A mai franciaországi magyar vonatkozású könyvkiadás elsôsorban Virág Ibolya nevéhez kapcsolódik. Most egy rövid beszélgetésbôl talán a Korunk szélesebb olvasóköre is megismerkedik a magyar kultúra egyik legjelentôsebb nyugat-európai népszerûsítôjével.

– Hogyan kerültél az Eötvös Kollégiumból Párizsba?

– Egri származású lévén én az Eötvös Kollégiumban végeztem tanulmányaimat francia–német szakon. Majd ott is kezdtem el tanítani francia nyelvet. 1980-ban férjemmel disszidáltam Franciaországba, ahol a férjem alapította Kolinda együttes három lemezt készített, és sokat turnézott. Magyarországon akkoriban erre nem nyílt lehetôségük, a "folk" zene viszont francia földön már akkor is nagy érdeklôdést keltett, lemezkiadásra is sokkal kedvezôbb feltételek voltak, mint otthon. Abban az idôben a hivatalos kultúrpolitika nem nézte jó szemmel a fiatal, szabadságot hirdetô mûvészek szárnypróbálgatásait.

– Kiérkezvén számodra milyen szakmai esélyek nyíltak, vagyis mihez tudtál kezdeni végzettségeddel?

– Kiadókkal vettem fel a kapcsolatot: világirodalmi osztályon szerettem volna dolgozni. De hiába beszéltem több nyelvet és meglehetôsen jól tájékozódtam az angolszász és latin irodalmakban, kelet-közép-európai származásom miatt nem vettek komolyan. Szakmai esélyek akkor nyíltak volna elôttem, ha Amerikából érkeztem volna. Így önerôbôl kellett megkapaszkodnom. Segítséget nem kaptam, annak örülhettem, hogy egyáltalán meghallgattak, egy-két könyvrecenziót tudtam itt-ott elhelyezni. Végül egy közép-európai könyvsorozat tervét dolgoztam ki, amelyhez nagyon nehezen találtam kiadót, mert ezt szinte mindenütt veszteséges vállalkozásnak tartották. De csak sikerült.

– Mivel sikerült végül mégis a l’Harmattan kiadó bizalmát megnyerned?

– Bevett szokás a könyvkiadásban, hogy a sorozatszerkesztô kompetenciája a kézirat nyomdába küldéséig terjed, azaz könyvek kiválasztása, szerzôdéskötés íróval és fordítóval, szöveggondozás. Az én javaslatom ezen túlmenôen a sajtómunkában való részvételt, a szerzô személyének és mûveinek népszerûsítését (író-olvasó találkozók szervezése, kerekasztalok, elôadások könyvesboltokban, könyvtárakban, irodalmi folyóiratokban való megjelenés, interjúk) és a terjesztési problémákat is magában foglalta. Ez már a sikeres vállalkozás mondhatni nagyobb biztosítékát jelentette, egyben útjára indult a munkastílus, mely a mai napig is a sajátom.

– A saját kiadód létrehozásáig milyen közbeesô állomásokon mentél keresztül?

– A közép-európai irodalmakon belül is a magyar irodalomnak jutott a legnagyobb szerep, a háború óta szinte kiadatlan klasszikusok (Krúdy, Kosztolányi), kortárs szerzôk (Esterházy, Grendel) és történészek (Bibó, Szûcs Jenô) mûveinek. Miután az említett menedzselési technika gyümölcsözônek bizonyult, más kiadók is kezdtek a magyar irodalom iránt érdeklôdni, így 1989-ben átkerültem az ismert Albin Michel kiadóhoz sorozatszerkesztônek. 1995-ig itt tevékenykedtem, négy Márai-, két újabb Krúdy- (ebbôl az egyik saját fordítás), valamint a Bibó-tanulmánykötet második kiadása született itt. Egyébként ez utóbbi nemzetközi pályafutása innen indult ki, német, szerb, lengyel fordítások követték, nemcsak a francia, de a kelet-közép-európai értelmiség is a francia változatban olvasta elôször. Márai regényének (A gyertyák csonkig égnek) olasz kiadására is a francia fordítás hatott ösztönzôleg, százezres példányszámot meghaladó bestseller lett belôle. Ezenkívül cseh, lengyel és litván szerzôk mûveit is kiadtuk.

– Miért döntöttél amellett, hogy saját kiadót hozz létre, és milyen anyagi háttérrel sikerült ezt végül megvalósítanod?

– Az Albin Michel mamutkiadó, számtalan alkalmazottal és kiadvánnyal, ahol minden könyvéért meg kellett küzdeni, az elôbb elmondott menedzselési technika valójában kis kiadó esetében ideális. Ráadásul a világirodalmi sorozat menedzserigazgatójává neveztek ki, és ez bizonyos hatalmi pozícióból fakadó súrlódásokhoz vezetett, a versailles-i udvar intrikáinak hagyományát ôrzô kollégákkal egy ilyen magamfajta, primitívebb "bolsevik" felfogásában megedzôdött jövevény nem jutott közös nevezôre. Három barátom segítségével összehoztunk egy kis alaptôkét, könyvkiadói múltam pedig lehetôvé tette a kis kiadó nevének viszonylag rövid idô alatti felfuttatását.1

– Milyen szerzôk szerepelnek az Editions Ibolya Virag kiadványaiban, és mekkora példányszámban jelennek meg a könyvek?

– Az 1996 óta mûködô kiadó 2–3 ezres példánnyal dolgozik, az eddigi tíz kiadvány szerzôi közül kettô – Hasek és Jerofejev – teljesen elfogyott, Szerb Antal A Pendragon legendájából már csak néhány darab kapható. A magyar írók vannak ezúttal is túlsúlyban (Kosztolányi, Móricz, Krúdy), mellettük azonban cseh és orosz szerzôk is megjelennek, illetve a közép-európai vonatkozású történelmi jellegû2 mûveket is kiadunk. Magyar kasszasiker sajnos még egyetlen kiadónál sem fordult elô, viszont nagy elôrelépés, hogy minden fontosabb kiadónál található magyar szerzô, és a jobb könyvesboltok is nagy magyar választékot kínálnak.

– 2001 a magyar kultúra éve Franciaországban. Mik a terveid erre vonatkozólag, illetve a késôbbieket illetôen?

– A könyvkiadó alapítása csak az elsô lépés egy átfogóbb kultúraközvetítôi tevékenység irányába. A következô lépés egy magyar könyvesbolt alapítása lesz a Párizsi Magyar Intézet épületén belül, majd egyéb kulturális területek menedzselése – a world music kategóriájába tartozó különféle zenék, táncmûvészet, képzômûvészet. A könyvkiadás sikerének feltétele a minivállalkozás szintjén való megmaradás, a jelenlegi francia könyvpiac követelményének megfelelôen ugyanis jól elô kell készíteni a megjelenô könyvek terepét, eladhatóság céljából. Az említett kultúrév sikere érdekében létrejött az anyaországgal való kapcsolat, bár ez gyakran sajnálatos nehézségekbe ütközik: mindamellett biztató az a tény, hogy a 2001-es programban a menedzserigazgató tisztséget töltöttem be. Kiadónként pedig az Egri csillagok megjelentetését tûztem ki célul.

K. A.: További sok sikert kívánok!

JEGYZETEK

1. Pierre Bourdieu jeles francia szociológus franciaországi kiadókról szóló tanulmányában (az Actes de la Récherche en Sciences Sociales folyóirat közlésében jelent meg) azt írja, hogy a tehetségek felfedezése ma már inkább kis kiadóknál valósul meg. Az Editions Ibolya Viragot többször is pozitív példaként hozza fel.

2. Vö. Guy Turbet-Delof: La révolution hongroise de 1956. Journal d’un témoin. Paris, Ed. Ibolya Virag. 1996.