— Milyen céllal hozta létre az Erdélyi Interetnikus Kutatóközpont a multikulturalitás kérdéseit elemzô dokumentációs adatbázist?

— A dokumentációs központ PHARE-programként indult, ugyanakkor pedig a belgiumi flamand közösség anyagi támogatását is élvezi. A fô célkitûzés az, hogy az interetnikus kapcsolatok, a multikulturalitás és a kisebbségi törvénykezés területén a lehetô legtöbb információt nyújtsuk az érdeklôdôknek. [...]

— Hogyan határozná meg a multikulturalitás fogalmát?

— A meglehetôsen bonyolult etnikai, társadalmi és közösségi kapcsolatok szabályozó elve a multikulturalitás. [...] Egészében véve az emberiség kultúrája nem más, mint a különféle etnikai, nemzeti és faji csoportok keveredése, pluralitása. Ezen kultúrákat nem szabad rangsorolni, bizonyos kultúrák domináns voltát sem szabad hirdetni. Csupán kölcsönhatásokat és közlési lehetôségeket mutathatunk ki közöttük. Az ázsiaihoz vagy az afrikaihoz viszonyított európai kulturális és civilizációs felsôbbrendûség hirdetése meglehetôsen elavult mentalitást tükröz — a gyarmatosítás korára emlékeztet. A multikulturalitás feladata az, hogy a kulturális pluralitás eszméjét terjessze, és az értékek kölcsönös elfogadásáért szálljon síkra. Az erdélyi multikulturalitás az interetnikus kapcsolatokban nyilvánul meg, ugyanis itt egy többetnikumú térség alakult ki. [...] Az etno-nacionalista szólamok, bármelyik fél puffogtatja ezeket, általában arra épülnek, hogy a másik fél létezését és legitimitását kétségbe kell vonni. Egyes románok úgy beszélnek Erdélyrôl, mintha itt más etnikumok nem élnének, és ugyanezt teszik egyes magyarok is. A multikulturális magatartás a monokulturális diskurzus, a másság elleni intolerancia alternatívájává kell váljon.

— Mekkora lehet a politikai tétje egy ilyen újfajta magatartásnak?

— A politikai tét a társadalom jelenlegi politikai értékeinek a függvényében formálódik. Románia világosan kifejezte azon óhaját, hogy be akar épülni az európai struktúrákba, el akarja fogadni az európai értékeket, azonban a bezárkózás, a begubózás jeleit is kimutathatjuk, amikor a miénktôl eltérô politikai vagy kulturális rendszerekkel kerülünk kapcsolatba. Ha valóban az integráció, a modernizáció és bizonyos civilizációs standardok elérésének a hívei vagyunk, akkor a nyugati kulturális értékekhez és politikai modellekhez kell igazodnunk, ezeket minél elôbb magunkévá kell tennünk. [...]

— Franciaországban és Görögországban nincsenek etnikai kisebbségek.

— A kisebbségekkel szembeni magatartás államonként más és más. Mi kérvényeket küldtünk a nagykövetségek címére, s kértük, bocsássák rendelkezésünkre az országukban élô kisebbségekre vonatkozó hivatalos okmányokat. A feleletek változatossága dokumentumértékû. A svájciak pédául azt állítják, náluk nem létezik kisebbség, mások ellenben elküldték a kért dokumentumokat. Ezek a hivatalos politikai vonalat tükrözik, aminek az alapját viszont az illetô állam filozófiája képezi. A mi gondjaink más jellegûek, mint a svájciaké vagy a franciáké. A francia nemzet és állampolgárság fogalma a nagy francia forradalom ideje alatt kialakult nemzetfelfogásban gyökerezik. Az alapot a polgári jogok rendszere, a törvény elôtti egyenlôség elve képezi; e vonulat mentén kristályosodik ki a francia nemzet fogalma. Függetlenül attól, hogy színes bôrû vagy sem, hogy arab országból származik vagy sem, akárki e nemzet részévé válhat. A francia állampolgárság eleve kiiktatja a faji vagy etnikai hovatartozás kérdését.

— Polgári jog lehet az anyanyelvhez való jog is. Miként egyeztethetô össze ez azzal a ténnyel, hogy Franciaországban a francia nyelvnek nincs alternatívája?

— A francia állam franciául beszélô francia nemzetet alakított ki. Franciaország az etnikumok és a regionális dialektusok konglomerátuma volt, azonban mindezt néhány adminisztratív "gépezet" (törvénykezés, a tanítás nyelve, értékrendszer, oktatási program) egységesítette. Jelenleg a francia állam masszív kormányzati támogatással kíséreli meg feltámasztani az elfelejtett regionális nyelveket és dialektusokat, megpróbálja feleleveníteni a regionális tradíciókat.

— Igen ám, de innen egészen az etnikai alapon szervezett egyetemekig...

— Figyelembe kell vennünk a két társadalom eltérô fejlôdési logikáját — más és más kontextusban persze. A kisebbségi jogokra vonatkozó polémiákban, az etnikai oktatás körüli vitákban állandóan arra hajlunk, hogy pozitív vagy negatív összehasonlításokat végezzünk. Csakhogy az ilyenfajta összehasonlítások mit sem érnek, mert az összehasonlított tárgyak alapvetôen különböznek egymástól.

— Ön szerint igaz-e az, hogy túlságosan pontosan be szeretnénk tartani bizonyos modelleket, miközben mások nem néznek állandóan a szomszéd kertjébe?

— A különbözô modelleket kialakító államok rendkívül figyelmesen követik egymás mûködését — fôleg a nyugati államok közösségén belül. Franciaország és Németország között például gazdasági és politikai versengés folyik, e két ország mégis kialakított egy konzultációs és kooperációs rendszert, amelybôl mindkét félnek elônyei származnak. Ebbôl a politikai interaktivitásból pozitív dolgok születtek: az európai közösség, a kiegyensúlyozott európai térség gondolata. Az amerikai modellre a franciák is, az angolok is figyelnek, és említésre méltó, nem utolsósorban, a japán modell sikere is.[...]

— Létezik-e interetnikus konfliktus a Babes—Bolyai Egyetem keretein belül?

— Mit szimbolizálnak a román és a magyar oktatási intézmények? Létezik egy rendszer, amely lehetôséget nyújtott az uralomért, a felsôbbrendûségért folyó küzdelemre. Mindez az értelmiségi elitek közötti versengésben nyilvánul meg, s az egyetemen ennek fügvényében jelennek meg a legitimitásról vagy a legitimitáson kívüliségrôl szóló diskurzusok. Ha a praktikus alkotóelemet, az életképes egyetem létrehozásának az elvét mellôzve csakis a szimbólumok szintjét vesszük figyelembe, az eredménytelenség lesz a "fizetség". Leggyakrabban a szimbolikus érveket emlegetik. Azok, akik arra gondolnak, hogy egy magyar egyetem a román szellemiséget szegényítené, Románia szuverenitásának a feladásával riogatják a népet. Azt hiszik, a tanügyi rendszer nemzeti jellegének a feladása és — nem utolsósorban! — a magyar etnikum ellenôrzésérôl való lemondás együtt jár a mostani politikai rendszer felbomlásával.

— Valóban számíthatunk ilyenfajta végkifejletre?

— Elméletileg igen, gyakorlatilag viszont mindez meglehetôsen kétséges. Azonban akár bekövetkezik, akár nem, ezekrôl a dolgokról beszélni kell. Az emberek óvakodnak attól, hogy ilyenfajta kérdéseket megvitassanak, mert attól tartanak, hogy nyílt összetûzésre kerülhet sor. Mindkét fél retteg valamitôl, végsô soron mégis ki kell mondani mindent, és ki kell alakítani a párbeszéd közegét — amire mellesleg most még lehetôség sincs... Továbbra is a konfrontáció övezetében vergôdünk. A többé-kevésbé nyájas, nyílt vagy a kulisszák mögött folyó közvetlen civakodások korában élünk. [...] A tipikus politikai helyzetek ismételten meg-megjelennek, miközben a politikai újdonságok óriási nehézséggel érvényesülnek. Nálunk egy politikai újdonságot kellene elfogadni, csakhogy sajnos a régi megoldások kézenfekvôbbek. Mindkét félnek politikai képzelôerôrôl, rugalmasságról kellene tanúbizonyságot tennie.

— Miért nem vitatták meg eddig ezeket a kérdéseket?

— Fájdalmas kérdés volt, aztán tiltottá vált. Másrészt pedig mindenki attól tartott, hogy a párbeszéd elindítása a konfrontálódással volna egyenértékû. A Babes—Bolyai Egyetemet érintô eszmefuttatásokról le kellene választani a politikai diskurzusokat. Lehetôleg politikusok nélkül kellene megvitatni az egyetem problematikáját. Ne feledjük, hogy a párbeszéd azért sem kezdôdhetett el, mert a jelenlegi koalíció a román—magyar harmóniát legitimáló tényezôként alkalmazza. Princípiumként kell védeni — hirdette a hatalom.

— Az államnemzet fogalma ma is érvényes Romániában?

— A jelenlegi politikai konstelláció olyan alkotmányos elemeket is tartalmaz, amelyeket politikusaink a két háború közötti idôszakból elevenítettek fel, anélkül, hogy ezen formák mai funkcionalitásáról elmélkedtek volna. Ôk abból indultak ki, hogy Nagy-Románia erôs állam volt, nekünk pedig a maximális dicsôség e korához kell igazodnunk. Ez ellen két kifogás hozható fel. Az az állam nem volt ideális. A demokrácia és az intézményrendszer felépítése távolról sem volt tökéletes; bizonyíték erre, hogy a jobboldali mozgalmak hatására össze is omlott. Azok a régi szerkezetek ma nem feltétlenül érnek valamit... Történelmileg mi meghaladott államépítô struktúrákkal rendelkezünk, ezeket sürgôsen át kell alakítani. A kormányzat deklarált célja az intézményrendszer, az állam egészének a megreformálása. Ehhez azonban szükséges volna az állam rendeltetésének a filozófiáján eltöprengni — ami sajnos hiányzik a mai Románia életébôl. Nem számolhatunk be szabályos értelmiségi vitáról, aminek a célja annak a kérdésnek a tisztázása volna, hogy tulajdonképpen mi kellene legyen az állam. [...]

— A jelenlegi regionális tendenciák megoldhatják a kisebbségek, elsôsorban a magyarok gondjait?

— Részben. Szükségszerû követelmény az adminisztratív decentralizáció, mert az állam képtelen az összes tevékenységet a kezében összpontosítani. [...] Nem tudni, hogy a politikai stratégiák szintjén miként fog kinézni Románia képe húsz év múlva. A komoly országok évtizedekre elôre megtervezik a stratégiájukat, tudják, mit kell tenniük. Így kell meghatározni a nemzeti politikai érdeket. Csakhogy mi egyik napról a másikra politizálunk, a túlélési politika hívei vagyunk. Ne csodálkozzunk, hogy a választó egyre drasztikusabban ítéli meg a politikai elit teljesítményét. [...]

(Megjelent a Transilvania Jurnal 1998. július 2., 3. számaiban.)

Sz.G. fordítása

A Ion Aluas professzor nevét viselô Multikulturális Dokumentációs Központ igazgatója Marius Lazãr. Horváth István a Központ aligazgatója. Az Erdélyi Interetnikus Kapcsolatok Kutatóközpontját (CCRIT) Marius Lazãr (elnök) és Horváth István (tudományos tevékenységért felelôs titkár) vezeti.