"A koszovói válság a bukaresti politikusok számára belpolitikai üggyé vált. Az ellenzéki pártok a nemzeti érdek elárulásaként bélyegezték meg az ország Legfelsôbb Védelmi Tanácsának azon döntését, amely alapján Románia légterét felhasználhatják a NATO-repülôgépek sürgôsségi vagy elôre nem látott esetekben. Hasonló vádakkal mindeddig csupán gazdasági vagy belpolitikai döntésekkel kapcsolatban találkoztunk. A koszovói helyzet és Románia magatartása a legvehemensebb nyilatkozatokra adott lehetôséget. 1989 után hasonló hangvételû kijelentések külpolitikai kérdések kapcsán meglehetôsen ritkák voltak. Akárki uralkodjon is Bukarestben, egy Belgrád-ellenes fellépés rendkívül súlyos kérdéseket vetne fel. A kommunizmus ideje alatt az átlagromán számára Jugoszlávia kisebbfajta Nyugat volt. Ott meg lehetett vásárolni mindenféle terméket, ami a mi üzleteinkbôl hiányzott, amihez idehaza csupán a feketepiacon juthattunk hozzá. [...] Amikor a bukaresti tévé napi két órás adását Ceausescu elvtárs magasztalására szentelte, a déli és nyugati antennákat Belgrád felé fordították a románok. [...] Történelem órán azt sulykolták a nebulók fejébe, hogy a századok folyamán sohasem háborúztunk dél-nyugati szomszédainkkal akiket persze legtöbben a szerbekkel azonosítottak. A szerbek rendkívül népszerûek a románok körében, a véres események pedig felszínre hozták mindegy, hogy Horvátország vagy Bosznia volt a helyszín a szerbek szenvedése kapcsán az együttérzést. Az embargó ideje alatt néhány román vagyonra tett szert a Dunán folytatott üzemanyag-csempészkedés révén. Számos román politikus akkoriban hatalmon, jelenleg ellenzékben azt állította, hogy az embargó a katolikus Nyugat azon kísérlete, hogy valahogyan térdre kényszerítse az ortodox Keletet." (Azi, 1989. okt. 14.)
"Miközben a fegyveres összecsapás perspektívája eltûnt a koszovói látóhatárról, a román honatyák mindenféle politikai fegyvernemet bevetettek. A Legfelsôbb Védelmi Tanács döntését az ellenzék visszautasította [...], a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR), a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR), a Nagy-Románia Párt (PRM) és a Szövetség Romániáért (ApR) mindenféle ügyrendi és diplomáciai kifogásokat elôszedett. A PDSR és a PUNR a parlament külpolitikai és védelmi bizottságának törvénytelen döntéseirôl beszélt. Adrian Nãstase és Ioan Gavra szerint a két bizottság határozatait törvénytelenül fogadták el. Ugyanakkor megemlítették azt is, hogy az államfô elfelejtette hivatalosan tudomásukra hozni Románia Koszovóval szembeni magatartását. Nem kívánunk vezérlôpulttá vagy egyszerû nézôkké válni mondta Adrian Nãstase. [...] Azonban a honvédelmi miniszter a PDSR módosító javaslatait nevetségeseknek tartotta, a Parlament pedig elvetette ezeket. Az elsô PDSR-kitétel azt javasolta, hogy Románia biztosítson a jugoszláv repülôgépek számára is szabad légteret. A legnagyobb ellenzéki párt így akarta kiiktatni a diplomáciai ellentmondást, amely által országunk kockáztatja, hogy a NATO-val is, Jugoszláviával is összevesszen. Ha elfogadjuk a Legfelsôbb Védelmi Tanács döntését, Jugoszlávia sohasem fog elfelejteni minket, Solana pedig nem fog emlékezni ránk vélte egy ellenzéki képviselô. [...] Andrei Plesu külügyminiszter és Victor Babiuc védelmi miniszter kifejtette a honatyák elôtt, hogy Románia nem rúgja fel a jugoszlávromán alapszerzôdést, vagyis Románia nem nyújt katonai támogatást Jogoszlávia egyetlen agresszorának sem. Részvételünk nem katonai, hanem humanitárius célokat szolgál. [...] A HatalomEllenzék klasszikus játék szemlélôi lehettünk: mindkét tábor a nemzeti érdek védelmezôjeként próbált legitimitást szerezni. A parasztpárt (PNTCD) megemlítette, hogy az egykori kormányzók írtak alá bizonyos megállapodásokat, amelyek a NATO-csatlakozáson kívül néhány kötelességrôl is szóltak. [...] A szenátorok és képviselôk hatásvadász vagy éppenséggel nevetséges nyilatkozatokat olvastak fel a parlamentben ahelyett, hogy nemzeti egyetértésre jutottak volna." (Curentul, 1998. okt. 15.)
Corneliu Vadim Tudor (bukaresti szenátor, a Nagy-Románia Párt elnöke) szenátusi felszólalásából (1998. okt. 12.) csupán rövid részleteket közölhetünk. A "szónoklat" szövege a párt hetilapjában jelent meg A zsidók és a németek lángba borítják a Balkánt! cím alatt. "A Nagy-Románia Párt undorodva, de a meglepetés legkisebb jele nélkül vette tudomásul az úgynevezett Legfelsôbb Védelmi Tanács határozatát [...]. Ez nyilvánvaló hadüzenet. Románia felelôtlen vezetôi hadat üzentek annak a baráti szomszéd népnek, amelynek egyetlen bûne az, hogy területi egységét meg kívánta ôrizni. A Koszovó-egyenlet oly egyszerû, mint a Jó napot!, azonban a hazudozás és a terror szakértôi számára el kell magyaráznunk reálisan és bátran. [...] Koszovó etnikai összetételét barbár módon változtatták meg a második világháborúban, amikor az SS Skanderberg egysége (albán köztörvényesek, gyilkosok gyülekezete) lemészárolt mintegy ötvenezer szerbet. [...] Ez folytatódik ma is. Mintha ellen-keresztes hadjáratot indítottak volna a NATO országai (Törökországot kivéve mindannyian keresztények). Újabb és újabb muzulmán enklávékat létesítenek a Balkán félszigeten. Ez volna a bolygót terrorizáló zsidók titkos fegyvere? Egymás torkának ugrasztani a keresztényeket és a muzulmánokat hadd végezzenek egymással? [...] Szerbia NATO-célponttá vált. A forgatókönyv kezdettôl fogva durva volt: elsô lépésként feldarabolni Jugoszláviát, majd szétverni Szerbiát. S történik mindez Németország egyesítése után. Németország kétségbeesetten próbálja megteremteni a saját életterét; biztonsági övet von maga köré az egykori Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia és maholnap Románia területén. [...] Mit nyerhetünk a NATO elôtt való leborulásból? Mivel maradtunk az iraki, szomáliai, angolai és boszniai szolga-szerep vállalása után? Óriási anyagi veszteséggel és zászló alatt hazatért román katonákkal ólomkoporsókban! Mikor fogunk végre az orrunk hegyéig látni? Ha Isztambul piacait éhes kurvákkal telítjük, a nyugati bordélyokat is tele kell raknunk prostituált politikusokkal? Emil Constantinescu azt állítja, hogy a parlamenti ellenzékkel is konzultált. Mindenki számára jobb lett volna, hogy az ország méltatlan elnöke egy orvossal konzultáljon. [...] Fogalmam nincs, milyen vastag egyesek arcán a bôr, hogy mindenféle eszközt megragadnak, csakhogy a hatalmat megtartsák. Mindenáron a hatalmon maradást választják, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az országot a második világháborútól errefelé a legszégyentelenebb ügybe rángatják belé. Az Andrei Plesu nevû emberi karikatúra által nyújtott összes magyarázat, valamint a nemzeti tévéadón hangoztatott hazugság, miszerint az albán menekültek a tél beállta elôtt valóságos tragédiát élnek át, nem más, mint nyomorék gyermekeknek szóló esti mese. Ugyanekkora tragédia vár (és szintén a tél beállta elôtt!) 15 millió románra, akik elmenekültek a szörnyszövetség hódító hordái elôl (CDR-USD-UDMR). [...]
Miért gyilkol a NATO? És végsô soron kit is képvisel a NATO? A nyugati népeket semmiképpen! Hat évre volt szükségünk, hogy rájöjjünk arra, hogy a NATO a kártevôk bandája. A Nagy-Románia Párt nevében kijelentem, hogy egyoldalúan és visszatérés nélkül felbontjuk a partnerség a békéért nevû szerzôdést. Ez a szervezet egyre inkább a másik négybetûs vésszel hasonlítható össze. Az AIDS is ugyanennyi áldozatot követel... Javasoljuk, hogy az ENSZ helyezze törvényen kívül a NATO-t. A vád: emberiség ellen elkövetett bûncselekmények. Mérget vehetünk arra, hogy néhány hónap múlva az undorító forgatókönyvet Erdélyben is alkalmazni fogják. Elôbb egy apró szikra, aztán a sajtó hantái, késôbb a konfliktus nemzetközi térre való terelése. Megjelenik a közvetítô csoport. Jönnek a szolgálatos magyar menekültek, elôszedik a tépett ruhákat és a jó elôre pirosra festett budapesti import kötszereket. Hopp, máris ástunk néhány tömegsírt, a gyermekeket mindenképpen román katonák ölték meg, ugyanúgy, mint 1989. december 16-án Temesváron. Mindezek után az autonómiát máris kilóra osztogatják, és "Agyô!" lemondhatunk az évezredeken keresztül vérrel és verítékkel áztatott ôsi földünkrôl. Bármikor be lehet lépni egy háborúba, de nem tudhatjuk, mikor és hogyan végezzük. [...] A Nagy-Románia Párt felszólítja a román népet, hogy ellenséges haderôként tekintsenek a NATO-repülôgépekre. [...]" (România Mare, 1998. okt. 16.)
Végezetül egy tényszerû megállapítás az Azi október 14. számából: "A parlamentben zajló vitatkozás ideje alatt a NATO már határozott a katonai beavatkozás ügyében. Senki nem számíthat arra, hogy a NATO annak függvényében változtatja meg stratégiáját: mi történik a bukaresti törvényhozásban."