Oleg Serebrian a Moldáviai Szabadegyetem prorektora. Két francia folyóirat munkatársa (Europe en formation, Revue d`Europe Centrale), ugyanakkor pedig a chisinãui Arena Politicii szerkesztôbizottsági tagja. Jó kapcsolatban áll a moszkvai akadémiai körökkel is, fôleg a Kaukázusi Kutatóközpont és a Vremea címû folyóirat révén. Geopolitikai kurzusokat tart Moldáviában, Franciaországban, Romániában és Németországban. 1992—1995 között a külügyminisztériumban dolgozott. 1993—1995 között ô vezette a külügyminisztérium romániai ügyosztályát. A vele készített interjú részleteit a Tribuna 1998. május 28— június 10. összevont lapszáma alapján közöljük.

— Ön végzettsége szerint történész, azonban geopolitikát tanít. Ezt az új fogalmat nálunk 1989 után fedezték fel újból. Hogyan határozná meg az aktualitását?

— Ami a romániai felfedezést illeti, ne feledjük, hogy Nyugaton is most kezdenek ismét beszélni errôl a fogalomról; mindeddig a geopolitikát "náci pszeudotudománynak" tekintették. De megvizsgálhatnánk, miként határozták meg a szerzôk a geopolitika fogalmát a Román enciklopédiai szótár legutóbbi, 1995-ös kiadásában. Meglehetôsen gyakori, hogy a geopolitikát politikai földrajzként (ez a francia változat) vagy a nemzetközi kapcsolatok elméleteként tartják számon (ez az angolszász változat). Azonban nem létezik kommunista, demokratikus vagy náci geopolitika. A geopolitikában nem mérvadó kinek-kinek a politikai meggyôzôdése... Emberek, kormányok, pártok, rendszerek — mindez múlékony, ennek az ellentéte a stabil valóság, a terület. Legalábbis ez stabilabbnak tûnik. A terület diktálja a magatartást, ez határozza meg egy-egy nemzet geopolitikai doktrínáját, nem pedig a politikusok bizonyos csoportja. A cári Oroszország, Szovjet-Oroszország és a demokratikus Oroszoroszág politikai rendszere meglehetôsen különbözik egymástól, azonban a rendszerváltás megváltoztatta-e a külpolitika fô irányvonalai is.

De friss példákkal is be lehet bizonyítani, hogy geopolitikai viszonylatban a politikai elkötelezettség édeskeveset számít. Lengyelország és Románia területi prioritásáról van szó. A NATO-csatlakozás elôestéjén vajon figyelembe vették-e Washingtonban, Brüsszelben vagy Berlinben azt, hogy Lengyelország elnöke baloldali, Romániáé pedig jobboldali? Érdekli-e mindez a befektetôket vagy a szakértôket, amikor az EU-csatlakozásra való felkészültség mértékét határozzák meg? Ha elkábít minket Moszkva, Washington, Berlin vagy Peking állítólagos jósága, nem jutunk túlságosan messze. Mindannyian elsôsorban saját nemzeti érdekeiket követik, s egyik sem jobb a másiknál. A nagyhatalmak számára a kisebb országok csupán aprópénzként vagy biztonsági övként fontosak.

A területi iránykeresést tekintve a romániai NATO-kampány óriási melléfogás volt. Butaság saját nemzeted stratégiai érdekeit alulértékelni, és az Egyesült Államok érdekeit elôtérbe helyezni, ráadásul pedig bánkódunk, hogy a "nagy geopolitikai despota" még csak számba sem vette siralmas ajánlatunkat. Ezen abszurd dráma legmegdöbbentôbb részét Clinton bukaresti látogatása képezte. Azon töprengtem, a minimális büszkeség fogalmát ismerô országok melyike üdvözölte volna ostoba csodálattal annak az államnak az elnökét, amely Románia NATO-csatlakozását ellenezte. Budapesten vagy Varsóban is el lehetett volna képzelni ilyesmit, vagy a tüntetések más jellegûek lettek volna?

Romániában NATO-ellenes hangok is voltak. Nem tudom, miért vették fel ezek az emberek ezt a látszólag "extravagáns" magatartást, azonban bizonyára volt néhány érvük. Vajon hány román mérte fel, milyen elônyei származnának a NATO-csatlakozásból Roániának? Moldávia és Románia ellentétes táborokba került volna. Románia csatlakozása az azonnali moszkvai ellenlépéseket, például Moldáviának a FÁK katonai tömbjébe való bevonását váltotta volna ki. Jogszerûsítették volna a 14. hadsereg moldáviai jelenlétét. Nem tudom, mennyire élvezi a románság, hogy nyakán ül az orosz hadsereg, s Románia akár hétszer is beléphet a NATO-ba, de az bizonyos, hogy ha az oroszok netán összetévesztenék a Prutot a Dnyeszterrel, és ismét tömeges romániai sétaakcióra vetemednének, az amerikaiak nem lépnének közbe, esetleges válaszlépésük pedig kudarcba fulladna. Az a nemzet képtelen méltósággal szembeszállni egy frusztrált nagyhatalom katonai hisztériájával, amelynek a szenátusában meg kell vitatni egyetlen katona elestét.

Nem állítom, hogy Bukarestnek le kellene mondania a NATO-csatlakozásról, és a FÁK katonai paktuma felé kellene irányítania figyelmét. Miért csak a szélsôséges elemeket vesszük figyelembe? Miért nem követjük Finnország intelligens példáját? Csendesen ül a helyén, és a mindkét féllel fenntartott normális viszony elônyeit élvezi. A NATO-mese kapcsán felvetôdik a kérdés: Bukarest miért nem veszi néha figyelembe saját érdekeit is? A román politikusok meggyôzhették volna Moszkvát, hogy maximális jóindulattal viszonyulnak hozzá, azonban nyugtalanítja ôket az orosz hadsereg Dnyeszter-menti jelenléte. Ezt a hadsereget egy érvényben levô, de még mindig elfogadásra váró egyezmény alapján réges-rég haza kellett volna hívni. Az egyezmény ratifikálása esetén meg lehetett volna gyôzni Moszkvát, hogy az orosz hadsereg kivonulása után Románia nem érzi magát tökéletes biztonságban. Nyilvánvaló, hogy Románia biztonságpolitikáját nem a Mississippin, hanem a Dnyeszteren alakítják ki.

Egy ilyenfajta lépésnek lett volna geopolitikai logikája, ellenben ami megvalósult, csupán politikai logikával rendelkezett. Romániában általában figyelmen kívül hagyják a Délkelet-Európában bekövetkezett nagyobb geopolitikai átrendezôdéseket. Jugoszlávia, Románia egyetlen természetes szövetségese amerikaellenes és oroszbarát determináltságú ország. Románia a hagyományos szövetségek felrúgása által máris túlságosan merészen elôrelépett az amerikai érdekek üdvözlésében. Kétlem azonban, hogy Magyarországgal és Bulgáriával egy tömbbe kerülve ugyanúgy néznének Romániára is a nyugatiak, vagyis nem lennének részrehajlóak. A bolgárok Nyugat-barátságával kapcsolatban pedig volna néhány kételyem. Ha ismét felszínre törne a Kelet—Nyugat geopolitikai rivalizálás, a bolgárok semmiképp sem húznának ujjat az oroszokkal (persze nem feltétlenül állnának át az ô oldalukra). Az amerikai diplomácia éppenséggel ebben látja Románia oly gyakran hangoztatott geostratégiai pozícióját: amerikabarát enklávészerûség lehet a Washington-ellenes arénában. Ilyenfajta enklavizálásra már láttunk példát. Csakhogy annak alapján ítélve meg a dolgokat, hogy a román történetírásban jóformán tabutéma az 1918. március 5-i kapituláció, a kísérlet kudarca majdhogynem bizonyos.

— A kísérlet sikere ugyanabban az évben megmutatkozott, méghozzá az 1918-ban bekövetkezett egyesítésben.

— Az egyesítést a nagyhatalmak hajtották végre, és ezt a lépést nem Románia kedvéért tették, amely 1918 októberében csupán földrajzi értelemben véve létezett, hanem a bécsi és berlini forradalmak hatására. 1918 novemberében az osztrák birodalom és a magyar királyság [sic!] bomlófélben volt, az Antant pedig elfogadta Erdély Romániával való egyesülését. Ha az osztrák birodalom utolsó napjainak a történetét vizsgáljuk, rájövünk, hogy a szabadságot "kilóra" osztogatták. Nem került volna sor a gyulafehérvári nagy nemzetgyûlésre, ha Románia nem lépett volna be a háborúba, és nem kapitulált volna 1918 márciusában? És mi történt volna, ha az Antant ellenezte volna Erdély egyesülését az ókirálysággal? A választ 1940 auguszutusában kell keresni. Ez az ország képes volt arra a mutatványra, hogy négy év leforgása alatt kétszer a németekkel és kétszer az Antanttal szövetkezett. De Besszarábia és Erdély mindenképp Romániának volt predesztinálva — történelmileg is, földrajzilag is. Nem sodródtak volna más irányba, ha 1918-ban Romániát nem gyôzik le, és nem fogjalják el. Románia elsô világháborús részvétele a mitologizálás és a hôsies történelem jegyében íródott. Kissé különös, hogy egy olyan ország kíván NATO-taggá válni, amely érintetlenül ôrzi a már-már homéroszi jellegû történelmi-katonai hagyományt. Ezzel azonban már átlépjük beszélgetésünk kereteit.

— Térjünk vissza a jelenbe, annál inkább, mivelhogy ön diplomáciai tapasztalattal is rendelkezik. Ön szerint Romániának — és Moldáviának — valóban akkora jelentôsége volna, amekkorának a politikusok mostanában bemutatják?

— Mi is tulajdonképpen a fontos geostratégiai pozíció? Rémálom. Az ottani emberek számára a megtestesült szerencsétlenség. Az amerikaiak szemében Románia akkor válna érdekessé, ha ismét felszínre törnének az orosz-amerikai rivalizálás jelei. Ha ismét katonai szövetségek köttetnének a térségben. Valóban elengedhetetlen fontosságú, hogy amerikai anyahajóvá váljunk? Minket már boldogítottak azzal, hogy geostratégiailag rendkívül fontosnak neveztek. Rendkívül örvendeztünk, amikor nálunk háborúzott az orosz és a török... Valóban: miért ne próbálnánk ki ugyanezt az oroszok új ellenfeleivel is? Geostratégiailag Tûzföld is, Falkland is meglehetôsen fontos terület... De ne feledjük, hogy lényeges különbség van a "nagyon fontos geostratégiailag" és a "nagyon fontos geoökonómiailag" között. A gazdaságilag fontos területek geostratégiailag általában lényegtelenek — biztos övezetek, ezeket védik a "geostratégiailag fontosak". Csehország gazdaságilag érdekes, de bizonyára mindenki érzékeli a különbséget köztünk, vagyis a "nagyon geostratégiaiak" és közöttük. Ami pedig Moldáviát illeti, az oroszok úgy tekintenek erre a területre, mint örökölt birtokra, és mindenféle külsô hatástól dührohamot kapnak. Chisinãuban paraszti intuícióval rájöttek, hogy tanácsos Moszkvával is, Washingtonnal is "táncba menni". Ennek romboló hatása van, éspedig nem azért, mert a játék rossz volna, hanem azért, mert a játékosok rosszul játszanak.

— A történelmi-szociológiai elemzések terén az interetnikus viszonyok elsôdlegességre tettek szert. Mi a helyzet Moldáviában?

— Ez az etnopszichológusok és a szociológusok kutatási területe, nem pedig a történészeké. A történelem emlegetése leggyakrabban az interetnikai kapcsolatok romlását okozza, ugyanakkor pedig ötleteket és erôforrást nyújt a pszichológiai háború kirobbantásához. Nem hiszem, hogy Erdély történelme közelebb hozhatja egymáshoz a románokat és a magyarokat, vagy a múlt emlegetése által a németekhez közelebb kerülnének a franciák meg a zsidók, az örmények és a bolgárok pedig kibékülnének a törökökkel.

Sz.G. fordítása