Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Korkép és közérzet magyar filmek 1956 után témakörben rendezte meg Berekfürdôn 1998-as konferenciáját. A jeles filmalkotók részvételével zajló eszmecsere során többször kifejtette álláspontját a magyar értelmiségnek a Kádár-rendszer idején és a rendszerváltást követôen viselt ellentmondásos szerepérôl Hankiss Elemér, a közismert budapesti társadalomkutató és irodalomtörténész.
Hankiss szerint a magyar filmmûvészet alkotói a hatvanas évek végén és a hetvenes évtizedben többet tettek a diktatúra gyengítésében-romlásában, mint az írók és a tudósok, s "ha voltak bûneik '56 és '64 között, akkor sokszorosan is megtisztultak ettôl a következô korszakban". Állásfoglalásának sarkalatos pontja: a magyar értelmiség általában sokkal jobban megállta a helyét '65 és '89 között, mint a kilencvenes években. "Abban a korszakban az értelmiség, a filmesek az elsô sorokban segítettek abban, hogy az emberek, akik itt élnek, megértsék azt, hogy mi történik velük, és hogy miként kéne ezt a világot valahogy emberségesebbé tenni. Az elmúlt 89 évben ez sokkal kisebb mértékben sikerült nekünk. Felelôsek maradtunk azzal, hogy segítsük ebben az új világban elveszett embereket. Segítsünk abban, hogy honnan jöttünk, hova megyünk, mi történik velünk, mit kéne csinálnunk. Hangsúlyozom: az utolsó idôszakban a teljesítményük sokkal gyengébb volt, mint az elôzô 2530 évben."
Úgy érzi Hankiss, hogy az értelmiség nemhogy a küldetését nem teljesítette a kilencvenes években, hanem egyenesen kártékony társadalmi szerepet töltött be. "Veszekedtünk és gyûlölködtünk, és több idôt töltöttünk azzal, hogy meggyôzzük egymást arról, hogy a népiek fasiszták, vagy a kozmopoliták fasiszták vagy kommunisták. Ez a törzsi háború, ami kitört Magyarországon a '90-es évek elején, és ebbe az értelmiség nyakig belement, nemhogy ostobaság, hanem bûn volt. Normális emberek nem értik, hogy az értelmiségiek és a parlamentben a politikusok mirôl beszélnek, mitôl habzik a szájuk, ki akarja megégetni a másikat és miért." (Új Horizont, 1998. 56.)