Az átmenet regénye

Íme egy gyors és, úgymond, "az életbôl vett" regénytéma. A cselekmény valahol Keleten játszódik, egy volt kommunista országban. Egy hétköznapi polgár, állami hivatalnok, nem túl jelentôs, de nem is egészen apró, ül a családjával a televízió elôtt. Péntek este van, a week-end megkezdôdött. A képernyôn megjelenik az államfô, egyenes adásban az Elnöki Hivatalból. Ünnepélyes. Két magas rangú tisztségviselô van vele, szigorúak, szertartásosak, szakmájukhoz méltón komorak, az egyik a Rendôrségtôl van, a másik az Ügyészségrôl. Az elnök bejelenti, hogy a harc a korrupció ellen — hisz azokon a tájakon valóságos ragályként terjed — percig sem szûnt meg, s ebben a csatában jelentôs gyôzelmeket arattak, a harcot egyébként személyesen ô maga koordinálja. Bizonyítandó, az elnök bejelenti, hogy összeállítottak egy mérleg-listát, a felfedezett és a rendôrségi—ügyészségi eljárások különbözô stádiumában — a kivizsgálás és az ítélethozatal között — levô eseteket leltározták fel. A felmérés-leltárt a sajtó rendelkezésére fogja bocsátani, de csak miután maga olvasott fel részleteket belôle fennhangon, a nemzet színe elôtt. A regény fôhôsének, annak a bizonyos hivatalnoknak a lakásában csendre intenek: az illetô egy pénzügyi ellenôrzô intézményben dolgozik s figyelmesen akarja hallgatni, mit mond az államfô.

A képernyôn az Elnök olvas. Neveket sorol, vétségeket, károkat, minden pontosan osztályozva van, úgymond tematikus fejezetekben. Az "erôszakkal szervezett korrupciós esetekhez" ér.

Itt az elnök két nevet emel ki a listából, hivatalnokokét, akiknek felajánlották és akik elfogadták a csúcszópénzt, úgy hat-hétszáz dollár értékben. Ezeket, mondja az elnök, törvény elé állították és három év börtönre ítélték, körülbelül egy évvel ezelôtt.

Az egyik említett név a lakásban lévô illetôé. Ô az, akirôl az elnök azt mondja, hogy perbe fogták és három évre ítélték; vagyis börtönben kellene lennie, rács mögött, semmiképp sem otthon, a családjával, a televízió elôtt. Kivonja magát az ítélet alól?! Szökevény? Nem. Mindössze arról van szó, hogy soha el nem ítélték, perbe sem fogták, még csak nem is volt kivizsgálás alatt.

Szerencsére tévedés. Pár nap múlva közleményben ismertetik, hogy technikailag miként eshetett meg a tévedés. Elnézésféle is elhangzott. Viszont regényrôl lévén szó, akár az átmenet regényérôl, valószínû, hogy az illetô élete a televíziós közvetítés utáni éjszaka és a week-end két napja alatt érdekesebbé válik. Bár, ki tudja, helyi hagyomány szerint elintézhetik egy "na és akkor mi van?"-nal.

Folytonosság

Ugyanabban az országban, körülbelül egy évvel ezelôtt, ugyancsak a Televízióban, hasonlóképpen egyenes adásban, az akkori miniszterelnök, ugyancsak ünnepélyesen, ugyancsak komoran, egy másik listát mutatott be: állami vállalatok listáját, amelyek fizetésképtelenekké váltak, pár nap múlva bezárják ezeket. Mint a hivatalnok is, aki otthon a televízióból szerzett tudomást arról, hogy börtönben ül, azoknak a vállalatoknak is a legtöbb alkalmazottja és a vezetôi a televízióból tudták meg, hogy egy héten belül munkanélkülivé válnak. Rövid idôn belül felfedezték az elkerülhetetlen tévedést: a listán szereplô vállalatok közül legalább egynek (s nem volt sok, csupán 17 a listán) nem volt egyáltalán adóssága. Nyilvánvaló mind a két esetben, hogy nem a listát felolvasó személyek (egyik esetben az Elnök, a másikban a miniszterelnök) a tévedés szerzôi; kevésbé érthetô viszont, miért volt szükségük televíziós adásban felolvasni ilyesmit; mind a két eset világossá tette, mennyire ingatag, mennyire bizonytalan, mennyire rögtönzött annak az országnak az adminisztrációs rendszere. Ha egy szerencsétlen beszámoló sem megbízható, amit a miniszterelnöknek és az Elnöknek készítenek, mit várhat az ember?! És kitôl?!

"Nem vagyunk németek!"

"Nem vagyunk németek!" — felelte nekem valamelyik nap mintegy magyarázatként egy bukaresti újságíró barátom, akit felhívtam, hogy elmondjam neki, mennyire elképeszt az a sok ostobaság, amit az általa irányított lap egyik cikkében olvastam.

Néhány óra múlva megkaptam postán az október 8-i, csütörtöki bukaresti lapokat. A Cotidianulban, elsô oldalon egy katona képe látható, géppuskacsô mellett, s a képaláírás: "Szerbia mozgósítja hadseregét". Ugyanezt a képet hozza a National is, de itt más a magyarázat, átellenben: "A szerb rendôrség visszavonul Koszovóból".

Viszont mind a két esetben színes volt a fotó.

(Megjelent a Dilema 1998. október 16—22-i számában)