A romániai gazdaság 1990 után is folyamatosan krízisben volt. Ez javarészt annak tulajdonítható, hogy a szükséges szerkezeti reformokat és a privatizációt az éppen hatalmon lévôk — többnyire politikai megfontolásokból — sorra elodázták. Az 1992-1996 idôszakban, privatizáció címszó alatt, az állami tulajdon megerôsítését és továbbéltetését célzó-elôsegítô jogszabályok születtek. Az eredmény: a termelés visszaszorult, a bruttó hazai termék (GDP) évrôl évre csökkent, a költségvetési és a kereskedelmi mérleg hiánya pedig folyamatosan növekedett. Közben az állami vállalatokra parazitákként telepedtek rá a gyakran éppen e vállalatok menedzserei által (közvetve vagy közvetlenül) mûködtetett magánvállalkozások, amelyek az elôbbiek tôkéjét és piacát, illetve a legjobban felkészült munkaerôt saját portájukra átszívták. 

Szakemberek kimutatták, hogy a tömeges privatizációnak nevezett idôhúzó és figyelemelterelô manôver gyakorlatilag az állami tulajdonnak legfeljebb 5,5 százalékát osztotta szét¹ a népnek, populista szólamokkal megfûszerezve. Ennek az újonnan létrejött, több millió magánszemélyt számláló tulajdonosi szférának — amelynek a tôke koncentrálását kellett az adott idôszakban megakadályoznia — a magatartása és szándéka mindmáig ismeretlen. Tény, hogy ezek a kisbefektetôk mind ez ideig egyetlen vállalat esetében sem voltak képesek összefogni és a cégpolitikát bármely irányban befolyásolni.

Nem volt sikeres a kis- és közepes nagyságú újonnan létrehozott vállalatok szektora sem. Az 1990-ben ígéretes módon indult folyamat 1998-1999-ben végképp megtorpant. A kivetett (elviselhetetlen) adók és a szolgáltatási (telefon, energia) tarifák az utóbbi években kis- és közepes magánvállalatok ezreit sodorták a csôd szélére. 

Sikertelen próbálkozás maradt a külföldi tôke becsalogatása is. Ezt részint a sûrûn változó jogszabályok, az üzleti élet bizonytalansága, a hatalmas méretû korrupció és körbetartozás, az 1999-re 48-51 százalékot kitevô árnyékgazdaság, másrészt pedig az idôrôl idôre hisztérikus módon megismétlôdô nacionalista és/vagy társadalmi feszültségek tartották távol Romániától.

Mindezek az általános jelenségek az elmúlt évtizedben többé-kevésbé Kolozs megye és Kolozsvár gazdaságának egészséges fejlôdését is megakadályozták. Ha 1990 elején — inkább volumenét, mintsem versenyképességét tekintve — Kolozsváron jelentôs ipari tevékenység folyt, ma már a legtöbb egykori ipari vállalat hatalmas ráfizetéssel termel — ha egyáltalán termel —, vagy pedig a fizetésképtelenség, az eladósodás és a csôd között egyensúlyoz. Az alábbiakban a megye és a megyeszékhely gazdaságában az elmúlt tíz évben végbement folyamatokat, változásokat próbáljuk összefoglalni. 

Kolozs megye 6650 négyzetkilométerén, Románia területének 2,8 százalékán 735 915 lakos él. A népsûrûség tehát 110,7 fô/négyzetkilométer. A megye népességének 68,9 százaléka városokban él. Az Országos Statisztikai Bizottság becslése szerint Kolozs megye városainak lakossága jelenleg az alábbiak szerint alakul: Kolozsváron 331 635, Tordán 61 851, Désen 41 974, Aranyosgyéresen 30 162, Szamosújváron 24 572, és végül Bánffyuhunyadon 10 231 személy él. A megyének 74 községe van, amelyeknek 420 falu van alárendelve. Falvakon 234 277 ember lakik.

A foglalkoztatott lakosok száma Kolozs megyében 366 800 fô. Ezek 33,6 százaléka az iparban, 29,4 százaléka a mezôgazdaságban, 9,3 százaléka pedig a kereskedelemben és a turisztikában dolgozik. Az alkalmazottak száma 189 084, közülük 98 418 kft-k alkalmazottja. A munkanélküliségi ráta idén szeptemberben 10,4 százalékos, az átlagkereset 1 422 162 lej, a minimális bér pedig 355 000 lej (1 USD = 16 750 lej) volt.

Kolozs megyében augusztus végén 31 393 kereskedelmi társaság mûködött. Ezek közül 78 állami cég, 241 állami és magántôkével mûködô társaság, illetve 31 074 magánvállalkozás. A megye ipari termelése 1997-ben 4183,5 milliárd lejt (1USD=7168 lej), azaz 583,6 millió USD-t tett ki, ennek 29,3 százalékát exportálták. 1998-ban az ipari termelés 5252,2 milliárd lej (1USD=8875 lej), azaz 591,8 millió dollár volt. 1998-ban a megye ipari szerkezete az alábbiak szerint alakult:

1. táblázat
 

Sorszám	Iparág	Érték (millió lejben)	Szerkezet (%)
1.	Iparágak összesen	5252217	100.0
2.	üveg-, kerámia-, építôanyagok stb. ipar	931617	17.7
3.	élelmiszeripar	888318	16.9
4.	kohászat	780347	14.9
5.	vegyipar mûanyagszálak	488724	9.6
6.	gépipari felszerelések és berendezések	354863	6.8
7.	cellulóz-, papír- és kartongyártás	299870	5.7
8.	bútor- és faipar	260697	5.0
9.	cipô- és bôripar	225057	4.3
10.	kitermelôipar	162935	3.1
11.	vízszolgáltatás és kezelés	162517	3.1
12.	textilipar és textilipari termékek	137432	2.6
13.	szállítás	106558	2.0
14.	fémszerkezetek és egyéb fémipari munkálatok	101025	1.9
15.	villamos- és hôenergia, födgáz és meleg víz	99308	1.5
16.	ócskavas és más anyagok	59935	1.1

A mezôgazdasági és az állattenyésztési ágazatban a megye aktív lakosságának 29,4 százaléka dolgozik. Kolozs megye összesen 424 377 hektár területtel rendelkezik, ebbôl 177 819 ha szántóföld, 162 415 ha legelô, 76 671 ha takarmánytermesztésre használt terület, 6291 ha gyümölcsös, 1181 ha szôlô. A zóna búza, rozs, árpa, zab, burgonya, cukorrépa és zöldség termesztésére alkalmas. Hagyományos foglalkozás a marha, sertés, birka és szárnyasok tenyésztése. Az állattenyésztés a megye teljes mezôgazdasági termelésének 50,2 százalékát adja. Bár a termôföldek reprivatizációja nagy mértékben és viszonylag idejekorán megtörtént, a korszerû technológiák és felszerelések hiánya miatt az ágazat a falusi lakosságnak nem volt képes tisztességes megélhetést biztosítani. Nem fejlôdött ki a szükséges élelmiszer-feldolgozó ipar sem, ami a mezôgazdaságra és az állattenyésztésre ugyancsak negatív hatással volt. 

Az ipar tekintetében Kolozs megye legnagyobb vállalata nem Kolozsváron, hanem Aranyosgyéresen (a Sodronyipari Kombinát) mûködik. Több nagyvállalat biztosít munkát és megélhetést a megye többi városában élôknek is. Mégis a megye össztermelésének oroszlánrészét (62,6 százalék) Kolozsvár adja. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy a kolozsvári ipari és szolgáltatási szektor szerkezeti átalakulásának felgyorsítása a megye többi városának gazdaságára, az azokban mûködô vállalatokra is ösztönzôen hatna. Nem mindegy tehát, hogy: 

a) mennyi külföldi tôke érkezik Kolozsvárra, és hogy 

b) a Kolozsváron mûködô állami vállalatokat mikor privatizálják. 

a) Amint az alábbi táblázatból kiderült, az 1990—1998 közötti idôszakban Romániában közvetlen módon befektetett külföldi tôkének a közép-erdélyi régióba csupán a töredéke került. 

2. táblázat
 

Megye	Külföldi mûködô	tôkével vállalatok	Befektetett tôke	társasági tôke	Ebbôl befektetett tôke	valutában tôke	Rangsor vállalatok száma szerint	Rangsor a valutában befektetett tôke szerint
	száma	%	millió lej	%	ezer USD	%
összesen	68539	100	3 55050718	100	4147383.3	100
Alsó-Fehér	505	0.7	531658.2	1.5	74870.2	1.8	19	8
Beszterce-Naszód	351	0.5	88222	0.2	19230.1	0.5	25	27
Kolozs	2831	4.1	682118.1	1.9	79009.9	1.9	4	7
Szilágy	211	0.3	82115.6	0.2	9185	0.2	33	35
Bukarest	37357	54.5	19616773.3	55.3	2233470.5	53.9	1	1

 

A közép-erdélyi régióban az említett idôszakban a legtöbb tôke Kolozs és Alsó-Fehér megyébe jutott, mintegy 75, illetve 80 millió dollár. Ennél jóval kevesebb (csaknem 20 millió dollár) került Beszerce-Naszód, s 10 millió dollárnál is kevesebb jutott el Szilágy megyébe. Ha kiszámítjuk, hogy az országba beérkezett külföldi tôkébôl a szóban forgó megyék milyen arányban részesültek, kiderül, hogy az említett négy megyébe a Romániában közvetlenül befektetett külföldi tôkének csupán 4,4 százaléka érkezett. 

Különbözô román politikusok sokszor hangoztatták az utóbbi években azt a vádat, hogy a külföldi, jelesen a magyarországi tôke "megszállja Erdélyt", és így próbálja a régiót elôkészíteni a Romániától való elszakadásra. Az ilyen kijelentések alaptalanságát konkrét számadatok egész sorával azonnal bizonyítani lehet. Hozzá kell azonban tennünk elöljáróban, hogy ha ez a "gazdasági megszállás" valóban megtörtént volna, vagy pedig ténylegesen bekövetkezne, a globalizáció korszakában egy normális Romániának ezt üdvözölnie kellene. 

Lássuk viszont a tényeket. A legfrissebb hozzáférhetô összesítô adatok 1999. augusztus végén készültek el. Eszerint a közvetlen magyarországi tôkeberuházás Romániában az 1990. december—1999. augusztus idôszakban 96,4 millió dollárra emelkedett. Ezzel az összeggel Magyarország a 13. helyen áll a külföldi befektetôk rangsorában. Az említett periódusban Romániában 2954 magyar tôkével mûködô kereskedelmi társaságot jegyeztek be. Ugyancsak statisztikákból tudjuk, hogy az augusztus végéig Romániába érkezett külföldi tôke 53,9 százaléka Bukarestben kötött ki. A magyarországi közvetlen befektetések 52 százaléka került Bukarestbe, s csak mintegy 37 százaléka célozta meg Erdélyt. Ami egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi tôke Bukaresten és Erdélyen kívül más regáti régiókba is eljutott. 

Kolozs megyébe az itteni lehetôségekhez képest 1990 óta magyarországi tôke alig érkezett. A Kolozs megyei Ipari, Kereskedelmi és Mezôgazdasági Kamara adataiból kitûnik, hogy közvetlen befektetés formájában Kolozs megyébe 1999. október 1-jéig 88,155 millió dollárnyi külföldi tôke érkezett. Ezt az összeget a külföldiek 2692 vállalkozásba fektették. A legtöbbet Luxemburg fektetett be (13 vállalkozás, 38 031,2 ezer dollár), aztán következik sorban: Olaszország (409 vállalkozás, 20 960 ezer dollár), Németország (374 vállalkozás, 5590,1 ezer dollár), Ausztria (141 vállalkozás, 5162,9 ezer dollár), Magyarország (373 vállalkozás, 3974,6 ezer dollár), Svédország (46 vállalkozás 2823,7 ezer dollár), Svájc (33 vállalkozás, 2437,7 ezer dollár), Franciaország (96 vállalkozás, 2425,4 ezer dollár), Egyesült Államok (96 vállalkozás, 1746,9 ezer dollár), illetve Hollandia (51 vállalkozás, 1564,2 ezer dollár). Hogy csak az elsô tizet említsük. 

A magyarországi tôkével bejegyzett 373 vállalkozás közül 88 termeléssel, 164 belföldi kereskedelemmel, 87 szolgáltatással, 16 export-importtal és 18 építkezéssel foglalkozik. Bár a magyarországi tôkével bejegyzett vállalatok száma viszonylag magasnak mondható, a magyarországi közvetlen tôkebefektetés az összbefektetésnek csupán a 4,2 százalékát teszi ki. Rendkívül csekély viszont a Kolozs megyében magyarországi tôkével alapított vállalkozásoknak a száma, ha ezt a magántôkével bejegyzett 31074 vállalkozáshoz viszonyítjuk. Látnunk kell ugyanakkor, hogy a legtöbb román—magyar vegyes vállalat kezdetben leginkább baráti segítség, nem pedig gazdasági-üzleti megfontolások okán jött létre. Fôleg azért, hogy a külföldi tôkével alapított vegyes vállalatoknak jogszabályban biztosított kétéves adómentességét az erdélyi magyar vállalkozók kihasználhassák. Ezekhez a vegyes vállalatokhoz a magyarországi partner csak nevét adta, sok esetben a bejegyzéshez szükséges minimális tôkét is az erdélyi fél biztosította. Ez a gyakorlat csak akkor kezdett változni, amikor 1996-ban az adókedvezményeket megszüntették. 

Nem célunk a régió többi megyéjét gazdasági szempontból vizsgálni. A fentebb említett nacionalista vád miatt azonban fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a magyar tôkebefektetés Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód és Szilágy megyében elenyészô mértékû, a Kolozs megyeinél nagyságrenddel kisebb. 

Nem csupán a magyarországi tôke nem célozta meg Kolozsvárt, de a város kapujában más nyugati országok befektetôi sem taposták le egymás cipôjét. Amint azt a 2. táblázat adatai is bizonyítják, Kolozs megye a közvetlenül befektetett külföldi tôke tekintetében az országos rangsorban csak a 7. helyet foglalja el, holott gazdasági potenciál vagy akár népesség szempontjából is ennél sokkal elôkelôbb helyezést kellett volna elérnie. Arról nem is szólva, hogy földrajzi fekvését tekintve is kiváltságos helyzetben van. 

A legnagyobb magyarországi (magyar vagy multinacionális) vállalatok más régiókban kerestek lehetôségeket. A Dunapack Rambox-csoport Sepsiszentgyörgyön alapított papírgyárat 16 millió dolláros beruházással. A Zalakerámia sem a kolozsvári Sanex csempegyárat vette meg, hanem a bukaresti Cesarom burkolóanyaggyárba szállt be szintén 16 millió dollárral.² A Zalakerámia Rt. egyik leányvállalata, a Hussar Holding révén szerzett többséget a Cesarom S. A. nevû bukaresti burkolóanyaggyárban, ahol tavaly október végén indította be új, korszerû padlócsempét gyártó vonalát. A tervek szerint 20 millió dollárt kívánnak beruházni. A Caola Rt. Szatmárnémetiben alapított üzemet egymillió dollárral, a folyamatban lévô összberuházás azonban 20 millió dollár felett lesz. Több vállalkozása van a PannonPlastnak, az elsô gyárát Csíkszeredában nyitotta meg, ez a belga-osztrák-magyar befektetés kétmillió dollárnyi, de újabb milliók is kilátásban vannak. Hasonló nagyságrendû befektetô a Budapest Bank, amely a bukaresti Pater Hitelbank 99 százalékos tulajdonosa volt a közelmúltig, amikor is görög tulajdonos javára idegenítették el tulajdonrészüket. 

A PannonPlast két évvel ezelôtt döntött úgy, hogy nyit a román piac felé. A PannonPlast Holdingnak 17 tagvállalata van, ebbôl 14 termelô cég. Néhány termékkel bent voltak már a román piacon, de nem szervezett formában. Emiatt a cég Marosvásárhelyen 1997 júniusában koordináló képviseletet és piackutató-kapcsolatteremtô képviseletet nyitott. Azóta Csíkszeredában 2,2 millió dolláros beruházással PannonPipe gyárat létesítettek. A PannonPipe 50 százalékban a PannonPlast tulajdona, a többit a belga Solvay és az osztrák PipeLife birtokolja. A magyarországi PannonPipe létrehozta a PipeLife Romania nevû cégét bukaresti vezérigazgatósággal és több romániai raktárbázissal. Ennek a cégnek a birtokába adta a PannonPlast a Csíkszeredában termelô PVC- és polietilén csôgyárat. Ez utóbbi beruházás egymillió dollárra tehetô. Másik tagvállalata a PannonPlast Holdingnak a PanUnion, amely létrehozta a PanUnion Romaniát Sepsiszentgyörgyön. Ez a cég élelmiszeripari csomagolóeszközöket — margarinos dobozokat, tejfölös poharakat stb. - gyárt. Jó piaca van Romániában. Egyik fô vevôjük a krajovai Topway, a másik pedig a iasi-i növényolaj- és margaringyár. Jelenleg keresik a többi potenciális klienst: fagylaltgyártókat, tejipari vállalatokat és másokat. 1995-ben a PannonPlast forgalma a romániai piacon nulla volt. 1996 kezdett el mozogni, s a tagvállalatok marketingmunkájának, illetve az itteni gyártásnak köszönhetôen 1997-ben a forgalom kezdett felfutni. 1998 végére romániai összforgalmuk meghaladta az egymilliárd forintot.³

A felsorolt cégek többsége multinacionális vállalkozás. A Schöller és a Stollwerck magyar ága is átlépett Romániába, s ezek szintén magyar tôkebefektetésként szerepelnek. A Gyôri Kekszgyár ugyancsak megérkezett, s mint ismeretes, a cég angol tulajdonban van. 

Egy-két millió dolláros befektetô a TVK, amely Sepsiszentgyörgyön megvette a Plastico nevû mûanyaggyárat, s folyamatban van a bôvítô beruházás. A Richter Gedeon a marosvásárhelyi Armedica gyógyszergyárat szerezte meg. A Taurusnak Szatmárnémetiben van vegyes vállalata. Itt kell megemlíteni - a befektetés mértéke miatt -, hogy az Új Kézfogás Közalapítvány, részben Cooperatio Kft.-je révén, körülbelül egymillió dollárt helyezett ki Romániában. 

A Kézfogás Alapítványt - amelybôl késôbb az Új Kézfogás Közalapítvány született - a magyar kormány azért hozta létre 1993-ban, hogy a határon túli magyarságot az otthonmaradásban, boldogulásában segítse. Vagyis azért, hogy a gazdasági gondok miatt ne kelljen a szülôföldjét elhagynia. 

Az 1996-tól érvényes pénzkihelyezési szabályozások szerint a vissza nem térítendô támogatás kezdô vállalkozóknak adható. Ennek értéke maximum hárommillió forint. A visszatérítendô támogatást - amely kamatmentes - olyanok kaphatják, akiknek már kialakult vállalkozásuk van, ám azt fejleszteni akarják. Az adott összeg maximum nyolcmillió forint, s egyéves türelmi idô után három-öt év alatt kell visszafizetni. Létezik befektetés is, ez közös vállalkozás létrehozását jelenti, ha olyan cégrôl van szó, amely a piacon már megkapaszkodott, ám a terjeszkedéshez nincs elegendô tôkéje. Ilyenkor az Új Kézfogás Közalapítvány tulajdonában lévô Cooperatio Vagyonkezelô és Befektetô Kft. betársul, maximum 20 millió forinttal. 

A közalapítvány eddig évente 300—340 millió forintból gazdálkodhatott, s az említett három támogatási formára mindig nagyjából egyforma összeget szánt. Tavaly több mint ötszáz, idén több mint háromszáz pályázat érkezett a közalapítványhoz, s az összesnek körülbelül a felét Erdélybôl küldték. Az igénylések egynegyedét tudták elfogadni. 

1995 májusa és 1997 decembere között a közalapítvány romániai pályázatokra 141 millió forint vissza nem térítendô támogatást ítélt meg. Befektetésre 217 millió forintot fordított. Tôkerészesedést szerzett csíkszeredai nyomdában és bútorkereskedésben, szatmárnémeti és gyergyócsomafalvi élelmiszergyárban, nagyváradi gépgyárban, asztalosüzemben és vendéglátóegységben, gyergyószentmiklósi és kolozsvári sütôüzemben, sepsiszentgyörgyi sörgyárban és üzemanyagtöltô állomásban, nagybányai vendéglôben, malomfalvi mezôgazdasági kft.-ben, maroshévízi autószervízben. 

A visszatérítendô támogatások kihelyezése 1996-ban kezdôdött, s a kiadott pénz 1997 decemberében elérte a 45 millió forintot. 

Halász János, Magyarország bukaresti kereskedelmi kirendeltségének vezetôje 1999 januárjában úgy vélte, a rendszerváltás óta Romániába 180 millió dollárnyi magyar tôke érkezett.⁴ Halász János Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt elnökének kijelentésére reagált, miszerint remélt hatalomra kerülése után államosítani kívánja a Romániában mûködô magyar vállalatokat és befektetéseket. Halász úgy vélte, az elmúlt kilenc évben összesen mintegy 180 millió dollárnyi magyar tôke érkezett Romániába. Ha a vállalatok alaptôkéjébe foglalt közvetlen tôkebefektetéseket tekintjük, a magyarországi vállalatok tavaly október végéig — mert nyilatkozatának pillanatában addig állt pontos kimutatás a rendelkezésünkre — összesen 85,9 millió dollárt, ebbôl az idén 30-32 millió dollárt fektettek be Romániában. Ha az addig megkötött privatizációs szerzôdések ellenértékét összeadjuk, további mintegy 10 millió dollárnyi magyar tôkét találunk a romániai privatizációs befektetésekben — fejtette ki. Mindezen felül pedig vannak a folyamatban lévô beruházások. Ezek a pénzek a vállalatok alaptôkéjébe nincsenek belefoglalva, s ezek összege még legalább 85 millió dollárt tesz ki — mondotta Halász János. 

A legnagyobb magyar befektetônek Romániában a MOL, a Zalakerámia, a Dunapack és a PannonPlast számít. A MOL például 56 millió dollárt ruházott be több éven át, s 1998-ban is új üzemanyagkutakat nyitott. A Dunapack Rt. tavaly bôvítette a Sepsiszentgyörgyön 1997-ben beindított csomagolóanyaggyárát. Ha bekapcsolódik a Világbank IFC nevû pénzügyi szervezete, akkor ezzel együtt a Dunapack romániai beruházása már 18 millió dollárra emelkedik. 

A fenti befektetésektôl Kolozsvár és a régió valójában a nacionalista hisztériakeltés okán esett el. Meg kell állapítanunk, hogy mivel 1992-tôl a város vezetését szélsôséges nacionalista párt adta, s hogy a város polgármestere folyamatosan etnikumközi konfliktus kirobbantásán, illetve képtelennél képtelenebb kijelentéseivel és nyilatkozataival a közvélemény meghökkentésén fáradozott, a külföldi tôke nem érzett túlságosan nagy vonzást Kolozsvár irányába. Még azok a nagy multinacionális vállalatok sem tudtak itt gyökeret ereszteni, amelyek tevékenysége a város számára is rendkívül elônyös lett volna. A Coca Cola például egyik erdélyi palackozó üzemét kezdetben Kolozsváron szerette volna felépíteni, ám miután az 1992-ben megválasztott és 1996-ban újraválasztott Gheorghe Funar polgármesterrel a cég képviselôi tárgyaltak, úgy döntöttek, a gyárat mégis Nagyvárad határában építik fel. Meg is tették, s ennek köszönhetôen ma a kolozsvári költségvetés jelentôs bevételtôl esik el. (A hatályos jogszabályok értelmében ugyanis a vállalatok által befizetett adók jelentôs része a helyi költségvetésekbe kerül.) 

Ugyanez volt a helyzet a Metro-üzletlánccal, a Polus Center-hálózattal és sok más potenciális multinacionális befektetôvel. A kolozsvári polgármester és magyartalanított hivatala nem csupán a magyarországi befektetôket kezelte az évek során ellenségesen, hanem csaknem valamennyi más külföldi befektetôt is. Több nemzetközileg elismert szolgáltató és fejvadász cég kerülte el a várost, miután korábban megnyitott budapesti fiókjainál dolgozók felvilágosították: Kolozsváron nem szeretik a magyar kapcsolatokat. 

A magyarországi MOL Rt., amelynek több mint negyven bezinkútja mûködik Románia-szerte, ezek közül hét kút Bukarestben, kettô Ploie"ti-en és egy Pite"ti-en, Kolozsvárra meg sem próbált bejönni. Egyébként Kolozsváron november elején egyetlen külföldi tulajdonú bezinkút sem mûködött. (A Shell és a többi nyugati multinacionális cég nevét viselô kutak franchise rendszerben mûködnek, nem pedig az illetô cégek tulajdonaként.) 

b) 1999 végén nem állnak jobban a dolgok a privatizáció tekintetében sem. Az Állami Tulajdonalap (FPS) tevékenységét 1998 augusztusában decentralizálták, s néhány megyeszékhelyen, köztük Kolozsváron is területi kirendeltséget hoztak létre. Ezeknek a kirendeltségeknek a régióban több megyeszékhelyen mûködô fiók van alárendelve. A kolozsvári kirendeltséghez tartozik például a besztercei, a marosvásárhelyi és a csíkszeredai fiók. A felsorolt megyékben a FPS — kolozsvári területi kirendeltsége útján — október végén összesen 313 állami céget próbált értékesíteni. Ebbôl Kolozs megyében 123 céget hirdettek eladás végett. 

Kolozs megyében az eladásra felkínált legnagyobb cég az aranyosgyéresi Sodronyipari Kombinát (Industria Sârmei Câmpia-Turzii), amelynek jegyzett alaptôkéje 349,97 milliárd lejt tesz ki. Tavalyi forgalma 347,01 milliárd lejre rúgott, és 17,58 milliárd lejes veszteséget könyvelt el. Alkalmazottainak száma 6933. Részvényeinek 63,31 százaléka a FPS, 32,86 százaléka a Banat-Cri"ana Pénzügyi Befektetô Alap, 0,0013 százaléka a gyár vezetôségének és 3,82 százaléka a tömegprivatizáció során keletkezett magánbefektetôk birtokában van. 

A legkisebb privatizálandó vállalat Kolozs megyében a szentmihályi Agromec Gépállomás (Agromec Mecanizare Mihai Viteazu), amelyet évekkel ezelôtt bezártak. Alaptôkéje 161,975 millió lej, ebbôl az FPS tulajdonában 20,127 százalék van. Az alaptôke további részén magánbefektetôk (34,789 százalék), illetve a tömegprivatizáció kedvezményezettei (45,084 százalék) osztoznak. 

A kolozsvári FPS-kirendeltség, mint különben a központi is, a privatizációt több módszerrel végzi. Ez lehet nyilvános árverés, borítékos árverés, tôzsdei értékesítés, közvetlen tárgyalás, befektetési bankok által a nemzetközi piacon kibocsátott értékpapírok vagy pedig a fentiek bármilyen kombinációja. A kolozsvári FPS-kirendeltséghez tartozó megyei fiókok az adott területen autonómiával rendelkeznek. 

Megállapíthatjuk, hogy a román kormányzat az elmúlt években gazdasági fejlesztési szempontból az erdélyi megyéket elhanyagolta. Beruházások jószerével nem történtek, a költségvetésbôl csupán a nagyüzemek vesztességét finanszírozták, és a halaszthatatlan karbantartási munkálatokat végezték el. Sajtóforrások úgy tudják, hogy egész Erdély költségvetési juttatása kisebb annál az összegnél, amelyet Bukarest kap, s hogy az Erdélyben beszedett adó oroszlánrészét a Kárpátokon túl használják fel.⁵

Sorin Valeriu Na", a FPS kolozsvári területi kirendeltségének igazgatója kérdésünkre elmondta: az általa vezetett kirendeltséghez Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros és Hargita megye tartozik, ahol megyei FPS-fiókok mûködnek. A megyei fiókok portfoliójában az illetô területen 50 milliárd lejes társadalmi tôkénél nem nagyobb tôkével rendelkezô kereskedelmi társaságok vannak, ezek privatizációjával tehát a megyékben, nem pedig a bukaresti központban foglalkoznak. Az 50 milliárdnál nagyobb vagyonnal rendelkezô társaságok magánosításával kizárólag a bukaresti központ foglalkozik. 

A Na" igazgató által vezetett kolozsvári FPS a tavaly augusztusban történt decentralizációkor 180 kis és közepes méretû kereskedelmi társaságot kapott Bukaresttôl privatizáció végett. Ebbôl 120 vállalatot már privatizáltak, portfoliójukban 60 kereskedelmi társaság maradt. Ez utóbbiak közül november elején 19 vállalat privatizációja volt folyamatban a tôkepiacon, a tôzsdén vagy a RASDAQ nevû elektronikus (másodlagos) értékpapírpiacon. Szintén elôkészítési fázisban volt akkor mintegy 20 vállalat nyilvános árverésen való értékesítése. 

Az eladott 120 vállalat közül nagyon csekély azok száma, amelyeket magánszemélyek vettek meg. Ezek általában csak a nagyon kis értékû társaságokra pályáztak. A kereskedelemmel és szolgáltatásokkal foglalkozó cégek többségét az alkalmazottakból álló egyesületek (PAS) vásárolták ki. Egyes esetekben, amikor a vállalat alaptôkéje az alkalmazotti társaságok pénzügyi lehetôségeit meghaladta, ez utóbbiak tôkeerôs magáncégekkel közösen vettek részt az árveréseken. 

Kolozsváron a felkínált vállalatokból mintegy 20—30 céget vásároltak ki az alkalmazottak. Általában ezen kereskedelmi társaságok esetében a kereslet igen nagy volt, s a FPS a legtöbb esetben a kikiáltási árnak a többszöröséért (a kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó cégek esetében négy-ötszöröséért) adta el ôket. Az alkalmazottaknak a törvény biztosítja a részletfizetési lehetôséget, ám a jogszabályban meghatározott minimum 20 százalékos elôleg is fedezte az illetô vállalat felértékelt alaptôkéjét. A fennmaradt összeget részletekben — kedvezményes, 15—20 százalékos kamat mellett — öt évig fizethetik. 

A többi társaság zömét hazai magáncégek vásárolták meg. A portfolióban megmaradt kereskedelmi társaságok oroszlánrésze termeléssel foglalkozó cég. Ezek 8—30 milliárd lej közötti alaptôkével rendelkezô vállalatok. Például a kolozsvári Panegrano kenyérgyár, a Fimaro síkköszörûgép-gyár, az Unirea textilipari gépgyár, a Mafir nevû fémszerkezeteket készítô vállalat, a Metalul Ro"u kohászati és gépgyár. 

Külföldi befektetôk csekély számban szereztek tulajdonrészeket a felkínált egységekben. Kivétel a kolozsvári Iris Porcelángyár volt, amelynek 45 százalékos részvénycsomagját a FPS-tôl görög befektetôk szerezték meg. A görög vásárló a többségi csomaghoz hiányzó részvényeket a bukaresti értéktôzsdén vásárolta meg. Nem érdektelen megjegyezni, hogy ezen a kolozsvári cégen kívül a privatizáció során csupán két további vállalatban szereztek tulajdonjogot külföldi cégek. Ezek a tordai Electroceramica vállalat (olasz vállalat vette meg az értéktôzsdén), illetve a tordai cementgyár (a Holder Bank vásárolta meg). 

Na" igazgató szerint a megyében lévô állami vállalatok 60—70 százaléka került magánkézbe. A privatizált tôke szempontjából azonban az össztôkének csupán mintegy 20—25 százalékát sikerült eladni. Ezek az arányok — legfeljebb néhány százalékos eltérésekkel — Kolozsvárra nézve is érvényesek. 

Megállapíthatjuk tehát, hogy a mivel a külföldi tôke Kolozsvárra a szükséges mennyiségben nem érkezett, s mivel a privatizáció során eladott vállalatokat nem tôkeerôs külföldi cégek vásárolták meg, hanem az esetek zömében tôkeszegény hazaiak (sok esetben hitelre), a város gazdaságának fellendüléséhez szükséges szerkezeti átalakulás 1999 végéig nem történt meg. Ez a megállapítás egyébként Romániára nézve is érvényes. 

Sokat vitatott kérdés volt az utóbbi években mind a román politikai pártok, mind pedig az RMDSZ különbözô testületeinek szintjén a romániai magyarok privatizációs részvételének a kérdése. Egyes román ellenzéki politikusok nemrég azzal a váddal álltak elô, hogy Erdélyben a privatizáció "etnikai kritériumok alapján zajlik", miközben egyes RMDSZ-tisztségviselôk azon a véleményen vannak, hogy az erdélyi magyarok egyre inkább kiszorultak a gazdaságból, és a privatizációban messze a magyarság számaránya alatti mértékben vettek részt. Érdemesnek tartottuk tehát ennek a kérdésnek a vizsgálatát is elvégezni. 

Elôre kell bocsátanunk, hogy sem a kereskedelmi kamarák, sem a FPS, sem más gazdasági vagy társadalmi szervezetek nem vezettek nyilvántartást a gazdasági folyamatban részt vevôk nemzetisége alapján. Emiatt vizsgálatunk nem alapulhatott pontos statisztikai adatokon, csakis jelenségeken és percepciókon. 

Az 1992-es népszámlálás adatai szerint Romániában 1,62 millió magyar nemzetiségû személy él, ami az összlakosság 7,1 százalékának felel meg.

3. táblázat
 

Románia	Lélekszám	Százalék
összlakosság, ebbôl:	22760000	100%
román	20353000	89.4%
magyar	1620000	7.1%

Ezen belül az Erdélyben élô magyar nemzetiségû lakosság számaránya a következô:

4. táblázat
 

Erdély	Lélekszám	Százalék
összlakosság, ebbôl:	7710000	100%
román	5671000	73.6%
magyar	1599000	20.7%

5. táblázat
 

Erdély	Lélekszám	Százalék
Alsó-Fehér megye, ebbôl:	414200	100%
román	373500	90.2%
magyar	24800	6.0%
Beszterce-Naszód megye. ebbôl:	327200	100%
román	295900	90.4%
magyar	21200	6.5%
Kolozs megye, ebbôl:	735100	100%
román	570700	77.6%
magyar	145400	19.8%
Szilágy megye, ebbôl:	266300	100%
román	192200	72.2%
magyar	63200	23.7%

 

A fenti megyékben tehát 1992-ben összesen 1 742 800 személy élt, ebbôl 254 600 magyar, azaz a négy megye összlakosságának 14,6 százaléka. Ezek a magyarok egészen más körülmények között élnek, mint például a partiumi vagy a székelyföldi tömbmagyarság. 

A közép-erdélyi régió gazdasági hierarchiájában a helyi magyarok helyzete egyik megyétôl a másikig eltérô. Míg Szilágy megyében a magyarok nagy számban élnek falun, Kolozs megyében a magyarság abszolút többsége városokban él. Erre a régióra tulajdonképpen egyre inkább az ún. szórványállapot kezd jellemzôvé válni, ahol a magyarság kiöregedése és fokozatos elszegényedése hangsúlyos. Léteznek azonban mindenhol kivételek. 

A vizsgált megyék fôbb városaiban élô magyarság aránya az 1992-es népszámlálás eredményei szerint így alakult:

6. táblázat
 

Megye	Magyarok lélekszáma	Magyarok aránya%	összlakosság
Alsó-Fehér, ebben:	24800	6.0	414200
- Gyulafehérvár	2481	3.48	71254
- Nagyenyed	5680	17.82	31877
- Marosújvár	2048	12.56	16307
Beszterce-Naszód, ebben:	21200	6.5	327200
- Beszterce	6298	7.17	87793
Kolozs, ebben:	145400	19.8	735100
- Kolozsvár	74483	22.71	32808
- Torda	7035	11.51	61135
- Dés	6725	16.40	41016
- Bánffyhunyad	3550	35.78	9921
- Szamosújvár	4756	18.12	26249
Szilágy, ebben:	63200	23.7	26300
- Zilah	13544	19.82	68322
- Zsibó	1802	15.04	11980
- Szilágysomlyó	4921	27.95	17605
- Szilágycseh	4497	50.30	8941

 

A településekre lebontott adatok szerint tehát míg például Besztece-Naszód megyében a magyarságnak csupán mintegy 30 százaléka él városon, Alsó-Fehér és Szilágy megye esetében a városokban élô magyarok aránya 40 százalék körüli, Kolozs megyében pedig ez az arány 66,4 százalék. A városban élô magyarok helyzete sem egyforma. Másképpen jut hozzá a privatizáció tekintetében hasznosnak tekinthetô információhoz a marosújvári és a kolozsvári magyar lakos. Másként szólva: a kolozsvári magyarnak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy a szükséges információkat beszerezze, mint akár a gyulafehérvárinak, a zilahinak vagy a beszterceinek. 

A romániai Országos Statisztikai Bizottság becslése szerint Románia lakossága 1998. december 31-én 22 489 000 fô volt, ami 1992. január 1-jéhez viszonyítva átlagosan 1,2 százalékos csökkenésnek felel meg. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a nemzeti kisebbségek emigrációja számarányukhoz mérten az elmúlt években a románokénál sokkal hangsúlyosabb volt, magalapozottnak tartjuk azt a véleményt, miszerint a romániai magyarság létszáma ennél nagyobb mértékben csökkent. Ez a csökkenés abszolút értékben kimutathatatlan, mivel a hivatalosan emigráltak mellett jelentôs azok száma, akik a statisztikák által nem követett úton települtek ki, illetve azoké, akik huzamosan külföldön tartózkodnak. 

Figyelembe kell vennünk ugyanakkor azt a tényt is, hogy az elmúlt nyolc év során kivándoroltak zöme negyven év alatti volt. Az idôsebb generáció általában véve helyén maradt, s ennek egyik fô oka az államosított ingatlanok, a termôföldek és az erdôk visszaszolgáltatásával függött össze. Az 1995-ben hatályba lépett 112. számú törvény alapján a bérlôk megvásárolhatták azokat az államosított ingatlanokat, amelyekben laktak. Ezt követôen — a jogszabályban meghatározott tízéves elidegenítési tilalom ellenére — megindult az idôsebb generáció kitelepülése is. Bizonyítják ezt a különbözô konzulátusok által vezetett nyilvántartások adatai. Ezek szerint az elmúlt két évben jelentôsen növekedett azok száma, akik családegyesítés miatt kérték végleges áttelepedésüket Magyarországra vagy más államokba. A kitelepülés pedig mindenképpen rányomja bélyegét a város gazdaságának alakulására, csökkenti a régió iránti magyarországi érdeklôdést, illetve a megélhetést teremtô vállalkozási kedvet. 

A tôkehiány az, ami a teljes román gazdasághoz hasonlóan a közép-erdélyi megyékben élô magyar vállalkozásokat is jellemzi. Elenyészôen kevés azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek korszerû technológiákkal dolgoznak, és megfelelô felszerelésekkel rendelkeznek. 

A közép-erdélyi megyékben a lakosság általában csekély érdeklôdést mutatott a privatizáció iránt. Ennek egyik fô oka, hogy fôképp ráfizetéssel mûködô állami cégeket kínáltak fel eladásra, illetve olyan gyáróriásokat, amelyek megvásárlására román állampolgárok gondolni sem tudnak. A lakosság ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a megvásárolt vállalat korszerûsítése által megkívánt beruházás végképp meghaladná lehetôségeit. Érdeklôdés mutatkozik viszont a kis- és közepes vállalatok iránt, s ezen a téren a magyarok is részt vesznek a magánosításban. 

Sorin Valeriu Na" kolozsvári FPS-igazgató elmondta: magyarországi befektetôk a Kolozs megyei privatizációban nem vettek részt (sem magánszemélyek, sem pedig cégek). Hangsúlyozta: alaptalanok azok a vádak, miszerint a magyar tôke megszállja Erdélyt. Nem felel meg a valóságnak a Román Hírszerzô Szolgálat volt igazgatójának, Virgil Mãgureanunak a kijelentése sem, miszerint Erdélyben a privatizáció etnikai kritériumok alapján történt. Legalábbis Kolozs megyében egyetlen magyarországi befektetô sem szerzett tulajdonrészt a privatizálás során. 

Na" ennek ellenére úgy vélte, hogy a megyében élô magyarok arányuknak megfelelôen vettek részt a privatizálásban, mind az alkalmazotti társulások által, mind pedig a magáncégek tulajdonszerzése útján. Az igazgató elmondta: valamennyi árverés résztvevôjének iratcsomóját átlapozta, s ezekbôl kitûnt, hogy a magyarok részt vettek a felajánlott cégek magánosításában, de 20—25 zázaléknál nem magasabb arányban, ami viszont nagyjából megegyezik a megyében élô magyarság számarányával (19,8 százalék). A részvételi arány tehát normálisnak tekinthetô. Na" tapasztalata szerint a megyében a magánosítás távolról sem etnikai szempontok, hanem sokkal inkább pénzügyi-gazdasági-befektetési megfontolások szerint történt. Hozzá kell tennünk, hogy a szóban forgó cégek javarészt olyan szolgáltató vállalatok voltak, amelyek számarányuknál magasabb mértékben foglalkoztattak magyarokat. Ezek a cégek ugyanis hagyományos, régi kolozsvári vállalkozások voltak, amelyeket a hetvenes-nyolcvanas évek betelepítései során nem tudtak annyira felhígítani, mint például az újonnan létesített ipari vállalatokat. 

A nagyobb keresletet mutató kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet folytató cégek megvásárolóinak tulajdonosi struktúrája is leképezte a területre jellemzô etnikai arányokat. 

Következtetésképpen megállapíthatjuk, hogy az elmúlt tíz évben Kolozsvár és a régió gazdasága nem a lehetôségek szerint alakult. Az ilyen-olyan okokból elszalasztott üzleti-gazdasági lehetôségek jellemezték ezt az idôszakot. Ennek ellenére a város gazdaságának átalakulása évrôl évre haladt, s ma már a folyamatot visszafordíthatatlannak tekinthetjük. A szolgáltatási szektor, a kereskedelem, a helyi ipar nagy része magánkézbe került, s ez a következô években minden bizonnyal egészen más irányba alakítja majd a város gazdaságának az arculatát. A magánszektor számára már nem lesz szempont a nemzetiségi hovatartozás, ezt már kizárólagosan az üzleti érdek fogja vezérelni. 

Hátra van azonban a nagyvállalatok sorsának a rendezése. Ez nem kevés gondot fog még elôreláthatóan néhány évig okozni. Hiszen a nagyszámú alkalmazott munkanélkülivé válása és újraalkalmazása közötti idôszakban a társadalmi feszültségek kezelésére Romániának nincs igazán bevált receptje. Ennek a szektornak a szempontjából tehát még nem állíthatjuk azt, hogy az átmeneti korszakon a város gazdasága túljutott, s most következhet a konszolidáció. Ez csakis a kisvállalkozásokra nézve évényes.

JEGYZETEK

^{1.John S. Earle—Telegdy Álmos: A romániai tömeges privatizációs program eredményei. Közgazdasági Szemle, 1998. május. 492.}

^{2.Tibori Szabó Zoltán: Bukarest: akik elkeltek. Népszabadság, 1998. november 19. 16.}

^{3.Tibori Szabó Zoltán: A használt szeméttartálytól az eurokukákig. Népszabadság, 1999. július 10. 13.}

^{4.Tibori Szabó Zoltán: 180 millió dollárnyi magyar tôke érkezett Romániába. Szabadság, 1999. január 13. 5.} 

^{5. G. A.: Az autonómiát sokan akarják. Krónika (Kolozsvár), 1999}