A Székelyföld jelenlegi gazdasági szerkezete és fejlettségi szintje történelmileg hosszú idô folyamán alakult ki. Ez a szerkezet az elmúlt évtizedben jól megkülönböztethetô változásokon ment keresztül. A változásokat többnyire a piaci viszonyokra áttérni igyekvô gazdaság válságfolyamatainak köszönheti, ami az országosnál is nehezebb helyzetbe hozta a Székelyföld lakosságát. A piacgazdaságra és a demokratikus kibontakozásra nyitott országunk erôteljes gazdasági-társadalmi lépések megtételére kötelezte el magát, annak ellenére, hogy a válságmenedzsment hiányzik vidékünkön, a válságkezelésre egyelôre nem készültek fel a romániai régiók döntéshozói és irányítói.

A Székelyföld ezredvégi gazdasági-társadalmi körképének megrajzolása nem lehet teljes, ugyanis e helyen és az adott keretek között nem térhetünk ki valamennyi makro- és mikrogazdasági és társadalmi tényezô elemzésére. A gazdaság- és településfejlesztés prioritásait szem elôtt tartva inkább néhány kulcsfontosságú társadalmi-gazdasági tényezôcsoport rövid bemutatására vállalkozhatunk.

1. Kiépülô piacgazdaság. A piacgazdaság Maros, Hargita és Kovászna megyében nem indult be "rendesen", és a közgazdászok már rég vallják, hogy "a piac akkor mûkôdik jól, ha már hosszú ideje jól mûködik". Tulajdonképpen a verseny élesztése lenne a fô feladat a székelyföldi megyékben is. A strukturális átalakításnak köszönhetôen a mezôgazdaság részesedése a GDP-bôl csökkent, az iparé viszonylag lassan növekedett, míg a szolgáltatásoké, beleértve a kereskedelmet is, látványosan nôtt. A Székelyföldön a szolgáltatások területén dolgoznak a legtöbben. A magánszektor dinamikusabb növekedést mutat az elmúlt idôszakban az állami szektorhoz viszonyítva. A megyék fejlettségi szintjét tekintve a három székelyföldi megye közepesen fejlettnek tekinthetô. A gazdaságra kedvezôen hat, hogy fô közlekedési és vonalas infrastrukturális hálózatai átszövik a Székelyföldet. A Marosvásárhely— Szováta—Székelyudvarhely— Szentegyháza és Csíkszereda közlekedési és ipari tengely, a Borszék— Maroshévíz—Szentegyháza és Csíkszereda közlekedési és ipari tengely a Borszék—Maroshévíz—Csíkszereda—Tusnádfürdô— Sepsiszentgyörgy fôkapcsolati tengellyel együtt az országos térszerkezeti és gazdasági régió részét képezi. Marosvásárhely a mai Székelyföld legnagyobb ipari és kereskedelmi csomópontja. Ez a másfélszázezer lakosú város kedvezô lehetôséget kínál a további befektetések, vállalkozások létrehozására. A gazdasági szerkezet átalakítása érdekében a három székelyföldi megyében is létrejöttek azok a szervezetek, melyek a kis- és közepes vállalkozások alakításának, mûködésének, új vállalkozások elôsegítésének hajtóerejét képezik (Maros és Hargita Megyei Vállalkozásfejlesztési Központ). A gazdálkodó szervezetek szerkezeti átalakításával egyidejûleg zajlott le az állami vállalatok gazdasági társasággá alakítása. A Székelyföldön tehát a gazdasági szerkezet a kis- és közepes vállalkozások javára változott meg. A társas vállalkozások és az egyéni vállalkozások száma az utóbbi években növekvôben van. A mûködô gazdasági szervezetek döntô többsége kimondottan kis- és közepes vállalkozás. A foglalkoztatottak létszámára vonatkozó adatok azt mutatják, hogy többségük 10 fô alatti létszámú kisszervezet, az 50 fô feletti létszámot pedig mindössze néhány tucat gazdálkodó haladta meg. Hargita megyében az 1994-ben bejegyzett cégek száma összesen 13852 volt. Szerkezeti megoszlásban legtöbb cég a kereskedelemben (5552 cég), legkevesebb az oktatásban és egészségügyben (168) volt. 1000-nél több céggel képviseltette magát a feldolgozóipar (1650 cég), majd a szolgáltatások (1516 cég), ezt követte a gépgyártóipar (1448 cég), szállítás és távközlés (1156 cég). Külföldi tôkével rendelkezô cégek jegyzéke Hargita megyében 1994-ben (a külföldi tôke eredete szerint): Magyarország 264, Németország 42, Ausztria 34, Svédország 21, Kanada 10, Olaszország 10, Amerikai Egyesült Allamok 10, Nagy-Britannia 9, Svájc 7, Törökország 6, Belgium 5, Hollandia 4, Szíria 3, Moldva 3, Franciaország 2, Izrael 2, Jordánia 2. Azóta a külföldi cégek száma alig emelkedett. A központosított gazdaság leépülése, a piacgazdaság kezdeti lépéseinek megtétele még mindig a területi egyenlôtlenségek esélyeit növeli. Mindez erôteljes szakítópróbának teszi ki az önkormányzati elveken alapuló gazdálkodási rendszert, vagyis az egyes településtípusok közötti egyenlôtlenségek nem csökennek. Mivel a falvak többsége krónikus tôkehiánnyal küzd, a privatizáció lassú, az önkormányzati vagyon értékesítése viszonylag alacsony áron történik, egyre jobban erôsödik a társadalmi polarizáció, a forgalmi adó pedig a beruházási forrásokat rövidíti. Az egyes települések önállósodási folyamata újabb adminisztrációs költségekkel jár. A falusi lakosság tudatában úgy él a rendszerváltozás ténye, hogy a gazdasági teljesítményét nem fokozta, hanem csökkentette, továbbá a korábbinál rosszabb elosztási viszonyokat és nagyobb létbizonytalanságot hozott a falvak életében. Az utóbbi években a városok versenyére figyelhetünk fel, ami egyfajta léptékváltás elôhírnöke ebben a régióban. Különösen a városmarketing területén tapasztalható elmozdulás, amely egyenesen az innováció és a tudásalapú termelés felé mutat. A régió fejlôdése elsôsorban a gazdasági szereplôktôl függ.

2. A Székelyföld iparáról és mezôgazdaságáról. Székelyföld ipari egységei, gyárai a tervgazdálkodásos rendszerben stabil piaccal rendelkeztek, a rendszerváltás óta azonban válságba kerültek. Beruházásokról alig van tudomásunk, a lakásépítések visszaestek, s ez nehéz helyzetbe hozta az építôipart, melynek kapacitása jelenleg szinte kihasználatlan. A három megyében a piacközpontként mûködô Marosvásárhelynek ma is meghatározó szerepe van. Az elmúlt években jelentôs szerkezetátalakulás következett be, így az ipari tevékenységet folytató vállalkozások közel kétharmada egyéni vállalkozó. A vállalkozások háromnegyede nem foglalkoztat 10 fônél több alkalmazottat. A szerkezeti, tulajdonosi struktúra átalakulása során ezen vállalkozások teljesítménye folyamatosan emelkedik. Kedvezô jelenség, hogy a feldolgozóipar összes árbevételének egyharmada külföldön valósult meg, az elôzô évekhez képest lassú növekedést mutat. A kismértékben csökkenô belföldi értékesítés mellett is a feldolgozóipar összességében jelentôs növekedést ért el. A székelyföldi megyék az 1990-es évek végén újabb gazdasági válságot éltek át, legtöbb ipari vállalat elveszítette korábbi fô exportpiacát. A piacvesztést követô gazdasági szerkezetátalakítás miatt a termelés jelentôsen visszaesett. S mindez súlyos foglalkoztatási gondokat okozott, ami az országos átlagot meghaladó munkanélküliséget eredményezett. A szentegyházi vasipar összeomlott, az élelmiszeripari termelés, kivéve a söripart, nem tud növekedni, talán a textil- és ruhaipar mutat némi fellendülést. A külföldi mûködô tôke Székelyföld gazdaságában elenyészô. A kisszámú külföldi érdekeltségû vállalkozások egyértelmûen jelzik a nagy programcsomagok, projektek hiányát, az új vállalkozásokba történô tôkebefektetés kis mértékét.

Sürgetô gazdaságfejlesztési feladatok Székelyföldön: felzárkózni az ország gazdasági-társadalmi szempontból kedvezôbb helyzetû régióihoz, megállítani a leszakadási folyamatot és magasabb mutatókat elérni, mind a gazdasági eljesítôképességben, mind életszínvonal terén. A közeljövôben a Székelyföldön belüli fejlettségi különbségeket csökkenteni, majd fokozatosan kiegyenlíteni kell. Szükség van a külsô tôke bevonására az üzleti-vállalkozói szektor erôsítésére, a versenyképesség növelésére, az innovációs lánc kiépítésére és az új vezetési kultúra meghonosítására. Mindezek nem valósulhatnak meg a polgárosodás folyamatának erôsítése nélkül. Ezeket erôteljes kistérségi programokkal, helyi gazdaságfejlesztési projektekkel kell megtámogatni. A viszonylag gazdag nyersanyagforrások a kitermelô- és feldolgozóipar alapját teremtették meg. Hargita megye gazdasági életében például jelentôs helyet foglal el a rézérc, a kaolin, a só, ásványvizek, építôanyagok kitermelése. A feldolgozóipar ágai a három megyében: fémmegmunkálás, fakitermelés és feldolgozás, könnyû- és élelmiszeripar, népmûvészeti ipar. Fôbb ipari központok: Marosvásárhely, Szászrégen, Szováta, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Székelykeresztúr, Balánbánya, Tusnádfürdô, Csíkszentsimon, Ditró, Gyimesközéplok, Galócás, Parajd majd Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót. A gazdasági térszerkezet átalakítása terén javasolható a melléküzemági és kisüzemi forma elsôdlegessége, fôleg falun. Alapvetôen az élelmiszer-feldolgozást és a kézmûipart kell felfuttatni a helyi alapanyagok hasznosításával. Különös gondot kell fordítani a vízminôség-védelemre, a fakitermelés terén törekedni kell a környezetet kevésbé szennyezô technológiák bevezetésére. A faszénégetés megengedhetetlen a fôutak mentén. Növelni kell a technológiai beruházásokat, a technológiai transzfert (know-how, licencvásárlás), a K + F (kutatás és fejlesztés) programokat. A külföldi mûködô tôke bevonását ösztönözni kell, fôleg kistérségi és regionális programok keretében gondolkodni, segítve a kistérségi nemzetközi gazdasági kapcsolatok kiépítését. A helyi önkormányzatok intézésében történô falusi iparfejlesztés terén a foglalkoztatás bôvítése kerülhet elôtérbe. A mainál sokkal több ipari telephelyre van szükség ebben a térségben is: pl. borvízpalackozók létesítése, kézmûipari termékek értékesítése. Ma már nem elfogadható, hogy a jó munkaalkalmak csak a városokban és a nagyközségekben összpontosuljanak. Bizonyíték erre az esztelneki nadrággyár, mely elismert helyet vívott ki magának. Mivel a munkaerô egyoldalú szakképzettségén nehéz alapvetôen változtatni, az életképes székelyföldi falvakban a szerkezetváltást követô átképzések során az átalakítható-átváltható (konvertálható) szakismeretekre kell a hangsúlyt fektetni.

A Székelyföldön a mezôgazdaság a legjelentôsebb gazdasági funkció. Ennek ellenére a mezôgazdaság napjainkra végérvényesen elvesztette az esélyét arra, hogy "húzóágazattá" váljon. A mezôgazdasági termelés szempontjából a három megye természeti adottságai — domborzati viszonyai, talaj- és vízbázis szerkezete — kedvezôtlenebbek az országos átlagnál. Kevés a gazdaságosan mûvelhetô szántó, viszont magas az erdômûvelés aránya. A kedvezôtlen adottságok ellenére kedvezô terméseredmények érhetôk el a burgonya, a cukorrépa és a kenyérgabona esetében. A mezôgazdaság az ország mezôgazdasági eredetû árualapjának termelésében az átlagosnál nagyobb mértékben vesz részt. Székelyföldön a növénytermesztés és az állattenyésztés területi megoszlása a természeti feltételek — elsôsorban a talajadottságok — következtében igen változatos képet mutat. A vetésterület kétharmadát itt kukorica és búza foglalja el, de jelentôs volumenû a burgonya, a napraforgó és a cukorrépa termesztése is. A megye mezôgazdasági földterületének java része egyéni gazdálkodóknál van, ami mutatja, hogy mind a tulajdonviszonyok, mind a földterület-használat átrendezôdött 1990 óta. A növénytermesztésben a burgonya vezet (Tusnád, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon országos szinten is jegyzett vetômagtermelô egységek). Hargita megye a nagyvadak (medve, vaddisznó, szarvas, ôz, fajdkakas) hazája. Mivel az aktív lakosságnak jelentôs hányada foglalkozik a mezôgazdasági termeléssel, az agrárszféra megerôsítése (pl. a háztáji, részes mûvelés) elodázhatatlan. A mezôgazdaság másik meghatározó tevékenysége az állattenyésztés. Bár az állatállomány jelentôsen csökkent az utóbbi években, továbbra is a sertés, a vágómarha, valamint a vágóbaromfi tenyésztése jellemzô. A szerkezetátalakítással összefüggésben a termelés nagyobb része áttolódott az egyéni gazdálkodás területére. Székelyföld a rendszerváltást követôen az országos átlagot meghaladó mértékû foglalkoztatási gondokkal küzd. A gazdasági növekedés beindulásához azonban a belföldi kereslet élénkülésére, a gazdálkodó szervezetek állóalapjának megújítására, munkahelyek teremtésére lesz szükség. A mezôgazdaság további fejlôdésének kulcsa a tôkebefektetés, melynek fogadásához a helyi feltételek rendelkezésre állnak. A természeti környezet állapota régiószinten nem romlott. Nyilvánvaló, hogy a piacgazdaságra való áttérés még nem jelenti a falusi lakosság számszerû csökkenésének és elöregedésének megállítását. Az agrárszférába való erôteljes beruházás az egyetlen járható út. Ezt kell hogy kövesse a vonalas és hálózati infrastruktúra (korszerû úthálózat, víz-, gáz-, telefonvezetékek) kiépítése. Falvaink életében egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a magántulajdon csak azzal válhat a kisközösségek szervezôdési alapjává, ha a befektetett tôke profitot hoz, ha a saját földjét mûvelô egyén jövedelmet (pozitív földjáradékot) valósít meg. Tehát agrárreform nincs profit és földjáradék lehetôsége nélkül. Falvainkban tapasztalható, hogy a falusi ember "újból" kételkedô és bizalmatlan, sôt az utóbbi idôben közömbös lett a hatalommal szemben. Az okok sokrétûek. A történelmi-társadalmi gyökereken túlmenôen pozitív vonás észlelhetô: a falusi nép szorgalma, a székely kommunitások vállalkozó szelleme. Minden végeredmény a helyi lakosság akaratától és szorgalmától függ. Az is tapasztalható, hogy a lakosság túlnyomó többsége a jelenlegi kereseti viszonyok mellett nem tudja megfizetni a felzárkózás tetemes költségeit, azaz a piacosításhoz szükséges fizetôképes kereslet hiányzik. Régiónkban a falusi magántermelôk egyaránt értékesítési, jövedelmezôségi és finanszírozási gondokkal küzdenek.

3. A Székelyföld környezeti adottságai az országos átlagnál kedvezôbbek. Az erózióveszély azonban több helyen növekvô tendenciát mutat. A gazdasági visszaeséssel párhuzamosan csökkenés mutatkozott a környezetvédelmi beruházások terén is. Kedvezô, hogy a környezetrombolás még nem számottevô (a szegényes iparosodottság), ugyanakkor fontos feladat a vidéki infrastruktúrában meglévô lemaradás felszámolása. Az antropogén folyamatok növelik és egyben gyorsítják a felszíni formák pusztulását. Igy az eszkavációs folyamatok felgyorsították a lejtôs felszínmozgásokat, a talajeróziós folyamatokat, a törmelékmozgást, és kiszélesítették a vízmosások bevágódásait. Sok helyen növekedett a csuszamlásveszély, a Kis-Küküllôvölgyi intenzívebb erdôkitermelés pedig növeli az árvízveszélyt. Nem téveszthetjük szem elôl, hogy az ésszerû területi gazdaságfejlesztés és tudatos környezetkímélô magatartás eredményeként meghirdetett környezet- és természetvédelem Székelyföldön is össztársadalmi feladat.

4. Humán erôforrások a Székelyföldön. Székelyföld a maga 800000 lakójával Románia egyik népes középtája. 1992-ben a történelmi Marosszék területén (1064 km2) 279256 fô (ebbôl magyar 167947 fô), Udvarhelyszéken (2248 km2) 128121 fô (magyar 122325 fô), Csíkszekén (3648 km2) 190085 (magyar 163332), míg Háromszéken (3376 km2) 211365 lakos (magyar 173957) élt, mindösszesen a 10876 km2-nyi területen 888827 fô lakosság élt, amibôl román 153405 fô (19%), magyar 655422 fô (81%). 1992-ben a romániai magyarság közel 33%-a élt Székelyföldön. Ma is a legnépesebb magyar nyelvtömb Erdélyben: Hargita megyében (84,65%—294369 fô), Kovászna (75,24%—175502 fô), míg Maros megye a 20—50 százalékos magyar megyék közé sorolható (41,4% magyar lakosság 252651 lakossal). A három megye foglalkozási szerkezete átrendezôdött. A népességbôl az aktív keresôk rétege számottevôen megcsappant, és az eltartottak száma is csökkent, bôvülés csak az inaktív keresôk körében volt tapasztalható. Az aktív keresôk valamivel több mint fele a városokban él, továbbá az inaktívak és az eltartottak hányada a községekben nagyobb, másrészt a munkaképes korban lévô férfiak foglalkoztatottsági szintje 80% körül van. Székelyföldön is alaposabban oda kell figyelni a népesség természetes fogyásának kérdéseire. Mindez azt eredményezi, hogy 2—3 évtized múlva demográfiai szempontból ez az erdélyi régió is "kezd egyre erôteljesebben szûkülni" (ezt a jelenséget demográfiai erózióként emlegeti a szakirodalom). Ennek valóban messzemenô következményei lehetnek a teljes humánszférára, az emberi erôforrások jövôjét illetôen. Ezt csak felületi kezelésben érinti a föld privatizációja, valamint a kis- és közepes vállalkozások felfuttatása. Ezen túlmenôen egy átfogóbb stratégiai elképzelést kellene megvalósítani, melyben bonckés alá kerülne e vidék humánbiológiai vagyona (reprodukció-képesség, a természetes szaporodás élénkítésének módozatai), annak jövôbeni alakulása. Egyik oldalon az elszegényedés folyamata, másfelôl az idôsek jelentékenyebb hányada jelentkezik.

5. Munkanélküliség Székelyföldön. A rendszerváltás elôtt a teljes foglalkoztatás volt a cél, az 1989 utáni rendszerváltást követôen a gazdaság piacosítása együtt járt a munkanélküliség megjelenésével. 1996 végén a bejegyzett munkanélküliek száma a székelyföldi megyékben (Maros, Hargita és Kovászna megye) elérte a 44184 fôt, melybôl 21537 fô nô volt, a legmagasabb munkanélküliség aránya (ráta) Maros megyében volt (8,2%). A munkanélküliség okai a Székelyföldön is: a régi munkahelyek megszûnése, felkészültségi hiányosságok bizonyos új munkahelyek elfoglalására, az új típusú tevékenységek új típusú, szakképzett munkaerôt igényelnek. A jelenlegi munkaerôpiac nem mutat javuló tendenciát. Az elhelyezkedési esélyek a korábbi szakmában vagy munkakörökben reménytelennek tûnnek. Megoldásként az átképzés és továbbképzés jelentkezik. A PHARE PAEM hazai programja a munkát vállalni kívánók elhelyezkedését segíti regionális szinten. 1997-tôl kezdve a foglalkoztatottak száma csökkenôben van. Ennek okai a gazdasági szerkezetváltás, a gazdaságtalan gyárak, üzemek bezárása. A leépítés fôleg a feldolgozóipart és az építkezéseket érintette. A foglalkozási szerkezet terén továbbra is megfigyelhetô a mezôgazdasági keresôk magas aránya, melyet az ipari keresôk aránya követ. A szolgáltatói szféra 1998-ban már igen erôs, ami jelzi a munkaerô-foglalkoztatás szerinti átrendezôdés új vonását. Az iparosítás erôsen ösztönözte a belsô vándorlásokat, a foglalkozáscsere nem járt együtt a lakóhely megváltoztatásával. Az "átrétegzettek" közel harmada cserélt települést, egyharmada ingázott, egyharmada pedig a településen belül váltott foglalkozást. Az átrétegzôdési folyamat érintette a szellemi munkát adó munkahelyek bôvülését. Az 1998 végén regisztrált munkanélküliek száma 15,6%-os munkanélküliségi rátát jelentett, amelynél kedvezôtlenebb arány csupán három megyére volt jellemzô. A munkanélküliségi ráta a megye egyes térségeit tekintve igen különbözô. Legkedvezôbb Marosvásárhely körzetében, de a munkanélküliek 12,3 százalékos aránya még itt is meghaladja a 10,4 százalékos országos átlagot. Hargita megye a munkanélküliségi ráta nagysága alapján az ország megyéi között a középmezônyben foglal helyet. A munkanélküliek között a férfiak vannak többségben, és a fizikai munkaerôbôl volt túlkínálat. A munkanélküliek között növekszik a pályakezdôk száma és aránya. A munkaerôpiac terén szükség van a továbbiakban egy aktív munkaerô-piaci politika kidolgozására. Ma már világos, hogy minél inkább elôrehalad az ország a piaci átmenetben, annál inkább nô a falusi munkanélküliség, és annál nagyobb az esélye annak, hogy egy falusi keresô munkanélkülivé váljon. A piacgazdaság követelményei elôtérbe helyezték a racionális foglalkoztatást, és az új tevékenységi formák nem tudták felszívni a munkahelyüket vesztetteket. Ma már illúziónak tûnik, hogy az állásukat elveszítôk nagyobb része vállalkozóvá válik. Ennek a tôke, a megfelelô képzettség és a kezdeményezési készség hiánya erôs korlátokat szab. A földtörvény eredeti célja az agrárprivatizáció, az eredeti földtulajdon visszaállítása volt. Sajnos minden elemében megvalósíthatatlan, mert sok helyen nincs "elegendô földterület" a jogviszonyok visszaállítására. Mindez jelentôsen befolyásolja a mezôgazdasági aktív munkaerô alkalmazását.

6. A Székelyföld — hátrányos helyzetû térség? Székelyföld sok vonatkozásban a fejlôdésben elmaradt vagy hátrányos helyzetô térségek csoportjába sorolható. Azaz az ország más régióihoz viszonyítva elmaradott, ahol a terület- és településfejlesztô erôk elszívása okozta az elmaradottságot. A másik oldalon éppen a helyi erôforrások (pl. ásványvízipari lehetôségek, balneoturizmus lehetôségei stb.) krónikus kihasználatlansága jelentkezett. A kettô közé ékelôdik a foglalkoztatottság elégtelensége. Ennek tulajdonítható, hogy a lakossági életkörülmények romlottak, az életesélyek kedvezôtlenebbek, mint az erôsebb gazdasággal rendelkezô térségekben. Mindezt tetôzik a gazdaság egyes ágazatait sújtó válságok, pl. csak az agrárszféra jelenléte kevés kisiparral, a vonalas és hálózati infrastruktúra hiánya. Mindezeket egybevetve a területfejlesztési politika céljainak kitûzését és e célok megvlósulási esélyeit nemcsak a gazdasági fejlettség sürgeti, motiválja, hanem a fejlôdés, a gazdasági növekedés üteme is. Székelyföld mint hátrányos régió felzárkóztatása a jelenlegi gazdaság korlátaiba ütközik: a román gazdaság jövedelemtermelô képessége még nem elég a hátrányos helyzetû térségek támogatásához, míg a tôkeberuházás hatásfoka elég alacsony szinten áll. Ezen a ponton merül fel a regionális potenciál fogalmának újraértelmezése. Mindezt nevezhetjük "alulról történô fejlesztésnek" vagy "autonóm régiófejlesztésnek" is. A mi vidékünkre, a székelyföldi megyékre lebontva a régiófejlesztés alapproblémája éppen az, hogy miként lehet a gazdaságfejlesztési tényezôket beilleszteni e régió társadalmi-gazdasági rendszerébe úgy, hogy mûködésük hatékony legyen a Székelyföld lakóinak boldogulására. Ezek a regionális potenciálok, mint belsô erôforrások, igen sokfélék. Talán a legfontosabbak az alábbiak: a tôkepotenciál, azaz a rendelkezésre álló termelési alapok és vagyon, a munkaerô képzettsége, iskolázottsága, a vonalas és hálózati infrastruktúra kiépítettsége, Székelyföld környezeti állapota, a piaci kapcsolatok kiépítettsége (a keresleti tényezôk csoportja), szociokulturális adottságok, a helyi döntési és intézményi rendszer erôssége. Székelyföldön is a mindenkori önkormányzati vezetésen múlik, hogy a regionális potenciálokat, tehát térségünk belsô forrásainak összességét hogyan használják fel. Ennek függvényében kidolgozható politikák lehetnek: innováció-orientált régiófejlesztés, munkaerôorientált fejlesztés, önerôs regionális fejlesztés, környezetorientált fejlesztés. Székelyföldön is elsôsorban a helyi lehetôségekre, vonzótényezôkre lehet alapozni, és erre kell kidolgozni a kistérségi fejlesztési programokat. Az innováció-orientált régiófejlesztés lényege az, hogy az újdonsághordozás teljes eszköztárát, módszereit és intézményeit sorakoztassa föl fejlesztés érdekében. Vagyis a helyi erôforrásokat kell bekapcsolni egy átfogó innovációs folyamatba. Ennek feltétele pedig egy széles kommunikációs kínálat feltételeinek megteremtése, a szellemi erôforrások gyarapítása, az új gazdasági és igazgatási (menedzsment) ismeretek befogadási feltételeinek létrehozása. Ellenkezô esetben a vásárolt-bevezetett technológiák nem váltják be a hozzájuk fûzôdô reményeket. Az innovációorientált regionális politika fô mozgatója tehát a rendelkezésre álló vállalkozási környezet, a kis- és közepes vállalkozók felsorakozása a regionális politika megvalósításában. A vállalkozók csak erôsíthetik térségünk versenyképességét. Székelyföldön számos hátrányos helyzetû térség jelölhetô ki. Ilyenek: a Marosi-Mezôség, Nyárád mente, Nyikó mente, Homoródok vidéke, Gagy—Etéd és Solymosok vidéke, Gyímes völgye, Kászonok. E kérdéscsoport súlya ma egyre jelentôsebb, különösen akkor, ha falvaink és városaink életmódja, életminôsége felôl közelítjük meg a témát. Külön a székelyföldi falvak gazdasági-társadalmi vitalitásának csökkenése. Az önkormányzati gazdálkodás (menedzsment) keretében egy jövôépítési program kidolgozása csak tudatos munka eredménye lehet. A továbbiakban egy tudatos értékrend elemzésre, stratégiai tervezésre és menedzsmentre, a szervezeti struktúrák összehangolt kiépítésére lesz szükség.

7. A vonalas és hálózati infrastruktúra állapota Székelyföldön. A három székelyföldi megye infrastrukturális ellátottsága alapfokon elfogadhatónak minôsíthetô. A székelyföldi háttérgazdaság igen elhanyagolt állapotban van. Az okok évtizedes mulasztásokra vezethetôk vissza. Jelentôs gondot okoz a fôutak fokozott igénybevétele, ami a jelentôs idegenforgalommal és az egyre növekvô tranzitigényekkel függ össze. A távközlési hálózat színvonala az utóbbi években javult. 1996 végére kínálati piac alakult ki, a rádiótelefonos vételi lehetôségek a három megye egész területére kiterjednek. A közmûellátás terén javult a vezetékes vízellátás, míg a közüzemi csatorna-ellátottság lényegesen elmaradt az elvárásoktól. A vezetékes gázt használók száma viszont növekedett az utóbbi években. A Székelyföldet átszelô gáz- és villamosenergia-hálózatok lehetôséget adnak a nagyobb mérvû lakossági és termelôi fogyasztásra, térségi programok megvalósítására. A megye valamennyi települését bekapcsolták a vezetékes gázellátásba, megoldott a villamosenergia- és a vezetékes ivóvízellátás is. Jelentôs az elmaradás a szennyvízelvezetés és -kezelés tekintetében. A fô közlekedési úthálózat is lényeges fejlesztést igényel. A nemzetközi forgalom szempontjából elsôrendû jelentôségû a marosvásárhelyi repülôtér korszerûsítése, és erre a városnak jó esélyei vannak. A lakosság infrastruktúra fejlesztése (a villamosítás, vezetékes ivóvízellátás, a celluláris telefonhálózat kiépítése) a falusi térség szempontjából is elsôrendû feladat. Mindez csupán regionális szintû stratégia keretében, az agrárfejlesztéssel és a termelôi infrastruktúra kiépítésével (pl. korszerû úthálózat kiépítése, öntözés) valósulhat meg. Egyértelmû, hogy a településnagyság nem lehet az alapellátás szintjének egyedüli meghatározója. Minden kis településen számottevôen javítani kell a lakosság életkörülményeit. A falvakban megtermelt javaknak nagyobb mértékben kell szolgálniuk az egyedi falu felemelkedését. Mindez az adópolitika átfogalmazását is igényli. Az alapellátást az alsó- és középfokú ellátásnak kell követnie. Csak ily módon biztosítható a falvak népességmegtartó ereje. A helybeli iskola, az egyház, az orvosi rendelô, a kultúrotthon mint intézmények egyaránt az identitástudat megalapozását segítik. A humán infrastruktúra szempontjából Marosvásárhely meghatározó szerepet tölt be Székelyföld oktatási és egészségügyi ellátásában. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a marosvásárhelyi fôiskolák a felsôoktatás minôségi színvonalának javítását szolgálják, egyben a kutatás, a szellemi mûhelymunka alapjait is biztosítják. Meghatározó a térségben a sok középiskola, szakközépiskola. A nem anyagi jellegû infrastruktúra területén az elmúlt években jelentôs fejlôdés következett be a székelyföldi megyékben. Két évvel ezelôtt létrejöttek a közjogi kamarák (pl. Kereskedelmi és Iparkamara), melyek a megyék vállalkozóit és gazdasági szervezeteit tömörítik. Az idegenforgalom terén is van elmozdulás. Talán a falusi turizmus felfuttatása járhatna elônyökkel. A Székelyföldre látogató vendégek a kulturális örökségnek és a megkapó természeti tájnak sajátos együttesét ismerhetik meg. A Székelyföld idegenforgalmi lehetôségei és vonztényezôi kedvezônek minôsíthetôk. Nemzetközi érdeklôdésre is számot tartó vonzásközpontjai a városok, az üdülôközpontok, Szovátafürdô, Borszék, a Gyilkos-tó és a Szent Anna-tó vidéke. A hegyvidéki turizmus és a balneoturizmus szerencsésen kiegészítik egymást. Székelyföldön a rendelkezésre álló kereskedelmi szálláshelyeket számos vendég látogatta meg. A külföldi vendégforgalom alakulásában a megyénkben továbbra is — akárcsak országos szinten — a Németországból érkezôk voltak a meghatározóak. Ismét növekvô tendenciát mutat a német vendégek száma.

8. A Székelyföld településhálózata. A városhálózat és a falusi térség változásai. Regionális folyamatok az 1990-es évek végén. Hargita megye 9 városa és 49 községe, Kovászna megye 4 városa (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót) és 33 községe, Maros megye 2 városa (Marosvásárhely és Szováta) 25 községe alkotja a mai Székelyföld településhálózatát. A falvak száma közel 600. A székelyföldi falu ma nem kizárólagosan a mezôgazdasági termelés színtere, hanem egyre több faluközösség más, tercier ágazati funkciót tölt be. A foglalkozási szerkezet (és egyben funkciók) alapján Székelyföldön az agrár-, ipari-, bányász-, üdülô- és ingázófalvak típusait lehet kimutatni. Így a hagyományos falu mellett megjelent az "átalakult falu" is. Ebbôl Parajd nagyközség a városi státus várományosa lett. Az elvándorlás következetében egyre kedvezôtlenebb foglalkozási szerkezet és korösszetétel kezd kialakulni: a régióban az idôs korúak aránya magas, a falvakban maradt szakképzettek aránya alacsony, torzult a népesség újratermelési folyamata, zuhant a születési arányszám, indokolatlanul magas a halálozási ráta. Az aktív, fiatalabb korú népesség elvándorlásával csökkent a szülôképes korosztályhoz tartozók száma, s mindez a falvak többségében a születések számát is csökkentette. Így csökken a falvak eltartóképessége, romlik a munkaerô értékesítési lehetôsége is. Csökken a regionális tudat, a szülôföldhöz kötôdés több helyen torzult. A maradékelvû infrastruktúrafejlesztés sem váltotta be az elvárásokat. A beruházások száma kevés és területileg egyenetlen volt, az úthálózat minôsége az 1970-es évek végétôl fokozatosan romlott. A tsz-ek többsége veszteségessé vált, a mûszaki fejlesztéshez szükséges tôke hiányzott. A kisipar, a kisüzemi tevékenység nem volt képes a regionális fejlôdést elôbbre vinni. A munkanélküliek számának növekedése ma éppen ezen tényezôk eredôje. A negatív vándorlási mérlegû falvakban a falusi népesség erôsebb "kicserélôdése" ment végbe. Székelyföld falvainak válsága egybeesik a társadalmi-gazdasági szerkezet, a tulajdonviszonyok megváltozásával. Ha a reformra gondolunk, akkor így is fogalmazhatunk: a piacgazdaság kiépítése, a privatizáció és a reprivatizáció, valamint a civilisztika erôteljes felfuttatása igen lényeges stratégiai és modernizációs erô a székelyföldi tájakon is. A népesség- és településföldrajzi adatok elsô elemzésébôl kiderül, a Székelyföld "városhiányos" hely volt és maradt ma is. A Székelyföld városai a "nôtt városok" útját járták, azaz ezek faluból nôttek, alakultak várossá. Kiemelkedô központi funkciót töltöttek be a korai mezôvárosok, melyek funkcióiban egészen századunk elejéig mindenütt jelentôs szerepet játszott az ôstermelés, a mezôgazdaság. A városok helyi erôforrásokban szûkölködtek, helyzeti energiájuk hasznosítása nem járt különösebb gazdasági fellendüléssel. A funkcióbôvülés csupán a második világháború után követhetô nyomon, a tercier ágazat kiépülése pedig közvetlenül az iparosodás függvénye. A városba történô ingázás, a munkaerôvonzás a város erejét növelte, az urbanizációt siettette. A migráció felgyorsította a falusi térség "életvitelét" is. Érdekes, hogy Székelyföld számos városában a falusias jelleg igazi hordozója a földszintes beépítés maradt.

A székelyföldi falvak jövôje. A regionális kutatások eredményeként egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Székelyföld térségének falvai az átalakulás újabb jegyeit mutatják. Napjainkban a falusi települések fô differenciáló eleme nem csupán a foglalkozási szerkezet (ki milyen gazdasági ágazatban dolgozik), hanem az infrastruktúra színvonala, azaz mit tud nyújtani a mai székelyföldi falu az ott élôknek. Sajnos a szolgáltatások színvonala, a vonalas és hálózati infrastruktúra állapota, kevés kivétellel, egyre jobban romlik, fôleg a kis és apró falvak esetében. Mindezt tetôzi a természetes fogyás ténye. Fôleg az apró falvak demográfiai szerkezete változott meg és az elnéptelenedés egyik fô oka éppen az infrastruktúra elmaradottsága, a közlekedési árnyékban való fekvés ténye. Számos faluban kimutatható a természetes fogyás, a csökkenô népesség, ami egyre inkább megnehezíti az agrárfalvak helyzetét, mindennapjait. A stagnáló települések élete sem jobb, mert a fogyás útjára léphetnek. A tulajdonviszonyok alakulása, az alapellátás helyzete jelentôsen befolyásolta a falvak életképességét. A háziipar, kézmûipar, kisipar szerepének leépülése tovább csökkentette az apró és kis falvak munkaalkalmait. Az intézmények megszûnése ("kivonulása"), a körzetesítés jelentôs károkat okoz a falvak életében. A kis falvakban egyelôre csak "kifelé" vezetnek az utak. Ha nem történik sürgôsebb gazdaságpolitikai beavatkozás, akkor az életfeltételek továbbra is romlanak, növekedik a hátrányos helyzet. Mindezt valamelyest oldaná, ha a helyi közösségek gazdasági önállóságukat tudnák fokozni. Ennek elôfeltétele a helyi (lokális) társadalmi-gazdasági-közigazgatási autonómia biztosítása. Például a történeti Udvarhelyszék területén ma 3 kisváros van: Székelyudvarhely (39959 fô, magyar: 38926), Székelykeresztúr (10596 fô — magyar: 10059), Szentegyháza (7613 fô — magyar: 7507).

Székelyföld 14 városából (melybôl négy municípiumi státusú azaz megyei jogú város) Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy alkotja Székelyföld jelenlegi városhálózatát, összesen 432350 lakossal, melybôl 307055 fô (71,02%) magyar. Ezek közül Marosvásárhely Erdély hetedik, Sepsiszentgyörgy a 16-ik, Csíkszereda a 21-ik és Székelyudvarhely a 25-ik, Kézdivásárhely a 42-ik, míg Gyergyószentmiklós a 44-ik legnépesebb városa. A központi funkciók (gazdasági, politikai, egyházi, mûvelôdési, kereskedelmi stb.) sokasága összpontosul ezekben a városokban.

A falusi térség fejlesztése. Szükséges nyomon követni mindazon településformáló folyamatokat, amelyek döntôen befolyásolják a falusi térség további alakulását, a gazdasági és szellemi erôforrások hasznosítását. a területi egyenlôtlenségek mérséklése a tudatos terület- és településhálózat-fejlesztési elképzelések központi kategóriája maradt. Ugyanakkor a figyelem a piackonform tevékenységek felé irányul, melyek nem nélkülözhetik az innovációt és a regionális kooperációt. A mezôgazdaság jövedelemtermelô képességének tartós javítása csak a mûszaki korszerûsítés, a környezetkímélô technológiák bevezetése s azok konstruktív kezelése és a tôkebefektetés révén biztosítható. Így a jelenlegi folyamatok a sajátosan technicizált-kézmûipari jellegû mezôgazdaság meghonosodása irányába mutatnak. Mindezt kiegészítené az új ipari telephelyek és munkaalkalmak létesítése (pl. új borvíztöltô állomások létesítése, üdítôitalgyártás, kézmûipari termékek értékesítése). A falvakban meglévô termelôegységek piacképes elemeinek korszerûsítése elengedhetetlen. A helyi erôforrásokat a településrendszerû (falura lebontott) gazdálkodás rendszerében érdemes hasznosítani, amit az illetô közösség (falu) a település megújítására fordít. Ehhez viszont az szükséges, hogy a falutársaknak legyen beleszólásuk a lakóhelyüket érintô kérdések megvitatásába és a döntéshozatal elôkészítésébe. Csak így erôsödhet meg a pozitív lakóhelyi énkép ("a mi falunk"), az otthonérzés tudata. Ezáltal erôsödik az identitástudat, fokozódhat a falu életképessége. Látható, hogy a kívülrôl irányító mezôgazdasági technokrata elit megszûnt, s így a falusi gazdák önszervezôdése került elôtérbe. Erôsíteni kell a vállalkozói szellemet. Ez nem parancsszóra történik. Enélkül nem várható áttörés a falu társadalmi-gazdasági felemelkedésében. Mindez egy újfajta rálátást jelent a gazdasági életre, a demokratikus és civil szervezôdésekre. Lényeges elem ebben a folyamatban, hogy a helyi gazdaságot az illetô település vállalkozói és tulajdonosai szervezzék (és ne kívülrôl irányítsák). Jó vállalkozói lehetôségként kínálkozik a falusi turizmus, az üdôlôturizmus (rekreáció) kiteljesítése vidékünkön. Mindez jó jövedelemkiegészítô lehetôség a falusi közösségek számára (gondolunk a hegyvidéki tanyákra, a helyi érdekû fürdôk rendbehozatalára és értékesítésére). Ehhez újabb közszolgálati beruházásokra van szükség. Mindez mérsékelné a hegyvidéki falvak és tanyák amúgy is hátrányos helyzetét. Egy másik területen az erdô- és vadgazdálkodás színvonalának emelése, a faipari termékek színvonalának emelésre kínálkozik. A feldolgozói kapacitások fejlesztése mellett nagy gondot kell fordítani a kooperációs kapcsolatok kiépítésére, a helyi és távolabbi piacok felkutatására (marketing tevékenység), a PR (Public Relations) megszervezésére, ami éppen az önkormányzati információs rendszereket mozgósítja elônyösen. Tapasztalható, hogy a privatizáció és a reprivatizáció üteme még lassú. A falusi önszervezôdéstôl is függ, hogy milyen civil alapon szervezôdô intézmények (gazdakörök, termelô- és fogyasztási szövetkezetek) születnek. A meglévô önkormányzati törvény elôírásait új tartalommal kell kitölteni, kivédve a korábbi egyenlôtlen jogi pozíciókat. Több gond van a vegyes gazdasági-gazdálkodási rendszer kiépítése terén. Nem megoldott a farmergazdaság kérdése, sem a részidôs gazdálkodás. A termékszerkezet változását a mindenkori piaci igényekhez kell igazítani, vállalva a versenyfeltételeket s igyekezve a termôtalaj minôségét is megôrizni. Az agrárgazdasági folyamatokat egy biztos hitel- és bankháttér erôsítheti. A melléküzemi ágazatok (famegmunkálás különbözô módozatai, a kisipar, szövô- és fonóipari termékek, népmûvészeti alkotások stb.) fellendítésére is újabb lehetôségek kínálkoznak. Új termékkereskedelmi formákat kell kialakítani, miáltal az állami felvásárló vállalatok még ma is fennálló monopolhelyzetét lehetne kiküszöbölni. Az önerôs falufejlesztés érdekében szükség van új munkahelyek teremtésére is. Mindez újabb vállalkozásokat telepíthet az illetô faluban. Erre is fel kell figyelnie a helyi közéletnek (pl. a cigányok foglalkoztatása részben megoldódna, ha szövetkezeti alapon kosárfonás, teknôvájás, vasmunkák elvégzésére munkát tudnának biztosítani). Továbbá a kézmûves jellegû szakmák (fafeldolgozás, kisgép-gyártás, motortekercselés, malomipar, élelmiszergazdaság, ruhaipar) felélesztésére több rétegprogram dolgozható ki. Az új vállalkozások beindítása természetesen a térség természeti adottságait venné figyelembe. Kisüzemi keretekben beindítható növényolaji termelés, kenyérgyárak, sütödék, gyümölcsaszaló, egyéni termékeket elôállító fafeldolgozó ipar stb. Továbbá lehetôség adódik a kézmû- és háziipari tevékenység élénkítésére is (pl. textilhulladékok feldolgozása, másodlagos hasznosítása). Sürgôsen emelni kell a munkaerô képzettségi szintjét, fôleg népfôiskolai, tanfolyamos formákkal, melyek a szakmák, a kézmûves ismeretek, mezôgazdasági szakismeretek elsajátítását célozzák. Jó lenne a családgondozási, szociális gondozói halózat kiépítése is. A humán infrastruktúra fejlesztése tehát elsôrangú feladattá lép elô. Nagyobb gondot kell fordítani a vidéki közösségfejlesztésre, miáltal az illetô faluközösség tagjai aktívan vehetnek részt saját erôforrásaik mozgósításában, hasznosításában. Mindez igen jelentôs lépés a falvak népességmegtartó erejének fokozásában, sôt jelentôsen mérsékelhetô a fiatalok elvándorlása is. Segíteni kell a kötôdést, az együvétartozás érzését és igényét. Ez a reális felzárkóztatás egyik záloga. Ellenkezô esetben egy-egy falu éppen az érdekérvényesítési szférában és versenyben kerülne lépéshátrányba. A falusi térség hátrányos helyzetének felszámolása csak hosszabb távon képzelhetô el. Szükség van egy stratégiai szemléletû terület- és településfejlesztési programra és ennek maradéktalan megvalósítására. A demokrácia és a helyi autonómia e századvég fô fogalmai: az egységesülô Európa támpilléreként a helyi közöségeknek széles körû és tényleges hatáskörökkel (gazdasági, pénzügyi-költségvetési, helyi adózási) kell rendelkezniük, beleértve a helyi szintû döntéshozatalt és felelôsséget, a terület- és településrendezést.

Székelyföld gazdasági-társadalmi összképének javítására egy regionális marketingstratégia keretében gondolhatunk. Ennek eszközei a falufelújító, környezetszépítô mozgalom beindítása, turistakalauzok, útikönyvek kiadása, térképek, prospektusok szerkesztése, termékkiállítások, ôszi vásárok, szakvásárok, termékbemutatók, börzék szervezése. Mindezt egy erôs jelenlét követné a sajtóban, és a tömegtájékoztatási eszközök jelentôs részt vállalnának a vizuális nevelés terén is. Megfelelô szervezeti háló kiépítése is igen fontos tényezô: gondolunk a gazdakörökre, ipartestületekre, a falufejlesztô körökre, mûvelôdési egyesületekre, alapítványokra, önkormányzati társulásokra, gazdálkodó szervezetekre. Mindezt egy erôteljes kistérségi információs hálózat fogná össze (szaktanácsadói hálózat, PR, utazási iroda, ingatlankezelés- és -közvetítés, közösségfejlesztés, információs irodák, településszövetségek, szakmai körök). A térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolására kistérségi szövetségek létrehozását javasoljuk. Így ilyen kistérségek szakértôi tanácsa készíthetné el és menedzselné a tervek végrehajtását Sóvidéken, Hegyalján, Homoródmentén, Gagymentén. Korszerû elvárás az önkormányzatok szintjén: valamennyi községi önkormányzat rendelkezzen általános rendezési tervvel. A régieket felül kell vizsgálni. A települések terveit össze kell hangolni a kistérségi tervekkel és fejlesztési programokkal. Az együttmûködés e téren elengedhetetlen. Alaposan fel kell mérni a falusi térség gazdasági-társadalmi vitalitását meghatározó tényezôket, az elöregedés igazi hatótényezôit, a perifériális és elmaradott helyzet kialakulását. Székelyföldön az aprófalvas településszerkezet erôsödése, a népesség számszerû csökkenése, a korösszetétel elônytelen változása, az elöregedés folyamata egymást generáló, felerôsítô folyamata jelentôsebb odafigyelést igényel. A rövid távú programok kidolgozása, az egyszeri kormányzati támogatások e térségben nem elégségesek. A tapasztalt jelenségeket csak hosszú távú, jól átgondolt programokkal lehet visszafordítani.

A vállalkozás-barát térségek száma emelkedôben van: mindez a városiak számára jelentett újabb alternatívát. A falusi térségben maradt fiatalok szakképzetlenebb csoportja kevésbé képes az új lehetôségekkel élni, a sikeres vállalkozásokba bekapcsolódni. Itt is a kisiparos, kereskedô és mezôgazdasági vállalkozók vannak túlsúlyban. A vállalkozásbarát kistérségek elemzésébôl kiderül, hogy jelentôs a társadalmi-gazdasági színvonalkülönbség a három város és a környezô községek között. Mindez jelenleg még akadálya a belsô társadalmi erôforrásokra épülô modernizációnak. Tehát éppen a lokális társadalmi önszervezôdést kell elônyben részesíteni a Székelyudvarhely környéki falusi térség megújulásában. Csak az általános szociális háló kiépítésére várni nem hozza meg az eredményt: inkább önerôbôl kell fölzárkózni, erôteljes gazdasági egzisztenciát felmutatni. Ehhez szükségesek az öntevékenységet segítô, támogató regionális vagy lokális fejlesztési programok, célorientált támogatások. A városi jogállásra várományos Parajd, Sóvidék központja ipara, üdülési lehetôségei és idegenforgalma révén számíthat központi támogatásra. Jelenleg egy vállalkozásbarát térség központjaként a községi innováció példáját nyújtja. Igaz, az innováció gyorsabb terjedését ebben a mikrotérségben is egy erôteljesebb településfejlesztési politikával lehet érvényre juttatni. Sóvidéken a decentrizált társadalmi lét biztató jeleit lehet fellelni. Nem vitás, erôteljes gazdasági beruházásokra van szükség. Tôkebehozatal nélkül aligha tapasztalható továbblépés. A privatizáció folyamatát valóban "jó lenne véglegesen befejezni". Ez erôsítené az értéktudatot, a regionális identitástudatot, az összetartozás érzését, az önirányításnak újabb lehetôségeit vetítené ki. A civil társadalom kiépítésének apró lépéseit hiteles példákkal lehetne bemutatni (lásd alapítványok tevékenysége, közösségi megvalósításokkal való példázódás).

Falvaink igénylik a nyilvánosságot. Az egykori faluszépítô egyletek tevékenysége felújítható lenne — mindez kiegészülne az évente sorra kerülô faluszemináriumok tartásával, amelyekben a falu valamennyi gondja terítékre kerülne. Ezáltal feloldhatóvá válna a hátrahagyottság érzése, erôsödne az aktív részvétel és az érdekérvényesítés. Tehát a faluszépítô, faluvédô kulturális-közéleti egyletek, körök, egyesületek éppen az önkormányzatok munkáját segítenék. Az önszabályozó falutörvények, a népi hagyományok felelevenítése, az átfogó falurekonstrukció, a helyi nyilvánosság, az értelmiségi önellátás mind-mind a falu szociális nyilvánosságát és az otthonérzés tudatát eredményezné. Falvaink zöme nem rendelkezik fejlesztési erôforrásokkal. Az önkormányzati támogatási rendszer fejletlen, sôt mozgástere egyre inkább szûkül. A települési önkormányzatokra erejüket meghaladó feladatok nehezednek. Az állami céltámogatás kevés és esetleges. Több erôteljesebbnek vélt falu az önállósodás útját jelölte meg fejlôdési alternatívaként. Mivel falvaink többsége jövedelmezôségi gondokkal küzd — azaz nem tudnak megfelelni a mûszaki fejlôdés szinten tartó követelményeinek —, jó lenne a falu összes belsô erôforrásait alaposan feltárni annak érdekében, hogy a biztos elôrelépés megvalósuljon e téren is (gondolunk a mûszaki korszerûsítésre, a környezetkímélô technológiák bevezetésére, tôkebefektetésre).

A környezetnek a településekre gyakorolt hatása, a kisközösségek társadalmi átrétegzôdése jelentôsen befolyásolja a lakosság magatartásformáit. Ez a tény nem elhanyagolható, ugyanis a településfejlesztés terén tapasztalható esetleges távolmaradások indítékait ebben kell keresni. Az önerôs kisközösségi tevékenységekre csak ott lehet sikerrel mozgósítani a lakosságot, ahol az önkormányzatnak van tiszta településfejlesztési stratégiája (tudja, hogy mit akar). Tehát alaposabban oda kell figyelni a falvanként eltérô értéskultúrákra (azaz mit tartanak fontosnak). A tervezô feladata alapul venni a helyi javaslatokat, legalábbis mint alternatív lehetôségeket. Az udvarhelyszéki falvak ökoszociális karakterét még nem sikerült felmérni egyértelmûen. A munkaerôpiaci szegmensek és a fogyasztói szokások megállapítása is nehézkes. Inkább közösségben kell gondolkodnunk, a helyi kommunális politika eszközrendszerét kell kidolgozni. Elemezni kell a lakossági mozgásokat, fôleg a motivációkat és a korrekciós mechanizmusokat kell elônyben részesíteni. A fejlôdési hiátusok erôsödnek a székely falvakban is. A városon kívül zajló társadalmi folyamatok elemzése szükségessé teszi a tervezési elvek és módszerek lényeges változtatását. A vidék társadalomföldrajzi képe jelentôsen megváltozott. A valóság jobb megismerése érdekében az ésszerûségen túlmenôen oda kell figyelni a sokszor "kicsinek" és "jelentéktelennek" vélt dolgokra is, mert ezek a késôbbi konfliktusok forrásává válhatnak.

A térségben élôk életszínvonalának és életminôségének a megye (az ország) fejlettebb területeihez való közelítése érdekében a gazdasági hatótényezôknek fokozottabban kell segítenie a térség apró és kis falvainak jövedelemtermelô képességét. Ehhez viszont a piacgazdaság kiépülési folyamatában — az önszervezôdésen túlmenôen — a megfelelô gazdasági alap erôsítésére, korszerûsítésére nagy szükség van. Vizsgálataink arra utalnak, hogy a falusi lakosság zöme ma is az átlagosnál jóval több munkával jut jobb anyagi körülmények birtokába. A hátrányos helyzet felszámolása csak hosszabb távon, stratégiai szemléletû terület- és településfejlesztési program megvalósításával lehetséges. Az életkörülmények változásában várható döntô áttörés nem valósulhat meg egyszerre. A hátrányos helyzet nem egyfajta gazdasági, társadalomstatisztikai állapot. Sajnos e kis térségben is a jól mûködô érdekstruktúrák érvényesülnek, és gyûrûznek tovább. A meglévô termelési, technológiai szerkezet piacképes elemeinek korszerûsítése, a helyi erôforrásoknak a településszintû hasznosítása egyaránt a falu megújítását célozza. Ilyen értelemben jogos igény a falustársak aktív részvétele a lakóhelyüket érintô kérdések megvitatásában és a döntéshozatal elôkészítésében, mert csak így erôsödhet a pozitív lakóhelyi én-kép ("a mi falunk" érzékelése és tudata), az identitástudat, és csak így fokozódhat a falu életképessége, vitalitása. A prioritások között egyre jelentôsebb helyet foglal el az üdülôfunkció (gondolunk a hegyvidéki tanyákra, a helyi érdekû fürdôkre, a tájképi szépségekre) kiteljesítése is. A falusi turizmus kapcsán a hegyvidéki falvak és tanyák természeti-társadalmi hátrányainak mérséklése jóval több közszolgálati beruházást igényel (gondolunk PHARE programok kidolgozására).

9. Összegezés. A Székelyföld "újból" elindult a polgárosodás újtán, de ez a folyamat igen lassú. A kistérségi fejlesztésnek elsôsorban a megélhetés biztonságát, a komfortos életet, a helyi demokráciát, az értékek megôrzését kell szavatolnia. Ehhez szükség van a folyamatos innovációra, kreativitásra. Láttuk, hogy a gazdasági változások társadalmilag legnagyobb hatású mozzanata a tulajdonviszonyok változása volt: az állami tulajdon túlsúlya sok területen megszûnt, viszont az új tulajdonosok még nem jelennek/jelentek meg. Az "új elit" feltehetôen menedzser típusú lesz. A sokat emlegetett szociális háló kiépítése térségünkben is csak terv maradt, csupán egyszerû fogalom. Az udvarhelyszéki falvak gazdasági-társadalmi felzárkózása ugyancsak lassú ütemben halad. Ennek fô oka: a tôkehiány és az erôteljes akarat hiánya a helyzet javításáért. A gazdasági változásokból a lakosságot közvetlenebbül a jövedelmi színvonal csökkenése, a jövedelmi egyenlôtlenségek növekedése, a munkanélküliség, az áramelkedés és a fogyasztás szerkezeti és színvonalbeli változásai érintették. Régiónk az élelmiszertermelés és a rekreáció színterének számít. A település- és területfejlesztési koncepció a szelektív iparfejlesztést javasolja. Kiemelt feladat az üdülési adottságok feltárása és annak hasznosítása. Úgy véljük, hogy a falusi turizmusnak és az üdülésnek kiemelt szerepe lesz a népesség jövôbeni foglalkoztatásában, annak megtartásában és az infrastruktúra fejlesztésében. Székelyföld falusi térsége fokozatosan az elszegényedés irányába tart. A falusi térség lakói sorban átélték a kollektivizálás (1945—1992) teljes folyamatát, melynek során a háború utáni kisparaszti gazdálkodást a mezôgazdasági termelôszövetkezetek váltották föl. Így három évtized alatt az agrárnépesség teljes átrétegzôdése ment végbe: a mezôgazdasági munkás falusi bérmunkássá vált, és megindult a migráció a városok felé. A túlélési stratégia ebben a térségben sem vált be, mert a hatalom beavatkozása minden szinten érvényesült. A termôföld közös megmunkálása mellett/során mégsem alakult ki egy ésszerû gazdálkodási rendszer: elveszett az addig megszerzett földtulajdon, eluralkodott az általános értékzavar, Székelyudvarhely város vonzása erôteljesebb lett, az ipari telephelyek szívóhatása megnövekedett. Hamarosan kiderült, hogy a túlzottan nagyméretû, sok ezer hektáros gazdaságok mûködtetése, üzemeltetése egyre nehezebb lett, miközben a mezôgazdasági munkaerô egyre inkább csökkent. Csupán a melléküzemek jelentettek némi jövedelemforrást. A falusi lakosság a háztáji és kisegítô gazdálkodásból próbált újabb, kiegészítô jövedelemforráshoz jutni. A nagyüzemi gazdálkodás válsága folytatódott az 1970-es és 1980-as években is: a mezôgazdaság jövedelmezôségi viszonyai romlottak, sôt egyáltalán nem voltak nyereségesek. Érdekes, 1990 után a hatalom nem tud mit kezdeni az agrárágazattal. Reméljük, hogy az új fuvallat ezen a téren is látványosabb változtatáshoz vezet. A falusi népesség elöregedési folyamata továbbra is tart, és sok faluban az aktív keresôk között a tercier és az ipari foglalkozásúak kezdtek többségbe kerülni. A háztáji gazdaság valamelyest emeli a gazdálkodás presztízsét. A földtörvény biztosította föld ugyan "nagyjából" a volt tulajdonosok kezelésébe ment át, de most egy másik veszély is fenyeget: nincs elegendô hatékony munkaeszköz az agrárszféra felfuttatásához. Tehát a tulajdonváltás még nem tulajdonforma, csupán annak csírája. Számos újabb félelem vett erôt a faluközösségeken: az infláció és a gazdaság "túlságos lehûlése" következtében növekszik az elszegényedés, nô a munkanélküliség, csökken az életszínvonal, romlik a falusiak közérzete, erôsödik az alkoholizmus, a korrupció és erkölcsi romlás, a bizalmatlanság. A piacgazdaság intézményi keretei még alig körvonalazódnak. Hiányoznak az igazi jogi szabályozók, az új típusú irányítási intézmények, az eredményes tôzsde- és bankrendszer, a pénzügyi- és adókedvezmények. Csak egy kiegyensúlyozott gazdasági szerkezet biztosíthatja a helyi lakosság megélhetését. A községi önkormányzatok bevételei igen kevesek. Állami beruházásokra alig van lehetôség. Meg kell ôrizni a népi építészeti értékeket, fenn kell tartani a népi építészet hagyományait, az ôsi településszerkezeti formákat, a település—táj harmonikus kapcsolatát és az egyedülálló tájjelleget. Ki kell építeni a környezetvédelmi mérô-megfigyelô rendszert (monitoring), folytatva a régió természeti és mûvelôdéstörténeti értékeinek feltárását szolgáló tudományos kutatómunkát.

10. Kitekintés. A civil társadalom értékeinek kiépítése feltételezi az értékprioritások pontos megfogalmazását. E nélkül egyetlen intézményes érdekképviseleti rendszer sem mûködhet eredményesen. Vagyis arra kell figyelni, hogy cselekedeteink hogyan szolgálják a helyi faluközösségek társadalmi-gazdasági felemelkedését. Nem vitás, hogy e témakörben a településhálózat továbbfejlôdésének egyik lényeges eleme éppen a hátrányos helyzetben lévô települések helyi érdektörekvéseinek átgondolt, tudatos kezelése. A múlt—jelen—jövô folytonosságának megôrzése kulcskérdésként jelentkezik a falusi térség további kutatásában. Talán a kötôdés, az együvé tartozás tudata, a valahová tartozás tudata (Tamási-modell) segíteni fogja az igények kedvezô kibontakozását. Ehhez szükséges a lakosság öntevékeny munkája, szabad mozgástere, beleértve a falusi közösségek döntési lehetôségeit is. Ez a társadalmi-gazdasági felzárkózás lényege is. Valamennyi falu gondjait humánus alapon, a kohéziós erôket egyesítve kell és lehet megoldani. A nagyobb községközpontok segítô közremûködésére mindenütt szükség van. Vidékünkön is az egy fôre kivetített, megtermelt (elért) jövedelem dinamikus fejlôdése mondja ki a végsô szót. A jövôt körvonalazni, elôrehozni — közismerten nagyon nehéz. Az európai integráció még messze van, a reformintézkedések egymásra épülése és idôtávlata még esetleges és kétséges. A modernizáció és az innováció késik, falvaink gazdasági-társadalmi felzárkózása eléggé nehézkes. Egy biztos: lépni kell, fejleszteni kell! Elôrehaladásunk egyik záloga éppen az innovációs készség fokozása. Amelyik önkormányzat idôt nyer — életet nyer! Az esélyegyenlôtlenségek csökkentése napjainkra korszerû igény. Ezt várják el az autonóm közösségek, az önkormányzatok. Nem az idillikus régi falukép visszaállítására van szükség, hanem azok értékes hagyományainak megôrzésére kell törekedni. Falvaink megújulásában szükség van a civil társadalom horizontális szervezeteinek kiépítésére. Székelyföldön még nem beszélhetünk arról, hogy "tartósnak ígérkezô új fejlôdési és növekedési pályák" léteznének. A tartós átmenetiség ma már reális tény. A kérdés csupán az, hogy mindez idôben hány évtizedet vesz fel.