Gabriela Adamesteanu, a 22 fôszerkesztôje Adriana Babeti-cel és Cornel Ungureanuval az általuk vezetett "A harmadik Európa" (közép-európai összehasonlító kutatásokat végzô) intézetrôl, a temesvári csoport célkitûzéseirôl beszélgetett. Az interjú a 22 1998. november 3-9. lapszámában jelent meg, amelyet rövidített változatban közlünk.

Gabriela Adamesteanu: Milyen megfontolások miatt hozták létre ezt a kutatócsoportot?

Adriana Babeti: Cornel Ungureanu és jómagam talán húsz éve errôl álmodozunk. Inkább irodalmi terveink voltak, nem kutatással akartunk foglalkozni, habár ahhoz, hogy megírjuk Temesvár álomként dédelgetett monográfiáját, mindketten éveken keresztül a város könyvtáraiban és levéltáraiban töltöttük az idônket; felfedeztünk, elolvastunk és lefordítottunk néhány tucat oldalt, amelyek a helytörténet szempontjából fontosak voltak. Ebbôl a munkából mindketten közzétettünk bizonyos részeket, aztán a közép-európai irodalom felé fordultunk, elsôsorban azon író- és költôóriások felé, akik valamilyen kapcsolatba kerültek a Bánáttal és Temesvárral. A Temesvár-könyv azonban minduntalan háttérbe szorult. 1990 után oly szerencsések voltunk, hogy a helyi egyetemen taníthattunk. A végzôsöknek és a továbbképzésen (master-tanfolyamon) résztvevôknek összehasonlító irodalomtörténeti kurzusokat tartottunk, de választható tárgy volt a közép-európai irodalom is. Számos diák rendkívüli érdeklôdést tanúsított a téma iránt, és egyáltalán nem mellékes, hogy legtöbbjük az irodalomtörténeti kutatásokhoz szükséges alapos ismeretekkel rendelkezett. Ugyanakkor elônyös helyzetbe juttatja ôket az is, hogy eredetiben olvashatják a közép-európai irodalom java részét (hiszen a német, a magyar, a szerb, a szlovák nyelvet birtokolják). Ezek a tényezôk mind-mind egy ilyen jellegû kutatócsoport létrehozására buzdítottak. 1997-ben tervünkkel a Nyílt Társadalomért Alapítványhoz fordultunk, és megkaptuk a kellô támogatást. Az alapító csoport (szakterület: irodalomtörténeti-kulturális összehasonlító tanulmányok) a heti "mûhelymunkák" és a kitartó egyéni kutatások eredményeként immár két kiadványsorozatot mutathat fel (a Poliromnál és az Universnél). Másfél esztendô alatt 12 kötetet és egy folyóiratot adott ki ez a csoport. Két könyvünk a román térségben munkaeszközként fogható fel. Az egyik a közép-európai elméletek, a másik a közép-európai naplók antológiája. Kiadásra kész A 20. századi közép-európai regény szótára (Dictionarul romanului central-european din secolul XX.). Csoportunk súlyát, jelentôségét azok az általunk szervezett vita-szemináriumok, országos és nemzetközi tanácskozások is növelik, amelyeken a közép-európaiság világhírû képviselôi, Tony Judt, Michael Heim, Vladimir Tismãneanu, Daniel Chirot részt vettek. 1998-ban, hála a Nyílt Társadalomért széleskörû támogatásának, kutatási tevékenységünket kibôvíthettük. Két új csoportot létesítettünk (antropológia-orális történelem és szociológia-politika). E két új kutatócsoport lendülete, az óriási dokumentációs munka és érdeklôdés hamarosan kötetekben fog lecsapódni: Világok és sorsok (Lumi si destine) és A plurális társadalmak szótára (Dictionar al societãtilor plurale). "A harmadik Európa" kutatóintézet korszakalkotó mukára készül. A hazai és külföldi (elsôsorban közép-európai) szakemberek bevonásával végrehajtandó kutatás öt-hat évre szólhat; címe: A közép-európai eszmetörténet és kulturális eszmeformák enciklopédiája (Enciclopedie a ideilor si formelor culturale din Europa Centralã).

Gabriela Adamesteanu: Miért választották Közép-Európát? Hol a helye Romániának? Kelet-Európában, Közép-Európában — vagy pedig sehol?

Cornel Ungureanu: Egy francia földrajztudós, de Martonne ezt mondta: "Románia Közép-Európa szerves része." Ez gyámkodó gondolat. A román kultúra csak azt fogadja el, hogy a román irodalom történetét úgy kell megírni (a kezdettôl a jelenig), ahogy a krónikás tette. Nem létezik szakosított kutatás. Mi éppen ezt mûveljük. Miközben a román kultúra meglehetôsen fôvároscentrikussá vált, fel kell eleveníteni néhány nevet, néhány félrelökött kulturális hagyományt, réteget. Legkevésbé sem kívánjuk a balkanizmus hatását minimalizálni vagy más kulturális térségek kreativitását kétségbevonni. Azonban nem ragadhatunk bele végérvényesen ebbe a körbe, nem mondhatunk le a kitekintésrôl, mert ha ezt tesszük, önmeghatározásunk eredménytelen kísérletté silányulhat. Ostobaság, hogy mindig a nagy (francia, angol, amerikai) kultúrákhoz mérjük a mi teljesítményünket, nem pedig szomszédainkhoz — ahogy természetes volna. Kundera rengeteg butaságot állított, de Kunderával csakis akkor vitatkozhatunk, ha mi, a román kultúra részei tudjuk, milyen mûveket mutathatunk fel Közép-Európa elôtt. Csakis így vitatkozhatunk vagy folytathatunk párbeszédet Danilo Kissel, Konrád Györggyel, Közép-Európa alapszerzôivel. Miközben azt állítjuk, hogy a románok az európai kulturkör szerves részét alkotják, az európai kultúra kialakulását befolyásolták, nem mondhatunk le az erdélyi és a bánáti szerzôk hosszú soráról. És az ô elfogadásukkal nem azt sugalljuk, hogy "a balkáni kreativitás kevesebbet ér", hanem azt mondjuk: "más volt". Nincs alternatívánk, amit így írhatnánk körül: "valami más, mint mi". Csupán jó és alapos munkát kívánunk végezni. Szerzôt szerzôvel hasonlítunk össze: román, német, magyar, szerb, zsidó stb. írót. [...] A politikai élet szóhasználatában a "föderalizálás", "Közép-Európa" szokatlan visszhangot kiváltó kifejezésnek számít. Mi kulturális szinten mozgunk, az általános román gondolkodásmódot azon román kulturális egység látószögébôl világítva meg, amely Románián belül differenciálódni kezd.

Gabriela Adamesteanu: S mégis miért "a harmadik Európa"? Melyik volna a másik kettô?

Adriana Babeti: Enyhén szólva metaforikus jellegû ez a meghatározás. Mégcsak nem is eredeti, hiszen gyakran találkozhatunk vele a közép-európaiság eszköztárában. Nevet próbáltunk adni a történészek, értelmiségiek, írók által Közép-Európának nevezett valaminek. Annak, ami nem Nyugat-Európa, nem Kelet-Európa, hanem Európa közepe (Europã de Mijloc), központi egysége. Nevezték már "a másik Európának", "lúdtalpasok Európájának" — ezek viszonylagos megközelítések, meghatározások. Nyilvánvaló, hogy nem akarjuk szétszakítani Európát; az európai kultúra kérdéskörét egységes egészként kell elemeznünk, azonban ebben a tömbben a változatosság meghatározó tényezô. A különféle kultúrák jelenléte nem csupán egy nemzeti kultúra számára mérhetetlen jelentôségû lehetôség, hanem éppenséggel az európai kultúra egészére nézve is. Az ilyenfajta változatosság legkevésbé sem töri meg a monolitikus (nemzeti vagy európai) identitást, sôt ez az a többlet-lehetôség, amit az értékek körforgásának nevezünk. Amikor kijelentünk valamit, nem föltétlenül azért tesszük ezt, hogy valaminek a létjogosultságát megfellebbezzük. [...] Gabriela Adamesteanu: Az idôsíkok oldaláról nézve a dolgokat, létezik-e valamilyen határa ennek a kulturális koncepciónak, felfogásnak?

Cornel Ungureanu: A kommunizmus bukása valamiféle utopisztikus gondolkodásmód megjelenését jelentette a mi életünkben. Ha Közép-Európáról beszélünk, azzal vádolnak minket, hogy újfajta utópiát próbálunk kialakítani. Csakhogy mi éppenséggel úgy fogjuk fel Közép-Európát, mint két központtal rendelkezô térséget: az egyik Bécs, a másik Auschwitz. Ugyanakkor Közép-Európa az esztétikai gyôzelmek helyszíne, de (Ciorant idézve) "az eljövendô agónia elôtti utolsó fôpróba" is. Közép-Európa bemutatása által nem magasztalni szeretnénk egy térséget, és nem próbálkozunk az egykori Habsburg birodalom értékeinek ismételt leírásával. Tény, hogy létezett egy jelentôs civilizáció; rengeteg érték nem hagyható figyelmen kívül. A morális, esztétikai stb. értékek mellett pozitívum, hogy itt mindig is vállalták a finálékat. [...] Ez egy olyan terület, ahol a gondolkodásmód és az életforma jellegzetes volt. Közép-Európa hatott. A térség minden nagyobb írója (Musiltól kezdve Hasekig) esszét írt az emberi butaságról Közép-Európa nagyjai alapvetô jelentôségû regényben mutatja be egy-egy meghasonlott ember sorsát. Az állandó agóniában való élés eszméje mellett azonban a giccsrôl sem feledkezhetünk meg. És felsorolható néhány dolog, ami homlokegyenest ellentmond azon írók utópisztikus gondolkodásmódjának, akik minduntalan fel vannak készülve arra, hogy örökké boldogan éljenek. Közép-Európa nem a földi Paradicsom. Értékeket és ellenértékeket mutat fel... de egyedi intenzitással teszi mindezt. És éppen ez a Musil, de Rebreanu, az osztrák, zsidó, cseh, szerb, szlovák, román stb. szerzôk által képviselt intenzitás, meg az, hogy hasonlítanak egymásra, lehetôvé teszi a kutató számára, hogy összehasonlítva, e világ alkotórészeként ítlékezve fölöttük, felfedezze magának a lehetôségeket: hogyan lehet hatékonyan elemezni Közép-Európa kérdéskörét. Ha Zolával vetnénk össze Rebreanut, semmitmondó eredményt érnénk el. Ha az összehasonlítás tárgya Musil, elôttünk áll a lehetô legjellegzetesebb írómodell. Ha Aron Cotrust Cosbuc-kal hasonlítanánk össze, ugyancsak semmiféle eredményt nem érnénk el. Ha a századforduló tájékán Bécsben tevékenykedô expresszionisták mellé helyezzük, jelentôs költôvé válik. A románok Európa részét képezték, de egyféleképpen tették. Ezt a létformát kell megértenünk.

Amikor közép-európai szótárat állítunk össze, rengeteg nevet felsorolunk. Csakhogy a Közép-Európa-kutatók mindössze négyet-ötöt szoktak megemlíteni: Ciorant, Eliadét, esetleg Uricarut, akinek írásait lefordították németre és Aron Cotrust. Csakhogy ne feledjük, rengetegen vannak — már Maiorescutól kezdve. Létezik egy alapvetô kultúra, amely ezen a szellemiségen növekedett fel. Slavici a román gondolkodástörténetben egyetlen egy olvasatban jelentkezik. Senki sem veszi a fáradságot, hogy elolvassa Slavici teljes éltmûvét — komolyan és felelôsségteljesen. Mi most kezdünk felfedezni egy alapkultúrát, újra felfedezzük Maiorescut, Eminescut, Slavici-ot, Cosbucot. Éppen ezért állíthatom azt: gyalázatosság azzal vádolni minket, "A harmadik Európa" kutatóintézet munkatársait, hogy Közép-Európa bemutatása által elszakítjuk Romániától Erdélyt. [...]

Szabó Géza fordítása