![]()
A kilencvenes években szemléletileg újjászületett folyóiratunknak ez a harmadik egyházi súlypontú száma. Az elsôt, amelyben az intézményrendszer újjáépülését vettük számba, 1990 októberében adtuk az olvasó kezébe. A másodikban — 1997 októberében — arra kerestük a választ: történelmi egyházaink felkészültek-e arra, hogy kezelni tudják a rendszerváltás után Nyugatról beáramló jelenségeket? Kisebbségi társadalmunk egyre erôteljesebb lemorzsolódását tapasztalva újból az egyházak felé tekintünk "vigyázó szemünkkel": a csalódások és megcsalatások léleksorvasztó hatását miként ellensúlyozhatnák, illetve miként elôzhetnék meg? A történelmi tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy akik végleg le-szakadtak a nemzet(rész) törzsérôl, azok lélekben már korábban eltávolodtak attól. Ezek a felismerések késztették például Márton Áron püspököt is arra, hogy egy olyan nevelési rendszer kidolgozását szorgalmazza, amely az információnyújtáson túlmenôen a jellemformálásra, a szilárd erkölcsi-etikai értékrend kialakítására helyezi a hangsúlyt. Biztató jel, hogy a hitoktatás újjáélesztése, az egyházi iskolák újraindítása révén egyházaink visszaszerezhetik hagyományos nevelô szerepüket. Fel tudtak-e készülni a kilencvenes években erre a szerepvállalásra? Tudnak-e kellô feltételeket teremteni ahhoz, hogy megfelelô színvonalú lehessen az egyházi oktatás, méltó a sokszázados hagyományokhoz? A világi és az egyházi nevelés közötti munkamegosztás miként körvonalazódik? Az erdélyi hagyományok és a nyugati modellek mennyiben segítik manapság az új évszázadban és új évezredben kívánatos értékrend kialakítását? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Cs.P.
|
KIBÉDI VARGA ÁRON • 378; 371; 379 (versek) PÉNTEK JÁNOS • "Csak sírni tudok magyarul..." VETÉSI LÁSZLÓ • Iskola a nyelvhatáron FÓRIS-FERENCZI RITA • A vallásos nevelés lehetôségei KÖTÔ JÓZSEF • Egyházi oktatás és közösség FÁBIÁN MÁRIA • Keresztény értékek, keresztény iskolák Erdélyben (1990—1999) SZENTE B. LEVENTE • Homo Sapiens...; Látó; Különös álmok zajában (versek) NOVÁK ÉVA • Üvöltenék, de nem tudok; Szaladnak napjaink (versek) TÔKÉS ISTVÁN • Ifjúság és prostitúció JAKABFFY TAMÁS • A bocs'-nál többrôl van szó VERESS KÁROLY • A felelôsség dicsérete DOMÁNYHÁZI EDIT • A kolozsvári unitárius kollégium 17. századi története POMOGÁTS BÉLA • Piaristák Budapesten FODOR SÁNDOR • A Keresztény Szó indulásáról SZILÁGYI ALADÁR • "Hazák hazája, a hírneves és legtündöklôbb respublika" DÁVID ISTVÁN • Hangszer és közösség HANS J. MESSELINK • Identitás és vallásos nevelés (Kelemen Attila fordítása) TONK MÁRTON • A világ felé forduló Isten NAGY KÁROLY • Nyugati és kisebbségi magyar pedagógusok együttmûködése KUSZÁLIK PÉTER • Az egyházi sajtó újjáépülése a kilencvenes években TONK SÁNDOR • A keresztény iskola az erdélyi oktatás történetében FODOR GYÖRGY • Jukundián páter CSEKE PÉTER • Hitvalló erdélyi pedagógus elôdök nevelési rendszere(Szemelvények Bíró Sándor, László Dezsõ, Márton Áron és Venczel József írásaiból) BALÁZS IMRE JÓZSEF • A hozzákeresés mûvészete (Svédasztal) DÁVID GYULA • Egy életút a Kegyelem jegyében LUFFY KATI • Balázs Mihály: Teológia és irodalom VIRGINÁS ANDREA • Talán nincs kijárat KOLCSÁR IRÉN • A. Molnár Ferenc: Anyanyelv, vallás, mûvelôdés Olvasószolgálat BODÓ MÁRTA • Megértették-e Bukarestben a Szentatya merész vízióját? CS. P. • Erkölcsi tartás és etikai értékrend a közoktatásban CS. P. • Olvassa-e a Bibliát a magyar miniszterelnök? CS.P. • Kötelezôvé válik-e a vallásóra a közoktatásban? PLUGOR SÁNDOR |