az Azi hasábjain március 25-én jelentek meg. A 3. táblázatból láthatjuk, hogy a NATO-közbelépés ezen aspektusa már kisebb médiaszereplésnek örvendett. Az írások többsége rövid hírek, tudósítások formájában jelent meg (lásd 2. táblázat). A cikkek hangvételét és az említés mértékét a következô táblázatból⁷ is láthatjuk:

A kisebb mediatizálás mellett észrevehetjük, hogy a három új tagállamnak nem tulajdonítanak egyforma jelentôséget a NATO koszovói beavatkozása kapcsán, habár egyértelmû, hogy még túl kevés idô telt el a csatlakozástól és a hadi beavatkozás már nagyrészt csatlakozásuk elôtt eldôlt. Tehát teljesen érthetô, hogy a konfliktusról szóló cikkek kevés százaléka elemzi a három új tagállam szerepét, annál is inkább, mert katonai alakulataik nem vettek részt a háborúban. Magyarország esetében azonban "kivételt" tesznek, nagyobb figyelmet szentelve tudósításaikban Budapest állásfoglalásainak. E megkülönböztetés azonban Magyarország - a háború szempontjából fontos - földrajzi fekvésébôl is adódik. Többségében semleges, tényközlô írásokban, rövid hírekben számolnak be arról, hogy "Magyarország három repülôteret biztosít a NATO-nak" (Azi, március 27.), "Magyarország, Lengyelország és Csehország nem fognak részt venni a támadásban" (Adevarul, március 25.) vagy "Magyarország belgrádi nagykövetségét a tüntetôk megrohamozták" (Curierul National, április 2.).

Az Azi kivételével az elemzett három sajtóorgánum kitér a magyar-orosz "feszült kapcsolatra", mely egy orosz segélyszállítmány két napi feltartóztatása miatt robbant ki. A Ziua április 14-én közli, hogy "az orosz-fehérorosz segélyszállítmányok nehezen érkeztek meg Jugoszláviába", az Adevarul pedig április 15-én ad teret a konfliktus bemutatásának: "Moszkva az orosz-magyar alapszerzôdés módosításával fenyeget". Szintén mindhárom napilap beszámol Gerhard Schröder azon vádjáról, mely szerint "Jugoszlávia egy NATO-tagállamtól kapja a kôolajat" pontosítva, hogy egy orosz vezetékrôl van szó, amely átszeli Ukrajnát és Magyarországot.

Ezek mellett a rövid, semleges hírösszeállítások mellett azonban a vizsgált napilapok március végén és április folyamán megjelenô számaiban megszületik a "Koszovó mint precedens" jelenség is. Erdély vagy Vajdaság esetleges autonómiájáról beszélve mindenekelôtt Magyarország szerepét tárgyalják. Ezen cikkek megoszlását a következô táblázatból⁸ láthatjuk:

Az elemzett újságcikk abban az esetben került a "pozitív" besoroláshoz, ha egy "megnyugtató" írást közölt, azaz olyan véleménynek adott hangot, amely cáfolta Erdélyben egy Koszovóhoz hasonló krízis kialakulásának valószínûségét. Negatív besorolást pedig azok nyertek, amelyek reális fenyegetést láttak a koszovói "példában", és elképzelhetônek tartottak egy hasonló romániai konfliktust. Tehát "Koszovó mint precedens" - a publicisták meglátásában - jobb esetben a Vajdaság és azután Erdély autonómiájához vezethet, de az ennél is elfogultabbak szerint ez a Magyarországhoz való visszacsatolásig is elmehet. A téma legerôteljesebb megjelenítése az Adevarul hasábjain érhetô tetten: ez a napilap tért ki leginkább az erdélyi párhuzamra, valamint a vajdasági magyarok elégedetlenségére a budapesti kormánnyal szemben. Például az Adevarul április 22-i számában így tudósít: "A jugoszláv krízis kifogás a revizionista követeléseknek", közölvén, hogy zárt ajtók mögött, sôt a parlament folyosóin is idônként arról tárgyalnak, hogy a jugoszláviai konfliktus esély lehetne a Vajdaság északi részének visszacsatolására. A cikk végén azonban Kovács László véleményét is közli, aki szerint el kell határolódni az ilyen meggondolatlan nyilatkozatoktól, melyek negatív hatással lehetnek Magyarországra nézve.

Idônként a többi médium is közöl egy-egy ellenvéleményt arról, hogy "Erdélyi viszonylatban Koszovó nem jelenthet precedenst" (Azi, március 26.), de az errôl szóló cikkek többsége azért megmarad a negatív bemutatásnál. Vagy úgy jár el, mint a Curierul National április 5-i számában, amikor igaz, hogy hangot ad Frunda György megnyugtatásainak, hogy "Erdély nem Koszovó", de ugyanebben a számban, hosszabb terjedelemben közli Valeriu Tabara aggodalmait is, hogy Koszovó egy nagyon veszélyes precedenst szül Románia számára.