A magyar irodalom, a magyar kultúra egészének ünnepe volt az 1999. októberi Frankfurti Könyvvásár, amelyen más erdélyi, romániai és szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai fórumokkal együtt a magyar pavilonban (a Vásár díszvendégének, Magyarországnak biztosított rangos térben), valamint a bukaresti Mûvelôdési Minisztérium felállította román könyvstandon a Korunk, illetve a Korunk Baráti Társaság s a KOMP-PRESS kiadványai is jelen voltak. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy folyóiratunk német nyelvû könyve, a Siebenbürgen. Magie einer Kulturlandschaft a legigényesebb frankfurti bemutatkozások sorába emelkedett, elsôsorban támogatóinknak köszönhetôen. A budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, illetve a Frankfurt '99 Kft a fordítások elkészüléséhez nyújtott segítséget, ám ahhoz, hogy a szerkesztôségi elképzelésbôl, szerzôink munkáiból könyv és ilyen könyv születhessen, Heidelbergben élô munkatársunk, Hajdú Farkas-Zoltán (a szerkesztôtanács tagja) rendkívüli szervezôi-szerkesztôi teljesítményére volt szükség. Külön köszönet illeti a heidelbergi KRUG & PARTNER céget, a papírt biztosító SCHNEIDERSÖHNE PAPIER GmbH & Co. KG-t Ettlingenbôl, valamint a kitûnô nyomdai kivitelt biztosító WERBE DRUCK WINTER GmbH & KG-t (Sandhausen), személy szerint pedig Sabine Sporsot, Reinhard Krugot, Dr. Peter Motzant, Gabrielle Wintert és Andreas Ziemannt. - A Siebenbürgen. Magie einer Kulturlandschaft frankfurti bemutatásában oroszlánrészt vállalt Hajdú Farkas-Zoltán, és ugyancsak szót kapott egy-egy könyvbemutatón kolozsvári zenetudós munkatársunk, László Ferenc, továbbá Kántor Lajos.
Szintén a frankfurti nemzetközi könyves eseményre sikerült elkészíteni az angol nyelvû Alternatives for Romania címû kis kötetet, amely folytatja szerényebb keretek között (hivatalos támogatás nélkül!) idegen nyelvû antológia-sorozatunkat. (A belsô borítón a cím alatt "Render 2" olvasható.) Ebben a kiadványban a Korunk 1998. 10. számában közölt, neves magyar és román szakemberek írásait tartalmazó összeállításunk, a "Románia 1998 sors és akarat" válogatása jelent meg. És elvihettük Frankfurtba mûszaki szerkesztônk, Heim András (Csíkszeredában, az Alutusnál nyomtatott) feketefehét grafikai albumát is (Építem a rendet).
Itt mondunk köszönetet hûséges támogatóinknak, a Korunk Baráti Társaságot szívügyüknek tekintô barátainknak, mindenekelôtt Lábody Lászlónak, Dr. Úry Elôdnek és Lauer Editnek (Budapestrôl, Sopronból és az Amerikai Egyesült Államokból). Szeretettel várjuk a hozzájuk hozzánk ezután csatlakozókat. Nagy szükség lesz rájuk a 2000. évben, hogy folytathassuk a munkát, a magyar kultúra szolgálatát, a korszerû értelmiségnevelést.
Augusztus 27-én Kibédi Varga Áron volt a Korunk Kávéház vendége. Az Amszterdamban élô, világszerte ismert irodalomtudósnak, költônek a Komp-Press Korunk Baráti Társaság kiadásában, Noé könyvei címmel jelent meg legújabb esszékötete. A könyvet Balázs Imre József mutatta be, a szerzô válaszolt a közönség kérdéseire, majd verseibôl olvasott fel.
Október 28. Korunk Kávéház az Ariadné Klub megnyitója. A klubban a legfrissebb hazai és külföldi napilapokat, folyóiratokat, könyveket olvashatják a klubtagok. Az Ariadné Klub nyitvatartási ideje: hétfôtôl péntekig 1420 óra között.
November 4-6 között, az V. Marosvásárhelyi Könyvvásáron Balázs Imre József, Hajdú Farkas-Zoltán és Kántor Lajos mutatták be a Komp-Press-Korunk Baráti Társaság kiadásában megjelent új könyveket: Heim András Építem a rendet címû grafikai albumát, Balogh Edgár Számadásom címû emlékiratát, illetve a Korunk angol és német nyelvû antológiáit.
November 24-én a Korunk cigány-számának bemutatójára került sor a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén Pozsony Ferenc (KJNT), Haller István (Pro Europa Liga) jelenlétében.
Az Apostrof és a Korunk (a Nyílt Társadalomért Alapítvány támogatásával) konferenciasorozatot indított, "Románmagyar kulturális kapcsolatrendszer" címen. Az elsô rendezvényre ("Értelmiségiek Párizs vonzásában") október 5-én került sor a kolozsvári Bánffy-palotában. Az elôadók (Marta Petreu és Horváth Andor) Emil Cioran és Fejtô Ferenc életútját elemezték. Október 27-én Szilágyi Júlia és Mircea Popa tartott elôadást az erdélyi irodalomkritikáról. November 25-én a bölcsészkari egykori kápolnában zajlott le az "Echinox, Echinox után" címû rendezvény. Elôadók: Egyed Emese és Ion Pop.
1999. július 8.: Palkó Ernô kiállítása. Bevezetô Heim András. Verseibôl olvasott fel Visky András. Béres Melinda J.S.Bach hegedûszonátáját adta elô.
szeptember 10.: Székely Géza grafikusmûvész kiállítása. Bevezetôt mondott Takács Gábor. Cseh Katalin verseit Barta Enikô, a Szatmári Állami Magyar Színház mûvésznôje olvasta fel. A mûsorban fellépô Concordia Vonósnégyes (Márkos Albert, Botár Gerõ, Olimpiu Moldovan és Török Béla) Farkas Ödön I. vonósnégyesének II. és III. tételét játszotta.
október 8.: Heim András grafikusmûvész kiállítása, valamint Építem a rendet címû albumának bemutatása. Bevezetôt mondott Kántor Lajos. A mûsorban fellépett Boér Ferenc színmûvész és a Sotto Voce kórus.
október 29.: Zsombori Erzsébet és Szenczy Zoltán budapesti képzômûvészek tárlata. Bevezetô: Németh Júlia mûkritikus. Verseibôl olvasott fel Balázs Imre József. A mûsorban közremûködô Transylvania Barokk Együttes részleteket adott elô Hotteterre és Marais szvitjeibôl.