Hányféle emlékirat van? Ahányféle emlékezô? Ahányféle az, amit a szerzô emlékezetében ôrizni, megôrizni és to- vábbadni fontosnak tart? Ahányfelôl nézi, nézeti, s olvasóival utódaival láttatni akarja? Ahányféleképpen, amennyit, amit mindebbôl sikerül papírra vetnie? Elég s rendkívül érdemes Erdélyre gondolnunk, az ottani emlékírókra. Önéletírás, memoire, confessio — akár naplószerû pontos kortörténeti regisztrálás, történetírói hiátusok krónikási áthidalása, kortörténeti, nemzedéki számvetés. Mindben a személyes átéltség a rögzítés felelôsségtudata; s a személyesben megragadható, személyen túli folyam egy szeletének lehetô tárgyilagos megörökítésének törekvése.

Hol a helye mindezek között Czigány Lórántnak? Hova tartozik az ô visszaemlékezésének — reméljük elsô, kezdô s folytatódó — most megjelent kötete? Ez, a nagyjából 1935-tôl 1956—57-ig önélet-útra visszatekintô, Sátoraljaújhelytôl Szegedig, Londonig, Kaliforniáig megjárt utakat újragondoló írásmû?

Elsô pillanatra: rendkívül egyszerû, áttetszô, ráadásul igen olvasmányos könyv. "Egyszerû", hiszen a legkövethetôbb kronológia nyomán halad: születéstôl tovább, a gyermekkortól diákkorig, egyetemista idôszakig átélt eseményeket jegyzi fel. Egy felnövô, cseperedô gyermek — iskolás — fiatalember tapasztalatainak le-szünk tanúi. De voltaképpen milyen tapasztalatoknak — és hogyan? Az életanyag válogatása, rendezése, tagolása kevéssé látványos, de annál meghatározóbb, értékhordozóbb momentuma az egyedi emlékiratnak. Már a címválasztás is távol áll a véletlentôl. Igen tudatos, mély ségesen érzelem- és felelôsségteli, sôt megvalló jellegû. Kisfaludy Károly verssorát írja önéletrajzi könyve fedelére, — ez kétségkívül a ma oly kevéssé divatos, netán ódonnak ítélt "honszerelem" vállalása. Egyben nemzedéki és hivatásszerû vállalás is. Hiszen, mindazok, akik már nem az 1945 elôtti iskolába jártak, s akik nem irodalomtörténészek, vajon mennyire ismerik, s mennyire idézik fejbôl az idetartozó sorokat: "Szölôföldem szép határa! / Meglátlak-e valahára? / Ahol állok, ahol megyek, / Mindenkor csak feléd nézek." Szemérmes, de nyílt és egyértelmû vallomás.

Az emlékezés történelmi jellege lehet legszembetûnôbb. Hiszen a szülôhelytôl távol esés ideje, oka, az 1956-os forradalom. "Történelmi idôket élünk..." — idézi könyve utolsó részében a szegedi egyetemi faliújság 1956. október 22-i cikkének kezdetét. De ez a történelmi vonatkozás át- meg átszövi a visszapillantás legkülönbözôbb részeit is, többféle módon. Nemcsak az író apja sorsának alakulását határozza meg az átélt história. Czigány János, aki jogász szeretett volna lenni a piarista gimnáziumi érettségi után, ehelyett karpaszományos önkéntességgel kezdi az önálló életet, majd már ifjú apaként (24 évesen nôsül) a sátoraljaújhelyi pénzügyigazgatóságon betöltött állását szûk évtized múltán frontszolgálattal kénytelen felváltani ("11 hónap és két nap"). Amikor 1944 nyarán leszerelik, rövid szabadságot tölthet csak családjával, még az év szeptemberében újra behívót kap. S nem telik el két hónap, a német megszállás, majd Rommel visszavonulása (Újhelyen át is gyerekek által megbámult tevékkel), orosz elôrenyomulás után és miatt felkerekedik a család (anya, nagyanya, gyerekek), hogy megkeresse a frontvonal mögött az apát, katonai alakulatánál. Ausztriáig követik kalandos utakat vállalva, ahol Feldkirchenben, átmeneti családi idillként békésen együtt lehetnek 1945 nyaráig. Ezután újra el kell válniuk: a család nô- és gyermektagjai rendkívül viszontagságosan, nagyrészt gyalog, csodával határos módon, épen hazatérnek. Augusztus végére sikerül megtenniük az utat. Az apára hadifogság vár. Mint utólag kiderül: Linzbôl Jászvároson, Foksányon át a Szovjetunióba viszik tovább a tartalékos hadnagyot. Észtországba kerül, Tallintól délre, Valga nevû helyre. 1947 ôszén térhet haza, 37 évesen, 54 kilósan. Az elmondottak hátterében ott a második világháború menete, sodra, a személyi életvezetés puszta életben maradásra korlátozódik. Ez, az apát elragadó történelem persze közvetlenül és közvetve kihat a család minden tagjára. Elsôsorban a buzgó katolikus anyára, aki a zárdai nevelés élet-rekészítése, zongorázás, tehetséges rajzolás, festés után s ezek folytatása helyett kalandregényeket megszégyenítô utra vállalkozik férje, családja érdekében. Rendkívüli fizikai, lelki erôre vall az, hogy eközben hordja ki, szüli meg s neveli immár az apáról hírt alig kapva harmadik gyermekét, magát a megnövekedett famíliát. A nagyszülôk odaadó segítsége mindebben ôket is fokozottan bevonja ebbe a megbonthatatlan körbe, ahol a legegyszerûbb létfenntartás válik tétté. Egyetlen szál kiemelése ez. Czigány Lóránt emlékezéseiben saját családja története nemcsak elszigetelt, kiemelt módon szerepel, hanem éppen az adatok (többször okmá-nyok) pontos megidézésével, közel hozott, jól követhetô kortöréneti példaként is.

"Történelmi idôket élünk..." — idéztem. Miért, mikor nem történelmiek az átélt idôk? — mondhatja bárki. Igaz, mégis, nem minden idôszakra, nem minden földrajzi színhelyre jellemzô az, hogy a benne élô számára mintegy feltárulhat (a sûrû és szélsôséges fordulatok során) nemcsak az események mozgása, hanem a mozgatórugók mûködése is; nemcsak a színpad, hanem a kulisszák mögötti okok, süllyesztôbe utasított következmények ösz-szefüggése is. A kötetben szereplô évtizedekre, színhelyeire adott megvilágításukra ez a jellemzô.

A megélt idôk természetébôl mintegy magától adódik az, hogy Czigány könyve felépítésénél egymásba fonódnak a saját nevelôdéstörénetnek (mondhatnám: eszméléstörténetnek) és a gyors ütemû társadalmi változások történetének szakaszai. A római számmal jelölt három nagy fejezet idôhatárait így adhatnánk meg: I. 1935—1947/48: gyermekkor, általános iskola, illetve a második világháború alatt, után — koalíciós kormány; II. 1948/49—1954: középiskolás évek, érettségi, illetve párt-egyesítés, Rákosi-korszak, III. 1945—1956/7: egyetemi tanulmányok, kezdô diákújságírás, illetve a Rákosi-kor vége, a forradalmi mozgolódások kezdetei, maga a forradalom, emigrálás. Földrajzilag is meghatározhatóak a három fô fejezet színhelyei. Az elsô kettô fôként Sátoraljaújhelyen és Gyöngyösön játszódik — mintegy ingajáratban, sokszor —, közbeiktatva az emlékezetes, háború végi, családi kény-szerkalandozást Újhely és Feldkirchen közt (1944 novemberétôl 1945 augusztus végéig). A harmadik Szegeden (pesti kirándulásokkal). S úgy vélem, hogy a három fô fejezet irányát, lényegét nem véletlenül jelölik a gondosan kiválasztott mottók; Wordsworth és Seneca mondataitól Arany Jánosig: a világirodalmi, ókori maradandó szentenciáktól a talán legkorábban bevésôdött hazai verssor felidézôdéséig.

Mindhárom nagyobb idôszakon belül a közvetlen élmények, részletes megfigyelések, ezek történeti elôzményeinek, ösz-szefüggéseinek felderítése igen sokrétû. A szerzô figyelme kiterjed persze saját családja elôtörténetére, apai ágon a 48-as honvédtiszt ükapáig, a Zala megyei ôsökig; anyai ágon a gyöngyösi dédanyáig. De nem kisebb figyelmet szentel szülôvárosa múltjának, nevének, épületeinek nevesebb intézményeinek eredetére; a hajdani Zemplén megye hajdani székhelyére. Franz Kafka naplójának újhelyi bejegyzéseirôl is említést tesz (1915-bôl), de természetesen elsôként a város, a piarista gimnázium jeles diákjait idézi meg. (Kossuth Lajost, id.Andrássy Gyulát, Trefort Ágostot). Felvázolja Sátoraljaújhely fénykorát és hanyatlását, vasúti csomópontból végállomássá változását, az ismert történelmi döntések nyomán. A színháznak tervezett épület építôinek nevét is megörökíti, büszkén arra, hogy a moziként mûködô belsô tér s központi légfûtéses rendszere olyan kiválóan mûködik, hogy míg a technikai megoldásnak az Országházban találhatjuk megfelelôjét, a belsô térkiképzés eleganciájára legközelebb a londoni Odeon-láncolat filmszínházaiban látott csak példát. Hasonlóan nyomon követi a pénz-ügyi palota és címerének sorsát, a reformkorban épített saját családi házat, a Koháry István gimnázium 1761-es épületét és sorsát — névadójával együtt; a gyöngyösi "juhhodálynak" nevezett bányászházat, az egri érsekség 18. század végén épült magtárát, immár mûemléket; a tárogató hang-szerek közötti ritkaságát, különlegességét és még sok mindent. Egymástól aligha elválasztható ez a történelmi, illetve földrajzi nyomozás. Mindkétféle fürkészés szerepet kap Czigány egyik legkedvesebb s következetesen végigvitt nyelvi fejtgetéseiben. Családi, földrajzi nevek, helyi elnevezések kideríthetô eredeténél, elfogadott vagy feltételezett etimológiájánál nagy kedvvel elidôzik. Mindezeknél két terület élvez még kivételesebb, állandó figyelmet: az iskolák és a könyvek világa.

Ez a két utóbbi vonulat, akár önmagában is értékes kortörténeti felvételeket, egyben folyamatok rajzát nyújtja. Az iskolák, — nem csupán azért, mert a római katolikus elemi fiúiskolától a volt piarista gimnázium államosított változatáig, majd a volt polgári iskolába telepítéséig, átalakításáig, tanterv-változásokig kicsiben az or-szág (illetve Kelet-Európa) átváltozásának élményérôl számolhat be érzékeny, figyelmes kamaszként. Még azért sem, mert a fentiekhez — esetében — más, külön utak is járulnak: a Szív-gárdistaságtól az illegális apologetika-órákra lopakodásig; a (hivatalos betiltása után évekkel, vidéken még mûködô) cserkészcsapat tagságától az "önkéntes", "spontán" úttörô- és DISZ-sze- replésekig, megrendezett fényképfelvételekig, gyûlésekig. Mindez kibôvül Czigánynál a mindenkori tanárok portréival. Történelmi képtárrá válik ez is, a nagyrészt erôszakos átváltozások emberi példatárává. Nemcsak Kiss Szaléz atya (1904—1946) nagy hatású tudós ferences hitszónokból lesz letartóztatott politikai bûnözô, államellenes összeesküvô — az elsô koholt perben. Kalmár Anna rajztanárnô bélistázott bankigazgató férje miatt retteg, míg az új címert rajzoltatja, színezteti diák-jaival. A visszatekintve is nagy elismeréssel megjelenített Kecskés Péter magyartanár impozáns személyiségét választékos öltözködése aprólékos rajzával is élénken elénk állítja, összevetve akár a kaliforniai egyete mi tanáröltözetekkel, az elôbbi javára. Húsznál több arckép vonul fel az emlékezés során az elsô tanítótól ("tohonya fiatal-ember") a szegedi egyetem lexikonban is megtalálható jeles tudósaiig (s a közéjük keveredett pártemberekig). A mindig élesen figyelô diák szemével láthatjuk a képsort. Az életrajzíró megeleveníti a mindenkori tanárminôség életre szóló hatását. Itt jegyzem meg: Czigánynál a családi port-rék — meg a barátok, társak, szerelmek megörökítései — szintén történeti keretet és plasztikusságot nyernek.

A könyvek kezdettôl különös, alapvetôen fotnos szerepet játszanak. Itt a nevelôdés folyamata és a korrajz egybeszövôdik. Hiszen az elsô könyvélményektôl a magasabb önképzésig döntô tényezô az az egyszerû, fatális esély, hogy mi kerül, mi kerülhet az olvasó kezébe. Czi-gány kitûnô példa arra: mindez attól is függ: mennyire és hogyan ragad meg minden alkalmat ez az olvasó. Saját eredendô (és maradandó) tudásszomja részben azonosítható az ifjúkor természetes, mohó kíváncsiságával, világfelfedezô vágyával. A minden elérhetôre kiterjedô érdeklôdés — ha úgy adódik az elsô meséskönyvtôl a kémiai, régészeti kísérletekig, a helyi börtönfelkelés mozzanataitól a felállított, majd letakart jugoszláv partizánszobor történetéig, a katyni vérengzés, a Kolomea környéki iszonyú kegyetlenség híreitôl a lôszerek, gránátok szétszereléséig — életkori s a fiú kortársakkal azonos jellegû. Ám messze meghaladja ezt az az állandó, ösztönös-tudatos (eleinte talán játékos, de véresen komoly játékos) szenvedélyesség, ahogyan Czigány mindezeket megjegyzi, helyükre illeszti, rendszerezi, megôrzi. A bélyeggyûjtés, sakkozás szokásosabb rétege, megnyilvánulása e hajlamnak. (Bár ez utóbbinál nem véletlenül jut el a versenyzés szintjéig.) Saját könyveinek gyûjtése, gondos nyilvántartása szintén nem ritkaság. De az a mód, ahogyan eszmélésétôl fel- kutatja, regisztrálja a pincétôl padlásig fellelhetô olvasnivalókat különös és egyéni "bogarassága", úgy vélem: értéke. A Boszporuszi tündérvilág török népmeséitôl a Pesti Izé 1945 utáni kiadványáig, a szülôk hajdani tankönyveitôl a keresztapa görög iskolakönyveiig, a nagyszülôk könyvtárának felleltározásától, századvégi bekötött folyóiratoktól Pethô Sándor történelmi munkájáig, majd ponyvaregényekig, amihez hozzájut, mindent felkutat, szelektál. Nála idôsebb barátaival "elméleti hadijátékot" játszanak, a nagyhatalmak szerepét személyekre kiosztva s a pontos statisztikai, földrajzi stb. adatokat kézi- könyvekbôl elsajátítva. Az önéletíró továbbfejleszti ezt a fajta pontos nyilvántartási, feltárási, megörökítési rendszert. Moziba járása idôszakában nemcsak "mozinaplót" vezet, de a látott filmekrôl statisztikát is készít, s mindezek alapján emlékezésekor szellemes tipizálást nyújt, a tapasztalatok mai mérlegelését. A kény-szerû és titkolni való viszontagságos Új-hely—Feldkirchen út idején minden este térképre rajzolja a megtett kilométerek irányát, állomásait. Zsebnaptárába készített jegyzetei közé 1946.II.1-jei dátummal beírja: köztársaság kikiáltása, elnök: Tildy Zoltán. S elhatározza, hogy ezentúl minden pontos politikai eseményt feljegyez.

Az írásos emlék nagyrabecsülése magától értetôdôvé teheti, hogy különösen szenved a könyv- és könyvtárbezúzások idején. Bizarr élmény: diákként nekik kell szállítani a megsemmisítésre ítélt tankönyveket, s hiába töri a fejét, hogyan csenhetne el legalább egyet, a kosár másik fülét markoló fiú feljelentheti. Az esemé-nyek után, húsz évvel késôbb, már a British Museum könyvtárában dolgozva tudja meg pontosan, hogy milyen értékek pusztultak el akkor, amikor a piarista rendház könyvtárát lapátolták teherautókra a SZIT-esek, szeme láttára. Visszatérô, nyomatékos momentum: akár a fentieknél, úgy a politikai, származást illetô elítélés miatt nagy tudású emberek vagy jó képességû, de tanulásban megakadályozott fiatalok segédmunkássá lefokozásánál a felmérhetetlen értékû "szürkeállomány esztelen pazarlását" többször hangsúlyozza.

Hová sorolható Czigány Lóránt könyve? Én egyedi, önmaga és a kora alakította mûfajnak gondolom. Olyan tár- gyias, de személyességét sem megtagadó önéletírásnak, amely pontosságával krónikási erényeket hordoz, könnyed, szellemes elbeszélésmódjával pedig regényes elemeket. Kor- és kultúrtörténeti körkép a benne rejlô akart-akaratlan önarcképpel: az en- ciklopédikus kíváncsiságát megôrzô, a tényeket, feltárásukat, pontosságukat tisztelô professzor, az emlékeihez, szülôföldjéhez, vallott, vállalt, mûvelt, gyarapított nemzeti kultúrájához szellemi, lelki hûséget tanúsító ember képével.

Kortárs Kiadó, Bp., 1998.