Ezt a két kulcsszót az ezredfordulón, a Kárpát-medencében nem lehet megkerülni. 1989 után mindenki egyértelmûen a nyitásról beszélt, ez a remény határozta meg az erdélyi, a romániai magyarság hangulatát, jövôképét is. Egy évtized eseményei a térségben már korántsem indokolják az egyértelmûen derûlátó helyzetértékelést, jövôvárást. Az egységesülô Európa határai a közeljövôben aligha ott húzódnak majd, ahová álmodtuk, álmodjuk ôket — Schengen 1998 végére mondhatni a félelem metaforájává vált mindazok számára, akik a NATO és az Európai Unió bôvítésének "elsô körében" nem vétettek számításba.

Tanácskozások sorozatát rendezik itt, a Duna-tájon; mi magunk is elôadói és hallgatói vagyunk e konferenciáknak, amelyek a régi-új szomszédság, a lehetséges együttmûködés, az egységesnek, de mindenképpen egyetemesnek akart kultúra mûködôképességének, a magyar—magyar viszonynak idôszerû kérdéseit elemzik, holnapját próbálják elôrevetíteni. Az 1998-as Tokaji Írótábor, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Magyar Napló októberi közös rendezvénye ("Európai integráció és szomszédságpolitika"), a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága — Anyanyelvi Konferencia decemberi kérdésfelvetése ("A schengeni döntés utáni magyar—magyar kulturális kapcsolattartás") e sorozatba tartozik; e három alkalommal elhangzott szövegekbôl válogathat most a Korunk-olvasó, a szerzôk (elôadók) tudtával, többnyire az elsô közlés jogának birtokában, ennek haszonélvezôjeként.

Maguk a gondolatok természetesen jóval korábbiak, történelmi elôzményeiket hosszú volna elôsorolni. Csupán egy 1992-es beszélgetésre utalunk (magyar fordításban a Kritika 1998. decemberi számában olvasható), a lengyel Adam Michnik és a szlovén Drago Jancar eszmecseréjére. Mitteleuropa német koncepciójával szemben ôk valamifajta "Zwischeneuropá"-ról, azaz köztes Európáról beszélnek, amely részben azonosítható Közép-Európával. Az irodalomban Kafka, Musil, Hasek, Krleza, Gombrowicz, Cankar nevéhez kapcsoltan jelzik e térség közös gondjait, mára azonban többrôl van szó: arról, hogy "nem New Yorkban vagy Moszkvában zajlik minden a világon". De arról is, hogy a nemzeti érzések s a nacionalizmus miképpen viszonyul itt egymáshoz, és épp 1989 óta különösen. Michnik írja az erôteljesen nemzeti érzésrôl, meggyôzôen: "Ezt a fajta nemes indulatot nemcsak hogy megértem, hanem azonosulok is vele. Másfelôl úgy érzem, hogy az ilyenfajta törekvések rövidesen felszabadítják a csordaösztönöket, és elfojtják azt, ami egyéni, továbbá érvényre juttatják a kulturális identitás építésének törekvését más nemzeti kultúrákkal ellentétben."

Minek kellene "megállj"-t parancsolnunk, és merre érdemes, merre lehet nyitnunk? A kérdések és válaszok 1998-ban természetesen nem zárultak le — a folytatás az ezredvégen és az új évezredben várható.