I.

Schengen neve a határon túli magyarság számára egyre fenyegetôbben cseng, mintegy második Trianonként. A rendszerváltozás eredményeként gyakorlatilag akadálytalanná vált magyar—magyar kapcsolatok jövôjét a közös európai vízumpolitika közeledése bizonytalanná teszi. E bizonytalanság az ellentétpárja annak a sikernek, amelyet az jelent, hogy Magyarország Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovéniával együtt abba a csoportba került, amellyel 1998-ban megindultak az érdemi csatlakozási tárgyalásokat elôkészítô megbeszélések. [...]

Az természetesen nyilvánvaló, hogy nem az Európai Unió kíván belépni Magyarországba, hanem fordítva. Ebbôl azonban nem következik az, hogy a minél hamarabb és mindenáron való csatlakozás bûvkörében élve nemzeti érdekeket adjunk fel.

A magyar tárgyalási pozíciókról kibontakozott 1998-as tavaszi magyarországi viták, az ún. három prioritás harmóniájának 1994—1998 közötti megbicsaklása, az "európai integráció követelményei" címke nyakló nélküli használata miatti frusztráció azt is eredményezte, hogy mind több ponton vált érzékennyé a határon belüli és a határon túli magyarság bizonyos kérdésekre: a határon belül erre a földtulajdon, a határon kívül pedig Schengen a példa. Ez utóbbi számos reakciót váltott ki, ezek egyike az ún. kettôs állampolgárság kérdéskörének újragondolására irányuló javaslatcsoport.

II. Schengentôl Maastrichton át Amszterdamig — és tovább?

Az eredetileg az Európai Közösségek egyes tagállamait kötô 1985. június 14-i schengeni megállapodás elôbb kiegészült az 1990. június 19-i schengeni egyezménnyel, majd a maastrichti szerzôdés uniós eufóriájában megkezdte menetelését abba az irányba, hogy a közösségi jog elsôdleges jogforrásává váljon. Az eredeti prioritások is megváltoztak¹ és az áruk mozgásának megkönnyítését szolgáló 1985-ös filozófia 1990-re már átadta a helyét a beutazási, idegenrendészeti, menekültügyi együttmûködésnek. A schengeni egyezmény így igen részletesen szabályozza a belépést, a különbözô vízumfajtákat s azok egységesítésének célját.

A maastrichti szerzôdés "megnyitja az utat a «közös érdekû kérdések» közösségiesítése elôtt (...) az igazságügy és a belügy területén. A 100/C cikk elôírja a tagállamok vízumpolitikájának közelítését, mivel a Tanács egyhangúan döntve (és 1996-tól már minôsített többséggel) meghatározhatja azoknak a harmadik államoknak a listáját, amelyeknek az állampolgárai csak vízummal léphetnek a közösség területére."²

A K/1 cikk szerint:

"Az Unió céljainak — ideértve mindenekelôtt a személyek szabad mozgását — megvalósítása érdekében és nem érintve az Európai Közösség hatásköreit, a tagállamok az alábbi területeket közös érdekû kérdés gyanánt kezelik:

1) A menekültpolitikát,

2) A tagállamok külsô határainak a személyek általi átlépését és az átlépés ellenôrzésének gyakorlását szabályozó elveket,

3) A bevándorlási politikát és a harmadik államok polgárai irányába folytatandó politikát a) harmadik államok polgárainak belépését és közlekedését a tagállamok területén.

b) A harmadik államok polgárainak a tagállamok területén való tartózkodásának feltételeit, ideértve a családegyesítést és a munkavállalást,

c) A harmadik államok polgárainak a tagállamok területét érintô illegális bevándorlása, tartózkodása és munkavállalása elleni harcot;

[...]"

K/2 cikk

"1. A K/1 cikkben érintett kérdések az 1950. november 4-i Emberi Jogok Európai Egyezményének és az 1951. július 28-i menekültügyi egyezménynek a tiszteletben tartásával fognak történni, figyelembe véve a tagállamoknak a politikai okokból üldözöttek számára nyújtott védelmét.

2. A jelen cím nem érinti azokat a felelôsségeket, amelyek a közrend fenntartása és a belbiztonság védelme területén hárulnak a tagállamokra."

Az 1996—1997 között zajló kormányközi konferenciát lezáró, az elôzetes várakozásokkal szemben igen vérszegény 1997. június 18-i amszterdami egyezmény a schengeni joganyagot "mintha" bevinné a közösségi jogi anyagba. Azért indokolt ez a megfogalmazás, mivel az amszterdami rendelkezések — a szerzôdés hatálybalépése után — megnyitják a lehetôségét annak, hogy a közösségi jog klasszikus döntéshozatali szabályai szerint történjék a szabályozás. (Egyszersmind éppen emiatt azt is le kell szögezni, hogy egyelôre tehát jogilag még semmiképpen sem minôsül Schengen a közösségi hozomány, az acquis communautaire részének.) Kérdés, hogy az államok mennyire érdekeltek abban, hogy a hatálybalépés megtörténjék: a francia állam saját érdekeibôl kiindulva ezt egyáltalán nem tekinti prioritásnak — hangsúlyozták az egyik legismertebb francia európai jogi kutatóintézet vezetôi egy magyar—francia videokonferencián³.

Mit is ír elô a vízumrendszer szempontjából az amszterdami szerzôdés?

73/I cikk

A szabadság, a biztonság és az igazságosság térségének fokozatos megvalósítása érdekében a Tanács meghozza:

a) az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év múlva a 7/A cikknek megfelelô szabad személyforgalmat biztosítva (...) a 73/J(2,3) és 73/K cikkeknek megfelelô intézkedéseket

73/J cikk

A Tanács a 83/O cikknek megfelelô eljárással az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év elteltével meghozza

1) a 7/A cikknek megfelelôen az akár uniós, akár harmadik állam polgárságát viselô személyeknek a belsô határokon való áthaladása ellenôrzésének megszüntetését biztosító intézkedéseket;

2) a tagállamok külsô határain való áthaladására vonatkozó intézkedéseket, amelyek rögzítik:

a) azokat a normákat és részletszabályokat, amelyekhez a tagállamoknak alkalmazkodniuk kell, hogy megvalósítsák a külsô határok személyi ellenôrzését;

b) a max. 3 hónapi tartózkodást rendezô vízumokra vonatkozó szabályokat, nevezetesen:

i) azoknak a harmadik országoknak a listáját, amelyek polgárai vízumkötelezettek a külsô határok tekintetében, és azokét az országokét, amelyek polgárai ez alól mentesek;

ii) a vízumkiállítás feltételeit és eljárásait a tagállamokban;

iii) egy vízum modelltípust;

iv) az egységes vízumszabályokat;

3) azokat az intézkedéseket, amelyek rögzítik azokat a feltételeket, amelyek mellett harmadik államok polgárai szabadon közlekedhetnek a tagállamok területén, max. 3 hónapig.

73/K cikk

A Tanács az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év múlva a 73/O cikkben foglalt eljárásnak megfelelôen meghozza (...)

3) a bevándorlási politikára vonatkozó intézkedéseket az alábbi területeken:

a) a belépés és tartózkodás feltételei, valamint a hosszútávra szóló vízumok és tartózkodási engedélyek (ideértve a családegyesítés céljára szólókat is) kiállítási szabályai; b) illegális bevándorlás és illegális tartózkodás, ideértve az illegálisan tartózkodók hazajuttatását is;

4) a harmadik államok valamely tagállamban jogszerûen tartózkodó polgárainak a többi tagállamban való tartózkodásának jogait rögzítô szabályokat s azokat a feltételeket, amelyek mellett ôk ezeket [a jogokat] gyakorolhatják.

A Tanács által a 3) és 4) pontok értelmében elfogadott intézkedések nem akadályoznak meg egy tagállamot, hogy fenntartson vagy bevezessen az érintett területeken olyan nemzeti szabályokat, amelyek összeegyeztethetôek a jelen szerzôdéssel és a nemzetközi megállapodásokkal.

A fenti (...) 3-a) és 4) pontok alatti intézkedések nem esnek a fenti 5 éves idôtûzés alá.

73/O cikk

1) Az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év során a Tanács a Bizottság javaslatára vagy egy tagállam kezdeményezésére és az Európa Parlamenttel konzultálva egyhangúan dönt.

2) Ezután az 5 év után:

— súlyozott szavazás,

— (...) [bizonyos esetekben-KP] egyhangú.

3) A fenti 1)§ és 2)-tôl eltérôen, a 73/J-2-b-i és iii az amszterdami szerzôdés hatálybalépése után a Tanács a Bizottság javaslatáról az Európa Parlamenttel történt konzultáció után minôsített többséggel dönt.

73/Q cikk

A jelen cím a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság helyzetérôl szóló jegyzôkönyv rendelkezéseit, valamint a Dánia helyzetérôl szóló jegyzôkönyv rendelkezéseit nem érintve érvényesül, s nem érinti az Európai Közösségeket létesítô szerzôdés 7/A cikk egyes vonatkozásainak a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságra történetô alkalmazásáról szóló jegyzôkönyvet. [...]

IV. Van-e megoldás?

Magyarországnak alapvetôen az az érdeke, hogy a magyarlakta szomszédos országok a vízummentes listára kerüljenek. Szlovákia ismeretesen ebbe a kategóriába tartozik és nem valószínû, hogy ez megváltozik. Romániának van esélye arra, hogy ebbe a kategóriába kerüljön és nekünk érdekünk, amennyiben kialakul a közös vízumrendszer, úgy Románia is a vízummentes kategóriába essék. Ez ugyanúgy érdeke Romániának is, s itt látványosan lehetne demonstrálni, hogy Magyarország külügyi téren támogatást nyújt a román integrációs politikához. A Magyarországba való beléptetés feltételein ez román állampolgárok esetében a jelenlegihez képest semmit sem változtatna.

Az elôrehaladó schengeni menetrend értelmében azonban hamarosan és nélkülünk fog eldôlni, ráadásul minôsített többséggel, a vízumköteles államok listája, s kérdés, hogy Románia valóban felkerül-e rá. Az EU szempontjából bizonyos érvek a román vízummentesség mellett, mások ellene szólnak. Mellette szól, hogy támogatni lehet így a pozitív belsô folyamatokat, ellene szól azonban, hogy Romániának olyan megállapodása van Moldáviával, hogy az ottaniakat kvázi saját állampolgáraként kezeli a határokon átnyúló együttmûködés, munkavállalás stb. tekintetében. Így az EU attól tarthat, hogy az amúgy sem csekély lakosságszámú Románia a moldáviai lakossággal kiegészítve zúdulna rá az EU munkaerôpiacra. A másik ehhez hasonló érv, hogy Románia vízummentesítése precedensül szolgálna Ukrajna számára is, azaz kezelhetetlen mennyiségû embertömeg jelenne meg a schengeni határokon.

A magyar álláspont azonban az érintett országok szerint eltérô fogadtatásban részesülhet: ez összefügg azzal is, hogy míg Magyarország hitelesen tudja közvetíteni a román vízummentesítési igényeket a 2 millió magyar miatt, ez azért felemásabban cseng, amikor 150—200 ezer magyar érdekei alapján az ukrán vízummentesség fontosságát hangsúlyozza. Ukrajnának, Szerbiának középtávon semmi esélye sincs a vízummentes listára való felkerülésre, és Horvátország esetében is halványak a remények.

Magyarország, mint nem tagállam, nyilvánvalóan nem tud meghatározó szerepet játszani a vízummentes lista és a mintavízum elemeinek és feltételeinek összeállításában. Amennyiben valóban eljut az Unió az amszterdami szerzôdés hatálybaléptetéséig és azután az európai vízum koncepcionális kérdéseinek eldöntéséig, úgy magyar szempontból a logikai kiindulópontok a következôk lehetnek:

— Azon országok tekintetében, ahol külön megállapodás biztosítja az útlevélmentességet⁴, kishatárforgalmat⁵ vagy a vízummentességet⁶, ezek hatályának fennállta alatt a magyar államot kötelezettségek terhelik. Így a schengeni vízumlista elfogadására való rákényszerülés esetében e szerzôdéseket fel kell mondani. Mivel ezeket a szerzôdéseket határozatlan idôre kötötték és bármikor felmondhatók, esettôl függôen 30, 60, 90 napos felmondási idôvel, így az Európai Unió tárgyaló delegációja nyilvánvalóan arra mutat rá, hogy éljünk a felmondás jogával. A felmondás azonban jóval nehezebbé válhat, ha e szerzôdéseket mi magunk újítjuk meg vagy kötünk esetleg újabbakat, amelyek határozott idôre szólnak (pl. 10 évre) s az alatt nem lehetne felmondást eszközölni.

— Érvényesíthetô lesz-e ránk a schengeni vízumlista EU-csatlakozásunk elôtt? Az érvényesíthetôség sem a nemzetközi jogból, sem a közösségi jogból nem következik, az EU vízumlistája számunkra res inter alios acta, azaz bennünket nem kötelez semmire. Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem tekinthetünk el attól, melyek ennek a tartalmi elemei, mivel a csatlakozás után számunkra ez már a hozomány, az acquis communautaire része lesz. Minden olyan törekvés az EU részérôl, hogy a rendszerbe szálljunk be már EU tagságunk elôtt is "érettségünket bizonyítandó stb." a legegyértelmûbben ütközik a magyar érdekekkel, s ezért a csatlakozási tárgyalások során ennek elôre hozott vállalása elôl ki kell térni.

A csatlakozási tárgyalások során a magyar érdek a schengeni szabályok érvényesíthetôségének idôbeli elhúzására való törekvés, a derogáció kieszközlése. Mivel a legnagyobb magyar kisebbséget magában foglaló Románia a második körbe tartozik, azaz azok közé, akiknek a felvételérôl folyó tárgyalások az EU hivatalos álláspontja szerint is "belátható idôn belül" megkezdhetôk a körülmények megfelelô alakulása esetén, a derogáció igénylése egyáltalán nem szentségtörés és egyáltalán nem abszurd módon hosszú idôszakra vonatkozna. Ez Horvátország, Szerbia és Ukrajna esetében lényegesen bonyolultabb és nehezebben ütemezhetô kérdés.

A schengeni vízumlista és a vízumgyakorlat mûködtetésébe való — remélhetôen legkorábban az EU-tagsággal együtt történô — kényszerû belépési kötelezettség esetén is maradnak bizonyos, a schengeni, maastrichti, amszterdami dokumentumokban is rögzített fogódzók ahhoz, hogy egyes speciális magyar érdekeket érvényesítsünk. Igaz, hogy az ugyanakkor messze nem egyértelmû: a schengeni, maastrichti, amszterdami szabályok — ahogy ma ismerjük ôket — valóban ebben a formában fognak-e átkerülni az EU vízumrendszerbe. Így például kérdés, hogy a schengeni egyezmény tételes jogi szabályként vagy csak intézménytörténeti elôzményként fog-e bekerülni a majdani EU-szabálykomplexumba.

a) Fogódzók — Schengen szerint:

A schengeni szerzôdés maga is tartalmaz kivételeket és ezeket érdemes szem elôtt tartani a csatlakozási tárgyalások során is, abból a szempontból, hogy maga Schengen is "párhuzamos" rendszerekkel számol, igaz, közte egy dominánssal, de mindenesetre nem egy homogén rendszerrel. A schengeni szerzôdés 9. cikke erre elvi lehetôséget nyújt, de csak "kivételesen/exceptionally" és "alapvetô államérdekbôl/for overriding reasons of national policy". Ami köznapi értelmezésben a határon túli magyarok vezérkara számára nyújtott kivételes elbánás megôrzését jelenti, de tömegeket nem érinthet. A kivételnek ugyanakkor ellentétele is van: az így beengedett személy viszont az EU többi tagállamának területére nem léphet be, azaz ebben benn is vagyunk Schengenben, meg nem is: nyugati határainkon az ellenôrzést éppen hogy fokozni kell.

A schengeni 14. cikk utal az egyes érintett országokra vonatkozó korlátozott érvényességû útlevelekre, azaz a rendszerváltás elôtti években használt zöld útlevél, piros útlevél újjáteremtése Romániában, Szerbiában, akár kishatárforgalom címen, akár egyéb, az ország teljes területét érintô látogatási joggal is elképzelhetô. A határrendészet szempontjából ennek ugyanaz a következménye, mint az elôbbi esetben, azaz nyugati határunkon kell mûködtetni a schengeni kontrollt.

Semmi sem utal arra, hogy a vízumkiállításnak országonként centralizáltnak kellene lennie. Nemcsak az erdélyi magyaroknak, de az ottani románoknak is jobb, ha a vízumot nemcsak Bukarestben, de Kolozsvárt a konzulátuson is megkaphatják, vagy ugyanabban a decentralizált formában, mint a Kádár-rendszer végén a nyugati határon, azaz ha az illetô nem volt tiltólistán, akkor a vízumot a határállomáson is megkaphatta és az illetéket is ott rótta le. Mivel a schengeni együttmûködés egyik központi eleme a közös informatikai adatbázis, a rendészeti szempontból aggályos elemek kiszûrése (a vízum meg nem adása) a közös lista és a számítógéprendszer alapján a határon megtörténhet. Ennek a megoldásnak az lenne az elônye, hogy ebben az esetben nem az osztrák-magyar határon húzódik Schengen, hanem a déli és a keleti határainkon. Egy ilyen hatékony, de decentralizált, a határra telepített vízumrendszert én összeegyeztethetônek vélek Schengennel. Ugyanebben a gondolatkörben mozogva lehetôség nyílna arra is, hogy a kolozsvári, illetve a belgrádi konzulátusnak több kirendeltsége legyen a magyar határhoz közel esô városokban, településeken, ideértve a tiszteletbeli konzuli hálózat kiszélesítését és ilyen értelmû feljogosítását is.

b) Fogódzók — Maastricht szerint:

Mivel a maastrichti szerzôdés maga is utal az Emberi Jogok Európai Egyezményének alkalmazhatóságára⁷, célszerû figyelembe vennünk, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmát⁸ is kimondó EJEE igenis lehetôséget lát a pozitív diszkriminációra és egyáltalán nem tilt minden elbánásbeli különbséget.⁹ Mivel a maastrichti szerzôdés az EJEE-t általánosságban is bevitte a közösségi jogalkotást és joggyakorlatot kötelezô jogi normák közé¹⁰, így a magyar—magyar családi kapcsolatok, a történelmi és kulturális önazonosság, a magyar nemzet (a magyar nép) határok által metszett volta mind olyan tényezô, amelyekre fel lehet építeni az ésszerû indokoltság elméletét. Szövegszerûen semmi sem indokolja, hogy az EJEE-re vonatkozó utalást kizárólag a schengeni menekültpolitikával összefüggésben vegyük figyelembe. Következésképpen tehát elméletileg egyáltalán nem kizárt, hogy nyelvi, nemzetiségi alapon nyújtsunk bizonyos preferenciát, amennyiben ennek megfelelô megfogalmazását, valamint az eszköz és a cél belsô arányosságát meg tudjuk valósítani.

c) Fogódzók — Amszterdam szerint:

Az amszterdami szerzôdés maga is utal arra hogy hatályos nemzetközi szerzôdések szabályai eltéréseket eredményezhetnek¹¹, ami a vízummentességi egyezményeink évekre szóló kifuttatására adhat módot, feltéve, hogy közben azok felmondása az érintett államok egyetértése alapján technikailag megnehezül, illetve a szerzôdés határozott idejûvé válik, az ún. automatikusan önmegújító formában.

Az amszterdami szerzôdés maga is számol a differenciált rendszerrel, hiszen egyik rendelkezése, illetve kapcsolt dokumentumai¹² az Egyesült Királyság és Dánia számára különleges státuszt biztosítanak, azaz ôk különbözô okokból kívül maradnak a rendszeren. Igaz, ez alapvetôen azért történik, mivel ôk tulajdonképpen a schengeni külsô határellenôrzés dacára is ragaszkodnak a saját határaikon való újabb ellenôrzéshez, azaz nem gyengítik, hanem szigorítják a kontrollt. Ebbôl Magyarország számára az a következtetés adódik, hogy Schengen acquis-jellege viszonylagos: jogilag ki lehet belôle maradni, ha a különleges rezsim nem gátolja a schengeni célok elérését. Ettôl független az, ha a tárgyalások során elhangzik, hogy a különbözô területeken az Egyesült Királyság által kiharcolt speciális státusz nem precedens a csatlakozni szándékozók számára: a lényeg az, hogy jogilag Schengen is mûködni tud nem teljes körô részvétellel.

V. Következtetések

A fentiak alapján az alábbiakban összegzem azokat a koordinátákat, amelyek álláspontom szerint a schengeni árnyékban vonatkoztathatók a magyar—magyar kapcsolatokra és EU-integrációs politikánkra:

1) A schengeni típusú együttmûködés fejlôdése a közvetlenül elôttünk álló években nem esik egybe a magyar érdekkel, azaz nekünk az a jó, ha minél lassabban halad elôre.

2) A schengeni együttmûködés valószínûleg elôrehalad és a vízumlista, a mintavízum tekintetében megszületik a döntés, éspedig értelemszerûen nélkülünk és minôsített többséggel. Ebben a mi szempontunkból a német magatartásnak lesz döntô szerepe, ami a német—francia tandem hagyományait figyelembe véve fog érvényesülni:

3) A kettôs állampolgárság tömegessé tétele politikailag, alkotmányjogilag és diplomáciailag nem járható út, több problémát vet fel, mint amennyit megold. 4) Magyarországnak és a magyarságnak az az érdeke, hogy az érintett országok maradjanak benn, illetve kerüljenek át a vízummentes kategóriába s ebben a magyar—román érdek teljesen egybeesik.

5) Amennyiben magyar szempontból fontos állam vízumköteles lesz, illetve marad, Magyarországnak nem érdeke a schengeni szabályok csatlakozás elôtti érvényesítésének vállalása.

6) A csatlakozási tárgyalások során a derogációs igényt jelezni kell és érvényesítésére kell törekedni. A derogáció lehetôségére a schengeni, maastrichti és amszterdami szerzôdésekben több cikk is utal.

7) A derogáció "ára" az, hogy Magyarországnak EU és Schengen tagsága esetén az EU többi tagállamával érintkezô határain, jóllehet az EU "belsô határ", schengeni külsô határként kell azt mûködtetnie, ennek minden személyzeti és adminisztratív költségével.

8) A tárgyalások során nyilvánvalóan eljön az a pillanat, amikor az EU tárgyaló delegáció hangsúlyozottan közli, hogy a schengeni együttmûködés elfogadásával való ideiglenes szembehelyezkedés, az 5—10—15 éves derogációhoz való ragaszkodás hátráltathatja a magyar felvételi tárgyalás ütemezését. Amint bizonyossá válik, hogy ez a puszta tárgyalási taktikán túlmutató figyelmeztetés, a magyar diplomáciának készen kell állnia arra, hogy az alkotmány, a nemzetközi jog és a nemzetpolitika követelményeinek megfelelôen felelôs döntést hozzon.

9) Az EU Tanácsán belüli súlyozott többségû döntések miatt Magyarország taggá válása után sem lesz abban a helyzetben, hogy egyedül maradva is érvényesítse érdekeit. Amennyiben az érintett szomszédállamok felvétele megbicsaklik, úgy a kedvezô vízumgyakorlat csak úgy érvényesíthetô, ha azt Magyarország addigra magának már kikötötte és elfogadtatta.

JEGYZETEK

1. Kende Tamás (szerk): Európai közjog és politika, Osiris-Századvég, 1994. Budapest, 167.

2. Serre, Françoise de la: Le traité d'Union Européenne (La Documentation Françoise—Spécial Maastricht, 1992., 21)

3. A program a Centre Européen Universitaire (Nancy) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve a Miskolci Egyetem nemzetközi jogi tanszékei szervezésében zajlott 1998. februárjában és márciusában a MATÁV budapesti Távoktatási Központjában.

4. Az errôl rendelkezô magyar—szlovén megállapodás 1998. június végén lépett hatályba.

5. pl. 1969. június 17-i budapesti magyar—román megállapodás (1969. évi 43. tvr.); 1975. november 5-i budapesti magyar—jugoszláv megállapodás, (1976. évi 19. tvr.);

6. pl. 1965. november 11-i belgrádi magyar—jugoszláv megállapodás (1966. évi 4. tvr); 1994. augusztus 5-i pozsonyi magyar—szlovák megállapodás (160/1994 (XII. 2) Korm. r.; 1992. augusztus 21-i felsôszölnöki magyar—szlovén megállapodás (61/1993 (IV. 15) Korm. r.;

7. K/2 cikk

"1. A K/1 cikkben érintett kérdések az 1950. november 4-i Emberi Jogok Európai Egyezményének és az 1951. június 28-i menekültügyi egyezménynek a tiszteletben tartásával fognak történni, figyelembe véve a tagállamoknak a politikai okokból üldözöttek számára nyújtott védelmet.

2. A jelen cím nem érinti azokat a felelôsségeket, amelyek a közrend és a belbiztonság védelme területén hárulnak a tagállamokra."

8. 14. Cikk: "A jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történô megkülönböztetés nélkül kell biztosítani."

9. A 14. cikkely a Bíróság értelmezésében végsô soron az olyan elbánásbeli különbségtételt tiltja, mely nélkülözi az objektív és ésszerû igazolhatóságot vagy ha hiányzik az ésszerû arányosság az alkalmazott eszközök és az elérni szándékozott cél között. A contrario jogszerû az elbánásbeli különbségtétel, amennyiben lényegileg különbözô tények objektív értékelésén alapul, s ha a közérdektôl hajtva, a közösség érdekeinek védelme és az Egyezmény által biztosított jogok és szabadságok közötti igazságos egyensúlyt is biztosítja."

A Bíróság ezt az ún. belga nyelvi ügyben (1968. 7.23: lásd a 7. és 9. §-t) mondta ki, s azóta számtalanszor megismételte.

10. A maastrichti szerzôdés F. cikkely 2. §-a az alábbiakat tartalmazza: "Az Unió tiszteletben tartja az alapvetô jogokat, ahogyan azokat az 1950. november 4-i római Emberi Jogok és Alapvetô Szabadságjogok Európai Egyezménye biztosítja, és ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, a közösségi jog általános elvei gyanánt következnek."

11. 73/K cikk: "(...) A Tanács által (...) elfogadott intézkedések nem akadályoznak meg egy tagállamot, hogy fenntartson vagy bevezessen az érintett területeken olyan nemzeti szabályokat, amelyek összeegyeztethetôek a jelen szerzôdéssel és a nemzetközi megállapodásokkal."

12. 73/Q cikk

A jelen cím a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság helyzetérôl szóló jegyzôkönyv rendelkezéseit, valamint a Dánia helyzetérôl szóló jegyzôkönyv rendelkezéseit nem érinti az Európai Közösségeket létesítô szerzôdés 7/A cikk egyes vonatkozásainak a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságra történô alkalmazásáról szóló jegyzôkönyvet.