1998 gazdaságpolitikai történései, a kétszeri kormányválság, a hatalomra került jobbközép kormány intézkedési programjának ismétlôdô sikertelenségei mind arra utalnak, hogy a liberális elveken alapuló áprilisi kormányprogram jelentôs része nem valósul meg. A beígért adó- és járulékcsökkentés nem következett be, sôt a költségvetési korrekció után, szeptembertôl új pótadók rontják a közhangulatot s a növekedés esélyeit.

A jelek arra mutatnak, hogy a stabilizációs program elôirányzatai távolodnak, a magánosítás és a szerkezetváltás zsákutcában van. Ez elénk vetíti a kormánykoalíció esetleges bukását, a pénzügyi befektetôk elbizonytalanodását és megkérdôjelezi a makrostabilizációs eredmények tartósságát. A román bankok és általában az ország besorolása a nyugati pénzintézetek, illetve az NVA által egyre kedvezôtlenebb, ezért a hitelek megszerzése és folyósítása is bizonytalanabb. Rövid, 1997-es tündöklése után, 1998 derekára nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai rendszerváltó elit bukásra áll, ami lényegesen rontja a kormány mozgásképességét és esélyeit. Következetes, erôs kormányzás helyett a koalíció tagjai nem képesek tisztázni a tulajdonviszonyokat és alkalmazható törvényeket hozni. Kiderült, hogy egy olyan korszakban, amikor minden a gazdaságban dôl el, az új kormányfô nem tudja átfogni a gazdasági sorskérdéseket, s olyan kompromisszumokat elfogadtatni a Demokrata Párttal, amely a földtörvényt és a mezôgazdaságot kivezesse a zsákutcából. Az állami szerepvállalás a jelenlegi csôdhelyzetben teljesen kétes, mert a liberális gazdaságpolitika nem valósult meg. Erre vall a vállalati csôdök sorozata, a hagyományos piacok elvesztése, a költségvetési hiány, a kilencmilliárd dolláros külföldi adósságállomány, a külkereskedelmi mérleg volumene, a gazdasági növekedés elmaradása a monetáris eszközök alkalmazása miatt, a rohamosan csökkenô belsô fogyasztás és beruházások stb.

Ilyen elôzmények után, a gazdasági reform végkifejlete s a privatizáció sikere nagy talány, jóllehet három-négy hónapja a makrostabilizáció pozitív eredményeket is mutat. Tény viszont, hogy állandósul az átmenetiség, a bizonytalanság és az exlex-állapot.

1998. július—augusztusban mérséklôdött az infláció. Júliusban 1,3, augusztusban 0,6 százalékos volt az inflációs ráta. Szenzációs rekordnak vagyunk tanúi. Miközben az ipari termelés közel 20 százalékkal csökkent 1997-hez viszonyítva, a bruttó nemzeti össztermék közel 6 százalékkal, a mezôgazdaság csôdhelyzete általános — az infláció három hónapon át csökkenô tendenciát mutatott. Ez a helyzet tovább tart szeptemberben is. Vitán felül áll, hogy a termeléscsökkenés, a költségvetés katasztrofális helyzete, a privatizációs bevételek elmaradása után ez a fontos stabilizációs mutató: az infláció visszafogása közgazdasági paradoxon. A havi 1—2 százalékos infláció ellenére (1998. június—szeptember) a hitel és betéti kamatláb egy hónapra közel 5 százalék, ami szintén paradox helyzet, s közgazdasági logikátlanság. A paradoxon, dr. Wekerle László szerkesztette, több mint 110 éves kislexikonom írja: szokatlan, a gondolkodás rendes törvényeinek ellentmondani látszó állítás, amely tüzetesebben megvizsgálva igaznak és helyesnek bizonyul. Rousseau szerint paradoxon az olyan állítás, amely száz évvel megelôzi korát. Próbáljuk hát tüzetesebben megvizsgálni, miért "sikerült" Romániában kilenc év után több mint három hónapon át megállítani az inflációt.

A statisztika adatai szerint mind az ipari, mind a mezôgazdasági termelés alacsonyabb, mint 1997-ben, az állatállomány lényegesen kisebb (143 ezerrel szarvasmarhából, 600 ezerrel juhból van kevesebb, mint 1997-ben). A lakossági fogyasztás csökkent (2,6 százalékkal), a belsô piac beszûkült, s az export is lemaradt 1997-hez viszonyítva (6—7 százalék). Növekedés helyett nyolc hónapja tart a recesszió, s a visszaesés mélysége alapján Románia megítélése rosszabb, mint Bulgáriáé. A munkanélküliek száma 871 ezer, januártól számuk mind abszolút, mind relatív értékben csökkent (részarányuk 9,2 helyett 8,7 százalék augusztusban). Ez a helyzet egyáltalán nem talál a szerkezetváltás és a gazdasági hatékonyság elvárásaival. Mi ez, ha nem paradoxon? Ellentmond a formális logikának is, a közgazdasági racionalitásnak is. Ennek az ésszerûtlen helyzetnek az okait kutatjuk. Ha megvizsgáljuk a gazdasági átmenet stratégiájának sikerét a szomszédos, kelet-közép-európai országokban, az alábbi megállapításokat tehetjük:

1. Romániában a piacgazdaság kifejlôdési és térhódítása kezdetleges. Sem a piac, sem a tervgazdaság és a központi koordináció nem mûködik jól. A piacgazdaság kifejlôdésének egyik alapvetô követelménye az lenne, hogy az áruk és szolgáltatások piacán a munkaerô- és tôkepiacon viszonylag összehangolt politikák összehangolására kerüljön sor. Erre azért van szükség, mert e három piac szabályozottságának és intézményrendszerének kell biztosítani a verseny mûködését és hatékonyságát. Enélkül nincs sikeres konkurencia, gazdasági hatékonység és haladás. Az e piacokon kialakuló árak egymásnak kölcsönösen függvényei: az árupiaci viszonyok hatnak a pénz keresletére és kínálatára, befolyásolják a munkaerôpiacot is. Mindhárom piaci intézmény átalakulásra vár, mert a közelmúlt szocialista hagyatéka nemcsak anyagi és humán, hanem a jog és az intézményrendszer tekintetében is idôszerûtlen és nagyrészt használhatatlan. Az intézményi lemaradást illetôen elég, ha a tôzsdére és a bankokra, vagy az export—import szabályozásra utalunk.

Az áruk és szolgáltatások piacon kialakuló versenyt egy másik hármas — szintén a gazdaságpolitika által befolyásolt — összefüggésében kell megvizsgálnunk. Ezek a következôk:

a) az importverseny (az importcikkek és az importôrök közötti konkurencia);

b) a belföldi termelôk egymás közötti versenye;

c) az exportverseny (külsô piacszerzés, exportvezéreltség és hatékonyság).

Állításunk szerint kilenc év után a román nemzetgazdaság bonyolult, nehezen áttekinthetô helyzetben van. A gazdaságpolitika nem stabil, s a gazdasági rend összehangja kétes. Sajátos dualizmussal állunk szemben: a törvényeket nem tartják be, de a szokságjog és korrupció gyakorta erôsebb is, mint a törvény. Ugyanakkor a piacgazdaság fontos törvényeinek elfogadása és harmonizálása április óta hihetetlenül lassan és bizonytalanul mûködik. Három példa erre: nincs még állami segélytörvény (szubvenciós törvény) és új földtörvény sem, ami biztosíthatná a tulajdonviszonyok tisztázását; enélkül nem lehet eladni nagy állami üzemeket, vállalatokat, farmokat stb. Nem mûködik a csôdtörvény, ami nélkül a csôdös állami üzemek felszámolása elképzelhetetlen, így nincs gyors csôdeljárás és végelszámolás. Nem lehet kivezetni a piacra a veszteséges állami nagyvállalatokat, mert a politikum dominálja a gazdasági döntéshozatalt, így az állami követelések végrehajtása elmarad, ellentmondásos és a költségvetés forráshiánya nô.

Az eladósodás mértéke a román gazdaságban évek óta egyre nagyobb, s a körbetartozás értéke elérte a 75 ezer milliárd lejt. Ez olyan rekord, ami pénzügyi törvények és a fegyelem be nem tartását tükrözi. (Nyolc év óta nem lépnek fel a rosszul fizetôkkel szemben, ebben a kérdésben mind a hat kormány következetlen és ingadozó volt.)

2. Az alacsony infláció másik oka: bizonyos konkurens piacok egy éve jól mûködnek. Azok a piacok, ahol a CEFTA-áruk jelen vannak, illetve napi szükségleteket, mezôgazdasági és élelmiszeripari cikkeket forgalmaznak. A zöldség, a burgonya, a tojás, a tejtermék nagy része, a hentesáru esetében a drágulás mértéke lényegesen kisebb, mint az infláció. Bármelyik nagyáruházban mindenki meggyôzôdhet arról, hogy a külföldi élelmiszerek részaránya túl van az 50 százalékon, s ezek versenyben vannak a román mezôgazdasági termékekkel. A gyümölcsfogyasztás csökkent — nem lehet az árakat emelni, mert a lakosság óriási többségének nincs pénze desszertre. A magyar csirke, szárnyas, hentesáru és tejtermék jobb minôségû és olcsóbb, mert a gyártók technikai és technológiai ellátottsága felsôbbrendû. A vegyszerek és mosóporok esetében a helyzet hasonló: a kínálat meghaladja a keresletet. A cukor és étolaj tekintetében a piac és a konkurencia jól mûködik, bár meghúzták a vészharangot, hogy jön a drágulás, ez nem történt meg, mert a kínálat nagy, s a készletek meghaladják a szükségletet. Más kérdés, hogy a román termelôk eladatlan készletekkel maradnak, mert az importáruk jobbak, a vámilletékek csökkentek 1997-ben és a szóban forgó piacok kimondottan konkurenciálisak.

Az élelmiszer- és konfencióimport, valamint a más fogyasztási cikkek fokozott külföldi behozatala azt eredményezi, hogy a külkereskedelmi mérleghiány közel háromszorosa lesz az elôirányzottnak, s megközelíti a 2,8—2,9 milliárd dollárt. Többek között a Nemzeti Bank azért "egyezett bele", hogy a véleményezett dollárárfolyam szeptember közepétôl meghaladja a 9050 lejt...

3. Egy másik oka az alacsony inflációs rátának az utóbbi három hónapban az volt, hogy az átlalános piacbeszûkülés és fogyasztáscsökkenés az utóbbi évben bénító hatású volt, és így új termékeket, illetve minôségileg igazán kiválókat csak kis mennyiségben lehet eladni, mert a vásárlók óriási többsége abból a kategóriából kerül ki, amelynek a havi átlagfizetése egymillió kilencvenezer lej körül van. A fizetésemelés elmaradása költségvetési intézményekben (tanügy, egészségügy, kultúra, állami adminisztráció) maga után vonta az eladók visszafogottságát: kisebb haszonkulccsal is megelégedtek. A költségvetési politika 1998-ban ellentmondásos és káros volt: nagyon késôn fogadták el a költségvetést, a költségvetési egyensúly nem állt be. Mellékesen az 1998/154-es törvény ugyan érvényben van július 16-tól, de a mai napig sem alkalmazták a fent említett költségvetési ágazatokban, mert a metodológiai utasítások és normák nem készültek el. Továbbá: a költségvetés forráshiányban szenved a privatizáció csupán 50 százalékos "sikere" miatt, így nem lesz fedezet a tényleges kifizetésekhez. Erre utal az is, hogy nem lesz az utolsó évnegyedben fizetésindexelés, s elmarad a tizenharmadik fizetés is.

Az 1998. szeptemberi költségvetési korrekció konzerválja a fenti állapotot, mert inkább volumen- és kevésbé szerkezeti jellegû. Magyarán lefaragják a tanügy, egészségügy, kultúra és hadügy létfontosságú kiadásait. Emiatt elképzelhetetlen jelentôs áremelés az élelmiszerek, a konfekció, a benzin és a lábbeli piacán. A legsiralmasabb és riasztóbb a helyzet a könyvkiadás terén: 69 százalékkal csökkent a termelés, erre jött azután a 11 százalékos értéknövekedési adó. A könyv- és újságeladás októbertôl csökkenni fog, akárcsak a bútor és más tartós használati cikkek eladása is. Kivétel és paradoxon, az autógyártás kilenc—tíz hónapja nô, és óriási kereslet van az új autók iránt! Az elmondottak azt mutatják, hogy bár 1998-ban monetáris eszközökkel megtörték az inflációt, s az áremelkedés megállt egy alig 27 százalékos szeptemberig, nincs okunk optimizmusra, mert nem indult be a gazdasági növekedés, nem szüntették meg az állam monopolhelyzetét a stratégiai közszolgáltatások terén. (Áram, víz, gáz, csatorna, posta, távfûtés, vasúti szállítás stb.) És ezek a nem konkurenciális piacok tovább rontják a helyzetet. A lakótársulatok óriási tartozása a melegvíz- gáz- és távfûtésért arra utal, hogy a reform sorsa nem dôlt el a közmûveknél, és az állami egyedáruságok monopóliuma továbbra is arat. Elôrelátható az áremelések újabb sorozata októbertôl.

Ott, ahol az állam az egyetlen vállalkozó egy adott piacon, nem lehet haladás, s bár az infláció csökkent, az állam monopolhelyzete és a magánosítás elmaradása tovább rontja az életszínvonalat, a jövôképet s az európai integrációt. Monopolellenes gazdaságpolitika nélkül nem lehet sikere a magánosításnak, s nem indulhatnak be az ésszerû beruházások egy új piaci szerkezet megteremtéséért. A gazdasági versenyt akadályozó, mesterségesen létrehozott és elburjánzott állami monopóliumokat sürgôsen privatizálni kell, ésszerû szétbontás és szerkezetváltozás után. Hasonló a helyzet a nagy kereskedelmi bankok (Postabank, Román Fejlesztési Bank) esetében is: nem akarják eladni a részvénycsomagok több mint 51 százalékát, így alig lehet stratégiai befektetôt találni. Közben a bankok besorolása rizikófaktorok tekintetében romlik, a bankkonszolidáció elmarad.

A reform sikere attól függ, hogy az a politikai kényszerkoalíció, amely még mûködik, meg tudja-e tenni a kormányprogramba foglalt radikális és bátor lépéseket, amelyek Magyarországon és Csehországban, de már Bulgáriában is megtörténtek. Ehhez teljes átvilágítás, intézményi reform szükséges — halaszthatatlanul.

A külföldi befektetôk érdeklôdését csak akkor lehet javítani, ha a felkínált részvények a nyereséges gazdasági egységekbôl és bankokból is jönnek, enélkül nincs válságkezelés és tôzsde-újraélesztés. A tôzsdérôl ki kell rekeszteni a hónapok óta eladatlan, illetve teljesen csökkent értékû részvényeket, amelyeket hiába jegyeznek, ha nincs vevô, érdeklôdô (a játékkedv elmarad és az aktív tôkéjüket kockáztató játékosok is).

A paradox helyzetek elemzése azt mutatja: nô a munkáslétszám, miközben csökken a termelés, csökken az infláció és csökken a fogyasztás. bár nô az import és elmarad a fizetésemelés, bezárnak kórházakat, nem nyitnak meg iskolákat, de vesznek külföldi katonai helikoptereket.

A fiatal közgazdászokra vár, hogy felülbírálják a mind hosszabbodó gazdasági átmenet baklövéseit és hasztalan megszorításait. A nagy kérdés az, mikorra várhatjuk a gazdasági növekedést, piacépítést s a privatizáció végét, hogy ne írhassunk többet törékeny makrostabilizációról.

Utóirat

A sajátos romániai gazdasági átmenet és rendszerváltás egyik nagy ellentmondása, hogy a paradox helyzeteket az a politikai elit generálja, mely fél a radikális átalakításoktól, és nincs biztos partitúrája a transzformáció sikerére.

Az átalakítás két fô kérdése a következô:

1. Van-e politikai szándék a piacgazdaság és demokrácia kivitelezésére?

2. Képes-e a koalíció kollektív cselekvésre a piaci átmenet véghezvitelében?

A jelenlegi kényszerkoalíció gazdaságpolitikai lépései, a reform súlyos lemaradásai, a be nem tartott ígéretek mind arra mutatnak, hogy a kezelés késôi, bizonytalan, megalapozatlan, illetve deklaratív jellegû. Jó példa erre, hogy a nemzeti pénznem, a lej, bár elméletileg konvertibilis az országon belül, az árfolyam felülrôl megállapított és manipulált. 1998-ban tíz hónapon keresztül a lej felülértékelt volt, s a dollár—lej viszony rapszodikusan változott a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap függvényében. Négy hónap sikeres inflációellenes gazdaságpolitikája után a lejt újra leértékelték, s a hitelkamatlábakat felértékelték, mert a két pénzintézmény úgy rendelkezett, hogy egy dollár tízezer lej kell hogy legyen. Ennek ellenére Románia hitelmegállapodás nélkül maradt, s a döntést csak négy—öt hónap múlva hozzák meg, mert a Világbank és az NVA nem értékeli a román reform eddigi eredményeit, és megtorolja azt eddigi megállapodások be nem tartását, és nem hitelez. Az egész makrostabilizáció júniustól októberig összeroppant novemberre azért, mert nem történt meg a szerkezeti átalakítás a nagyiparban, bankokban, negyven nagy központi egyedáruságnál. A paradox helyzetek azért sokasodnak, mert a sok politikai csatározás és dicsekvés mögött nincs biztos gazdasági háttér és exportvezérelt ipar és mezôgazdaság. Az Európai Unió jelentése a romániai helyzetrôl, amely az eddigi legrosszabb helyre sorolta be az országot, akár nagy állami bankjainkat, mind azt jelenti: a törékeny makrostabilizáció véget ért, és az ezerarcú gazdasági válság minden tünete jelen van és jelen lesz ezen a télen, majd 1999 tavaszán.

A rendszerváltó politikai elit rövid tündöklése után a bukás minden politikai elemzô számára nyilvánvaló. A politikai diskurzusok mögött nincs fedezet, mert a nagy pártok készülnek az elôrehozott választásokra, hogy eldönthessük végre tíz év után, hogy merre tartunk: jobbra vagy balra. 1996 decemberéig jobbra jeleztünk és balra tértünk, s a jelenlegi politikai elit sem tudta végrehajtani az ôszinte önvizsgálatot és az önrevíziót. Félünk, hogy a nyolcvanéves terápia újra a nacionalizmussal társul, mert ebben van tradíció, s lényegében minden politikai párt, ha magyarokról van szó, ugyanazt a nótát fújja, csak más hangszeren. Így a mai Romániában a tulajdonviszonyok tisztázása is 1999-re marad, meg az összes olyan radikális lépés is, amely megteremti a szabad versenyt s a valódi konkurenciát.

Bukarest, 1998. november 5.