Tévéélményeim voltak számosak, s ha most vissza kell emlékeznem igazán emlékezetes tévéélményeimre, az elsô tévézést 1960 nyarán mindenképpen ide kellene sorolnom, mikor a római olimpia közvetítéseit néztem Brassóban, egy kicsi fekete-fehér képernyôn. Az adás igen gyenge minôségû volt, mégsem lehetett otthagyni.

Aztán javultak az adások technikai körülményei, bôvült a mûsorkínálat, s e sorban a következô csúcsot a bukaresti TV magyar adása jelentette, a jó minôségû riportok és interjúk, melyeket Bodor Pál és Csáky Zoltán jegyeztek — talán azért is, mert rólunk szóltak.

Hatalmas változást hozott az amerikai tévézés — nyelvben, mûfajokban az egészen más világgal való ismerkedés révén. Nehezen szoktam meg a mûsorok reklámbetéteit, amely alól csak az amerikai közszolgálati tévé — a Public Broadcasting Service (PBS) adásai képeznek kivételt. Ez a csatorna lett s maradt kedvencem. Magas színvonalú hírmagazinját (elôzetesen a McNeil-Lehrer Newshour, újabban Newshour Jim Lehrerrel), ha csak tehetem, megnézem. Ennek a speciális adásai ismertettek meg az amerikai múlttal s jelennel. Ezek közé tartoznak a Frontline politikai sorozata, Ken Burns polgárháborús és vadnyugati sorozatai, az American Experience sorozata, mely az amerikai társadalom huszadik századi alakulását meséli el. Igen jô minôségûek a New York-i Lincoln Center élô adásai, szimfonikus és kamarazene-koncertjei, legutóbb a Gershwin-centenárium gálahangversenyét néztem meg.

A család persze megoszlik tévémûsor-preferenciák vonatkozásában, úgyhogy mi is harcolunk a távirányító birtoklásáért.

A nagy kereskedelmi hálózatok (ABC, NBC, CBS-Fox) mûsorait ritkábban nézem, de a sportközvetítéseket — futball-vébét, olimpiát, mûkorcso- lya-bajnokságokat — többé-kevésbé rendszeresen követem, úgyszintén a vasárnap délelôtti heti politikai magazinokba is belenézek.

A kábeltévé-csatornák közül a Discoveryt, a History Channelt, a TLC-t (The Learning Channel) és a Bravót (mûvészetek) nézem néha, s persze az izgalmasabb politikai eseményeket (vö. elnökünk magánéletének kiteregetését) is megtalálom a CNN és a C-Span csatornáin. Most sugározza a CNN — minden varásnap este — a Hidegháború címû sorozatot (mely Európában egyelôre nem került adásba). Ennek folytatásait eddig sikerült követnem, ugyanakkor internetes honlapján igen komoly dokumentáció kapcsolódik a tévésorozathoz. Így egészíti ki a két mûfaj-média egymást.

Tévén követhettük tehát a történelem alakulását — a képiség és egyidejûség varázsa alatt: a kommunizmus bukását, Tienanment, az, Öböl-háborút, a Szovjetunió összeomlását. Ezen élményeink valószínûleg közösek a kelet-európai nézôkével is, hiszen ma, a globális telekommunikáció korában mindenki egyidejûleg hozzájuthat ezen anyagokhoz.

Nagy élmény volt 1993 nyarán, elsô erdélyi hazalátogatásunk alkalmával a Duna TV adásaival való megismerkedés. Tavaly ôsz óta egyes mûsorok (Híradó, Héthatár, Közép-európai Magazin, Esti Kérdés stb.) elérhetôk az Interneten is (http://www.dunatv.hu) — még ha kicsiben s darabosan is, néha magam is megnézem ôket. De ennél jobbat szeretnénk, s Orbán Viktornak hónap eleji amerikai látogatása alkalmával, Washingtonban volt egy kijelentése, miszerint céljuk egy globális magyar tévéadás megteremtése, mely reményekre jogosítja fel az amerikai s távolabbi magyarokat, akik a Duna TV adását közvetlenül nem foghatják.

Egyébként újabban én is lényegesen kevesebbet tévézek, mióta az internetezést elkezdtem — egyszerûen nem telik idôbôl-szembôl mindenre. Ez itt általános jelenség, egy újabb felmérés szerint a számítógéppel-internetkapcsolattal rendelkezô családok (s ez pillanatnyilag az amerikai háztartások kb. 40 százalékát jelenti) lényegesen kevesebbet tévéznek.

Ugyanakkor maga a tévézés is egyféle válaszúthoz ért. A kommunikációs média soha nem volt statikus, de ami most készülôdik e téren — részben a technikai fejlôdés, részben a kormányzati szabályzás alakulása, részben a közönség összetételének és igényeinek változása miatt — valóban újrafogalmazhatja a tévé meghatározását s szerepét. Az alapvetô technikai változás a folyamatos digitalizálás, ami lehetôvé teszi a magas felbontású (HDTV) adásokat, a már zajló számítógép—tévé konvergenciát (WebTV, intercasting), a különféle egyéb eszközök és alkalmazások (nyomtató-rögzítô- és visszajátszó-tárolóeszközök, videofon, fax, elektronikus játékeszközök stb.) gyakorlatilag végtelen kombinációját.

Így aztán a televízió nemcsak a mesemondó-szórakoztató-tájékoztató szerepét töltheti be, de elekronikus osztályterem, újságárus stand, üzlet és bank, könyvtár és játékterem is lehet egyben.

A közönség, az igények specializálódásával, úgyszintén aprózódik. A nagy globalizáció, a világ Disneyworlddé válása mellett megvan tehát az esélye a kis kultúrák, kis nyelvek megmentésének, mûvelésének is, így a nemzeti kultúrák, a diaszporák szorosabbra zárhatják soraikat a modern kapcsolattartás, információ- és kultúrtermékcsere révén. A kihívás s a veszély egyben esélyt s lehetôséget is jelenthet.

Ez azonban más történet tárgya lehetne.