Integráció vagy szegregáció?
Cigányok a háromszéki Zabolán
A háromszéki Zabolán a cigány, a magyar és a román etnikum lélekszámát tekintve közel azonos súllyal van jelen. Ennek ellenére a cigány—magyar és cigány—román viszonyra az aszimmetrikus kapcsolatok a jellemzôek. Mind a magyarok, mind a románok magukat a cigányok fölött álló csoportként tételezik. E vélekedés alapját az a korábbi évtizedekre jellemzô tartós gazdasági viszony adta, melyben a román és magyar gazdáknál a cigányok mezôgazdasági szolgaként jutottak szerephez.
Jelen írás a cigányok által egységesen "parasztoknak" nevezett magyar és román lakosság cigányokról kialakított elképzeléseit, a velük kapcsolatos kulturális, viselkedésbeli attitûdöket veszi számba.
Cigányok a helyi társadalomban
Zabolán a cigányok az 1850-es összeírás szerint 32 fôvel voltak jelen. Ekkor a falu jelentôs részét a székelyek alkották 1843 fôvel, a románság 127 fôvel jelent meg.1 A visszaemlékezések szerint a múlt század végén és a századelôn is csupán néhány cigánycsalád élt a faluban. Zabola jelenlegi etnikai összetételérôl az 1992-es összeírásból nyerhetünk képet. Ez alapján még jelenleg is a magyar etnikum van túlsúlyban 1653 fôvel (58%), következik a románság 1022 fôvel (38%) és a cigányság 165 fôvel (6%). Ezek az adatok azonban egyáltalán nem relevánsak az etnikai összetételt illetôen. Miután az itt élô magyar nyelvû cigányok többségükben magyarnak vallják magukat, ez megmutatkozik az össszeírásban is. Ténylegesen a magukat cigánynak vallók száma eléri a 700 fôt.
A mezôgazdaság kollektivizálása után a korábban seprû és kosárkötésbôl, valamint különbözô faeszközök elôállításából élô cigányok a szövetkezetek fô munkaerôforrásává váltak. Másfelôl a cigányok az 1970-es évektôl a falu legjelentôsebb fuvarozó rétegét alkották. Ekkor kapcsolódtak be a Moldva és Erdély közötti cserekereskedelembe. Elsôdlegesen az erdélyi falvakban felvásárolt burgonyát és kukoricát értékesítették a moldvai területen.
Az 1989-es változásokat követôen a cigányok a szövetkezetek megszûnése, a földosztás révén elveszítették megélhetésük alapját. A romániai földosztás az 1962-es állapotokat vette alapul, amikor a cigány családok nem rendelkeztek földterülettel, így teljesen kizárta a romákat a földhöz jutás folyamatából.2 Ennek következtében a kollektív gazdaságok hirtelen megszûntével a zabolai roma családok is egyik napról a másikra megélhetés nélkül maradtak, és így nagyfokú mobilitásukat mûködésbe hozva az új helyzetre a magyarországi munkavállalással reagáltak.
A helyi cigány társadalom belsô tagoltsága
A zabolai cigányok magukat házi cigányoknak "magyar cigánynak", "székelymagyar cigánynak" tartják. A magyarokhoz való tartozásnak fontos szimbolikus tartalmat is tulajdonítanak. Ennek egyik legjellemzôbb példája, amikor konfliktusos helyzetekben a cigányok a magyarok oldalán állónak mutatják magukat. A hetvenes években felsôbb utasításra a helyi hatóság meg akarta változtatni a falu nevét. Miután ez a helyi magyarok ellenállásába ütközött, a kérdést a falusiak szavazásával döntötték el. A szavazás úgy zajlott le, hogy a falugyûlésen aki az új román név bevezetése mellett döntött, az a terem jobb oldali ajtaján ment ki, aki a Zabola név megtartását kívánta, a terem másik ajtaján. A falu nevének megmaradása annak volt köszönhetô, hogy a faluban élô cigányok azt az ajtót választották, amit a magyarok.3
A helyi cigánytársadalom hierarchikus szervezôdésû. Az egyes cigány csoportok közötti átjárhatóság legalább annyira nehéz, mint a magyar és román etnikum vonatkozásában. A "dombi", a "hegyaljai" és a "falusi" cigányok nemcsak térben különülnek el egymástól, hanem életformájuk, értékrendszerük és viselkedési mintáik is igen nagy különbségeket mutatnak.
A "dombnak nevezett terület a falu szélén mind a magyar, mind a román etnikum övezetétôl elkülönülve található". Az itt élô cigány lakosság körülményei a legrosszabbak. Nincsenek kialakított utcák, hiányzik a közvilágítás, a vezetékes víz, a telkek közötti határok kijelöletlenek. Az itt élô házak minôsége igen rossz. Egyedüli civilizációs vívmány az áramszolgáltatás.
A dombon élô cigányok mint egy nagycsalád élik életüket. Számukra a falusi társadalom normáihoz való igazodás nem tûnik fontosnak. Viselkedésük és gondolkodásmódjuk a saját cigány társadalom értékrendjéhez idomul. Az egyes családok házai nem választódnak el egymástól kerítéssel, a gyermekek nevelése is a "nagycsalád" közös feladata. Gazdagási helyzetük igen rossz. Jóllehet közülük is többen magyarországi munkavállalással foglalkoznak, ez nem teszi számukra lehetôvé egy stabil életforma kialakítását. Többségük az igen ritkán nyújtott segélyekbôl tartja fenn magát. Közülük kerülnek ki azok is, akik a helyi magyar és román gazdáknál idényjellegû napszámosmunkát végeznek.
Fontos megjegyezni, hogy magyarországi munkavállalásuk során eltérô gyakorlatot folytatnak, mint meggazdagodott falubeli társaik. Ôk nem kereskedelmi tevékenységet folytatnak, hanem Magyarországon mezôgazdasági idénymunkát vállalnak, s a kemény munkával szerzett csekély pénz a sokgyermekes háztartások igen alacsony szintû megélhetését biztosítja csupán. Az itt élôk gyermekei igen ritkán járnak iskolába. Csak miután az állam a gyermekek után járó családi pótlékot a gyermekek rendszeres iskolába járatásához kötötte, lett nagyobb szerepe a gyerekek iskoláztatásának. De most is gyakran elôfordul, hogy a Magyarországon tartózkodó szülôk távollétében a gyermekek hetekig nem járnak iskolába. A dombon lakó cigányok mindegyike írástudatlan. Sajátos a viszonyuk a román nyelvhez. Miután a faluban élô románok ismerik a magyar nyelvet, a velük való kommunikáció során nem szükséges a román nyelvismeret. A dombi cigányok körében csak azok ismerik jobban a román nyelvet, akik bekapcsolódtak a romániai belföldi kereskedelembe, a székelyföldi mezôgazdasági termékek moldvai cseréjébe.
A cigányok köztes csoportját a "hegyaljaiak" alkotják. Ôk már a faluhoz tartozó részen laknak. Ez a falu peremterületét jelöli. Ezen a részen egykor románok laktak, de az 1970-es évektôl folyamatosan eladták házaikat, és a románok által lakott felszegi részbe költöztek. A megüresedô házakat vásárolták meg azok a dombi cigányok, akik ki akartak szakadni korábbi életformájukból, s erre anyagi lehetôségük volt. Ez a rész ma teljes egészében cigányok által lakott. Rájuk is jellemzô a falu gazdáinál való napszámosmunka-vállalás. Közülük is gyakran kerülnek ki olyanok, akik magyarországi munkavállalásból próbálják családjukat fenntartani. Többen már kereskedelmi tevékenységet is folytatnak Magyarországon, nem pusztán mezôgazdasági idénymunkát. Miután ez jóval jövedelmezôbb kereseti lehetôség, néhányan a faluba való költözést fontolgatják. A jóval szerényebb anyagi körülmények között élôk számára is legfôbb törekvés a falusi életformához való közelítés, s ennek szimbolikusan felértékelt mozzanata a házvásárlás bent a faluban. A gyerekek nevelésével és iskoláztatásával kapcsolatban a hegyaljaiak már a dombiaktól teljesen eltérô felfogást képviselnek. A gyerekek rendszeres iskolába járatása számukra alapvetô erkölcsi kötelessége a szülônek. Az itt élôk mentálisan a dombon élô cigányok fölé helyezik magukat, s a kapcsolatok minden formáját elutasítják. Gyerekeiket kifejezetten tiltják a közelben lakó dombiakkal való barátkozástól. A nem cigány szomszédokkal jó viszony kialakítására törekednek. Jellemzôen fogalmazza meg önértékelésüket az egyik itt élô cigányasszony: "Én már félig magyar vagyok... Nekünk azt mondják a szomszédok: ti már nem is vagytok cigányok, most már ti hozzánk tartoztok, mi veletek eszünk, iszunk, barátkozunk."
A Zabolán élô cigányok legszûkebb csoportját alkotja az a néhány család, amely anyagi helyzetének köszönhetôen a faluban tudott magának házat vásárolni. Közülük többen új házat építettek a megvásárolt telken. E csoport fô megélhetési forrása a magyarországi munkavállás, de ôk kifejezetten a jól jövedelmezô kereskedéssel foglalkoznak, elsôdlegesen edények és ruházati cikkek értékesítésével. A budapesti kínai piacon veszik meg árujukat, s a magyarországi vidéki településeken jó haszonnal próbálnak túladni portékájukon. Ez a tevékenység jelentôs haszonnal jár, erre utalnak hatalmas házaik és azok lakberendezése. Néhány év alatt olyan anyagi erôforrásokra tettek szert, amire a helyben lakóknak nem volt módjuk.4
A kerti gazdálkodás szintjén a faluban lakó cigány családok is kapcsolatba kerülnek a mezôgazdasági tevékenységgel. Ôk már nem vállalkoznak napszámosmunkára. Néhányan igyekeznek megmûvelhetô területet is vásárolni, azonban megélhetési stratégiájukban az önálló gazdálkodás nem szerepel hangsúlyosan. A paraszti életformával és értékrenddel való azonosulás elsôdlegesen fontos számukra. Kínosan ügyelnek a faluban kialakult együttélési normák betartására. Számukra a mezôgazdaságból élés túlzottan kötött tevékenységnek minôsül, és mobilitásuknak kevés teret biztosít. Beszédes ebbôl a szempontból annak a faluban lakó ciányembernek a vélekedése, aki számol azzal, hogy a magyarországi jövedelemszerzés pusztán idôlegesen biztosítja megélhetésüket, de késôbbi megélhetése forrását a kereskedelmi, vendéglátói tevékenységben véli megtalálni.
Ez a réteg már rendszeresen jár templomba, az egyházi szolgáltatásokat nem csak alkalomszerûen veszi igénybe, azt életformája meghatározó részének tekinti. A meggazdagodó cigányok számára egyre nagyobb szerepet játszik a gyermekek iskoláztatása. Ez elsôdlegesen a rendszeres iskolába járásban nyilvánul meg, de ennek kapcsán ennél a rétegnél már a román nyelv elsajátítása is felértékelôdik.
Jóllehet egy-két évtizede még ôk is a dombon éltek, ma teljesen elhatárolódnak az ott lakó cigányoktól. A faluban élô cigányok szégyellik a dombon lakókat, velük semmilyen kapcsolatot nem tartnak, hiszen ezzel integrációs esélyeiket csökkentenék. A cigány elit esetében az integrációra való törekvés a domináns életmódhoz való idomuláson keresztül tûnik elérhetônek, s a korábbi életformájukhoz való pozitív viszonyulás ezt a szándékukat kérdôjelezné meg. A zabolai cigány társadalomban ma is többségben vannak a máról holnapra tengôdô, legalacsonyabb társadalmi kategóriát képviselô családok. A cigány elit a mindennapi élet minden területén szimbolikus eljárásokkal határolja el magát ettôl az általa lenézett rétegtôl. Jellemzô példája ennek, amikor az egykor "dombi" tehetôs, meggazdagodott cigány már nem ül le a kocsmában egy asztalhoz a dombi cigányokkal. Megvendégeli ugyan egykori sorstársait, de az italt már nem együtt fogyasztják el, hanem oda küldeti az asztalukhoz. A dombon élôk a második kört már nem fogadják el, mert szégyenlik, hogy nem tudják viszonozni az italmeghívást.
Az önálló anyagi egzisztencia megteremtésére képtelen, önálló családi gazdasággal nem rendelkezô cigány réteg életvitele gyökeresen különbözik a faluba költözött, helyi cigány elit éleformájától. Az elkülönülés legszembetûnôbb vonása az, hogy a lenézett csoport tagjait saját fizikai terükbôl kizárják. A "dombiak" számára a faluban élô cigányok udvarába, házába való belépés éppen úgy nem megengedett, mint a helyi magyar vagy román gazdák esetében. A faluban lakók és a dombiak között a házasság is teljesen kizárt.
A faluba költözött cigányok életformájában nagy szerepe van a reprezentációnak. Ez elsôdlegesen a házépítés és lakberendezés, valamint a ruházkodás terén a legnyilvánvalóbb. A falu közvéleménye ezt a jelenséget ugyancsak negatívumként tünteti fel, s elítélôen említik azt az esetet, amikor a faluban élô egyik gazdag cigánycsalád a házszentelésre érkezô pap elé a lakástól a kapuig perzsaszônyeget terített.
A hierarchia alján lévô "dombi" cigányok mind a hegyaljaiakat, mind a faluban élôket egyaránt cigányoknak tartják, és emiatt önmagukhoz hasonlatosnak gondolják. Ôk a különbségeket pusztán a gazdasági helyzetben megmutatkozó eltérésként értelmezik. A hegyaljaiak erôteljesen elkülönítik magukat a dombiaktól, a faluban élô cigányokkal viszont egyenrangúnak tartják magukat, a különbséget ôk is a gazdasági erôben vélik megtalálni. A faluban élô cigányok már mind a dombi, mind a hegyaljai cigányoktól igyekeznek elkülönülni, s itt az elhatárolódási szempont már kulturális dimenzióban nyer megfogalmazást. Feltûnô, hogy a cigány elit (kitörve az etnikai gettó gazdasági szorításából) hasonló módon viszonyul az általa lenézett szegényebb romákhoz, mint a helyi magyarok és románok.
A vallás szerepe a cigányok integrációjában
A faluban élô cigányok és magyarok kapcsolatában fontos elem, hogy a cigányok minden esetben a magyar iskolába íratják gyermekeiket, és a református, illetve a katolikus gyülekezetben fejtik ki hitéletüket. A zabolai cigányok felekezeti asszimilációja etnikai betagolódást is jelent. Itt is azt látjuk, hogy az egyházi hovatartozásnak etnikai színezete is van.
A cigányok vallásosságára jellemzô, hogy elsôdlegesen a kereszteléssel és halálozással kapcsolatos egyházi szolgáltatásokat veszik igénybe. Az új cigány elit számára már a házasságkötés szertartása is az egyházhoz kötôdik.
Elsôsorban a dombon élô és hegyaljai cigányokra jellemzô, hogy külsôségekben, a szertartások rendjén közeledtek a keresztény egyházakhoz, de azok tételes tanításait, elveit teljes mértékben nem interiorizálták. Ma azonban a néhány feltörekvô hegyaljai család gyermekei, valamint a faluban lakó cigány fiatalok többsége tudati és érzelmi szinten is azonosult a református és katolikus egyház tanításaival és értékeivel. 1998 ôszén Zabolán 12 elsôáldozóból 5 cigánygyermek, mindegyikük a faluban lakó cigány családokhoz tartozik. Ugyanígy 43 bérmálkozóból 12 cigánygyermek. A reformátusoknál a cigány fiatalok korábban nem konfirmáltak együtt a székelyekkel, miután a közös kehelybôl való úrvacsoravétel igen nagy ellenállásba ütközött. Ma már minden esetben konfirmálnak a gyermekek, s a cigányok úrvacsoravétele is lehetséges, miután számukra külön kelyhet biztosítottak.
A templomba járás kiemelt szerepet tölt be az integrálódni kívánó cigányságnál. A templom azt a közösségi teret jelenti, ahol a beköltözött cigányok leginkább reprezentálhatják életformaváltásukat a helyi társadalom közvéleménye elôtt.
A székely kapu mint a helyi cigány elit identifikációs szimbóluma
Zabolán, a Kovásznára vezetô fôút mellett a falu végén hatalmas, faragott székely kapukat látunk, mögöttük még befejezetlen óriási méretû családi házakat. Ezeket a falu meggazdagodó cigány lakói építik. A faluba költözött cigány családok székelykapu-állítása a magyarok és cigányok szimbolikus összetartozását fejezi ki. Zabolán a helyi székelyek paraszti kultúrájának nem volt része a székely kapu. Azt elsôdlegesen a helyi értelmiségiek kezdeményezésére kezdték el állítani. Az elsô székely kaput a református parókia elé építették 1975-ben. Ezt követôen fokozatosan vált elfogadott gyakorlattá a székelyek körében. A cigányok a székely paraszti kultúra identifikációs szimbólumát használják saját azonosságuk jelzésére a külvilág felé. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a székely kaput építô cigányok elsôdlegesen nem az etnikai azonosulást hangsúlyozzák építményeikkel, hanem a kulturálisat. A székely kapu a társadalomba való beilleszkedés, a meggazdagodás szimbólumának tekinthetô ebben az esetben.
A falu közvéleménye eltérôen ítéli meg azt a gyakorlatot, hogy a cigányok székely kaput állítanak. A magyar értelmiségiek ezt pozitív jelenségnek tartják, mert vélekedésük szerint ez nem pusztán az anyagi erô szimbolikus kifejezôdése, hanem ezen túl a faluban élô magyarság dominanciájának megjelenítése is. Jóval negatívabban ítéli meg a falu magyar gazdarétege ezt a jelenséget. Egyesek úgy látják, hogy miután a cigányok kisajátították a székely kapu építését, az a faluban élô magyarok számára már egyáltalán nem bír fontossággal. Miután egy leértékelt csoport kezébe kerül, a székely kapu vélekedésük szerint elveszíti eredeti szimbolikus többlettartalmát.
A cigányokról kialakított kép és annak változásai
Míg a zabolai cigányok mindig a konkrét helyzet, a személyes pozíció szempontjából mondanak ítéletet a "parasztokról", addig a román és magyar etnikum tartósan létezô sztereotípiákat mozgosít a cigányok megítélésében.
A magyar és román népesség értékrendjének radikális eltérése miatt egyaránt negatív, sztereotípiákban megnyilvánuló képet alakít ki a helyi magyar nyelvû cigányokról, függetlenül attól, hogy a cigányok három egymástól élesen elkülönülô csoportot alkotnak.
Az 1990-es évek elejétôl kezdôdôen korábban teljesen a zabolai társadalom perifériáján élô cigány családok egy része magyarországi munkavállalása révén hirtelen meggazdagodik, s anyagi ereje folytán a falu magyarlakta központi részén vásárol magának házakat, vagy építtet új lakóépületeket. A cigányok faluba költözésével a korábbi etnikai alapú szegregáció megszûnik.5 Meg kell említeni, hogy Zabolán nem csupán a cigányok különültek el területileg a magyaroktól és a románoktól, hanem ezek is egymástól. A magyarok a falu központi részében, a Felszegben laknak, míg a románok a faluközponttól távolabbi felsô részen, az Alszegen. A cigányok a falu központi részébe költözésével a magyarok életvilágának közvetlen közelébe kerülnek, ahol is a kulturális idegenséggel való érintkezés során a saját világ és az idegenség közötti határokat újra kell definiálni, miután az eddig érvényesnek tekintett minták elveszítik érvényességüket.
Jóllehet a cigány családok faluba költözése már a politikai változások elôtt megindult,6 ez nem volt olyan jelentôségû, hogy az a korábban róluk kialakított kép újraértelmezéséhez vezessen. 1989 után ez a folyamat felgyorsult, és nagyobb méretet öltött. S miután a megerôsödött anyagi bázison döntôen más életforma jött létre, mint amit korábban a cigányoknak tulajdonítottak, a változáshoz mind a magyar, mind a román etnikumnak viszonyulnia kellett.
A zabolai magyarok az új helyzetet elsôdlegesen fenyegetettségként élték meg, s ennek megfelelôen reagáltak a történésekre. Az eddigi állapotok megváltozását a többségi csoportok veszélyeztetettségként élik meg, s ez még inkább az elzárkózást, a másik csoportról kialakított negatív képet, az önkép pozitív jellegét erôsíti.
Jóllehet a cigányokról korábban kialakult sztereotip képtôl teljesen eltérô, sôt azzal kifejezetten ellentétes tapasztalatokkal szembesültek, a jelenséget elsôdlegesen életviláguk korábbi integritása elleni támadásként értelmezik, s így annak negatív vonatkozásait erôsítik fel. A cigányok gazdasági elônyét szimbolikus módon leértékelik, amikor a megszerzett jövedelmet nem tisztességes tevékenység eredményének tulajdonítják. Miután a nem tisztességes kategóriájába utalják a jelenséget, ezzel megkerülhetôvé válik a korábban róluk éltetett kép alapvetô újrafogalmazása. Jellemzôje ennek a gondolkodásnak az is, hogy a faluba költözött cigány családok életformájának a negatív oldalait emelik ki: hangosak, kerítésre terítik a ruhát, giccsesek a lakberendezési szokásaik, pazarló, költekezô életmódot folytatnak.7
A vizsgálat egyik tanulsága az, hogy a rendszerváltás lehetôségeit kihasználó és ennek következtében hirtelen meggazdagodó helyi cigány elit "paraszti" értékrendhez tudatosan igazodó életformája sem képes megváltoztatni a cigánysággal kapcsolatos nézeteket. Ezek a vélekedések a paraszti társadalmakban jellemzô patrónus—kliens viszonyrendszerben formálódtak. A cigány elit gazdasági és társadalmi térnyerése következtében a helyi társadalomban alapvetôen megváltozott ez a patrónus—kliens viszony. A cigánynépesség számszerû növekedése és az életformaváltás zavarokat, átalakulásokat okozott a korábban megszokott együttélési minták tekintetében. A lokális társadalom számára az új helyzet nagy kihívást jelent, hiszen az eddig érvényesnek tekintett viselkedési minták nem érvényesek többé a román—cigány és a magyar—cigány együttélésben. A cigányokról mint elvont csoportról alkotott kép azonban a jelentôs változásokat követôen sem módosul alapvetôen. A falu gazdatársadalma pusztán egyedi esetekben hajlandó a korábban éltetett kép egyoldalúságán enyhíteni, általánosabb értelemben még ma is a korábbi sztereotípiák fogalmazódnak meg a cigányokkal kapcsolatban.
A cigány—magyar viszony a faluban lakó cigányok esetében több alkalommal kooperatívnak mutatkozik. A magyar etnikum funkcionális és kényszerû okokból tolerálja a cigányok közeledését, velük szemben hajlandó integráló lépéseket tenni. Bár hangsúlyoznom kell: ez nem a paraszti lakosság véleményét tükrözi, hanem a magyar értelmiségiek meghatározó rétegének a vélekedését. A falu értelmiségének megítélése szerint az utóbbi évtizedekben Zabolán a magyarság nagyarányú térvesztése figyelhetô meg, a magyar etnikum jelentôségének, dominanciájának megôrzése csupán a cigányok magyarok közé való integrálódása révén elérhetô. Míg a századelôn a faluban számbelileg és a gazdasági erôt tekintve is a magyar etnikum volt a meghatározó, addig mára ez alapvetôen megváltozott. A gazdasági erô az elöregedô magyaroktól átkerült a románokhoz. Az értelmiség egy részének (elsôdlegesen a református és katolikus lelkésznek) a cigányok integrációját elôsegítô törekvései ennek a társadalmi és gazdasági átrétegzôdésnek a fényében értelmezhetôk.
A cigányok magyarok közé költözését és életformájukba való integrálódási szándékát a falu nem ítéli egyértelmûen olyan pozitívnak, mint a falu értelmiségének egy része. Ezen felfogás egyrészt pozitív civilizálódási törekvésként értékeli a történéseket, másrészt azt emeli ki, hogy ennek révén a falu etnikai viszonyainak kedvezôtlen átalakulási folyamata, a magyarok számának fokozatos csökkenése veszít erejébôl. Az értelmiség ezen része etnikai és kulturális dimenziójában egyaránt pozitívan értékeli a változást. (Ezen vélekedés nem számol azzal, hogy a cigányok már korábban is a magyarok közé sorolták magukat, így az etnikai hovatartozásuk nem a mostani helyzetre való reagálás következménye. A kulturális változásokat illetôen pedig nem veszik tekintetbe, hogy ez az általuk kívánatosnak és örvendetesnek tartott folyamat csupán a helyi cigány lakosság töredékét érinti, s igen kétséges, hogy a cigányok túlnyomó részét kivetôk esetében ilyen magától értetôdô-e ennek a folyamatnak a folytatódása.)
Magyar—cigány viszonylatban a szomszédsági kapcsolatok csak látszólagosan mûködnek, miután annak alapja a kölcsönösség. A magyar fél ezt egyoldalúnak tartja, s ezért ezt a viszonyrendszert gyakran felrúgja. "Úgy csinál az az én szomszédom, akinek van az a cigány szomszédság. Jönnek. Telefonálni akar, akkor éppen a testvírínek. Jó. Hát tessék, megengedik. Mert megfizetem instállom. Jó, telefonál. Hát a telefonálásnak az egész lényege az volt, hogy hogy vagy, mit csinálsz, beteg vagy-e. Akkor Józsi elment ehhez, olyan lényegtelen dolgok. Aztán megmondtam neki, ide jöjj, de csak akkor, ha valami nagyon fontos dolgot akarsz elintézni, máskor ide ne gyere." A vissza nem adott kölcsön esetében a szomszédoknál bevett gyakorlat, hogy ledolgozza a cigány fél a kölcsönkért termék árát.
A patrónus—kliens viszony eddig jellemzô formájának megfordulása, amikor a cigány válik munkaadóvá, és az egykori magyar gazda lesz a munkavállaló, sokakban erôsíti a fenyegetettség érzését. A korábbi gazdasági-társadalmi kapcsolatban a cigányok egyértelmûen periferikus szerepbe szorultak, ez az új helyzet következtében megváltozott. Különösen nehezen élik meg a magyar közösségekben a korábbi aszimmetrikus viszonyok megfordulását. Ma már több esetben fordul elô, hogy a jómódú cigányok alkalmaznak magyarokat bizonyos munkákra. Miután a faluba költözött felnôtt cigánylakosság még analfabéta, nincs módjuk a jogosítvány megszerzésére. Ezért gyakran fordul elô, hogy a cigányok magyarokat fogadnak fel sofôrnek. Ezt is igen nehezen fogadja el a korábbi viszonyok megváltozását belátni nem akaró gondolkodásmód. Még súlyosabban élik meg azokat a helyzeteket, amikor korábban jódómú gazdacsaládok hozzátartozói a cigányok gazdaságában végeznek munkákat.
Más jellemzôket mutat a cigányok és a románok közötti viszony. Ez elsôdlegesen a gazdasági kapcsolatokra korlátozódik. A cigányok és románok ma is teljesen elkülönülnek. Nem tekinthetô véletlennek, hogy a románok esetében a cigányokról korábban kialakított kép él tovább, s ennek negatív tartalma van. A normákhoz való igazodás egyes esetekben azonban elfogadottá teszi a cigány családokat a román szomszédok számára is. A románok számára a cigányok faluban betöltött szerepének megváltozása nem közvetlen fenyegetettségként jelenik meg. Ebbôl következôen rájuk nem nehezedik olyan erôs nyomásként a korábbi vélekedések újraértelmezése. A falu egymástól élesen elkülönülô három csoportját — a magyarokhoz hasonlóan — egységesen kezelik, s életformájukat és gondolkodásmódjukat egyaránt negatívan értékelik. A románok nem etnikai, hanem az életmódbeli eltérések vonatkozásában fogalmazzák meg elítélô véleményüket. S miután mind fizikai, mind mentális szinten kevés a találkozási pont, nem kényszerülnek újrafogalmazni vélekedésüket.
Zabolai románok és magyarok még ma sem szívesen használnak közös edényeket vagy evôeszközöket a cigányokkal. A tisztasággal kapcsolatos elôítéletek és határok átlépése már a cigányok integrációjának elôrehaladott voltát mutatja, ez azonban csak néhány család esetében mondható el. Az elfogadottságukat hangsúlyozó cigány családok esetében is igen nagy jelentôsége van a tisztasággal kapcsolatos fenntartások leküzdésének.
A konkrét kapcsolatok szintjén néha eltûnik a cigányokkal szembeni diszkrimináció, de nem tûnik el általában. A cigányokkal szembeni egyéni viszonyulás eltér a cigányokhoz mint csoporthoz való viszonyulástól. A leggyakrabban megnyilvánuló gesztusok még ma is a cigányoktól való elhatárolódást, a távolságtartást hordozzák.
A cigányok és nem cigányok között nagyon szûk az érintkezések, a találkozások zónája. Sem igény, sem mód nincs egymás életformájának jobb megismerésére. A faluban élô családok számára létezik egy általános tudás a helyi cigányokról, ezen ismeretekhez azonban nem kapcsolódik az élmények konkrétsága. Más esetben a konkrét élmények közül azok értékelôdnek fel, amelyek negatív beállítódásukat erôsítik meg. Több példa a cigányokkal való együtt dolgozás kellemetleneségeirôl szól, amikor is a cigányok, bár rendesen dolgoznak, megbízhatatlanok és követelôznek.
A cigányok integrálódása nem a magyarrá válás folyamataként értelmezhetô, hanem a falu magyar etnikuma által éltetett és mûködtetett paraszti értékrendhez való idomulásként. Ez azért is sajátos folyamat, mert az életforma alapját jelentô mezôgazdasági termelés nem válik a cigányok életformájának alapjává. Bár e vonatkozásban is vannak elmozdulások, az életforma bázisa egyértelmûen a kereskedôtevékenységre alapozódik. Éppen amiatt válnak hangsúlyossá a kulturális hasonulás folyamatában a paraszti életforma más összetevôi: a vallásosság és templomba járás kap kiemelt szerepet, a mindennapi élet viselkedési normáinak betartása hangsúlyozódik.
A cigányok Zabolán még ma is mind a román, mind a magyar etnikum számára negatív viszonyítási pontként jelennek meg, s a két etnikum saját identitását ellenükben fogalmazza meg. A kirekesztési stratégiák, cigányokkal szembeni diszkriminatív viselkedések mindaddig termelôdnek, amíg a nagyfokú kulturális különbözôség mindennapi tapasztalatként élhetô meg a magyar és román etnikum számára. E folyamatot éppen ezért csupán enyhítheti néhány cigány család helyi társadalomba való integrálódása, de annak megszûntét nem eredményezheti.
Az integrációról egy cigány—magyar vegyes házasság tükrében
A cigányok és magyarok között ma is erôsen hangsúlyozott szimbolikus határok jellegére utal az eddigi egyetlen — és kudarcba fulladt — cigány—magyar vegyes házasság. A különbözô etnikumok egymás mellett élésében a legsúlyosabb vétség a saját csoport ellen a vegyes házasság.
A zabolai magyar mikrotársadalmat igen érzékenyen érinti, hogy egyik tagja olyan etnikum körébôl választott házastársat, amelyet ôk lenéznek. Nehezíti a helyzetet, hogy a cigánylányt feleségül választó fiú családja korábban a magyar gazdák nagy tiszteletben tartott csoportjába tartozott. Különös ellentmondás, hogy a cigánylány családjáról a magyar fél szülei és a közvélemény is igen pozitívan vélekedik. Ez arra utal, hogy a házasság negatív megítélése az etnikai hovatartozás miatt ilyen mértékû, és nem az életforma, a viselkedés jelenti az elfogadás hiányát.
A cigány—magyar vegyes házasság esetében teljesen új helyzet állt elô a gyermek megszületésekor.8 A falu közvéleménye egyértelmûen úgy ítélte meg, hogy a gyermek semmi esetre sem tartozhat a magyar etnikumhoz, ô csak cigány lehet. A gyermek születése után azonban az apa minden törekvése arra irányult, hogy a gyermeket kiszakítsa abból a közegbôl, ahova ô maga is integrálódni akart. Ez a szándéka olyan konfliktusok forrása lett, amelynek következtében a cigány nô és a magyar férfi között a kapcsolat teljes mértékben megszûnt. Az elsô magyar—cigány vegyes házasság mindkét fél nagy örömére sikertelenül végzôdött. Ez a jelenség is arra utal, hogy noha néhány cigány család megindult az integráció útján, a cigányok és magyarok közötti közeledésnek azonban még igen behatárolt a lehetôsége. Abba a vegyes házasság ma még semmi esetre sem fér bele. A magyar és román etnikum között a vegyes házasságok egyre inkább bevett gyakorlatnak számítanak.9 Ezzel szemben sem a románok, sem a magyarok nem tudják elfogadni a cigányokkal kötött házasságokat.
Zabolán a cigány—nem cigány egymás mellett élést napjainkban is bizonyos jól körülírható kulturális minták, stratégiák szabályozzák. A falu társadalmi terében továbbra is megmaradnak az etnikumok közötti szimbolikus határok, és ezek fenntartása fontos része a helyi társadalom mai mûködésének.
1. Az 1850. évi erdélyi népszámlálás. KSH. Bp., 1994.
3. A zabolai cigányok az 1989-es változások után kialakult magyar—román etnikai feszültségek során is több esetben kifejezték a helyi magyarsághoz való tartozásukat. Amikor a kolozsvári szélsôségesen nacionalista polgármester túlkapásai ellen Erdély minden magyar templomában megkondították a harangokat, a zabolai toronyban egy cigány fiatalember húzta meg a harangokat, akit ezért a rendôrök súlyosan bántalmaztak. Vö. Pozsony Ferenc 1997/b. 18.
4. A néhány cigány család hirtelen meggazdagodását a falu közvéleménye gyanakvással és irigységgel szemléli. "Magyarország felmilliósította ôket" — mondják elítélôleg. A rendkívül munkaigényes mezôgazdasági tevékenység igen szûkös megélhetést biztosít a faluban élô magyaroknak és románoknak. A "munka nélkül" szerzett igen magas jövedelmek ebben a felfogásban nem elfogadhatóak, azt a már nem tisztességes tevékenységek körébe sorolják. Fontos utalni rá, hogy a kereskedést nem azért ítélik meg negatívan, mert az a cigányokhoz köthetô, hanem azért, mert felfogásukban a kereskedéssel szerzett pénz már nem tartozik a tisztességes munkával szerzett jövedelmek közé.
5. A szegregáció teljes megszûnésérôl azonban nem beszélhetünk. A faluba költözött cigány családok ma is két olyan kocsmába járnak, ahová a falu más etnikumához tartozó semmi esetre sem lépne be. Az ide való betérés a helyi nem cigány lakosok számára presztízsveszteség nélkül még ma sem lehetséges.
6. A cigányok a városokba költözô magyarok házait az 1970-es évektôl kezdôdôen vásárolták meg. Ez kezdetben a helyi magyarok nagy ellenállásába ütközött, de a folyamatot megakadályozni nem voltak képesek. A zabolaiak emlékezete szerint egy helyi tanácsi hivatalnok megvesztegetésének köszönhetô, hogy a cigányok a faluba költözhettek. A városba költözô magyar népesség üresedô házait kezdetben inkább a magyar nyelvû jómódú cigányoknak adta el, mint a többet ígérô románoknak. Vö. Pozsony Ferenc 1997/b. 18.
7. A cigányokról való beszélés során a faluba beköltözött cigánycsaládok jellemzésekor minden esetben említik a kivagyiságot jelzô, fényûzésnek tekintett költséges lakodalmakat és mulatságokat.
8. A cigány—magyar vegyes házasságot részletesen elemzi Harbula Hajnalka.
9. Mirk Szidónia vizsgálja alaposan a román—magyar vegyes házasságok kérdéskörét.
Barth, Fredrik: Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Régió, 1996. 1. 3—25.
Bíró A. Zoltán: A megmutatkozás kényszere és módszertana. In: Egymás mellett élés. A magyar—román, magyar—cigány kapcsolatokról. Csíkszereda, 1996. 247—277.
Fosztó László: Ki a cigány? Az etnikai indentitás(ok)ról. Keresztény Szó, 1997. április. 26—29.
Kürti László: Etnikai viszályok és többszólamú önazonosság: néhány antropológiai gondolat az önazonosságról. Korunk, 1994. 1. sz. 91—99.
ozsony Ferenc: a) A háromszéki magyar ajkú cigányok vallásos hitélete. In: Cigány néprajzi tanulmányok I. Szerk. Barna Gábor. Bp., 1993. 76—79.
b) Változások az erdélyi cigánytársadalom életében. Erdélyi Szó, 1997. április 2—5.
c) A háromszéki magyarajkú cigányok vallásos és hitélete. Keresztény Szó, 1997. VIII. évf. 8. sz., 15-19.
Prónai Csaba: Cigánykutatás és kulturális antropológia. Budapest—Kaposvár, 1995.
Túrós Endre: Magyarok, románok, cigányok: ki van a középpontban? In: Egymás mellett élés. A magyar—román, magyar—cigány kapcsolatokról. Helyzet könyvek. Csíkszereda, 1996. 165—181.
Uô: Magyar—cigány viszony Kisbácsban. In. Az interetnikus kapcsolatok kutatásának legújabb eredményei. Szerk. Katona Judit—Viga Gyula. Miskolc, 1997. 263—266.
Szabó Judit: Cigányok egy magyar—román közösségben a Maros menti Gernyeszegen.
In: Cigány néprajzi tanulmányok 1. Szerk. Barna Gábor. Bp., 1993., 18—24.
Szuhay Péter: Utóparasztosodó cigányok az északkelet-magyarországi régióban. In: Phralipe, 1993. 1. sz.
Stewad, Michael Sinclair: Daltestvérek. Az oláhcigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Bp., 1993.