Hadrév hat év után
Vargyas (Kovászna megye), 1989. december 24. Két meggyilkolt roma, két megrongált ház.
Túrterebes (Szatmár megye), 1990. január 11. Egy eltûnt roma gyermek, harminchat felgyújtott ház.
Szászrégen (Maros megye), 1990. január 29. Öt felgyújtott ház.
Nyújtód (Kovászna megye), 1990. február 5. Négy meggyilkolt roma, hat felgyújtott ház.
Cuza Vodã (KONSTANCA megye), 1990. július 10. Harmincnégy felgyújtott ház.
Kászonújfalu (Hargita megye), 1990. augusztus 12. Huszonkilenc felgyújtott ház.
Mihail Kogãlniceanu (KONSTANCA megye), 1990. október 9. Harminchat felgyújtott, négy megrongált ház.
Bolintin Deal (Giurgiu megye), 1991. április 67. Huszonkét felgyújtott, két megrongált ház.
Ogrezeni (Giurgiu megye), 1991. május 1618. Huszonegy felgyújtott ház.
Bolintin Vale (Giurgiu megye), 1991. május 18. Tizenhárom felgyújtott ház.
Gãiseni (Giurgiu megye), 1991. június 5. Három felgyújtott, hat megrongált ház.
Kászonfeltíz (Hargita megye), 1991. június 9. Egy meggyilkolt roma, huszonnyolc felgyújtott ház.
Dánpataka (Máramaros megye), 1991. augusztus 13. Tizennyolc felgyújtott ház.
Gyertyámos (Temes megye), 1993. március 17. Öt megrongált ház.
Tizennégy település, hét gyilkosság, 264 minden bentlévôvel leégetett, szétdúlt otthon. Több száz földönfutóvá vált család. Egyetlen bûnös sem.
Az áldozatok mind romák, de a hatóságok a mai napig sem fogadják el, hogy rasszista megnyilvánulásról, netán pogromról1 lenne szó.
Az esetek közös vonásai lehetôvé teszik egy modellértékû "szabványeset" felépítését.
A roma közösséggel szemben kialakított negatív indulatokat valamilyen hirtelen történés felkorbácsolja. Ez lehet egy banális, fiatalok közötti verekedés a diszkóban, mint Mihail Kogãlniceanuban, esetleg kocsmai verekedés, mint Szászrégenben, vagy szélsôséges esetben emberölés, mint Bolintin Dealon.
2. A roma tettes rendôrségi ôrizetbe vétele
Az eset kirobbantását okozó romákat a rendôrség letartóztatja, utóbb bíróság elé állítják ôket. A szászrégeni kocsmai verekedésben részt vevô négy roma hat hónap és két év közötti börtönbüntetésben részesült, miközben másokat nem ítéltek el.
Vagy azonnal elszabadulnak az indulatok ilyenkor fordul elô a romák meglincselése , vagy néhány napos tervezés után gyûlnek össze a falu lakói, hogy elûzzék a romákat a településrôl. Szólnak a harangok, búgnak a szirénák. Gyakran rendôri erôk felügyelete mellett a tömeg házról házra járva gyújtogat. "Csak" megrongálják azokat a házakat, amelyek más házak közelében állnak, nehogy a tûz szétterjedjen a faluban.
Így lehetne röviden összefoglalni mindazt, ami a hadrévi eset elôzményének tekinthetô.
Miért volt köze ennek a Maros megyei eseménynek például a konstancaiakhoz? Mert azok, akik elkövették, tudták, mi történt máshol az országban, s azt is tudták, hogy sehol semmilyen jogi, bûnügyi következménye nem lett a gyilkosságoknak, gyújtogatásoknak. Tehát bármit meg lehet tenni, ha az áldozat roma. Akár ügyészek, rendôrök szeme láttára.
Hadrév, 1993. szeptember 2021.
A Kece községhez tartozó, Maros megyei Hadrév az E60-as országúton található, Kolozsvár és Marosvásárhely között. 882 lakosából 614 román, 145 magyar, 123 roma.
1993. szeptember 20-án, du. 5 óra körül öt roma, miután a közeli kocsmában megivott egy-egy kávét, és vásárolt egy csomag kekszet, kiállt a buszállomáshoz, hogy Ludasra menjen. Egy helybeli lány, Bucur Liana, az út túlsó oldalán ment hazafelé. Egyik roma fiú, aki nemrég még osztálytársa volt, megkérdezte a lányt, hogy kér-e kekszet. Az nemlegesen válaszolt, s továbbment. Chean Gligor, aki ittasan2 közeledett az esemény színhelyéhez, sértônek érezte, hogy a roma fiúk csak úgy odaszólnak egy román lánynak, oszlophoz kötötte tehenét, s megfenyegette a romákat. Azok trágár szavakkal illették, mire az öreg átment az úton, és ostorával megütötte az egyik fiút. Ô visszavágott, és földre teperte Chean Gligort. A kocsmából és az utcáról tucatnyian ugrottak az öreg megsegítésére. Látva a veszélyt, két roma elmenekült, a másik három viszont szemben találta magát a feldühödött tömeggel. Az egyik roma3 kést rántott elô, mellyel hadonászott, hogy ne férjenek közel hozzá. Adott pillanatban, mikor az egymással küzdôk nem figyeltek oda, Chean Gligor fiát, Chean Crãciunt késszúrás érte. A három roma menekülni kezdett, még Chean Crãciun is követte ôket, de néhány méter után összeesett. Mivel állapota egyre súlyosabbá vált, rövid tanácskozás után a jelenlévôk úgy döntöttek, hogy a fiút a ludasi kórházba szállítják. Miközben néhány falubeli autóval Ludas felé indult, a romák bemenekültek egy közeli házba, melynek roma lakói nem tartózkodtak otthon. A ház körül tömeg verôdött össze, néhányan a kecei rendôrségre telefonáltak. A helyszínre érkezett rendôrök4 felszólították a romákat, hogy jöjjenek ki, azok viszont garanciát kértek arra vonatkozóan, hogy nem történik bántódásuk. Közben visszaért az autó, mellyel Chean Crãciunt kórházba szállították, azzal a megdöbbentô hírrel, hogy a fiú meghalt. Ebben a pillanatban a rendôrök (több tegyenek, amit jónak látnak. Rövid idôn belül a házat felgyújtották. Közel egy idôben ugrott ki az ablakon Lãcãtus Rîpa Lupian és Lãcãtus Aurel Pardalian. Az elôbbit Moga Ioan, az utóbbit a tömeg fogta el. A rendôr megbilincselte a fiút, majd attól félve, nehogy vele szemben is ellenségesen lépjenek fel a falubeliek,5 szabad utat engedett a tömeg haragjának. Az összegyûltek mindkét romát meglincselték.6 Zoltan Mircea bennégett a házban.7
A lincselés végére érkeztek meg Ludasról a rendôrök (akiket nem a kecei rendôrök hívtak ki erôsítés céljából, hanem azok a hadréviek, akik Chean Crãciunt a kórházba szállították, s nem tudták, hogy a helyi rendôröket is értesítették az eseményekrôl), Drãghici Nicolae fôhadnagy vezérletével, valamint a mentôk és a tûzoltók. A három kecei rendôr mellett most már három ludasi8 is jelen volt. Közben újabb rendôrautó érkezett, s a kettô együtt kétszer-háromszor fordult, így legalább 1520 ludasi rendôr tartózkodott a faluban este nyolc óra körül.
Miután a rendôrök mentôbe tették az áldozatokat, a falubeliek azzal támadtak a fôhadnagyra, hogy az egész miattuk történt, mivel engedték, hogy a romák garázdálkodjanak a faluban, s a rendôrségi feljelentéseket nem vették komolyan, nem vonták felelôsségre azokat, akik fosztogatták a lakosokat. Válaszul a vádra, hogy a rendôrség a romák pártján áll, Drãghici Nicolae kiadta az utasítást: irány a roma házak!9 Így kezdôdött a roma házak gyújtogatása, a nagyarányú rendôri erôk jelenlétében.10 A tûzoltókat a lakosok nem engedték oltani, így ôk is az események szemlélôivé váltak. Az este folyamán két ügyész is érkezett Marosvásárhelyrôl, akiknek szintén semmi ellenvetésük nem volt. Hajnalig tizenhárom házat gyújtottak fel, további négyet pedig megrongáltak. A romák egytôl egyig elmenekültek a faluból.
Azokat a romákat, akik a következô napon haza próbáltak térni, hogy megetessék állataikat, elszállítsák épen maradt javaikat, a helybeliek Drãghici fôhadnagy vezetésével megverték és kiûzték a faluból.
Az áldozatok romák vagy bûnözôk?
A hatóságok folyamatosan tagadták, hogy az esemény hátterében rasszizmus, idegengyûlölet lappangana. Állításuk szerint a megtorlás nem a romák, hanem azok ellen irányult, akik az évek folyamán "terrorizálták" a lakosságot. Mindamellett, hogy az áldozatok közt kiskorú gyermekek, nôk és öregek is voltak tehát olyanok, akik semmiképpen sem képesek elnyomni a falu többségi lakosait, érdemes elemezni a hatóságok kettôs viszonyulását: egyrészt azt állították, hogy az etnikumnak nincs köze az eseményekhez, másrészt a hadrévi roma közösséget egységesen ítélték el azért, ami a faluban történt.
Az 1993. október 1213-án helyszíni vizsgálatra kiküldött kormánybizottság, miután jelentésében azt írta, hogy "az eseményeknek nem volt etnikai indíttatása", a következôk miatt marasztalta el a roma közösséget:
veszélyeztetik a falu etnikai stabilitását, mivel a romáknak családonként 510 gyermekük van;11
nem bennszülöttek, a roma családok java része 1977 után költözött a faluba; nincs földjük, s emiatt "egy részük lopásból tartja fenn magát";
"mûveltségi szintjük rendkívül alacsony, sokan írástudatlanok";
"ortodox vallásúak, de nem illeszkednek be az ortodox vallás hagyományos rítusaiba és ceremóniáiba";
ellentétben a faluban élô románokkal és magyarokkal, nem hoztak létre gazdasági társaságokat;12
megsértik a rendet "verbális erôszakkal", illetlen beszéddel, triviális nyelvezettel, a jóérzést sértô viselkedéssel, s idônként fizikai erôszakot, testi sértés is elkövetnek.
A marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészség vádirata (1997. augusztus 12.), mely azok ellen volt hivatott vádat emelni, akik a lincseléseket és gyújtogatásokat elkövették, elsô részében, több mint egy oldalon a romákat vádolja. "Általában, életkörülményeik folytán és azáltal, hogy a falu többi lakóinak erkölcsi értékeit visszautasították, a cigányok agresszív viselkedésmódjukkal elszigetelték magukat, nem ismerve el és szándékosan megsértve a társadalom intézményesített jogi normáit" kezdôdik a vád az áldozatok ellen, majd a továbbiakban felhozza, hogy nem volt munkahelyük, nem dolgozták meg földjeiket, bûnözôk. Ezt követi az állítás, mely szerint: "a cigányok elleni erôszak szelektív módon nyilvánult meg, nem érintette azokat, akik integrálódtak a társadalomba". A tények azt mutatják, hogy ez nem igaz. A gyújtogatás és rombolás egyaránt sújtott olyanokat, akiknek volt munkaviszonya, megmûvelt földje, valamint olyanokat, akik a rendôrség nyilvántartásában szerepeltek.
Ezek a magyarázatok, amelyek egy valódi jogállamban nem fogadhatók el érvekként, jelentették az ítélethirdetés során az enyhítô körülményeket. Annak ellenére, hogy a tanúk kihallgatásakor kiderült: sok falubeli, az események hangadói (csakúgy, mint azok a hatósági szervek, melyek a fentieket állították) egyértelmûen romaellenes, rasszista indíttatásúak, s egy etnikai csoportot egészében ítélnek el, nem pedig a deviáns magatartású egyéneket.
Az elôzô esetek ismeretében kevés remény volt arra, hogy valaha is valakit felelôsségre fognak vonni mindazért, ami Hadréven történt. A romák ügyét felkarolta azonban a Pro Europa Liga Emberjogi Irodája, s ötévi folyamatos lobbizás után, melybôl a romák is kivették részüket, sikerült a vádlottakat törvényszék elé állítani.
Az út meglehetôsen göröngyös volt. Kezdetben a kivizsgálás gyorsan haladt. Szeptember 24-én a Maros megyei rendôrkapitányság parancsnoka, Palade Constantin ezredes kijelentette, hogy 54 tanú kihallgatása során kialakult egy 47 személybôl álló csoport képe, mely az erôszakos eseményekben alapvetô szerepet játszott. Ez a kijelentése volt az egyik utolsó hivatalos fellépése. Rövid idôn belül nyugállományba helyezték.
1993. október 5-én a faluban gyûlést szerveztek, melyen Judea Ioan,13 a Román Nemzeti Egységpárt megyei elnöke pozitívan méltatta a falubeliek tettét, és ígéretet tett, hogy senkit sem fognak felelôsségre vonni. Mivel ismert volt a marosvásárhelyi igazságszolgáltatás politikai kötôdése (elegendô csak arra gondolni, kiket és hogyan ítéltek el 1990 márciusa után), reménytelennek tûnt, hogy valaha is ítélet születik az ügyben. A gyûlésen egy levél született, melybe a résztvevôk azt kérték az Elnöki Hivataltól, parlamenttôl és kormánytól, hogy a romákat távolítsák el a faluból "a cigányok menjenek oda, ahonnan jöttek".
A marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészségre átkerült14 iratcsomó kezdetben gyorsan vastagodott. November közepéig több mint 50 személyt hallgattak ki. Látva, hogy az ügyészségbôl hiányzik az ügy megoldásának akarata, november 29-én a romák érdekeit védô ügyvédek levéllel fordultak a fôügyészhez, kérve 15, a tanúvallomások szerint alaposan gyanúsítható személy letartóztatását. Köztük két rendôrét: Moga Ioanét és suscã Alexandruét.
1994. július 21-én hét, gyilkossággal gyanúsított személyt ôrizetbe vettek, de még aznap szabadlábra is helyezték ôket. Amint az ügyészek magánbeszélgetéseken megerôsítették: felsôbb politikai nyomásra. Félhivatalos magyarázat szerint azért, hogy a mezôgazdasági betakarítási munkák ne késlekedjenek. Hivatalos magyarázat nem létezett.
Annak ellenére, hogy már 1993 novemberében alaposan gyanúsítható volt két rendôr az ügyben, az ügyészség csak 1994. október 31-én küldte át az aktákat a Maros megyei katonai ügyészséghez, mely egyedül hivatott ilyen esetekben a kivizsgálás lefolytatására. Az aktákat kísérô rendelet értelmében Moga Ioan kijelentette: "Csináljatok velük, amit akartok, mert nekem családom van." suscã Alexandru pedig azt mondta, hogy "gyújtsátok fel ôket, mert mi nem tehetünk ellenük semmit". Miután Moga Ioan egy kerítéshez bilincselte Lãcãtus Rîpa Lupiant, kitéve ôt a tömeg haragjának, a következôket mondta: "Most tegyetek, amit akartok a faluban, gyújtsátok fel az összes cigányt." Az irat alapján tizenhét tanú vallomása igazolja a fenti kijelentéseket.
A Maros megyei katonai ügyészség aktái értelmében15 1994. november 15-én a bizonyítékokból arra lehetett következtetni, hogy a két rendôr nemcsak felbujtotta a lakosokat, de részt is vett a házak felgyújtásában.
1995. január 10-én, mivel a katonai ügyészség vizsgálatai alapján Palade Constantin egykori parancsnok is bûncselekménnyel vádolható (bujtogatás és hamis tanúzás miatt), az esetet a bukaresti területi katonai ügyészség hatáskörébe utalta át, a törvényes elôírásoknak megfelelôen. Bukarestbôl azonban egy vásárhelyi katonai ügyészt neveztek ki, aki minden addigi bizonyíték ellenére, 1995. augusztus 22-i rendeletében visszavonta a rendôrök elleni vádakat. Az érv: a rendôrök nyilatkozatai alapján a rendôrök nem követtek el bûntényt. Ezzel az egyszerû és kétes értékû magyarázattal a rendôrök elleni eljárás megszûnt, az akták visszakerültek a civil ügyészséghez.
Ezt követôen több alkalommal is megsétáltatták az aktákat Marosvásárhely és Bukarest között (ha bárki érdeklôdött, az iratcsomót pont a másik helyen lehetett volna megtekinteni), de mind a marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészség, mind a bukaresti legfelsô ügyészség részérôl azt sugallták, hogy kár az esettel foglalkozni, mert az politikai okokból sohasem lesz megoldva.
A "soha" fogalma új értelmezést nyert az 1996. novemberi választásokat követôen. A hadrévi romáknak és a Pro Europa Ligának az ügy megoldására irányuló tevékenysége új lendületet nyert. A rendôrség egykori, valamint új parancsnoka, az ügyet kivizsgáló ügyész és a fôügyész is beismerte a sajtónak a politikai nyomás létezését, Palade Constantin néven is nevezte azt a politikai pártot, mely miatt nem lehetett a bûnösöket felelôsségre vonni: a Román Nemzeti Egységpártot. Ezekre a beismerésekre hivatkozva mind a roma közösség, mind a Pro Europa Liga arra kérte a legfelsô ügyészséget, hogy nevezzenek ki olyan ügyészeket az eset kivizsgálására, akik nem kompromittálták magukat a politikai nyomás elfogadásával. Eredménytelenül.
A vádirat, mely bevezetôjében felcserélte az áldozatokat a vádlottakkal, öt személy ellen indított eljárást gyilkosság, tizenegy személy ellen (közöttük a gyilkossággal vádoltak is) rombolás és garázdaság elkövetésének vádjával.
Az 1997 novemberétôl júliusig tartó tárgyalássorozat16 folyamán kiderült, hogy további személyek is vádolhatók gyilkosság elkövetésével és gyújtogatással. Ezt felismerve a bíró azt kérte az ügyészségtôl, hogy az eljárást terjesszék ki más tettekre és más személyekre is. Ezt a kérést az ügyészség visszautasította. Annak ellenére, hogy bizonyítékok tucatjai szóltak a kérés mellett.
Az elkövetett bûntetteket a vádirat eleve úgy sorolta be, hogy a lehetô legenyhébbek legyenek. A rombolást egyszerûnek minôsítette (minôsítettként kellett volna kezelnie, hiszen a kár értéke igen nagy tizenhárom ház a bennük levô javakkal leégett, további négy megrongálódott), így az a vádirat megjelenése elôtt néhány nappal közölt, 1997. július 24-i 137/1997-es kegyelmi törvény hatásköre alá esett. Mivel a kegyelmi törvény nem vonatkozott lakháborításra bár a tanúvallomások értelmében egyértelmû volt, hogy a gyújtogatásokat megelôzôen erre sor került , e bûntény vádjával nem indítottak eljárást.
A bíró annak ellenére, hogy elismerte: az eset kiváltói nem a romák, hanem a részegen beléjük kötô Chetan Gligor volt felhasználva a vádirat romaellenes állításait, valamint a rasszista indíttatású vallomásokat, enyhítô körülményt vett figyelembe: úgy tekintette, hogy a vádlottakat provokálták. Nem vette figyelembe viszont a fennálló súlyosbító körülményeket, szám szerint hármat: a tetteket több személy együttesen követte el, különös kegyetlenséggel, valamint közveszélyt keltve, kiskorúakat bevonva.
Ilyen körülmények között a törvényszéki ítélet a lehetô legenyhébb volt.
Bucur Pavel különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 5 év, rombolásért 1 év, közrend elleni vétségért 6 hónap börtönbüntetést kapott, ebbôl az utóbbi másfél év a kegyelmi törvény hatáskörébe került.
Bucur Petrut felmentették a gyilkosság vádja alól, rombolásért 1 év, közrend elleni vétségért 3 év börtönbüntetést kapott,17 ebbôl a kegyelmi törvény értelmében 1 év hat hónap börtönbüntetés maradt érvényben.
Gáll Miklós különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 3 év,18 rombolásért 1 év, közrend elleni vétségért 6 hónap börtönbüntetést kapott, ebbôl az utóbbi másfél év a kegyelmi törvény hatáskörébe került.
Bucur Vasile Dorel és Precup Severius Ioan különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 7 év, rombolásért 3 év, közrend elleni vétségért 1 év börtönbüntetést kapott, ebbôl 7 év 6 hónap maradt letöltendô.
Budean Vasile és Furdui Simion rombolásért 5 év,19 közrend elleni vétségért 1 év börtönbüntetést kapott, ebbôl 2 év hat hónap maradt letöltendô.
Bucur Vasile, Bucur Nicolae, Bucur Iuliu, Vescan Olimpiu rombolásért 3 év, közrend elleni vétségért 1 év börtönbüntetést kapott, ebbôl 1 év hat hónap maradt letöltendô.
A büntetés súlyossága ellen a vádlottak, szubjektív jellege miatt (3 év gyilkosságért, 5 rombolásért) az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. Az áldozatoknak, a romáknak a román ügyrend furcsaságainak köszönhetôen nem volt lehetôségük fellebbezni. A marosvásárhelyi táblabíróság20 1999. január 15-i ítélete a büntetéseket egységesítette (56 év a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokért, 12 év, kegyelem alá esô büntetés a rombolásért), gyilkosság vétkében bûnösnek találta Bucur Pavelt, felmentett minden vádlottat a közrend elleni vétség büntette alól.21
Ez ellen az ítélet ellen már csak a vádlottak fellebbeztek, az ügyészségnek erre nem volt akarata, a romáknak pedig joguk. A legfelsô törvényszéken 1999. október 13-án folytatódik a tárgyalás, mely a büntetéseket érvényben tarthatja vagy csökkentheti.
Tizenhárom ház égett le, a benne levô javakkal együtt, ugyanennyi család vesztett el mindent, amit egy élet során összegyûjtött. Hogy a nemzetközi szervezetek az esetet mihamarabb megoldottnak tekintsék, a kormány rendeletet adott ki 1993. november 19-én,22 25 millió lejt folyósítva a házak felépítésére és a kárvallottak megsegítésére. A nem kormányzati szervezetek segélykérésére mindig az volt a válasz: ezt az ügyet a kormány már megoldotta.
A 25 millió lejbôl senki semmiféle segélyben nem részesült. 1994 ôszéig négy házat javítottak ki, majd arra hivatkozva, hogy több pénz nincs, a javítási munkálatok leálltak. A következô évben további 35 millió lejt utalt ki a kormány. Az eredmény: négy újabb ház rendbetétele 1995 ôszéig. Papíron. A valóságban a munkát felvállalók csúfot ûztek nemcsak a házakban lakókból, de a kormány (vagyis az adófizetôk) pénzébôl is. Az ablakok, ajtók kerete, valamint a falak között hatalmas, 2025 cm-es ûrök tátongtak, a falakat nem vakolták le, de ami a legsúlyosabb: egyszerûen nem építettek plafont, hiszen az kívülrôl úgysem látszik. Így ezekbôl a házakból ki lehet tekinteni a szabad égre, s szabadon fúj bennük a szél. Azok, akik kemény munka révén újra tudták kezdeni életüket,23 saját erôbôl tovább javították lakásaikat, akiknek erre nem tellett, maradtak az embertelen körülmények között.
A helyre nem hozott öt házról a kormány levelek százai ellenére, melyeket a roma közösség, illetve a Pro Europa Liga küldött "megfeledkezett", nemzetközi fórumok elôtt azt hangoztatva, hogy a hadrévi ügy már megoldódott.
Az 1996. novemberi választásokat követôen is csak ígéretek hangzottak el, a gyakorlat maradt a régi. Senkit nem érdekel, hogy öt család földönfutóvá vált, hat év után néhai házuk nyomai sem látszanak, az egykori udvaron mindent belep a gaz.
A törvényszéki tárgyalás folyamán a civil kártérítés ügye elkülönült a bûnügyi résztôl. Emiatt meg kell várni a végérvényes döntést ahhoz, hogy tudni lehessen, kiknek kell a kárt megtéríteniük. Addig is, ahhoz, hogy szakemberek felmérjék a kárt, a romák hat és fél millió lejt kell kifizessenek a törvényszéknek. Azok fizetnek, akik a kárt elszenvedték. Honnan? Ez a kérdés a törvényszéki bírót nem érdekli.
Különben is kétséges, hogy képesek lesznek-e azok, akiket bûnösnek ítél a bíróság, a kárt megtérítni. Egyrészt hatalmas összegrôl van szó, másrészt az ügyvédek tanácsára az elítéltek javaikat már rokonaiknak adományozták, tehát nincs mibôl a kárt akárcsak részlegesen is fedezni.
Hat évvel ezelôtt hármat közülük meggyilkoltak, házaikat felgyújtották, hetekig az erdôben kellett élniük, majd továbbra is embertelen körülmények között tengôdtek. Állandóan attól félve, hogy a falu ismét ellenük indul. Házaik nincsenek felépítve. A gyilkosság elkövetôi akkora börtönbüntetést kaptak, mint bármely roma, akit éjjeli tyúklopáson ér a rendôr. Azok, akik lakásaikat felgyújtották, nem bûnhôdnek (hiszen büntetésük a kegyelmi törvény alá esik), és nem fizetnek.
Így néz ki számukra a román demokrácia és jogállam.
1. Pogrom: a lakosság más nemzetiségû vagy vallású része (fôleg zsidók) elleni, gyilkossággal, erôszakoskodással járó hajsza. (Idegen szavak szótára. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1979)
2. Az elsô rendôrségi információk, majd a sajtó által terjesztett hírek szerint a romák voltak részegek, sértô megjegyzéseket tettek a lányra, Chetan Gligor pedig, tisztességes férfihoz illôen védelmébe vette a lányt. A törvényszéki eljárás folyamán, a tanúk kihallgatásával világossá vált, hogy nem így történt. A kocsmáros egyértelmûen bizonyította, hogy a romák nem fogyasztottak alkoholt, és nem is voltak alkohol hatása alatt, Bucur Liana pedig nem érezte sértônek a romák kérdését. Az igazság elferdítésének az volt a célja, hogy a kezdeményezéssel a romákat és ne Chetan Gligort vádolják.
3. Hogy pontosan a három Lãcãtus Rîpa Lupian, Lãcãtus Aurel Pardalian, Zoltan Mircea közül ki, azt nem sikerült tisztázni. A legtöbb tanú szerint az elsô, de volt olyan is, aki Zoltan Mirceát vádolta a tettel.
4. A törvényszéki végzésben csak ketten szerepelnek, Moga Ioan és Suscã Alexandru, azzal a megjegyzéssel, hogy alkohol hatása alatt voltak. Moga Ioan nyilatkozatából azonban az derül ki, hogy velük volt egy harmadik rendôr is, Podar (keresztnév említése nélkül). Hogy Podar jelenléte miért nem szerepel a hivatalos dokumentumokban, miért nem hallgatták ki a törvényszéki tárgyalás során, azt homály fedi.
5. Saját vallomása szerint ôt is ütések érték, viszont azt sem tudta, kik ütötték ôt, azt sem, hogy kik vették ki kezébôl Lãcãtus Rîpa Lupiant.
6. A törvényszéki orvos látlelete alapján Lãcãtus Aurel Pardalian testén 89 ütésnyomot sikerült azonosítani, Lãcãtus Rîpa Lupian testének 70 százalékát borították ütésnyomok. A szemtanúk szerint mikor a két testet mentôkocsiba helyezték, azok úgy lógtak, mintha gumiból lennének, amibôl arra lehet következtetni, hogy az ütések következtében minden csontjuk darabokba törött. Ekkor még mindketten életjeleket mutattak.
7. Egyes tanúvallomások értelmében Zoltan Mircea is menekülni próbált, de társaihoz hasonlóan meglincselték, s ezt követôen dobták vissza testét a lángoló házba.
8. Közülük a bírósági tárgyalás során csak egyet, Drãghici Nicolaét hallgatták ki.
9. Egyes tanúk szerint pisztollyal a kezében indult el a tömeg élén a rendôrhadnagy.
10. Este fél tízkor újabb rendôri egység érkezett Marosvásárhelyrôl, ezúttal két szakasz katonával is, akiket nem a házakhoz, hanem az Aranyos partjára rendeltek, hogy "legyenek készenlétben".
11. Ugyanez a jelentés a bevezetôben megemlíti, hogy 130 roma, 33 roma család él a faluban. Ez átlagosan négy fôt jelent családonként.
12. Az a kijelentés, mely szerint földjeiket "nem adták be a közösbe", ellentétben áll azzal, hogy nem volt földjük, s emiatt loptak. Ebbôl is látszik, hogy a bizottság megelégedett a falubeliek egymástól eltérô vádjainak felsorolásával, anélkül hogy elemezte volna legalább összeférhetôségüket, ha már azt nem, hogy a vádak részben megfeleljenek a valóságnak.
13. Ugyanaz a Judea Ioan, akinek 1990. év eleji tevékenysége alapvetôen hozzájárult a márciusi események kirobbanásához.
17. Bucur Petru büntetése nem azért szigorúbb, mert ennek valami oka lenne, hanem egyszerûen azért, mert ô elôzetes letartóztatásban volt 1997. január 21-e óta. Ha már úgyis leülte...
18. Az ô büntetése azért volt enyhébb, mert részvétele nem bizonyosodott be egyértelmûen.
19. A büntetés súlyossága azzal magyarázható, hogy a tanúvallomások szerint ôk a gyilkosság elkövetésében is részt vettek, az ügyészség viszont nem volt hajlandó, a bírói kérés ellenére sem, emiatt is vádat emelni ellenük.
21. Arra hivatkozva, hogy a közrend elleni vétség feltételezi, hogy valakinek a rendjét sértik, márpedig Hadréven mindenki részt vett valamilyen formában az eseményekben elfelejtették, kik az áldozatok, s hogy azok a "köz"-nek szintén tagjai.
22. A kormányrendelet száma: 639/93.
23. A hadrévi ellenséges körülmények között, mivel napszámosmunkát többé nem adtak a romáknak, és a polgármesteri hivatal visszavette az azelôtt számukra kiutalt földterületeket, ez meglehetôsen nehéz feladat volt.