1945 tavaszán visszatérve Debrecenbôl, Lengyel Balázs egy ideig újfent anyjánál lakik feleségével a Ferenc József rakparton, innen járnak le a közeli Centrál kávéházba, ahol Nemes Nagy Ágnes szavaival "szinte forrong az irodalom". Fôként a nemrég alapított Magyarok asztala körül, amely folyóirat azonban a Nyugat több nemzedékének tagjaiból, valamint számtalan fiatal tehetségbôl álló ragyogó szerzôgárdája1 dacára sem jeleskedik profillal. Eklektikáját fôszerkesztôje, Kéry László azzal indokolja, lapjának az akkori koalíció "irodalmi megfelelôjét kellett felmutatnia"2. Így aztán az ifjabb nemzedék képviselôi idôvel egyre kevesebb publikációs lehetôséget kapnak, saját orgánum alapítását latolgatják tehát, hogy elmondhassák, miként dolgozták fel háborús élményeiket. E fiatalok, akiken esztendôket öregített az iszonyat közérzete, merôben különböznek a borzalmakat kiforrott jellemmel, gazdagabb tapasztalatok birtokában végiszenvedô idôsebb generációtól. Akár a kifejezésmódjuk, jóllehet a Nyugat iskoláján nevelkedett valamennyi. Nagy részüket — köztük Pilinszkyt, Mándyt, Rába Györgyöt, Vidor Miklóst, Somlyó Györgyöt — Lengyel Balázs itt ismeri meg a kávéházban. A társasághoz csatlakozik Szabó Magda, Lakatos István, Rónay György, Jékely Zoltán és Weöres Sándor. Lengyel Balázs 1946 tavaszán vállalja folyóiratuk, az Újhold szerkesztését. Ekkor már eldöntötte, mindenképp író s irodalom-szervezô lesz. Most tehát összefogja nemzedékének tehetségeit, hogy megírják, amit megéltek, az iszonyt, a túlélés örömét nyomasztóan ellenpontozó háborús dezillúziót, "s a szélsôségesen kilengô érzelmek mozgását csillapítva belsô rendet, emberhez méltó egyensúlyt"3 teremthessenek önmagukban s másokban egyaránt. Mindez azonban korántsem elégséges, hisz értékcentrikus irodalmat akar szervezni Babits szellemében, akitôl így tanulta: a literatúra erkölcsi kérdés, s egyben a mûvészetet létrehozó, önmagát megvalósító tevékenység. A lap dolga tehát, s ebben a többiek is egyetértenek, nem egy bizonyos tendencia minden áron való érvényesítése, hanem az érték egybetartása, a különféle szemléletmódok minôségi egységének felmutatása. E profil vállalása hamarosan olyan következményekkel jár, hogy az akkor ôsszel újrainduló s kiváló szerzôket felvonultató Válasz szerkesztôi — lévén vezetôjüknek, Illyés Gyulának politikai ambíciói — ugyancsak meggondolják, mit, miképp vessenek papírra.
Az 1946 júliusában megjelenô Újholdat otthon szerkesztik. A társaság egyik tagja tizenöt dollárt ajánl fel, s ebbôl rögtön kinyomtatnak ötszáz példányt, amelyet maguk hordanak szét a könyvkereskedésekbe. Mándy felelôs a prózai, Pilinszky a költészeti, Rába a kritikai rovatért. A valóságban persze mindenki mindent elolvas és megvitatják. A folyóiratot igen sommásan szokás a háború utáni magyar irodalom egyik legeredetibb mûhelyeként emlegetni. Ennél azonban sokkal többrôl van szó. Az értékvédelmezés és értékgyarapítás ama ragyogó fórumáról, amely egy újra fasizálódó korban vállalni merte a humanizmus folyamatosságának megôrzését, s melyen univerzális értékeket teremtô tehetségek indultak útnak. Jóllehet e tájt a Magyarok, a Válasz, a Kassák vezette Új Idôk s a Sík Sándor szerkesztette Vigília hasábjain jeles talentumok érett munkái jelennek meg, ezen orgánumok egyike sem áll ki ily tudatosan a babitsi örökség mellett. Szerzôi nagy részére, akik késôbb szintén nem hajlandóak szolgálni a kommunisták álirodalmát, késôbb ugyanaz a sors vár, mint az Újhold törzsgárdájára: elhallgattatás és üldöztetés.
Az újholdas nemzedékhez tartoznak azon fiatalok — s ebben áll a folyóirat esztétikai és irodalomtörténeti jelentôsége —, akik poézisukkal új fejezetet nyitnak a magyar literatúrában: a modern objektív líráét, amelyben a költô elállva a szubjektív vallomástól életérzése, léthelyzete kimondásához objektív formát keres, tárgyakba, személyekbe, látomásokba vetítve mintegy tárgyiasítja önmagát, a személyiségében és élményvilágában egymásra rakódó alapérzéseket. S e generációknak tragikus a léthelyzete: lét-szenvedés. "Kínzó feladat, hogy felmérjük, elhebegjük a háborút, annak legmélyebb bugyrát, mintegy jelképét, a KZ-láger emberen túli sebeit" — vallja Nemes Nagy Ágnes, kinek elsô verseskötete, a Kettôs világban az Újhold kiadásában jelenik meg 1946 decemberében. A modern objektív líra kimagasló mûvelôjeként a költônô folyamatosan újrateremti belvilága létreflexióit, ezek közlésére saját jelzôrendszert teremt, hogy megnevezze azt, ami névtelen — a lét és tudat határán innen és túl.
Pilinszky Jánostól csupán egyetlen költeményt — Eleven étketek vagyok — s egy fordításrészletet olvashatunk4 a másfél évig fennálló lapban, melynek majd egy esztendeig a lírai rovat vezetôjeként szerkesztôje — lenne. Ha ellátná feladatát. Ám ebben cseppet sem jeleskedik — a közösség valamennyi tagja amúgy is minden kéziratot elolvas s megvitat —, s megelégedvén a puszta jelenléttel, szorgalmasan publikál más irodalmi orgánumokban. Ekkori alkotásai javát a Magyarok közli. Az "újholdas" jelzô azonban aligha a mennyiségi produkcióért jár, annál inkább a körhöz való tartozásért s az eszmeiség vállalásáért. 1946 májusában jelenik meg elsô kötete, a Trapéz és korlát, amelyben elôször vonja kétségbe a létezés valóságát, hogy haláláig szóljon az Isten színe elôtti metafizikai kiszolgáltatottság iszonyatáról.
A maga képmására alkotott Istennel vet számot, s száll perbe a háború alapélményeivel tusakodva az immár csaknem elfeledett Rákos Sándor. Hajlik ugyan a kihagyásos, nyelvi tömörítésre, jóllehet szenvedélyes, erôteljes hangja ekkor még gyakran bicsaklik pátoszba. Az esztelen gyilkolás tébolyából érkezve Rába György a létezés tragédiáját morális és filozófiai reflexiók útján kísérli meg elviselhetôvé alakítani, s a megismert törvényeket tárgyiasítva próbál általános alanyt alkotni az énbôl. A lírikusként üstökös módjára fel- s tovatûnô Szabó Magda bûntudatot érezvén életben maradása miatt, önmarcangolva teszi fel a kérdést: "Miért ôt, ôket, s nem engem?" A belsô béke megtalálásának reményében küzd a megválaszolhatatlansággal. Formai érzéke már ekkor erôteljes és ígéretes. Lakatos István az emberi jelenségbe vetett hitébôl való kiábrándulása után teljes fordulatot vár és követel a világtól. Hiába. Éltetôje a költôi mesterség iránt érzett alázata s a nagyfokú formai igényesség. Az ugyancsak kiváló formaérzékkel megáldott Somlyó György még gyakran hajlik a túldíszítésre, s ha az irodalomnak egyik legnagyobb ellensége az irodalmiasság, úgy ez bízvást áll poézisére e tájt, amely azonban idôvel megtalálja s kibontakoztatja arányait — csak épp mûvelôjének kell túlesnie a pártliteratúrával való álságos cábárkodáson.
A spontán élménylírát szólaltatja meg a tárgyiasításhoz cseppet sem vonzódó Vidor Miklós, aki személyes hangon, közvetlenül fordul az érzelmekhez. Vele együtt szinte üdítô színfolt e komor palettán a jószerével stílromantikus — s ezt cseppet sem szégyenlô — Végh György; játékosságával bûvöl, költészetet varázsol, melynek bája feledteti önnön túldekoráltságát.
Az Újhold, írja majd Lengyel Balázs évtizedek múltán, "ifjúkori kezdemény volt, csupán hét számát, kétéves fennállását el is lehetne feledni, ha nem gyûlt volna köré és nem tartott volna ki eszményei mellett annyi eredeti, kivételes tehetség."5 E fiatal talentumok önmaguk kibontakoztatását a hagyományos humanista elkötelezettség jegyében vállalták; számukra az irodalom mûvészetet jelentett, erkölcsi tartást, tehát nem holmi politikai álláspont kifejezôdését s nem a karrier eszközét. Értéket ôriztek s értéket alkottak — útjukban állót a hatalom totális megszerzésére törô kommunistáknak, akik szennyes manipulációjukkal elérték, hogy a folyóirat pusztulása elôtt megalázza saját szellemiségét. Hanem közössége engedelmes szolgákká züllesztésére már minden mesterkedés és fenyegetés dacára képtelenek voltak.
Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes az induláskor még úgy véli, a változó világban "új, igazságosabb struktúra van kialakulóban, a feudalizmus alapja: a nagybirtok felosztva, folyik a jogok kiterjesztése, a demokráciának a társadalmi gyakorlatban való meggyökeresedése".6 Ezek szerint semmit sem fognak fel a kommunisták immár gátlástalan hatalomra törésébôl? Valóban ennyire naivak lettek volna? Bizony ekkor még egyikük sem olvasta J. V. Sztálin A Szovjetunió Kommunista(bolsevik) Pártjának rövid története címû több százezres példányban kapható vérdermesztô irományát, amelyben a tömeggyilkos hideg közönnyel, félreérthetetlenül mutatja be mozgalma céljait s az ezek eléréséhez alkalmazandó módszereket és eszközöket. Hiszen nem kell épp sokáig várniuk, hamarosan olyan leckét kapnak a tankönyvben foglaltak gyakorlati alkalmazásából, amelybôl azok, kiknek kedves a jövendô pályafutásuk s nem naivak vagy fanatikusok, ugyancsak megérthetik, merre vegyék eztán útjukat. A közösségben nem akadt fanatikus. Maradnak tehát a jóhiszemûek, akikben a most kezdôdô megrázkódtatások éltetô erôvé érlelik azt, amit közülük néhányan már a nemzetiszocializmus infernójában is gyakoroltak embertársuk megmentése közepette: a humanista értékekhez való rendíthetetlen ragaszkodást. Minden rettegés dacára.
Az Újhold elsô számának megjelenésekor még egyikük sem sejti: szelet vetettek. Babits után címû beköszöntôjében Lengyel Balázs eszmei példaképénél vonja meg a század magyar literatúrájában a cezúrát, hangsúlyozván: szellemének közvetlen jelenléte továbbra is magától értetôdô. Az általa képviselt mûvészi teljességigényhez és egyetemességhez kíván visszatérni az Újhold a Nyugat harmadik s negyedik generációjával ellentétben. Irodalomelméleti fejtegetéseit ekképp zárja: "A szellemi igényességet nem jutalmazhatjuk azzal, hogy e szegények álruháját kényszerítjük magunkra. Egy ilyen kísérlet az irodalmi élet nemzedéki megújulását veszélyeztetné. A mûvészet csak akkor maradhat fenn, ha a legmagasabb igényeket támaszthatja önnönmagával szemben. Íróra, irodalomra nézve sem lehet más érvényességet elismerni."7
A támadást Lukács György nyitja meg, aki majd másfél évtizedes moszkvai emigráció után, 1945 augusztusában tér vissza Magyarországra. Pártszolgálatos ideológusként ô is messianisztikus agresszivitással leplezi a görög-zsidó-keresztény civilizáció értéke iránti érzéketlenséget s "pragmatikus" logikával vetvén magát a gondolkodástanra, ellentmondást nem tûrôen — többnyire elképesztôen hibás magyarsággal — nyilatkoztatja ki, mi a "haladó" s mi nem. A Forum címû ideológiai folyóirat elsô számában Lengyel Balázs tanulmányát elemezvén kategorikusan kijelenti: "Babits és az egész elsô Nyugat-nemzedék lírája nem jelent határkövet a magyar irodalomban", a hozzá való visszatérés a "lírai epigonizmus történelmi és esztétikai apológiáját hirdeti", nem csupán mert "egy letûnt nemzedék magatartását és stílusát kényszeríti magára, hanem azért, mert ezt gyökeresen megváltozott történelmi körülmények közt teszi. Az Újhold tehát holmi individualista tiltakozást újít meg, amely pedig nem jelent mást, mint az ország demokratikus megindulásának ignorálását vagy tagadását".8
E jeladásra vérebekként esnek az Újholdnak a pártfirkászok. Köztük megannyi világnézeti bárcáját lobogtatva azzal bizonyítja elvhûségét, hogy susnya politikai gyanúsítgatások közepette követeli a "reakció bástyájának" bevételét. A Szabad Nép kritikusa "nem színvonalatlan, de annál kártékonyabb"9 folyóiratnak nevezi a lapot, mások felszólítják a szerkesztôséget, valljon színt, kik a megbízóik? S amidôn Lengyel Balázs az Írószövetségben reagálni merészel Lukács György kritikájára, Barabás Tibor, a szervezet fôtitkára kijelenti: "Megszólalt az ellenforradalom!"10 A kör ennek dacára még jó darabig úgy véli, a demokratikus szellemiségnek természetes velejárója a nyílt vita, "az olykor éles kritika is".11 S miközben váltig hajtogatják, nem politizálnak, nem veszik észre: régesrég politikumnak nyilváníttattak. A kommunistákat az Újhold léte is ingerli, hisz ideológusaik pontosan tudják, miféle akadályokat jelentenek a civilizációs értékek a hatalom megkaparintása felé vezetô úton. Az ilyesmikhez ragaszkodók, pláne, ha már a nemzetiszocializmus idején bebizonyították: képesek legyôzni félelmüket, különösen veszedelmesek.
Az 1947. augusztus 31-én megejtett, hírhedt csalásokkal manipulált s ennélfogva választásnak aligha nevezhetô vakparádé után 1113050 "szavazattal" s 100 mandátummal immár a kommunisták alkotják a legerôsebb kormánypártot.12 Megkezdôdik az "adminisztratív" úton való leszámolás az ellenzékkel — s minden annak minôsülô személlyel, szervezettel s orgánummal. Az Újhold az elsôk közt van. Költségeit a lap — a darabonként ötforintnyi bevétel s a szánalmasan csekély hirdetések mire sem elegendôk — a kultuszminisztérium irodalmi osztálya által folyósított segélybôl fedezte. A legegyszerûbb lenne e támogatás azonnali megvonása. Ám ez így kevés. A folyóiratnak elôször meg kell hazudtolnia önmagát, hogy hûtlenné válva meghirdetett eszméihez, hitelét veszítse olvasói s ország-világ elôtt. Aztán majd elnyeri méltó büntetését, akár a cirkuszperek vádlottai. No, persze, a koncepció kiagyalói pontosan tudják, a szûk kör tagjai e szerepre nem kaphatók. A rágalomhadjárat pergôtüze mintha még meg is erôsítette volna ôket meggyôzôdésükben. A belsô bomlasztásnak azonban megvannak a maga bevált receptjei. Kihasználandó tehát a szerkesztôk naivitása, folytatandó a megfélemlítés, anyagi bizonytalanság gerjesztendô, amelynek közepette munkához látnak a pártutasításra cselekvô szerzôk. Valóban. A minôség iránti tiszteletbôl fakadó tolerancia jegyében számtalan, a kommunista eszmékre fogékony ígéretes tehetség munkája jelent meg a folyóiratban. A "választások" után egyszeriben anyagi nehézségek támadnak. Leküzdésükre Gyárfás Miklós, Örkény István és Szabolcsi Miklós vállalkozik, feltéve, ha rájuk bízzák a szerkesztést. Rájuk bízzák. Ugyanekkor Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes nyugat-európai ösztöndíjat kap, s hamarosan útra kelnek. A nyolc hónap, amelyet a házaspár Rómában és Párizsban tölt, bôven elég az Újhold szétzüllesztéséhez. Lengyel Balázs neve felelôs kiadóként s szerkesztôként természetesen az impresszumon marad, befolyása azonban megszûnik. A decemberi számban Szabolcsi annak a Révai Józsefnek a teoretikusi kvalitásait méltatja, aki az Újholdra zúduló rágalomhadjáratot vezényli13, nem sokkal odébb pedig a "pedagógia hôskölteményeként" ünnepli az "emberfölöttivé magasztosult" A. Sz. Makarenko Az új ember kovácsa címû áltudományos gagymatát, melynek külön érdeme "a társadalmi törvényszerûségek induktív, alulról való megismerése és ez nagy tanulság lehet számunkra is".14 Társadalmi törvényszerûségek. E gyilkos kategória tartalma azonos a másik hasonló, az inhumanitás gyakorlatát igazolni hivatott agyalmánnyal, a "történelmi szükségszerûség"-gel. S ilyesmibôl kellene tanulnia — az irodalmat illetôen! — ama folyóirat olvasóinak, amelyet a babitsi humanizmus-ideál megôrzéséért alapítottak másfél esztendeje?
Pénz, persze, lesz. Hála a párthû szerkesztôknek. Major Ottó az utolsó elôtti számba még megírhatja Kegyetlen humanizmus címû szívszorító cikkét, amelyben Lukács György érdemének nevezi, hogy "végre megszûnt a szürke ellenforradalom irodalmának nyomasztó tekintélye".15
Az utolsó, 1948. február-májusi számban Gyárfás Miklós a neofita, forradalmi kritikusoknak is hálás, amiért segítették tisztázni a problémákat. Hisz lám, "az Újhold fiataljain is jól lemérhetô a fejlôdô demokráciában történt elônyös változás, melyet nem írásaik felületén felcsapó lángok jellemeznek, hanem teljes átforrósodásuk: lényük hômérséklete vált hasonlóvá, mint a népi demokrácia".16
Lengyel Balázs e számban Mándy Iván novelláskötetérôl ír kritikát. Nemes Nagy Ágnes egy verset küld Rómából. S Román György elbeszélése, a Liliputok forradalma így fejezôdik be:
"A bajuszán szaladt haza. Otthon százéves anyja fogadta, meglátta, összecsapta a kezét:
— Fiacskám, mi történt veled?
Egyetlen megmaradt fogát úgy mozgatta, mint elefánt az ormányát.
— Jaj, mamácskám, ne kérdezd, jönnek a liliputok, jönnek. Jönnek, mint a förgeteg."
JEGYZETEK
1. Nemes Nagy Ágnes is ír bele.
2. Kéry László. In: Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett. Kozmosz könyvek. Bp., 1983. 56.
3. A Márciusi Fronttól az Újholdig. In: Lengyel Balázs: Egy magatartás története. Magvetô Kiadó, Bp., 1986., 369.
4. Eleven étketek vagyok. In: Újhold. I. évf. 2., 82. és Hofmannstahl: Elektra. In: I. évf. 1., 58.
5. A Márciusi Fronttól... In: Egy magatartás. 381.
6. Uo. 365.
7. Újhold. 1946. július, I. évf. 1., 8.
8. Lukács György: Újhold. In: Forum. I. évf. 1. 1946. szeptember, 112—115.
9. A pálya szélén. In: Lengyel Balázs: Két Róma. Balassi Kiadó. Bp., 1995., 168.
10. A Márciusi Fronttól... In: Lengyel Balázs: Egy magatartás. 377.
11. A pálya szélén, In: Két Róma. 168.
12. 20. századi magyar történelem 1900—1994. Szerkesztôk: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenô, Izsák Lajos. Korona Kiadó, Bp., 1997., 298.
13. Szabolcsi Miklós: Rosszemlékû választó. Újhold. 1947. december. II. évf. 4. sz., 211.
14. Szabolcsi Miklós: A. SZ. Makarenkó: Az új ember kovácsa. Uo. 212—215.
15. Újhold. 1948. január. III. évf. 1., 4.
16. Látomás nélküli irodalom. In: Újhold. 1948. február—május. III. évf. 2., 66.
Részlet a szerzô Lengyel Balázs címû, kiadás alatt lévô monográfiájából.